A könyvtárnak az 1850. évvel kezdődő új időszaka, amely közel 80 esztendőt ölel fel és két részre különül el, változatos képét mutatja a további örvendetes fejlődésnek és a rendszerek változása következtében beállott sorvadásnak. A Lyceumot súlyos csorba érte s ezt a vele összefüggő könyvtár is megsínylette. A bölcsészeti kar 1850-ben megszűnt, a jogi már 1849-ben. Az utóbbi 1863-ban újraéledt, de már a Lyceum keretein kívül, így a folytonosságot s vele együtt a főtanodai jelleget csupán az orvos-sebészeti intézetre zsugorodott főiskolai tagozat tartotta fenn 1872-ig, a kolozsvári állami egyetem megalapításáig. Ez a húsz és egynehány esztendő utolsó szakasza volt a könyvtár főiskolai hivatalos és nyilvános jellegének. Ebben a minőségében a közkönyvtárak életének minden akkori nevezetes mozzanatát átéli, és tapasztalatokban gazdagon öregszik ki éppen abban a pillanatban, mikor fiatal utóda, a kolozsvári Egyetemi Könyvtár megkezdi pályafutását.

Az abszolutizmus évtizedében a bécsi cs. kir. közoktatásügyi minisztérium vonja hatáskörébe a könyvtárt, s intézkedéseit a szebeni helytartóság útján hajtja végre. A 60-as évektől kezdve megint a kir. kormányszék, illetőleg a Kat. Bizottmány a könyvtár főhatósága, de közvetlen felettese az erdélyi püspök. Így tart ez az 1870-es évek elejéig, mikor a Kat. Bizottmány helyébe az erdélyi róm. kat. Státus igazgató tanácsa lép. Az elnevezésben fontos változás következett be. Maga a helytartótanács 1851. szeptember 2-án kelt 20415 C. M. G. sz. alatt elismerte, hogy a róm. kat. iskolákat és alapokat visszaélésből és tévedésből nevezték eddig cs. királyiaknak, s ettől kezdve püspöki rendelet parancsolta meg az igazgatóknak, hogy jövőre azokat nem másképpen, mint csak róm. kat. elnevezéssel különböztessék meg és illessék. Ennek megfelelően mindjárt az időszak kezdetétől a "róm. kat. lyceumi könyvtár" új elnevezés lép életbe és válik közkeletűvé.

Amennyi belátásról tanúskodott a róm. kat. jelleg elismerése, éppoly kevéssé érvényesült a cs. kir. minisztérium rendelkezéseiben a jogok tiszteletben tartása. Csakhogy egy olyan egyházfő ült ekkor az erdélyi püspöki székben, ki a kat. egyház jogait az önkényeskedésekkel szemben féltékenyen őrizte, és minden illetéktelenséggel határozottan szembeszállt. A bécsi közoktatásügyi minisztérium az akkori jogfosztó felfogás és eljárás szellemében a lyceumi könyvtárt egyszerűen tartományi könyvtárnak (Landesbibliothek) tekintette, s figyelmen kívül hagyta a kat. egyház fennhatóságát. A helytartó tanács 1855-ben a kincstár által megvásárolt szebeni Benigni könyvtárt minden aggodalmaskodás nélkül a "nyilvános jellegű tartományi könyvtár"-nak nevezett kolozsvári lyceumi könyvtárba utalta át és helyeztette letétbe. Anélkül, hogy a püspöktől engedélyt kért volna rá, vagy előzetesen bejelentette volna szándékát, úgy rendelkezett a könyvtárral, mint a sajátjával vagy alárendeltjével. Ez a tulajdonjog kétségbevonását, illetőleg mellőzésének látszatát keltette. Haynald Lajos püspök nem késett 1856. január 3-án felszólítani Vass Józsefet, a könyvtár akkori prefektusát, hogy az erdélyi latin szertartású kat. egyháznak a kolozsvári kat. lyceumi könyvtárra vonatkozó tulajdonjoga védelmére a könyvtár eredetének és gyarapodásának hiteles adatai alapján sürgősen állítson össze egy oklevélileg megbízható "historiae deductio"-t; gondos levéltári kutatásokat végezve, nyomozzon utána, hogy ki, mikor és milyen költségekkel állította fel a könyvtárt, mit fordított fenntartására és folytatólagos gyarapítására a tanulmányi-, a vallásalap, és mit a kincstár, s jegyezze ki az idevonatkozó okmányok keltét és számát. Az ügy érdekében a püspök mozgósította Mike Sándort is, a kormányszék levéltárosát. A végrehajtott szorgos kutatásnak köszönhetjük egy sereg, a kormányszék levéltárából kikutatott okmánynak hiteles másolatát, aminek kitűnő hasznát vettük a könyvtár fenti történetének összeállításában. A Vass József és Mike Sándor által szolgáltatott bőséges adatok alapján a püspök a magas helytartósághoz 1856. február 3-án 372. sz. alatt intézett német nyelvű átiratában az okleveles bizonyítékok hosszú sorával mutatta ki, hogy a könyvtár eredete, gyűjteménye és fenntartó alapja az erdélyi latin szertartású kat. egyház elvitathatatlan tulajdonjogát igazolja. Az, hogy egyes társaságok vagy könyvnyomdák saját jószántukból vagy felsőbb rendelkezésre a könyvtár gyarapításához hozzájárultak, amit mindig illő köszönettel fogadtunk és fogadunk a jövőben is - írja a püspök -, mit sem változtat annak jellegén és a kat. egyház birtokolásán. A könyvtárnak ezt a jellegét megvédeni az alapok iránt tartozó kegyeletből s a kétségtelen tulajdonjognál fogva az egyház kötelessége. Ez a kötelesség a püspököt feljogosítja, hogy visszautasítson minden olyan törekvést, mely az egyház tulajdonjogát nem akarja tiszteletben tartani és intézményének védelmére keljen a nyugtalanító súrlódásokat keltő szándékokkal szemben. A bizonyítékoknak és jogi szempontoknak hangsúlyozása mellett a püspök aztán utólagosan hozzájárult a Benigni-könyvtár ideiglenes elhelyezéséhez a lyceumi könyvtárban.

Az erélyes felvilágosítás ellenére a bécsi kultuszminisztérium 1857. augusztus 19-én 14184. sz. alatt az erdélyi cs. kir. helytartótanács útján elrendelte, hogy a kolozsvári lyceumi könyvtár álljon rendelkezésre, ha egyes műveket rövid használatra Bécsbe fog kölcsön kérni. A püspök ebben megint sérelmet érzett, és szeptember 26-án a 3116-1857. sz. átiratában a magas cs. kir. helytartóságot emlékeztetve múlt évi terjedelmes fejtegetésére, nyomatékosan tudomására hozta, hogy a kolozsvári róm. kat. lyceumi könyvtár nem cs. kir. tanulmányi könyvtár, ahogy a minisztérium tévesen gondolja, hanem magántulajdona Erdély latin katolikus egyházának. Ennél a jellegénél és a tulajdonjognál fogva a könyvtár a püspöknek, mint az egyház legfőbb képviselőjének, közvetlen felügyelete alatt áll, s a benne található könyvek felett a rendelkezési jog nem ruházható át az alárendelt könyvtárosra vagy más valakire. Készséggel eleget tesz a kultuszminisztériumi könyvtáros óhajának, hogy egy vagy más mű a kolozsvári latin kat. lyceumi könyvtárból rövid ideig tartó használatra átküldessék, csakhogy ezt a kívánságot jövőben közvetlenül hozzá, mint a tulajdonjog képviselőjéhez intézze.

A harmadik összetűzésre az adott okot, hogy a Szebenben székelő cs. kir. helytartóság 1859. március 30-án a cs. kir. kultusz- és közoktatásügyi minisztérium nevében az erdélyi róm. kat. ordinariatushoz azt a kérdést intézte, hogy a kolozsvári Lyceum könyvtárőri és írnoki állását eddig ki, milyen szabályrendeletek alapján és milyen illetékességgel töltötte be. A püspök megint históriai levezetést kívánt, amit ez alkalommal Horváth Pius atya, az akkori könyvtárőr végzett el. A felkutatható adatok alapján, amibe a rendfőnökség levéltárát is belevonta, terjedelmes és igen alapos választ adott a kérdésre. Dokumentumsorozata, mely értékes forrása a piarista korszakban a könyvtárosok névsorának, azt igazolta, hogy a rendfőnök jelölte ki a személyt, a püspök hagyta jóvá s a Kat. Bizottmány, illetőleg a kir. kormányszék erősítette meg, ami megint a kat. egyház illetékessége mellett tanúskodott. A felsorolt, aránylag kis jelentőségű esetek sérelmezése és elvi megvitatása nem volt fölösleges és haszontalan, mert kifelé és befelé az illetékesek és a köztudat előtt egyaránt tisztázni kellett, hogy a lyceumi könyvtár kétségbevonhatatlan katolikus tulajdon, s az állam ellenőrző joga csupán azon alapszik, hogy a könyvtár fenntartóalapja a kir. kormányszék keretében működő egyházi bizottság felelős kezelése alatt áll.

