A határ

TARTALOM

A lakóházak és a gazdasági épületek

A falu települése és a telkek rendje

Sok esetben a falut sövényből kerítés, árok övezte, melyen az utca végén lehetett kijárni. Ezt éjszakára betett vetéskapu zárta le, hogy a jószág ne tudjon a határba kiszabadulni és a vetésben kárt tenni.

A kétbeltelkes akloskerteket árkok, trágyából hányt sáncok, földből rakott falak kerítették. A garágyának nevezett földhányásra lícium-bokrokat ültettek. Ez a jószág elkóborlását akkor is megakadályozta, ha őrzője nem maradt mellette. Az akloskertek útjai tölcsérszerűen szélesedtek kifele, hogy a reggelenként kihajtott és egyre növekvő számú jószágnak elegendő helye legyen. Ezeket az utakat nem zárták el kapuval, mert itt a határbeosztás következtében elsőként közeli legelők terültek el, amelyeket nem kellett a jószágtól védeni.

A magyar falu szó finnugor eredetű, ami annak tanúsága, hogy bizonyos csoportos települési formát már az ősmagyarok ismerhettek. Határozottabb alakot öltenek I. István király törvényeiben, melyek 10–10 falunak tették kötelességévé egy templom építését. Ez már nemcsak települési rend kialakulásáról, hanem a falvak szervezetéről is tanúskodik. Ezzel egy időben megkezdődött a belsőtelek kialakulása, melyen a ház és a gazdasági épület állott, ezenkívül magába foglalta a munkahelyként is szolgáló udvart vagy udvarokat, továbbá a kisebb vagy nagyobb kertet. A középkorban az ország nagy részében a telkeket kerítéssel vették körül, és szinte minden alkalommal megemlékeznek a korai leírások a kapuról is, mely után egy időben az adót kirótták.

A néprajz által közvetlenül kutatható időben a magyar nyelvterület legnagyobb részén a telkeket különböző anyagú és formájú kerítések {H-125.} választották el egymástól. Ez vidékenként a természeti adottságoktól és szokásoktól függött, így Székelyföldön oszlopokat ásnak a földbe, és ezeket három egymással párhuzamos léccel kötik össze, míg közüket 2–3 méter magas fenyőhusángokkal függőlegesen töltik ki. Az Alföldön a letűzött karók közét fűzfavesszővel szövik be. A szegényebbek korcolt nádból, napraforgó- vagy kukoricaszárból készítettek rövid ideig tartó kerítést. Újabban terjedtek a deszkából, lécből, sőt vasból készült kerítések.

A legszebb kötött vagy galambbugos kapukkal a Székelyföldön találkozunk (l. I. kép). Ezek a szekér bejárására és egy kisebb, a gyalogosok részére szolgáló bejáratot egyesítenek egyetlen kiforrott, nagy múltú szerkezetbe. Régebben csak faragták őket, a XVIII. század végétől tűnnek fel az első festett példányok. Kalotaszegen a különálló fedeles kiskapukat faragták díszesre, ilyenekkel találkozunk a Tiszaháton és a Kisalföldön is. Nagy múltúak a szántalpon csúszó, egyszárnyú {H-126.} sövénykapuk és a Felső-Tisza mellékén a legutóbbi időkig megmaradt tőkés kapuk, melyeknél a széles kaputáblát egyetlen fatörzs tartja, s ennek tengelyéül szolgáló kapufélfán túlnyúló tőkéje ad ellensúlyt a tábla felemelésére és fordítására.

A telkek tormája és rajtuk az épületek elhelyezkedése lényegében megszabja az egész település rendjét. A szabálytalan vagy négyzet, téglalap alakú telkeket tekinthetjük a legrégebbieknek, melyek a középkorra nyúlnak vissza. E korban az utcás-szalagtelkes település az uralkodó a magyar nyelvterület legnagyobb részén, ezek később sűrűsödtek be a telkek osztódásával, amikor a szaporodó családok egymás mellett vagy mögött emeltek lakó- és gazdasági épületeket. Az ilyen halmazfalvak magja rendszerint a középkori előzményekre visszanyúló templom közelében alakult ki, amit még a későbbi hivatalos rendezések sem tudtak véglegesen eltüntetni.

A másik formát szalagtelkesnek mondjuk, mely összefügg a feudális telekszervezet normáival. Elsősorban a hegyes dombvidékeken maradt meg. Itt a házak véggel, ablakkal az utcára néznek, előttük a ház {H-127.} szélességével megegyező két-három méter széles kiskertbe csak virágot ültetnek, melynek gondozása az asszony vagy a nagylány feladata. A lakóház mögött következik a kamra, istálló, esetleg a csűr, ez sokszor keresztben zárja le az udvart, hogy a mögötte meghúzódó kertbe a jószág ne tudjon bejutni. Ez a forma különösen jellemző Kelet-Európára, ahol a feudális települési rendet sokkal következetesebben és tisztábban valósították meg, mint Közép- és Nyugat-Európában. E fő típusokon belül számos változatot lehet megkülönböztetni. Ilyenek többek között az úgynevezett kettős udvarú telkek. Ezeknél az utca felől a jószág részére tartanak fenn egy udvart, hogy ne kelljen azokat az egész telken végighajtani, majd következik a ház és a lakóudvar, amit a csűr, szénapajta és esetleg a kert követ. Ezt helyenként megtaláljuk Erdélyben, de egy-egy változata az Alföldön, az Ormánságban is kimutatható. A szalagtelkek együttesen alkotják az úgynevezett soros vagy utcás falvakat, melyek ma már a települések zömét teszik, annál is inkább, mert a XVIII. századtól egyre sűrűbbé váló falurendezések főleg ebbe az irányba hatottak.

A falvak középső részén, a templom közelében helyezkedtek el a falu vezetőinek, a jómódú rétegnek a házai, míg a szegényparasztok, agrárproletárok a település szélén kaptak csak helyet. Rendszerint már a falu szélén túl, kisebb távolságra következtek a cigánytelepek.

A határ

TARTALOM

A lakóházak és a gazdasági épületek