Gyimesi írott tojások

A tojásírók névjegyzéke
Gyimesbükk
Gyimesközéplok
Gyimesfelsőlok

Hímek mutatója

1. Antal Sándorné Tankó Mária 1937. szeptember 26-án születtem Gyimesbükkön. Édesapám asztalosmester volt, háziasszony édesanyám megérte a 84. életévét. Heten voltunk testvérek: öt leány és két fiú. Valamennyien középiskolát végeztünk. Kisebb öcsém 1993-ban meghalt, a többiek családostól mind itt élnek Gyimesben.

1961-ben mentem férjhez. Két fiunk született: Zoltán és Tibor. Zoltán Csíkszeredában, Tibor családjával együtt Gyimesbükkön él. Férjem 1956-1966 között néptanácsi titkár, majd haláláig (1995) vendéglőfelelős volt.

Az elemi iskolát Gyimesben, a tanítóképző magyar tagozatát Bákóban 1957-ben fejeztem be. A tanítást Gyimes-Bálványoson kezdtem meg előbb a román, majd három éven át a magyar tagozat I-IV. osztályában. 1961-ben a gyimesbükki iskolába kértem áthelyezésem, de a távolság miatt mind Bálványosra, mind Bükkre naponta 8 km-t kellett gyalogolnom. Csak 32 év után sikerült lakásunkhoz közel, az állomás melletti iskolába áthelyeztetnem magam.

A bükki iskolában négy éven át magyarul tanítottunk, de 1965-ben egyik napról a másikra, a szülők megkérdezése nélkül át kellett térnünk a román nyelvű oktatásra. Ez az utasítás, amely tiltotta anyanyelvünk használatát, egész életünket megváltoztatta. Noha az erdélyi magyar értelmiségtől korábban is el voltunk zárva, legalább a tantestületi gyűléseket és a továbbképzést magyarul tartottuk, a gyermekeknek magyar színdarabokat tanítottunk és velük magyar iskolai ünnepségeket rendeztünk. Most a tanításban a román nyelvre kellett áttérni; ezt a gyermekek otthonról nem ismerték. Segítségükre a tananyagot titokban magyarul is elmondtuk nekik. Sokat köszönhetünk Dani Gergely esperes úrnak, a gyimesi templom építőjének, aki üldöztetése ellenére a hittanórákon éveken át magyarul tanította írni-olvasni a gyermekeket. Iskolán kívül mi is tanítottunk magyar betűvetésre olyan írástudatlan anyákat is, akik a tanultakat otthon továbbadták gyermekeiknek.

Magyar szakmai továbbképzésünkre semmi lehetőségünk nem volt. Ha a hetente kétszeri, kötelező román szakmai foglalkozásról hiányoztunk, levonták a fizetésünkből. A tanítói véglegesítő vizsgát még magyarul tehettük le, de a fokozati vizsgákat tökéletes román nyelvismeret nélkül nem mertük megkísérelni; így Gyimesben valamennyi tanító fokozati vizsgák nélkül ment nyugdíjba.

Huszonnyolc évet tanítottam románul, míg végül 1990 elején, a kommunista rendszer bukása után egy hónappal, a tanév közepén ismét visszaállt Gyimesben a magyar oktatás. Még hat évet tanítottam: négy évet az iskolában és kettőt az óvodában. Ez a két év volt tanítói pályám legszebb időszaka. 1995-ben mentem nyugdíjba.

2. Az iskolán kívüli művelődési munkához már a bákói tanítóképzőben hozzáfogtunk. A képző magyar tagozatának magyar énekkara és tánccsoportja volt, s ezzel majdnem minden hétvégen ellátogattunk osztály- és iskolatársaink szülőfalujába. Annyi évtized múltán név szerint csak Gyoszényra, Klézsére, Lujzikalagorra és Somoskára emlékszem, de sok más faluban is szeretettel fogadtak, hiszen a színpadon saját gyermekeiket látták táncolni és énekelni.