A hatóság tovább is buzgón élt ellenőrző jogával, s főképpen az ügykezelésben nem lankadt a beavatkozása, de ez, terhessége ellenére, jóindulatú volt, a könyvtár érdekét szolgálta, senki sem szegült ellene. A tanulmányi alap megfontoltan biztosította a pénzt a könyvtár életéhez, a bőkezűség könnyelműségébe sohasem tévedt. 1849 előtt rendszeresen utalta ki évenként a 300 forintot, mégpedig olyasformán, hogy abból 100 frt-on bölcsészeti, 100 frt-on jogi és 100 frt-on orvosi könyvek vásároltassanak. Csak ezzel az egyforma elosztással lehetett a békét a szakok között fenntartani. A zavaros idők következtében a tanulmányi alap a könyvtár javadalmát felfüggesztette, de az 1852. január 15-én kelt 1027. sz. kormányszéki rendelet újból folyósította az átalányt azzal a módosítással, hogy a megszüntetett jogi szak 100 frt-ját visszatartotta, s az eddigi 300 frt helyett 200 frt-ot utalt ki egyenlő elosztással a középtanoda és az orvos-sebészeti intézet részére vásárlandó könyvek érdekében. Haynald Lajos püspök arra kérte a minisztériumot, hogy az orvos-sebészeti intézet javadalma választassék el a tanulmányi alaptól s helyeztessék át a kamarai alapra. Az 1858. augusztus 28- i 12109. sz. rendelet ennek a kívánságnak helyt adott, s 1859-től a kamara 300 frt-ot utalt ki az orvos-sebészeti intézet tanulmányi céljaira. Az így beszerzett könyvek az intézet különvált könyvtárában nyertek elhelyezést. Az államszámvevőség hátralékosztályának 1869. április 28-án 629. sz. alatt kelt megállapítása szerint a tanulmányi alapból a 105 frt évi átalányt dr. Szabó József, az intézet igazgatója, az 1859/60. évre vette fel utoljára. Ebben valami tévedés van, mert a 60-as évek elejétől újból 200 frt-ot ad a tanulmányi alap a könyvtárnak, felét az orvos-sebészeti intézet könyveire, s ezt a járulékot csak 1870-ben szüntette meg véglegesen. Ugyanakkor ért véget az intézetnek az a kötelezettsége, hogy évenként egy öl tűzifával kellett hozzájárulnia a könyvtár olvasótermének fűtéséhez. A tanulmányi alapból vásárolt orvosi könyvekhez a könyvtárnak teljes joga volt, s a kormányrendeletek és a könyvtárosok meglehetősen sokat bajlódtak, míg ezeket a könyveket az orvosoktól nagy nehezen behajthatták. Végül is az orvosok jártak jól. 1874-ben tárgyalás indult meg a m. kir. közoktatásügyi minisztérium és az erdélyi róm. kat. Státus igazgató tanácsa között a könyvtár orvostudományi műveinek átengedéséről, s az igazgató tanács nem zárkózott el, hogy a szorosan vett orvosi könyveket kiadja az egyetemnek. Közel egy évszázad sok ezer forint értékű orvosi könyvtárának átengedése a tudományegyetem részére nem mindennapi áldozatkészség bizonyítéka.

Az orvos-sebészeti intézettől eltekintve, a tanulmányi alap ebben az időben a könyvtárt mindössze 105 frt-tal javadalmazta, ezenkívül 3 frt-ot adott irodai szükségletekre és két öl tűzifát engedélyezett, egyiket az orvosi intézet terhére az olvasószoba fűtése céljából. Továbbá a tanulmányi alap fizette a könyvtárőrt és a könyvtárszolgát, azt évi 150 frt, ezt 15 frt 20 kr díjazásban részesítette, és fedezte a könyvtár szükséges dologi kiadásait. Így pl. 1863. július 2-án a kir. kormányszék 186 forintot utalt ki asztalos munkák árára, továbbá egy vaskályha beszerzésére és négy darab könyvlajstrom bekötésére. A könyvtárőr a szükségletek jegyzékét a püspök útján a kormányszékhez terjesztette s ez folyósította az összeget a cs. kir. pénzügyigazgatóság útján a kolozsvári cs. kir. gyülpénztárnál a könyvtárőr kezéhez számadás terhe mellett, vagyis a könyvtárőrnek a kifizetett számlákat vissza kellett terjesztenie a kormányszékhez, mely azokat a számvevőséggel ellenőriztette. A tanulmányi alap rendkívül óvatosan viselkedett, s nem volt hajlandó arra, hogy a megszabott kereteket átlépje. Az 1863. évi 105 frt átalányt azzal a kikötéssel utalványozta, hogy "ez összegen fölül kiadás ne történjék", s mivel a könyvtárőr az előbbi évben 36 frt 38 kr-ral többet költött, ezt vonja le s "csak a maradék erejéig tétessenek költségek".

Az előbbi időszak könyvbeszerzésének erős megkötöttsége megszűnt, a könyvtáros a tanárok kívánságait figyelembe véve, előzetes jóváhagyás nélkül szabadon vásárolhatta a könyveket, csupán az volt megtiltva, hogy az átalány változó értékű iskolai kézikönyvekre fecséreltessék el. A kormányszék 1862. március 13-án felelősség terhe alatt utasította a könyvtárőrt, hogy a 105 frt javadalomból állandó becsű könyveket szerezzen be a könyvtár gyarapítására, s úgy ossza be a pénzt, hogy egy bizonyos összeg mindig maradjon fenn a fűzött könyvek beköttetésére. A köttetés a könyvtárnak mindig sok gondot okozott. A kormányszék a könyvtár 1860/61. évi jelentéséből értesült, hogy 977 könyv kötetlenül s így csaknem hasznavehetetlen állapotban hever. Erre az 1861. évi november 22-i ülésén a püspök útján meghagyta a könyvtárőrnek, hogy az 1860/61. év végén a könyvtár pénztárában fennmaradt 192 frt-ból 100 frt-ot a könyvek bekötésére fordítson, mégpedig úgy, hogy a kolozsvári könyvkötőkkel árlejtés útján egyezzen meg, s ennek alapján nyújtson be tervet a kormányszékhez, hogy a kötetlen munkák közül a legjelesebb és legszükségesebb példányokat mi módon lehetne legjutányosabban beköttetni, úgyszintén a régi becses, de megrongálódott kötésű munkák közül néhányat kijavíttatni. Mindez azonban csak látszólagos segítség volt, mert az 1867/68. évi könyvtári jelentés már 1274 kötet könyv beköttetését sürgeti. A kormányszék erre 1869. március 2-án azt válaszolta, hogy a sokféleképpen igénybe vett tanulmányi alapból olyan nagy összeget, melyből ez a munkálat végrehajtható volna, utalványozni nem lehet. A kormányszék, mihelyt pénzről volt szó, nagyon tartózkodóan viselkedett, de azonkívül mindvégig, míg gondviselője volt a könyvtárnak, személyi, anyagi és ügykezelési dolgokban a legaprólékosabb részletekig s mindig a legkörültekintőbben rendelkezett, a legszigorúbb ellenőrzést gyakorolta s állandó utasításokkal látta el a könyvtárt. A könyvtári ügyvitel minden részletének szakavatott ismeretére valló intézkedései a tőle engedélyezett átalány felhasználására éppúgy kiterjedtek, mint a katalogizálásra, a könyvek kölcsönzésére, bekötésére, a csonka- és többes példányok számontartására, a naplók rovatozására stb. Ez nem volt kárára a könyvtárnak, sőt határozottan előnyére vált, mert példás rendet biztosított, s a felelősségérzetet is nagyban ébren tartotta.

