| Gyermekjátékok | TARTALOM | Temetés |
Lakodalom
A nép életéből a laikusok előtt is a legismertebb s a kezdő néprajzi gyűjtők által is a legnagyobb kedvvel leírt szokás a lakodalom és a hozzá kapcsolódó szokások nagy tömege. Nem részletezve itt a szerelem alakulását, melyet minden egyéni lehetőség, egyéni szín mellett is bizonyos íratlan konvenciók szabályoznak, a lakodalmat s még előbb a leánykérés – már fentebb bemutatott – formáját valósággal színjátékszerű szokásnak kell felfognunk. A leánykérők beállítanak a lányos {H-579.} házhoz, ahol ugyan már várják őket, de ezt éppen nem mutatják. Hosszú évődések, tréfák után végre előkerül az eladó lány is, aminthogy a barátságtalan szándékot is hamarosan tudtukra adják a kérőknek. Ide tartozik a „kitették a szűrét” szólás: egyes helyeken szokásban volt ezzel is jelölni, hogy a kérő szándékát szívesen veszik vagy sem. Akinek a szűrét kitették az eresz alá, mehetett máshova feleséget keresni.
Ha a megkérés is színjáték, még inkább az a lakodalom, mely a templomba vonulástól kezdve a menyasszony holmijának kocsira rakásán át a lakodalmas mulatságig s a menyasszonytáncig, a menyecskekontyolásig valóságos kompozíció. E színjáték rendezője és konferálója a hagyomány szellemében az első vőfély, aki tréfás és komoly versezeteivel megnevetteti és megríkatja a hallgatóságot, s ötleteivel a commedia dell’arte módjára emlékeztetően rögtönzi a helyzetre szabott tréfákat a századok óta adott keretben. Primitív és mégis örök emberi színjáték váltakozó szereplőkkel, s ahogy a balladák és a tréfás népdalok, vőfélyrigmusok is tanúsítják, váltakozó sors felé vezet. S ha a tréfás vőfélymondás azt tartja is, hogy
| A házasság kaloda, |
| Ne tedd a lábad oda! |
azért a falu ítélete szerint a vénlányság, az agglegénység nagy szégyen s a falu törvénye ellen való állapot.
A magyar nyelvterületen a házasságok döntő többsége endogám, vagyis a legény általában a saját falujából, sőt azon belül is a saját falurészéből választott párt magának. E rend megtartására sokszor véres verekedésekkel kényszerítették az áttörni akarókat. Ritkábban egy-egy kisebb falucsoportot ismerünk, ahol az összeházasodás megengedettnek számított. A korábbi rend a múlt század végétől egyre inkább felbomlott, amikor más vidékre kerültek el munkára, katonáskodni.
A magyar lakodalmak fő szereplői, irányítói az egész nyelvterületen nagyjából azonosak. A menyasszonynak (kiadó) és a vőlegénynek (kikérő) egyaránt van násznagya, akik a legtekintélyesebb személyek ugyan a lakodalomban, de még nekik is a tréfák egész sorát kell kiállaniok. A leány kikérésekor, kiadásakor, az étkezésekkor játszanak aktív szerepet. Az egész rendezője, irányítója a nagy- vagy másképp elsővőfély, akinek kiváló tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Így elsőrendű szervező, aki elhárítja a nehézségeket, veszekedéseket, tudja a lakodalom egész menetét, az összes verseket, a megfelelő nótákat. Rendelkezik a zenével, figyelemmel kíséri, hogy mindenki el legyen látva élelemmel és itallal. Vezeti a lakodalmas menetet, egyéni táncot mutat be az utcán végig. Ilyen csak néhány akad minden faluban, akiket állandóan hívnak a nagy esemény lebonyolítására. A kisvőfélyek mindkét lakodalmas háznál többen is vannak, akik a meghívásokat, az ételfelszolgálást végzik. A szakácsasszony is olyan személy, aki a nagyban történő sütés-főzés nagy körültekintést igénylő munkáját a háziak segítségével irányítani tudja.
Buják, Nógrád m.
