{H-87.} Társas munkák és összejövetelek

A fentiekben láttunk néhány olyan munkaformát, melyet pénzért, részesedésért végeztek az uradalmi vagy paraszti birtokokon (l. még 70–80. l.). Megismertük a családon belüli munkaszervezetet és annak irányítását. A falu életében ezenkívül a közösség érdekében végzett vagy az egymást segítő és kölcsönösségen alapuló munka is nagy szerepet játszott. Ezek többségéhez valamilyen mulatság és áldomás is kapcsolódott, ami sok esetben a munkát és a szórakozást egyesítette, a részvételt pedig vonzóvá tette.

A falu, a közösség számára végzett munka tulajdonképpen valamennyi résztvevő számára hasznos. Ezért többnyire saját kosztjukon végezték azt, legfeljebb a befejezéskor a falu vezetői kínálták meg a résztvevőket egy kis itallal. Az ilyen munkákban általában férfiak vettek részt, így Székelyföldön, de máshol is, ha a farkasok nagyon elszaporodtak, és sok kárt tettek a jószágban, akkor hajtóvadászatot indítottak ellenük, melyen a falu férfilakossága botokkal, fejszével, lőfegyverrel felszerelkezve egész nap űzte a vadat, amíg csak el nem ejtették, vagy a szomszéd határba nem kergették.

Hasonló közös munkának számított a legelők karbantartása. Kora tavasszal a férfiak kivonultak a vakondtúrások elegyengetésére, a bokrok, száraz szúrós gyomok kiirtására, a kutak, vályúk megjavítására, hegyvidéken a források kitisztítására. Mindenki maga vitt ennivalót, csak az italt adta az elöljáróság vagy a legelőtársulat. Hasonlóképpen történt a tavaszi időszakban a mezei utak, a mezsgyék karbantartása is.

33. Kaszálás
Szék, egykori Szolnok-Doboka m., Románia

34. Reggeli kukoricatöréskor
Átány, Heves m.

Sok helyen a falu, az egyház is rendelkezett kisebb-nagyobb földterülettel, ezeket közösen művelték meg, és a betakarítást is együtt {H-88.} végezték. A hasznot pedig a közös kiadásokra fordították. Hasonló volt ehhez az is, amikor a papnak, az elöljáróknak természetben juttatott földet a falu közössége munkálta meg, de a betakarításról már a használónak kellett gondoskodnia. Az ilyen tisztségviselőknek végzett munka esetében illett a résztvevőket élelemmel és itallal megkínálni.

Ezeknél elterjedtségben, gazdasági és társadalmi jelentőségben sokkal fontosabbak a kölcsönös segítségben végzett munkák. A segítség elnevezésen kívül a keleti nyelvterületen kalákának, máshol móvának, kocetának is nevezik az ilyen összejövetelt. Számos és a gazdasági élet szinte minden területére kiterjedő formái közül csupán néhányat említünk meg.

A házépítő kaláka az ország minden területén általánosan elterjedt, és sok helyen ma is gyakorolják. Az alapanyag összehordását fuvarral segítik, majd mikor a gazda jelzi a munka megindulását, akkor elsőnek azok jelennek meg, akik az alap ásására vállalkoztak. Mikor ezzel a munkával elkészültek, áldomásra kerül a sor. Ezután a falak felhúzását, a tetőszerkezet felrakását végzik, majd ezek befejezésekor a munkát végzők bokrétaünnepséget tartanak, mely manapság még a városi építkezéseken is él. A gazda közben szorgalmasan jegyzi a résztvevők nevét, mert tudja, hogy ugyanannyi napot neki is vissza kell szolgálnia. A teljes befejezés után kerül sor a legnagyobb áldomásra: a házszentelésre, melyre a segítők hivatalosak. Ennek étrendjén legtöbbször paprikásnak, tokánynak elkészített sertéshús szerepel, {H-89.} mely után jólesik a borozgatás. Ilyenkor nemcsak a nóta, hanem az áldáskérő felköszöntések sem maradnak el.