A könyvtárőrnek egyébként kötelessége volt minden évben a könyvtárról állapotjelentést készíteni s felterjeszteni, ami rendszerint alapos bírálatban részesült; különösen az 50-es években, mikor a bécsi cs. kir. közoktatásügyi minisztérium tartotta szemét és kezét a könyvtáron. Így az 1857. január 26-i 19502-1856. sz. rendelet megjegyezte, hogy az évi jelentés összeállításában különösen ki kell tüntetni az olvasók összes számát: azokét is, kik az olvasótermet látogatják, s azokét is, kik könyveket házi használatra kölcsönöznek. A jelentésnek ezenfelül meg kell említenie, hogy valamely tudományszak a tanintézetre és az olvasókörre való tekintettel eléggé vagy hiányosan van-e képviselve, végül ki kell mutatnia a katalógusok állapotát. Az 1857. május 1-jei 7586. sz. rendelet bevezette a táblázatos kimutatást a könyvtári személyzet állapotáról és képességeiről, amit 1858. február 29-én 3262. sz. alatt a minisztérium arra módosított, hogy jövőben a beosztásra, képességre és hivatali magatartásra vonatkozó rovatokat nem szükséges minden évben kitölteni, hanem csak akkor, mikor a könyvtár elöljárója kívánatosnak tartja erre vonatkozólag nyilatkozni, vagy pedig külön rendeletre, de akkor mindig és a legnagyobb lelkiismeretességgel. Az 1859. március 16-i 22626. sz. miniszteri rendelet az 1858. évi állapotjelentéssel kapcsolatban nagyon különösnek találta, hogy az olvasókat feltüntető kimutatás szerint csak a gimnázium tanárai és az orvos-sebészeti intézet professzorai használják a könyvtárt, holott a kolozsvári tanulmányi könyvtár nyilvános jellegű intézmény, s mind berendezése, mind gazdag könyvállománya alkalmassá teszi arra, hogy egy szélesebb olvasókör használata útján a tudományos képzés kiterjesztésében és előmozdításában kedvezően működjék közre. A minisztériumnak az volt a véleménye, hogy az orvos-sebészeti intézet hallgatóin kívül a főgimnázium felsőbb osztályú tanulói előtt is meg kellene nyitni a könyvtárt, különösen olyanok számára, kiknél a tudományos törekvést fel lehet tételezni. Csupán arra szükséges vigyázni, hogy a gimnáziumi tanulók kézbe ne kaphassák a görög és latin klasszikusok fordítását, se helyi olvasásra, se hazavitelre, mivel a fordítások használata által kárba vesznének azok a törekvések, melyek az öntevékenység felébresztését célozzák. A minisztérium azért fejezte ki megütközését, mert már az 1856. augusztus 7-i 5820. sz. rendeletével feljogosította a főgimnáziumok, főreáliskolák növendékeit, az algimnáziumok és alreáliskolák kizárásával, hogy a nyilvános tanulmányi (lyceumi) könyvtárakból házi használatra könyveket kölcsönözzenek, amihez elég volt az illető tanintézet elöljáróságának ajánlása, illetőleg kezessége a tanuló jó igyekezetéről és magaviseletéről. A múlttal szemben nagy haladást jelentett a könyvtár olvasókörének ez a kiterjesztése, de az évi jelentésekben semmi nyoma sincs annak, hogy a kolozsvári lyceumi könyvtár a tanulók előtt a kölcsönzést megnyitotta volna.

Máskor egészen szakszerű utasításokkal látta el a minisztérium a könyvtárt. Az 1860. május 18-i 7461. sz. rendeletében az évi jelentések statisztikai adatainak egyforma értékelése szempontjából arra oktatta a könyvtárőrt, hogy a könyvtár összállományát mindig a kötetek száma szerint állapítsa meg, s a nyomtatott művek kötetszámát a kéziratokétól elkülönítve tüntesse föl. Meghatározása szerint nyomtatványnak számít az ősnyomtatvány éppúgy, mint akármilyen önállóan felállított apró füzet. A nyomtatványok és kéziratok kiegészítő köteteit nem kell külön számlálni, hanem csak a gyűjtőkötetet, s ugyanez érvényes a füzetekre, röpiratokra és hasonlókra, ha belőlük több van összekötve. Ha a könyvtárnak külön térkép, rézmetszet, érem, festmény stb. gyűjteménye van, ezeknek összállományát mindig a darabok száma után kell meghatározni. A könyvtár látogatottságára vonatkozó rovatban a tulajdonképpeni használati esetekét szigorúan el kell különíteni azon személyek számától, kik a könyvtárból otthoni olvasásra kölcsönöznek műveket. Azokban a könyvtárakban, ahol az olvasótermet látogató személyekről nem vezetnek pontos kimutatást, ezeknek a száma megközelítőleg állapítandó meg. Mindez megemlítésre azért érdemes, mert kitűnik belőle, hogy a kolozsvári róm. kat. lyceumi könyvtárnak ügyvitelében az akkori legmodernebb ügykezelési eljárások és szempontok érvényesültek.

Ha előveszünk egy egykorú jelentést, pl. Horváth Pius könyvtárőrnek az 1858/59. tanévről szóló beszámolóját, nemcsak a formáról tájékozódunk, hanem a könyvtár életébe is futólagos bepillantást vethetünk. Hét pontban számol be a könyvtár személyzetéről, az évi gyarapodásról s az átalány terhére történt kiadásokról, a könyvtár használatáról, a folyamatban levő hátralékos munkálatokról és jövőre vonatkozó javaslatairól. Megtudjuk belőle, hogy az év folyamán 124 frt-on 37 művet vásárolt 35 kötetben, a minisztérium 16 kötet könyvet küldött, az erdélyi nyomdák 18 kötet könyvet szolgáltattak be, ajándék 2 kötet, összesen 71 kötettel gyarapodott a könyvtár, amelynek összállománya 8322 katalógus szám alatt 13.874 kötet könyv. A könyvtárt a gimnázium és az orvos-sebészeti intézet tanárai használták. A név szerint felsorolt 12 gimnáziumi tanár 139 és 4 orvos 13 könyvet kölcsönzött ki. Az olvasótermet 59 személy látogatta és 19 olvasó kapott kölcsön könyvet házi használatra. A legkeresettebb szakok az orvosi, történelmi, klasszikus munkák és az iskolai segédkönyvek voltak. Ezt a szerény képet ne csak a könyvtár szűk keretére, hanem a korabeli szellemi életre is vonatkoztassuk, mert a könyvtár mindig fokmérője a tudományos műveltségnek. Ezek az adatok az akkori Kolozsvár tudományos érdeklődését is jelzik. A 60-as évektől mondhatni a 80-as évek közepéig, még az adatközlésben is csekély eltérésekkel, a jelentésnek ez a formája állandósult, melyhez 6 melléklet járult: A/ a javadalomból szerzett, B/ a felsőbbség útján érkezett, C/ egyesek szívességéből nyert ajándék, D/ az erdélyi könyvnyomdákból beszolgáltatott kötelmi példányokról, E/ az állványokon állandóan elhelyezett könyvek összes számának táblázatos feltüntetése, F/ a könyvtári személyzetre vonatkozó kimutatás. Jelentését a könyvtárőr minden év november közepéig a püspök útján terjesztette a kir. kormányszékhez, amely megjegyzéseit rá mindig megtette. Amikor ezek a jelentések 1874-től nem a püspökhöz, hanem közvetlenül a Státus igazgató tanácsához mennek, egy új időszak kezdetén találjuk már magunkat.

Az 50-es évekkel véget ér a cs. kir. minisztérium közvetlen beavatkozása a könyvtár ügyeibe. Nagyon is távoli szemmel nézte a kolozsvári könyvtárt, bécsi mértékkel mérte, bár el kell ismerni, hogy akadékoskodása hátrányt nem okozott. A kormányszéki hatóság a 60-as években, amíg még fennállott, a helyi viszonyok ismeretében jóval megértőbben, de nem kevesebb hozzáértéssel és mindig jóindulattal gondviselte a könyvtár ügyeit. Törődését mutatja többek között az, hogy 1861. november 22-én a püspök útján felszólította a könyvtárőrt, hogy terjessze be az érvényben levő szabályokat, melyek szerint tisztében eljárni köteles. Erre a könyvtárőr beküldte az 1848-ban jóváhagyott legutolsó szabályzatot, melyet a kormányszék az 1862. március 13-i ülésében fölülvizsgált, s némi módosítással, az időhöz és körülményekhez alkalmazott bővítéssel megújított. Pontosabban és szigorúbban, meglehetős aprólékossággal szabályozta a könyvkölcsönzést. Kívánta, hogy minden kikölcsönzött könyvről a kivevő által saját kezűleg aláírt térítvényt kell kiállítani, amely tartalmazza a könyv szerzőjét, címét, kiadási helyét, idejét, formáját, darabszámát és könyvtári jegyét. A könyvtárőrnek jegyzőkönyvet kellett vezetnie, amelybe folyószámmal ellátva minden kiadott könyvet beírt a térítvény adataival együtt, majd a térítvény hátára fel jegyezte a kivevő nevét, a jegyzőkönyv folyószámát, alája tört alakjában a kölcsönzés idejét. A könyv visszaadása után a térítvényt kézbesítette az illetőnek, ugyanakkor a jegyzőkönyv megfelelő rovatába bejegyezte a visszaadás évét és napját, s ezt saját aláírásával elismerte. A jegyzőkönyvet ennélfogva úgy kellett megszerkeszteni, hogy az három oszlopból álljon: az elsőbe a folyószámot, a másodikba a kivevő nevét kellett bejegyezni a térítvényben foglalt adatokkal, a harmadikba pedig a visszaadás idejét a könyvtárőr aláírásával. A pénzletét ellenében való kölcsönzést azzal szorította meg a kormányszék, hogy csak olyan könyvekre engedélyezte, melyeket elvesztésük esetén könyvárusi úton azonnal és könnyen meg lehetett szerezni, tehát ősnyomtatványok, ritkaságok, kéziratok kiadását föltétlenül megtiltotta. A kölcsönzési eljárás ebben az esetben is az előbbi módon ment végbe. Végül a jövőre nézve általános szabályul állapította meg a kormányszék, hogy minden tanár, aki szünidőre Kolozsvárról eltávozik, tanév végén köteles a kivett könyveket a könyvtárőrnek visszaadni, úgyszintén a könyvtárőrnek felelősség terhe alatt kötelessége a kint levő könyveket beszedni. Ez a megújított és bővített 1848-i intézkedés volt az utolsó könyvtári szabályzat. Később megfeledkeztek róla, nélküle is - úgy-ahogy - boldogultak. Újabb szabályzat kiadására 1929-ig nem került sor.

