A fejedelemség megszűntével nyugalmasabb napok köszöntöttek a jezsuitákra. 1693-ban a kolozsvári katolikusok visszakapták az óvári domonkos (mai ferencesrendi) zárdát, s használatra a jezsuiták vették birtokukba. Itt működtek 1712-ig, mikor a Farkas utcában a mai kat. gimnázium helyén állott épületbe vonultak, továbbra is ideiglenességgel. 1703-ban ugyanis a Farkas utca elején megkezdették kétemeletes, nagyszerű kollégiumuk építését, amely a Király utcáig húzódott ki, s a 30-as években készült el. E munkával párhuzamosan folyt 1724 óta a Szent Háromságról nevezett akadémiai templomuk emelése. A kollégium és a templom egymás mellett csaknem egy tömböt alkotott, s már szépségével, méreteivel is jelezte a benne folyó munka nagyvonalúságát. A jezsuiták akadémiája végig itt működött a rend 1773-i feloszlatásáig.

A kolozsmonostori szűk rezidenciából, működésük megszakítatlan folytonosságának színteréről a jezsuiták költöztek az óvári zárdába, s könyvtárukat is ide hozták magukkal, majd a Farkas utcai épület közbeeső állomásán keresztül egyetemük földszintjére, a Király utca felé néző szárnyba telepítették le. A könyvtár itt állt mozdítatlanul 1777-ig. Nem túlozzuk, de talán kevésre sem tartjuk, ha az akadémiai korszak kezdetén a könyvtár állományát kb. 1000-1500 kötetre becsüljük. E mennyiség nagyságát ahhoz kell irányítani, hogy abban az időben egy-egy magánkönyvtár átlagos nagysága 100-200 kötet között váltakozott. Terjedelme természetesen jóval nagyobb volt, mint a számra ugyanannyi mai könyvé, mert a régi hatalmas méretű fóliánsok és a testes negyedrét könyvek nem kis helyet foglaltak le. Az Akadémia bölcseleti és teológiai fakultása s a tudós professzori kar tudományos működése a kolozsmonostori időszakénál nagyobb igényeket támasztott a könyvtárfejlesztés terén. Ez az, amihez a jezsuiták kiválóan értettek. Ma is csodálattal bámuljuk a klasszikusok különböző kiadású választékos példányait, a történetirodalmat képviselő becses művek érdemes sorozatát, a hittudományi és bölcseleti munkáknak gazdag leltárát, melyben a skolasztikusok mellett Descartes s a felvilágosodás korának modern filozófusai sem hiányoztak, a természettudományok iránt korán megnyilvánult élénk érdeklődést, az alapvető enciklopédikus sorozatokat, köztük a bollandistáknak a jezsuita korszak végéig megjelent több mint ötven fólió kötetét, aminek folytatólagos beszerzése az utókor gondjából sajnálatosan kiesett. Ha XVIII. századi szemmel tudjuk nézni a könyvtárt - s benne az Akadémiát érintő filozófiai, teológiai és humanista szakokat - akkor olyan, a kor színvonalán álló gazdag gyűjteménynek látjuk, mely vonatkozó részében kiemelkedik a helyi keretekből s európai viszonylatban is megállja a helyét. Ezt a fejlettséget, mit a jezsuiták megvalósítottak, a könyvtár többé el nem érte, s később a tudományos haladással megközelítőleg sem tudott ennyire lépést tartani.

Az egyetem- és templomépítő jezsuiták nem sajnálták az áldozatot és a pénzt könyvtáruk gazdagítására. Olyan bőkezűen, mint ebben az időszakban, soha többé nem fordítottak pénzt könyvek beszerzésére. Nagy lendületű fejlődés következik: néhány évtized alatt több ezer kötettel gyarapszik a könyvtár. A rendnek az 1701. július 1-jétől 1723-ig terjedő időszakot felölelő naplója (Diarium expositorum Residentiae Claudiopolitanae Societatis Jesu), amely 31 rovatcím alatt évről évre a gazdasági kiadásokat tartalmazza, tanulságos adatokat nyújt a könyvtárra vonatkozólag is. A fenti 22 év alatt a kolozsvári jezsuita rend 74 darab könyvet és 10 könyvgyűjteményt vásárolt 615 forinton és 68 dénáron. Érdekes dolog, hogy az elhalt rendtagok könyveit a könyvtár készpénzfizetés ellenében vette át, s másoktól is egész könyvtárakat vásárolt és mentett meg ezáltal az elzülléstől és pusztulástól. Az eladók nem egy esetben katonák, ami arra mutat, hogy a hadi zsákmányolás az értékesíthető könyvet reményteljes figyelemben részesítette. A gazdasági naplóban a könyvköttetés állandó kiadási tétel, nincs is az e korbeli gyűjteményben egyetlen kötetlen könyv sem. Az eretnek könyvek vásárlása tovább tart, ami ismételten nyomatékosan igazolja a jezsuiták tudományos elfogulatlanságát. Gyűjteményük több ezer kötetes gyarapodásából következtethető, hogy áldozatkészségük az 1720-as éveket követő évtizedekben sem csökkent, inkább még növekedett. Szegedi György a kir. főkormányzószékhez 1777. július 9-én intézett beadványában írja, hogy az ő rektorsága alatt (1767-1770) több mint 700 könyvet vásároltak. Az ajándékozás ebben az időben már szórványosabb jelenség, de a nagyszombati és kassai jezsuita nyomdák kiadványainak ingyen megküldött példányai nagy nyereséget jelentettek. Ezek voltaképpen cserepéldányok, melyeket a kolozsvári jezsuita nyomda a maga kiadványaival viszonzott. Ennek a nyomdának minden kiadványa megvan a könyvtárban, s a kolozsvári jezsuita nyomda máig ismeretlen történetének felderítése csak ennek az anyagnak pontos számbavételével történhetik.