Érdekes tanulságot rejtenek a lakodalom magyar elnevezései. Legrégibbnek látszik a ma már nagyon háttérbe szorult menyegző, melyet a XIV. század végétől ismerünk, és az uráli korból származó meny {H-580.} szóból származik. A XV. század első felétől kimutatható házasság, a ház-hoz köti a fogalmat, akárcsak a bolgárban, oszmán-törökben és más nyelvekben. A ma legáltalánosabb lakodalom a XVI. század elejétől a lakik igéből származik, mely korábban mindenféle lakomát jelentett. Ez utóbbi elnevezés kétségtelenül mutatja, hogy az evés és a hozzá kapcsolódó ivás milyen fontos szerepet tölt be az ünnepségen.
A lakodalom népköltészete rendkívül gazdag. Ezek között elsőként kell megemlítenünk a vőfélyverseket, melyek jelentős része félnépi, kántorköltészet terméke. Ezek kézírásos, de kinyomtatott formában is terjedtek, és így bizonyos kiegyenlítődést eredményeztek egyes területek között. Előadójuk a nagyvőfély, ritkábban a násznagy. A figyelemfelhívásra a versek megkezdése előtt néhány botkoppantás szolgál, melyre a cigány tust húz. Ma minden esetben dallam nélküliek ezek a versek, de néhány évszázaddal ezelőtt énekelt változataikról is van tudomásunk. Ezek általában a lakodalom menetéhez kapcsolódnak, s ebben a sorrendben közölték őket az ún. vőfélykönyvek is.
A lakodalmi énekek a magyar népdal szinte minden rétegét képviselik. Így az étkezések közben szinte minden műfaj előadható: a bordal, a köszöntők, éppen úgy a mulattató és tréfás nóták, sőt a biblikus és moralizáló énekek is. A legtöbbjük szorosan kapcsolódik a lakodalom {H-581.} szertartásaihoz. Számos olyan akad közöttük, melyet csak ekkor szoktak dalolni, ekkor azonban mindenképpen elő kell neki kerülnie.
A magyar lakodalom szokás-, dramatikus és népköltészeti anyaga rendkívül sokrétű, és erős tájankénti eltérést is megállapíthatunk. Éppen ezért itt most csak egy olyan vázat mutatunk be, melyre lényegében mindenütt épül a lakodalom, és ennek változatait lehet a nyelvterület különböző részein szinte napjainkig megtalálni.
Balavásár, egykori Szolnok-Doboka m., Románia
Ha a leánykérés megtörtént, rövidesen sor kerül az eljegyzésre, más szóval kézfogóra. Gardezi perzsa történetíró a XI. század közepe táján azt írta a magyarokról, hogy a lányokat prémekért, jószágért vásárolják meg. Talán ennek emlékeként mondják ma is a 16–18 éves lányokról, hogy eladó lány sorba cseperedett. A vőlegény az eljegyzéskor almába szúrva vagy kicifrázott papírba csavarva arany- vagy ezüstpénzt adott át a menyasszonynak. Ezt a múlt század második felétől kezdve egyre általánosabban az arany karikagyűrű váltotta fel. A legény sok helyen bokrétát kapott a kalapja mellé, amit egészen az esküvője napjáig hordott. Az ünnepség végén a „kikérő násznagy”, vagyis a {H-582.} legény násznagya megáldotta a jegyeseket, majd a menyasszonytól mindkét násznagy gazdag díszítéssel szőtt kendőt kapott. Ezt Cigándon (Zemplén m.) így köszönték meg:
| Aki e kendőket szőtte, fonogatta, |
| Gyönge ujjaival orsón sodorgatta, |
| És a mi számunkra varrta, tartogatta: |
| Azt kivánom, hogy az asszonyok kenderje |
| Nagyra nőjön! A jég soha el ne verje! |
| Az urnak áldását mindenekben nyerje: |
| Máskor is a telet, hogy el ne heverje. |
Mindezek után elkezdődtek az előkészületek. Ezek egyik fontos állomása, hogy a násznagy a jegyespár és egy idősebb nőrokon kíséretében elment a paphoz feliratkozni. Ezek után három vasárnap kihirdették őket, és úgy illett, hogy ezt egy alkalommal legalábbis a jegyespár is meghallgassa. Az utolsó kihirdetés után került sor a lakodalomra. Ennek napja időben és térben változott ugyan, de rendszerint szerdára, de még inkább szombatra tették. Az év kora téli időszakában és farsang után tartották a legtöbb lakodalmat, mert az így a munkát nem akadályozta.