Ebben az időszakban is sokat foglalkoztatta a könyvtárőröket és a hatóságot a köteles példányok kérdése, és sokat küzdöttek, hogy valami eredményt kierőszakoljanak. Az 1828-as királyi rendeletre a nyomdák már nem emlékeztek, az 1848-as események a helyzetet megváltoztatták. Új rendelkezést kellett kiadni, ami csakhamar meg is történt. Az Erdély nagyfejedelemségének részére 1852. május 27-én kibocsátott sajtótörvény 4. §-a kötelezte a kiadókat, hogy minden belföldi nyomtatványukból egy példányt a belügyminisztériumnak, egyet a legfelsőbb rendőrhatóságnak, egyet a cs. kir. udvari könyvtárnak szolgáltassanak be, a negyedik példányt pedig annak az egyetemi vagy tartományi könyvtárnak küldjék meg, melyet külön intézkedés a köteles példány átvételére feljogosít. Az utóbbi vonatkozásban a cs. kir. legfőbb rendőrhatóság 1852. szeptember 26-án 4644. sz. alatt, majd újból 1855. február 3-án 1058. sz. alatt a kolozsvári lyceumi könyvtárt jelölte meg jogosultnak és hatalmazta fel a negyedik köteles példány átvételére. Ennek a rendelkezésnek egyelőre csak elméleti értéke volt, mert a könyvtár gyarapításához nem járult hozzá. A cs. kir. rendőrminisztérium az udvari könyvtár jelentéséből szerzett tudomást, hogy egy-két szebeni és brassói nyomdán kívül a többiek nem tettek eleget kötelezettségüknek, ezért az erdélyi udvari kancellária 1863. december 12-én 1183. sz. alatt felszólította a kir. kormányszéket megfelelő intézkedések megtételére, hogy az erdélyi négy köteles példány minden nyomtatványból visszamenőleg megküldessék, közülök egy a kolozsvári lyceumi könyvtárnak, s jövőben az erdélyi könyvnyomdák tulajdonosait szorítsa rá kötelességük pontos teljesítésére. A kormányszék utána látott a dolognak, mégis a könyvtárőrök állandóan nyugtalankodtak a nyomdák hanyagsága miatt. 1868-ban Fogarasy Mihály erdélyi püspököt kellett megnyugtatni, hogy "a nyomdatulajdonosokhoz megtétetett a kellő rendelet a kötelmi példányok beszolgáltatására", sőt 1871. január 27-én a kolozsvári róm. kat. lyceumi nyomdát kellett külön felszólítani, hogy kiadott könyveiből a "kötelmi példányt" jegyzék mellett visszamenőleg haladéktalanul küldje be a könyvtárba. Aki ismeri, hogy később is, jóval szervezettebb közigazgatás mellett, a hivatalos könyvtáraknak mennyi bajlódásuk volt a nyomdákkal, nem fog csodálkozni, hogy ebben az időben nehezen lehetett boldogulni velük. Az egykorú naplók szerint a kolozsvári Lyceum-nyomda, Ajtai K. Albert kolozsvári nyomdája, Römer és Kammerer brassói, továbbá Pfiltsch, Drottleff, Steinhaussen, Krafft szebeni nyomdája, azonkívül a balázsfalvi gör. kat. és a szebeni gör. kel. érseki nyomda tett eleget a törvényes intézkedésnek. Ezek évenként átlag 40-45 könyvet szolgáltattak be, azonkívül megküldték a kiadásukban megjelent hírlapokat és folyóiratokat. Egyik-másik nyomda az első világháborúig folytatta ezt a jó szokását. Innen van a könyvtár újkori anyagában a sok német és román nyelvű kiadvány. A külföldi német művek, melyek a múlt században szép számmal gyarapították a könyvtárt, a hivatalos jellegű könyvtárt megillető küldemények. A század első felében az udvari kancellária, második felében a bécsi cs. kir. közoktatásügyi minisztérium a monarchia nyilvános jogú könyvtárainak szétküldött művekből egy példányt mindig a kolozsvári lyceumi könyvtárnak juttatott, rendszerint egy terjedelmes leirat kíséretében, melyben megmagyarázta az illető küldemény tartalmát és értékét. Ezek a küldemények hivatalos úton érkeztek: Bécsből a kir. főkormányszékhez, illetőleg az erdélyi cs. kir. helytartósághoz, onnan a püspökhöz s tőle a könyvtárba. A könyvtárosnak minden esetben átvételi elismervényt kellett kiállítania, s ez felfelé ugyanazon az úton jutott vissza a minisztériumba, amely még az évi állapotjelentés B/ mellékletéből is ellenőrizte, hogy adományai a könyvtár állományába besoroztattak-e. Ezek közé tartoztak a bécsi cs. Akadémia értékes kiadványsorozatai, melyek a hivatalos jelleg megszűnése után is még a század végéig szállingóztak.

A lyceumi könyvtár általában mindazon jogokat és előnyöket élvezte, melyek a birodalom nyilvános könyvtárainak kijártak. A cs. kir. államminisztérium 1861. február 14-én 1555. sz. alatt egy rendeletet bocsátott ki, mely lehetővé tette, hogy a birodalom összes nyilvános könyvtárai székhelyükön kívül is használtassanak, vagyis bevezette a könyvtárak közti kölcsönzési rendszert. A miniszteri rendelet megengedte, hogy az egyetemi és középiskolai tanárok távolabbi más könyvtáraktól is kérjenek könyveket, de csak tudományos munkákat a szaktudomány művelése céljából. A kölcsönzés a helybeli könyvtárőr útján történt, ki az igénylést közvetítette a megnevezett könyvtárhoz, melynek elöljárósága döntötte el, hogy a maga olvasókörének szükségletére való tekintettel hány könyvet és mennyi ideig kölcsönöz ki. A könyvtárosok, kik a kölcsönzést és visszaküldést lebonyolították, kötelesek voltak arra vigyázni, hogy a könyvek épen és pontos határidőre rendeltetési helyükre jussanak. A minisztérium hajlandóságát fejezte ki, hogy a kolozsvári lyceumi könyvtár útján az erdélyi tanároknak is megadja ezt a kedvezményt, s az erdélyi udvari kancellária 1861. március 15-én 512. sz. alatt az erdélyi püspökhöz áttette a rendeletet végrehajtás végett. Nem sikerült megállapítani, vajon a püspök beleegyezett-e a könyvtárak közti kölcsönzési rendszerbe való bekapcsolódásba, de a kezdeményezés magában véve fontos adata annak, hogy a nyilvános jogú lyceumi könyvtárnak már a múlt század 60-as éveiben ilyen lehetőségek állottak rendelkezésére.