A Székelyföldön a ház, illetve a csűr földjének megszilárdítására tartották a csűrdöngölő kalákát, melyen inkább a fiatalság vett részt. Nótaszóra lassú, ütemes taposással a helyiség minden részét végigjárták, és az elsimított talajt igyekeztek minél szilárdabbá tenni. Ebből a mozgásból alakulhatott ki a székelyek egyik ismert tánca, melynek neve megőrizte eredetét: csűrdöngölő.

A mezőgazdasági munkák közül sokfelé, így többek között Kalotaszegen a széna gyűjtését, betakarítását végezték kölcsönös segítséggel, ilyenkor az egész falu kivonult, és sorra vették a résztvevők kaszálóit. A férfiak vágták a füvet, míg az asszonyok gyűjtötték, majd forgatták a szénát. A boglyák összerakása, végül beszállítása ismét a férfiak kötelességei közé tartozott.

A földművelésben a trágyahordástól elkezdve sok munkát végeztek közösen. A trágya kihordása szekérrel történt. Előbb az egyik, majd a másik udvarból szállították ki, ahol egyaránt megvendégelték a résztvevőket. Hegyes vidékeken háton cipelték fel a meredek oldalakra a trágyát, ahol ez a munka az előzővel ellentétben inkább az asszonyok feladatai közé tartozott.

35. Kártyázó férfiak
Méra, egykori Kolozs m., Románia

36. Tanyázás az istállóban
Átány, Heves m.

Az aratásnál csak a kisebb birtokokon segítettek egymásnak. Székelyföldön a legutóbbi ideig szokásban volt az ún. aratókaláka. A gazda már előző napokban megszólította a kiszemelteket, akik közösen vonultak ki a földekre. Egész nap, de nem erőltetett munkával arattak, {H-90.} és ételről-italról a gazda gondoskodott. Este a háznál meleg vacsora várta a résztvevőket, akik néhány óráig együtt maradtak, táncoltak.

A nyomtatást, cséplést, a krumpli és a kukorica betakarítását (l. még 81., 82., 203., 207. l.), a kender és len feldolgozásának (l. még 288. l.) csaknem minden fázisát közös munkával is végezték, melyben a megvendégelés és a mulatság mindenkor jelentős szerepet kapott. Sok esetben ez utóbbi jelentette annak értelmét és fontosabb részét.

Így a Dunántúl nyugati részében a lányok szőlőőrzéséből a munka már csaknem teljesen hiányzott. A szőlő érésének kezdetén a lányok a szőlőkbe vonultak, és kiabálással, nótával riasztották a madarakat. A nóták között gyakran párosítók is elhangzottak, amit a közelben hallgatózó legények szívesen vettek, hiszen ebből kiderült, melyik lánynak kihez húz a szíve. A Sárközben a lányok a vasárnapi istentisztelet után sorokban vonultak ki a szőlőbe, melynek kapujáig a legények is elkísérhették őket. Ettől kezdve senki sem léphette át egy hétig a szőlőskertek határát. Minden lány élelmezéséről a kiválasztott legény {H-91.} gondoskodott. Ez alkonyattájt megrakta a kosarát a következő napi ennivalóval. Ezt a kapunál vagy az ároknál átadta a várakozónak, akitől rövid beszélgetés után el kellett válnia.

A segítséggel végzett munkának egy másik ágazata már nem az egyenlőségen alapult, hanem az igaerőt, a jobb gépet biztosította a rászorulóknak. A szegényparasztok többsége nem rendelkezett lóval vagy szarvasmarhával, így földjét maga nem tudta megszántani. Ezt valamelyik gazda, esetleg fuvaros végezte el, melyért négy-hat gyalognapszámot kellett katasztrális holdanként szolgálni. Ugyanígy hordták be a terményeket, ami különösen nagy terhet rótt a szegényparasztok tömegeire. Ilyen esetben már szórakozásról, megkínálásról nem esett szó. Mikor az első kézzel hajtott tisztítórosták kezdtek elterjedni, akkor ezeket vállalkozók vásárolták meg. Úgy kölcsönözték őket, ha az illető meghatározott mennyiségű gabona megtisztításáért egy vagy több napot kézi munkával szolgált.