Élet a házban és az udvaron

Többször utaltunk a ház belseje és az udvar leírása során a benne folyó életre, munkára. Az egész magyar nyelvterületre érvényes áttekintést erről nem adhatunk, hiszen nemcsak a ház beosztásában, hanem az ott végzett munkában, életmódban is nagyok a különbségek. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy maga a ház, különösen nyári időszakban, csak átmeneti pihenőhely a határban vagy az udvaron végzett munka szüneteiben a férfi és nő számára egyaránt. Télen a munka költözik be a házba, elsősorban a tűzhely közelébe, ami a férfiak számára fúrást-faragást, eszközök javítását jelenti, de csak olyan zord időben, amikor ezt nem lehet kinn végezni. Az asszonyok a sütés-főzésen kívül itt mosnak, varrnak, a kendert-lent dolgozzák fel, és még számtalan, naponként újra megismétlődő vagy egyszerű munkát végeznek.

A mindennapi munka korán hajnalban kezdődött. A gazda és legényfiai négy órakor keltek, de mielőtt kimentek az ólba, meggyújtották a tüzet, úgyhogy az asszony rögtön eltávozásuk után kelhetett. Csak a gyerekek és az öregek nyugodhattak egy kicsit tovább. A jószág etetése, a trágya kihordása és rövid tisztálkodás után a reggeli következett. Utána a férfiak, ha a munka úgy kívánta, a lányok és az asszonyok is, a határba mentek dolgozni, vagy a ház körül végezték mindennapi munkájukat. Délután három óra körül újra etetés és itatás, majd étkezés következett. Télen lefekvésig maradt még egy kis nyugodt idő, mely alatt beszélgettek, szomszédok jöttek, meséltek, élményeket mondtak el egymásnak.

A házban nemcsak az állandó életet, hanem a ritkán ismétlődő vagy egészen rendkívüli események menetét is szabályozták, így tavasszal, többnyire húsvétkor és ősszel, nagyobbára szeptemberben, az egész házat kívül-belül újrameszelték. A bútorokat kihordták, lesúrolták, a ház földjét újratapasztották, ahol deszkából rakták, alaposan felsúrolták. Mindez egészében az asszonyok gondját szaporította.

Ugyancsak ők küzdöttek a különböző élősdiek, főleg az egér, csótány {H-180.} ellen, többnyire nagyon is racionális eszközökkel. Ugyanakkor a feladatuk közé tartozott a házikígyó védelme. Ugyanis szinte az egész nyelvterületen az a hiedelem, hogy minden ház falában lakik egy kígyó, mely az ott lakókat a csapástól, a betegségtől megvédi. Ha akarva vagy akaratlanul elpusztítják, akkor az szerencsétlenséget hoz az egész családra vagy annak egyes tagjaira.

Az élet nagy eseményei közül a házasság, a lakodalom borítja fel leginkább a ház, de az udvar megszokott rendjét is. Ilyenkor a nagyobb szobából minden bútort kihordanak, és a fal mellé székekre, bakokra fektetett deszkákból padot és azok elé asztalt állítanak. A sarokban a tűzhely környékén biztosítanak helyet a zenészeknek. A bútorok a színbe, csűrbe kerülnek, még a hátsó szobából is, ahol az élelmet, bort tartják. Mikor már a táncolás elkezdődött, az öregebbek ide vonulnak vissza poharazásra és beszélgetésre. A főzés általában szabadban vagy a színek alatt történik. Nyári időben többnyire az udvaron sátrat vernek, és ebben ültetik le a vendégeket.

Halálozáskor már nincs ilyen nagy átrendezés. A halottat rendszerint a tisztaszobában ravatalozzák fel, úgy, hogy arccal az ajtó felé nézzen. A tükröt letakarják, az asztalt kiviszik, és a ravatalt lócákkal, székekkel veszik körül, hogy a virrasztóknak legyen hová ülniük. A búcsúztatás, a siratás a ház előtt, az udvaron történik. A temetésről a torra visszaérkező meghívottakat vagy a szabadban kínálják meg, vagy a másik szobában terítenek számukra. Ha pedig nincs több szoba, akkor a szomszédban kérnek helyet.

A keresztelés lakomájára többnyire csak a komák hivatalosak, ez alig okoz változást a ház rendjében. A fonó esetében többnyire csak az asztalt viszik ki, és padot, székeket hoznak be, hogy minél többen letudjanak ülni. Ha azonban a fonót befejező vagy más alkalmi bált rendeznek, akkor éppen úgy ki kell mindent pakolni, mint lakodalomkor. Viszont másnap a házat újra kimeszelik, a felrúgott földet ismét letapasztják. Nyári időben az udvaron, a nyelvterület keleti felében a csűrben is rendeznek bált. A tollfosztásra sem változik meg a berendezés, csupán több ülőhelyről gondoskodnak.

A tornác, az udvar, esetleg a csűr néhány kölcsönös segítséggel végzett munka színhelye. Ezek közül leggyakoribb a kukoricafosztás, a napraforgó szemének kiverése: a bugázás. Ilyenkor nemcsak munkát végeznek, hanem mesélnek, dalolnak, sőt a befejezéskor még táncra is perdülnek.

Az udvart az illetéktelen behatolóktól a kutya védi, de ezt a házba sohasem engedik be, mindig kinn a helye a szabadban. Legfeljebb az istállóba, fészer alá, a csűrbe húzódhat be, esetleg a szalmakazalba váj magának melegedésre is alkalmas pihenőhelyet.

A zsúfolva települt falvak, az egymással érintkező csűrök legnagyobb csapása a tűz, mely gyakran falurészeket változtatott romokká. Ha a tüzet villámcsapás okozza, akkor először tejet öntöttek rá, víz helyett. Minden tűznél összefut az egész falu, és vederlánccal az asszonyok, a tető gyors leverésével a férfiak igyekeznek azt minél hamarabb megszüntetni, illetve terjedését megakadályozni.