A naptári év szokásai

A naptári év szokásai a téli, a tavaszi és a nyári napforduló köré csoportosulnak, de a könnyebb áttekinthetőség érdekében a naptári év rendjében mutatjuk be őket. E dramatikus elemekkel átszőtt és színezett szokások száma és változata tájanként, néprajzi csoportonként rendkívül nagy, éppen ezért csak a legáltalánosabb, legszebb, illetve legarchaikusabb formák megismertetésére vállalkozunk.

Az újévi szokásokat nagyon nehéz elkülöníteni. Ennek oka abban keresendő, hogy egészen a XVI. századig karácsonytól számították az újévet. Ezért a szokásokat sok esetben nem lehet pontosan naphoz kötni. A középkorban a jobbágyok, cselédek felkeresték a földesurat, és ajándékot vittek neki. Talán ennek közvetlen folytatásaként még századunk első felében a pásztorok, cselédek, de a gyerekek is újév reggelén a tehetősebb gazdák házaihoz ellátogattak, ahol verssel, dallal kívántak boldogságot az elkövetkező évre:

Adjon isten minden jót
Ez uj esztendőben:
Fehér kenyér dagadjon
Füzfatekenőben;
Bor, bula, kolbász
Legyen mindig bőven;
A patikát felejtsük el
Ez uj esztendőben!

                       (Orosháza, Békés m.)

{H-604.} A gyerekek, legények kolompokkal, csengőkkel, vasakkal nagy zajt ütöttek, hogy ezzel a házról, a lakóiról, a jószágokról a rosszat elriasszák. Szórványosan a Székelyföldről tudunk téltemetésről, amikor a legények egy szalmabábut, mely a telet jelképezte, elásnak. A Balaton környékén egy hajlott hátú embert az utcán végigkergettek és megvesszőztek: ezt nevezték a télkiűzésnek.

A vízkereszthez (jan. 6.) nagyon sok, jórészt vallásos tartalmú szokás csatlakozik, hiszen ez a karácsony tizenkettedik, zárónapja. A háromkirályok sok hasonlatosságot mutat a betlehemezéssel, de kevesebb benne a párbeszédes forrna. Legfontosabb kelléke a csillag, mely a három királynak mutatta Betlehembe az utat. Ezt már 1540-ben is említik egy Somogy megyei levélben: „Aztán a csillagéneket, ha megvagyon kegyelmednek, küldd alá; ha több énekeket szerezhetsz, azért is légy érte, mert jó gyermekem vagyon itt, kit ha meg nem oltalmazhatok (ti. a töröktől), felküldöm kegyelmednek.” A csillagot egy rúdon vagy az erre a célra használt, rekeszszerűen összeillesztett, kinyújtható, illetve összehúzható szerszámon viszi a fehérbe öltözött három király egyike. A királyok közül Boldizsár arcát bekormozzák, hogy annak szerecsen voltát jelezzék. Sorba veszik a házakat, és ilyen énekkel állítanak be:

Három királyok elindulának,
A csillag, a csillag!
Istálló fölött megállapodik
A csillag, a csillag!
Három királyok elindulának,
A csillag, a csillag!
Szüz Máriának jó napot mondának,
A csillag, a csillag!
Szüz Máriának fejet hajtának,
A csillag, a csillag!

                       (Veszprém m.)

Miután mindhárman elmondták versüket, élelmet és pénzt kapnak a házigazdától.

Vízkeresztkor a pap és a kántor ínég manapság is sok vidéken néhány ministránsgyerekkel sorba jár a faluban, és megszenteli a házakat. Az ajtóra felírják az évszámot, és alá a három király nevének kezdőbetűit: G+M+B. Ilyenkor a hívek élelemmel, pénzzel adakoztak, amit a gyerekek kosarakba, zsákokba gyűjtöttek össze. 1783-ban írják róla: „Vízkereszt napján bemennek minden házhoz a papok kereszttel, imádsággal és egyetemben kolendálnak”, vagyis adományokat gyűjtenek. Ez a neve ennek akkor is, ha a gyerekek csak magukban mennek, és énekelve a maguk részére adományokat gyűjtenek.

