A Moháccsal kezdődő, majdnem két évszázados korszakban Magyarország szinte állandó hadszíntérré vált. Vonuló, pusztító hadseregek dúlása, az egyre növekvő hódoltsági területen a társadalom művelt rétegeinek - papság, nemesség, polgárság - eltűnése, a kulturális intézmények megsemmisülése, egy egészen más műveltségű, hódító katonai társadalom romboló hatása rohamos gyorsasággal tüntette el az ország legműveltebb terén a tetőfokán álló könyvkultúrát, a gazdag nagy és kis könyvgyűjteményeket is.

Hallgassuk meg, mit mond a kortárs török történetíró, Kemál pasazáde Magyarország 1526-i sorsáról: "A bosszúálló, könyörtelen sereg haragjának árja úgy elpusztította a nevezett folyó [Duna] két partján fekvő gazdag városokat és falvakat, hogy sehol egy lélek sem maradt... A pompás paloták, melyek a gaz hitetlenek drága ajándéktárgyaival voltak díszítve, olyan üresek maradtak, mint a tönkrement ember erszénye."

A romlás azonban nemcsak a hódoltság alá került területeket érte el, hanem a pusztító becsapások, átvonuló hadak a megmaradt királyi Magyarország és a kényszerűségből önálló, második Magyarországgá vált keleti részek (Erdély és Partium) területét is időnként végigdúlták. Ezért a középkori magyar könyvanyagból ugyanúgy, mint minden más írásos forrásból, inkább csak az ország északi, nyugati és keleti peremvidékének egyes helyein, főleg falakkal jól megerősített városokban (Sopron, Pozsony, a szepességi városok, Kassa, Kolozsvár, az erdélyi szász városok) maradtak meg könyvtárak és levéltárak. Más városokban, ha az épületekből maradt valami, a lakosság pusztulásával vagy távozásával, a szerzetesek elmenekülésével a könyvek vagy már az ostromok és elfoglalás idején égtek el, vagy utóbb semmisültek meg lassanként, gazdátlanul.

Hozzájárult még mindehhez a XVI. században, hogy a reformáció gyors terjedése folytán a középkori könyvanyagból ott is kevés maradt meg, ahol a törökök nem pusztítottak. Idegen, fölösleges, sőt ellenszenves anyaggá vált az új hit terjesztői és befogadói előtt, márpedig a XVI. század végére az ország lakosságának túlnyomó része protestánssá lett, és így a fejlődésnek különös kettőssége következett be. Az egyik vonal az új fejlődés vonala: a hitviták, az anyanyelvű istentisztelet meghonosítása, a bibliaolvasás fontosságának hangsúlyozása, az ehhez szükséges olvasni tudás terjesztése érdekében iskolák alapítása, támogatása megsokszorozta a könyvigényt. Most már nemcsak külföldről áramlott be az új tanokat hirdető irodalom, hanem - nagy késéssel ugyan más, nyugatibb országokhoz képest - a század végére a nyomdák egész sorozata alakult meg a töröktől szabadon maradt királyi Magyarországon és Erdélyben, amelyek a XVI-XVII. században a könyvek tízezreit ontották magukból.

A középkorhoz képest tehát nagyon megnövekszik a könyvtulajdonosok száma, megnövekszik a könyvtárak állománya is, ami persze most is ritkán jelent többet néhány tucat vagy esetleg 100-200 könyvnél, a legtöbb esetben nem több, mint egy-egy családi biblia, énekeskönyv, széphistória. Világiak is többen vannak most már a könyvvel és könyvtárral rendelkezők közt, de azért többségük most is a jól képzett, gyakran külföldi egyetemekről hazatérő lelkészek közül kerül ki.

Az új fejlődéssel párhuzamosan azonban éppen a reformáció teszi fölöslegessé a legszebb középkori könyvanyagot, a díszesen illuminált liturgikus kódexeket, meg a régi, latin nyelvű teológiai irodalmat, a középkori könyvtárak állományának zömét - egyes kedvező esetektől eltekintve, amikor a templomi vagy szerzetesi könyvtár a protestánssá lett város tulajdanába ment át, s így anyagának nagy része fönnmaradt, mint láttuk Nagyszebenben, Brassóban. Egyes töredékek a kódexekből azért maradtak fenn, mert jó pergamenanyagukat föl lehetett használni könyvek bekötésére, levéltári anyagok borítójául. Ezt ecsedi Báthory István 1603-ban kelt végrendelete kifejezetten el is rendelte: "Missalekat elmetéllyék és egyéb öregh könyveket osszák iskolákba, jó lesz deákoknak könyvet kötni belé."

A liturgikus könyvek nagy részének pusztulását azonban nemcsak a reformáció okozta, hanem maga a katolikus egyház is. Az ellenreformációt megalapozó trentói zsinat ugyanis a teljes egység érdekében kötelezően egységes istentiszteleti rendet, liturgikus könyveket írt elő, míg korábban az egyes országok, egyházmegyék és szerzetesrendek egymástól némileg eltérő szertartásokat, szövegeket használtak, saját típusú liturgikus könyveik voltak. Most ezek mind használhatatlanokká lettek, az új rendelkezéseknek megfelelő könyveket kellett beszerezni mindenhol. A többi, ha csak különös kegyelet meg nem őrizte, vagy rendkívüli szépségük miatt meg nem tartották, fölöslegessé vált. Pergamenjüket éppen úgy más célokra használták, mint korábban a protestánsok.

A XVI-XVII. század nagy könyvpusztulása egyformán érintette a könyvtárak mindenféle fajtáját. Elpusztultak egymás után a székesegyházak könyvtárai, ahogy sorra egymás után, véglegesen, vagy átmenetileg török kézre kerültek az illető városok: Esztergom, Bács, Kalocsa, Pécs, Vác, Veszprém, Győr. Még a sokáig védett helyzetben volt Nagyvárad és Gyulafehérvár sem érte meg épségben a XVII. század végét. Állományukból alig maradt fönn több, mint néhány liturgikus kódex, amit idejében menteni tudtak egyéb értékeik közt. Szó sem lehetett teljes elszállításukról, biztonságba helyezésükről. Jellemző, hogy például a veszprémi püspökség előbb Sopronba, utóbb Sümeg várába mentett kincseinek leltárában mindössze 2, ezüstkapcsos misekönyv van. A többi ott pusztult Veszprémben, amikor a török átmenetileg elfoglalta. Mikor az esztergomi káptalan 1543-ban Nagyszombatba menekült, könyveket nem vittek magukkal. Új székhelyükön új könyvtárat kellett összeszedni.

Úgyszólván semmi sem maradt meg a hódoltsági terület városi és falusi plébániáinak könyveiből. A magukra maradt kolostorépületekben is elpusztultak a könyvtárak a szerzetesek menekülése után. Ritkaság volt, ha könyveket is tudtak menteni, ha volt még hová. Mert hiszen a kolostorok nemcsak a hódoltsági területen néptelenedtek el, hanem a reformáció terjedése folytán Magyarország többi részein is. Az üresen maradt kolostorok könyvtárai akkor is elenyésztek előbb-utóbb a töröktől mentes területeken is, ha nem váltak olyan erőszakos rombolás áldozataivá, mint 1552-ben a kolozsvári domonkosoké, ahol pedig az egykorú tudósítás szerint "igen sok és igen jó könyv volt".

Hogy milyen sok könyvtár megszűnéséről volt szó a szerzetek esetében, abból láthatjuk, hogy míg a legelterjedtebb szerzetesrendnek, a ferenceseknek 1526 táján több mint 100 kolostoruk volt hazánkban, addig ez a szám 1560-ra már 18-ra apadt. Maradék könyvtáraikról még ekkor is igyekeztek gondoskodni, mert 1581-i közös gyűlésükön kimondták, hogy minden kolostorban könyvtárnak kell lennie, a könyveket jegyzékbe kell foglalni, és a jegyzéket a kolostorban kifüggeszteni. Ennek a rendelkezésnek azonban már nem sok foganatja lehetett, mert a rendházak megszűnése tovább folytatódott, számuk a századfordulón már 9-re csökkent, és a szerzetesek is úgy megfogyatkoztak, hogy például csíksomlyói kolostorukban 1605-ben már csak ketten voltak. Ezért érthető, hogy olyan kevés ferences tulajdonból származó könyv maradt ránk, s ami maradt, az is főleg abban a két kolostorban, amely a hódoltsági területen kivételesen végig fönnmaradt, a szegediben és a gyöngyösiben, ahova más kolostorok anyagából is eljutottak egyes darabok. Könyveik vándorlásának jellemző példája az Egyetemi Könyvtár egy ősnyomtatványa (Inc. 252.), Carcano szentbeszédei, amely a bejegyzések szerint eredetileg a pesti konventé volt, de "a mi veszedelmünk után" ("post periculum nostrum") András székesfehérvári fráternak engedték át, azzal a kikötéssel, hogy a pesti konvent tulajdona marad. Utóbb - egy újabb "nostrum periculum" után 1543-ban már a gyöngyösi kolostorban volt.

A domonkosok könyvtárai még jobban elpusztultak. A XV. század végének 70 kolostora a XVI. század végéig mind megszűnt, adataink is alig vannak róluk. Nagyon kevés adatunk és nagyon kevés fönnmaradt könyvünk van egyéb szerzetesrendek birtokából is. A premontreiek leleszi kolostoráról 1569-ben királyi biztosok vettek föl leltárt, tehát bizonyosan nem voltak ott szerzetesek. Addigra könyveik legnagyobb része már szétszóródott, mert a leltár a sekrestyében talált 5 liturgikus könyvön kívül a "catalogus librorum"-ban újabb 19 szerkönyvet és mindössze 7 egyéb könyvet ír le cím szerint, ezek az utóbbiak főleg beszédek. Volt még a prépost házában külön 8 könyv. Pedig valaha gazdag kolostor volt, s benne sok szerzetes, mert az említett könyvek közt 14 missale van. Ma 7 leleszi könyv ismeretes, de ezek egyike sem szerepel a "catalogus librorum"-ban, ez is a korábbi szétszóródást bizonyítja.

