Dél-dunántúli házterület

Nagyjából a Balatontól délre, a Dráváig elterülő dombos, valamikor erősen erdős terület tartozik ide. Sűrűn települt, nagyobbára kis lélekszámú községeiben helyenként kimutatható az osztott, két beltelkes település, mely néhol egészen az utóbbi időkig fennmaradt. A falvak nagy része – a XVIII. századi telepes falvak kivételével – halmaztelepülésű. Ezek jelentős részét a XIX. század első felében a határ és a falu rendezése utcás, részben szalagtelkes településsé változtatta. A múlt században, szórványosan még a két háború között is, a mezőgazdasági munkák jelentős részét a szérűskertben végezték, csak a kész termékek legfontosabb és legértékesebb hányadát, főleg az emberi táplálkozásra szolgáló terményeket tartották az udvarban és a házban.

85. Lakóépület
Szalafő, Pityerszer, Vas m.

A korábbi időszakban elsősorban fából építkeztek, de kétségtelenül mindig nagy jelentősége volt a talpas vázas sövényfalnak. A hatalmas gerendákon nyugvó épület tetejét csaknem kizárólag zsúppal fedték, ezt a Balaton, a folyók és mocsarak környékén a nád váltotta fel. A földépítkezés itt újabb keletű, és egy évszázada általánosan terjed a vályog használata. Somogyban és Baranyában ismeretes az ún. karóköz építkezés, amikor a falnak karóvázat építenek. Úgy látszik, hogy ezen {H-165.} a területen régebben a gyeptéglát (hant) is szívesen alkalmazták építkezésre, sőt még kemencét is raktak belőle. A kivágott hantokat kemence formára illesztették, kívül sárral vonták be, amit deszkával szorítottak rá. Mikor a sár megszáradt, a deszkákat eltávolították, elöl a falba a tüzelésre és a kenyér bevetésére lyukat vágtak.

51. ábra Tornácos lakóház alaprajza.
Zádor, Baranya m. XIX. század.
1. Kamra. 2. Konyha. 3. Lakószoba

A dél-dunántúli lakóház beosztását, alaprajzát a tűzhellyel magyarázhatjuk. Eredetileg csak egyetlen helyiségből állt, ennek egyik oldalán helyezkedett el a sárból készített kerek, helyenként szögletes formájú tűzhely padkája (padika), melyen a gerendáról lelógó rézbográcsban főztek. Ez a helyiség elsősorban az öregek tartózkodási helyéül szolgált, míg a fiatalok a ház körül elhelyezkedő, különálló hálókamrában éjszakáztak. Ez a szenes ház szabadtűzhelyével később a házhoz csatlakozó külön helyiségbe költözött, de nevét megtartotta. Ősiségét az a szokás is bizonyítja, hogy a leánykérés három egymás utáni napon itt történt, és a legény apját, keresztapját csak azután vezették be a házba. A két helyiség különböző időben történő keletkezését még az is mutatja, hogy mindegyiknek maradt külön kijárata a szabadba. Ezen a fejlődési fokon a szoba már zárt kemencét kapott, amit a konyhából fűtöttek. A ház fejlődése tovább folytatódott, és a konyha másik oldalára még egy kamrát építettek. Ez sok esetben feleslegessé tette az udvaron különálló hálókamrákat vagy azok egy részét.

86. Lakóház
Szalafő, Pityerszer, Vas m.

{H-167.} Az egyosztatú szenes ház a balkáni háztípushoz kapcsolódik, mely bizonyos vonásait a római kortól kezdve megőrizte. A Balkán felé kimutatható összefüggés nemcsak a tűzhely formájában, hanem az ahhoz tartozó eszközökben: sütőharang, rézüst stb. is megnyilatkozik. Ugyanakkor a különböző cserépkályhaformák elterjesztésével, egyben a lakóház alaprajzának osztódásával a magyarok hatottak déli szomszédaikra. Ezt a házformát, mely nagy régiségeket őriz, a magyar néprajzi irodalomban pannon–balkáni formának is nevezik.

A terület legnagyobb méretű gazdasági építményei a településen kívül álló vagy azon belül elhelyezett csűrök (pajta; l. 10. kép). Ezek vesszőfonásúak, vastag talpakra épültek. Az Ormánságban egyik oldalukba, feltehetően újabban, istállót építettek be. A hatalmas fonott kukoricakasok az egész területen megtalálhatók, de a legszebb példányok Somogy megyében fordulnak elő (l. 84. kép).