297. Háromkirályok

297. Háromkirályok
Szakmár, Bács-Kiskun m.

A balázsolás (febr. 3.) elsősorban a magyar nyelvterület nyugati felében ismeretes. Szent Balázs a gyerekek védőszentje, aki nemcsak tanította, hanem megvédte a betegségektől őket. Egy-egy balázsoló csoport több tagból is állt. Így Zalában a század elején így jegyezték fel nevüket: vitéz, generális, püspök, káplár, zászlótartó, strázsamester, szalonnás, ábécés. A sok katonanév azzal indokolható, hogy a gyerekek az iskolába való verbuválás ürügyén tértek be a házakba:

{H-606.} Ma vagyon Szent Balázs,
Akkor pedig szokás
Volt már régen,
Hogy a jó diákok,
Oskola pajtások
Verbuválnak.
Minket is tanítónk
Sok jóra oktatott,
Azért küldött,
 
Hogy minden henyélőt,
Oskola kerülőt
Összeszedjünk.
Van-e hát a házban,
Kis kompániánkba
Való gyermek?
Álljon be a verbungba,
Jöjjön iskolába,
Nem bánja meg.

A balázsolásnak azonban az értelmét az adta meg, hogy gyűjtöttek, amint arra sokszor a résztvevők elnevezése is utal: Tarisznyás, Nyársas, Kosaras, Szalonnás, és ennek fejében kérték, hogy a torokfájás (difteritisz) ne szedje áldozatait a kicsinyek közül.

Kérjük ajándékát,
Nyujtsa szent áldását
Mindnyájunkról távoztassa
Torkunknak fájását.
A Szent Balázs torokfájás
 
Merre nincs jobb haszon,
Csak adjon az asszon
Nyers szalonnát, egy kis kolbászt,
Hogy gyakran nyelhessünk.

                       (Szántó, Tolna m.)

A Gergely-járás (március 12.) múltját tekintve régebbinek látszik, mint a balázsolás, de ugyancsak a diákok ünnepe. Gergely-napi köszöntők már a XVII. századtól kezdve maradtak ránk. Egyik legszebb változatukat a csángó népköltészet őrizte meg. Ebből származik az alábbi két szakasz, mely, mint az egész vers, középkori hagyományokat idéz.

Szent Gergely doktornak,
Hires tanitónak,
Az ő napján,
Régi szokás szerint,
Menjünk isten szerint
Iskolába.
 
Lám a madarak is,
Hogy szaporodjanak,
Majd megnőjenek;
A szép kikeletkor,
Sok szép énekszóval:
Zengedeznek.

A középkorban az iskola számára adományokat gyűjtő diákok, majd azok későbbi protestáns utódai bizonyára jelentős szerepet játszottak a balázsolás és a Gergely-járás elterjesztésében. Ezek a késői utódok a mendikánsok, akik még néhány évtizeddel ezelőtt is nagy ünnepekkor járták a falvakat, és gyűjtöttek a református iskolák számára.

A farsang vízkereszttel kezdődik, és hamvazószerdáig tart, de különösen ünnepélyes az előtte való vasárnaptól kedd estig, amit általában „farsangfarkának” mondanak. Ez a telet, a hideget, a sötétséget legyőző tavasz egyik örömünnepe, melyre már középkori források is emlékeznek. Minden bizonnyal nyugatról került a magyarsághoz, amint azt az osztrák-bajor neve is mutatja, mely családi név formájában már a XIV. században feltűnt. Az egyházak mindig, minden eszközzel üldözték a legkülönfélébb megnyilvánulásait, amit egy 1757-ből származó feljegyzés is bizonyít: „Azt a nevezetet Fársang a Magyarok vették a Németektől, akik a cantu circulatarum, a játékos tréfát mocskot űző cselekedeteiből formáltak; akik sokféle játékokat s bolondságokat indítottak ezen a napon, s ez időben vendégeskedvén, nyargalózván s magokat mulatván.”

{H-607.} A farsang végeztével kiáltották ki azokat a lányokat, akiknek nem sikerült férjhez menniök. Nagy kiabálással a házuk előtt különböző nótákat, rigmusokat mondtak a legények:

Fassang, fassang három napja.
Itt hagyott a lányok anyja.
Gyüjjék haza, Pesta bácsi,
Mind eladták a lányokat:
Kit görhéért, kit máléért:
Bagi Katit egy bimbóér;
A kondáshét egy malacér,
A kántornét egy szoknyáér,
A lovásznét egy csikóér.

                       (Maconka, Heves m.)

298. Farsangi kormozás

298. Farsangi kormozás
Moha, Fejér m.

A nyelvterület nyugati részében a farsang végére esik a tuskóhúzás, mely olyan csúfoló szertartás, melyet a legények rendeznek. 1820-ban így írtak róla: „Régente azokkal az eladó lányokkal, kik farsangi napon {H-608.} férjhez nem mentek, mint valamely szilaj kancákkal húshagyó szerdán tőkét húzattak a magyarok.” Az Alföld egyes részein a legények a lány ablaka alatt fazekakkal, vasakkal nagy zajt csaptak, és ezt kiabálták:

Hushagyó!
Itt maradt az eladó.
Akinek van nagy lánya,
Hajtsa ki a gulyára.

