Piarista korszak (1776-1948)

Átmenet a jezsuita és a piarista korszak között (1773-1776)

1773-ban, közel a jezsuiták kolozsvári letelepedésének kétszáz éves fordulójához, a "Dominus ac Redemptor" kezdetű bréve kimondotta a rend megszüntetését. Mária Terézia királynő a pápai brévét 1773. szeptember 18-i kelettel küldte meg az erdélyi kir. főkormányszéknek, intézkedett kihirdetéséről s utasításokat adott a feloszlatás végrehajtására. A kormányszék október 8-án gr. Kemény Farkas elnöklete alatt bizottságot alakított, amely október 24-én tanácskozást tartott a püspöki biztossal a bréve közlésének s a királyi rendelet végrehajtásának módozatairól. Másnap valamennyi érdekelt jelenlétében az ünnepélyes kihirdetés megtörtént, s a fiskus emberei rögtön hozzáfogtak az ingatlanok és ingóságok átvételéhez, valamint a leltározás hosszú műveletéhez. A volt pátereknek minden tisztsége és joghatósága megszűnt, szerzetesi közösségük feloszlott, és záros határidőn belül ki kellett vonulniuk a kollégiumból.

A könyvtár kulcsait Boér Imre atyától, az utolsó jezsuita prefektustól, Benkő Mihály kolozsvári plébános vette át, aki püspöki biztosként a kollégium tanulmányi felügyeletére nyert megbízást. A "Collegium Bibliothecaját én recipiáltam, constituáltam Bibliothecariusnak maga kérésére Tdő Molnár uramot" - jelenti 1773. december 14-én Szereday Antal nagyprépostnak. Eszerint a könyvtárt átmenetileg Molnár Márton tordai főesperes igazgatta, aki 1773 decemberétől az egyetemen a szentírástudományt adta elő. "Nem szabad akárminémű könyvet is sine reversalibus kiadni, ezenkívül schedulát teszen a könyv helyébe, hogy micsoda könyvnek helye, és ki vette magához." Ennél többet Molnár Márton nem is cselekedhetett, mert, mint minden ilyen változáskor történni szokott, egyelőre bizonytalanság és rendetlenség lett úrrá a tereken. Mindenki tájékozatlan volt, s legkevésbé a könyvtárral törődtek, amely igen békésen porosodhatott, ha nyugalmát meg nem bolygatták.

Molnár Márton, aki rövidesen unni kezdette a könyvtárt, csak néhány hónapig viselte tisztét. Az 1774-ben a kir. univerzitas direktorává kinevezett gr. Bánffy Dénes kolozsmegyei főispán a könyvtárt Biró István exjezsuitára bízta. Ezekben az átmeneti években, míg az egyetem és a kollégium a piaristák joghatósága alá nem kerül, érdemleges dolog alig történik a könyvtár életében. A beszerzés szünetel, mert a fenntartó alapok számbavétele és célrendeltetésük meghatározása sokáig tart, s a könyvtárosnak alig akad más dolga, mint őrizni a gyűjteményt, itt-ott a könyvigényléseket kielégíteni s egy-két hivatalos kimutatást elkészíteni. A főhatóságot nehezebb és bonyolultabb ügyek foglalták le, s olyan aprólékos holmira, mint a könyvtárfejlesztés, egyelőre gondot nem fordíthatott. Vinkler Jánosnak, az egyetemen a hazai jog professzorának, előadásaihoz szüksége volt bizonyos jogi könyvekre, s ezt csak úgy sikerült előteremtenie, hogy az udvari kancelláriához fordult; mely 1776-ban az alkalmi szükségletek fedezésére szolgáló 600 forintos saját alapjából szerezte be azokat és bocsátotta a kérelmező rendelkezésére, de ugyanakkor a kir. főkormányszék útján intézkedett, hogy ezt a 11 darab magán-, természet-, nemzetközi-, egyház- és hazai jogi könyvet 64 frt 27 x beszerzési értékben gr. Bánffy Dénes egyetemi igazgató vezettesse be az egyetemi könyvtár katalógusába. Az udvari kancellária iratában a "Bibliotheca Universitatis" kifejezés nem tévedés és nem véletlen, mert 1773 után a kolozsvári könyvtárt hivatalosan egyetemi könyvtárnak nevezik s ezt a címet használja a katalogizálás is ilyesformán: "Inscripsit Catalogo Librorum Regiae Universitatis Claudiop. 1776"; "Inscriptus Catalogo Bibl. Universitatis Regiae. Ao 1785. Claudiopolitanae".