A cisztercita könyvekről csak egyetlen adatunk van, hogy borsmonostori (Sopron megye) kolostorukban az utolsó apát halálakor, 1567-ben a templomba 2 missale, 1 graduale van, és 2 "régi" könyv, amely a valdensek eretneksége ellen szól.

A bencések hanyatlásáról már az előző korszakban beszámoltunk. Most a század második feléig valamennyi kolostoruk megszűnéséről értesülünk. Ezek vagy megsemmisültek, vagy végvárakká építették ki őket, ezért a várak leltáraiban találkozunk egy ideig néhány könyvel. Csak néhány példa a bencésekről: Bakonybélt 1534-ben Ferdinánd király hadvezére, Bakith Pál foglalta el. Ekkor a kolostort a katonák kifosztották, de véglegesen csak 1548-ban hagyták el a szerzetesek. Kapornak a Zala-vidék fontos végvárává lett, itt 1590-ben "az zenth egiházban 3 keönyw, az kamarában 1 eoregh keonyw" van. Mindössze ennyi maradt meg az egykori kolostori könyvtárból. Legtovább még a pannonhalmi apátság élt. Az itteni szerzetesek ugyan már 1555-ben engedélyt kértek a nádortól, hogy könyveikkel és egyéb tárgyaikkal elhagyhassák a helyüket, de ez akkor mégsem következett be, a könyvek is ott maradtak, mert a szerzetesek végleges távozásának évében, 1585-ben Bongarsius útleírása még arról ír, hogy a kolostor 200 főnyi katonasággal ellátott erőddé van átalakítva, de van ott egy könyvtár. A könyvek tehát ottpusztultak. Ma a középkori pannonhalmi könyvállományból egyetlenegy darabot ismerünk, egy 1515-ben másolt evangelistariumot az Egyetemi Könyvtárban (Cod. Lat. 113.). Tihanyból még ennyi se maradt. Az is várrá lett, és éppen a tihanyi várkapitány számadásainak borítólapjaként maradt meg kétlevélnyi töredék egy hangjegyekkel ellátott szertartáskönyvből. Zalavárról semmi, pedig itt még 1553-ban 3 missale van, és "az kenuuek somaya" 127.

Menekültek természetesen az apácakolostorok lakói is. Így kerültek az óbudai klarisszák Pozsonyba 1541-ben, ott készített könyveik közül egy, az úgynevezett Kazinczy-kódex fönnmaradt. A margitszigeti apácák előbb Nagyváradra mentették magukkal könyveiket, illetve valószínűleg azoknak csak egy részét, utóbb, mikor 1566-ban innen is távozniuk kellett, a váradi apácákkal együtt Nagyszombatba mentek tovább, de utánpótlás hiányában hamarosan kihalt a rend, mert 1567-ben már csak négy elaggott apáca volt itt. De legalább magyar nyelvű könyveikből néhány nem pusztult el.

A könyvtárpusztulások szomorú sorsával ellentétben a XVI. században új könyvtárakat is alapítottak, egyrészt a reformáció, később az ellenreformáció hatalmas szellemi mozgalmai, másrészt a magasabb iskolázás terjedése, a XV. századtól örökölt reneszánsz műveltség megerősödése következtében. A protestantizmusnak természetesen először még időre volt szüksége ahhoz, hogy a szellemi élet intézményes központjait, a nagyobb könyvtárakat létrehozza; még később következett ez be a XVI. századnak csak a vége felé meginduló katolikus restauráció részéről. Ezért a XVI. század két legjelentősebb magyar könyvtárának létrehozása világi, méghozzá polgári emberek érdeme: Dernschwam Jánosé és Zsámboky Jánosé.

Dernschwam nem volt magyar származású ember (1494-1568) hanem Csehországban született német, de húszéves korától kezdve haláláig itt élt, mint a Fugger-cég magyarországi megbízottja. Az északi országrész hegyektől védett vidékén, Besztercebányán gyűjtötte össze nagyszerű könyvtárát. Maga a könyvtár nem maradt meg, könyvei se maradtak Magyarországon, mert az örökösök 1586-ban eladták a bécsi udvari könyvtárnak. Fönnmaradt azonban eredeti könyvjegyzéke, amelyből részletesen megismerhetjük az állományt. Tudjuk, hogy 1162 kötet nyomtatvány volt, bennük mintegy 2000 mű, mivel a XVI. század nyomtatványai igen sokszor több művet tartalmaznak.

Dernschwam elsősorban a maga korának irodalmát gyűjtötte. Könyvtárának egyötödét teszik ki antik auktorok, több mint 10%-át a középkoriak, a többi mind reneszánsz és reformációs irodalom. Tartalmilag a gyűjtemény egyharmada vallásos tárgyú, de ez már nem olyan, mint a korábbi könyvtárakban, hanem a reformáció két főirányából, a lutheriből és a kálviniból kerül ki, mellette gazdag a klasszikus görög-latin irodalom, és meglepően sok, mintegy 10% orvosi könyv, ami ebben az esetben a tulajdonos erős természettudományos érdeklődésének a jele, mert ő maga nem volt orvos.

Dernschwammal ellentétben Zsámboky (latinos, humanista nevén Sambucus) János magyar ember volt, aki Nagyszombatban született 1531-ben, de 14 éves korától kezdve külföldön élt. Végiglátogatta a nevezetesebb külföldi egyetemeket Bécstől Párizsig és Padováig. Húsz évig tartó vándorlás után Bécsben telepedett le, és ott élt haláláig, 1584-ig mint udvari történetíró és gyakorló orvos. Nagy nemzetközi tekintélyre tett szert, kapcsolatban állt a nevesebb magyar és külföldi tudósokkal, nagy része volt abban, hogy Miksa király és császár udvara az európai humanizmus egyik központjává vált. Nagyszabású filológiai és szövegkiadó tevékenységet is fejtett ki, különös tekintettel a magyar történelem forrásaira.

6500 kötetes könyvtárában nemcsak nyomtatott könyveket gyűjtött, hanem Itáliában sok latin és görög kódexet is megszerzett. Könyvtárát részben még maga adta el a bécsi udvari könyvtárnak, részben örökösei. Így gyarapodott magyarországi királyi könyvtár hiányában a bécsi 730 kódexszel és mintegy 6000 nyomtatott könyvvel. Ezzel egyik megalapozójává vált e könyvtár értékes állományának, főleg a görög kódexek jelentettek különlegesen értékes gyarapodást itt.

Mint vérbeli humanistának, könyvtára természetesen túlnyomóan latin nyelvű könyvekből állt, meg - mint mondottuk - görögökből. Kevesebb az olasz és francia. Német alig volt, és - magyar anyanyelve ellenére - magyar könyve is nagyon kevés volt, mert akkor a tudomány a teológián és jogtudományon kívül még alig jelentkezett magyar nyelven, Zsámboky könyvtára pedig kifejezetten tudományos könyvtár volt. Tartalmilag leggazdagabban a filológia (grammatika, szótárak, poetika, retorika, klasszikus irodalom) volt képviselve. A második legnagyobb csoport a teológia, de ebben is kora gyermekének tűnik: a Szentírás különböző nyelvű kiadásai, a klasszikus auktoroknak tekintett egyházatyák művei és - bár ő maga megmaradt katolikusnak - a hitújítás irodalma. Gazdagon képviselve van könyvtárában a neolatin irodalom, történelem, földrajz, csillagászat, matematika és természetesen az orvostudomány.

Zsámboky könyvtára a Corvina után a legjelentősebb és legnagyobb magyar könyvtár volt, de az adott történelmi helyzetben a magyar kultúrának inkább csak közvetett haszna lett belőle, annál inkább javára volt az általános európai műveltségnek, tudománynak.

Dernschwam és Zsámboky könyvtárai tehát bármily nagyok és értékek voltak, kevéssé járultak hozzá a magyarországi könyvtári világ fejlődéséhez. Mellettük voltak azonban más gyűjtemények is, jóval szerényebbek ugyan, de az ország műveltsége szempontjából fontos szerepet játszottak. Ezek a XVI. század egyes főúri udvarainak könyvtárai. Amint Mátyás király halála utána műveltség és könyvtári kultúra a királyi udvar helyett decentralizálódott a humanista főpapi udvarokba, ugyanúgy az utóbbiak szerepét a XVI. században a művelt főurak kastélyai, várai veszik át. A Mohácsot közvetlenül követő idők erőszakos, harácsoló, egymás közt hadakozó, két király közt pártállást változtatgató főurainak helyi új generáció váltja föl. Ők már világi létükre is külföldi egyetemeken folytatják tanulmányaikat; iskolákat, nyomdákat alapítanak, támogatják udvari papjaik reformátori tevékenységét; a reformációban már nem az egyházi birtokok megszerzése útján való vagyongyarapítási eszközt, hanem kulturális feladatot látnak. Maguk is fejtenek ki irodalmi működést, udvaraikban az alsóbb nemesség ifjai ismerkednek meg a műveltség elemeivel, és mennek azután onnan ők is külföldi egyetemekre. Szerény pótlás volt ez az országból hiányzó királyi udvar helyett, de kulturális szerepük így is fontos.

A könyvgyűjtő főurak közt elsősorban Batthyány Boldizsár említhető (megh. 1590), aki fiatal korában a francia királyi udvarban is szolgált. Németújvári várában reneszánsz udvart rendezett be, és gazdag könyvtárat hozott itt össze; még Franciaországból is szerzett könyveket. Könyvtárának, amelyben gazdagon voltak képviselve a protestáns irodalom termékei, Luther, Melanchton, egy része fönnmaradt a helybeli ferences kolostor könyvtárában.

