Báthory István lengyel király és Possevino Antal páter buzgólkodására 1579-ben a jezsuiták a világ különböző tájairól Erdély felé indultak, mert messze földön olyan hírek szállingóztak, hogy ez a délkeleti sarok teljesen áldozatául esett az újkeletű eretnekségnek. Ez a bátor vállalkozás, sok szenvedés és kitartás árán, később az erdélyi katolicizmus megmentésében művelődésében rendkívül mély nyomokat hagyott. Suneri Ferenc lengyelországi tartományfőnök Vilnából tizenketted magával 1579. október 1-jén vonult be Kolozsvárra. Leleszi János jezsuita Egerből jött át Erdélybe. Szántó István öt páterrel 1579. december 7-én kelt útra Rómából, s viszontagságos két fél hónap múlva Lengyelországon keresztül 1580. február 2-án érkezett Kolozsvárra. A jezsuiták késlekedés nélkül megnyitották iskolájukat Kolozsmonostoron, a volt bencés kolostor egyik épületében. A következő évben a várostól messze levő apátságból beköltöztek Kolozsvárra, a Farkas utcába, ahol az egykori apácakolostort építették át iskolának, az atyák pedig az ugyanott levő ferencrendi barátok elhagyott monostorában helyezkedtek el.

A lengyel Wujek (Vangrovitius) Jakab rektor vezetése alatt a közvélemény elismerését egy csapásra kivívták az iskola kitűnő tanárai: a magyar Szántó István, Thomány Mátyás és Ladó Bálint, a vitatkozásban erős két német páter, Schreck Farkas és Pusch János, azonkívül Odescalchi Alajos, a krakkói jezsuita missio főnöke, ki előbb Rómában retorikát, bölcseletet és matematikát tanított, továbbá a Párizsban tanult Justus Rabbus, ki a latin mellett járatos volt a héber, görög, német, francia és olasz nyelvekben, teológiai tudásáért pedig széltében nagyra becsülték. Maga a rektor, ki Rómában végezte tanulmányait, szintén tudós férfiú volt, egyházi műveit tömérdek kiadásban olvasták. Ez a nagy tudományú testület biztosította a kolozsvári jezsuita iskola tovább fejlődését, majd 1585 végén Báthory István és a Szentszék támogatásával az Akadémia megnyitását, bölcsészeti és teológiai fakultással. Alig telt bele hat esztendő, Kolozsvár egyetemi város lett, jezsuita kollégiummal, szemináriummal s európai viszonylatban is számottevő, tudós professzori karral.

A jezsuiták ahol megjelentek, legelső dolguk volt korszerű és a tudományos igényeket kielégítő könyvtárról gondoskodni. Kolozsvári megtelepedésük alkalmával s Erdély első egyetemének megalapításakor szintén minden törekvésük arra irányult, hogy könyvekkel, mégpedig a kor tudományos irodalmának legjavával lássák el magukat.

A tudós tanári testület és az egyetemi rang megfelelő könyvtári felszerelés nélkül csak porhintés lett volna a világ szemébe, márpedig az ariánusok fészkében minden mozdulatukat árgus szem figyelte. Tisztában voltak ezzel már akkor, mikor nagy feladataik tudatában nekivágtak Erdélynek. A Kolozsvárra indult lengyel jezsuiták Báthory István fejedelemtől a 300 frt útiköltségen kívül külön 50 frt-ot kaptak azzal a rendeltetéssel, hogy rajta Krakkóban kontraverziós könyveket vásároljanak, vagyis olyan műveket, melyekből kellő érveket szerezhetnek az újhitűek tantételeinek cáfolatára s a velük való vitatkozás sikerének kivívására. Az Erdély felé tartó jezsuiták poggyásza tele volt könyvekkel, egy 1581. évi naptári bejegyzés szerint is "libros aptos adtulerunt secum Claudiopolim". Szántó István említi Aquaviva Claudio jezsuita generálisnak Rómába küldött beszámolójában, hogy Krakkóból egy könyvekkel telt hordót vitt magával Kolozsvárra.

