DÍSZÍTÉS

A teljességhez hozzátartozik a díszítés is. Az illuminálás, illusztrálás, rubrikázás szokása a papirusszal együtt terjedt el Európában. Az illusztrálás, mint szöveget magyarázó kép, Eudoxos, a knidosi csillagász és geometra könyvében tűnik fel először, i.e. 370 körül. A kiadók a népszerű költők kiadásait megtisztelték képdísszel, pl. Homeros vagy Vergilius műveit. Plinius szerint Varro Imagines című életrajzi műve nem kevesebb, mint 700 arcképet tartalmazott, csupa neves emberét.
Martialis soraiban inkább csak a külső díszítésre utal:
"Bíborszínűre még nem festve, könyvem,
S nem csiszolva a tajtékkő fogával."

/ VIII. 72. /
- e két sor rámutat arra, hogy csak a legdrágább vagy legkeresettebb művek részesülhetnek abban a megtiszteltetésben, hogy bíborral vonják be őket illetve horzsakővel csiszolják simára. A kész íróhártyát bíborfestékkel átitatták és erre a mély színű anyagra írták rá a szöveget. Ami azonban nagyon drága volt, tehát csak a luxuskiadásokhoz járt.

A "bíborszínű tekercs" kifejezés nem feltétlenül a pergamenlap színét jelöli, hanem a tokot, melybe helyezték, és ezt vonták be bíborszínű pergamennel, vagy az igényesebbek selyemmel.
Azt már említettem, hogy a pálcika két végén elhelyezett gombot díszítették, amely jelenthetett festést, de - főként az elefántcsontból készült fogantyúk esetében - faragást is.
Nem volt ritka az sem, hogy a tekercset képpel illusztrálták, ami a könyvforma díszítésekor teljesedett ki.
Természetesen, miként ma, az ókorban is, minél díszesebb volt a kiadás, minél több illusztrációt tartalmazott, annál drágább volt. Így nem sokan engedhették meg maguknak e díszes kiadásokat.
"Akkor cédrus-olajjal kenve indulj
Mindkét homlokod illőn ékesítve
S festett köldökeiddel tündökölve,
Míg skarlátpirosan díszelg a címed."

/ III. 2. /
- a címet a megkülönböztethetőség kedvéért ki szokták emelni piros tintával, e szokás a középkorban honosodott meg, ezt nevezzük rubrikázásnak.

A könyvdíszítés azonban csak később, Bizáncban válik igazán művészetté iniciáléival, miniatúráival, amelyek már tisztán művészi célokat szolgálnak.
A belső díszítésen kívül fontos még a kötés, mely a könyvalakú írástermékek elsődleges külső ismertetőjegye. Szerepe kettős: egyrészt a kézirat épségének védelmét, másrészt a könyv szépségének és fényének fokozását szolgálta. A már említett diptychonok elefántcsont domborműveit nemegyszer pazar drágakő- és zománcberakások díszítették. Emellett elterjedt még a bőrkötés is, de - főleg az egyszerűbb és persze olcsóbb kiadások esetében - a pergamenkötés.


Lapozás vissza... Lapozás előre...

Tartalomjegyzék