A császárkori epigrammaköltészet első és legjelesebb képviselője, tulajdonképpen az epigramma mint műfaj megteremtője és legkitűnőbb művelője. Míg az epigramma a görögöknél nem volt egyéb, mint feliratnak szánt rövid költemény, addig Martialis szellemes fordulatot és meglepő élt adott neki, melyet azóta a műfaj jellemző vonásának tekintenek.

Kevés olyan költő van, akinek életéről és költészetéről ellentétesebb nézetek élnének, mint Martialis. Még a születési dátumáról sincsenek konkrét adatok. Általánosan elfogadott vélemény az, amely i. sz. 38 és 41 március 1-jére teszi a költő születésnapját. Innen kapta a Martialis nevet is. Szülőhelye a hispániai Bilbilis. Szüleit Frontónak és Flaccillának hívták (V. 34, 1.) Iskoláit otthon végezte, mert a családnak arra nem futotta, hogy fiukat a fővárosban, vagy valamelyik görög egyetemen taníttassa. De amikor 64-ben Rómába került, neves földijei segítségével jó kapcsolatokra és szíves fogadtatásra tett szert. Olyan hírességek egyengették útját, mint Lucanus özvegye, a Senecák vagy Piso, akikről verseiben mindig a lehető legnagyobb tisztelettel írt. Már élete ötödik évtizedében járt, amikor publikálni kezdte a verseit, elsőként a Liber spectaculorumot (Látványosságok könyve), amelyben a Flaviusok építtette Colosseum ünnepségeit írta meg. Domitianus uralkodása alatt, 84-től szinte évenként jelentek meg művei: Xenia (Ajándékok), Apophoreta (Küldemények). Ez utóbbiban egy-egy lakomán kiosztott vagy jó barátoknak és patrónusoknak küldött apróságokhoz fűzött megjegyzéseit találjuk. Majd következtek az epigrammák, összesen 12 könyv.

Hiába arattak versei óriási sikert, hiába kapkodták szét könyveit, gondtalan megélhetést nem biztosítottak számára, noha falusi birtoka volt és háza Rómában. Úgy tudott boldogulni, hogy maga is beállt a gazdagok kegyeit kereső cliensek körébe, verseit pedig könyvkereskedőknek adta el kisebb-nagyobb honorárium ellenében. Kesergett ezen a megalázó életformán, de módja nem volt a változtatásra. Egyetlen célja: írni és lehetőleg jól élni, kihasználni az érvényesülés és a szókimondás viszonylagos lehetőségeit.

Traianus trónra lépésének esztendejében visszatért szülővárosába, itt élt élete végéig nyugalomban. Nekrológját ifj. Plinius írta meg (Epist. III. 21.), amely alapján halála 104-re tehető.

Egyes vélemények szerint visszavonulásának fő oka a politikai alkalmazkodás túlhajtása lehetett. Domitianust magasztaló verseit nem bocsátották meg neki a zsarnok meggyilkolása (96) után, hiába próbálta szépíteni írói múltját és az új császár, Nerva kegyeit keresni.

Munkái élénk képet tárnak a mai olvasó elé a korabeli világról, a romlott erkölcsi állapottól kezdve, a mindennapi életig bezáróan, melyek ma már felbecsülhetetlen kortörténeti adalékokkal szolgálnak.