A gyapjú feldolgozása

A legtöbb állat szőre alkalmas ugyan valamiféle megmunkálásra, de a magyar nép életében a juh gyapjának legnagyobb a jelentősége. Régebben a hosszú szőrű magyar juh gyapját dolgozták fel, de a múlt század elejétől kezdve a finomabb merinó a parasztság körében is elterjedt, ami kétségtelenül a gyapjúból készült ruhaneműek között is nagy változást okozott. A magyar juhot rendszerint kétszer nyírták, a merinót egyszer, késő tavasszal.

A juhgyapjú paraszti feldolgozása a múlt század első felének nagy gyapjúkonjunktúrája után erősen háttérbe szorult, és jórészt csak a székelyeknél és Erdély más magyar csoportjainál maradt meg szinte napjainkig. Itt a nyírásra Orbán-nap táján (május 25.) kerül sor, mégpedig úgy, hogy a juhokat az esztenagazda udvarára hajtották, és ott nyírták meg, majd még aznap vissza is terelték őket a legelőre. Az is gyakran előfordult, hogy a nyírást kinn a havason ejtették meg, és a mosatlan gyapjút zsákokban szállították haza.

164. Fonó asszony

164. Fonó asszony
Lészped, Moldva. Románia

A zsíros gyapjúból kiszedik a nagyobb hulladékot, trágyadarabot, szemetet, és az egészet langyos vízben egy fél óráig áztatják, majd a patakon vagy más vízen alaposan kisulykolják, és gondosan megszárítják. {H-297.} Ezután következik a tépés, vagyis apró darabokra szedik szét a gyapjút, és a fehéret a feketétől szétválasztják. Négyszögletes alakú gyapjúfésűvel alaposan meghúzgálják, és így alkalmassá válik a fonásra. Ezt a munkát, ellentétben a kenderrel, még nyáron igyekeznek elvégezni, és orsóval megfonják. Ezzel azért sietnek, hogy ősszel megszőjék, és ne akadályozza a kender feldolgozását. A kenderével azonos szövőszékre posztószövő bordát szerelnek, és a felvetésben is mutatkozik bizonyos különbség.

Az elkészült posztó még túlságosan ritka ahhoz, hogy belőle ruhaneműt lehessen készíteni, ezért a kallómalomba viszik, hogy a lezuhanó vastag dorongok alatt tömörítsék. A ványolás 24 óráig is eltart, eközben háromszor is kiszedik, összehajtogatják a posztót. Kallás közben az anyag általában felére zsugorodik össze, de ezzel sokkal ellenállóbbá, melegebbé válik. A ványolást tavasszal végzik, amikor a vizek már kezdenek langyosodni. Egy-egy híres kallómalmot messze földről felkerestek.

A gubacsapás mindig a kisiparok sorába tartozott. Az előbbihez hasonló módon megtisztítják, megtépik és megfonják a gyapjút. Különleges, erre a célra szolgáló gubaszéken megszövik olyanformán, hogy az egyik oldalába hosszú gyapjúfürtöket raknak, míg a másik oldala sima marad. Az ilyen gubaposztó még ugyancsak ritka, ezért ez is kallóba kerül, ahol addig dömöckölik, amíg vastag, merev, jól szabható anyag nem válik belőle.

A szűrposztót a székelyek posztójához hasonló módon készítik, ez bolyhos felületű, sűrű szövet. A ványolás annyira összepréseli a szálakat, hogy a felületes szemlélő könnyen összetéveszti a nemezzel. Ez pedig, a fentiekkel ellentétben, nem szövött, hanem préselt technikával készült anyag. A gyapjúnak arra a tulajdonságára épít, hogy vizesen erősen összesulykolt szálak olyan mértékben összetapadnak, hogy azokat többé nem lehet szétválasztani. Az ilyen nemezzel a süveggyártók, a kapcakészítők dolgoztak, akiket már a korai okleveleink is emlegetnek.