A jezsuita atyák kezdettől fogva nyugtalankodtak a könyvhiány miatt, s minden illetékes helyen ismételten emlegették, hogy könyv nélkül boldogulni nem tudnak. Alig telepedtek meg, 1580. január 2-án máris egy sereg kéréssel járultak Báthory Kristóf fejedelem elé; többek közt felpanaszolták, hogy nincsenek könyveik, amiből készülhessenek, sem pedig tanításra szolgáló auktoraik, ami nagyban gátolja iskolai munkájukat. A fejdelem azt válaszolta nekik, hogy vásároljanak könyveket, vagy magok készítsenek az ő költségén. Ezt a kegyet a jezsuiták bizonyára nem hagyták kiaknázatlanul. Páter Wujek rektor 1580. január 27-én a jezsuita generálisnak arról küld jelentést, hogy különben jól el vannak látva, csak éppen pénzük nincs, amiből könyveket vásárolhatnának. Ugyanakkor azt írja, hogy már lépéseket tett könyvek beszerzésére Németországból és Krakkóból. A következő évben a jezsuita generálishoz intézett újabb rektori beszámoló örömmel jelenti, hogy a kollégium ügye általában jól halad, de legutóbb is a heretikusok egy posztillát adtak ki a katolikusok ellen, amit meg kellene válaszolni, de ahhoz sok könyvre lenne szükség, s ennek bizony híjával vannak. Ezért újólag sürgeti a generálist könyvek küldésére. Ilyesformán a kolozsvári atyák minden belföldi és külföldi illetékes helyet, központot és rendházat megmozgattak könyvtáruk felszerelése és a vele kapcsolatos hivatásuk teljesítése érdekében. Amikor Possevino 1583-ban meglátogatta Kolozsvárt, s a szeminárium ügyét elrendezte, nem jött üres kézzel, hanem elég sok könyvet hozott magával és hagyott hátra a kollégiumnak. A jezsuiták nem hiába könyörögtek mindenfelé, szavuk meghallgatásra talált, s időnként Lengyelországból, Németországból és Itáliából is érkeztek a küldemények. Buzgólkodásuk néhány esztendő alatt, (vásárlásból, ajándékokból, belföldről és külföldről) nem néhány könyvet, hanem egy egész könyvtárat szerzett össze, ami önbizalmukat és erejüket nagyban növelte. Szántó István félig tréfásan, félig komolyan írja Rómába Raynaldus Frigyesnek 1581. szeptember 21-én, hogy Erdélyben a trinitáriusok, anabaptisták, kálvinisták és luteránusok szemében semmi tekintélye nincs sem Scotusnak, sem Szent Tamásnak, sem Holcotnak, Bricotnak, Durandusnak, sem a decretumoknak, conciliumoknak, egyházatyáknak vagy a természetjognak, ezek Isten szaván kívül mást el nem fogadnak, ennélfogva "a te gazdag vatikáni könyvtárad itt nem érne semmit", voltaképpen a biblián kívül Erdélyben más könyvre nincs is szükség.

