{H-399.} A népi díszítőművészet más ágai

A magyar népi díszítőművészet főbb és legáltalánosabb ágain kívül van még néhány olyan, amelyikről érdemes röviden megemlékezni.

A honfoglaló magyarság rendkívül gazdag fémművessége a közelmúlt népi fém-díszítőművészetében alig hagyott valami emléket. Sőt azt is mondhatjuk, népi díszítőművészetünknek ez az ága a többiekhez viszonyítva szegényesebb, és a múlt századi nagy fellendülésben sem vett részt.

A fémdíszítések bizonyos csoportját a hozzáértő parasztemberek is el tudták végezni, s mint láttuk, egyes területeken a faragó pásztorok is alkalmazták a fémet. Lényegében mégis mesteremberek, elsősorban kovácsok, lakatosok e művészi ág legjobb és legáltalánosabb értői. Egy jelentős részük magyar, de szép számmal akadnak közöttük, cigányok is, akik kezéből kiváló alkotások kerülnek ki. A középkorban betelepült cigányok az egész Kárpát-medencében szétszórva élnek, és sokféle foglalkozást űznek, így vannak közöttük zenészek, faragók, teknővájók, szövőszékhez bordakészítők, gyékény- és madzagszövők, de legrangosabb mesterségük mégis a kovács- és lakatosmunka. A különböző vastárgyakat és munkaeszközöket a rendelők ízlésének megfelelően készítették el, és ahol erre mód és lehetőség kínálkozott, díszítették is.

189. ábra Juhászkampó, berakásos nyéllel.
Palócföld. XX. század eleje

A legény választottjának guzsalyát nemcsak gazdag faragással virágozta, hanem elsősorban a Felföldön az előre kivájt mélyedésbe öntött ólom- vagy ónöntvénnyel díszítette. Ezek többnyire geometrikusak, és némelyiket a gótika mintakincséig lehet követni. A viszonylag kevés elemet úgy tudják variálni, hogy az sohasem válik egyhangúvá. Kalotaszegen az orsónehezéket is a háznál öntik fából vagy alabástromból faragott mintába. Ezekbe már eleve belevésik az ugyancsak mértanias díszítményeket, majd a mintát elteszik, és a szükségnek megfelelően többször is használják.

A kovácsok, lakatosok a legegyszerűbb munkaeszközöket is szívesen cifrázták. Tulajdonképpen ennek elemi formája a tulajdonjegy is, amit készítője beleütött a szénavágóba, szőlőmetszőkésbe, ritkábban még az ekevasba is. Ez csupán néhány vonásból álló csillag, elnagyolt szív, kereszt, félhold vagy kezdetleges virág. De gazdagabb díszítményeket is alkalmaztak, melyek már többnyire véséssel, poncolással készültek. Néha még indás-virágos motívumokat is találunk. A legügyesebb kovácsok a baltákat vagy rézzel, vagy más fémberakással virágozták.

190. ábra Kígyófejes juhászkampó.
Balmazújváros, Hajdú m. 1908

A kovácsok keze alól számos olyan eszköz került ki, melyet öntöttek, majd külön díszítettek. Ilyenek a sárgaréz csatok. Ezeknek egy csoportjával az ökör nyakába erősítették a szíjon függő csengőt vagy kolompot. Kedvelt régi díszítőeleme a kétfelé néző madár, de más állatábrázolásokkal is gyakran találkozunk. A kiöntés után a felületeket lecsiszolták, és indás, virágos, vonalas, pontozott díszítményeket raktak a szabad felületre. Az öntvények közül legszebbek a juhászkampók, melyek ugyancsak rézből készültek. Ezek visszakanyarodó részében elhelyezett központi díszítmény alakja szerint kígyófejes, csillagos, virágos. A sima részekre díszgombokat erősítettek, leveles, ágas díszítményeket véstek. Hasonlóképpen jártak el a csengőkkel harangokkal, de ezek oldalában csak vésett cifrázást találunk.

{H-400.} Készítettek a kovácsok olyan tárgyakat is, melyeket használtak ugyan, de egészükben mégis dísznek számítanak. Ilyenek a guzsalyszegek, guzsalytűk, melyekkel a szöszt erősítik fel a guzsalyra. A szög feje lehetőséget ad a díszítésre, de az aljához nem nyúltak, mert mégiscsak a legfontosabb az eredeti feladat betöltése. A felső részére karikákat, leveleket, négyszögöket, két oldalára nyúló csavarodásokat raktak, ami az egésznek virágcsokor jelleget kölcsönöz.

A kovács rendszerint hordóabroncsból fogasokat, fedőtartókat is készített. Ezt hidegen munkálta meg. Az abroncsból kisebb darabokat levágott, és ezeket először jól kikalapálta, majd kialakította belőlük a fogast. Ennek felső részét egyszerű bevágásokkal díszítette, esetleg levél vagy virág alakúra formálta. Gyakran kerültek rá állatalakok is, különösen kedvelték a kakast, a madarat, melyek egymással többnyire szembenéznek. A kész fogast, fedőtartót alaposan letisztították, majd színesre festették, és így vált a ház kedvelt színfoltjává.

A házormokra helyenként fából, szalmából fonott díszeket tettek, de mégis legszebbnek a kovácsok által vasból kivert virágokat tartották. Ezek ugyan az egész magyar nyelvterületen megtalálhatók, de legkiválóbb darabjaikat az Alföldről ismerjük. A csillag-, félholdmotívummal nemcsak a lakók református vallására, de esetleg a török időkre is utalnak, míg a díszített kereszt a katolikusoknál általános. A legtöbbjük virág alakú, így a tulipán, szegfű a leggyakoribb, de előfordul a gombvirág és a gránátalma is. E vasdíszítmények legtöbbje reneszánsz örökséget hordoz.