A lakodalmas háznál egy-két nappal előtte megkezdődött az ételek készítése. Ekkor csinálták az Alföldön elmaradhatatlan csigatésztát, a töltött káposztát, kopasztották a jércéket, tyúkokat. Ezen az asszonyok vettek részt, akik az előkészületi munka befejezésekor kisebb táncos mulatságot rendeztek, melyre a násznagyok, vőfélyek is előkerültek.
A vendégek meghívását a kisvőfélyek végezték, elsősorban a családból, a helyi szokásoknak megfelelően harmad-, negyed-, sőt helyenként ötödíziglen (vö. 58. l.). Természetesen a szomszédok és a falu vezetői sohasem maradtak ki a meghívásból. A rendszerint párosan járó kisvőfélyek a menyasszony, illetve a vőlegény családja nevében hívogatták tájanként váltakozó rigmusokkal:
| Szivhajlandósággal jövünk be e házba, |
| Hivjuk a ház népét egy ártatlan nászba. |
| Az ősatyáink is mikor házasodtak, |
| Minden jó atyafit oda meghivattak. |
| Őseinktől birjuk e kötelességet. |
| Szereti a magyar a szép vendégséget. |
| …………………………… |
| Szívesen látjuk és elvárjuk kenteket, |
| Itthon ne maradjon még az se, ki beteg! |
| Azért jó bátyámék, magukat felkérem, |
| Adjanak parolát ezen percbe nékem, |
| Hogy el fognak jönni pontosan és szépen! – |
| Ég áldása legyen ezen a háznépen! |
(Alföld) |
Vista, egykori Kolozs m., Románia
Vista, egykori Kolozs m., Románia
Szentistván, Borsod-Abaúj-Zemplén m.
A meghívás elfogadásának egyik megnyilatkozása, hogy az esküvőt megelőző napon elviszik ajándékaikat, melyek használati eszközökből {H-584.} s különböző élelmekből állnak. Egy fél évszázada a legtöbb helyen a torta is elterjedt, melyből mindig a készítője kínálkozik a vacsora befejezése után.
Rendszerint még a lakodalom előtt való nap délutánján szekéren vitték a menyasszony ládáját, esetleg más bútordarabját, ágyneműjét, ruhaneműjét a vőlegény házához, ahol majd lakni fognak. Ilyenkor minél kacskaringósabb utat választottak, hogy az egész falu lássa, mi mindent visz magával a menyasszony. Menet közben a vőfély vezetésével tájanként változó tartalmú nóták jártak:
| Viszik a menyasszony ágyát, |
| A vőlegény nyugodalmát, |
| A vőlegény nyugodalmát. |
| Adjon isten bele áldást: |
| Esztendőre egy szíp lánykát! |
| Esztendőre egy szíp lánykát! |
(Geszte, Nyitra m.) |
{H-585.} A menyasszonyos háztól is nehezen engedik el őket, de még több évődést kell kiállniok, amíg a vőlegényes házhoz bejuthatnak. Ilyenkor a dunnát is megtáncoltatják az udvaron, majd egy fiút hengergetnek meg az ágyneműn, hogy fiú legyen az első gyermek.
Az esküvő reggelén a két násznép a menyasszony, illetve a vőlegény házánál gyülekezik. A vőlegény felveszi azt a jegyinget, amit a menyasszonytól kapott, majd a nagyvőfély elbúcsúztatja legénypajtásaitól, és megindulnak gyalog vagy szekéren a menyasszonyos házhoz. Ide azonban először nem tudnak bejutni, mert eltorlaszolják a kaput, és csak a kikérő és kiadó násznagy hosszas alkudozása után nyílik az meg előttük. Közben a menyasszonyt a nyoszolyólányok öltöztetik, fésülik. A múlt században még a legtöbb menyasszony a magyar nyelvterületen sötét ruhát hordott, a ma általános fehér szín csak a századforduló idején vált egyeduralkodóvá.
Méra, egykori Kolozs m., Románia
Szentistván, Borsod-Abaúj-Zemplén m.