A könyvtárszervezésnek e legrégibb erdélyi adatai egy új művelődési mozgalom megindulásának kezdetei, ami azonban több ízben törést szenved és súlyos megpróbáltatásokon esik keresztül. 1584-ben már 24 atya működik Kolozsvárt, a római, bécsi, vilnai, krakkói stb. egyetemekről összetoborzott legkiválóbb magiszterek; felépült kétemeletes díszes szemináriumuk, s 300 tanuló gyűlt össze iskolájukban. Hirtelen fejlődésük, fölényes készültségük és növekvő népszerűségük, ami az ellentáborban is hódított, az új felekezeteket féltékenységre izgatta és ellenük tüzelte. Legfőbb pártfogójuk, Báthory István halála után az 1588. december 8-23-i medgyesi országgyűlés azt a határozatot mondta ki, hogy "huszonöt nap alatt ezek az szerzetes jezsuiták mindenünnön ... mindenestől kimenjenek, és soha ez az szerzet ... többé ez országba bé ne jöhessen". Ugyanez az artikulus jószágaikat a fiskus számára lefoglalta, s a gubernátor szigorúan megfenyegette őket, ha templomi felszereléseiket, könyveiket, kelyheiket és alapítványleveleiket be nem szolgáltatják. Báthory Zsigmond azonban, ki az országgyűlés nyomása alatt helyt adott kiűzésüknek, de másrészt szerette volna megmenteni őket, "mindennemű res mobilast, valamelyek ... az ő kezeknél vadnak, nékik condonálta és engedte". A jezsuiták az 1589. esztendő zimankós, csikorgó januárjában vonultak ki Erdélyből. Részint Magyarországra, részint Lengyelországba, részint Bécsbe távoztak, öten pedig Ladó Bálinttal a moldvai csángó magyarok között húzódtak meg. A rektor nem adta át az alapítóleveleket, hanem magával vitte, s feltételezhető, hogy könyveiket sem hagyták szabad prédára. A fejedelem említett engedélyére támaszkodva, könyvtárukat valószínűleg kiszállították Kolozsmonostorra, ahol Báthory Zsigmond törvénytelen jóváhagyásával egy páter továbbra is ottmaradt tanítani és prédikálni. Így kellett történnie, mert sem leveleikben, sem jelentéseikben nincsen nyoma annak, hogy oly sok fáradozásuk tárgya, könyvtáruk, első száműzetésük alatt odaveszett vagy kárt szenvedett volna.

Változtak a politikai viszonyok, a külső feltételek, nemkülönben az érdekek, s ugyanazok a rendek, kik hét esztendővel azelőtt a "soha többé"-t emlegették, az 1595. április 16 - május 8-i fehérvári országgyűlésen azt a megmásító határozatot hozták, hogy "az minémű artikulus az elmult 1588. esztendőben való gyűlésben Medgyesen lött volna, azt az mennyibe az páter jezsuitákat nézi,... abrogáltuk és felőle igy végeztünk, hogy absolválván abból való kötelességtől, iuramentuától felségedet, az páter jezsuiták Kolozsvárra, Monostorra és ide Fehérvárra bejöhessenek". Carillo Alfonz teológiai doktor, a bécsi jezsuita kollégium kiváló képességű tanára, a fejedelem rendeletéből már május 10-én átvette a kollégiumot és a monostori apátságot a kolozsvári magisztrátustól, s megkezdte az újraszervezést. Év végén már újból 12 páter működött Kolozsvárt, Wujekkel, a régi rektorral, az élén. Új híresség volt Vernulio Claudius, a nevers-i kollégium bölcsészettan tanára Franciaországból. 1596-ban 16-ra, 1599-ben pedig 28-ra szaporodott a jezsuita páterek száma, köztük találjuk az erdélyi Vásárhelyi Gergely atyát, ki Pázmány és Káldi György mellett a legérdemdúsabb irodalmi működést fejtette ki a magyar jezsuiták sorában. A helyi viszonyok ismeretével visszatérő és újonnan érkező páterek bizonyára halomszámra hozták magukkal a könyveket, főleg hittudományi, bölcsészeti műveket és klasszikus auktorokat a kollégiumban újból felállított könyvtár hiányainak kiegészítésére s kétirányú, hitvédő és ifjúságnevelő munkájuk gyámolítására. Ezenkívül tanítványaik, a rend barátai és a kollégium pártfogói is könyvekkel kedveskedtek nekik - néhány ezek közül még ma is megvan a könyvtárban. De nemcsak ajándékokból gyarapodtak, a jó könyvek vásárlására kínálkozó alkalmat akkor és később sem szalasztották el.

Míg könyvtáruk szépen fejlődött, s a kollégium hírneve széltében terjedt, ismét gyülekeztek fejük felett a vészjósló sötét fellegek. Az 1600-as évek legelején a politikai viszonyok megint kedvezőtlenre fordultak, a nagy bizonytalanság, ami állandóan az újabb kiűzés veszélyét rejtegette, megrendítette a kollégium életét, s a páterek számát 1602-ben 11-re csökkentette. Ekkor sietett segítségükre a tudós Argenti János modénai jezsuita, a rend erdélyi viceprovinciálisaként, aki zilált helyzetekben bölcsen állta helyét, és viselte a rájuk mért súlyos csapásokat. Báthory Zsigmond ismételt lemondásai következtében a jezsuiták többször megzavart működését Básta György császári tábornok, Erdély katonai kormányzója igyekezett biztosítani azzal, hogy megerősítette őket az egyetem fenntartására szolgáló javakban. Ez még inkább fokozta ellenük az újhitűek ellenszenvét. Amikor Székely Mózes nemzeti fejedelem Kolozsvár falai alá érkezett, s a gyenge német őrség 1603. június 9-én szabad elvonulás feltétele alatt megadta magát, bekövetkezett a Báthory-egyetem szörnyű tragédiája.