191. ábra Kolompszíjcsatok.
Kecskemét, Bács-Kiskun m. XIX. század

A magyar népviseletekhez nemcsak gyöngyök, hanem különböző fém ékszerek: fülbevalók, karkötők, nyakékek, gyűrűk is tartoztak. Ezek készítői paraszti ötvösök, akik egy-egy nagyobb városban – mint Győr, Komárom, Baja – csoportosultak, és onnan hatalmas területet láttak el. Többnyire ezüstből dolgoztak, amit viszonylag olcsón vásároltak, de felhasználták beolvasztva vagy némi átalakítással az ezüstpénzeket is.

Díszítményeik rendszerint növényiek, így akad köztük lóhere, hat-nyolc szirmos virág, lencse, míg egyes díszeket kagylónak, csillagnak, lepkének neveznek. Az ilyen parasztötvösök, különösen a nyelvterület déli részein, egészen a legutóbbi időkig dolgoztak.

Viszonylag elég ritka a lószőrmunka, melynek mesterei elsősorban a lóval foglalkozó (csikós, kocsis) emberek. Régebben az erős, hajlós és szinte elszakíthatatlan lószőrből sok használati tárgyat fontak (kötőfék, kötél, ostor, béklyó stb.), de olyanok is előfordulnak, melyek közvetlen hasznosságukon kívül díszül is szolgáltak. Ilyen például a tűtartó, melynek közepe fából, madárcsontból vagy tollból készült, és ezt gazdagon körülfonták lószőrrel. Ezenkívül gyűrűket, nyakékeket és függőket egyaránt készítettek belőle. Ezek technikája, művészi jellege olyan magas fokú, hogy még a hivatásos céhes gombkötőkét is túlszárnyalja, ami egyben történeti múltját is bizonyítja.

248. Tojásfestő asszony
Miske, Bács-Kiskun m.

A bőrről már több vonatkozásban szólottunk. A női lábbeliket különböző módon díszítette a csizmadia, a szűcsök tarka hímzéseit, rátétéit is megismertük, de ezen túl a díszített bőrnek még sokféle funkciója lehetett. A szíjgyártó a bőr feldolgozásának egyik hivatásos mestere. Munkája nagyobb részét a lószerszám varrása teszi, melyet {H-401.} gazdagon díszít. Ennek egyik legfontosabb eleme a bőrből készült sallang, melyet még különböző módszerekkel cifráz, így a fekete bőrre rátéteket varrnak, melyek piros, sárga, esetleg zöld színe jól kiemeli a díszítmény formáját. Máskor a sallang széleit különböző alakúra formázzák, és lyukak belevágásával egész kompozíciót alkotnak. A vékonyra hasogatott szíjból lapos fonat készítésének is kiváló mesterei, és az ezekből alkotott mintákat rézcsillagokkal fogják össze.

192. ábra Festett kovácsolt fogasok.
Hódmezővásárhely, Csongrád m. XX. század eleje

A matyó menyecskék és lányok guzsalyszalagjait már inkább a szűcsök cifrázták. A feltekert szöszt alul csak madzaggal erősítették meg, és erre borult rá a világosbarna, lila, világoszöld színű, lefele szélesedő, több ágú bőrszalag, ami a szösz felső részét teljesen beborította Körös, hullámvonalas lyuksorokkal díszítették, a szélét csipkézik. Ez csak a fiataloknak járt, és rendszerint a legény vette a kiválasztott leánynak.

193. ábra Kovácsolt házoromdíszek.
Nagykunság. XIX–XX. század

194. ábra Húsvéti hímes tojások.
Ormánság, Baranya m. 1950-es évek

A húsvéti tojáshímzés a népi díszítőművészet olyan ága, mely különösképpen tele van hiedelmekkel és szokásokkal (l. 611–2. l.). A tojás, mint a termékenység szimbóluma, fontos szerepet játszik a hiedelmek {H-402.} között, de maga a díszített tojás ajándékozása a húsvéti ünnepekhez kapcsolódik. Olyan szokás ez, mely falun és városon egyaránt napjainkig elevenen él. A tojáskészítés nagy múltjára utal, hogy már népvándorlás kori avar sírokban is találtak ilyeneket. De ezt bizonyítják olyan díszítőelemek is, mint amilyen a svasztika egy változata, továbbá egy gereblyeszerű motívum és sok más olyan geometrikus minta, amely csak a húsvéti tojásokon őrződött meg. A díszítésre utalva nevezik hímes-, a színét tekintve pirostojásnak is Elkészítésének többféle módja közül gyakori a batik technika. A hideg tojásra a kívánt mintának megfelelően egy tollcséve segítségével megolvasztott viaszt eresztenek, majd az egészet színezik. Ezután a viaszt letörlik róla, alatta a minta fehéren marad. Majd zsíros ruhával átdörzsölik, amitől szép fényessé válik a tojás. Máskor a megfestett felületre a díszítményt hegyes szerszámmal karcolják. A tojásfestéshez, akárcsak a hímzéshez, minden házban értenek, de vannak kiváló specialistái, rendszerint öregasszonyok, akik jó szóért, esetleg néhány tojásért szívesen elvégzik a díszítés munkáját.