A katalogizálás jelzése ebben az időszakban a következőképpen módosul: "Residentiae Soctis Jesu Claudiop. 1701"; "Academiae Claudiopolitanae Soctis Jesu Catalog. inscr. 1700"; "Inscriptus Bibliothecae Claudiopolitani Collegii Soc. Jesu 1709"; "Collegii Claudiopolitani Soc. Jesu 1740" stb. Egyes bejegyzésekből - "Convictus Nobilium Claudiopolitani catalogo inscriptus Ao 1717"; "Catalogo Seminarii S. Josephi Claudiopoli inscriptus A. 1729"; "Inscriptus Facultati Artisticae Collegii Claudiopolitani Sotts Jesu 1748"; "Inscriptus Catalogo Musaei Mathem. et Physicae Experimentalis Collegii S. J. Claudiopolitani 1755"; "Hic liber spectat ad Typographiam Claudiopolitanam S. J. 1745"; - kitűnik, hogy eredetileg külön-külön könyvtára volt a konviktusnak, a szemináriumnak, a kongregációnak, egyes intézményeknek és szakoknak, sőt magának a nyomdának is. Ezek később mind beolvadtak a főkönyvtárba. 1785-ben a konviktusnak 500, a szemináriumnak 118 kötet könyve tétetett át a könyvtárba, mind 1773 előtti beszerzések.

A jezsuiták azzal is díszesebbé igyekeztek tenni könyveiket, hogy nyomtatott ex librist készítettek s ragasztottak a belső könyvtáblákra. A XVIII. század elejétől a könyvekben két ex libris fordul elő. Az egyik keskeny szalag ezzel a nyomtatott szöveggel: "Spectat ad Claudiopolitanum Collegium Societatis Jesu, cui inscriptus est Ano 1737". A másik az akadémiai templom kegyképét ábrázolja, alatta a következő szöveggel:

Nota bene, Lector Amice, qui in
hanc Iconem oculos conjicis.
Haec effigies Thaumaturgae
Claudiopolitanae Iconis B. M.
Video hic agglutinata est, 1. Ut
scias, hunc librum spectare ad Bi-
bliothecam Colegii Claudiopolita-
ni Societatis JESU 2. Ut Illam pio
venereris osculo & simili aliquod
suspirium ad B. V. emittas.
O Lacrymosa Virgo, o Chara Ma-
ter Dei! Nunc & in hora mor-
tis apud JESUM memor mei.
Cum JESU, Prole tua pia
Vel. Benedic mihi, o Lacry-
mosa Virgo, & Mater Dei, Maria.

Külön nyomtatott ex librise volt a törzsanyagba szintén besorolt kongregáció könyvtárának, az annunciatiót ábrázoló képpel s ezzel a nyomtatott szöveggel:

"Haec imago denotat, istum librum spectare ad Sodalitatem Claudiopolitanam Annunciatae B. Mariae V. pro usu Sodalium, quando Spiritualia S. Ignatii Exercitia obeunt.
Librum prinde, dum eo uteris, illaesum custodi: et finitis Exercitiis, Sodalitati fideliter restitue.
Ipsam vero hanc Iconem cum Gratiarum actione, quod huius Sodalitatis Albo Mariano inscriptus sis, pio osculo venerare, et sic in ea B. V saluta.
Ave Filia Dei Patris, Ave Mater Dei Filii, Ave sponsa Spiritus S. Ave Templum totius SS Trinitatis."

Sajnos, a jezsuita korszak katalógusa, melyből 1773-ig a könyvállományt meghatározhatnók, nem található a könyvtárban. Úgy kellett történnie, hogy a fiskus, mely a rend feloszlatásakor minden leltárra rátette kezét, ezt is átvette, s tőle bekerült a kir. főkormányszék levéltárába, ahonnan, ha egyáltalában még megvan, mostanában nem igen szedhető elő. A kérdésre mégis megbízható támpontot nyújt a könyvtárnak 1797-ből való legrégibb katalógusa. Ez egy sok ezer levélből álló, mintegy 30 cm vastagságú, ívrét alakú, bőrkötéses hatalmas kötet (Catalogus librorum Bibliothecae Regiae Claudiopolitanae Ann. 1797.), mely tudományszakok szerint sorolja fel a könyveket a következő csoportosítással és darabszámmal: Theologi 764, Juridici 258, Politici 88, Medici 68, Historici Geogr. Chron. 519, Philosophici 436, Mathematici 191, Philologici. Oratores 364, Poetae 236, Oratores Sacri 356, Ascetici 503, Heterodoxa 258 - összesen 4039 mű 6442 kötetben. Mivel ez a katalógus egészen közel áll a jezsuita korhoz, - mindössze egy negyedszázad választja el tőle - tulajdonképpen a jezsuita könyvtár lajstromának tekinthető. Az 1773-1797 közti években mindössze 371 mű szereztetett be, vagyis eléggé pontosan megállapítható, hogy a jezsuita korszak könyvállománya valamivel több mint 6000 kötetből állott. Egy 6000 kötetes könyvtár Erdélyben 1773-ban párját ritkító jelenség. A jezsuitáknak ez a legértékesebb művelődéstörténeti hagyatéka. Tudvalevőleg a jezsuita könyvtárakat a rend megszüntetése után mindenütt feloszlatták s más intézmények között osztották szét, de a kolozsvári könyvtár abban a tekintetben is kivételes érték, hogy a jezsuita könyvtártípust hiánytalanul és sértetlenül a mai napig megőrizte. Emléke a jezsuiták tudomány- és könyvszeretetének, amitől az elismerést a műveltség rovására civilizált utókor hálátlansága sem tagadhatja meg.

