Felföld

A Felföld legnagyobb etnikai csoportja a palóc. Neve a különböző szláv nyelvekben kunt jelent, ami esetleg származásukra is utalhat, de még valószínűbb, hogy csak környezetük tartotta annak őket. Ma a kunsághoz való kapcsolatuk hagyományokban élő nyomát kevéssé lehet felfedezni. A Garam folyásától keletre egészen Borsod megye közepéig, helyenként azon túl is terjednek telepeik. Északon a magyar nyelv-határig mind palócok élnek. Délen határukat még nehezebb megszabni, mert helyenként a török kiűzése után a szapora lakosság még a Dél-Alföldre is kirajzott.

3. ábra Magyar etnográfiai csoportok és néprajzi vidékek a Kárpát-medencében

12. Katolikus templom
Hollókő, Nógrád m.

Éppen mert rendkívül nagy területen húzódnak szét a palócok, számos alcsoportot különböztetünk meg köztük. Általánosságban nyugati és keleti palócokról szoktunk beszélni. A nyugatiak között a Hont és Nógrád megyeiek különböznek egymástól. A Medvesalja néhány faluja éppen úgy elkülönül környezetétől, mint a Galgamente települései, melynek gazdag hímzése, népviselete, dalai és táncai messze földön ismertek. A keleti palócok kisebb-nagyobb csoportjai egy-egy földrajzi egységhez kötődnek. Erdőhát a Sajó és a Rima folyótól délre terül el, lakói, a barkók olyan közel állnak a palócokhoz, hogy egyesek szerint azok egy részét képezik. A Hegyhát a Sajó, a Bán és a Hangony {H-35.} patak által bezárt dombos terület, míg a Hornok a Tarna folyócska völgyének egy részét jelenti.

A palócok egyes csoportjai között az eltérések ellenére sok az olyan közös vonás, mely összefogja őket. Nyelvjárásuk néhány nagy területre kiterjedő jellegzetességét sokan alapvető meghatározó jelként értékelik. A nagycsaládi szervezet sokáig megmaradt náluk. Állattartásukban különösen nagy szerepet játszott a juhászat, mely meglehetősen egységes, kapcsolatai Erdély és Szlovákia felé utalnak. Sok közös vonás kapcsolja össze őket a házépítés, a szőttesek, a viseletek és a népköltészet területén is. E csoport északi sávjában, különösen a szokásokban és a hiedelmekben szlovák hatást tudunk kimutatni, mint pl. a kiszehajtás.

A Cserehát a Bódva és a Hernád közötti falvakat foglalja össze. A Zempléni-hegység déli és keleti lejtőit ülik meg Tokaj-Hegyalja falvai és mezővárosai. Életüket a múltban és a jelenben egyaránt a nagy {H-36.} hírű szőlőtermelés határozta meg. A borkereskedelem révén görög, szerb, orosz, lengyel, szlovák, német kereskedők éltek itt, és ez műveltségükben, különösen a szőlővel, borral, egyes kisiparokkal kapcsolatban máig érződik. Ettől északra a hegyek közé zárva húzódik meg a Hegykőz 15 faluja. Az erdei munka, az állattartás, gyümölcstermelés jellemezte nehéz életkörülményeiket.

A Felföld és az Alföld határán, de már sík területen laknak a matyók, mindössze egy városkában és egy kisebb faluban (Mezőkövesd, Szentistván; l. 37. kép). Vallásuk római katolikus, ami műveltségükben nagy szerepet játszott (l. 38. kép). Nevük, amint azt büszkén vallják, a XV. századi nagy magyar király, Mátyás nevének kicsinyítő képzős alakja. Földművelők és állattartók voltak, de határuk többségét nagybirtokok foglalták el, ezért a múlt század második felétől arra kényszerültek, hogy fél évre elszegődve summásként keressék kenyerüket az ország különböző részeiben. A nagycsaládok (l. 18. kép) közös, ún. hadas települése és annak szervezete a legutóbbi időkig jól kimutatható. A múlt század második felétől rendkívül színes, gazdag hímzést és népviseletet fejlesztettek ki. Anyagi kultúrájuk inkább az Alföld felé utal, míg szellemi hagyományaik a palócokéhoz állanak közelebb.