Otto Klemperer a harmincas évek elején kikeresztelkedett, s amikor a háború után megalakult az izraeli állam, soha nem hívták meg vendégszerepelni. Egy ízben Párisban fogadáson találkozott az izraeli miniszterelnökkel, s nagyobb társaság gyűrűjében rögtön szóvá is tette ezt. A miniszterelnök így válaszolt:

– Klemperer úr, bár művészetét népünk vezetői nagyra becsülik, mégis úgy érezzük, hogy kikeresztelkedésével eltávolodott tőlünk, ez a mélységes oka annak, hogy nem hívtuk meg Önt idáig.

Klemperer visszakérdezett:

– De Stokowski is kikeresztelkedett, és ennek ellenére ő már háromszor volt vendégszerepelni Izraelben!

A miniszterelnök mosolyogva válaszolt:

– Ez igaz, de Stokowski úr speciális feltétellel vállalta el a hangversenyt: nem kért tiszteletdíjat érte.

Klemperer legyintett:

– Na látja, én még mindég túl zsidó vagyok ahhoz, hogy ezt így elfogadjam!

Az öreg Klemperer egy londoni Beethoven-próbára nyitott sliccel ment be, ingének alja pedig kitüremkedett a nyíláson – a próba folyamán a zenekar végig vihogott, s ezt az öreg karmester nem értette. Végül odafordult a koncertmesterhez:

– Mondja, min vihog a zenekar a próba eleje óta?

A karmester roppant zavartan válaszolt:

– Herr doktor Klemperer, megbocsásson, de nyitva van a slicce!

Klemperer hanyagul odanézett, s így válaszolt:

– Na jó, jó, de mi köze ennek Beethovenhez?

Zsarnoki karmester volt a legendás Arthuro Toscanini is. Angliai évei alatt egy ízben operafelvételre készültek, mikori Toscanini a közreműködő sztárénekesnőt megkérte, hogy egy nehéz koloratúrát ismételjen el. A harmadik felszólítás után a nő önérzetesen odaszólt Toscanininek:

– Maestro, kérem, ne feledje, hogy én az opera világának egyik legfényesebben ragyogó csillaga vagyok!

Toscanini megfellebbezhetetlenül válaszolt:

– Ahol a nap ragyog, ott a csillagok nem látszanak.