Kihelyezésem után azonnal tizenkét párból tánccsoportot szerveztem, Mihály Julianna kolléganőmmel színdarabokat tanítottunk és énekkar vezetésére vállalkoztunk. Bákóban, Comăneşten, Moineşten és Onesten a művelődési versenyeken számos alkalommal felléptünk, több ízben első díjat nyertünk. Amikor 1959-ben Kádár János romániai útján Bákóba látogatott, a tiszteletére rendezett díszelőadáson mi is szerepeltünk.

1965-től minden magyar nyelvű művelődési munka tiltva volt és szünetelt.

1990 elején ismét tánccsoportot szerveztem. Férjemmel összegyűjtöttük a régi csángó népdalokat, ő azokból harmincat legépelt és kiosztotta a fiataloknak, hogy énekrepertoárunk mielőbb összeálljon. A fiatalok a helyi táncokat sem ismerték; a tanítást és a próbákat a lakásunkban tartottuk, abban a teremben, amelyben most a vendéglő van. A zenét az elhalt öreg zenészek híján Simon Misi szolgáltatta. Június utolsó vasárnapján léptünk fel először. Fonót is rendeztünk régi dalokkal, fonójátékokkal, népszokásokkal. Azon a nyáron Kosteleken vendégszerepeltünk, és részt vettünk a bálványosi (Háromszék) folklórfesztiválon, októberben, valamint 1992-ben és 1998-ban pedig a gyimesközéploki csángó fesztiválon. 1992 nyarán Slănic-Moldovában léptünk fel a moldvai táncfesztiválon. Itt is magyarul énekeltünk és táncoltunk, s ezért senkitől egy rossz szót sem hallottunk. 1993-ban meghívtak Jászberénybe a csángó folklórfesztiválra, 1995-ben a sepsiszentgyörgyi farsangtemetésre. Ez volt utolsó fellépésünk, mert a fiatalok kinőttek a táncból, férjem meghalt, magam pedig nyugdíjba mentem.

3. Mivel 1965-1990 között minden magyar nyelvű művelődési munka tiltva volt, 1975-ben jöttem arra a gondolatra, hogy lakásunk egyik szobájában megpróbálok egy kis gyimesi csángó múzeumot nyitni, annál is inkább, mert a hazai és külföldi látogatók igyekeztek Gyimesben minden régiséget megvásárolni és elhordani. Összegyűjtöttem a szülőktől és nagyszülőktől maradt, sokszor már kidobott festett bútorokat, ágyneműt, férfi- és női viseletet, a szövés-fonás néhai eszközeit, a fa-, fém- és cserépedényeket, vagyis mindent, amiről láttam, hogy veszendőben vannak. Így rendeztem be a régi holmikkal egy gyimesi szobát, itteni megnevezéssel nagyházat. Kis múzeumunk minden darabját férjemmel szerény fizetésünkből vásároltuk, gyarapítására soha senkitől és semmilyen intézménytől anyagi segítséget nem kaptunk. Annál több lett volna a ritka tárgyakra a vevő, de természetesen semmit el nem adtunk. A múzeumot korábban is látogatták, de 1990 után úgy megnőtt iránta az érdeklődés, hogy csak azoknak a száma, akiket feljegyeztem, több mint 7500-ra rúgott.

Újabb tervem az lenne, hogy a múzeumot egy régi mészárosműhellyel gazdagítsam, hiszen 1920-1940 között lakásunkban mészárszék működött, s tárgyi emlékei megmaradtak. Ha múlt századi épületét a szükséges anyagi ráfordítással restaurálni sikerülne, az egykori mészárszék is élő tanúja volna a néhai gyimesi életmódnak.

4. A múzeum gyarapításával párhuzamosan sok éven át gyűjtöttem a gyimesi népi gyógyászat adatait. A mintegy száz adatközlőtől 870 receptet és gyógymódot jegyeztem le helyi tájszólással; ezeket szüleiktől, nagyszüleiktől, rokonaiktól tanulták és használták az idők során.