                       (Szabolcs m.)

A farsang rengeteg alakoskodása mellett a gonoszűzés és a termésvarázslás is előfordul a szokások sorában. Ilyenkor baltával fenyegetik meg a termőfákat, hogy kivágják, ha nem adnak elegendő termést.

299. Maskarázás húshagyókedden

299. Maskarázás húshagyókedden
Moha, Fejér m.

300. Farsangi maskarák

300. Farsangi maskarák
Moha, Fejér m.

301. Kiszebaba-készítés

301. Kiszebaba-készítés
Szandaváralja, Nógrád m.

A tél végén, a tavasz kezdetén, általában virágvasárnapon kerül sor a nyelvterület északi peremén, a palócoknál a kiszehajtásra. A kisze jellegzetes böjti eledel: savanyú gyümölcs- vagy korpaleves, amit télen át nagyon meguntak, és meg akarnak tőle szabadulni. A leányok az {H-610.} előző évben férjhez ment menyecske ruháiba öltöztetnek egy szalmabábot, mely a kiszét jelképezi, és azt dalokat énekelve a legközelebbi folyóig, patakig, tóig viszik. Leveszik a ruhát a bábról, és annak csupasz vázát a vízbe dobják. Ilyenkor abból, hogy a szalmát, bábot a víz merre és hogyan viszi, jövendölnek a jelenlevők férjhez menésére. A dalok egy része még napjainkig is a böjttől való szabadulás emlékét idézi:

Haj kisze haj!
Gyöjj be sódar, gyöjj!
Haj ki kisze, kiszőke,
Gyöjj be sódar, gömbőce.
 
Az a Szabó Margit
Olyan hires asszony,
Kupát kértünk tőle,
A kiszére adott.

                       (Felsőszemeréd, Hont m.)

Amelyik menyecske megtagadta volna a ruha adását, azt kigúnyolták. Azt is tartották, hogy a kisze kivitelével a betegségeket, a ködöt is megszüntetik. Arra is vannak adataink, hogy a szalmabábut nem vízbe dobták, hanem elégették:

Ég a kisze, lánggal ég,
Bodor füstje felszáll;
Tavaszodik, kék az ég,
Meleg a napsugár.
 
Mire füstje eloszlik,
A hideg köd szétfoszlik.
Egész kitavaszodik.

                       (Hont m.)

A tavaszi ünnepkör egyik jelentős területe a húsvét, ennek hétfőjén elmaradhatatlan a locsolás, mely régebben vederrel a kútnál történt (l. LIII. kép). A lányok, ha nem mentek maguk, akkor a legények {H-611.} erőszakkal is odacipelték őket. A vízzel való öntözés általánosságban, más esetekben is termékenységvarázsláshoz kapcsolódott. A locsolók később szagosvízzel öntöztek, de éppen úgy kaptak színes és díszített tojást (vö. 401–402. l.), mint korábban. Ez a szokás falun és városban napjainkban is virágzik. Elterjedtek a korszakonként és tájanként változó locsolóversek.

Vízbevető hetfü nekünk is ugy tetszik:
Látjuk az utcákon, hogy egymást öntözik.
Öntünk gazdát, asszonyt kedves leányával;
Várunk piros tojást, de azt is párjával.
Ha párjával adják, megfogjuk köszönni,
Ha párral nem adják, nem fogjuk elvenni.

                       (Kézdimárkosfalva, Háromszék m.)

302. Húsvéti locsolás

302. Húsvéti locsolás
Acsa, Pest m.

A húsvéti tojásnak, mely a termékenység egyik legáltalánosabb jelképe, még a húsvétot követő ún. fehérvasárnapon is jelentősége van. Ekkor küldik a komatálat a keresztszülők keresztgyermekeiknek, a kisebb lányok annak, akit azután meg akarnak tisztelni, barátnővé akarnak fogadni. Ez a szokás legtovább a Dunántúlon és a Palócföldön maradt meg. Így Somogyban egy palack bort, néhány piros tojást és perecet tesznek egy tányérra, fehér vagy színes kendővel letakarják, és úgy viszik a kiszemelt komának. Az átadó lányok ilyenkor a következő kis verset mondják:

{H-612.} Komatálat kaptam,
Fel is aranyoztam.
Koma küldi komának,
Koma váltsa magának.

                       (Somogy m.)

Gyöngyösön és környékén a lányok kedvesüktől, a legények pedig a lányoktól kaptak komatálat. Ha a komatálat elfogadják, az a vonzalom kölcsönösségét jelenti.