Jellegzetes humanista könyvtára volt Thurzó Szaniszló Szepes megyei főispánnak (1531-1586). Bár Luther buzgó követője volt, 111 kötetes könyvtárában vallásos mű alig akadt, annál több a klasszikus auktor, a humanisták közül Petrarca, Boccaccio, Erasmus, Tasso. Magyar vonatkozású mű kevés. Hogy könyveit valóban olvasás céljára gyűjtötte, arra abból lehet következtetni, hogy a 111 kötetből 77 egészen kisalakú, amit könnyen magával vihetett, pedig ebben a korban még eléggé szokásosak a súlyos fólió kötetek.

Keveset tudunk csak a jeles történetíró, Istvánffy Miklós könyvtáráról, pedig művelt humanista volt ő is, és mint történelmi munkájának anyagából látszik, jelentékeny nagyságú könyvtára lehetett azon a körülbelül 200-ra tehető kéziraton kívül, amire néhány fennmaradt, fehér pergamenbe kötött, aranyos virágdíszes címerével és nevével ellátott kötetből következtetni lehet. Halála után könyvtára teljesen szétszóródott. Nevezetes kulturális központ működött a Perényi család sárospataki udvarában, föl kell tennünk, hogy ott is nagyobb könyvtár volt, de ezt adatok hiányában nem ismerjük.

Humanista műveltségű könyvgyűjtő volt Zay Ferenc kassai főkapitány is (1505-1570), akinek 1553-ból 83 tételből álló könyvjegyzékét ismerjük, benne Cicero, Sallustius, Ovidius, Livius, Erasmus, Melanchton, olasz humanisták művei.

A reneszánsz könyvtárak közt kell említeni Haunolt Jánosét. Haunolt János előbb a selmecbányai iskola rektora volt, utóbb várkapitány (megh. 1595). 390 kötetes könyvtára túlnyomóan latin nyelvű még, de van benne 32 görög vagy görög-latin kötet. Német alig egypár, s van még 1 héber szótára és nyelvtana. Tehát ő már ismerte a késő reneszánsz három szent nyelvét. Tartalmilag csupán mintegy tizedrész a vallásos anyag, (Erasmus, Luther, Kálvin is megvan). A klasszikus auktorok száma 50 körül van, sok a nyelvtani, filológiai munka, de sok más világi tudomány is képviselve van, a filozófia, jog, orvostudomány, csillagászat.

A magyar késő reneszánsz legjelentősebb íróegyéniségének, Rimay Jánosnak (kb. 1570-1631) a kor magyarországi viszonyaihoz képest nagy könyvtára volt. Könyvszeretetéről, könyvgyűjtő szenvedélyéről maga így nyilatkozott: "Eleitől fogva természetemnek született ösztöne is szorgalmaztatott az könyveknek forgatására és olvasására, a kinél honnyában bennülő ember örvendetesebb mulatságot nem vehet elő, szeretem igen az könyveket. Nem is adtam semmiért örömestebb pénzemet, mint a jó könyvekért." Sajnos, háza kifosztásakor könyvei nagy része elveszett. Amint írja: "609 könyveim számából nem maradt több meg 131 könyvemnél, azok is sok fogyatkozással, szakadozott, mocskolt állapotban.", pedig "igen válogatott s igen szépen kötött könyvek is voltanak".

Erdélyben az 1592-ben meghalt fejedelmi tanácsosról, Gyulai Pálról tudjuk, hogy görög könyvei is voltak. Utód hiányában ezeket egyéb könyveivel együtt "az Brasso város Bibliothecajának" hagyta végrendeletében. A XVII. századi erdélyi főnemesek könyvtárai közül Bethlen Elek fejedelmi tanácsos és főispán (1645-1696) könyvtárát ismerjük a legjobban, egy 1683-ban készült jegyzékből. Aránylag nem sok könyv, 165 kötet, de nagyon sokoldalú, s bár már a XVII. század végéről való, tartalmilag mégis egészen a reneszánsz főúri könyvtárakhoz csatlakozik. Nagyon kevés a vallásos vonatkozású munka (37), ami van, az sem egy vallást érint, mert a protestáns Geleji Katona István, Bullinger, Kereszturi Pál, Pósaházi meg Pareus és a szombatos Pécsi Simon éppen úgy megvan benne, mint a katolikus Pázmány Kalauza, Káldi György prédikációi, Monoszlai András könyve a szentek segítségül hívásáról. Kálvin és Luther egyáltalán nincs, de van 6 kötet Melanchton. Erős történelmi érdeklődésére vall, hogy van a könyvek közt Bonfini, Heltai, Thuróczy, Szamosközi, Istvánffy és egy "Mátyás király kancellárja könyve, írott", amiről nem tudjuk, mi lehet. Egyébként vannak jogi, orvosi, grammatikai, kertészeti munkák és a filozófusok közt Justus Lipsius, meg Descartes Principia philosophicája (Filozófiai alapelvek).

Kortársának, Serédi Benedek somlyói főkapitánynak 60 kötetes kolozsvári könyvtára viszont 1678-ban "két fejér parasztládában" egészen más jellegű, már a reneszánsznak nyoma sincs benne; főleg magyar nyelvű protestáns könyvek meg jogi munkák.

A városi könyvtár mint könyvtártípus viszonylag nem régi keletű, a középkor korábbi szakaszai nem ismerték. Az első talán az volt, amelyet Petrarca szándékozott alapítani azzal, hogy könyveit Velencére hagyta, mint nyilvános könyvtárat, de a valóságban az sem működött még sokáig. Általánosabb jelenséggé csak a XV. század végén vált Németországban, Franciaországban, Svájcban. Nem meglepő tehát, hogy a XV. századból Magyarországon még nincsenek adataink ilyenekről.

Nagyobb jelentőséget kapnak ezek a könyvtárak Luther föllépése óta, aki elsőként ismerte föl a könyvnyomtatás óriási propagatív erejét, és minthogy vallási mozgalmának középpontjába a Bibliát, a Biblia olvasását állította, nem győzte hangsúlyozni az iskoláztatás, az egyéni olvasás fontosságát. 1524-ben körlevelet intézett az összes német városok tanácsaihoz, hogy ne sajnálják a költséget "nagy könyvtárakat vagy könyvesházakat létrehozni, különösen a nagyabb városokban, amelyek arra képesek". Így kerülték el a pusztulást egyes kolostorok könyvtárai, mert anyagukból városi vagy iskolai könyvtárakat szerveztek, esetleg meghagyva eredeti helyükön is. Így történt ez nálunk is egyes városokban. Nagyszebenben a helybeli Domonkos-rendi kolostor anyaga lett az újonnan szervezett városi könyvtár alapja, és ezt egészítették ki a reformáció irodalmával. Hasonló történt Brassóban, azzal a különbséggel, hogy itt nem városi könyvtárt alapítottak, hanem a híres evangélikus középiskolának építették ki a könyvtárát mint nyilvános könyvtárat, a korábbi katolikus egyházi intézmények anyagának felhasználásával. Ennek a könyvtárnak a számára a város már 1533-ban hozatott könyveket. 1543-ban pedig feljegyzik, hogy Brassó nem kevesebb mint 312 forintot költött könyvekre. A könyvtár fejlesztésében az 1534-ben Brassóban nyomdát alapító, neves humanista és reformátor Honter Jánosnak volt nagy szerepe.

A könyvtár szabályzatát is Honter készítette el. Ez úgy intézkedett, hogy a gyűjteményt gondozó "oeconomus" kora reggeltől este 6 óráig tartsa nyitva a könyvtárat, és ne engedje, hogy valaki könyvet vigyen el belőle. Havonta kell a köteteket megtisztítani a portól. Tisztségét egy évig viseli, de ha méltatlannak bizonyul, év közben mást kell megbízni helyette. Honter olyan büszke volt könyvtárára, hogy kijelentése szerint a Corvina szétszóródása után nem volt ennél nagyszerűbb könyvtár Magyarországon. A könyvgyűjtemény Honter halála után is tovább fejlődött. Láttuk hogy 1592-ben Gyulai Pál fejedelmi tanácsos rá hagyta saját könyveit. 1608-ban pedig a város 100 forintért megvásárolta Sixtini András tanító könyvtárát és a gimnáziumnak adományozta.

A brassói könyvtár anyaga sajnos a XVII. század végén Brassó ostromakor tűzvész áldozatává lett, de tartalmát jól ismerjük, mert 7 könyvjegyzék maradt ránk különböző évekből. Innen tudjuk, hogy például már az első jegyzék készítésének idejében, 1575-ben 600 kötetből állt, közte 70 kéziratból.

A XVI. század első felében lehetett már könyvtára Besztercebányának is, mert adatunk van arról, hogy a város 1541-ben 80 dénárért vett egy törvénykönyvet, egy Calepinus-szótárt és egy Cornucopiát, bizonyosan Perottus közkedvelt latin nyelvkönyvét a város használatára ("czu gemainer Stadt kaufft worden").

Bártfán a Szent Egyed-templom középkori könyvtára, eredeti helyén ugyan, de városi könyvtárrá lett a reformáció korában, mert a könyvek a város címerével és "Liber Bibliothecae Bartphanae" fölirattal ellátott ex librist kaptak.

Debrecenben az adatok hiányossága folytán a később olyan nagy hírűvé lett és ma is fönnálló kollégiumi könyvtár alapításának időpontját nem tudjuk, valószínűleg a XVI. század harmincas-negyvenes éveire tehetjük, de állományát 1564-ben tűzvész hamvasztotta el. Újjászervezése után, úgy látszik, elsősorban az ifjúság és nem a tanári kar könyvtára volt. Hogy milyen sok könyv lehetett benne, onnan tudjuk, hogy még azután is, hogy 1705-ben Herbeville császári generális Debrecenbe bevonuló katonái sokat elpusztítottak közülük, a következő évben készült leltár 1689 kötet könyvet sorolt fel. De már ugyanebben az évben egy másik császári generális, Rabutin bevonulásakor szinte az egész könyvanyag megsemmisült.