Itt kell megemlítenünk, hogy a nyilvánossági jog nemcsak előnyöket, hanem terhet is jelentett a könyvtárnak. Ennek példája a már említett Benigni-könyvtár, mely húsz álló esztendeig rengeteg gondot, munkát és bajlódást szerzett a könyvtárosoknak anélkül, hogy ehhez magának a könyvtárnak valami érdeke fűződött volna. Ez a könyvgyűjtemény annak az Ausztriában született mildenbergi Benigni Józsefnek (1782-1849) a nevét viseli, aki 1802-ben Bécsből került Erdélybe, s annyira megszerette ezt a földet, hogy minden szellemi készültségét új hazájának történelmi, földrajzi kutatására és feldolgozására fordította. Közel negyven esztendeig a katonai ügyvitelt szolgálta, s ennek az időnek jó részét az erdélyi katonai főparancsnoksághoz való beosztásban mint főhadvezérségi titkár Nagyszebenben töltötte. Nyugalomba vonulása után életének utolsó másfél évtizedét szintén Szebenben, teljesen a tudományos munkának és a szerkesztésnek szentelte. Természetesen az osztrák összbirodalom szemléletében élt, így történelmi stúdiumai ellenére sem lehetett sok megértése Erdély szabadság törekvései iránt. 1849. március 11-én, amikor Bem hadai elfoglalták Szebent, az íróasztal és a könyvek között töltött életét puskagolyó oltotta ki. Halála udvari körökben is részvétet keltett a ritka képességű katonahivatalnok iránt, aki derék összefoglaló munkákban dolgozta fel, magától értetődően német nyelven, Erdély statisztikáját, történelmét és földrajzát. Mozgékony, igen tevékeny, széles érdeklődési körű, a hasznos munkát kereső és a közműveltség kérdései iránt fogékony szellem volt.

A hivatalos előzményeket nem ismerjük, csak azt a végső döntést tudjuk, hogy a cs. kir. apostoli felség 1855. június 11-i legmagasabb elhatározásával jóváhagyta mildenbergi Benigni József hátrahagyott könyvgyűjteményének a megvásárlását, s erre a célra az államkincstárból 4500 frt-ot engedélyezett. A további rendelkezés úgy szólt, hogy az így megvásárolt Benigni könyvtár háromfelé osztassék: egy részét tulajdonjogilag kapja meg a szebeni jogakadémia, a másik részét ugyancsak a szebeni katolikus gimnázium vegye birtokába, és a harmadik, a legnagyobb rész pedig a nyilvános és tartományi könyvtárként kezelt kolozsvári lyceumi könyvtárban ("der öffentlichen als Landesbibliothek behandelten Lycealbibliothek zu Klausenburg") helyeztessék el a kincstár tulajdonjogának fenntartásával ("mit Vorbehalt der aerarischen Eigenschaft"). A rendelet a jogakadémiának és a gimnáziumnak szánt könyveket külön jegyzékbe foglalta, a lyceumi könyvtárba utalt könyvállományt pedig hét füzetből álló katalógusban tárta fel. E rendelet végrehajtására, azaz a könyvgyűjtemények átadására és átvételére 1855. október 18-án 22876. sz. alatt kelt jóváhagyással a kormányszék egyik főtisztviselőjének elnöklete alatt egy vegyes bizottság alakult a szebeni kerületi törvényszéknek, mint a kiskorú Benigni-örökösök gyámhatóságának egy kiküldöttjéből, a Benigni-örökösök meghatalmazottjából, továbbá a cs. kir. jogakadémia és a katolikus gimnázium igazgatóiból. Az átadási, illetőleg átvételi jegyzőkönyvek szerint a jogakadémia és a gimnázium a számukra kijelölt könyveket 1855. október 24-én birtokukba vették. Ugyanakkor a bizottság elnöke a tulajdonjogra vonatkozó záradékkal a kolozsvári lyceumi könyvtár részére is átvette a katalógusban felsorolt könyveket, s mivel azt kellett megállapítania, hogy némely művek hiányoznak, vagy pedig csonkán vannak meg, 8 művet 20 kötetben és 17 füzetben pótolt a Benigni-örökösök tulajdonában maradt, a kincstár által meg nem vásárolt mintegy 2000 kötetes könyvállományból. Miután ez megtörtént, a kormányszék segédhivatali igazgatósága a lyceumi könyvtár részét 1855. november 15-én Thalmayer szebeni kereskedőre bízta, hogy szállítsa Kolozsvárra.

A kir. kormányszék 1855. november 17-én 23712/2894. sz. alatt értesítette Haynald Lajos erdélyi püspököt a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 1855. július 27-én 10414. sz. alatt kiadott fenti rendelkezésének pontosan felsorolt részleteiről, s ezzel megkezdődött a Benigni-könyvtár átmeneti életének két évtizedes gondozása. A püspök 1856. január 3-án jelezte Vass József könyvtárőrnek, hogy legközelebb Szebenből néhány láda könyv érkezik a könyvtár címére, ezeket majd elismervénnyel vegye át, de a ládákat érintetlenül helyezze őrizetbe s addig semmi szín alatt fel ne nyissa, míg erre tőle rendelkezést nem kap. A könyvtárőr 1856. január 27-én jelentette a püspöknek, hogy a 4500 frt-on a kincstár által megvásárolt Benigni-könyveknek az a része, amelyet a cs. kir. kormány a tulajdonjog fenntartásával a kolozsvári kat. lyceumi könyvtárban szánt elhelyezni, 42 mázsát tevő 16 ládában megérkezett Kolozsvárra, és a Lyceum épületében raktároztatott. A püspök szigorúan utasította a könyvtárőrt, hogy a Benigni-féle könyvek a lyceumi könyvtár könyveivel össze ne keveredjenek, hanem gondosan elkülönített szekrényekben helyeztessenek el. Évek huzavonájába kerül azonban, míg a szekrényeket a kincstár felállítja. - Vass József könyvtárőr 1858. április 26-án jelenti a püspöknek, hogy a szekrények készen állnak a könyveknek május havában megkezdhető elhelyezésére. Időközben a Benigni-féle letét részére egy ajtó nyitásával a II. emeleten levő lyceumi könyvtár helyiségéhez kapcsolták a szomszédos gimnáziumi tantermet, s a püspök intézkedéséből a szekrényekre azt a feliratot függesztették: "Libri Benigniano-Aerariales". Évekig tart a könyvek számbavételének herce-hurcája is. A 16 ládába csomagolt könyvek ugyanis útközben megsérültek, talán több el is veszett belőlük, mivel szállítás alatt a rakomány felborult, néhány rozoga láda csak kötéllel összekötve érkezett meg Kolozsvárra. A kormányszék a püspököt, a püspök pedig Vass József könyvtárőrt sürgette a könyvállomány átnézésére és állapotáról való gyors jelentéstételre, hogy a megállapítható kár terhére írassék a szállítással megbízott Thalmayer kereskedőnek. Ez a munka évekig tartott. A hanyagság látszatába került könyvtárőr nagyon helyesen azzal védekezett, hogy mivel a ládákon nem volt feltüntetve a bennük foglalt könyvek száma és címjegyzéke, a számbavételt csak az összes könyvek teljes elrendezése és a kész állványokra sorakoztatásuk után tudja megejteni. Iratainkból nem tűnik ki, hogy mi lett vége a huzavonának, csupán annyi állapítható meg, hogy Thalmayer az 1855. év végén eszközölt szállításért a 100 frt 25 kr költséget a kincstártól még 1858 közepén sem kapta meg.

Egyébként Vass József könyvtárőrsége idejében 1859 végéig mindössze annyi történt, hogy a külső körülmények nagy lassan elrendeződtek: a könyvek külön teremben végre könyvállványokra kerültek. A kir. kormányszék az 1863. március 20-i ülésén még mindig csak azzal foglalkozott, hogy a könyvtárőr nyolcvan ívből köttessen egy könyvlajstromot s ebben a Benigni-féle könyvek összeírását úgy eszközölje, "miszerint előbb írja meg az alapkönyvlajstromot, azután rendezze az összeírást tudományágak szerint és minden tudományszak állományát szedje ábécé rendbe, mert így egy merőben ábécé szerinti harmadik összeírás nélkülözhető leend". Szerencsére akadt egy olyan buzgó könyvtárőr, Matusik János kegyes atya, aki 1863. július 27-i kelettel három kimutatást állított össze a Benigni-féle kincstári gyűjteménnyel érkezett jegyzékbe beírt, de onnan hiányzó 322 kötet munkáról, továbbá a jegyzékben nem is említett, vagy egészen más címen szereplő 66 kötet könyvről, s végül arról a 97 csonka műről, melyeknek egyes kötetei hiányoztak. Bizonyos tehát, hogy a gondatlanság az átvételben s felületesség a szállításban, ami az ilyen esetekben nem tartozik a kivételek közé, megkárosította a könyvtárt. Ugyancsak Matusik János fáradozásának köszönhető, hogy a Benigni-gyűjtemény végre rendbe jött és pontosan számba vétetett. A ma is meglevő 4 füzetből álló lajstrom szerint, melyet a helytartótanács mellékelt a szebeni küldemény mellé, a lyceumi könyvtárban letétbe szánt gyűjtemény 2800 műből állott. Matusik János két ízben is feldolgozta a Benigni-könyvtár darabszámát: először 1863. november 12-én 6677 kötetet állapított meg, azután 1865. november 30-án azt jelentette, hogy "az eddig hibásan 6677 darabból állónak tartott Benigni-féle cs. kir. kincstári könyvgyűjtemény számszerint 6838 darab". A Benigni-könyvtár állományául ezt a számot kell hitelesnek és véglegesnek elfogadnunk.