303. Májusfaállítás

303. Májusfaállítás
Mezőkövesd

Május elseje a tavasz teljes győzelmének örömünnepe már hosszú évszázadok óta. Ennek egyik legszebb vonása a májusfaállítás európai gyakorlata. A legények kimentek az erdőre, és hosszú törzsű, szép leveles, ágas fát választottak. Ezt annak a leánynak az ablaka alá állították, akinek valamelyik társuk udvarolt, és ezzel kimutatta szándékát. Néhol a legények állítják a fát, míg feldíszítéséről a leány és anyja gondoskodik. Mikor a fa már száradni kezdett, akkor kitáncolták, vagyis kidöntésekor kisebb táncmulatságot rendeztek. A nagy múltú {H-613.} ünnepen a városlakók régi idő óta az erdőbe vonultak, ahol estig mulatoztak. Ilyen előzmények után 1890-től kezdve a május elseje Magyarországon is egyre inkább a munkásság ünnepe lett, amikor felvonulással, majd délután kirándulással és majálissal ünnepelték meg ezt a napot.

A nyári ünnepkör pünkösddel kezdődik, amikor a gyerekek szívesen mennek köszönteni:

Mi van ma, mi van ma?
Piros pünkösd napja;
Holnap lösz, hónap lösz
A második napja.
András bokrétás,
Feleségös, jó táncos,
Jól möghuzd, jól möghuzd
 
A lovadnak kantárját,
Ne tipödje, ne tapodja
A pünkösdi rózsát!
A pünkösdi rózsa
Kihajlott az utra;
Szödje föl a menyasszony,
Kösse koszoruba.

                       (Szeged, Csongrád m.)

304. Pünküsdikirályné-járás

304. Pünküsdikirályné-járás
Vitnyéd, Győr-Sopron m.

A pünkösdikirály- és -királynő-választás már említett formáján kívül a leánygyermekjátékok között is szerepel egy változata. Egy kislányt – a pünkösdi királynét – letakarják egy kendővel. Minden házba betérnek, majd fellebbentik a kendőt, és ezekkel a szavakkal megmutatják a királynét:

Elhozta az Isten,
Piros pünkösd napját.
Mi is meghordozzuk
Királyné asszonykát.

                       (Gencsapáti, Vas m.)

{H-614.} Nyugat-Dunántúl termékenységvarázslás is kapcsolódik a szokáshoz; felemelik a kislányt jó magasra, és ezt kiáltják: ekkora legyen a kentek kendere. Pünkösdkor került sor az erdélyi Apácán a kakaslövésre, kakasütésre. A fiúk régebben eleven kakasra, később csak céltáblára nyíllal lőttek, mely addig tartott, míg a szívet, illetve közepét el nem találták. Közben tréfás siratókat mondogattak, este pedig kakasvacsorát tartottak.

A nyár szokásai között a legjelentősebb a szentiváni tűzgyújtás, azon a napon (június 24.), amikor a nap legmagasabban jár, legrövidebbek az éjszakák és leghosszabbak a nappalok. Keresztelő Szent János tisztelete a katolikus egyházban az V. században alakult ki, s ekkor tették napját június 24-re. Természetesen a nyári napfordulót valamilyen formában a legtöbb népnél megünnepelték, így talán már a honfoglalás előtt ismerhette a magyarság. Ibn Ruszta arab történetíró szól ugyan a magyarok tűzimádatáról, de egyelőre nincs adatunk arra, hogy ez ehhez a naphoz lenne kapcsolható. Mindenesetre a középkorban elsősorban egyházi ünnep, de a XVI. századtól kezdve a források mint népszokásról emlékeznek meg. A szokás leglényegesebb mozzanata a tűzgyújtás:

Tüzet megrakoljuk,
Négyszögre rakoljuk:
Egyik szögén ülnek szép öregemberek,
Másik szögén ülnek szép öregasszonyok,
Harmadikán ülnek szép ifju legények,
Negyedikén ülnek szép hajadon lányok.

                       (Kolony, Nyitra m.)

A szokás legtovább és legteljesebben a nyelvterület északnyugati részében maradt meg. Itt még a két háború között gyújtottak szentiváni tüzet. A korok és nemek szerint való elkülönítés felvetette annak a lehetőségét, hogy a csoportok egymásnak felelgetve énekeltek, de alig van pár olyan töredék, mely ennek lehetőségét alátámasztani látszik. A tűzgyújtás után azt átugrálták. Ezt már a XVI. századból említik, de akkor egy lakodalomhoz kapcsolódott, bár Szent Iván-napi tűznek nevezik. Az átugrás célja részben a megtisztulás, részben az, hogy akinek jól sikerül az ugrás, férjhez menjen a jövő farsangon:

Rakd meg babám a tüzet, hadd csapjon a lángja!
Gyönge karjaimat melegitsem nála!
Jöttem is, mentem is, arra jártam én is,
Gyere, kedves angyalom, ugorj egyet te is!
 