A kikérő násznagy egyre jobban sürgeti a menyasszonyt, hogy útnak indulhassanak a templomba. Először egy öreg púpos asszonyt {H-586.} mutatnak neki, másodszor lánynak öltözött fiút vagy az egyik nyoszolyólányt vezetik oda, csak mikor egyiket sem fogadják el, akkor mutatják meg az igazi menyasszonyt, és a nagyvőfély megkezdi a búcsúztatást:
| Most a hegedünek némuljon zengése, |
| A sarkantyunak is szünjön meg pengése, |
| Mert bucsuzásomnak most leszen kezdése; |
| Legyünk csendességben, mig leszen végzése! |
| A mátka bucsuzik édes szüleitől, |
| Szívből szeretett jó testvéreitől. |
| Szólna, de nem tud, látom bus arcáról, |
| Én tehát elmondom, mit elméje gondol. |
| Legyünk türelemmel nemes kompánia, |
| A gyermeksuttogás szünjön oda hátra! |
(Alföld) |
{H-587.} A búcsúztatót a nagyvőfély mindig első személyben a menyasszony helyett mondja, majd annak befejezésével megalakul a menet az udvaron. Ennek vidékenként változó formái ismeretesek, de általában a vőlegény násznépe halad elöl, ezt követi a menyasszonyé, akit vagy a nyoszolyólányok vesznek közre, vagy valamelyik vőfély vezet (l. LI. kép). Amint a kapun kifordulnak, meghatározott nótába kezdenek:
Püspökhatvan, Pest m.
A násznagyok a menet végén vigyáznak a rendre, és menetközben a „bámészkodókat” üvegből, kulacsból borral kínálgatják. A templom előtt még egyszer megáll mind a két násznép, és egyet táncolnak. Majd a templomban az egyházi szertartás következik, mely alatt a menyasszony igyekszik a vőlegény lábára lépni, hogy ezzel jövőbeni uralmát biztosítsa. A vőfély megköszöni a papnak az összeadást, és egy üveg bort, kalácsot, szőttest nyújt át. A két násznép még mindig nem keveredve kivonul a templomból.
Udvarhely m. 1920-as évek
Ilyenkor a két násznagy azon vitatkozik, hogy most mi legyen a menyasszonnyal, de többnyire megegyeznek abban, hogy egyelőre menjen vissza a szülei házához. A két násznép ezek után szétválik, és mindegyik lehetőleg más útvonalon, mint ahogy jöttek, visszamegy saját vendéglátójához, ahol ebéddel látják el őket. Ebéd után már egyre-másra jönnek a követek a menyasszonyos házhoz, és követelik a menyasszony kiadását. Végre délután felkerekedik a vőlegény egész násznépével, és maga indul menyasszonya kiváltására. Természetesen ez sem esik meg tréfák, alakoskodó játékok nélkül. A vőlegénynek három letakart alak közül kell kiválasztania menyasszonyát. Végül is most már a két násznép megindul a vőlegényes házhoz, ahova nótával érkeznek meg; például Erdély egy részében ezzel a nótával:
| Jaj de szépen jövünk mü, |
| Szép menyasszonyt hozunk mü, |
| Szép a hire, szép a neve, |
| Szép a leány viseletje. |
| Gyere rózsám, Enyedre, |
| Ott a világ közepe, |
| Ott árulják a rózsát, |
| Teljes szekfüt, violát. Jaj, hu! |
| Örömanya, jöjjön ki, |
| A nagy kaput nyissa ki, |
| Hozunk kendnek segítséget, |
| A fiának feleséget. |
(Szépkenyerüszentmárton, Szolnok-Doboka m.) |
A kaput azonban itt is csak hosszas unszolásra, a vőfélyek és násznagyok évődése után nyitják ki. A menyasszonyt vagy ölben viszik be, vagy a szekérhez széket állítanak, és azon lép le. A pitarban a tűzhelyen körülvezetik, és ezzel a család tagjává lesz. Ezután a nagyvőfély ismét csendet kér, és ezt mondja:
Nemespátró, Somogy m. 1930-as évek
1. Vőlegény. 2. Menyasszony. 3. Kérő násznagy. 4. Vőfély. 5. Vőlegény apja. 6. Vőlegény anyja. 7. Menyasszony apja. 8. Menyasszony anyja. 9. Nyoszolyó lány. 10. Nyoszolyó asszony. 11. Vőlegény rokona. 12. Menyasszony rokona
A délutánt a fiatalok játékkal, az idősebbek csendes beszélgetéssel, nótázással töltik. A cigányok ún. „hallgató” nótákat húznak. Közben a szakácsné vezetésével az asszonyok készülődnek a vacsorával, amihez a házból minden bútort kiraknak, csak az asztalok, székek, lócák maradnak. Ha az idő még kedvező, akkor az udvaron sátort állítanak fel, és abban szolgálják fel a vacsorát.