Az ariánusok elérkezettnek látták a pillanatot, hogy véglegesen leszámoljanak a jezsuitákkal, akik tanaik hatását erősen gyöngítették, s köreiket kellemetlenül zavarták. Toroczkai Máté unitárius szuperintendens és Göczi Nyiró Pál prédikátor a főtérre gyűlt fegyveres polgárokat a védelem és pártfogó nélkül maradt páterek ellen tüzelte, a városi magisztrátus pedig nem tudta megakadályozni a nem is sejtett méretűvé fajult forrongást. Olyasmi történt, mint jó háromszáz és néhány évvel azelőtt Gyulafehérvárt, mikor a Jungnak nevezett Alárd fia, Vízaknai Gyán, hogy atyja haláláért bosszút álljon a Monoszló nemzetségbeli Péter erdélyi püspökön, Kun Erzsébet anyakirányné atyjafián, az erdélyi szászok élén 1277. február 21-én, Reminiscere vasárnapján, rárohant a püspöki székhelyre, a székesegyházat felgyújtotta, a káptalan könyveit és pecsétjeit, amit a tűz meg nem emésztett, feldúlta és szétszórta. Az unitárius tanulók papjaik és mestereik vezetésével, kikhez csatlakozott a felizgatott tömeg, "nagy zélussal, fremitussal" megrohanták a jezsuiták kollégiumát, klastromukat eltörlék, mindenüket felprédálák, végre templomukat leronták és "abban minden szentséget szenttelenné tőnek ország és fejedelem híre nélkül, csak a magok dühösségekből". Az épületeket a szó szoros értelmében szétszedték, kőt kövön nem hagytak, s nem rajtuk, hanem az építmények szilárdságán múlt, hogy a pusztítás után egy-egy falrész a romokból még kiemelkedett. A képeket, szobrokat, a halottak sírjait sem kímélték. Apor Péter kifejezését használva, mind az akadémiának, mind az iskolának, mind az Gergely pápa szemináriumának "nyaka szakada". Csak az ügyes rejtőzködés mentette meg a szegény pátereket, hogy valamennyien oda nem vesztek: ám még így is Argenti atya fejsebet kapott, egy világi papot a fejszecsapás lesújtott, "a többin is valami száz az ütések estenek", s a betegápoló páter, kit mellbe lőttek és agyonlőttek, vértanúhalált szenvedett. Mikor az ostromló tömeg a rombolásba belefáradt, a rablásban dühöngte ki magát. Itt is derekas munkát végeztek, még hetek múlva is szekerekkel hordták szét az ingóságokat és a romokat, melyekből új házakat építettek. Közben a könyveket sem kímélték. Törököt, tatárt megcsúfoló barbársággal estek neki a díszes köteteknek, tűzre hányták és kútba dobálták, fejszével és karddal széthasogatták, a legemberségesebben még azok jártak el, akik ölszámra felragadták és széthordták. Ekkor pusztult el Szamosközy István történetírónak Mátyás király budai könyvtárából származó gyönyörű Corvin-kódexe, Justinus Epitomen-je, könyvtárának dísze és ékessége, melyet néhány hónappal azelőtt a tudós Marfetti Antal jezsuita páternek kölcsönzött oda olvasásra és gyönyörködésre. Szamosközy vérző szívvel siratja el nagy veszteségét, s alig talál kifelezéseket az emberi elvadultság megbélyegzésére.

