X. A "ZSIDÓUTCZA" TÁJA.

Képpel.

Az elpusztult Jeruzsálemnek a föld kerekségére kiszórt népe helyen-közön még ma is szigorúan megtartja vallása tételeit, sőt hagyományos szokásait is; az utóbbiak nem egyszer vallástételek erejével birnak s szintén szigorúan megtartatnak. Ezeknek összessége úgyszólván még a hivő lépését is korlátozza, határt szab a mozgásnak is.

Még ma is akadunk helyekre, a hol szemünk egy különös alkotmányon akad meg, a melyet a mai kornak fesztelen mozgású embere nem bír magának megfejteni. Ez az alkotmány a következő: A város vagy falu némely utczáinak bizonyos pontján s az utcza mindkét oldalán, tehát egymással szemben, két rúd vagy gerenda emelkedik árboczszerűen a magasba s ott fen egy, az utczát átfogó zsineg köti össze a két fát. Ezt a zsidóság állítja föl s ha nem csalódunk, ez a határjel a meddig a hivőnek ünnepnapokon járni-kelni szabad.

S az már a magyar ember vérében fekvő különös tulajdonság, hogy tárgyak elnevezésénél keresve keresi a hasonlatot, az ú. n. analogiát, ezt azután beveszi szilárd fogalomnak édes anyanyelvébe, él vele még akkor is, a midőn az, a mi a hasonlatot adta, már le is tűnt.

Igy jutott a halásznépség mesterszavai közé a "zsidó-utcza" is, mely nem más, mint az az alkotmány, a melyen a hasítótanya táján, verőfényes, szellős helyén, a kihasított és sózott halakat szárítani szokták. Nagyon is hasonlít ez a zsidóság határfájához.

Kellő távolságra egymástól, hol egy sorba, hol négyszögekbe karók vannak leverve, a melyeken - egy vagy több sorban - a szárító zsinegek feszülnek.

Némely ponton, péld. a Balaton körül vagy az Aldunánál, hol a szárított halat nagyban csinálják, a szárító alkotmányok egész tévesztőket alkotnak, utczaszerű közökkel, a merre t. i. a terítő


506

asszonynépség kosárszámra hordja a kihasított s besózott halat, hogy száradásra kiterítse, azaz a zsinegre kiakaszsza.

És minthogy a zsidó vagy bérli a halászatot, vagy legalább kereskedik a sóshallal - rendesen Oláhországba, a hol a sóshal a keleti görög vallású köznépnek böjti eledele -, hát gyakran eljár a hasítótanya felé, ott a terítő karózat közeiben fel s alá járkálva, apróra nézegeti a kiterített portékát, fejében forgatva az üzlet menetét, kalkulusait. Egy-egy derék, kifordított őnhal vagy tenyérszélességü dévér láttára meg is áll, ajakán földerűl az a bizonyos üzleti mosoly, kalapját kissé hátratolja, kezeit hátracsapja, vagy a két hüvelyknél fogva, beakasztja a mellény hónaljába s a többi ujjal dobolgatva, kiszámítja ennek, meg annak a halnak, meg az egésznek az értékét, árát, a kezelés költségét és a hasznot. Hát így is zsidóutcza az a terítő karózat s az ifjabb halásznemzetség, mely a zsidóság határfáját már nem ismeri, a bérlőre vagy kereskedőre gondolva nevezi úgy azt a karótákolmányt.

A hasító tanya rendesen telepszerű, a halászvállalatnak közepe; szilárdabb alkotmányú halászkunyhóval, bálazóval, sózó-, mosó-helylyel, a fölös hálók terítő karózatával, szóval a halászmesterség minden czók-mókjával.

És ez a hasítótanya messze környékre árasztja lételének hírét! Nem is a szem, nem is a fül, hanem az ember orra az, a mely már messze távolból megérzi.

Mikor a szem megpillantja a hasítóhelyet s a fülhöz ér a hasító asszony s leánysereg locsogása is, akkoron a finnyásabb orr ki tudja hányszor fintorodott el már a rothadó halak bűzétől s a rotyogó halzsírüst gőzétől; még a halászember is úgy mondja, hogy "érzik a hasítótanya".

A halhasítás roppant mocskos egy mesterség; ebben fölötte áll még a timárságnak is. A halak nyálkája ezerszeres rétegben egymásra szárad s mindent ellep, a mihez a hal teste, a hasító keze hozzányúl; asztal, kosár, kád, késnyél, a hasitók keze, köténye barna kéreggel van bevonva, a melybe a hal pénze belészárad. S már e kéreg is erős bűzöket fejt ki, a melyek a száradó halak, az elszórt apróság s a halzsírüst gőzével, bűzével összeházasodva, oly légkört teremtenek, a mely a purgatórium illető osztályában is megtenné puhító hatását még a legmegrögzöttebb lelkekre is.


507

De nagy a megszokás hatalma.