A könyvtár belső életéről is tudunk egyet-mást. Tudjuk, hogy kezelése 1658-ig a mindenkori szeniorok hatáskörébe tartozott, ez óta az év óta azonban az ifjúság külön könyvtárost választott. Név szerint a következők voltak ezek, itt tárgyalt korszakunkban: Dobrai György, Balkányi György, Szilágyi Tönkő Márton, Hodosi Mihály, Gyarmathy F. István, Kabai Ferenc, Váradi Sámuel, Őri Balázs, Olcsai R. Mihály és Naszályi István. Ránk maradt az ő idejükből a könyvtár kölcsönzési szabályzata is. A város ugyanis 1702-ben elrendelte, hogy a könyvtáros csak a rektor engedélyével adhat kölcsön könyveket. Ezeket a kölcsönzők minden negyedévben mutassák be. Ha valaki nagyobb kárt okozott bennük, fizesse meg a könyv vételárát. A város határán túl pedig könyvet egyáltalán nem szabad kölcsönözni.

1614-ből maradt ránk a kőszegi városi könyvtár könyveinek leltára. A könyvtár maga a plébános házában volt ("im Pfarrhoff"), de a jegyzék kifejezetten megmondja, hogy a könyvtár a város tulajdona. Nem a plébániatemplom könyvtárából fejlődött ki azzá, mert ennek ellene mond az a jegyzék, amit a plébániatemplom könyveiről 1535-ben összeírtak. Akkor 24 könyv volt ott: 9 pergamenre írt, 5 papírra nyomtatott misekönyv, 1 pergamenre írt és 1 nyomtatott zsoltároskönyv, 6 másik szerkönyv, szintén részint nyomtatottak, részint pergamenkódexek, egy teljes, nagy, nyomtatott Biblia és egy szentbeszédgyűjtemény, pergamenre írva. Nem is származhatott valamilyen kolostor anyagából, mert néhány katolikus eredetű kötet mellett a fölsorolt 165 kötetben igen gazdag a reformáció anyaga: 21 kötet Luther, 6 Melanchton, Ulrich von Hutten, Zwingli, Bullinger, Sebastian Frank, Huss. Majdnem kivétel nélkül teológiai anyag. A reneszánsz nyomaira csak Laurentius Valla, 3 kötet Erasmus és néhány klasszikus ókori mű, 5 Cicero, Plutarkhosz és Quintilianus, valamint érdekes módon 1 görög nyelvű Homérosz Odüsszeiája mutat. Jog, filozófia csak nyomokban van, más világi természetű anyag semmi. A könyvtár tehát bizonyosan magának a városnak az alapítása, föltehetően még a XVI. század közepén.

Nincs terünk itt arra, hogy a többi városi könyvtárról is szóljunk, viszont meg kell említeni a reformátusok másik, Debrecen mellett legnevezetesebb iskolájának, a sárospatakinak a könyvtárát. A sárospataki iskola és könyvtár fő támogatói a Rákóczyak, I. Rákóczy György erdélyi fejedelem és fia, Zsigmond voltak. Ennek a könyvtárnak belső életéről azért vagyunk tájékozottak, mert I. Rákóczy György 1621-ben fölülvizsgálta és átdolgoztatta a főiskola régi törvényeit. Az új szabályzat szerint a könyvtárost a jó tanulók, a "primáriusok" közül a tanárok választják, az igazgató nevezi ki. A könyvtáros a következő szövegű esküt teszi: "Én N. N., a sárospataki iskola könyvtárosa, ezentúl ígérem, hogy az iskola törvényei szerint a társaságnak minden reám bízott vagyonát hűségesen megőrzöm, és arról gondoskodom... a könyveket az iskola polgárainak személyválogatás nélkül használatra kiadom, a kiadottakat vagy bármi módon elhányódottakat visszaszerzem, és biztos helyre visszateszem; minden reám bízottakról azoknak, akiket illet vagy illetni fog, jó lelkiismerettel számot adok." Kötelességei a következők: tartozik a könyveket molytól és piszoktól megóvni, az elveszéstől híven és lelkiismeretesen megőrizni, az arra kiszabott órákon készséggel kiszolgáltatni, a visszahozatalra bizonyos határidőt kitűzni, mely nem lehet 15 napnál hosszabb. Ha az illető még tovább is használni akarja, más jelentkező nemlétében újabb határideig magánál tarthatja. A kódexeket az iskola falain kívül még biztosíték mellett sem szabad használni. Idegennek, bármilyen magas állású, rendű, rangú legyen, a tanárok és szeniorok engedelme nélkül nem szabad könyvet kiadni. Ha ez a tanároktól engedélyt kap, csak megfelelő zálogra kaphat könyvet, a zálogot ugyanabban a szekrényben kell elhelyezni. Minden rábízott dologról a tanároknak számot adni tartozik. Az iskolát addig nem hagyhatja el, míg számadásának eleget nem tett.

Valóban mindenre kiterjedő, szinte modern szempontú szabályozás, amelynek megtartására elegendő garancia volt a fejedelem személye. Mekkora volt ekkor a könyvtár, nem tudjuk, de azt igen, mennyivel gyarapodott 1660-ban. Rákóczy Zsigmond ugyanis az atyjától örökölt és a maga részéről is fejlesztett várbeli könyvtárát végrendeletében az iskolára hagyta (1652). A könyvek tényleges átadása két év múlva, anyja, Lorántffy Zsuzsanna halála után történt. Ekkor 821 kötet, mindenféle szakból való könyvet kapott a sárospataki könyvtár. Egy nem sokkal utóbb készült leltár fennmaradt töredékéből a könyvtár felállítási rendjéről is értesülünk. Kiderül, hogy a könyvek nem szakcsoportok szerint, hanem nagyságuknak megfelelő rendben álltak az ábécé nagybetűivel megjelölt szekrényekben. Raktári jelzetelésük helyhez kötött volt, amennyiben a katalógus minden tételnél megadta a szekrény betűjelét, azután a polcot római, a polcon való helyet arab számmal jelölve. Ez a rendszer természetesen föltételezte egy betűrendes vagy egy szakkatalógus, esetleg mindkettő készítését.

Ezek nagyon különböző nagyságúak voltak, az illető lelkész tanultságának, szellemi érdeklődése fokának és természetesen anyagi helyzetének mértéke szerint. Tudjuk, hogy akik közülük külföldön tanultak, sok könyvet hoztak haza magukkal. Nagyobb könyvtár természetesen ritkán keletkezett így, mivel még a püspökök sem rendelkeztek nagyobb vagyonnal, nem tartoztak a gazdag birtokos osztályba. Nem is püspöké a legnagyobb ismert magyarországi protestáns papi könyvtár, hanem a jeles versszerző zempléni református esperesé, Miskolci Csulyak Istváné (1575-1645). Nagy műveltségű késő-humanista volt. Könyvek beszerzésére főleg akkor nyílt módja, amikor Thököly Miklós nevelőjeként, azzal együtt tanult Wittenbergben és Heidelbergben, 1601-1607 közt. Saját kezűleg írt könyvkatalógusa 393 tételt tartalmaz, főleg reformátorok (Kálvin, Münster, Zwingli, Béza, Bullinger) műveit. Könyvtárának sorsa ismeretlen.

Szintén könyveket szerzett a heidelbergi és egyéb főiskolákon való tanulása idején a magyar református egyházi irodalom jelentős alakja, Geleji Katona István (1589-1649), a gyulafehérvári iskola rektora, majd erdélyi püspök, aki rendeletet adott ki arra vonatkozólag, hogy a lelkészek gyűjtsenek saját könyvtárakat. Az ő könyvtárának ránk maradt jegyzéke 160 művet tartalmaz, 109 kötetben. A legtöbb köztük a bibliamagyarázat, de sok a klasszikus auktor és a filozófiai munka.

Hasonló méretű volt Unglerus Lukács erdélyi szász evangélikus püspök könyvtára, amelyet 1600-ban a nagyszebeni gimnáziumra hagyott. A 155 mű közül 80 vallásos tartalmú, de a többi a tulajdonos erős történelmi érdeklődését is jellemzi. Néhány klasszikus auktor és humanista szerző (Erasmus, Ficinus, a bécsi Johannes Camerarius) szintén megtalálható benne.

A nagyobb lelkészi könyvtárak közé tartozott Török Balázs galgóci prédikátoré. Végrendeletében 93 tétel könyv, köztük 47 kézzel írott van, a reformátorok munkáin kívül klasszikus auktorok, sőt természettudományos munkák is vannak köztük. A könyveket részben katolikus elődeitől örökölhette, mert van ott esztergomi breviárium is, meg a Japánban térítő jezsuitáknak a pápához intézett levelei.

Valamivel kisebb volt Demétei András zempléni és Tatai János Komárom megyei református lelkész könyvtára. Az előbbiből 74 tételben 85 kötetet írtak össze 1657-ben, az utóbbiban 70 tételt 1704-1709 közt. Sajnos tartalmilag csak töredékét ismerjük Károli Gáspár szerény méretű könyvtárának: amikor halála után öt évvel, 1597-ben az örökösök közt szétosztották, a 73 mű csak egy részének címét jegyezték föl. A cím szerint ismertek közt ott vannak Kálvin, Melanchton, Erasmus művei, de Caesar és Xenophón is, sőt az egyházatyáknak meglepően sok munkája.

Weber János modori evangélikus lelkész könyveit onnan ismerjük, hogy halálakor, 1608-ban a város javára lefoglalták és akkor föl is becsülték az egyes darabok értékét (12 dénár és 2 forint közt vannak ezek az összegek, a többség a kisebb összegre becsültek közé tartozik). A reformátorok munkáin, katekizmusokon és prédikációskönyveken kívül aránylag elég sok a klasszikus auktor (5 Cicero, Vergilius, Aulus Gellius, 1 Hésziódosz-kommentár, Josephus Flavius), van 1 Erasmus-kötet is. Webernél tehát még erősen érezhető a reneszánsz hatás.