Gyere babám, tegyél rá, hadd szikrázzon lángja!
Teritsd földre a subád, hadd fekszünk le rája!
Jöttem is, mentem is, arra jártam én is;
Gyere, kedves galambom, melegedj meg te is!

                       (Tild, Bars m.)

A Szent Iván-napi tűzgyújtásnak és ugrásnak határozott párosító szerepe is volt, és a téli napforduló szokásaival és népköltészetével lehet összevetni.

305. Szentiváni tűzugrás

305. Szentiváni tűzugrás
Kazár, Nógrád m.

{H-615.} Az ősz szokásai között elsősorban a gazdasági vonatkozásúak dominálnak, talán éppen a rendkívül sokféle és sürgősen elvégzendő munka lehet az oka, hogy a betakarítás idején a más jellegű szokások száma sokkal kisebb.

Az egyik leggazdagabb ünnepkör karácsony köré csoportosul Itt kell megemlítenünk, hogy az egyházi év ünnepkörébe olvadt bele, és azzal sajátszerűen interferál a nép régibb évfordulókhoz kötött pogány hagyományvilága, valamint az újabban alakult paraszti szokások is. A magyar nép vallásos szokásait, az egyházi év ünnepeit e nélkül a kereszteződés nélkül meg sem érthetnők a maguk valójában. Nem kell arra gondolnunk, hogy pogány kori hagyományok továbbélésével van minden esetben dolgunk. Az azonban bizonyos, hogy a parasztság számára oly fontos évfordulók, a tavaszi, nyári, őszi és téli napfordulat szokásai, hagyományai és hiedelmei kapcsolódtak, átolvadtak az egyházi év hagyományaiba. Az egyház évezredes, sok népen kipróbált módszereihez híven ezeknek a szokásoknak egynémelyikét egyenesen megszentelte és a vallás ünnepei közé beiktatta, másokat hallgatólagosan elnézett, ismerve fontos funkciójukat a nép életében. Így aztán a nép ünneplő szokásaiban és egy egyházi évhez kapcsolódó hiedelmeiben a legkülönbözőbb rétegek egymás mellett való békés megférését szemlélhetjük. Ősi, pogány kori hiedelem, újabb fejleményű paraszti babona, germán, szláv hatás s mellette a kereszténység hatására elterjedt szokások s az antik vallási felfogás egy-egy eleme: ez mind fellelhető az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó népi szokásokban, ünnepségekben. Ennek legjobb példája a karácsonyi ünnepkör.

{H-616.} A karácsonyi ünnepkör az adventtal kezdődik, melynek első napja az András-naphoz (nov. 30.) legközelebb eső vasárnap. Néhol kezdetét éjféli harangszóval jelezték, ettől kezdve tilos volt minden hangos, zenés szórakozás. A lányok és asszonyok fekete, de legalábbis sötét színű ruhában jártak a templomba.

A Miklós-nap (dec. 6.) megünneplése fiatalabb népszokásaink közé tartozik. Így a gyermekek megajándékozása a magyar falvakban csak az utóbbi évszázadban kezdett terjedni. Az alakoskodásokat is nyugatról vettük át, ezek azonban az ajándékozásnál régebbieknek látszanak. Így 1785-ben Csepregen (Vas m.) már tilalmazzák ezt a szokást: „Mindenekutána ősi időktől fogva tapasztaltatott, hogy némelyek a lakosok közül a Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben különféle öltözetekben és álarcokban járnak házról házra, s a gyenge gyermekeket is helyes elmével ellenkező, ijesztő, csúfos figurákkal rettegtetik, keményen meghagyatik, hogy senki a lakosok közül úgy gyerekeinek, mint alattvalóinak ezentúl ne bátorkodjék engedni Szent Miklós előtti este az ilyen színes öltözetekben való járást.”

