Carl Milles, azaz Carl Emil Wilhelm Andersson, 1875. június 23-án született az Uppsala melletti Örby tanyán. Carl apját, Emilt "Mille"-nek becézték, gyermekeit pedig "Milles barn" néven ismerték. Innen az egyszerű származásról árulkodó Andersson nevet helyettesítő művésznév. A fiatal Carl gyógytornásznak készült. 1897-ben Párizsba utazott, és ott nyolc éven keresztül szobrászattal kereste a kenyerét. Millesre a legnagyobb hatással Rodin, és Olga Granner osztrák festőművésznő volt. Olgával 1902-ben házasodtak össze. Olga festeni akart, nem pedig főzni, mosni, szeretkezni és gyereket szülni. - Én víz vagyok, ő meg olaj - mondta Olga. - Két átlátszó közeg, mely nem keveredik egymással. - Ha nem, akkor nem! Milles szeretője, Anne Hedmark karjaiban merített erőt az alkotáshoz.

Milles sikereit nehezen nyelték le a kortársak. Az ókori görög és római szobrászatból kölcsönzött, hóbortos-vallásos szobrait vagy rajongással vagy pedig kemény bírálattal fogadta a művészvilág. Az intrikáktól és az irigységtől kimerült Milles az expatriálást választotta. 1931-ben (55 éves korában) elfogadta a Detroit melletti Cranbrook Academy of Art állásajánlatát. 1945-ben amerikai állampolgár lett. 1951-ben visszatért Európába, és 1955-ben bekövetkezett haláláig Stockholmban töltötte nyarait.

A szabadtéri szoborgaléria Stockholm keleti külvárosában, Lidingö szigetén fekszik. Milles 1930-ban adományozta a svéd népnek az akkor még fele ekkora terjedelmű kertet. A busz és a svéd HÉV - a Lidingöbana - a vörös metróvonal végállomásáról, Ropstenről - a Kiáltó kőről - indul át Lidingőre. (Valamikor komp szállította át az utasokat, erről a kőről kiabálták rekedtre magukat a szigetre átkelni szándékozók.) A kertnek két bejárata van. A Foresta Centrum melletti márvány kapualj eredetileg az 1914-ben lebontott Rydberg szállodáé volt. A kapu előtti magas oszlopon a "Szárnyak" (1908) áll.

A Milles-ház, és az azt körülvevő kert a művészházaspár otthona és munkahelye volt. Itt alkotott Milles, itt törte össze 1917-ben az összes addig alkotott szobrát. A Milles házaspár Nagy Műterme ma múzeum. A Szalonban ősrégi orgona, Salzburgban gyártották, állítólag Mozart apja játszott rajta. A faragott asztalon faszobrok, a falon Pissarro és Utrillo olajfestményei, és egy Rodin akvarell 1906-ból. A Vörös Szobában, a mozaikpadló közepén áll Milles kedvenc szobra, a Solglitter - Napcsillogás - a delfinen lovagoló najád kicsinyített mása.

Az egymás fölött emelkedő teraszokon szökőkutakban szobrok, szoborcsoportok. Többségük másolat, eredetijük Svédország és az Amerikai Egyesült Államok városai tereit, botanikus kertjeit és temetőit díszítik. A márványlábakon nyugvó kőasztal, Milles tanítványának és bizalmasának, a közelmúltban elhunyt "Wallisnak", azaz Axel Wallenbergnek a műve. (Axel bácsi Stockholm északi villavárosában, Stocksundban lakott. A kilencven évét betöltött szobrászhoz barátom, Carl Gustaf Ekberg vitt el 1990-ben. Axel bácsi teázás közben felajánlotta, hogy megtanít a szobrászatra. (Ebből is látszik, hogy már nagyon öreg volt.) Carl Gustaf kapott az ajánlaton. Axel Munthéről, a legendás hírű svéd orvosról készített mellszobrát 2000-ben avatták fel Capri szigetén levő San Michele villa udvarán.)

Milles feleségének, Olgának az 50. éves születésnapjára készült Kis Ausztria-teraszon két kis kápolna van, bennük egy-egy Pietára emlékeztető szobor áll. A Milles házaspár a nagyobbik kápolnában, az 1400-as évekből származó, német eredetű, festett kőszobor társaságában, nyugszik. (A kisebbik kápolnában levő Pietá szobor Franciaországban készült az 1500-as években.)

