Történeti stílusok hatása a népi építészetre

A magyar házak és gazdasági épületek alakulását elsősorban a gazdasági-társadalmi körülmények, a természeti adottságok, a nyersanyag, a hagyományok alakították, változtatták, és hoztak létre köztük bizonyos tájanként megmutatkozó eltéréseket. Ezekhez járult még a szomszédos és a velünk együtt élő népek lakáskultúrájának hatása. De népi építészetünkben a nagy történeti stíluskorszakok többnyire áttételes hatása is jelentkezik. Ez jelentős késéssel a templomok, várak, kastélyok, udvarházak utánzásaként, sok esetben az azokat is építő mesterek kezén jutott el a parasztsághoz.

Az egyes elemek, melyek szervesen beleilleszkedtek a paraszti építészeti alkotás egészébe, elsősorban a nyelvterület peremvidékein őrződtek meg. Ennek oka, hogy ezek a területek elzártságuknál fogva jobban konzerválták a hatásokat, másrészt a török uralom (XVI–XVII. század) nem törölte el a korábbi építmények nagyobb részét. E vidékeken találjuk a legszebb faépítményeket, házakat, tornyokat, haranglábakat, a megformálásukban és díszítésükben egyaránt csodálatos székely kapukat, a legszebb házoromdíszeket. Mindezeket rendkívül nehéz, sőt egészükben nem is lehet valamely történeti-művészeti stíluskorszakhoz kötni, mert mindig átalakítva, az egész kompozíciójához igazodva jelentkeznek. Lássunk belőlük mégis néhányat.

Formájában gótikus hagyományokat őriz az erdélyi és tiszaháti harangláb, templomtorony, különösen annak négy fiatornya (l. 4., 15., 51., 62. kép). Erkélye már inkább reneszánsz példaképekre emlékeztet. A székelykapu ácsolási technikájának egyes vonásai is egészen a gótikáig követhetők.

A reneszánsz, különösen Erdélyben, sokszor évszázadok múltán is termékenyen hatott a népi díszítőművészetre. A templomok színes famennyezetei, kórusainak előlapjai a virágos reneszánsz egyenes leszármazottai, s ha ezt többnyire ismert, néven nevezhető városi, falusi mesterek alkották is, mégis elevenen ható részei a paraszti díszítőművészetnek (l. 40., 220., XXII. kép). A parasztkályhák, kandallók oldalait díszítő csempéken a gótika, reneszánsz stílusjegyeit még akkor is fel lehet ismerni, ha történetesen a XVIII. vagy XIX. században készültek. Ugyanez mondható el a székely kapu faragványairól, a XVIII. {H-179.} század végétől megfigyelt kiszínesedéséről, melynek gyökerei az erdélyi virágos reneszánsz ragyogó korszakába nyúlnak vissza. A dunántúli házak könnyed, árkádos tornácai mögött szinte ott látjuk a kastélyok, udvarházak itáliai mintákat formázó loggiáit.

A klasszicista építészet főleg az Alföldön a kastélyok, a kúriák egész sorát hozta létre. Ezért itt találjuk meg leginkább hatását is parasztklasszicista oszlopú tornácok kialakításában. Máshol a kiugró tornácok a ház elejéből kiválva, bizonyos mértékig annak alaprajzát is megváltoztatták. A klasszicista vonások nyomon kísérhetők a házormok stukkódíszítéseinek nagy változatosságában is.

Mindezek a többé-kevésbé fontos elemek egységgé formálódva kerültek be a magyar népi építészetbe, olyan formában, hogy annak régebbi vagy újabb elemeivel szorosan összeforrtak. Sokszor az újkőkorig nyomon kísérhető faltechnika vagy tűzhelyforma együtt fordul elő reneszánsz, esetleg barokk elemekkel, és együtt mégis harmonikus egységet alkot. Mindez a magyar nép teremtőkészségének olyan bizonyítéka, amit más-más formában ugyan, de minden parasztkultúrában megtalálhatunk.