A Luca-nap (dec. 13.) a Gergely-féle naptárreform előtt az év legrövidebb napja, ez az oka, hogy sok helyen egészen a legutóbbi időkig a magyar parasztok innen számították a nappalok hosszabbodását. Ezen a napon az asszonyok nem dolgoztak. Ekkor kezdtek hozzá a férfiak a Luca-szék készítéséhez, melynek egyes darabjait más-más fából egy-egy nap faragták ki, úgyhogy éppen a karácsonyi éjszakai misére készüljön az egész el. Aki erre ráült az éjféli misén, az meglátta a nagy szarvú boszorkányokat a templomban, de már szaladnia is kellett hazafelé, mert ha felismerték, széttépték volna. A Luca-nap hiedelmeinek, a Luca-szék készítésének történeti előzményeiről, nemzetközi összefüggéseiről és etnopszichológiai jelentéséről Róheim Géza írta egyik első nagyszabású monográfiáját. Dunántúl ezen a napon a gyerekek sorba járják a házakat, és mondókával varázsolják meg a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak. Az egész ház népének versben kívánnak minden jót:

Luca, Luca, kitty, kotty!
Sáp, sáp, rud, rud, kukuriku!
Annyi csirkéjük legyen,
Mint égen a csillag!
Annyi pénzük, buzájuk legyen,
Mint földön a füszál!
Akkora kolbászuk legyen,
Mint az országutja!
Akkora szalonnájuk legyen,
Mint az utcakapu!
A doktor, patika éhen haljon,
A barmuk a zsirtól megfulladjon!
Luca, Luca, kitty, kotty,
Kukuriku!

306. Betlehemesek

306. Betlehemesek
Szakmár, Bács-Kiskun m.

A szálláskeresés újabban elterjedt vallásos szokás, melyben kilenc család állt össze, és december 15-től kezdve, sorba mindennap máshova {H-617.} vitték a Szent Család képét; ez előtt énekeltek és imádkoztak. Majd egy szegényebb családot megajándékoztak, mintha azt a Szent Családnak adnák.

A legismertebb karácsonyi játék a betlehemezés, melyet a közelmúltban az egész magyar nyelvterületen ismertek, és a városokban is játszották. A templomi misztériumjátékokról már a XI. századtól szólnak feljegyzések, majd később kiszorult a templomból, és a XVII–XVIII. században iskolákban, vallásos egyesületekben adták azokat elő. Úgy látszik, általánossá csak a múlt században vált, legalábbis olyan formában és néven, ahogy napjainkig ismerjük (l. LIV., LV. kép).

A betlehemet általában 16–18 éves fiúk, legények adták elő, csupán a matyóknál (vö. 36. l.) jártak leányok, és a templom formájú betlehemet, melyet belülről istállónak rendeztek be, itt egy idősebb asszony hordozta. A szereplők közül elöl jár a kengyelfutó, aki az erdélyi Tordán ilyen versekkel kér bebocsátást:

Dicsértessék a Jézus Krisztus
Ünnep van ma, fényes ünnep
A keresztények között,
Bár a természet temploma
Néma gyászba öltözött.
Elénekelték már régen
{H-618.} A betlehemi pásztorok
Hogy eljön az üdvözitő,
Ki segiti a népet.
Tisztelt urak, jó gazdák!
Társaim kinn vannak!
Mit felel rá a jó gazda:
Bebocsátja házába?

Az igenlő válaszra sorba bejönnek a résztvevők. A betlehemi templomot két angyal hozza, őket követi Heródes király, József, az apa, két-három pásztor, akik a templom elé feküsznek ébredezni, és tájanként váltakozó tartalmú énekbe kezdenek.

Pásztorok, keljünk fel,
Hamar induljunk el
Betlehem városába;
Egy rongyos istállóba!
Siessünk ne késsünk,
Hogy még ezen éjjel odaérhessünk!
Mi urunknak tiszteletet tehessünk!
Jaj, szegény, de fázik,
Könnyeitől ázik.
Nincsen neki párnája,
Sem cifra nyoszolyája,
Csak széna és szalma;
Barmok szája melegitő kályhája,
Ökör, szamár lehelete reája.

                       (Pásztó, Heves m.)

226. ábra Bábtáncoltató betlehem.

226. ábra Bábtáncoltató betlehem.
Lengyeltóti, Somogy m. XX. század eleje

Az ilyen beköszöntő után általában Jézus születésének rövid leírása következik, majd József elmondja, miként próbált eredménytelenül szállást szerezni, majd a pásztorok hódolnak a kis Jézus előtt. Ezek után következik a komikum, a pásztorok tréfás vetélkedése, kocolódása, s miután megtörtént a megvendégelés, a betlehemezők együtt éneklik el az áldást:

Nosza, nosza, jó gazda,
Bocsáss minket utunkra,
Házadra, magadra,
Szálljon Isten áldása!

                       (Tiszakarád, Zemplén m.)

227. ábra A bábtáncoltató betlehem alakjai.