Egyrészt a kormányszék, másrészt a püspök állandóan nyugtalanította a könyvtárosok lelkiismeretét annak a kötelességüknek emlegetésével, hogy készítsék el a Benigni-féle könyvek tökéletes leltározását. Az erdélyi róm. id. Kat. Bizottmány 1871. január 27-én ismét megállapította a Benigni-féle könyvgyűjtemény szakjegyzékbe iktatásának hiányát, s ezért arra utasította Ulár Pál könyvtárőrt, hogy a Benigni-féle könyvgyűjtemény alapjegyzékét összeállítva, "igyekezzék azoknak rendezését teljességre vezetni". Ulár Pál jelentéséből aztán, melyet a könyvtár 1870/71. évi állapotáról a püspökhöz terjesztett föl, megtudjuk, hogy a Benigni-könyvek alapsorjegyzékbe iktatása már a múlt évben megtörtént, "ez évben szakszerinti jegyzőkönyvbe is beíratott, így a gyűjtemény teljesen rendezve és használatra készen áll".

A Benigni-könyvtár végleges elrendezése éppen a legjobb időre esett, mert a következő évben megnyílt az egyetem, s 1873. február 22-én 4269. sz. alatt a vallás- és közoktatásügyi minisztérium értesítette az erdélyi róm. id. Kat. Bizottmányt őfelségének február 14-én kelt "legmagasb elhatározmányáról", amely megengedte, "hogy a kincstári alapból megvásárolt Benigni-féle könyvtárnak a kolozsvári RK Lyceumban elhelyezett, s mint kincstári tulajdon külön kezelt része a kolozsvári Egyetem tulajdonába bocsáttassék s az ottani könyvtárba beosztassék". Ennek folytán az id. Bizottmány 1873. február 27-én felszólította Móric gimn. igazgatót, mint a lyceumi könyvtár gondnokát, hogy utasítsa Ulár Pál könyvtárőrt, lépjen érintkezésbe a kolozsvári kir. Egyetem részéről kiküldendő biztosokkal, s ezeknek a meglevő katalógus szerint átadási és átvételi leltár mellett a Benigni-féle könyvtárt szolgáltassa át az államkincstár költségén készült szekrényekkel együtt. A könyvtárőr 1874. november 20-i jelentésében olvassuk, hogy "a Benigni-féle gyűjtemény a mélt. erd. r. k. ideigl. Bizottság 1873. febr. 27. 132/t. 85. sz. alatt kelt rendelkezése folytán a kolozsvári m. kir. tudományegyetemnek adatott át s azt az egyetemi könyvtárigazgató ngs. Szabó Károly egyetemi tanár úr 1874. aug. 20. hiány nélkül át is vette". Ezt megerősíti a lyceumi könyvtár levéltárában 26-1873/74. sz. alatt található következő elismervény: "Hogy a kolozsvári róm. kat. Lyceum könyvtárában elhelyezve volt Benigni-féle könyvgyűjteményt Főtiszt. Schmidt Ágoston tanár és könyvtárnok úrtól az ezen könyvtárról szerkesztett és nekem átadott katalógus szerint tételről tételre számba véve, a kolozsvári m. kir. egyetemi könyvtára részére, minden legkisebb hiány nélkül általvettem, elismerem és bizonyítom. Kolozsvárt, 1874. augusztus 20-dikán. Szabó Károly m. p. a kolozsvári m. kir. egyetemi könyvtár igazgatója."

Az Egyetemi Könyvtár nagyon szép és értékes anyagot kapott a Benigni-féle gyűjteményben. Majdnem hiánytalanul képviselve van benne a felvilágosodás korának, a francia forradalom idejének, a napóleoni időknek és a szabadságharcok évtizedeinek német, francia, olasz, magyar, latin és részben angol nyelvű történetirodalma. Szintén hasonló teljességét találjuk a földrajzi szakirodalomnak, az e században különösen gazdagon virágzó útleírásoknak. Ezenkívül még jelentékenyebb a német, francia nyelvű irodalmi, filozófiai és jogtudományi anyag. A 6838 kötetből álló 2800 mű nem esetlegesen összeverődött könyvhalmaz, hanem egy széles műveltségű, tudós ember szakkönyvtára, mely akkor is figyelemre tarthatna számot, ha az egyetemet megalapító királyi kegy jóvoltából véletlenül nem éppen ez veti meg alapját a kolozsvári Egyetemi Könyvtárnak. Nem vitatható el, hogy a lyceumi könyvtár az orvosi könyvek átengedésével, valamint a Benigni-gyűjtemény gondviselésével és könyvtári rendezésével érdemlegesen járult hozzá a kolozsvári Egyetemi Könyvtár megalapozásához.

Az önkényuralom évei alatt a lyceumi könyvtár a 105 frt évi átalányból nagyon szerény mértékben fejlődött. A megnövekedett könyvtermeléssel szemben csekély összeg volt, a jelentősebb munkák közül csak válogatva lehetett néhányat beszerezni, évenként átlag 20-25 könyv vásárlására futotta, hogy maradjon belőle valami a köttetésre is. A bécsi cs. kir. minisztérium folytatta az értékes, többnyire akadémiai kiadványok küldését, később a m. kir. közoktatásügyi minisztérium látta el a könyvtárt a közkönyvtáraknak szánt példányokkal. Egyesek ajándékából rendszerint még 15-20 könyv érkezett a könyvtárba. Élelmesebb könyvtárosok új forrásokat nyitottak. Matusik János könyvtárőr 1863. január 16-án a Szent István Társulathoz fordult azzal a kéréssel, hogy a Társulat a kiadványaiból egy-egy példánnyal szaporítsa a könyvtárt. A Szent István Társulat az 1863. február 5-i ülését követően az 1859 előtti nyomtatványok egy-egy példányával ajándékozta meg a lyceumi könyvtárt. Ugyancsak Matusik János könyvtárőr 1863. január 9-én beadvánnyal kereste meg br. Eötvös Józsefet, az Akadémia másodelnökét. "Hazafiúi és polgári bokros erényei- és irodalmi érdemeinek őszinte tiszteletétől", másrészt Erdély iránti rokonszenvétől indíttatva s bátorítva azt kérte, hogy hazafias jó indulatával s hathatós közbenjárásával a M. Tud. Akadémiát "szigorgó intézetünknek" megnyerni szíveskedjék, hogy "az általa kiadott vagy legalább ezután kiadandó munkák ajándék példányaival legyen szíves könyvtárunk gyarapításában ténylegesen részt venni, s ezáltal Magyarhon e sokat szenvedett és szenvedő, s rendkívül szegény- és nélkülözéssel küzdő népének magyar lakóit, kik a m. t. Akadémiára folyt közelebbi adakozások alkalmával is, körülményeik- s tehetségeikhez mérten, készséggel siettek lerakni áldozatfilléreiket a haza oltárára, tudományos művelődésök eszközeiben nagylelkűen segélyezni" szíveskedjék. Szalay László m. tud. akadémiai titoknok 1863. május 9-én értesítette a kolozsvári r. k. Lyceum t. c. igazgatóságát, hogy "intézetök számára mindennemű akadémiai nyomtatványok Eggenberger akad. könyvárusnál már utalványozva lévén, onnan bármikor elszállíthatók". A kir. kormányszék 1863. december 29-én megkérte a püspököt, hogy a könyvtárőrnek nyilvánítsa méltánylatát a M. Tud. Akadémia kiadványainak kieszközléséért, a könyvtárőr pedig június 2-án levélben köszönte meg br. Eötvös Józsefnek az ingyen példányok kiutalását: "Hálatartozásunk érzetében mit sem hagyunk mozdulatlanul, ami által a Tek. Tud. Akadémiának bármi tekintetben is hasznos szolgálatot remélünk tehetni." Ettől kezdve a M. Tud. Akadémia 1944-ig minden kiadványát megküldte a könyvtárnak: ez pedig egymagában is tekintélyes gyűjtemény.