A jezsuita szervezeti és tanulmányi szabályzatok, a ratiók, constitutiók és ordinatiók a könyvtáralapítás és igazgatás gyakorlatát rendeletileg is körülírják. Az intézkedések a páterek magánkönyvtárai mellett szükségesnek mondják a közös könyvtár szervezését, s élére a prefektust állítják, ki a segítségére rendelt könyvtárossal (bibliothecarius) felelősen intézi a könyvek beszerzését, katalogizálását, rendbentartását és a számadásokat. Az 1579-1730 közti hosszú időből a könyvtárszervezés és vezetés egyetlen adatát sem ismerjük, egyetlen prefektusnak a nevét megmondani nem tudjuk, de 1730-tól már abban a kedvező helyzetben vagyunk, hogy a rendi, bár hiányosan hozzáférhető évkönyvek alapján 1773-ig a kolozsvári jezsuita könyvtár 25 prefektusának és bibliothecariusának a nevét sorolhatjuk fel. A könyvtár történetében legalább megemlítést érdemelnek azok a buzgó páterek, akik éppen a legnagyobb fejlődés idején részt vettek a gyűjtemény szervezésében és rendezésében. Ezek a következők:

Beke János Udvarhelyen és Kolozsvárt működött 1740-ben bekövetkezett haláláig. Az utóbbi helyen 1739/40-ben a könyvtár prefektusa volt.
Berzeviczi János Jórészt Erdélyben, Szebenben, Udvarhelyen és Kolozsvárt működött, az utóbbi helyen a Sz. József Szeminárium régense és a könyvtár prefektusa volt 1746-tól 1750-ben bekövetkezett haláláig.
Bíró György (1707-1785) Kézdipolyáni születésű. 1761-től a rend feloszlatásáig Kolozsvárt tanított és töltött be különféle tisztségeket, így a nemesek konviktusának régense, a nyomda prefektusa és könyvtáros volt az 1766-1770 közötti években.
Boér Imre Egy évtizedig tanított a kolozsvári kollégiumban filozófiát, matematikát, logikát, s emellett a könyvtár utolsó jezsuita prefektusa volt az 1770-1773. években.
Boross József (1699-1757) Csíki születésű. Kevés híján húsz évig működött Kolozsvárt, ahol mindenféle tisztséget viselt, így a konviktus és a szeminárium régense, a nyomda prefektusa és könyvtáros is volt az 1745-1750. években.
Csobánczi József Erdélyben néhány évig Udvarhelyen és Kolozsvárt fizikát tanított, az utóbbi helyen magyar hitszónok és rövid ideig, az 1766-1767. években a könyvtár prefektusa volt.
Dániel József Kolozsvárt egy pár évig a matematikát tanította, s rövid ideig, az 1743-1744. években könyvtáros volt.
Fridvaldszkij János (1740-1784) Híres mineralógus, megírta Erdély ásványtanát két kötetben, sokat kísérletezett a burgonyatenyésztéssel és turfa-telepeket fedezett fel, a matematikát tanította a kolozsvári kollégiumban, és egy évig 1771-ben könyvtáros volt.
Hedri Antal (1702-1767) Kolozsvári tanítványainak munkálataiból egy latin költészeti antológiait adott ki. Első kolozsvári tanárságának idején egy évig 1741-ben könyvtáros volt.
Illei János (1725-1794) A jezsuita dráma hírneves művelője, a kolozsvári Sz. József Szeminárium utolsó jezsuita régense, egy évig 1761-ben a könyvtárt is gondozta.
Ipach Xav. Ferenc (1722-1774) Kolozsvárt tanult, jórészt ott is tanított logikát, fizikát és matematikát, az 1762-1765. években a könyvtár prefektusa volt.
Jurányi Antal (1726-1797) A rend feloszlatása előtti utolsó öt esztendejét Kolozsvárt töltötte, 1768-ban a könyvtár prefektusa volt.
Kattics Mihály Vásárhelyt, Udvarhelyt, Fehérvárt s Kolozsvárt működött a lelkek gondozásában, egy évig 1742-ben Kolozsvárt könyvtáros volt.
Kelemen Antal (1708-1760) Életének utolsó két esztendejét Kolozsvárt töltötte, s ez alatt 1758/60-ban a nyomda prefektusa és könyvtáros volt.
Kiss János Fiatalon halt meg Kolozsvárt, egy évig 1730-ban könyvtáros volt.
Knall János (1723-1793) Kolozsvárt magyar ünnepi hitszónok és könyvtáros volt 1760.
Kornéli János Kolozsvárt akadémiai exhortator, a nyoma és a könyvtár prefektusa volt 1731-ben.
Libniczki Pál Fiatalon hunyt el Kolozsvárt, életének utolsó évében 1733-ban könyvtáros volt.
Nyírő Ádám (1731-1784) Magyar ünnepi hitszónok Kolozsvárt, később filozófiai kari dékán s két esztendeig 1758/59-ben könyvtáros.
Patai András (1697-1755) Az etika professzora, ünnepi hitszónok, a Sz. József Szeminárium régense s később a kolozsvári kollégium rektora. 1743/44-ben a könyvtár prefektusa volt.
Péntek György Rövid egy évi kolozsvári működése alatt a könyvtár prefektusa volt 1754-ben.
Peringer András (1711-1784) Az etika professzora, a Sz. József Szeminárium régense, 1750-ben a könyvtár prefektusi tisztét töltötte be.
Preckenfeld Ferenc (1681-1744) Laibachi születésű, kiváló tudós férfiú, ki közel két évtizedig egyformán működött Kolozsvárt s a legkülönfélébb tisztségeket viselte. Az 1734/38. években könyvtáros volt.
Reigai György Spiritualis, missionarius és két ízben 1740/42-ben és 1746/47-ben könyvtáros volt.
Sárossi Sándor Kolozsvárt akadémiai exhortator, a nyomda prefektusa és három évig (1762-1763., 1765.) könyvtáros volt.