227. ábra A bábtáncoltató betlehem alakjai.
Lengyeltóti, Somogy m. XX. század eleje

307. Betlehemezés

307. Betlehemezés
Kéty, Tolna m.

Természetesen számos más változat, variáció is előfordulhat, különösen, ha a bábtáncoltató betlehemeket is figyelembe vesszük, melyeknek legteljesebb formáit a nyelvterület északkeleti és nyugati felében jegyezték fel. A szatmárcsekei változatnak hét különböző bábfigurája van: két öreg juhász, két bojtár, két angyal, Heródes király, az ördög, a halál és Kismiklós, a gyertyapénzszedő. A menete és az énekei hasonlóak, mint más betlehemeseknél, itt azonban a bábok mozgatását a különleges, erre a célra készült templomszerű tornyos színpadon egyetlen gyerek végzi. Befejezésül a gyertyapénzszedő vonul be a színpadra, és a következő vers hangzik el:

{H-620.} Pénzt vár ez az erszény,
Rézbül kifaragott, megéhezett edény,
Ki eddig vót szegény,
De most igen gazdag,
Mert a kis Jézus megszületett.

                       (Szatmárcseke, Szatmár m.)

A betlehemesek felszerelésüket már advent elején kezdték készíteni, tanulták a verseket, énekeket, és karácsony előtt sokszor tíz napig is állandóan járták a falut, sőt egy-egy csoport a szomszéd településeket is felkereste.

228. ábra Köcsögduda. A regösök hangszere.

228. ábra Köcsögduda. A regösök hangszere.
Jákfa, Vas m. XX. század első fele

Karácsony másodnapján, Szent István napjához kapcsolódik az egyik legnagyobb múltú magyar szokás, a regelés, regölés (l. még 29. l.) A nyelvtudomány megállapítása szerint a regek a középkorban királyi, főúri mulatságok lehettek, melyeken a regösök mulattatták uraikat. A szó maga összefügg a sámán révülését jelentő szóval, így feltehetően legalábbis részben a honfoglalás előtti időkig követhető, míg másik oldalról a különféle európai alakoskodó játékokkal tart kapcsolatot. A középkori regösök énekeiben, nótáiban, mókáiban a mulattatás játszotta a főszerepet, sokszor azonban olyan társadalmi visszásságokat mondtak el, melyekről egyébként az ország vagy egy-egy nagytáj vezetői nem szerezhettek volna tudomást.

229. ábra Regösök.

229. ábra Regösök.
Alsóhahót, Zala m. XX. század eleje

A regölés időponthoz kötött szokása azonban a nép körében is ismert lehetett. Egy Erdélyre vonatkozó feljegyzésben ezeket olvashatjuk 1552-ben: „A mi Urunk jézus Krisztusnak születésének napja után következik az ördögnek nagy ünnepe, a regölö hét … A sok duska italnak, a sok regelésnek nincsen semmi vége.”

A regölés szokását a Dunántúl, főleg annak nyugati felében, továbbá Székelyföld egyes részein a múlt században még csaknem kétszáz községben ismerték. Gyerekek, fiatal legények főleg állatbőrbe öltözve járták a falut, még a nevük is állatokét idézte: bika, disznó, stb., félelmetesen hangzó láncos botjukat rázták, s köcsögdudájukkal, mely {H-621.} nem más, mint egy cserépköcsög hártyával bevonva, és sok más módon minél nagyobb zajt csaptak, és házról házra járva ilyen szöveggel köszöntöttek be: „Megjöttünk Szent István szolgái, hideg, havas országból, elfagyott kinek a füle, kinek a lába, a kentek adományából akarjuk meggyógyítani. Mondjuk-e, vagy nyomjuk?” Ha a mondásra engedélyt kaptak a ház gazdájától, akkor kezdenek bele az énekbe, amely teli mitikus, archaikus, nemzetközi kapcsolatra utaló vonásokkal. Ennek egyik része, a bevezető után, bőségvarázslás jellegű, sorba minden jót kíván a ház minden lakójának:

Itt is keletkezik,
Egy csodató.
Aztat körülveszik
Csodatevő szarvasok.
Ezer águ boga,
Ezer misegyertya
Gyulladva gyulladjék,
Altatva aludjék
Az uj esztendőben!
Adjon az Isten ennek a gazdának
Egy hold földön száz mérő buzát!
Régi rejtem, régi rejtem
Sej, regü rejtem!
Ez a nagy Uristen
Ezt is megengedte.
Adjon az Isten ennek az asszonynak
Egy tyuk alatt száz csirkefiat!
Régi rejtem, régi rejtem,
Sej, regü rejtem!
Ez a nagy Uristen
Ezt is megengedte.

                       (Nyögér, Vas m.)