Ahhoz viszonyítva, hogy a tanulmányi alap nem erőltette meg magát, ebben az időszakban elég szépen gyarapodott a könyvtár. Az 1864. november 19-i kimutatás a könyvtár állományát 25.603 műben állapította meg, de ebben benne foglaltatott a letétként kezelt, be nem iktatott Aranka-könyvtár (347 kötet) és a Benigni-féle cs. kir. gyűjtemény is (6838 kötet). Az 1865. november 30-i kimutatás szerint a könyvtár törzsanyaga, a két letéten kívül, 16.865 mű. Az 1871. november 20-i állapotjelentés 17.394 művet mutat ki. A könyvtár állománya az időszak utolsó évében, 1874-ben, amikor a Benigni-gyűjteményt az egyetem elszállítja, 24.005 kötet volt. Az utolsó negyedszázadban a könyvtár állománya tehát megkétszereződött s benne a korabeli magyar és német tudományos kiadványok java része képviselve van. A könyvtár ekkor még tartotta régi színvonalát.

Ez az időszak talán a legtöbbet tett a könyvtár külső formájának, belső rendjének és korszerű állapotának megteremtéséért. Rátermett, kiváló könyvtárosok végezték a munkát, de a háttérben állandóan ott érezzük a kormányszék szakszerű irányítását. 1862. március 13-án a kormányszék felszólítja a könyvtárőrt, hogy egyelőre hagyjon fel a Benigni-gyűjtemény rendezésével, hanem ahelyett minden igyekezetét fordítsa az egész könyvtár revíziójára. A könyvlajstrom alapján pontosan vegye számba az állványokon levő könyveket, s állapítsa meg, hogy minden kötet a helyén van-e s nem hiányzik-e valami, majd készítsen az állományról táblázatos kimutatást. Amikor a revízió 32 könyv hiányt tárt fel, a kormányszék erélyesen lépett fel, s addig nem nyugodott, míg az utolsó eltűnt könyv is helyére nem került.

A 60-as években új rendezésen esett át a könyvtár. Eredetileg szakok szerint voltak a könyvek az állványokon felállítva. Kedves Alajos főkormányszéki titkár a könyvtár 1866-i átvételéről és átadásáról írt jelentésében megjegyzi, hogy "a könyvek a könyvtárban nem tartalmi szak szerint, hanem a symetria tekintetéből külalakjok szerént vannak rendezve". Ez abban az időben szokatlan eljárás volt, mert akkor még a könyvtárak általában a szakrendszerhez ragaszkodtak. A kormányszék, mely nemcsak a javadalmazásban, hanem a fölösleges elismerésben is takarékos volt, ezúttal alig talált szavakat méltánylásának kifejezésére. "Gyönyörűség szemlélni, mint van itt minden a maga helyén, és érezni, mint ragadja meg a szemlélőt annak minden részében az a feltűnő csín, mely az egészen elömlik." A kormányszék további kívánsága volt, hogy minden könyv sarokszámozással is el legyen látva. "Mivel egy jól rendezett könyvtár végeredményben azt igényli, hogy a könyvek sarkaikon hordozzák kívül azon jeleket, melyekkel állásukra nézve belől jegyezvék, hogy a könyvlajstrom útmutatása nyomán azonnal bármely könyvet az állványban meg lehessen találni , 1863. december 29-én utasította a könyvtárőrt, hogy kezdje meg és rendre eszközölje a sarokszámozást. Ezt a rendeletét minden évben megismétli s az évtized végéig kitartóan szorgalmazza. Sok munkával járt, míg a könyvtárosok a 24.000 kötet mindenikének alsó külső sarkára ráraggatták a könyvtári helyrajzi számot. A sarokszámozásnál jobban talán csak a többes és csonka példányok összeírását sürgette a kormányszék 1862 óta, s három könyvtárőr fektette sok erejét ebbe a fáradságos, a könyvtári rend szempontjából kétségtelenül fontos munkába. Szinte egy évtized telik bele, míg a kívánt összeállítás elkészül.

Egyidejűleg egy másik feladat teljesítése is folyik. Ulár Pál könyvtárőr az 1868. november 20-i évi jelentéséhez csatolta a könyvtár többes példányainak jegyzékét A kolozsvári róm. kat. lyceumi könyvtár többes példányainak jegyzőkönyve 1868 címen. E kimutatás szerint a könyvtár többes példányainak száma 599 mű 679 kötetben. A könyvtárőr 1869. évi jelentésének A kolozsvári róm. kat. lyceumi könyvtár csonkapéldányainak jegyzőkönyve című melléklete 1065 szám alatt sorolta fel a megcsonkult műveket. E nagy munkának igazi értelme akkor lett volna, ha megfelelő intézkedések követik. Ulár Pál könyvtárőr azt javasolta, hogy a többes példányok jegyzéke értékesítés szempontjából, más könyvtárak példájára, nyomassék ki, s elsősorban az Erdélyi Múzeum könyvtára kerestessék meg a csere ügyében. A kormányszék az 1869. március 2-i üléséből azt válaszolta, hogy a kinyomtatás elhalasztandó addig, míg a csonka példányok jegyzéke is beérkezik. Amikor pedig ez készen volt, 1871. január 27-én az id. Kat. Bizottmánytól az az utasítás érkezett, hogy a könyvtárőr a becsesebb csonka munkákat antikváriusi úton igyekezzék kiegészíteni, a többiről pedig az alaplajstromban jegyezze meg, hogy csonkák, de a többes példányok jegyzékének kinyomtatásáról, ami a könyvtárnak szép gyarapodást hozhatott volna, többé nem esett szó. A későbbi idők megfeledkeztek erről a kérdésről, és senki sem törődött a jól rendezett könyvtárnak ezzel az állandóan számon tartott és hasznos követelményével.

1779 óta most hallunk először olvasóteremről, a nyilvános könyvtárnak erről a lényeges tartozékáról. Matusik János könyvtárőr 1863. február 22-én tett előterjesztést a kir. kormányszékhez olvasóterem felállítására, "hogy a maga iránt évről évre több érdekeltséget keltő, s napról napra keresettebbé válni kezdő könyvtár látogatói zavartalanul búvárkodhassanak tanulmányaikban". Olvasóterem névleg addig is létezett, de a könyvtárőr saját lakószobája szolgált erre a célra. Matusik János most tervet nyújtott be, hogy a könyvtárőr szobája és az előszoba (könyvtárszolga lakása) közt fekvő helyiség rendeztessék be olvasószobának, s hogy a téli időben is nyitva állhasson, három hosszú öl tűzifa beszerzésére 45 frt-ot kért. A könyvtári átalány eddig 2 öl tűzifát engedélyezett, egyiket az orvos-sebészeti intézet költségére, e mellett a könyvtárőr szobájának fűtését a kegyesrendi társház főnöke látta el éppúgy, mint a többi rendtársakét. Az olvasószoba felszerelésére igényelt 186 frt 40 kr költséget a kir. kormányszék 1863. március 20-án jóváhagyta azzal, hogy cserépkályha helyett öntött vasfűtő is elég lesz, továbbá az ablakredők, ha belülről zöldre festetnek is, kívülről mindenesetre gyöngyszínűre színezendők. Elrendelte továbbá, hogy a gimnázium igazgatója és a könyvtárőr egyezkedés útján árlejtést kísértsen meg, az olcsóbban vállalkozóval kössenek megállapodást, s a szerződést jóváhagyás és a pénz utalványozása érdekében terjesszék fel. A 45 frt-os tűzifaigénylés azonban nem tetszett a kormányszéknek, s alkalmat vett, hogy a kérdésről hosszan elmélkedjék, amit sohasem mulasztott el, ahol takarékoskodni lehetett. Szükséges lenne tudni - mondja a leirat -, hogy az eddigi adatok szerint téli időben hány olvasó szokott az olvasószobába járni, télen hány óráig áll nyitva a könyvtár az olvasók számára, mert egy-két egyén miatt nem lehet ilyen költséges fűtéssel megterhelni a tanulmányi alapot, különösen ha mód van rá, hogy az ilyen egyének a kívánt könyveket otthon is olvashatják. Különben is három hosszú öl tűzifa olyan nagy mennyiség, mellyel bármely szobát éjjel-nappal egy télen át bemelegíteni lehetne, mindenesetre a körülbelül 6 négyszögöl terjedelmű, hozzá még két ablakával délnek fekvő s naponta csak bizonyos órákban fűtendő olvasószoba el sem fogyaszthatja. A könyvtárőr hiába hivatkozott arra, hogy a bécsi egyetemi könyvtár s a helybeli múzeumegyleti könyvtár is reggeltől estig egész nap nyitva áll, és sohasem lehet tudni, mikor toppannak be az olvasók, tehát állandó meleget kell tartani, azonkívül a három öl tűzifa melegéből a nyitott ajtón át valami átáramlanék a könyvtárszolga szobájába is, melynek fűtéséről eddig semmi gondoskodás nem történt - a kormányszék ragaszkodott meggyőződéséhez, s maradt a két öl tűzifa. Viszont az olvasószoba berendezése megtörtént, s "az epedők nagy örömére" 1863. októberében megnyílt.