A jezsuita anyagba tartoznak a könyvtárnak irodalomtörténeti szempontból azok a tudományos értékei, melyeket bibliográfiáink ma is külön tartanak számon. Ezek az. A) Ősnyomtatványok, B) Régi Magyar Könyvtár, C) Kéziratok Jó harmad részük a jezsuita korszakban gyűlt össze, időbelileg és szellemileg mindenesetre ennek az időszaknak a termékei, ezért itt van a helye, hogy ezeket a csoportokat múltjukkal és jelenükkel ismertessük, úgy ahogy a könyvtárrendezés során önállóságot és tudományos megbecsülést nyertek.

Régi katalógusaink az ősnyomtatványok elkülönítésével és értékelésével nem foglakoznak. Először a múlt század ötvenes éveiben veszik észre őket, amikor Hodor Károly hozzávetőlegesen 49-re, Vass József könyvtáros pedig közel kétszázra, 183-ra becsüli számukat. Jegyzéküket első ízben külön naplóban a 60-as években Matusik János könyvtárőr próbálta összeállítani Könyvnyomtatvány zsengék (Incunabulumok, Paleotipiák) címen. Ragaszkodva, mégpedig helyesen, az 1500-as határidőhöz, ami abban az időben még nem volt általánosan elfogadott tudományos megállapodás, 47 ősnyomtatványt sorol fel. A későbbi könyvtárosok, tágabb időt véve számításba (1530-ig), már 83 darabot számlálnak össze. Ez az adat került bele a Magyar Minervá-ba s innen a könyvtári köztudatba.

Amikor 1929-ben megkezdtem ennek az adatnak ellenőrzését, vagyis az ősnyomtatványok kiválogatását és elkülönítését a könyvespolcokon szabadon álló helyükről, csakhamar rájöttem, hogy egyik fenti adat sem helyes, mert az ősnyomtatványok száma jóval több, legalábbis megközelíti a százat. Meghatározásukhoz és katalogizálásukhoz azonban hiányzott a szükséges bibliográfiai apparátus. Ebben a helyzetben kapóra jött Vorhuchner Adolf püspöknek 1938. július 5-én az igazgató tanácshoz intézett 2044. sz. átirata, melyben tudatta, hogy megbízta dr. Baráth Béla pápai kamarás teológiai tanárt, a Batthyaneum igazgatóját, az egyházmegye területén levő könyvtárak ősnyomtatványainak összeírásával a berlini Staatsbibliothek számára, amely egy új ősnyomtatvány-bibliográfia kiadására készül. Az igazgató tanács 1938. július 7-én 1714. sz. alatt azt válaszolta a püspöknek, hogy dr. Baráth Bélának és a neki segédkező papnövendéknek az útiköltségét vállalja, továbbá mindkettőnek lakást és ellátást biztosít a Báthory-Apor Szemináriumban arra az időre, míg a Lyceum-könyvtárban elvégzik a tervezett munkát.

Erre csak 1940. augusztus 14. és 17. között került sor, amikor dr. Baráth Béla az egész könyvtárt átkutatta, s a már kiválogatott ősnyomtatványok számát addig rejtőző újakkal sikerült gyarapítania. A magával hozott Hain, Copinger és Reichlinger szakbibliográfiák segítségével számos csonka példányt határozott meg, több kéteset selejtezett ki, valamennyiről szakszerű pontos felvételeket készített. Feldolgozását közzé is tette Ősnyomtatványok Kolozsváron című tanulmányában, amely alfabetikus rendben felsorolja a Lyceum-könyvtár ősnyomtatványainak legfontosabb bibliográfiai adatait; eszerint megvolt a könyvtárban a következő 95 mű:

1. Aegidius Columna: Commentarii in Aristotelem de anima. Venetiis, 1500.
2. Aeneas Sylvius: Epistolae familiares. Norimbergae, 1481. 3. Aeneas Sylvius: Epistolae in Pontificatu editae. Mediolani, 1473.
4. Alanus de Insulis: Doctrinale altum. Coloniae, 1497.
5. Albertus Magnus: De anima lib. III. Venetiis, 1494.
6. Albertus Magnus: Metaphysica. Venetiis, 1494.
7. Ambrosius de Spira: Quadragesimale de floribus sapientiae. Venetiis, 1481.
8. Antonius Florentinus: Summmae theologicae Partes IV. Venetiis, 1481.
9. Appianus: De bellis civilibus Romanis. Venetiis, 1477.
10. Apuleius: Opera. Vincentiae, 1488.
11. Aquino Thomas: Catena aurea. Basileae, 1476.
12. Aquino Thomas: Summa Theol. partis I. Venetiis, 1489.
13. Aquino Thomas: Summae Theol. Partis II. prima pars. Venetiis, 1490.
14. Aquino Thomas: Opuscula. Venetiis, 1498.
15. Argentina Thomas: Scripta super 4 libros Sententiarum. Argentinae, 1490.
16. Aristoteles: Opera nonnulla. Venetiis, 1496.
17. Auctoritates Aristoteles. S. 1., s. a.
18. Augustinus Aurelius: Opuscula plurima. Argentinae, 1491.
19. Augustinus Aurelius: De Trinitate libri XV. Basileae, 1490.
20. Augustinus Aurelius: De civitate Dei libri XXII. Basileae, 1490.
21. Ausmo Nicolaus: Supplementum Summae Pisanellae. Venetiis, 1474.
22. Ausmo Nicolaus: Supplementum Summae Pisanellae. Venetiis, 1489.
23. Ausonius: Opera. Venetiis, 1496.
24. Barbarus Hermolaus: Oratio ad Fredericum III. et Maximilianum. S. 1., s. a.
25. Biblia Latina. Venetiis, 1476.
26. Biblia Latina. Norimbergae, 1477.
27. Biblia Latina. Venetiis, 1484.
28. Biblia Latina. Venetiis, 1481.
29. Biblia Latina. Norimbergae, 1497.
30. Brant Sebastianus: Varia Carmina. Basileae, 1498.
31. Busti Bernardinus: Defensorium Montis Pietatis. S. 1, s. a.
32. Calderinus, Johannes: Consilia. Venetiis, 1497.
33. Charchono Michael: Sermonarium triplicatum. Venetiis, 1476.
34. Censorimus de die natali. Bononiae, 1497.
35. Chrysostumus Johannes: Homiliae in evangeliurn S Johannis. Romae, 1470.
36. Cicero Marcus Tullius: De officiis libri III. Venetiis, s. a.
37. Claudianus: Opera. Venetiis, 1495.
38. Clavasio Angelus: Summa angelica de casibus conscientiae. Venetiis, 1487.
39. Clavasio Angelus: Summa angelica de casibus conscientiae. Norimbergae, 1492.
40. Dionysius Halicarnasseus: Antiquitatum Romanorum libri X Tarvissi, 1480.
41. Duranti Guillelmus: Rationale divinorum officiorum. S. 1., s. a.
42. Duranti Guillelmus: Rationale divinorum officiorum. Norimbergae, 1481.
43. Eusebius Pamphilus: Chronicon. S. 1., s. a.
44. Eyb Albertus: Margarita poetica. Venetiis, 1493.
45. Ferrerius Vincentius: Sermones de tempore et de sanctis. Norimbergae, 1492.
46. Gellius Aulus: Noctes Atticae. Venetiis, 1494.
47. Guillermus Parisiensis: De sacramentis. Cur Deus homo. De poenitentia. S. 1, s. a.
48. Guillermus Parisiensis: De universo. S. 1., s. a.
49. Gratianus: Decretum cum apparatu. Venetiis, 1496.
50. Gregorius: Liber epistolarum. S. 1., s. a.
51. Herodotus: Historiarum libri IX. Venetiis, 1494.
52. Hieronymus: Epistolae et tractatus. Venetiis, 1476.
53. Isidorus Hispalensis: Etymologiarum libri XX. Venetiis, 1483.
54. Kempis Thomas: Opera. Norimbergae, 1494.
55. Lombardus Petrus: Sententiarum libri IV. Norimbergae, 1498.
56. Lyra Nicolaus: Glossa in universa biblia. Norimbergae, 1481.
58. Macrobius Aurelius: In somnium Scipionis expesitiones et Saturnalia. Venetiis, 1492.
59. Maioranis Franciscus: Scriptum super primum sententiarum. Basileae, 1489.
60. Mancinellus: Scribendi orandique rnodus. Venetiis, 1398.
61. Mancinellus: Donatus melior etc. Venetiis, 1500.
62. Martialis Marcus Valerius: Xenia et Apophoreta. Lipsiae, 1498.
63. Orosius Paulus: Historiarum adversus Paganos libri VII. Vicentiae, s. a.
64. Ovidius Publius: Fastorum libri. Venetiis, 1497.
65. Ovidius Publius: Tristium libri. Venetiis, 1499.
66. Pelbartus de Temeswar: Sermones Pomerii de Sanctis. Hagenau, 1499.
67. Perottus Nicolaus: Cornucopiae linguae latinae. Venetiis, 1499.
68. Philephus Franciscus: Orationes cum quibusdam aliis opusculis. Venetiis, 1491.
69. Philephus Franciscus: Epistolarum libri XVI. S. 1, s. a.
70. Pisis Raynerus: Pantheologia. Venetiis, 1486.
71. Platina Bartholomaeus: Vitae Pontificum. Venetiis, 1479.
72. Plato: Opera. Venetiis, 1491.
73. Plinius Cajus: Historia naturalis. Parmae, 1478.
74. Plinius Cajus: Historia naturalis. Parmae, 1481.
75. Quintilianus M. Fabius: Institutiones oratoriae. Romae, 1470.
76. Quintilianus M. Fabius: Institutiones oratoriae. Venetiis, 1482.
77. Quintilianus: Declarationes. Parmae, 1494.
78. Schedel Hartmann: Liber Chronicarum. Norimbergae, 1493.
79. Seneca L. Annaeus: Opera philosophica et epistolae. Tarvisii, 1478.
80. Seneca L. Annaeus: Epistolae ad Lucilium. S. 1., s. a.
81. Sermones novi de tempore. Argentinae, 1487.
82. Sibylla Bartholomaeus: Speculum quaestionum peregrinarum. Romae, 1493.
83. Silius Italicus: Punicorum libri XVII. Venetiis, 1492.
84. Sulpicius Johannes: Opus grammaticum. Venetiis, 1500.
85. Tortellius Johannes: Commentariorum grammaticorum de ortographia dictionem e Graecis opus. Venetiis, 1484.
86. Valerius Maximus: Factorum dictorumque memorabilium libb. IX. Venetiis, 1491.
87. Valerius Maximus: Factorum dictorumque memorabilium libri IX. Venetiis, 1494.
88. Valla Laurentius: Elegantiae latini sermonis. Venetiis, 1496.
89. Vergilius: Opera. Norimbergae, 1492.
90. Vergilius: Bucolica. Daventer, 1498.
91. Vergilius: Georgica. Daventer, 1498.
92. Vocabularius breviloquus. Argentinae, 1489.
93. Voragine Jacobus: Legenda Sanctorum. Norimbergae, 1488.
94. Voragine Jacobus: Aurea legenda Sanctorum. Argentinae, 1490.
95. Voragine Jacobus: Legenda Sanctorum. Basileae, 1490.

