{H-95.} Az egyházak és a vallási élet

A magyar falvak életében nagyon fontos szerepet töltöttek be a különböző vallások egyházai, mert az erkölcsi normákat, szokásokat, a családi élet alakulását jelentős mértékben befolyásolták. A X–XI. században történt meg a pogányság elhagyása, és a magyarság egységesen a katolikus vallást követte egészen a XVI. század első feléig, amikor döntő többsége protestánssá lett. A XVII. század erőteljes ellenreformációja, melyben a papok mellett a nagybirtokos nemesek is részt vettek, a helyzetet jelentős mértékben megváltoztatta. A „cuius regió, eius religio” elve messzemenőleg érvényesült, az itthoni lakossággal szemben éppen úgy, mint a betelepülők számára is a katolikus vallás jelentette az előnyt. Ennek megfelelően a XVIII. századtól kezdve Magyarország lakosságának többsége katolikus vallású.

38. Mária-lányok
Mezőkövesd

39. Búzaszentelési körmenet
Nádújfalu, Heves m.

Századunk első felében a teljes lakosság 62 százaléka katolikus, mégpedig elsősorban Dunántúl és az ország északi részében, a reformátusok 22 százalék arányban elsősorban a tiszántúli területeken éltek, míg az evangélikusok (6 százalék) az ország különböző részein helyezkedtek el. Az erdélyi magyarság nagyobbik része a különböző protestáns vallásokhoz (református, unitárius, evangélikus) tartozott, bár nagy és összefüggő területeken (Csíkszék) csak katolikusokat találunk. {H-96.} A kevert vallású falvakban szokásban, sokszor viseletben, táplálkozásban a különböző vallások hívei elkülönülnek egymástól. A köztük levő házasságot az egyház általában tiltotta, vagy legalábbis rossz szemmel nézte.

Az egyház szervezetével elsősorban a szellemi életet befolyásolta, sőt évszázadokon keresztül csaknem teljesen meghatározta. Ez többek között azzal is magyarázható, hogy az iskolákat a legalsóbb foktól a legfelsőbbekig az egyház tartotta fenn, ezekben teljes egészében annak világnézete érvényesült. Az egyház – magyar vonatkozásban elsősorban a katolikus – azonban világi hatalom is volt, mely hatalmas birtokokkal rendelkezett, így a magyarországi katolikus egyház a különböző szerzetesrendekkel együtt még fél századdal ezelőtt a földterületnek több mint 10 százalékát tartotta kezében, melyhez még a falusi plébánosok földjavadalmazása is járult, így az egyház egyben földesúrként éppen úgy kizsákmányolta cselédeit, mint azt fentebb a világi uradalmakban láttuk.

Az egyházak családos és özvegy híveiktől általában egyházi adót: párbért szedtek. Ennek nagysága időről időre tájanként, sőt falvanként változott. Részben pénzbeli, részben természetbeni szolgáltatásból állott, amit általában ősszel, a betakarítás után kellett befizetni. Ezenkívül minden vasárnap perselyadományokat is gyűjtöttek, melyek egy része, a katolikusok esetében „Péter-fillér”-ként, a pápát illette meg. A papi funkciók ellátásáért (keresztelés, esketés, temetés) a papnak meghatározott összegű stólát fizettek.

A katolikus egyház falusi szervezete központi irányítású volt. A plébánost a püspök nevezte ki, az egyháztanács elnökét helyben választották a legmódosabb és leginkább hitbuzgó egyháztagok közül. Az egyházfi és a sekrestyés segédkezik a plébánosnak a szertartások előkészítésében, a templomot tisztán tartja, sőt rendszerint ellátja a harangozói, küldönci teendőket is. Ezért meghatározott, régebben elsősorban természetbeni bért élvezett, ezenkívül a halottnak végzett harangozásért külön díjazást kapott, és lakodalmakkor sem feledkeztek meg róla.

40. Református templom belseje
Szenna, Somogy m.

41. A templomban
Vista, egykori Kolozs m., Románia

{H-97.} A protestáns egyházak falusi szervezete demokratikusabb, ami abban is megnyilvánul, hogy a lelkészt gyülekezet választja. Régebben, ha valami ok miatt nem felelt meg, el is küldhették. A presbitérium élén a kurátor (gondnok) áll, aki a helyi egyházközség világi fejének számít. Kezeli az egyház vagyonát, és arról szükség szerint számot ad a presbitériumnak. Az egyházfi részben helyettese, részben a papnak segédkezik úrvacsoraosztás közben, melyhez a kenyeret és bort sorrendben {H-98.} a jobb módú hívek ajánlják fel. A harangozó, mint állandó és fizetett alkalmazott, minden kisegítő munkát ellátott.

A vasárnapi istentisztelet látogatását mindenki számára kötelezővé tette az egyház és a falu közfelfogása. Délelőtt az asszonyok maradtak otthon, hogy az ebédet idejében elkészíthessék, délután a férfiak, hogy a jószágot meg tudják etetni. A hétköznapi ájtatosságokon csak a ráérő öregek, elsősorban az asszonyok vettek részt. A vasárnapi istentisztelet után a férfiak a templom előtt még együtt maradtak, hogy a legújabb híreket, eseményeket megbeszéljék, ilyenkor dobolta ki a kisbíró a közérdekű rendelkezéseket.

Az egyház funkciója, hogy ott állott az élet három nagy eseményekor, és meghatározott módon annak szertartását teljesítette. A kereszteléssel lényegében a kisdedet az egyházba vette fel, a házasságkötéskor megáldotta a két ember kapcsolatát, és végül a temetőbe utolsó útjára kísérte az elhunytat. Mindezt az anyakönyvekbe is bejegyezte, melyeket a XVII. századtól, de általánosabban csak a XVIII. századtól vezettek a magyar egyházak rendszeresen. A múlt század végétől kezdve az anyakönyvezés funkcióját az állam vette át, és bár az egyházak is tovább vezették az anyakönyvet, az állami hatóságok már nem fogadták el azt.

42. Vasárnap, templom után
Szék, egykori Szolnok-Doboka m., Románia

Az egyháznak erkölcsi ügyekben fontos büntető szerep is jutott, így azokat, akik az egyház által vélt közerkölcsnek meg nem felelő ruhát hordtak, hangoskodtak, részegeskedtek, káromkodtak, paráználkodtak, súlyosan megbüntették. Pellengérre állították, egyházmegkövetésre {H-99.} ítélték, amikor is az egész gyülekezet előtt kellett bűneiket megvallani és fogadalmat tenni a javulásra.

Az egyházi zene a középkortól kezdve hatott a népzenére. A prédikációs irodalom példázatai jelentkeznek a paraszti mesékben és mondákban. Az egyházak bizonyos vallásos tartalmú dramatikus játékok kezdeményezői és elterjesztői voltak.