Jóval nagyobbak lehettek a pozsonyi evangélikus lelkészek könyvtárai, amelyeket lefoglalásuk után a pozsonyi jezsuiták kaptak meg, de nem tudjuk, hogy az akkor átvett néhány ezer kötet közül mennyi volt egyéni tulajdonuk, és mennyi tartozott a helybeli iskola könyvtárába.

A kisebb falusi helyeken természetesen csak sokkal szerényebb könyvgyűjtemények lehettek. Jellemző, hogy az említett Miskolci Csulyak István egyházlátogatási jegyzőkönyve 1629-ben 62 lelkészségnél meg sem említi a könyveket, a sári parókiánál pedig megjegyzi, hogy a lelkész nem törődik a könyvtárral, a könyveket tízéves por fedi. Mégis, néha egészen jelentéktelen községekben is található több könyvből álló gyűjtemény. Egy 1654-i egyházlátogatási jegyzőkönyve szerint Petróczi Pál özvegye, Oztrozith Judit, férje akarata szerint a kaszai (Trencsén megye) evangélikus egyháznak adta át hátrahagyott 23 könyvét, amit maga vásárolt, az őrzéshez szükséges ládával együtt, a mindenkori lelkész használatára.

A reformáció rohamos térhódításával szemben a katolikus egyház Magyarországon sokáig nem tudott nagyobb ellenállást kifejteni, s kulturális szerepe is egy időre háttérbe szorult. A legtöbbnyire székhelyüket és egyházmegyéjüket is elvesztett püspökök névleges működésüket a királyi Magyarországon gyakorolták, inkább csak magasabb állami tisztségekben. Szó sem lehetett tehát egyelőre arról, hogy mint korábban, jelentős könyvtárakat gyűjtsenek és tartsanak fenn. Csak az esztergomi érsek pozsonyi rezidenciája, káptalanjának székhelye, Nagyszombat és 1596-i elvesztése előtt az egri püspökség jelenthetett állandóbb kulturális központot. Győr és Veszprém akkor is inkább fontos várnak, mint egyházi és kulturális központnak számított, amikor Nagyvárad és Gyulafehérvár, a protestánssá lett erdélyi területekhez tartozván, szintén megszűnt katolikus egyházi központ lenni.

Valószínűleg értékesebb gyűjtemény volt a Mária királyné környezetéből hazatérő és esztergomi érsekké, majd királyi helytartóvá is lett kiváló humanistának, Oláh Miklósnak (1493-1568), aki Németalföldön Erasmus Rotterdamusszal is kapcsolatban állt, de hazatérve minden energiáját a reformációval való kevéssé eredményes küzdelem és az államügyek intézése kötötte le; komolyabb könyvgyűjtésre itt nem lehetett módja. Hogy mit hozott magával, azt sem tudjuk. 1562-ben lemondóan úgy nyilatkozik, hogy bár nagyszombati házában levő könyveit az ottani egyházra hagyhatná, de ott úgyis van túlságosan is elegendő, porral ellepett könyv, mert a "kanonok urak, testvéreink" nem használják őket, és még a port sem törlik le róluk. Ezért inkább úgy intézkedik, hogy vigyen el belőlük, amit akar, tanulmányai céljaira Telegdi Miklós főesperes, másokat meg Dessyth Miklós mester, kanonok, a többit osszák szét a nagyszombati szegény diákok közt.

Igazi könyvtára Bécsben volt, de közelebbi adataink nincsenek róla. Ezeket a könyveit Liszti Jánosra és hasonló nevű fiára hagyta, tartsanak meg belőle, amit akarnak, a többit osszák szét a nagyszombati diákok közt. Oláh könyvtára így szétszóródott, és ma egyes darabjait ismerjük csak, különböző könyvtárak állományában. Legtöbb a kismartoni ferencesek könyvtárában maradt fönn, ahova a Lisztiek adományából kerültek. 13 ilyen kötetet ismerünk, köztük Homérosz: Odüsszeia, Iliász, továbbá a Batrakhomiomakhia (Békaegérharc); Cicero, Lucianus Samosatensis, Rudolphus Agricola, Szophoklész, 2 Erasmus-kötet. Látható, hogy a Lisztiek a java irodalmat válogatták ki. A kötetek mind nagyon jó kiadások a legjobb nyomdákból: Aldus, Petit, Frobenius, Stephanus nyomdájából, bizonyosan mind még Oláh németalföldi beszerzései voltak. Minden kötet vaknyomásos barna bőrkötésben van, bennük saját névbejegyzése és glosszái. Mindez vérbeli humanistára és bibliofilre vall.

Oláh utódja, a dalmát származású Verancsics Antal (1504-1573) - királyi helytartó, diplomata, humanista költő és történetíró - könyvtáráról annyit tudunk, hogy végrendeletében unokanővére, a híres Verancsics Faustusra hagyta, azzal a kikötéssel, hogy az eretnek munkákat égesse el. Tehát ezeket is gyűjtötte, mint megcáfolandó anyagot, de nem akarta, hogy más kézbe kerüljenek. Kivételek csak Luther könyvei, amelyeket nagyszombati Szent Miklós-templomra hagyott, hogy a szónokok cáfolásuk alkalmával fölhasználhassák. Könyvek iránti nagy érdeklődésére is következtethetünk, hogy konstantinápolyi követ korában megszerzett ott és magával hozott 2 korvinát, az egyik a londoni Horatius-, a másik Aquinói Szent Tamás-kódex.

Mintegy 50 kötet könyv ismeretes jelenleg Náprághi Demeter (1556-1619) győri püspök, utóbb kalocsai érsek tulajdonából, ma a győri püspöki könyvtárban. Részben még Erdélyből hozta magával, ahol ő volt az utolsó katolikus püspök, egészen a XVIII. századig. Van a könyvek közt egy kétnyelvű Homérosz, görög-latin szótár, Marsilius Ficinus egy műve, de főleg teológiai anyag, egyházatyák éppen úgy, mint skolasztikusok, egyházjog, de kora vallási vitairodalma is képviselve van, Kálvin Institutiói éppen úgy, mint Bellarmin disputációi.

Az eddig említettekkel ellentétben jól ismerjük Telegdi Miklós (1535-1586) esztergomi adminisztrátor és névleg pécsi püspök könyvtárát, amely a maga korában a katolikus könyvgyűjtemények közt egyike lehetett Magyarországon a legjelentősebbeknek. Telegdi volt a katolikus ellenhatás első megszervezője. Maga is jelentékeny irodalmi működést fejtett ki magyar nyelven, megalapította a később legnagyobbra fejlődött magyar nyomdát Nagyszombatban. Könyvtárát a nagyszombati jezsuita kollégiumra hagyta. A hagyatéki leltár 272 tételt sorol fel, az utolsó tétel azonban nem könyvtári darab, hanem itt jelzik, hogy még 400 kötetlen példány van itt abból a magyar törvénytárból, amit Telegdi Mosóczy Zakariással együtt adott ki.

Telegdi könyvtárában alig van jele a reneszánsznak, jellegzetes fegyvertára ellenreformációs működésének. Az ókori klasszikusokat mindössze néhány könyv képviseli, elenyészően kevés a humanista irodalom is, 4 Erasmus mellett 1-1 Aeneas Sylvius-, Jovius-, Marsilius Ficinus- és Janus Pannonius-kötet. Világi természetű anyag is alig van, kevés orvosi és jogi munka, meg a magyar történelem 3 alapvető műve: Bonfini, Ransanus és a Chronica Hungarorum, valószínűleg a Thuróczy-féle, nem a Budai Krónika. Inkább csak kuriózumként kerülhetett a gyűjteménybe a Váradi regestrum nyomtatott kiadása és egy könyv az óceánokról s az Újvilágról. A túlnyomó nagy rész teológiai vonatkozású, de ezek közt csak kevés a patrisztikai és a skolasztikus munka, annál bőségesebb a kortárs reformációellenes és a protestáns irodalom: Canisius, Suarez, Luther, Melanchton, Husz, a Confessio Augustana (Ágostai hitvallás).

Telegdi munkatársáról, Monoszlai András poszonyi prépost és c. veszprémi püspökről is tudjuk, hogy nagy könyvtára volt, amelyet öccse, Monoszlai Gábor pozsonyi kanonok igyekezett megszerezni, de ebben megakadályozta Szuhay István egri püspök és kamaraelnök, bár ez csak néhány könyvet válogatott ki belőle. Végül is mi lett a könyvtárból, nem tudjuk. Ma a győri könyvtárban 13 kötet van a maradványaiból.

Könyvtára volt Kuthassy János győri püspöknek, de nem Győrött, hanem Szombathelyen, így anyagát nem fenyegette Győr kettős ostroma. 1587-ből arról értesülünk, hogy "in bibliotheca mea" (könyvtáramban) 158 könyv van. Ez bizonyosan nem könyvtárhelyiséget, csak könyvszekrényt jelent ebben az esetben, mert azt is megmondja, hány könyv van a felső, a második, a harmadik és az alsó részben. Sajnos csak mennyiségről van szó, címeket nem mond. Egy másik leltár, amely 1592-ben készült, még mindig a szombathelyi várban veszi számba a könyveket, de ekkor már csak 43 darabról van szó, a teológia, jog, filozófia és az "artes" köréből. Ebben a jegyzékben bizonyára csak a könyveknek egy részét említik meg valamilyen okból, mert 1607-ben a pozsonyi kamara beleegyezésével Gosztonyi Pál a maga számára 70 kötetet válogatott ki.

Szombathelyen írták össze Heresinczy Péter győri püspök könyveit is, 1590-ben kelt végrendeletében. Nem jelentős gyűjtemény, mindössze 59 kötet. Sem a reformáció, sem az ellenreformáció irodalmának nincs benne nyoma, van viszont 12 klasszikus ókori mű, 2 Erasmus, 10 jogi, főleg egyjogi könyv, a többi nagyon vegyes természetű.