A gránitoszlopokkal körülvett középső teraszra ciprusokkal szegélyezett lépcső vezet. A mini-teknőcre óvatosan taposó Solsångaren - a Napdalnok - torzója, egyike a kevés eredeti, kizárólag a Millesgården számára készített szobroknak. A talp alól kikandikáló teknősbéka, valamint a vaddisznók mellső lábain ülő bogár - illetve gyík - Milles humorát mutatják. (Az eredeti vaddisznók az Ulriksdal kastély kertjében vannak.)

Olga teraszán a Zenét, a Festészetet és a Szobrászatot jelképező Aganipp-nimfák delfinek hátán egyensúlyoznak. "Ott hallik a Vig Múzsika, ott zengedez / Hol a' szagos bokrok között / Aganippe tsergedez."(Csokonai)

A Helikon hegyen eredő forrás vizét őrző, kecses najádok szoborcsoportja 1950-ben készült a New York-i Metropolitan-múzeum számára. A "Köpenyegét a koldussal megosztó Szent Márton", az oszlop tetején trombitáló angyal, a bokorban kuksoló faun, és a szúnyogcsípést vakaró, karórás angyal csoportjának eredetije. - Lehet, hogy odafent, az örökkévalóságban nincs szükség időmérésre, de a halandó földiek sorsát ügyelő angyal nehezen boldogul óra nélkül. - szólt Milles magyarázata. (A szoborcsoport Kansas Cityben (Missouri állam) van.) A pogány Márton 316-ban született Savariában - a mai Szombathelyen. Amiens városában megfelezte köpenyét egy didergő koldussal. Álmában megjelent Jézus. - Nézzétek, ezt a fél köpönyeget! Egy "ma még pogány" fiatalember, Márton adta egy koldusnak. - mondta az őt körülvevő angyaloknak. A távolra szakadt hazánkfia az álom hatására még másnap megkeresztelkedett. )

A szivárvány csúcsáról a csillagokat égboltra szegező Atyaistennek - Fader Gud - szolgálatkész angyal egyenként hajigálja fel az utánpótlást. A szobrot eredetileg az ENSZ New York-i székháza elé tervezték. A szivárványból ívben előtörő vízzel feltűnést keltő monumentális alkotás Stockholm déli városrészének, Nacka kikötőjének dísze.

A vörös homokkővel kirakott Alsó teraszra a Mennyei-lépcső vezet. A kezében tőkehalat tartó, hétméteres Poszeidon szobor eredetije Göteborgban központjában, a Göta-téren áll. Mögötte, az Európa-medencében Poseidon gyermekei, a Tritonok, a Solglitter - Napcsillogás - a delfinen lovagló najád, és a Buddha-szerű Jónás a bálnával. A bika hátán ülő női alak Európa. A monda szerint Zeusz fehér bika alakjában közelítette meg Európát, és egy ciprus alatt magáévá tette a gyönyörű föníciai hercegnőt. Zeusz megtette Európát Kréta első királynőjének és a csillagokból az égre rajzolta a bikát - a Taurust.

A terasz hosszában régi épületekből - az uppsalai dómból, a Gusztáv Adolf téren álló, 1891-ben lebontott régi Operaházból - származó homokkő oszlopok tetején szobrok sziluettjei törnek az égbe. A fantázia szárnyalását jelképező Pegazus - széles hátú, szárnyas paripa, amit Apolló a Parnasszusról az Olimposz hegyére igyekvő múzsák szállítására annak idején felbérelt. A szobor eredetije Des Moinesben (Iowa állam) van, másolatai Tokió és Antwerpen tereit díszítik. A sovány emberalak "Isten kezén" mintha szabadon lebegne. A Lidingö-hídról felhallszik a forgalom zaja. A napfényben csillogó vízen piros-fehér hajóóriás úszik. - "Amikor valami szépet látsz, akkor nézd azt hosszú, hosszú ideig!" - mondta Rodin.