Ez az örvendetes eredmény is arra késztetett, hogy a belső nagy könyvtárteremben az egyik könyvállványt záros üveges szekrénnyé alakítassam át, ahová megbízásomból Andrásofszky János egyetemi könyvtártiszt az ősnyomtatványokat nagyság szerint rendben elhelyezte és új könyvtári jelzettel látta el őket. Más irányú elfoglaltságom miatt a rendezést csak 1946 májusában fejezhettem be, amikor dr. Baráth Béla felvételeit fölülvizsgálva s azokat némiképpen kiegészítve, megírtam a katalógusfőlapokat s ezeket külön dobozba csoportosítottam. Elkészítettem továbbá az ősnyomtatványok alapleltárát, s a főkatalógusban utaló lapokat helyeztem el. Ezzel az ősnyomtatványok a mai könyvtári követelményeket kielégítő rendbe és használhatóságba kerültek.

Az alapleltár 96 ősnyomtatványt sorol fel 1500-ig. Ebből csak egy kétes (68. sz.). Mivel a könyvtár a régi jezsuita könyvtár utóda, érthető, hogy ilyen sok benne az ősnyomtatvány. A 96 ősnyomtatvány közül 71 viseli annak a nyomát, hogy már a régi jezsuita katalógusba be volt vezetve. Sok ezek között a kolligátum, ahol a beírás csak az első darabra történt, azt lehet tehát mondani, hogy a könyvtár ősnyomtatvány-állománya csaknem kivétel nélkül jezsuita örökség. A kolozsvári könyvtárak között, még az Egyetemi Könyvtárt és az Erdélyi Nemzeti Múzeum könyvtárát sem véve ki, a Lyceum-könyvtárban van a legtöbb ősnyomtatvány. Erdélyi viszonylatban csak a Batthyaneum és a csíksomlyói ferencrendi zárda könyvtára rendelkezik többel.

Ősnyomtatványaink egytől egyig latin nyelvűek. Tartatom tekintetében természetszerűleg sok a teológiai és bölcseleti munka (Aquino Th., Augustinus, Chrysosthomus, Hieronymus, Kempis, Lombardus Petrus, Pelbartus de Temesvár, Voragine Jacobus), de szép számmal vannak képviselve az ókori klasszikusok (Aristoteles, Apulejus, Cicero, Gellius, Herodotus, Martialis, Ovidius, Plato, Plinius, Quintilianus, Seneca, Valerius Maximus, Vergilius) s akad egy-két híresebb humanista kiadvány is (Aeneas Sylvius, Philelphus Franciscus, Valla Laurentius stb.). Korban legrégibb Quintilianus egyik munkája és Aranyszájú Sz. János homiliái. Mindkettő az 1470. évből való. Általában 15 ősnyomtatvány az 1470-es évek terméke, 22 a 80-as éveké, a többi a 90-es évekbe nyúlik vissza. A bejegyzésekből több könyvnek a középkori provenienciájáig lehet lemenni. Az egyik könyv pl. valamikor a bákói kolostor volt. A nyomdák közül Velence szerepel legtöbbször, 45-ször, azután következik Nürnberg 15, Basel 6, Strassburg és s. typ. 5-5, Milano, Róma, Párma 3-3, Vicensa, Travisi, Daventer 2-2 és Köln, Bologna, Augsburg, Lipcse, Hagenau 1-1 esetben. A 96 ősnyomtatvány összesen 15 nyomda terméke. Van egy Aldina is (67. sz.). A katalógusból meg lehet tudni, hogy melyek a szépen díszített, iniciálés ősnyomtatványok. Ezek a nagybecsű könyvtári és könyvtártörténeti értékek az 1941. évi kolozsvári olasz kiállításon sok elismerést és becsületet szereztek a Lyceum-könyvtár múltjának.

A Lyceum-könyvtár átvétele után első teendőim közé tartozott a régi magyar könyvek számbavétele. Szabó Károly bibliográfiájából tudtam róla, hogy a könyvtárnak becses hungaricum-gyűjteménye van. Nem kis meglepetésemre a nyílt könyvespolcokon találtam meg őket, más könyvek között szétszórva és nagyság szerint beillesztve. A könyvtárosok közül egyedül Zachár János vette észre értéküket, de szakszerű könyvtári feldolgozásukra senki sem gondolt. Szabó Károly nyomán tehát összekeresgéltem és egybegyűjtöttem a polcokról a régi magyar könyveket. Később az egész könyvtár alapos átvizsgálása során a fiókokban és a szekrényaljakban katalogizálatlanul még jó egynehányat találtam. Innen van, hogy Szabó Károly kezében, mint bibliográfiájából megállapítható, 40 régi magyar könyvünk nem fordult meg.

Az így összehordott anyag rendkívül gyatra állapotban volt. Több darab kötetlenül dísztelenkedett, többről a kötés teljesen vagy félig lemállott, a gondviseletlenség következtében sok régi magyar könyv elöl vagy hátul megcsonkult. Ezenkívül a könyvmoly is szemmel látható pusztításokat végzett bennük. Rendbehozatalukra költségvetési előirányzatot készítettem Rohonyi Albert egyetemi könyvtári könyvkötő mesterrel, amit az igazgató tanács az 1933. január 11-i ülésen jóváhagyott, és a pénzt mindjárt ki is utalta. Egy jó fél év múlva, szeptember 26-án jelentettem az igazgató tanácsnak, hogy Rohonyi Albert huzamosabb ideig tartó, de alapos és szakszerű munkával a javításra szorult 112 darab régi magyar könyvet rendbehozta. Egy részüket stílusosan teljesen újra kötötte, más részükön kisebb-nagyobb javításokat hajtott végre, mindenütt megőrizve a régi kötések ép részeit, a megrongyolódott lapokat kiegészítette s az egész könyvanyagot gondosan féregmentesítette. Ezután a külsejükben is díszes könyveket záros üvegszekrénybe helyeztem, s a végzett munkálatok kiegyenlítését igazoló számlát a 15.970 lej kifizetéséről fölterjesztettem, hálás köszönetet mondva az igazgató tanácsnak nagylelkű áldozatáért, mellyel a régi magyar könyvtárt mintaszerű állapotba juttatta.