"Igy járának akkor a jesuvita paterek a kolosváriakkal", így pusztult el könyvtáruk, melyet egy negyedszázadig, áldozatot és fáradságot nem kímélve, tervszerűen gyűjtögettek. Erről a könyvtárról ma nehéz fogalmat alkotni. A szemtanúk feljegyzéseiből csupán annyi tájékozódás szerezhető róla, hogy nagyon szép és igen gazdag volt. Argenti atya a "bellissima", Szamosközy István a "luculenta supellex" kifejezést használja jellemzésére.

Igen tetszetős volna, ha ellenvetés nélkül el lehetne fogadni dr. Baráth Bélának azt az állítását, hogy a kolozsvári református kollégium könyvtárában talált Catalogus Biliothecae Universitatis a Collegio Societ. Jesu Servatus: aptior ordine Digestus Resignatus, ez a 1654-ben készült szaklajstrom, azonos a Báthory-egyetem elpusztult könyvtárának katalógusával. Eszerint az egykori jezsuita kollégium könyvtárában csak a kéziratok száma 916 darabot tett ki, a nyomtatványok csoportja pedig - ezek között 343 ősnyomtatvány szerepel - 1755 műből, a kéziratokkal együtt 2671 kötetből állott. Meggyőződésünk szerint is az elpusztult könyvtár az akkori mértékkel mérve egészen rendkívüli gyűjtemény lehetett, mégis nehezen hihető el, hogy az európai művelődés peremén a kolozsvári jezsuiták - bármennyire ügyesek és fáradhatatlanok voltak is - hiányos eszközeikkel, a közlekedési viszonyok akkori kezdetlegességében, s főképpen szüntelen zaklatottságukban egy ilyen, világviszonylatban is számottevő könyvtárt tudtak volna összeszerezni. Különösen a kéziratok hatalmas mennyisége támaszt gyanút, amiből semmi sem maradt meg, míg megtizedelt könyveikből legalább hírmondók megmenekültek, és ezek ma is megvannak. Sajnos, sem belső, sem külső bizonyítékok nem erősítik meg, hogy ez a katalógus a kolozsvári jezsuita könyvtárról készült volna, hiányzik címében a "Claudiopolitanae" jelző, melyet a kolozsvári páterek már a XVI. századi könyvbejegyzéseikben sohasem mulasztottak el kitenni. A tárgyi ellenvetések közül talán az a legnyomatékosabb, hogy a könyvtár e korból származó, ma is meglevő könyvei hiányzanak belőle. Meg kell nyugodnunk abban, hogy ez a testes, nagyon szép írású, pergament kötésű szakleltár valószínűleg valamelyik nyugat-európai jezsuita kollégium ide tévedt katalógusa lehet.

Erdélyi viszonylatban abban az időben néhány száz, a végső határt véve fel, 500-1000 kötetből álló könyvtár már "bellissima" és "luculenta supellex" számba ment. A brassói iskola könyvtára 1575-ben 600 kötetből állott, pedig eredete még a középkorba nyúlt vissza, s a könyvtártörténet a korhoz képest igen tekintélyes gyűjteményként tartja számon. Nincs mód az elpusztult könyvtár méreteinek és minőségének meghatározására, a kétségtelenül pótolhatatlan veszteségek megállapítására. Bizonyára rengeteg sok könyv megsemmisült, de nem valamennyi. A jelek arra vallanak, hogy a jóakaratú hívek sok könyvet összeszedtek, egy darabig rejtegették, majd idővel visszaszolgáltatták. Második száműzetésük után a páter rektor, mielőtt eltávozott volna, a könyvtár maradékát 1606. november 9-én egy bizonyos Ötvös nevű kolozsvári polgárnál hagyta hátra, amit onnan tudunk, hogy a letétről készült katalógus másolatát említi Baranyai László páter az 1697. október 13-án a bécsi rendházban összeállított fehérvári és kolozsvári okmányok jegyzékében. Közel egy félszázad múltán is érte kellemes meglepetés a pátereket. Milley János kolozsmonostori jezsuita atya írja az 1651. évi második jelentésében, hogy néhány szekér könyvet szállítottak hozzájuk, melyek a feldúlt régi kollégium könyvtárából valók; ezeket egy bizonyos kolozsvári katolikus család őrizte a házában, kinek ősei mindjárt a harácsolás után vásárolták össze saját pénzükön. Különösen sok jogi könyv volt ezek között, de más szakokat is hasznos munkák képviseltek.