Nem folytatjuk a most már egyre sokasodó forrásanyagból a püspöki könyvtárak ismertetését. Az eddigiekből is látszik, hogy egymástól eltérő jellegű könyvtárakról van szó, de egyik sem kiemelkedő jelentőségű, ha Zsámboky vagy Dernschwam könyvtárához mérjük őket. Sajnos azt a könyvtárat, amely méreteiben is, tartalmában is a legjelentősebb lehetett, Pázmány Péterét, nem ismerjük közelebbről, mert ő nagyszombati könyvtárát az ottani ferencesekre hagyta, és ott 1683-ban elégtek, amikor Thököly katonáinak vigyázatlansága folytán a városban tűzvész tört ki. Pozsonyi könyvtára pedig beolvadt a helybeli jezsuita kollégium könyvtárába, külön jegyzék nem maradt róla.

Pázmány utódai közül Lippay György esztergomi érsek (1600-1666) könyvtára lehetett a legnagyobb. Ez is Pozsonyban volt, és akkora, hogy külön könyvtárhelyiségre volt szükség hozzá, mert Lippay már 1644-ben a pozsonyi kamarához fordult, hogy a gyűjtemény jobb megőrzése érdekében jelöljenek ki a pozsonyi várban "elegendő helyet". Ő szerezte meg 1642-ben 3300 aranyért Bécsben Fugger Antal könyvtárát. Lippay később egész könyvtárát átvitte Nagyszombatba. Katalógusa a halála utáni időből, 1674-ből maradt ránk. Akkor az állomány 3032 kötetet tett ki, 23 szakba sorolva. Tartalmilag körülbelül fele-fele arányban vallásos és világi anyag. Mikor az érsekség visszaköltözött Esztergomba, Lippay könyvtára beolvadt a székesegyházi könyvtárba, nem mint önálló egység, hanem szétszórtan, de a Fugger-könyvek ma is könnyen fölismerhetők ott jellegzetes fehér kötésükről, rajtuk Fugger-ex libris 1586-os évszámmal és Lippay címere. Lippay könyvtárának történetét nem írták meg. Ugyancsak feldolgozatlan Szelepcsényi prímás (megh. 1685) könyvtárának története, pedig végrendeletében ő is az esztergomi káptalanra hagyta könyveit, azok tehát most is ott vannak. Könyveit saját maga tervezte ex librisszel és arcképével látta el.

A katolikus restauráció intenzív megindulása Magyarországon a jezsuita rend megtelepedésével és megszilárdulásával van kapcsolatban. Oláh Miklós első sikertelen kísérlete (1561), majd Telegdi Miklós, Erdélyben pedig a Báthoryak támogatása tette lehetővé működésük megkezdését, de rendházaik és a velük kapcsolatos középfokú iskoláik nagyméretű elterjedése inkább csak a XVII. században következett be. Ezek a jezsuita intézmények mindig kapcsolatban voltak könyvtárakkal. Az ő iskolai könyvtáraikat azonban a protestáns iskolákkal szemben az jellemezte, hogy nem annyira a tanulók, mint inkább a tanárok számára gyűjtötték és tartották fenn őket. Sajnos könyvtáraik állományáról nem sokat tudunk, mert a rend 1773-ban történt föloszlatásakor legnagyobb részük szétszóródott, esetlegesen fönnmaradt könyvjegyzékeik még nincsenek feldolgozva. Pedig elég nagy könyvtárakról lehetett szó, mert a jezsuita rend nagy gondot fordított könyvek beszerzésére, és erre a rend erősen központosított nemzetközi szervezete folytán külföldről jó lehetőségei voltak. Magyarországon pedig nagyszombati és kassai nyomdája termékeiből részesülhet bőven.

Pontosabban ismereteink csak két jezsuita könyvtárról van. Az egyik a pozsonyi, amelynek 1639-ből való jegyzéke ismeretes. Akkor 1673 kötetből állt; fele XVI, századi, fele XVII. századi könyv, tehát akkori értelemben modern könyvanyag volt. Ezek a könyvek főleg három forrásból kerültek ide: Mossóczy Zakariás, Pázmány Péter és Kecskés János pozsonyi kanonok könyvtárából. Rendkívüli módon megnőtt ez az állomány 1670-ben, amikor a hat száműzött pozsonyi evangélikus lelkész és az evangélikus iskola könyveit a líceum épületével együtt a jezsuita kollégium kapta meg. Hogy ezek az evangélikus gyűjtemények milyen nagyok lehettek, az kitűnik abból, hogy a jezsuiták könyvtára velük együtt 7500 kötetre növekedett. A könyveket ők két csoportban helyezték el: az emeleten a 3500 "heretikus és botrányos" könyvet, a földszinten a 4000 katolikus és közömbös tartalmút. A más vallású könyvek mintegy 2000 kötetet kitevő duplumait ugyanakkor megsemmisítették.

A másik nagy jezsuita könyvtár a nagyszombati volt, a mai budapesti Egyetemi Könyvtár őse. Ennek a gyűjteménynek eredete elvben a nagyszombati kollégium első alapításának idejére, 1561-re megy vissza. 1632-ban már 1489 kötetből állt, s 1635-ben, az egyetem alapításakor annak a könyvtára lett. 1690-ben már az ország legnagyobb könyvgyűjteménye.

Az ebből az évből fönnmaradt katalógus 5331 kötetet sorol fel, 90%-a latin. A 23 szakcsoportban fölállított anyag tartalma változatos; a 2126 vallásos vonatkozású mellett 417 a történelem, 362 a filozófia, 339 a matematika területéhez tartozik. Ez a könyvtár állományát zavartalanul megtarthatta és fejleszthette, nem úgy, mint azok a jezsuita könyvtárak, amelyek a vallási viszályok áldozataivá váltak, így a znióváraljai "legjobb könyvekkel megrakott gazdag" könyvtár, amelynek köteteit az evangélikusok széthasogatva vízbe hajigálták, vagy a kolozsvári Báthory István alapította jezsuita egyetem könyvtára, amelyet a reformátusok pusztítottak el.

A jezsuitáknál sokkal kisebb szerepet játszottak az újjászervezett más szerzetesrendek. Közelebbit ezek közül csak a bencések ebben a korszakban újratelepített fő kolostorának, a pannonhalminak könyvtáráról tudunk. Itt 1639-ben kezdődött meg ismét a bencés élet. A kolostor mindjárt újjáépítésekor tekintélyes könyvtárhoz jutott az elveszett középkori állomány helyett. Az apátságot már előzőleg javadalomként élvező Himmelreich György ugyanis 1628-ban saját könyvtárát az újjászervezendő apátságnak ajándékozta. Saját kezűleg írt könyvjegyzéke 454 telt tartalmaz, mindenféle szakból. (A régi, szétszóródott anyagból Himmelreich mindössze 10 kötetet tudott visszaszerezni.) A könyvtár további gyarapodása is gyors volt, mert 1658-ban a vagyonleltár már 1341 művet ír le, 1614 kötetben. Ebből 142 a liturgikus könyv, a többinek mintegy harmadrésze világi tartalmú, köztük meglepően sok a világtörténet, de sok a filozófiai, természettudományi, csillagászati, matematikai, orvostudományi könyv is.

XVII. század folyamán egymás után újjáalakuló ferences kolostorok könyvtárairól csak keveset tudunk. Még legfőbb adatunk a szakolcai bibliotékáról van, amelynek 1662-ben készült katalógusa ránk maradt. Ekkor a könyvtár már tekintélyes méretű volt, 1009 művet tartalmazott. Ezeket hét szakcsoportba sorolták, közülük három vallási vonatkozású, azután történelem, jog, egyéb világi művek. Külön hetedik csoportként voltak elválasztva a nem latin, hanem magyar, cseh, német, lengyel, görög nyelvű könyvek.

A szakolcainál is nagyobb könyvtár lehetett a rend főiskolával is ellátott kolostorában Nagyszombatban. Ez a könyvtár kapta meg Pázmány Péter nagyszombati könyveit, de - amint már föntebb láttuk - ez a gyűjtemény a XVII. század végén megsemmisült.

Az ellenreformáció érvényre jutásával a főúri udvarok éppen úgy megmaradtak a főrangú és nemesi társadalom központjai, az ifjúság nevelő iskolái, mint korábban, csak a protestáns udvari pap helyét most jezsuita gyóntatók és nevelők foglalják el, ők irányítják ott a szellemi életet, maguk a többségükben katolikussá lett főurak most már a katolikus nyomdák, könyvkiadás és iskolák támogatóivá lesznek. Sajnos a kutatás eddig még keveset tárt fel könyvtáraikról. Így nem ismerjük a legnagyobb birtokos, az ország sorsát döntő módon irányító Esterházy Miklós nádorét. Pedig ő még feleségét is arra buzdította, hogy az ő távollétében "magad maradván is vigasztald magadot, ha nem egyébbel is, olvasgatással".

Fiának, a herceggé lett Esterházy Pál nádornak szintén csak egyes, könyvtárára vonatkozó intézkedéseit ismerjük, ezekből jelentős könyvtárra következtethetünk. Először 1664-ben úgy rendelkezett, hogy halála esetén "bibliotheca vitessék mindenestől a kismartoni barátok klastromába, úgy azért, hogy öregbik fiam, Miklóska s annak öregbik successorinak keze légyen rajta". Később, 1678-ban már azt rendeli, hogy "a kismartoni galéria s bibliotheca maradjon ugyan Kismartonban, ki mindenik sok pénzembe tölt, s légyen az is mint fidei commissum [hitbizomány], semmi ne alienáltassék [idegeníttessék el] azokból, s az öregbik viselje gondját".

Nem ismerjük Wesselényi Miklós nádor és felesége, Széchy Mária könyvtárát sem, pedig mindketten sokat olvasó emberek voltak, és a Murányban lefoglalt javak összeírása többször említi a könyvtárat.