A gyimesi népi gyógyászat eddig sem volt ismeretlen a szakirodalomban, lásd Kóczián Géza-Pintér István-Szabó László: Adatok a gyimesi csángók népi gyógyászatához. Gyógyszerészet XIX(1975). 226-230. és Kóczián Géza-Pintér István-Gál Miklós-Szabó István-Szabó László: Etnobotanikai adatok Gyimesvölgyéből. Botanikai Közlemények LXIII (1976). 29-35. Utóbb Rab János-Tankó Péter-Tankó Magdolna közölt gazdag tanulmányt Népi növényismeret Gyimesbükkön címmel a Népismereti Dolgozatok 1981-es kötetének 23-31. lapjain. 251 növény hivatalos latin és magyar nevét, nyelvjárási elnevezését és használatát sorolják fel, de a felsorolt növények csak részben szolgálnak orvoslásra vagy orvoslásra is. Ilyen előzmények után az én gyűjtésem szintén gyarapítja a gyimesi népi orvoslás ismeretét.

Ételreceptjeim első kötete Csángó szakácskönyv címmel 1998-ban jelent meg a sepsiszentgyörgyi Európai Idő kiadásában.

További gyűjtéseim vannak a világi és egyházi ünnepekről, valamint a gyimesbükki hiedelmek köréből.

5. Gyimest a magam szerény módján a sajtóban is igyekeztem ismertetni és népszerűsíteni. Első ízben a csíkszeredai Hargita Népe közölte 1995-ben Miért csángó a csángó? című cikkemet; ezt átvette az Erőss Pétertől szerkesztett Csángómagyarság, s a Petőfi Rádióban is beolvasták. Ugyanebben az évben jelent meg a Csángómagyarságban a gyimesi guzsalyasról írt cikkem, majd a szerkesztő biztatására megírtam visszaemlékezésemet a bákói tanítóképzős évekről; ez öt folytatásban látott nyomdafestéket 1996-ban. Év végén itt jelent meg mikulásos és karácsonyi versem is.

6. Az írott tojások gyűjtését 1990-ben kezdtem, többnyire a Gyimesbükkhöz tartozó patakokon (patakvölgyekben), mert itt mindenkit ismertem. Később felkerestem a gyimesközéploki és -felsőloki rokonaimat, ismerőseimet is, hogy a gyűjtemény minél gazdagabb legyen. Előbb magukat a tojásokat gyűjtöttem, de ezek nagy helyet foglaltak, törékenyek voltak és nyáron a meleg hatására egy részük menthetetlenül szétrepedt, így el kellett dobnom őket. Ekkor kezdtem a mintákat egy füzetbe rajzolni, sorszámozva, mindeniknek az elnevezésével, egy más füzetbe pedig a tojásírók nevét, lakhelyét, életkorukat és a gyűjtés évét jegyeztem be. A mintás füzetet a múzeum látogatói kézbe vehették és átnézhették, sőt húsvét táján magam is, mások is ebből válogattuk a nekünk tetsző mintákat.

Az íráshoz, tojásíráshoz szükséges felszerelést mindenki elkészítheti otthon magának. Szükség van egy 10-15 cm hosszú, ceruzavékony botocskára vagy kifaragott fára; ha faragjuk, egyik végén a feje valamivel vastagabb lehet, mint a nyele. Ez után fémből egy kis csövecskét készítünk. Ennek anyaga régen a piparéz volt, mint legvékonyabb és legtartósabb fém; ma helyébe a fogpaszta, borotvakrém tubusát vagy a cipőfűzőzsinór végén a pléhfoglalatot használjuk. A 15-20 mm hosszúra és 4-5 mm szélesre kivágott fémlapocskát rácsavarjuk egy tűre, majd a tűt kihúzzuk belőle. Kívánatos, hogy a kis fémcső minél vékonyabb legyen, mert így szépen lehet vele írni. Ezt a csövet beerősítjük a pálcika fejébe, a nyélre merőlegesen. A beerősítés úgy történik, hogy a pálcika fejét vagy kifúrjuk és a csövecskét beledugjuk, vagy a pálcikát meghasítjuk és a csövet a hasítékba illesztjük, majd mindkét esetben cérnával a fejhez rögzítjük. A csövecskén egy lószőrt is áthúzunk, hogy a híg viaszt vékonyan és egyenletesen engedje a tojás felületére. Ezzel elkészült a tojásírás szerszáma, a kesice (román chişiţă). Több kesicét is jó készíteni, hogy amint az egyikben a viasz megfagy, a másikkal folytathassuk az írást.