Mária Teréziának a jezsuita rend feloszlatását követő, 1775. február 16-án kelt 2626. E. 30. számú, 45 pontból álló terjedelmes rendelete, mely a jezsuita vagyon, iskolák, intézetek, templomok új birtokbavételére és átrendezésére vonatkozó aprólékos utasításokat tartalmazza, a 43. pontjában úgy intézkedett, hogy az erdélyi jezsuita székhelyeken maradt jogi, teológiai, filozófiai, kazuisztikus és más magasabb tudományokhoz tartozó könyveket Kolozsvárra kell szállítani az egyetemi könyvtár gyarapítására, s ha azok ott már megvolnának, akkor a fehérvári káptalan könyvtárának adassanak át, mégpedig úgy, hogy egyik-másik teologiai, kazuisztikus és morális könyv maradjon meg azoknak a használatában, kik a rend feloszlatása óta az illető plébániákat szolgálják, a prédikációs könyveket pedig, melyekből különösen Brassóban és Szebenben van több példány, a püspök ossza szét az erdélyi városok és nagyobb falvak plébánosai között. Ez a körültekintően intézkedő rendelet a volt jezsuita könyvtáraknak is a felosztás sorsát szánta, de egyszersmind bizonysága annak, hogy a kolozsvári jezsuita könyvtár kivételesen épségben megmaradt, állományát semmi megcsonkítás nem érte, sőt pártoló figyelemben részesült, hogy más jezsuita rezidenciák gyűjteményeinek fölös példányaiból még gyarapíttassék.

Különben ez a rendelet hosszú és bonyodalmas folyamatot indított el, mely újabb és újabb intézkedéseket követelt, s másfél évtized múlva alig tudott véget érni. Kollonitz püspök semmire nem jut vele, de utóda, Batthyány Ignác püspök, a nagy könyvgyűjtő és könyvtáralapító, aki már akkor foglalkozik az egyházmegyei központi könyvgyűjtemény gondolatával, annál erélyesebben ragadja meg. Eljárni azonban nem lehetett, míg a volt jezsuita rezidenciák könyvtárainak katalógusai el nem készültek, ezeket pedig hosszú ideig a fiskus tartotta zár alatt. A hivatalos helyeket beadványokkal kellett ostromolni, hogy a könyvtárak a zár alól felmentessenek s a lajstromozás céljából hozzáférhetőkké váljanak. Csak 1781-ben készülnek el a katalógusok, s a püspök a főesperesek útján magukat a könyvtárakat is beszállíttatta Fehérvárra, hogy a válogatást megejtse és a szétosztást végrehajtsa. Ezek a katalógusok megvannak a püspöki levéltárban, s belőlük azt a tájékozódást lehet szerezni, hogy a vidéki kisebb jezsuita rezidenciák a maguk szükségletéhez mérten jól fel vannak szerelve teológiai, filozófiai, kanonista, aszketikus stb. könyvekkel, lexikonokkal, gyűjtményes munkákkal s az iskolai tanításhoz tartozó auktorokkal. Az udvarhelyi rendház katalógusa 9 csoportban 534 darab könyvet sorol fel, a brassói rendház 18 csoportban 508 könyvet, a marosvásárhelyi rendházé 491 könyvet, vagyis ezek a könyvtárak szemmel láthatólag egyforma nagyságúak s a katalógusokból megállapíthatólag egyforma anyagúak voltak. A kolozsvári könyvtár 6000 kötetes állományához viszonyítva azonban kis kézikönyvtár számba mentek, az egyetemi könyvtárnak gyarapítására nem szolgáltak; sőt: a kolozsvári könyvtár 1781. szeptember 13-án 223 példányban 110 teológiai művet adott át a püspöknek, igaz, hogy ezeket később a kormányszék visszaküldte s Fehérvárról hazaszállíttatta. A püspök maga is kénytelen volt a rezidencia könyvtárait visszaadni, mert az illető székhelyeken középfokú iskolák alakultak, s az 1775-i rendeletet az egyházi bizottság úgy módosította, hogy a volt jezsuita könyvtárak ezeknek az iskoláknak a céljaira szolgáljanak. Már az 1790-es évek elején járunk, mikor ez az ügy sok huzavona után végre nyugvópontra jut.

A jezsuita és a piarista korszak közötti néhány átmeneti esztendő ilyen eseménytelenül múlt el a könyvtár életében.