A második részben a legények és leányok kerülnek sorra, akiket összepárosítanak: összeregölnek. Akikre így sor kerül, azokról azt tartják, hogy a következő farsang után összeházasodnak:

Itt tudunk egy leányt,
Kinek neve Julcsa;
Amott tudunk egy legényt,
Kinek neve Pista;
Isten meg se mentse,
Kebelébe rejtse!
Kert felé keritse,
Utca felől behajtsa,
 
Párna alatt szoritsa;
Ugy siktassa, rékassa,
Mint koca malacát,
De még annál is jobban!
Haj, regő, rejtő!
Azt is megadhatja
Az a nagy Uristen.

                       (Miháld, Somogy m.)

230. ábra Láncos bot. A regösök szerszáma.

230. ábra Láncos bot. A regösök szerszáma.
Göcsej, Zala m. 1930-as évek

Az ének után rendszerint beszalad a bikaalak, és ijesztgeti a gyerekeket, lányokat, majd a regösök kérik énekük jutalmát. Ezt is mondja el az egyik legkorábban feljegyzett dunántúli változat:

Ágyban fekszik a mi gazdánk
Csatos erszín a derekán
{H-622.} Abban vagyon kétszáz forint
Fele szegíny regösöké
Fele a gazdájé.
Hajdinaszár köntösünk,
Cserfakéreg bocskorunk.
Ha kiereszt kentek,
Kicsuszunk a fagyon.

A különböző változatok gyakran emlegetik a cserfa-, nyírfakéreg bocskort, sokszor mondják magukat Szent István szolgáinak, mindezek nagy régiségre utalnak. Székelyföldön a legényeken kívül a házasemberek is regöltek. Általában nem lányos házaknál, hanem fiatal házasoknál éneklik el a verset, melynek minden sorának végéhez a tartalmilag eléggé nem tisztázott „De hó reme róma” refrén járul:

Porka havak hulladoznak,
Nyulak, rókák játszadoznak.
Bényomozok a faluba,
Sándor Ferenc udvarára.
Ott találnánk rakott házat,
Abban látánk vetett ágyat.
Abba fekszik jámbor gazda.
Belől fekszik gyenge hölgye,
Közből fekszik párizs gyermek.
Serkentgeti apját, anyját:
Kelj fel apám, kelj fel anyám,
Mert eljöttek a regesek.

                       (Kénos, Udvarhely m.)

Az erdélyi változatok abban is eltérnek, hogy nem a szarvast, hanem a „rőt ökröt” emlegetik, tehát itt valami olyan alakoskodó szokásról van szó, melynek középpontjában egykor a bika, az ökör állhatott. A magyar néprajztudomány rendkívül sokat foglalkozott a regelés szokásával, verseivel, de vele kapcsolatban eddig még nem tudott megnyugtató, végleges megoldáshoz eljutni.

Az aprószentek-napi (dec. 28.) korbácsolás a régi egyházi eredetű szokások közé tartozik, bár végső soron az ókorig követhetjük nyomát. Ilyenkor a gyerekeket megvesszőzték, annak emlékére, hogy Heródes király a kisdedeket megölette. Egy XVIII. századi feljegyzés írja Erdélyből: „Ezen a napon gyermekecskéket jó reggel vesszővel megütögetik az Atyák vagy mások, annak emlékezetére, hogy gyermekek szenvedtek a Krisztusért, vesszőzték azokat is, akiket szorgosabb munkára próbálták buzdítani.” Máskor mondókákkal a betegséget, a keléseket igyekeztek távol tartani, többek között ezzel a mondókával:

Szófogadó légy,
Ha lenek küldenek, főnek menj,
Ha főnek küldenek, lenek menj,
Ha vizért küldenek, borért menj,
Ha borért küldenek, vizért menj,
Egészséges légy, friss légy, keléses ne légy!

                       (Zalaistvánd, Zala m.)

{H-623.} Az év időponthoz kötött szokásai közül csak a legfontosabbakat említettük, de ide tartoznak a névnapok is, amelyeket országszerte megülnek. Ezek közül is a legjelentősebbek éppen azok, melyek a karácsonyhoz kapcsolódnak: István és János. Ilyenkor a gyerekek sorra járják a házakat, elmondják verseiket, és várják az ajándékot. A versek között sok a félnépi eredetű, kántor faragta, de akadnak közöttük valóban értékesek is:

Serkenj fel, kegyes nép, mert most jön a hajnal,
Aranszál-tollakkal repdes, mint egy angyal.
Ingó-bingó füszál cifrán felöltödzik,
Liliom-rózsába meg is törülközik.
Amennyi füszál van tarka mezőben,
Annyi csepp viz van a tenger medribe,
Annyi áldás szálljék szent János fejire!
Szivesen kivánom!

                       (Nagyszalonta, Bihar m.)