A magyar etnográfiai csoportok, néprajzi tájak, szigetek


FEJEZETEK

A magyarság népi műveltsége alapszerkezetében és fő vonásaiban egységes, éppen úgy, mint ahogy a nyelvjárásokat sem választják el a meg nem értésig fokozódó különbségek. Ennek ellenére számon tartunk olyan kisebb-nagyobb csoportokat, tájakat, más etnikum által körülvett szigeteket, melyek közelebbi és távolabbi szomszédaiktól többé-kevésbé különböznek. Ez azonban sohasem a kultúra egészében, hanem csak egyes jelenségekben, legfeljebb jelenségcsoportokban nyilvánul meg. Egy-egy etnográfiai csoport olyan sziget a magyarság egészében, mely jellegzetes elemekkel különül el szomszédaitól. A megkülönböztető elemek alakulnak, változnak, mint ahogy a népi kultúra {H-28.} egésze sem valami megmerevedett egység, mert folyton megújul, és elhagyja a számára valamilyen ok miatt feleslegessé vált vonásokat.

Az etnográfiai csoportok létrejöttének gyökereit egészen a honfoglalás koráig követhetjük. Hiszen a letelepült nyolc törzs között származásban, műveltségben, foglalkozásban is különbségek adódhattak, ha ezeket a későbbi korok többnyire egybe is mosták. A Kárpát-medence változatos tájai, hegyei, síkságai, mocsaras-lápos vidékei életmódmeghatározó tényezőként hatottak a helyi kultúrák kialakulására. A történeti tényezők a különbségeket csak növelhették, így többek között az a tény, hogy egyes csoportok, területek a feudalizmus korában kisebb-nagyobb, a többiektől megkülönböztető kiváltságokat élveztek. Éppen így országrészenként a gazdasági-társadalmi különbségek is elősegíthették az etnográfiai csoportok kialakulását, melyekben esetenként az együvé tartozás érzését is felfedezhetjük. A magyarság egyes csoportjai a románok, délszlávok, szlovákok szomszédságában élve, átvettek tőlük műveltségükbe olyan vonásokat, melyek elkülönülésüket hangsúlyozták. Mindezek kétségtelenné teszik, hogy az etnográfiai csoportok, néprajzi tájak, szigetek hosszabb vagy rövidebb történeti múltra visszatekintő képződmények.

Elkülönítésük csak főbb vonásokban történhet meg az alábbi szempontok figyelembevételével. Az ottlakók nagyjából egyöntetűen jelölik meg etnográfiai csoportjuk jellegzetes vonásait, melyek őket szomszédaiktól megkülönböztetik, és ezek segítségével meg tudják húzni a határukat is. Ez jól egybevethető azzal, amit a környező falvak vagy etnográfiai csoportok képviselői mondanak el szomszédaikról. Ezek olyan vonásokkal egészülnek ki, melyeket az illető csoport tagjai nem említenek valamilyen okból. Különös tekintettel kell lennünk az összetartozás érzésére és annak megjelenési formáira, ami esetleg endogámiában (összeházasodásban) vagy másképpen is megnyilatkozhat.

Az egyes etnográfiai csoportok kultúrájának jellegzetes vonásait főleg a feltárt és értékelt néprajzi anyag segítségével határozhatjuk meg, összevetve környezetükkel, esetleg más népcsoportokkal, ahonnan e vonások egy része származhat. Az elemek elterjedésének meghatározásában igen jó szolgálatot tehetnek a néprajzi atlaszok és általában a jelenségek kartografikus ábrázolásai.

Az etnográfiai csoportok esetében dominál a közös történeti alapú együvé tartozás, mely gyakran földrajzi és igazgatási határokon át is terjed. A néprajzi tájak esetében a földrajzi tényező szabja meg a határt, amikor egy hegység, egy lápvidék, egy folyóvölgy, egy szőlőtermelő terület népessége tartozik együvé. A nyelv- vagy etnográfiai sziget meghatározásában az a nyelv a domináns, amelyik az illető csoportot minden oldalról körülveszi. Bár a körülhatárolás más és más szempontú, de a csoport megkülönböztetését mégis sajátos színezetű műveltsége adja. így ha egyik esetben népcsoport elnevezéssel találkozunk, más esetben táj vagy vidék megjelölésével élünk, ennek ellenére mindkét esetben az ott élő emberek valamilyen jellegű összetartozására utalunk, mely a foglalkozástól a viseleten át a szokásokig vagy a népköltészetig nagyon változatos formában mutatkozhat meg.

{H-29.} Egy nép legfontosabb műveltségi összetartója a nyelv, melynek jelentősége napjainkban még csak fokozódik. Az újabb kutatások azt mutatják, hogy a tájnyelvet nem minden vonatkozásban használhatjuk az etnográfiai csoportok meghatározására. A hangtani és általában a nyelvtani jelenségek határai csak a legritkább esetben esnek egybe az etnográfiai csoportok területével. Sokkal jobb lehetőséget kínálnak a szóföldrajzi kutatások, sajnos azonban ezzel csak ritka esetben, teljes biztonsággal csak akkor élhetünk, ha a Magyar Nyelvjárások Atlasza valamelyik lapja a nekünk éppen megfelelő fogalom elnevezéseit vetíti térképre.

Ezek után csak nagy vonásokban vállalkozhatunk arra, hogy a magyar nép legfontosabb etnográfiai csoportjait, néprajzi tájait, szigeteit bemutassuk. Részben földrajzi, részben történeti megfontolásból a mai határokon átnyúlva négy nagy vidékre oszthatjuk a Kárpát-medencének azt a részét, ahol magyar anyanyelvű lakosság él. A Dunántúl a Duna és Dráva által határolt négyszögletű terület, melynek nyugati szomszédságában, Ausztriában is vannak kisebb magyar telepek. A Felföld az északi dombos-hegyes vidéket foglalja magába, és átnyúlik Szlovákiába. Az Alföld a Kárpát-medence középső sík területe, mely délen Jugoszláviában folytatódik, míg Erdély (Románia) magyar etnikai csoportjai helyenként a Keleti-Kárpátok gerincén is átcsapnak. Ezt a földrajzi felosztást könyvünk további fejezeteiben is megtartjuk.