Az 1606-i katalógus hozzáférhetetlen, s Milley János értesítése néhány szekér könyvről, tehát számottevőbb anyagról tesz említést, de nem tudhatjuk, mit jelent ez mennyiségben, még az sem tisztázható, vajon ez a két eset véletlenül nem egy és ugyanaz-e. Mindenesetre annyi kiderül belőle, hogy a Báthory-egyetem megsemmisített könyvtárának némi roncsai visszakerültek a jezsuitákhoz. A megmaradt könyvekről a mai könyvtár eléggé kézzelfogható felvilágosítást nyújt. A bejegyzésekből a könyvek könyvtári kora a legtöbb esetben pontosan megállapítható. A könyvtár tulajdonába került legelső könyv, mely mai állományában kimutatható, Skárga Péter lengyel jezsuitának, Báthory István udvari prédikátorának, De vitis Sanctorum (Wilnie, 1579) című lengyel nyelvű könyve, melyet a címlap szerint a kolozsvári kollégium már 1580-ban katalogizált: "Inscriptus Catal. Collegii Claudiopol. Societatis Jesu. Anno 1580." Zádori Nagy Ferenc 1595-ben a jezsuita kollégiumnak ajándékozta Duranti: Rationale divinorum officiorum (Norinbergae, 1481) című munkáját; címlapján nemcsak az ajándékozás ténye, hanem katalogizálással a tulajdonba vétel is fel van jegyezve: "1595 Franciscus Nagii de Zador 13 die Maj Donat Collegio Societatis Jesu. Collegii Soc. Jesu Claud. 1595." A Nizolaus sive Thesaurus Ciceronianus (Basileae, 1583) bejegyzése arra vall, hogy a szemináriumnak már akkor külön könyvtára volt: "In usum Seminarii Claudipolitani S. J. 1596." Kovacsóczy István Maffei indiai históriáját ajándékozta a szemináriumnak 1597-ben. Ezekből az évekből alig találunk még egy-két könyvnek nyomára, mint pl. 1597-ből Antonii Poli Veneti: Dilucidatio veritatis (Venetiis, 1578) beiktatásának: "Inscriptus catalogo librorum Claudiopol. Anno 1597. 13 Die Octobris." A Báthory-egyetem könyveinek e csoportjába még egy tartozik: Stapleton Thomas Antidota evangelica-ja (Antwerpiae, 1595), melyet a benne található bejegyzés szerint: "Collegii Claud. Soc. Jesu. 1600." 1600-ban vett birtokába a könyvtár. Ezek a könyvek kétségtelenül a könyvtár legrégibb tartozékai.

A könyvtár első 20-25 esztendejéből, a Báthory-egyetem időszakából mindössze e néhány, évszámmal katalogizált könyvet lehet kimutatni. Esetleg több is kiállotta a pusztítást, olyanok melyeknek könyvtári korát a katalogizálás évszámának hiánya miatt ma már meg nem állapíthatjuk, de úgy látszik, hogy csakugyan kevés menekedett meg a nagy katasztrófából. A szerencsétlenség után a jezsuiták rögtön nekiláttak megmaradt könyveik rendbeszedéséhez és biztonságba helyezéséhez. A következő évben, 1604-ben, amikor Bástával újból visszatértek Kolozsvárra, feltűnőbb számmal katalogizáltak könyveket, mindannyit ezzel a bejegyzéssel: "Collegii Soc. Jesu Claud. 1604." Valamennyi ugyanannak a kéznek írása, vagyis a kötetek számbavétele egyszerre, egyfolytában történt. Újak-e ezek a könyvek, vagy megmenekült régiek, s nem azok-e, melyekről az 1606-i katalógus készült, megmondani nem lehet. Minden bizonnyal érdemes őket felsorolni, mert ez a csoport az akkori tudományos tájékozottság szemléltetésén kívül a könyvár eredeti törzsanyagát is bemutatja:

1. Aegidius Columna: Commentarii in Aristotelem de anima. Venetiis, 1500.
2. Albertus Magnus: De anima libri III. Venetiis, 1494.
3. Albohazen Haly: De judiciis astrorom libri octo. Basileae, 1551.
4. Apulejus cum commentario Beroaldi. Venetiis, 1510.
5. Argentina Thomas: Scripta super quattuor libros sententiarum. Argentinae, 1490.
6. Augustinus: Epitome. Coloniae, 1549.
7. Augustinus Aur.: Opera. Tom. I-V. Antwerpiae, 1577.
8. Augustinus Aur: Opera. Parisiis, 1516.
9. Bartolus: Super prima digesti veteris cum apostillis antea positis. Venetiis, 1512.
10. Bartolus: Expolita cornmentaria. Venetiis, 1520.
11. Bartolus: Repertorium secundum. Venetiis, 1520.
12. Basilii Magni Caesariensis episcopi eruditissima opera. Coloniae. 1523.
13. Beileri Johannis sermones. Argentinae, 1514.
14. Biblia Latina. Venetiis, 1484.
15. Biblia Hebraica. S. a.
16. Biblia Hebraica. S. a.
17. S. Bonaventura: Vita Christi. S. a.
18. Borrhaus Martinus: In tres Aristotelis de arte dicendi libros commetaria. Basileae, 1551.
19. Bucolicarum autores XXXVIII. Basileae, 1546.
20. Budaei epistolae Graecae per Ant. Pichonium Chertensem latinae factae. Parisiis, 1574.
21. Budaeus Gulielmus: Commentarii linguae Graecae. Parisiis, 1548.
22. Callimachi Cyrenaei hymni. Basileae, 1532.
23. Camerarii Joachimi Commentarius explicationis primi libri Iliados Homeri. Argentinae, 1538.
24. Camerarius Joachim: Commentarii explicationum secundi libri Homericae Iliados. Argentinae, 1540.
25. Camutius Andreas: De humano intellectu. Papiae, 1564.
26. Canisius Petrus: Summa doctrinae christianae. Antwerpiae, 1580.
27. Catechismus. Lugduni, 1569.
28. Chrysostomi Divi Joannis Homiliae. Basileae, 1523.
29. Chrysostomus: Homiliae. Romae, 1470.
30. Cicero M. T: In omnes orationes, quot quidem extant, doctissimorum virorum enarrationes. Tom. 2. Basileae, 1553.
31. Cicero M. T: Orationes per Jo. Thomam Freigium. Basileae, 1583.
32. Demosthenis Olynthiacae tres, Grace et Latine, Basileae, 1560.
33. Dionysii Areopagitae opera et Ignatii undecim epistolae. Parisiis, 1515.
34. D. Dionysii Carthusiani in omnes Beati Pauli epistolas commentaria. Coloniae, 1533.
35. Euripides: Tragoediae octodecim. Basileae, 1551.
36. Forsterus Joannes: Dictionarium Hebraeum. Basileae, 1557.
37. Foquelini Antonii in Auli Persii Flacci satyras commentarius. Parisiis, 1555.
38. Francisci Hotomani commentariorum in orationes M. T. Ciceronis. S. 1., 1554.
39. Gallerius Nic.: Evangeliorum … ratio. Coloniae, 1588.
40. Gandavensis Jo.: Philosophi acutissimi quaestiones super parvis naturalibus. Venetiis, 1570.
41. Gerbelius Nicolaus: Pro declaratione picturae sive descriptionis Graeciae Sophiani. Basileae, 1550.
42. Goltz Hubertus: C. Julius Caesar sive historiae imperatorum caesarumque Romanorum. S. 1., 1547.
43. Gorlicius Bald. Theod.: Res Vergiliana. S. 1. (1585.)
44. Q. Horatii Flacci Epistolarum libri duo. Parisiis, 1548.
45. Q. Horatii Flacci opera cum commentariis. Parisiis, 1516.
46. De Janduno Joannes: Super octo libros Aritotelis de phisico auditu. Venetiis, 1560.
47. Linarcus Th. Britannus: Corpus Latini sermonis. Basileae, 1561.