Meredek lépcsősor vezet a kijárathoz. A főépülethez tartozó Kis Műhelyben az ajtóra szegezett plakát szerint egy norvég művész - nevét elfelejtettem - erotikus szobor- és karcolat-kiállítása. A lelkesen kopuláló faunok szobrai között gyerekek futkároznak, a Kamaszutrából hely és fantázia hiányában kimaradt pozíciókat öregasszonyok nézegetik.

Vajon mi járhat a félrehajtott fejekben?

Stockholm, 2000 július.

Függelék

Stockholmban lépten nyomon Carl Milles szobraiba botlik az ember. A legszebb a Stockholm központjában, a görög templomra emlékeztető Koncertház lépcsői előtt álló Orfeusz szökőkútja. Az Orfeusz szoborcsoportot 1936 júliusában, az alkotó Carl Milles kívánságára, reggel hatkor avatták fel. Az ébredező város csendjét egyedüli a szökőkút csörgedezése törte meg. A zene csodálatos hatását jelképező szoborcsoport azt a pillanatot örökíti meg, amikor Orfeusz a halottak birodalmába érkezik. A zene hangjaira felfelé törekvő alakok - közöttük a kezét a füléhez emelő Beethoven - harmóniában vannak a Koncertház oszlopaival.

A lábujjhegyén egyensúlyozó központi alak, a lantjával vadállatokat megszelídítő dalnok Orfeusz, az ékesszólás és az epikai költészet múzsájának, Kalliopének törvénytelen fia volt. Apja egyesek szerint egy muzikális trák herceg, mások szerint maga Apolló isten volt. A kis Orfeusz szorgalmasan skálázott, míg egy nap olyan dalt csalt elő az Apollótól kapott lantján, melytől nemcsak az emberek hallgatták megbűvölve, hanem még a vadállatok és a fák is körbeállták.

Az idillnek szerencsétlenség vetett véget. Orfeusz felesége, Eurydiké, közvetlenül esküvőjük után kígyómarás áldozata lett. Orfeusz bánata határtalan volt, nem tudott belenyugodni szeretett felesége elvesztésébe. Miután Kerberoszt - a háromfejű, kígyóbőrű vérebet - egy hosszú szonátával elaltatta, behatolt az Alvilágba. Orfeusz felülmúlta önmagát: Ikszion kereke megállt, a sas abbahagyta az óriások májának marcangolását és Sziszifusz a kövére ülve hallgatta a lágy húrok muzsikáját. Tantalosz elfelejtette a szomját, és a fúriák is abbahagyták az őrjöngést.

A csodálatos zene hangjai meglágyították Hadész szívét. Beleegyezett abba, hogy Eurydike kövesse Orfeuszt az élők világába, de egy feltétellel. Ha a felfelé vezető úton Orfeusz mindaddig nem tekint vissza, amíg Eurydikével együtt el nem érik a halandók országát. A zene csodát tett, először fordult elő, hogy valakit visszaengedtek a Halottak birodalmából. Orfeusz hálát rebegett, majd repeső szívvel indult előre. Az út hosszú volt, Orfeusz türelmetlenségében nem győzött várni, saját szemével akart meggyőződni arról, hogy Eurydiké tényleg a nyomában jár, hátrapislantott. Széttárt karjai a levegőt karolták, és a búcsút intő Eurydikét végleg elnyelte a sötétség. Hiába dörömbölt, verte a fejét a túlvilág kapufájába, senki sem nyitott ajtót.

A trák nők egymással versenyeztek, ki fogja megszerezni magának a hegyeket járó, lantját szomorúan pengető özvegyet, de Orfeusz, aki csak Eurydikére gondolt, örökre lemondott a szerelem gyönyöreiről. A nők haragja nem ismert határt. Lándzsával hajigálták, megszelídülve hulltak a lantját szomorúan pengető Orfeusz lába elé. A feldühödött nők erre rettenetes ricsajt csaptak, elnyomták a zene hangjait, és Orfeuszt darabokra szaggatták, majd tagjait a vízbe vetették. Az Eurydiké nevét mormoló fejet egyre távolabb sodorták a hullámok... Orfeusz Leszbosz szigetén partra vetett tagjait nagynénjei eltemették. Sehol máshol nem dalol olyan szívszaggatóan a fülemüle, mint Orfeusz sírja fölött. (A gazdátlan lantot Zeusz a csillagok közé helyezte.)