Az írásra használt méhviasz megolvasztására egy vagy több kis fémedényt (pl. cipőkrémes doboz fedelét) vagy kis cserépedényt tartunk, bennük a kesicék fejével. A megolvadt viaszba egy kis kormot keverünk, hogy az írás szürke nyomát munka közben szemmel tudjuk tartani.

Az írás úgy történik, hogy a tojást bal kézbe vesszük és jobb kézzel írni kezdjük a hímet, a hímeket. Először a tojás felületét beosztjuk: hosszában két körvonallal négy cikkre, majd ezekre merőlegesen, mint az egyenlítő a földgömbön, egy vonallal összesen nyolc háromszöghöz hasonló félcikkre osztjuk. Vannak olyan hímek, amelyeket további vonalakkal tizenhat mezőre kell osztani, nagy ritkán viszont van néhány olyan hím is (pl. a vesztett utas), amely beosztást egyáltalán nem igényel.

Az írás befejezése után a tojások számára festőt készítünk. Régen növényi festékeket használtak, ma már bolti festéket vásárolunk és a tasakjára írt utasítás szerint a tojások számának megfelelő nagyságú edényben készítjük el. A tojásokat beletesszük és kellő ideig benne hagyjuk, közben néhányszor megforgatjuk. A festék a viasszal írt hímeket kivéve a tojások felületét pirosra festi. A festékből kivéve a tojásokat megszárítjuk és meleg, puha ronggyal áttöröljük. A törlés eltávolítja a viaszt, és az írások a tojás felületén fehéren maradnak. Egy kis szalonnával átdörzsölve, a tojások fényesebbek lesznek, de utána a fölösleges zsiradékot le kell törölni róluk.

Mint ismeretes, Kovács Dénes néhai festőművész, a Csíki Székely Múzeum munkatársa, majd a csíkszeredai Népi Alkotások Házának népművészeti szakirányítója 1969-ben kiadta a Gyimesi csángó írott tojások című könyvecskéjét, s ez 1994-ben reprint kiadást ért. A szép kivitelű, ízléses és szakszerű könyv 36 írott tojást közölt, a tojásfestés leírásával, a hímek magyarázatával és a tojásfestők adataival. A 36-os szám mutatja, hogy a szerző nem törekedett teljességre; maga is hangsúlyozta, hogy csak a "legközismertebbeket", mintegy az "alapformákat" közölte és a változatokat mellőzte.

Én sem áltatom magam azzal, hogy minden írott tojást bemutattam, hiszen még ugyanazon típusból, sőt ugyanazon kéztől sem készül két teljesen egyforma tojás: akárcsak a népművészet minden más ágában, a népköltészetben és a népzenében is a változatok, variánsok száma végtelen. Remélni merem azonban, hogy az itt közölt 216 rajz nemcsak az írott tojástípusokról, hanem a változatokról is viszonylag gazdag képet kínál, a hímek elnevezései pedig szókincsünket gyarapítják.

