Eötvös József Magyarország 1514-ben című regényében a történelmi események, folyamatok, a megelevenített kor ábrázolásánál a legmélyebb hitelességre törekedett. Kiterjedt kutatásokat folytatott, messzemenően felhasználta az egykorú források és a történetírók adatait, leírásait. Eljárását sokszor idézett előszavában indokolta: "mennyiben a regény a történet körébe vág, ... az író ne képzelőtehetségét, hanem azon ismereteket kövesse, melyeket magának, ha lehet, egykorú kútfőkből lelkiismeretes vizsgálódások által szerezhetett." Az általa elolvasott, átnézett, felhasznált kútfőkre és tanulmányokra a regény terjedelmes jegyzetapparátusában szinte kivétel nélkül hivatkozott. A jegyzetek alapján gyűjtötte össze a forrásokat Véghely Dénes, igaz, a teljesség igénye nélkül, csak a fontosabbakra szorítkozva. Eötvös könyvhagyatékának gazdag anyagát feltárva, az ott fellelhető kötetekben lévő bejegyzéseket is figyelembe véve, a regényben említett források mindegyikét igyekezett kimutatni e sorok írója, egy korábbi munkájában. A hagyaték behatóbb vizsgálata során derült ki, hogy Eötvös regénye megírásához két olyan könyvet is felhasznált, amelyeket nem említett meg művében. Ez a két könyv Budai Ferenc Magyarország polgári históriájára való lexikon, a' XVI század végéig és Schams Ferenc Vollständige Beschreibung der königl. freyen Haupt Stadt Ofen in Ungern című összeállítása. Mindkettőt apósától kapta vagy kérte kölcsön, a kötetekben ugyanis Rosty Albert neve látható, tintával beírva. Eötvöst már 1846 elején élénken foglalkoztatta a Dózsa-regény terve. Rosty, az egykori Békés megyei alispán ekkoriban Pesten élt. Könyvtárában kerülhetett az író kezébe a szóbanforgó két munka. Elképzelhető az is, hogy éppen Rosty ajánlotta ezeket a figyelmébe.

Budai Ferenc életrajzi lexikona az 1840-es évek egyik legkedveltebb történelmi olvasmánya volt. Népszerűségét bizonyítja, hogy Bajza József még az újrakiadására is gondolt. Szívesen forgatták a történeti témák iránt érdeklődő költők és írók, elsősorban nem a korabeli tudomány szintjén pontosnak tekinthető, nagy szorgalommal összegyűjtött adatai, hanem színes leírásai, anekdotái, a szájhagyományt is feldolgozó szócikkei stb. miatt.

Eötvös József is két szempontból vette hasznát Budai lexikonának. Egyrészt ennek segítségével válogatta ki a szereplőket, állapította meg közjogi méltóságukat, családi kapcsolataikat. Másrészt sokat megtudott a szereplők jelleméről, a kor szokásairól Budai terjengős életrajzaiból. A közvetlen átvétel, a felhasználás ténye nehezen bizonyítható. Eötvös ugyanis elhallgatta jegyzeteiben ezt a könyvet, aztán Budai forrásainak (Istvánffy, stb.) zömét maga is olvasta, kijegyzetelte. Így csak a regény és a lexikon szövegének aprólékos összevetésével deríthető ki, hogy a Magyarország 1514-ben adatai közül melyek származnak Budai művéből. Az egyezés önmagában véve még nem bizonyíték, hiszen abban az esetben, ha a jegyzetekben Eötvös megnevezte a forrást, a Budai-féle lexikonból való átvétel lehetősége kiesik. Ha viszont nem hivatkozott semmire, akkor e lehetőség fennáll. Nagy segítséget jelent, hogy Eötvös az általa olvasott példányban több helyen behajtotta a lap sarkát, néhányszor még ceruzával is aláhúzta vagy a margón megjelölte a számára érdekes szövegrészeket. A behajtások kevés kivétellel olyan neveknél láthatók, amelyek a regényben is előfordulnak: Bebek, Drágfi, Homonnai, Telegdi, Újlaki, Szakmári György, Szalkán László. Eötvös szabadon bánt a nevekkel, nemegyszer módosította őket. Budainál több Homonnai is szerepel, de egyik sem Bálint, mint Eötvösnél. Talán Bertalan neve változott át emlékezetében, mert ő is Mátyás alatt élt - mint a regény Bálintja. Hasonló példa: Rozgonyi Istvánról Budai elmondja, hogy másodszor Szeretsen Krisztinát vette feleségül. Eötvös összevonta a két nevet, s Rozgonyi Krisztinát írt.

Ártándi Pál és Telegdi Frusina regénybeli szerelme jórészt Eötvös kitalálása, de igaz magját Budaitól szerezte. A lexikon 3. kötetének 398. oldalán a "Bebek Margittól" szavak alá vannak húzva. A szócikk Telegdi Istvánról szól, mondván: "Pelsőtzi Bebek Margittól négy gyermekei maradtak", s felsorolja: Katalin, Orsolya, Frusina - "a' ki elősször Zólyomi Lászlóval, másodszor Ártándi Pállal lépett házassági életre" - Miklós. Eötvös innen vette a Telegdi-famíliára vonatkozó közlendőit: "Telegdinek, neje Bebek Margit után, fia Miklós s három leánya maradt. A két idősebb Báthori István- s Bánfi Miklóshoz ment férjhez; a harmadik Frusina..." Frusinát lányként s nem özvegyként szerepeltette, a Budainál talált megjegyzést visszavetítve 1514-re. Eötvös az Ártándi-családdal kapcsolatos ismereteit is Budai lexikonából merítette; ezt a csaknem szó szerinti egyezések igazolják. Ugyanilyen átvétel történt a Bebek-család eredetéről szóló "régi monda" esetében, amelyre csak az idézett módon utalt a jegyzetek között. Telegdi Jánosról - a már említett István apjáról - szintén Budai nyomán írt; a megfelelő sorokat megtalálta a könyvben. Elbeszélte Drágfi Bertalan vitézségét is; ahol Budai szólt erről, ott behajtotta a lap sarkát.