Ezután megkezdődött a rendbehozott könyvek meghatározása és újra katalogizálása. Ezt a feladatot megbízásomból, Kekel Béla és Blédy Géza tanárjelöltek előmunkálatai után, Andrásofszky János egyetemi könyvtártiszt hajtotta végre, ugyanő írta meg a katalógusfőlapokat (1938). A közbejött események miatt csak 1945 májusában jutottam hozzá, hogy fölülvizsgáljam a katalogizálást, kiegészítsem a hiányokat, véglegesítsem a főlapokat, beírva a hiányzó adatokat s elkészítsem az alapleltárt. A főlapokat külön dobozba helyeztem, a főkatalógusban csak utaló lapok találhatók.

Eszerint a könyvtárnak 132 régi magyar könyve van. Ezek közül 21 kettős, illetőleg hármas példány, vagyis 110 régi magyar művet őriz a Lyceum-könyvtár. Ebből 10 darab unicum, sehol másutt meg nem levő egyetlen példány és 14 darab egyetlen teljes, egyetlen közkönyvtári ritkaság, erdélyi viszonylatban szintén egyetlen példány. A XVI. századból 12 régi magyar könyv ered - a legrégibb 1550-1552 körül való - a XVII. századra 85, a XVIII. századra (1711-ig) pedig 13 hungaricum esik. A 132 könyvnek több mint a fele, 72, mint a bejegyzésekből megállapítható, a jezsuiták gyűjtése. 1614-ből való a legrégibb jezsuita könyvtári bejegyzés.

Nemcsak mennyiségileg, hanem tartalmilag is gazdag anyag áll előttünk. Köztük van Pázmány Péter majdnem valamennyi munkájának első nyomtatványa s a katolikus restauráció irányát jelző Kalauz-ának (1613) az elsőt is magában foglaló négy kiadása, Káldi György bibliafordításának 1626. évi editio princepse s Káldi nagy hatású prédikációs gyűjteménye. Ezek az ellenreformáció diadalának emlékei. De ott találjuk Telegdy Miklós pécsi püspöknek a reformáció győzelmes előnyomulásával a XVI. század utolsó negyedében első ízben szembeszálló munkáit, Monoszlói András veszprémi püspöknek a protestánsokkal vitázó összes műveit, Balásfi Tamás boszniai címzetes püspöknek a luteránus és kálvinista prédikátorok támadásai ellen Pázmány Pétert védő iratait, csíkszentgyörgyi Illyés Andrásnak, a reformáció korszaka után az első erdélyi püspöknek prédikációit és öccsének, Illyés István esztergomi nagyprépostnak elmélkedő műveit. Megvan továbbá a konvertita Veresmarti Mihály bátai apátúr valamennyi munkája, a családjának hercegi rangot szerző Esterházy Pál több mint ezer Mária-csodatételt felsoroló könyvének nagyszombati szép kiadása, az erdélyi származású Vásárhelyi Gergely jezsuita páter hitvédő munkásságának, a tűzzel és lelkesedéssel küzdő Hajnal Mátyás, Landovics István hitszónok és Lépes Bálint nyitrai püspök irodalmi működésének emléksorozata. Majd a Székely István világkrónikájának 1559-i első kiadása, a semptei híres protestáns prédikátornak, Bornemissza Péternek evangéliumi magyarázatai, Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek a református vallást oltalmazó műve. Mellettük Czeglédi István, Komáromi Csipkés György teológiai tanár, Geleji Katona István erdélyi ref. püspök, Kereszturi Pál gyulafehérvári kollégiumi tanár, Medgyesi Pál debreceni tanár és a Bethlen Gábor udvarában prédikátori tisztet betöltő Milotai Nyilas István könyvei sorakoznak. A múlt gazdag képe domborodik ki, mikor a nevezetes maradványok sorában képviselve látjuk a jezsuitákkal elkeseredetten harcoló Pósaházi János pataki tanárt, a jeles nevű Heltai Gáspár, Szenci Molnár Albertet és Enyedi Györgyöt, a világhírű Comenius magyarul megjelent tankönyveit, Apáczai Csere János korszakos jelentőségű enciklopédiáját és az első magyar költőnő, Petrőczi Kata Szidónia elmélkedő munkáit.

A Régi Magyar Könyvtár II. csoportjában, melyben az 1711-ig megjelent nem magyar nyelvű hazai nyomtatványok tartoznak, 103 művet őriz a könyvtár. Ebből 8 unicum és további 25 erdélyi viszonylatban egyetlen példány. Legszegényesebb a Régi Magyar Könyvtár III. csoportja, a magyar szerzőktől külföldön 1711-ig megjelent nem magyar nyelvű nyomtatványok sorozata. Itt mindössze 30 művet lehet találni, melyből 2 unicum és további 12 erdélyi viszonylatban egyetlen példány. A Régi Magyar Könyvtár három csoportja együttvéve gazdag anyagot mutat ki a könyvtár birtokában: 243 művet, amelyből 20 unicum és további 51 ritkaság, illetőleg erdélyi viszonylatban egyetlen példány. Ezeket az értékeket a könyvtár évszázadok óta őrzi, s remélhetőleg ezentúl sem esik kár bennük.