A vacsora üléssorrendje helyenként megszabott, de tájanként változó. Van ahol a násznagyok ülnek középen, és mellettük az ifjú pár, máshol éppen fordítva, középen egymás mellett ülnek a fiatalok, és mindegyik mellett a násznagyja. Ezen túl a rokonság következik olyan sorrendben, ahogy a nemzetségben elfoglalt helyük szerint különböznek. Kiemelkedő hely illeti meg a falu meghívott tisztségviselőit. A fiatal pár a legtöbb helyen egy tányérból eszik, és egy pohárból iszik, hogy ezzel szoros összetartozásukat mutassák. A felszolgálás a vőfélyek feladata, míg az elsővőfély az ülés elrendezése után az egymás után következő ételt megfelelő rigmussal jelent be:
Homokmégy, Bács-Kiskun m.
Ezután sorban következnek az ételek: paprikás hús, töltött káposzta, sült hús és mindegyikhez megfelelő versezet, éppen úgy, mint a bort is rigmussal kínálják. Az Alföldön a násznaggyal szemben vidám fiatalok ülnek, akiket „kun kapitányoknak” mondanak. Ezek mindenből igyekeznek tréfát csinálni, ezért őket a nagyvőfély még külön borral kínálgatja:
| Jó estét kivánok, kun kapitány uram. |
| A magok számára egy kulacs bort hoztam. |
| Egyenek, igyanak, vigan mulassanak, |
| Azt mondta gazduram, ne szomorkodjanak. |
(Tetétlen, Hajdú m.) |
Utolsó ételként a hagyományos kását szolgálják fel, amit később az aprósütemények, torták váltottak fel. A szakácsné a vacsora végeztével megjelenik, és a nagyvőfély így jelenti be az őt ért súlyos szerencsétlenséget:
| Vidámságunk busitja egy szomoru eset, |
| A sürgés-forgásban egy kis baj esett: |
| Ahogy a szakácsné a kását kimérte, |
| Ráfröccsent belőle a keze fejére. |
| Le vagyon forrázva a szakácsné karja, |
| Nagy égett sebeit kendővel takarja. |
| Sirdogál szegényke, szánat nézni rája, |
| Jó lenne elmenni irért patikába. |
| De gyógyszervevésre, bizony urak, pénz kell, |
| Azért ezt a kérést közlöm kelmetekkel: |
| Adjon hát mindenki, amennyit bir zsebe, |
| Hadd gyógyuljon meg a szakácsnénak keze! |
(Alföld) |
Adakozik is mindenki a tányérba, de közben emelgetik a szakácsné kezén a ruhát, meg néha a szoknyáját is, ő pedig a másik kezében tartott fakanállal nagyokat húz az okvetetlenkedőkre.
Közben az ablaknál bámészkodók maskaráknak öltözködve bebocsátást nyernek, míg mások temetésparódiát adnak elő, ahol a papnak öltözött legény a fehér lepedővel leterített álhalott felett vaskos tréfákkal átszőtt búcsúztatót tart. A maskarások ezért ételt, italt kapnak, és a táncban is részt vehetnek. A vacsora alatt a cigányok állandóan játszanak: a férfiak pénzért, a nők ingyen rendelhetnek egy-egy nótát. Mikor vége szakad a vacsorának, a cigányok akkor kezdenek hozzá az evéshez, mialatt a vőfélyek kihordják a székeket, asztalokat, hogy {H-591.} megkezdődjék a tánc. Az idősebbek a kisebbik szobába húzódnak, és borozgatás közben beszélgetnek.
Az alábbiakban a lakodalom három olyan mozzanatát mutatjuk be, mely a nyelvterület nagy részén ismerős ugyan, de sorrendjük tájanként, sőt sokszor falvanként is változik.
A fektetésre a táncok után kerül sor, amikor a vőfély az új asszonyt ismét elbúcsúztatja családjától, leánypajtásaitól, majd kivezeti a házból. Itt a nyoszolyóasszonyok veszik át, és a fiatal férjjel együtt a padlásra, a kamrába vezetik, ahol megvetették számukra a nászágyat. A fiatalasszony most már leveszi a koszorúját, amit a vőfély botjára tűz, és úgy visz vissza a táncolók, a mulatozók közé.