A hasítók vidám serege úgy van avval a levegővel, mint a dohánygyárak népsége a dohány porával: oda se neki! Avval a fáradságot nem ismerő serénységgel, mely a halászat egész mesterségét jellemzi, s a mely a hal természetének egészétől ered, hogy t. i. élő állapotban fürge, holt állapotban könnyen, gyorsan megromlik - mondom, avval a serénységgel nekiáll a legnagyobb halrakásnak is - hasít és hasít, a mig csak az utolsó darabot föl nem hasította s csak akkor pihen meg, mikor már látja, hogy a sózás javában járja, a megromlás veszedelme evvel ki van zárva.

A hasítókunyhó legtöbbször olyan, mint egy derék magyar háznak a nádfedele; elnyúlik benne a hasítóasztal, a melyre a halat a kasból rádöntik; a padkákra telepedik asszony, leány; fenkővel megélesíti a kést, a hüvelyk- és mutatóujjat körültekeri rongygyal s kezdi a hasítást.

A legügyesebb hasítás az, a melyet tiszamelléki asszonyok a Balaton némely hasítótanyáján gyakorolnak: a hegyes kést belédöfi a hal nyakszirtjén úgy, hogy a hegye a hugygyón jön ki s éllel a hátnak áll, melyet legott kihasít a farkkal együtt; ekkor hasra állítja a halat s a kés éles, alsó fokával hosszában ketté vágja a fejét; a hal két felét ekként csak a hasbőr tartja össze s így akasztják vagy terítik a zsidóutczára, a belső részszel kifelé.

De a terítésig még más dolog is van vele; a kihányt beleket előbb rakásra, aztán üstbe gyűjtik; a kihasított halak kasba, innen mosogatókádba kerülnek, hol kis lányok apró, éles czirokcsutakkal tisztára mosogatják; innen ismét kasban viszik a sózó asztalra, hol asszonyok derekasan sóznak; kádba vetik a besózott halakat s a mikor a só megszívta az egészet, ismét kasokba rakják s viszik teríteni, hagyják száradni. Azután az asszonyoknak közös a sorsuk a szegény dohánykukáséval.

Valamint ez gondosan szemmel tartja az ég boltozatának keletkező, foszló felhőit, a szelek járását, a pók szövését, a szúnyogsereg tánczát, hogy idejekorán tudhassa meg az időjárás változását, azonképen van a halterítő asszonynépség is; - a kukás leszedi s behordja a dohányt, mihelyt az eső csak közeledik, s ugyanezt teszi a halterítő asszony a halakkal.


508

Leszedi éjszakára, kiteríti reggel; leszedi eső előtt, kiteríti eső után azt az ezernyi ezer halat, hogy kiszáradjon.

A mint a hal kellőképen kiaszott, miként a dohánynál, úgy a halnál is következik a kötözés. A halat, két felét laposra terítve kötik össze, előbb apróbb kötésbe, utóbb ezeket nagyba, ú. n. bálokba, a melyek - ha van - bálazóba - t. i. rakodó kunyhóba kerülnek, vagy - legtöbbször - a hasítótanyán helyeztetnek el, a hol ülő-, sőt még háló-helynek is használják addig, míg vevőjük akad, vagy a szerződéses szállító el nem viszi.


A ZSIDÓ-UTCZA TÁJA
Duna

Képünk egy dunamelléki hasítóhely környékét ábrázolja. A kunyhóban hasítanak, a kunyhó mellett mosogatnak, terítenek; terítő karózatán szárad a fölös öregháló, míg a távolban a tanyavetés foly: a laptáros keményen fogja a maga apacscsát, a mester hányja a hálót, a legénység evedzésben, még pedig épen kanyarodófélben van.

A hasítótanya világa is apadóban van manapság; mert ha van mesterség, mely maga alatt vágja a fát, úgy a sóshal mestersége mai alakjában csakugyan az.

Mind apróbb szemre kötik a hálót, hogy még azt az istenadta ujjnyi keszeget, süllőt, pontyot, csukát, őnhalat is a szárazra kerítse, az olyat is, melyet hasítani sem lehet. Hát mit csinál vele? Beveti a kihányt belekkel együtt az üstbe s tüzet gyujt alája, azután a kavaróval apróra töri; - főzi - főzi, a felszálló zsírt pléh vagy kagyló szedővel leszedi; ez a halzsír.

Hát ezt csinálja az aprósággal s bámul, panaszkodik, hogy a nagy hal egyre ritkúl; mintha nem tudná, hogy a ki minden csirkét megöl, nem lesz annak se tyúkja, se kakasa, se tojása.

S úgy, a mint a sóshal mestersége silányúl, elfogy vele a halásznótát termő kövér televény is s ha járja, legfeljebb ez járja:

Hej halászok, halászok
Mit fogott a hálótok?
Nem fogott az egyebet,
Csak egy hitvány keszeget!




Hátra Tartalomjegyzék Előre