Fönnmaradt gróf Batthyány Ádám (1609-1659) dunántúli főkapitány könyvtárának katalógusa, de a 269 tételt tartalmazó jegyzék még kiadatlan. Nagyobb könyvtára volt Révay Ferenc Turóc megyei főispán, királyi tanácsosnak (megh. 1656). Szklabinai könyvtárának katalógusa 1647 táján készült, és 313 tételben sokoldalú gyűjteményt mutat be.

Saját kezűleg írt könyvjegyzékéből ismerjék Zrínyi Miklós, a költő könyvtárát, amelynek nagy része fönn is maradt, de sajnos a múlt század végén érthetetlen közömbösség folytán Zágrábba került, és így ma nincsen Magyarországon. A csáktornyai könyvtár 1662-ben készült jegyzékében 424 tétel szerepel. Zrínyi széles körű műveltségének tükörképe. Könyvtárában a fő helyet a történelem foglalta el: latin és görög történetírók, reneszánsz olaszok, de nem hiányzik a többi ország története sem, beleértve kora európai eseményeit. Gazdag az elméleti politikai irodalom (Machiavelli és követői, Justus Lipsius, Grotius) meg a hadtudomány.

A legnagyobb világi főúri könyvtár a kivégzett gróf Nádasdy Ferencé volt, mert a halála után fölvett leltárban értékét 9-10.000 forintra becsülték. Ez a könyvtár helyileg nem Magyarországon volt, hanem Nádasdynak 1665-ben Alsó-Ausztriában vásárolt pottendorfi birtokán. Könyvei egy részét a lorettomi (Sopron megye) szerviták kapták meg, de előzőleg a bécsi császári könyvtár számára kiválogatták közülük azt, amit szükségesnek tartottak. Ilyen könyv pedig 441 volt, jeléül annak, hogy a Nádasdy-könyvtár tartalmilag nagyon gazdag lehetett. A szervita anyag a II. József kori rendfelosztásokkor szétszóródott, így ma a könyvtárról nem tudunk magunknak képet alkotni.

Kisebb nemeseknek természetesen csak szerényebb gyűjteményeik voltak, de hogy a nemességnek ez a rétege is érdeklődött a könyvek iránt, arra jó példa a Wesselényi-összeesküvésben részes Bónis Ferenc 39 kötetes könyvtára. A kicsi, de értékes gyűjtemény valószínűleg több generáció olvasmányaiból gyűlt össze, mert éppen úgy megvan benne egy "igen szép Károlyi-biblia, aranyas, igen kis volumenben", mint "egy ezüstös öreg volumenben Káldi Bibliája", Béza homiliái, Szenczi Molnár Albert imádságoskönyve, Pázmány beszédei, az Elzevirek magyar respublikája, Zrínyi Szigeti veszedelme, Kempis Tamás, Comenius munkái, Werbőczy Tripartituma stb.

Jóval nagyobb könyvtára volt kortársának, Berényi György Nyitra megyei alispánnak, akinek 1650-ből ránk maradt könyvjegyzéke 170 tételt tartalmaz, mindenféle területről, közte sok a magyar nyelvű könyv. A jegyzék egyébként még kiadatlan.

Korszakunk legvégéről még két barokk főúri könyvtárról kell megemlékeznünk, II. Rákóczi Ferencéről és Bercsényi Miklóséról. Rákóczi könyveinek még a fejedelemsége előtti időből, 1701-ból maradt ránk egy jegyzéke. A 169 tétel közt 75 francia, 69 latin, 14 német, 8 olasz, 2 magyar és 1 görög van. A francia könyvek főleg a gáláns irodalom körébe tartoznak, valószínűleg főként feleségének olvasmányai lehettek ezek. Az 52 vallásos tartalmú könyvből 27-nek a szerzője jezsuita, ezek valószínűleg még neveltetésének korából valók voltak, mert a jegyzékben szereplő kortárs szerzők mind világiak. Ez lehetett a fölkelést megelőző életének érdeklődési köre, míg Rodostóban már túlnyomóan vallásos irányba fordult, ezt bizonyítják ottani könyvei is. Rákóczi életének ez a szakasza azonban már nem tartozik ebbe a fejezetbe.

Barátja és főhadvezére, gróf Bercsényi Miklós művelt és könyvszerető ember volt. Tudjuk, hogy ládaszámra érkeztek számára a könyvek.

Könyvtárából annyit ismerünk, amit 1701-ben foglaltak jegyzékbe, amikor ungvári otthonából menekülnie kellett. Körülbelül 300 könyve lehetett ekkor, sokoldalú, értékes anyag: katonai és polgári építészet, magyar történelem, földrajz, fizika, hadtudomány, politika, vallásos irodalom, klasszikus szerzők. Könyvei nagy részét, 72 darabot, kézikönyvtárában tartotta, íróasztala fölötti aranyozott, festett tékában. Ezenkívül feleségének a szobájában is volt mintegy 50 kötet könyv: Gyöngyösy, Lippay Hortus Posoniensise (Pozsonyi kert), Beniczky Péter versei, egy magyar Comedia stb. Bercsényi még a táborba is vitt magával könyveket "könyves zöld ládácská"-jában.

A könyvnyomtatás tette lehetővé, hogy a XVI. század közepe tájától kezdve mind több polgár tudott könyveket szerezni a maga számára. Még mielőtt a hazai könyvnyomtatás megindult, találkozunk már egyes városokban könyvkereskedőkkel is, akik a külföldi könyveket ott piacra hozták. Így Bártfán már 1539-ben van egy "bibliopola", Eperjesen pedig 1547-ben, Kassán 1583-ban Gallen János könyvkereskedő és könyvkötő raktárában már több mint 600-féle kiadványt foglalnak jegyzékbe, körülbelül kétszer annyi példányban, illetve kötetben. A többespéldányok közt természetesen sok az iskolai könyv, az egyik 200 példányban! Tartalmilag a jegyzék nagyon változatos, annak jeléül hogy az olvasóközönségnek már sokoldalú igényei voltak. Gallen egyébként éppen egy évvel előbb kapott engedélyt Báthory Zsigmond fejedelemtől, hogy Erdély területén is árusítson külföldi könyveket.

A könyvek beszerzése külföldről kereskedők nélkül, közvetlenül is lehetséges volt. Nemcsak ott tanuló diákok közvetítették ezeket, hanem van adatunk külföldi cégtől való rendelésről is. Ez derül ki Oltárdi András szebeni papnak Basirius Izsákhoz, az Angliából jött gyulafehérvári tanárhoz 1558-ban írt leveléből, melyben ígéri, hogy elküldi neki Berger Frigyes wittenbergi könyvárus jegyzékét, hogy tetszése szerint válogasson belőle.

A polgárok könyvtárai természetesen a legkülönbözőbb nagyságúak voltak. Sokszor nincs szó többről, mint néhány darabról, vagy éppen pusztán egy bibliáról és imádságoskönyvről a végrendeletekben. Még 1629-ben is mindössze 9 könyvről van szó egy vagyonos nagybányai polgárnak, Váradi Ötvös Pálnak a hagyatékában, akinek két háza van, ékszerei közt 32 gyűrű. Viszont az ugyancsak Nagybányán meghalt Szentgyörgyi Péter deák hagyatékában már 35 könyvet találnak 1581-ben.

A nagyszámú ránk maradt polgári hagyatékleltárból természetesen csak egynéhányat mutathatunk be. Így 1561-ben Budai Jakab deák (Jacobus literatus de Buda) magyar kamarai jegyzőnek Pozsonyban készített hagyatéki leltárában 21 könyv van, főleg katolikus vallásos anyag, közte még Temesvári Pelbárt egy műve is, azután egy-két Luther és Kálvin elleni irat. Klasszikus auktorok és reformátorok szerzők művei találhatók Feyner Gergely eperjesi polgár (megh. 1547) hagyatékában, ugyanígy Winkler Apolló eperjesi tanító 43 tételből álló könyvjegyzékében.

Az 1580-ban meghalt Henselius János kassai tanító, utóbb harangozó után 52 könyv maradt: a lutheri reformáció körébe tartozó néhány köteten, Erasmus Adagiáján (példabeszédek) és még egy-két humanista szerzőn kívül főleg a görög-latin klasszikus auktorok gazdag sorozata, Homérosz görögül is, latinul is megvan. Pedig fizetése segédtanító korában a természetbeni ellátás mellett mindössze évi 24 forint volt. Nem valószínű, hogy harangozó korában sokkal jobb anyagi helyzetben lett volna.

62 kötet könyv volt Joachim Benkner brassói polgár "bibliothecájában 1588-ban. Az ő könyvtára sokkal kevésbé humanista jellegű, mint az előzőké. Inkább a jómódú átlagember műveltségére lehetett jellemző: Luther sok munkája, mégpedig nem is a kis röpiratok, hanem 25 folió kötet. Van egy Chronica Hungarica, néhány orvosi könyv. Bizonyosan Honter brassói iskolájában szerezte műveltségét, mert 3 görög nyelvű könyve is volt.

Pontosan ugyanennyi, 62 nyomtatott könyvről és néhány írottról végrendelkezett 1635-ben Szüney István kassai kántor. Könyveinek egyharmadát a helybeli iskolára hagyta, a többit barátaira. Érdekes megjegyezni, hogy könyvei közt megvolt Janus Pannonius Eranemosa (A szelek versenye).

Nagyobb könyvgyűjtemények a városi polgárság körében főleg orvosok, ügyvédek, tanítók tulajdonában találhatók, 100-200, sőt ennél is több kötet. Így Csanaki Márton iskolamester, erdélyi fejedelmi orvos (1594-1636) kolozsvári könyvtáráról 1638-ban készült leltár. Az egyelőre még kiadatlan jegyzék 103 tételt tartalmaz. Főleg klasszikus auktorok, filozófiai meg protestáns teológiai munkák voltak Simándi István (megh. 1710) sárospataki tanár birtokában. Szám szerint a kiadatlan jegyzék 294 tételt sorol fel.