Az 1848. évi alap-könyvsorjegyzékbcn szerepelnek először kéziratok, mégpedig a nyomtatványok közt felsorolva. Ugyanakkor az állványokon is a könyvek között voltak elhelyezve. Ez a múlt öröksége lehetett, ami abból következtethető, hogy a kéziratok egy részén a szokásos régi könyvtári beiktatás található ("Inscriptus Coll. Claudiopol. S. J. Catalogo"). A XVIII. század első feléből (1701, 1706, 1746; van egy 1606-i beiktatás is, ez a legrégibb). Ez azonban aránylag nagyon csekély, mindössze 33 kézirat visel régi könyvtári bejegyzést. Arra lehet gondolni, hogy a jezsuiták a kéziratoknak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, s ezek hagyatékukból később kerülhettek be a könyvtárba.

A múlt század 60-as éveiben Matusik János könyvtárőr különítette el először a kéziratokat a nyomtatványoktól a 44. osztály A) és B) sorában. Ugyanő külön is összeírta őket A kolozsvári római katolikus Lyceum könyvtárában létező kéziratok jegyzőkönyve 1861/2-től című naplóban. Összeállítása szerint a kéziratok száma 423 mű 473 kötetben. A kimutatások ezeket a kéziratokat továbbra is a nyomtatványok számába foglalták be. Egyik könyvtári összesítésben sincs a kéziratok száma külön feltüntetve, mintha azok nem is léteztek volna.

Az 1889-i átköltözés és újrarendezés a kéziratokat az 1848-i csoportosítás folytatásaképpen külön oszlopokba helyezte el, a harmadik teremben az ajtó fölé megközelíthetetlen magasságokban, ahol sem a kutató, sem az érdeklődő észre nem vehette őket. Ehhez járult, hogy cédulalapjaik a könyvek katalógusának ABC rendjébe soroztattak be, így szinte senki sem tudott arról, hogy a könyvtár elég gazdagnak mondható kéziratkészletet is őriz. A könyvtárőr az 1940. július 27-i évi jelentésében tűzte ki e tarthatatlan helyzet megszüntetését. Erre alkalmat és módot nyújtott az a körülmény, hogy egy arra rászoruló érdemes pesti tanárjelöltet, Kárpáti Sándort, 1942 nyarán két hónapig teljes ellátással nyaraltatott Kolozsvárt az akkor vezetése alatt álló diákjóléti intézményekben. Ellenszolgáltatásul azt kérte tőle, mivel különben is érdeklődött a tárgy iránt, hogy a magas emeleti oszlopokról leszállított s nagyság szerint külön záros szekrényekbe csoportosított kéziratokat tüzetesen vizsgálja át és a bibliográfiai követelményeknek megfelelően katalogizálja újra. Lelkiismeretes, jó munkát végzett, s talán ennyivel egy magunkfajta könyvtár be is érhette volna. Ezt azonban a könyvtárőr csak alapvetésnek tekintette, ezért Biró János ferences atyának 1944-ben tanári szakdolgozatul azt a témát adta, hogy dolgozza fel a Lyceum-könyvtár kéziratait, Kárpáti adatait vizsgálja fölül és egészítse ki, lehetőleg pontos meghatározásokat végezzen s azonkívül legyen tekintettel az anyag tartalmi részére is. Feladatát általában sikeresen oldotta meg, különösen az anyag rendszerezésében, a kéziratok csoportosításában és történetiségük vázolásában előbbre vitte eddigi hiányos ismereteinket.

Ilyen előzmények után katalogizáltam újra a kéziratokat, helyesbítve és kiegészítve a két előmunkás adatait. Elkészítettem továbbá a katalógusfőlapokat, s lefektettem az eddig teljesen hiányzó leltárt. Eszerint a kézirattár 476 műből áll, ebből magyar nyelvű 120, német 21, francia 2, latin 346, összesen 508 kötet. Koruk a XVI-XIX. század. A legrégibb kézirat 1582-ből való, a legfiatalabb 1848-ból. A magyar kéziratoknak csak a kisebbik része (36) XVIII. századi, a nagyobbik fele (84) a XIX. század első feléből való, főképpen a 40-es évekből származik. A legrégibb 1704-ből van keltezve (az 1640-es nem egykorú, későbbi másolatnak látszik). A németek közül 3 mű XVII. századi, 6 mű XVIII. századi és 12 mű XIX. századi. A két francia kézirat a XVIII. századból ered. A kéziratok túlnyomó többsége latin nyelvű. Ezek közül 112 évszám nélküli, jó részük minden bizonnyal a XVIII. században íródott. A 234 meghatározott korú kézirat közül 2 XVI. századi, 66 XVII. századi és 156 XVIII. századi, mégpedig nagyrészt az 1710/20-as évekből. Általában a kéziratok kétharmad része a jezsuita korszak öröksége; s ezeknek származási helye: Róma, Ingolstadt, Grác, Bécs; Nagyszombat, Kassa és Kolozsvár - neves egyetemi tanárok filozófiai és teológiai előadásainak (praelectio) a hallgatók által írt jegyzetei. A magyar kéziratok zöme cenzúrai példány; elhelyezésük a Lyceum-könyvtárban a könyvtár egykori hivatalos jellegével függ össze. A kéziratok közül 82-nek ismerjük könyvalakban megjelent nyomtatott kiadását. Ebből 74 magyar kiadvány.

A kéziratoknak ez a könyvtári rendbeszedése és bibliográfiai meghatározása megkönnyítheti az anyag további tudományos feldolgozását, amiből nemcsak a könyvtár múltjára, hanem a jezsuita Akadémia történetére, tanítási anyagaira s az erdélyi cenzori hivatal működésére is vonhatók le érdemes tanulságok. Ennek érdekében közé kellene tenni a kéziratok bibliográfiai adatait, hogy a tudományos világ tudomást szerezhessen róluk, mert rejtegetett kincs marad mindaddig, míg az anyag ismerete a nyilvánosság elől el van zárva.