(Életkorukkal, zárójelben a gyűjtés évével, majd írott tojásaik sorszámával)

Áldomáspataka
Antal Mária, 74 (1991), 1, 2, 3, 4.
Ardelán Erzsébet, 74 (1992), 5, 6, 7, 8.
Antal Berta, 80 (1994), 9, 10, 11, 12.
Antal Éva, 30 (1990), 13, 14, 15, 16.
Molnár Mária, 75 (1990), 17, 18, 19, 20.
Bartis Ibolya, 38 (1995), 21, 22, 23, 24.
Sárig Miklós, 42 (1995), 25, 26, 27, 28.
Simon Anna, 64 (1992), 29, 30, 31, 32.
Antal Rozália, 50 (1990), 33, 34, 35, 36.
Görbe Jánosné, 45 (1994), 37, 38, 39, 40.
Ungurán Mária, 70 (1995), 41, 42, 43, 44.

Petki pataka
Tankó Erzsébet, 52 (1992), 45, 46, 47, 48.
Bilibók Ágostonné, 58 (1995), 49, 50, 51, 52.
Deák Erzsébet, 56 (1995), 53, 54, 55, 56.
Antal Béláné, 58 (1995), 57, 58, 59, 60.

Főút
Antal Péterné, 54 (1994), 61, 62, 63, 64.
Görbe Ersébet, 40 (1996), 65, 66, 67, 68.
Tankó Erzsébet, 54 (1995), 69, 70, 71, 72.
Antal Sándorné, 58 (1995), 73, 74, 75, 76.
Antal Tiborné, 25 (1995), 77, 78, 79, 80.
Pál Anna, 54 (1995), 81, 82, 83, 84.

Bükk
Nyitrai Sándorné, 75 (1998), 85, 86, 87, 88.
Lőrincz Emma, 60 (1996), 89, 90, 91, 92.
Szőcs Emma, 39 (1996), 93, 94, 95, 96.
Szőcs Erzsébet, 40 (1995), 97, 98, 99, 100.
Popovics Miklósné, 42 (1990), 101, 102, 103, 104.

Bálványospataka
Tankó Gézáné, 79 (1991), 105, 106, 107, 108.
Tankó Margit, 54 (1995), 109, 110, 111, 112.
Tankó Viktória, 58 (1994), 113, 114, 115, 116.
Kalamár Györgyné, 65 (1990), 117, 118, 119, 120.
Kovács Jánosné, 75 (1992), 121, 122, 123, 124.
Bilibók Rozália, 65 (1992), 125, 126, 127, 128.

Tarhavaspataka
Gábor Juliánna, 40 (1994), 129, 130, 131, 132.
Antal Viktória, 48 (1992), 133, 134, 135, 136.
Antal Mária, 40 (1996), 137, 138, 139, 140.
Kondra Rozália, 40 (1995), 141, 142, 143, 144.
Jesán Erzsébet, 45 (1994), 145, 146, 147, 148.
Berszán Éva, 65 (1995), 149, 150, 151, 152.
Berszán Katalin, 40 (1993), 153, 154, 155, 156.

Bartospataka
Bilibók Elvira, 50 (1995), 157, 158, 159, 160.
Bilibók Anna, 40 (1994), 161, 162, 163, 164.
Bilibók Györgyné, 62 (1990), 165, 166, 167, 168.
Bilibók Gézáné, 65 (1995), 169, 170, 171, 172.

Gyimesközéplok

Barackospataka
Bartos Ilona, 72 (1992), 173, 174, 175, 176.
Bartos Imre, 75 (1992), 177, 178, 179, 180.
Tankó Amália, 70 (1992), 181, 182, 183, 184.

Főút
Mihók Gizella, 44 (1992), 185, 186, 187, 188.
Szakáli Anna, 75 (1993), 189, 190, 191, 192.
Tankó Berta, 64 (1993), 197, 198, 199, 200.

Hidegség
Molnár Béláné, 54 (1995), 193, 194, 195, 196.

Gyimesfelsőlok

Ambrus Rozália, 76 (1994), 201, 202, 203, 204.
Antal Anna, 48 (1992), 205, 206, 207, 208.
Blága Katalin, 44 (1992), 209, 210, 211, 212.
Galaczi Anna, 60 (1994), 213, 214, 215, 216.