A felkontyolás tényleges elismerése annak, hogy a leányból asszony lett, és ennek viseletében is kifejezésre kell jutnia. A kontyolást többnyire a fiatalok hálóhelyén végzik el, és a férjen kívül csak asszonyok és lányok lehetnek jelen. Miközben a menyecske haját kontyba rakják, állandóan sír, mert az illem így kívánja meg. Közben az ide való nóták is előkerülnek:
| Addig élem világomat, |
| Mig szél fujja pántlikámat. |
| A pántlika könnyü gunya, |
| Mert azt a szél könnyen fujja. |
| De a ruha nehéz gunya, |
| Mert azt mindig uj bu nyomja. |
| Sej, a ruha nehéz gunya, |
| Mert azt a bu holtig nyomja. |
(Hertelendyfalva, Torontál m.) |
Ha már elkészültek a kontyolással, valami váltságdíjért az új asszonyt újra átadják a vőfélynek, aki ezekkel a szavakkal vezeti be a násznép közé:
| Látom, hogy nem vagy lány, menyecskévé lettél, |
| Hajadban nincs szalag, hanem kontyot tettél. |
| Viseld egészséggel a felrakott kontyot, |
| Egész életedben légy szerencsés, boldog! |
| Áldjon meg az Isten szerető férjeddel, |
| Páros életetek boldogan folyjon el, |
| Hogy mindig örömmel, megelégedéssel |
| Éljetek Istennek tetsző szép életet! |
(Kovácsvágás, Abaúj m.) |
A menyasszony- vagy másképpen menyecsketánc a lakodalom egyik záróeleme. Ilyenkor a nagyvőfély bemutatja az új asszonyt ezekkel a szavakkal:
A kitett tányér mellé egy üveg bort és poharat állítanak, és ezzel valóban megkezdődik a tánc. Mikor a nagyvőfély befejezte, elkiáltja magát: Eladó a menyasszony! – és ekkor a násznagyok, majd a rokonok sorban pénzt dobálnak a tányérba, és néhányat fordulnak a menyecskével, s miután a következőnek adják át, egészségére isznak egy pohárral. Mikor már mindenki – még a nagyobbacska gyerekek is – táncolt a menyasszonnyal, akkor az új férj egy nagyobb összeget dob a tányérba, és együtt fejezik be a táncot. Közben a nagyvőfély összeszámolja a többnyire jelentős mennyiségű pénzt, mely az új pár életkezdését könnyíti meg. A lakodalom e motívuma nemcsak megmaradt, hanem újra terjedőben van még a városi szokások között is.
A lakodalom régebben – természetesen jobb módúaknál – két-három napig is eltartott, és még számos etnikai és táji csoportonként változó részletet tartalmazott. A vége felé, akik sehogy sem akarnak távozni, azoknak „kitoló kását” szolgáltak fel, és a násznagy, nagyvőfély is értésükre adta, hogy véget ért a lakodalom:
| Eddig, vendég, jól mulattál, |
| Ha tetszenék, elindulnál. |
| Uccu gazda, kapjál rudra, |
| S a vendéget inditsd utra! |
(Hertelendyfalva, Torontál m.) |
Ezután már csak azok jönnek össze, akik a lakodalom lebonyolításában segédkeztek, amikor már az újasszony főztjét eszik és dicsérik, az alábbi jókívánsággal:
| A fejkötő elszakadjon, |
| Az ujasszony megmaradjon! |
Ez a rendkívül vázlatos áttekintés is több tanulság levonására alkalmas. Először milyen szoros egységet képeznek a szokások, hiedelmek, dramatikus hagyományok és népköltészeti, félnépi alkotások. Milyen rendkívül bonyolult rendszer alakult ki ebből. A történeti kutatások azt bizonyítják, hogy az esküvő szokásai jelentős mértékben eltolódtak az étkezés, ivás, mulatás irányába, vagyis a szó eredeti értelmében: „lakodalom” lett sok esetben belőle. Ez egyben azt is jelenti, hogy a rengeteg kiadással járó lakodalom megrendezése csak a jómódú parasztrétegek számára volt lehetséges, még akkor is, ha a hozott ajándékból, a menyasszonytáncból sok meg is térült. A szegényebbek, ha mégis nagy lakodalmat tartottak, sokszor fél életen át nyögték a nehéz adósságokat.
| Gyermekjátékok | TARTALOM | Temetés |