Mivel a hasonlóság igen nagy, nincs okunk kételkedni, hogy Eötvös az apósától kapott életrajzi lexikon adataira támaszkodva írt a fiatal Batthyány Ferenc harci tűzkeresztségéről, a sikkasztó pécsi püspök, Hampo tömlöcbe vetéséről, a szinte még gyermek Perényi Ferenc szerepéről, a köszvényes Perényi nádorról s egy harmadik Perényi, Péter felvidéki küldetéséről, a temesvári csatában Dózsát elfogó Petrovics Péter Zápolyával való atyafiságáról, Werbőczy házának 1526-os feldúlásáról, Zápolya János apjáról, Bakócz püspöki titkárságáról és nagy vagyonáról, valamint a II. Ulászló elleni merényletről. Úgy tűnik, hogy a keresztes had zászlójának megszentelésével kapcsolatos ceremónia leírásában is Budait követte, aki így meséli el az eseményt: Dózsának "Budán a' Sz. 'Sigmond templomában, a' sz. Mise tartása után maga az érsek adta által, a' Rómában ezen végre készült fejér zászlót, melyre veress kereszt vólt varva. Egy másik kisebb keresztet pedig, az óltár előtt térdepelve varratott az ő ruhájára az Érsek a' maga Szabójával..." Eötvös szövege pedig: "Dózsa, Szt. György havának 30-án, Zsigmond templomában ünnepélyesen vezérnek kiáltatott ki, a fölszentelt zászló, melyet Bakács Rómából e célra magával hozott, kezébe adatott, s miután a székely vitéz s azon előkelőbbek mentéire, kik... a keresztet a bibornok kezeiből ugyanakkor fogadták el, Bakács szabója, Ollósi, az oltár előtt veres kereszteket varrott..."

Eötvös nemcsak a Magyarország 1514-ben szereplőinek, hanem színhelyeinek ábrázolásánál is korhűségre törekedett. Schams Ferenc könyve - szintén népszerű munka - komoly segítségére volt, mert az általános történeti bevezető után az egyes budai városrészek, épületek stb. bemutatásánál történetüket is ismertette. Eötvös végigolvasta a könyvet, margójelölései sűrűn sorakoznak a lapokon, főleg a Mátyás uralkodása, az 1514 és 1526 körüli időknél, továbbá a régi Buda azon épületeinél, amelyek 1514-ben is álltak már. Schams - aki elsősorban gyógyszerész, majd neves szőlész volt - nagymértékben felhasználta a korábban megjelent budai útikönyvek, statisztikai leírások, útirajzok stb. adatait, gyakran hivatkozott ezekre. Eötvös többször aláhúzta íróik nevét. Így figyelhetett fel Schweigger XVI. századi útleírására, amelyet 1846 májusában kölcsönzött ki az Egyetemi Könyvtárból. Ennek alapján írt a királyi palotáról, belső berendezéséről. Feltehető, hogy Bertrandon de la Brocquière - aki 1434-ben járt Budán - tudósítását is Schams utalása nyomán olvasta el. A Häufler-féle kiadást említve hívta tanúnak a francia utazót, bizonyítva, hogy Pesten már Zsigmond korában virágzott az ipar és kereskedelem. A jegyzetekben Eötvös azt állította, hogy Schier leírását követve említette a budai Szűz Mária és Szt. Magdolna templomokat. Valószínűbb azonban, hogy Schams közlését és hivatkozását vette át; ez különben is szokása volt.

Eötvös a regény jegyzetapparátusának elején megnevezte azokat a fontosabb forrásokat, amelyek a XVI. század eleji Buda megelevenítését megkönnyítették számára. A felsorolásból hiányzik Schams munkája. Pedig a megfelelő szövegrészek összehasonlítása után nyilvánvaló, hogy igen sok adatot ebből merített. A budai kapuk és utcák egykori és korabeli (1840-es évek) helyzetének, elnevezésének összevetését lábjegyzetben adta meg, Schams nyomán. Ugyancsak az ő adatait használta a Szent György-tér bemutatásánál: itt fejezték le Kontot és társait, Hunyadi Lászlót, Zsigmond itt építtetett templomot a cseheknek. Egy másik helyen arról írt, hogy a budai várhegyet egykor új pesti hegynek (novus mons pestiensis) hívták - szó szerint így áll Schams könyvében is. Telegdiék kerti lakjának helyét is ennek segítségével határozta meg, leírva, mi mindent látni onnan. Valószínű, hogy Schamsot követve emlegette a vár keleti bástyáján Mátyás által készíttetett, oszlopokkal ékesített sétahelyet. A Gellérthegy mögött fekvő Erzsébetfalváról is a szóban forgó kötetből szerezhetett tudomást.