48. Mentuani J. Bapt. opera. Antwerpiae. 1576.
49. Mega Etymologicon - Magnum Etymologicum Graecae linguae. Venetiis, 1549.
50. Menochius Jacobus: De arbitrariis iudicium quaestionibus et causis. Libri duo. Venetiis, 1576 és 1583.
51. Nicolai de Orbebellis super sententias compendium. Hagenau, 1503.
52. Niphus Augustinus: Expositiones in Aristotelis libros metaphysices. Venetiis, 1547.
53. Novum Testamentum. (Görög) Tiburi, 1559.
54. Ovidius: Epistolae Heroides. Venetiis, 1501.
55. Pelbartus de Themeswar: Pomerium sermonum de Beata Virgine. Hagenau, 1509.
56. Peraldus Guilelmus: Summae virtutum ac vitiorum. Antwerpiae, 1587.
57. Philonis Judaei centum et duo quaestiones et totidem responsiones morales super Genesis. S. 1., 1520.
58. Pighius Albertus: Hierarchiae ecclesiasticae assertio. Coloniae, 1544.
59. Plinius: Naturae historiarum libri XXXVII. Venetiis, 1518.
60. Pontani Joannis Joviani Opera. Venetiis, 1513.
61. Ptolomaeus Claudius: Opera. Basileae, 1552.
62. Ptolomaeus: Geographia. Basileae, 1552.
63. Quadruplex officii missae. Basileae, 1509.
64. Quanquplex Psalterium. Parisiis, 1509.
65. Quintilianus cum commento. S. 1., 1506.
66. Ratio atque institutio studiorum Societatis Jesu. Neapoli, 1598.
67. Scaliger J. Caesar: Commentarii et animadversones in sex libros de causis plantarum Theophrasti. Anchorae, 1566.
68. Scaliger J. Caesar: In libros de plantis Aristoteli inscriptus commentarii. Genevae, 1566.
69. Sermones Dormi secure. Hagenau, 1502.
70. Sigonius Carolus: Scholia in Livium. Basileae, 1556.
71. Silius Italicus: Punicorum lib. XVII. Venetiis, 1492.
72. Simonius Supplex. Cracoviae, 1585.
73. Sophoklis Opera Graeca Tragica. Parisiis, 1553.
74. Stephanus Henricus: Thesaurus Graecae linguae. S. a.
75. Streinnius Richardus: Gentium et familiarum Romanorum stemmata. S. 1., 1559.
70. Syntaxis linguae Graecae autore Joanne Posselio. Rostochii, 1574.
77. Thomae Aquinatis in Beati Pauli apostoli epistolae. Parisiis, 1532.
78. Totius philosophiae naturalis paraphrases. Parisiis, 1510.
79. Valla Laurentius: De linqua Latina, de pronomine sui, lima quaedam per Antonium Mancinelleum. Venetiis, 1503.
80. Valla Laurentius: De lingua Latina, de pronomine, lima quaedam per Antonium Mancinellum. Venetiis, 1505.
81. Victorius Petrus: Variarum lectionum libri XXV. Lugduni, 1554.
82. Victorius Petrus: Commentarii in librum Demetrii Phalerei de elocutione. Florentiae, 1562.
83. Vergilii Publii Bucolica, Georgica, Aeneas. Donati, Chr. Landini et Ant. Mancinelli commentarii. Venetiis, 1507.
84. P. Vergilii Maronis Appendix. Lugduni, 1573.
85. Vocabularius brevloquus. Argentinae, 1489.
86. Wacht frue auff. Aus dem Französischen. Edinburg, 1593.

Ez a 86, az előbbiekkel együtt 90 és egynéhány könyv - mely szemmel nézve csekély szám, de a sorozat sokféleségét és értékét tekintve az akkori erdélyi viszonyok között így sem tekinthető jelentéktelennek - a Báthory-egyetem könyvtárának megtizedelt maradványát s a mai könyvtár alapanyagát képviseli. Belőle arra lehet következtetni, hogy a felekezeti elvadultság áldozatául esett könyvtár csakugyan méltó lehetett a "bellissima" jelzőre.