Igen sok könyvjegyzék maradt ránk Sopron városának polgársága köréből. Néhány példa ezek közül: Alexander Pischof orvosé 1618-ban 104 tétel; Daniel Gruberé 1619-ben 140; Johann Raibstann orvosé 1629-ben 194 tétel; Erhard Artner polgármesteré 1651-ben 253 tétel. Ezeknél is nagyobb Andreas Schwert (megh. 1685) kiadatlan könyvjegyzéke, 420 tétel. Jobban ismerjük nála Posch György városbíró (megh. 1665) könyvtárát, amelynek 596 kötete közt francia és olasz könyvek is vannak. Tartalmilag ez a gyűjtemény minden szakterületre kiterjedt: 120 vallásos (protestáns és katolikus, de nem polemikus jellegű irodalom), 30 jogi, 45 klasszikus irodalmi mű, de van matematika, asztronómia, földrajz, és sok könyv foglalkozik az egykorú eseményekkel.

Soproni polgár volt, de rokonságban állt az ország vezető főnemesi családjaival Zrínyi Miklós bizalmi embere, Vitnyédi István. Hatalmas történelmi és politikai műveltségét könyvtárából merítette. Mintegy 450-500 kötetet gyűjtött össze. Ezek közt ott voltak a magyar, az antik és a külföldi történetírás fontos alkotásai, de feltűnően nagy volt benne a politikaelméleti irodalom: Machiavelli, Botero, Bodin, Grotius, Justus Lipsius, Bacon. Az egyébként minden más területre is kiterjedő könyvtárnak csak katalógusa maradt ránk.

Újkori történelmi fejlődésünknek újra és újra szemünkbe ötlő negatívuma, kulturális fejlődésünknek súlyos akadálya volt a magyar királyi udvar hiánya. Más országokban - úgy, mint nálunk is még a középkorban - az uralkodói udvar volt a könyvkultúra kisugárzó központja, a legnagyobb, legfényesebb, később nemzeti könyvtárrá alakuló könyvtár helye. Csak kisebb mértékben, szegényesebben és a politikai, háborús bonyodalmaktól meg-megszakítva lépett Mátyás király fényes budai udvarának nyomdokaiba Erdély fejedelemsége. A nyugati részeknek, a királyi Magyarországnak sok kulturális értékét, legfontosabb könyvgyűjteményeit (Zsámboky, Dernschwam, Nádasdy) Bécs szívta magába; láttuk, hogyan.

Valószínű, hogy Erdélyben mindjárt az első uralkodónak, János Zsigmond "választott magyar király"-nak (1540-1581) lehetett értékes könyvgyűjteménye, de az ő tulajdonából mindössze 3 fönnmaradt könyvet ismerünk, amelyeket Náprághi Demeter vitt magával Győrbe, és ma is ott vannak: Erasmus: Institutiones principis Christiani (A keresztény fejedelem oktatása), Simlernek egy műve, amelyet Méliusz Juhász Péter ajándékozott neki, hogy "olvassa, nehogy a blandratánusok, tehát az unitáriusok hatással legyenek rá" - tudjuk, hogy hiába; a harmadik Xenophón összes művei. Ennek az utóbbinak első tábláján János Zsigmond rányomott címere, a hátsón az ő neve. Ebből bibliofil hajlamára következtethetünk.

Báthory Istvánnak valószínűleg nem Erdélyben volt könyvtára, hanem Lengyelországban. Tőle is van azonban Győrött egy könyv, egy Krakkóban nyomtatott katolikus polemikus munka, melyet ajándékba küldött rokonának, Báthory Miklós országbírónak.

A nagy reneszánsz udvart tartó Báthory Zsigmond föltehetően jelentős könyvtárral rendelkezett, de uralkodásának és az utána következő időknek zűrzavaraiból neki is csak 7 kötet könyve maradt fönn. Ugyanúgy, mint az említettek, ezek is Náprághinak köszönik megmaradásukat: Platón összes művei 3 kötetben, egy ugyancsak háromkötetes latin szótárból 2 kötet és egy kétkötetes, Lengyelországban nyomtatott mű: Fauntenus De Christi in terris ecclesiája (Krisztus földi egyháza). Mindegyik egyforma bőrkötésben, a hátsó táblán a Báthoryak sárkányfogas címere, az elsőn Jézus neve körirattal.

A Báthory család fejedelemi tagjai közül az 1594-ben rövid uralkodás után meghalt Báthory András bíboros könyvtára az egyetlen, amelynek legalább méreteit ismerjük. Őt nagybátyja, István király Lengyelországban gondos taníttatásban, neveltetésben részesítette, ő gondoskodott könyvekkel való ellátásáról is, mert van egy adatunk arról, hogy 1580-ban udvari történetírójának és titkárának Brutus Jánosnak elküldött egy listát arról, hogy az ő költségére milyen könyveket szerezzen be és juttasson el Andráshoz. Később maga Báthory András is nagy könyvszerzővé lett; 1583-1584-i római útjáról, ahonnan a bíborosi méltósággal tért haza, 7 láda könyvet hozott magával. Korai halálakor, 1599-ben 400 kötet könyvet hagyott hátra, de ezek nem kerültek a fejedelmi könyvtárba, hanem 1608-ban elárverezték őket. Jegyzékük nem maradt fönn, a gyűjtemény tartalmát tehát nem ismerjük.

Az erdélyi fejedelmi könyvtárt, amely egyúttal a gyulafehérvári főiskola könyvtárául is szolgált, Bethlen Gábor építette ki uralkodásának elejétől fogva. Könyvtárosának, Barsi Mihálynak a nevét is ismerjük, 1628-ból. Bethlen annyira könyvolvasó ember volt, hogy külön kocsit készíttetett abból a célból, hogy kedves könyveit utazásain is mindenhova magával vihesse és olvashassa. Ez volt korát megelőzve, az első magyar "mozgó könyvtár". Sajnos nagyszerű gyűjteményéből eddigi ismereteink szerint mindössze 9 darab menekült meg 1658-ban, amikor a török-tatár hadak földúlták Gyulafehérvárt. Szalárdi János Siralmas krónikájának ez a könyvtártörténeti szempontból legsiralmasabb része így szól erről: "Bibliothecát, különb-különb tudományokhoz tartozó gyönyörűséges jó könyvekkel rakottat szerzett vala ugyanazon [gyulafehérvári] collegium szükségére, amelynek is megszerzése sok ezer tallérokban kerülhetett. Melynek gondviselése hit alatt egyik ott való káptalan [!] hűségére bízatván, registrum szerint, amikor minemű könyveket a mesterek kívánnak vala, kiadnák és azokat ismét az ő idejében bészednék szorgalmatosan, minden kár nélkül, mellyre a bibliothecariusnak ugyan fizetése is jár vala." A "levél- és könyvtárházak" a székesegyház sekrestyéjében voltak elhelyezve, s ott 1658-ban a veszedelem közeledésének hírére elfalazták, de a fosztogatók fölfedezték, és "a sok munkával, költséggel szereztetett sok szép könyveket s leveleket... azon könyvtartóháznak közepére rakásra hordván úgy gyújták és égeték meg rettenetes és becsülhetetlen kárral".

Szerencsére a könyvek mégsem pusztultak el akkor mind, mert a duplumokat már előbb Sárospatakra szállíttatta az ottani könyvtár részére Lorántffy Zsuzsanna. Mennyivel gyarapította még elpusztulása előtt a gyulafehérvári könyvtárat a két Rákóczy György, nem tudjuk.

Valamennyi erdélyi fejedelem közül I. Apafi Mihály (1661-1690), az utolsó valóban uralkodott erdélyi fejedelem könyvtáráról vagyunk a legjobban tájékozva. Könyveit nem elődeitől örökölte, hiszen a gyulafehérvári könyvtár az ő trónra lépte előtt három évvel teljesen elpusztult, tehát egészen maga gyűjtötte. Egy jóval halála után, 1714-ból fönnmaradt jegyzék szerint birtokában 165 mű volt, 187 kötetben. A gyűjtemény megfelelt tudós hajlamú, klasszikus műveltségű, de egyetemes érdeklődésű egyéniségének. Könyvtára sokoldalú, értékes anyagával a kor színvonalán állt, "modern" anyag volt, amennyiben 72 olyan darab volt közte, amely már az ő fejedelemsége idején jelent meg. Könyvei túlnyomóan világi tartalmúak. Csak néhány példát emelünk ki: Comenius, Descartes, Bacon, Grotius, Justus Lipsius, Machiavelli, Euklidész, munkái, egy 11 kötetes "cosmographiai" atlasz. A protestáns teológiai irodalom mellett megvan Pázmány Kalauza és imádságoskönyve, a trentói zsinat határozatai. Széles körű nyelvtudására jellemző, hogy a latin, görög és 23 magyar nyelvű könyv mellett volt héber, francia és török nyelvű könyve is. Könyvtárának legnagyobb értéke egy eredeti korvina volt, a ma Bécsben őrzött Catullus. Neki tehát legalább egy kötetet sikerült megszereznie Mátyás király könyvtárából, nem úgy, mint elődjének, I. Rákóczy Györgynek, aki többször is tett sikertelen kísérletet arra, hogy a budai várban őrzött és tévesen a Corvina maradványaiból származóaknak tartott könyveket a törököktől megszerezze.

1690-ben véget ért az önálló erdélyi fejedelemség élete, 1699-ben befejeződött a török hódoltság szomorú korszaka, 1711-ben véget értek a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei. A könyvtártörténetben is lezárult egy hosszú korszak, amely 1526-ban kezdődött, és telve volt a pusztulás tragikus képeivel. Az 1711-ben kezdődő béke végre egy időre a könyvtárak számára is lehetővé tette Magyarországon az új alapokon való építést, a zavartalan fejlődést.