Aradi vértanúk (Október hatodika), részlet, a kép bal oldala |
MŰELEMZÉSEK | |
| Réti István méltatása | ||
| Murádin Jenő elemzése | ||
| Dévényi Iván írása | ||
| A teljes kép | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Réti István, maga is jeles művész, később a főiskola tanára - többek között Fábri Zoltán mestere - így méltatja Thorma festményét: "Az októberi kora reggel kékes, nehéz őszi felhőzetén itt-ott áttört a nap hideg világossága és a vértanúk fölött, nagy magasságban, kissé megnyílik az ég... a sík térség teknőjében húzódik a fehér kabátos osztrák katonaság sorfala; középütt áll a kilenc bitófa, és ezek előtt, a kép jobb oldalán, a vértanúk kis csoportja tömörül Damjanich szekere körül. Köztük állnak a fehér karinges papok, megrendülve, a borzalommal és az elfojtott sírással küszködve... A kép színhatása komor; a mély ultramarinos kék felhőzet és rajta itt-ott hidegsárgán áttörő fény, a barna föld, az előtér tiprott gizgaza, a vértanúk fekete, sötét meggyszínű és barna antillái között a gyóntatók fehér karinge, hátrább az őszi reggel párájától pomított fehér sávja a sorkatonaságnak, a fakón kivilágló sápadt arcok: ezek adják a kép komor színösszetételét, amelybe fájón rikolt bele, mint ellenséges trombitaszó, a hóhér cinóbervörös díszkabátja. Ezeknek a színeknek a folteloszlása, a tömegek térbe helyezése, mesterkéltség nélküli tagolása teszi a kombináció festői értelemben vett képhatását." Ritkaság, hogy egy magyar festő ilyen ihletett szavakkal méltassa festőművészkortársának alkotását. Bizonyítják ezek a sorok Thorma képének művészi értékét, túl a hazafias mondandóján.
Forrás: Nemeskürty István: Az egyműves kiállítás (részlet), Magyar Nemzet, 55. évf. 236. sz., 1992. október 6. 11. oldal.
A kép kompozíciója egyszerű, olyan, mint valami pillanatfelvétel. Merevnek, statikusnak is mondhatnánk, ha nem éreznénk meg alkotója rejtett szándékát, azt, hogy ebben a kopogó tárgyszerűségben a puszta valóságot, a tragédia eszköztelen képét vetítse föl. A drámai jelenet mindjárt a kép előterében robban a néző elé. Nincs bevezetés, tágasabb tájképi rész, csupán a háttérben simul el részvétlenül a sáncokon túli alföldi síkság.
Kékes reggeli fény világítja be a mintegy teknőbe zárt jelenetet. A széleket határoló függőlegesek a kilenc bitófa és a fehér mundéros osztrák katonák sorfala. Közöttük ér véget az élet, ott teljesül be a kilenc áldozat sorsa, akik nem részesültek négy társuk "kegyelmében", a tisztesebb golyó általi halálban. Pöltenberg Ernő fölemelt fejjel áll a bitófánál. A hurkot épp nyakába készül akasztani a brünni hóhér, s a kötél a képen mint dicsfény keretezi a vértanúságra szánt áldozat sötét haját. Jobb oldalon, a bitófákkal szemben Damjanich János szekere körül várakozik a többi elítélt. Damjanichot törött lába miatt szekéren hozták ki a vesztőhelyre, s markáns alakja a kordéban állva a többiek fölé emelkedik. Mellette egy zokogó lelkész, arcát eltakarva, jobb kezében fölemelt keresztet tart. Erre a keresztre néz, a két jelenet között mintegy láthatatlan hidat alkotva, a halálra készülő Pöltenberg. Méltóság, a sors vállalása, az igaz ügy melletti töretlen hűség tükröződik a halálba menetelők arcán. A tiszteletet parancsoló, szakálas arcú Damjanichnak még arra is volt ereje, mint följegyezték, hogy kétségbeesett gyóntatóját vigasztalja.
A festmény színhatása komor. Tónusegységét megtöri a Hollósy-körben sokáig száműzött fekete szín, illetve a bőven használt siennai vörösbarna. A borús plein airek lilásszürkéje helyett így a szokatlanabb lilásbarna lett a festmény alaptónusa. Ezzel a felület veszített az akkoriban annyira kedvelt Bastien-Lepage-i finom naturalizmusból, de az alakok plasztikussága erőteljesen növekedett. A sápadt, sárgult arcok jobban kiugranak a sötétebb tónusból. Blickfangos részlet a hóhér cinóbervörös díszkabátja. Az októberi felhőzeten, magasan a vértanúk felett kissé megnyílik az ég. A felhőzet mély, ultramarinos kékje mintha megelőlegezné a későbbi nagybányai művek egeinek kékségét.
A hatalmas műnek a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményében megmaradt tusvázlata, és egy olajvázlat, mely Boros Judit értelmezése szerint, érzékletesen mutatja, miként haladt Thorma a naturalista képkivágásoktól a feszesen megkomponált mű felé.
A festő két alkalommal is megkisebbítette a vásznat. Előbb a bitófák mögötti részt vágta le, ahol egy vezénylő osztrák tiszt lovagolt az előtér felé, majd 1931-ben az égboltból metszett le egy sávot, s a jobb oldali részt szűkítette. Így a végleges nagyság, a kompozíció egyidejű tömörítésével 350x640 cm maradt.
Forrás: Murádin Jenő: Thorma János 1848-as képei - a "Talpra magyar!" és az "Aradi vértanúk" históriája, Kiskunhalas, Thorma János Múzeum, Halasi Múzeum Alapítvány, 1998, 16-21. oldal
Ferenc József országlása idején nem kis erkölcsi bátorságról tanúskodó mondanivalóját a festő teatralitástól mentes, nagyívű, átgondolt kompozícióba sűrítette. A kép előterében az első áldozat: Pöltenberg generális nyakára veti a hurkot a hóhér, a Damjanich körül csoportosuló többi tábornok komoran, méltóságteljesen várja sorsa beteljesülését. A kivégzéshez kirendelt papok arcán szomorúság, megdöbbenés tükröződik, az egyik lelkész zokogva emeli magasba a feszületet. A háttérben az osztrák hadsereg katonáinak falanxa látható.
A festményen minden formai elem tévedhetetlenül a helyén van. "A kép alaphangulatát a hideg színek adják. A domináló kékek, fehérek, feketék egyetlen meleg színfoltra, az ítéletet végrehajtó hóhér öltözetének pirosára felelnek. A kép téri mélysége, a tájékra nehezedő borús, hajnali ég a jelenetnek megrázóan tragikus hangulatot kölcsönöz" - írja róla M. Heil Olga.
Forrás: Dévényi Iván: Thorma János, Bp., Corvina Kiadó, 1977, 9-10. oldal
Reprodukciók a teljes festményről