A könyvtár ebben az időszakban, már 1823 óta, a lyceumi épület II. emeletén volt, a homlokzat jobb oldali szélén, a későbbi ún. Jósika-terem helyén. Egy 1863. november 12-én kelt leltárból olyan világos képet tudunk alkotni róla, mintha az ma is előttünk állana. A könyvtár mellett volt egy lakosztály három egymásba nyíló szobácskával. A legbelső a könyvtárőr tulajdonképpeni lakása volt, a középső az olvasóterem és a külső az előszoba, ahol egyszersmind a könyvtárszolga szállásolt. Mind a három szoba jó karban levő ajtókkal, külső és belső ablakokkal, redőnyökkel, a könyvtárőr szobája cserépkályhával, az olvasóterem vaskályhával volt ellátva. Az előszobában nem állott kályha. A könyvtárőr szobáját rendi bútorok tették lakályossá. Az olvasóteremben egy öles hosszú és arányos szélességű asztal állott, hat nádüléses faszékkel, azonkívül egy ruhafogas és három négylábú és négyszögű "pökláda" (ezek ma is megvannak). Mindezek a bútorok tölgyfaszínűre voltak festve. A könyvtár helyiségéül az ötablakos nagyterem és az abból nyíló oldalszoba szolgált. A könyvek a két helyiségben 54 állványon sorakoztak, az egyes állványokon 8-10 sorban. Az állványok sorszámot viseltek 1-54-ig, a sorokat az állványokon az ABC betűi jelölték s az egyes polcokon a könyvek 1-től kezdve következtek egymás után. Így pl. a 25. A. 14. jelzésű könyv a 25. állvány A sorában a 14. helyen volt megtalálható. (Ez a rendszer a mai könyvtárba is átkerült.) A nagyteremben volt még egy ötfiókos, gyöngyszínűre festett és két sima, színezetlen nagy asztal (a két utóbbi ma is megvan), három tölgyfa színre festett faszék, három lajtorja, hat négyfokú hágcsó, egy gyöngyszínűre festett, "pökláda", két hosszú nyelű és egy kézi kefeseprű, egy szemétlapát pléhből. Az oldalszobában az állványok közé illesztve egy szekrény állott, melynek felső két fiókjában képek, apróságok s térképek foglaltak helyet, középső részében az éremgyűjtemény s aljában a levéltár volt elhelyezve. Volt még itt egy tölgyfa színűre festett sima asztalka, két faszék, egy "pökláda", két hágcsó és egy magas lajtorja. Íme, a jól berendezett nyilvános könyvtár képe a múlt század közepe tájáról.

A katalógusok rendben voltak, az 1848-i könyvlajstromokat folytatólagosan vezették. Újdonságszámba ment három egyforma kötésű könyvtári napló, melyeknek tartalmát felirataik jelezték: I. A kolozsvári róm. kat. lyceumi könyvtár érdekében kelt felsőbbségi kegyelmes intézvények és rendeletek jegyzőkönyve. 1862/3. II. A kolozsvári róm. kat. lyceumi könyvtár érdekében, ennek őre által vitt hivatalos irományok jegyzőkönyve. 1863. III. A kolozsvári róm. kat. lyceumi könyvtárőrt kötelező szabályok hivatalos végzendők s holmi elegyes tudnivalók jegyzőkönyve. 1862/3. E naplóknak az volt a célja, hogy a könyvtár igazgatására vonatkozó rendeletek és felterjesztések teljes szövegeinek másolataiból egy olyan anyaggyűjtés keletkezzék, amely valaha megkönnyítheti a könyvtár történetének áttekintését, másrészt bármiféle könyvtári intézkedés forrása pillanatok alatt megtalálható legyen. A kir. kormányszék az 1864. december 7-én tartott ülésén arra utasította a könyvtárőrt és utódait, hogy a három jegyzőkönyvet folytatni "az idő szerinti igazgatók ellenőrködése mellett tartsák kötelmüknek". Az I. kötetet 1862-től 1886-ig, a II-ot 1863-tól 1885-ig, a III-ot 1863-tól 1868-ig vezették. Akkor, úgy látszik, kiesett a könyvtárőrök, még inkább a könyvtárra gondot viselő főhatóság emlékezetéből, mert a jelzett éveknél későbbi bejegyzések a naplókban nincsenek, s még kevésbé gondolt valaki korábbi adatok összegyűjtésére. A szép és hasznos indításnak így nem lett foganatja, s itt is bebizonyult, hogy a hagyományok megszakítása mindig megkárosítja a jövőt.

Még két fontos napló készült ebben az időben, egyik az ősnyomtatványokat, másik a kéziratokat próbálta összejegyezgetni és csoportosítani, figyelemre méltó útmutatásul az utódoknak a könyvtári rend sokféle ágának kézbentartására. Más téren is történtek olyan kezdeményezések, melyek a könyvtárigazgatás lényeges kellékei közé tartoznak. 1863-ban készült először leltár a könyvtár felszerelési tárgyairól. Addig "minden csak a Csáky szalmájának sorsára volt hagyva, s hogy a még meglevő holmi is el nem pusztult, az csupán az őrök becsületességének köszönhető". A legújabb időkig az utódok ezt az útmutatást sem vették figyelembe, ezért a koronkénti berendezési gyarapodás ideje és értéke ismeretlen. Ez az idő vetette meg a könyvtár archívumának alapjait is.

A felsőbbségi iratok és tiltott könyvek régi jegyzékei évszám szerint rendezve külön csoportokban a kisebb könyvtárterem szekrényének egyik fiókjában voltak elhelyezve. A könyvtár 1889. évi átköltöztetésekor ezek széthányódtak s észrevétlenül kallódtak. A könyvtárőr az 1940. július 26-i évi jelentésében írja: "Rendezés közben nem rég az egyik szekrény aljában egy halom latin és német nyelvű iratra bukkantam. Áttanulmányozásukból kitűnt, hogy ezek a lyceumi könyvtár múltjára és működésére vonatkozó fontos régi ügyiratok, melyek a bécsi udvari kancellária, az erdélyi kir. főkormányszék, a cs. kir. közoktatásügyi minisztérium, az erdélyi cs. kir. helytartóság és az erdélyi püspök egykorú könyvtári intézkedéseit tartalmazzák, 1775-től 1870-ig. 1869-ből való az utolsó kir. kormányszéki rendelet. Ettől kezdve 1929-ig alig van levéltári anyag. Az érintkezés az igazgató tanáccsal a gimnáziumon keresztül történt, így a könyvtárral kapcsolatos iratok a gimnázium levéltárába kerültek. E becses anyag, mely pár száz dokumentumot tartalmaz, a könyvtárőr elé azt a feladatot szabja, hogy ezt a ritka levéltári készletet áttekinthetően rendezze". A rendezés azóta megtörtént, s az iratok évek szerint külön-külön fasciculusokba foglalva a levéltári osztályt alkotják olyan régi és gazdag anyaggal, amilyennel kevés könyvtár rendelkezik. Továbbá külön jegyzőkönyv szolgált az ajándékozók nevének megörökítésére, de ennek a rendszeres vezetését is elhanyagolták. E korbeli naplók közül legjobban bevált a vendégkönyv: A róm. kat. lyceumi könyvtárt látogatásaikkal szerencséltetők névkönyve. 1865-ben indították meg, s folytonossága napjainkig tart. Írók, tudósok, közéleti férfiak látogatták meg a könyvtárt s írták be nevüket az albumba. A könyvtár jó hírnevéről tanúskodik, de akár mint autográfgyűjtemény is figyelmet érdemel.

A könyvtár elhelyezése a II. emeleten nem volt a legszerencsésebb. A könyvtárosok sokat aggódtak, hogy villámcsapás, vagy egyéb el nem hárítható szerencsétlenség esetén az igen gyenge művakolatot a hullatag égő, nagy gerendák könnyen beszaggathatják, s menthetetlenül odavesz a megbecsülhetetlen értékű gyűjtemény. Még élt az emlékezetben az 1798-i érzékeny csapás, mikor a Szent József Szeminárium néhány óra alatt a pusztító lángok martaléka lett. A kir. kormányszék is komolyan vette a dolgot, s 1868-ban Páll Sándor főkormányszéki titkár elnöklete alatt bizottmányt küldött ki annak megvizsgálására, vajon egy bekövetkezhető tűzvész esetén milyen veszély fenyegetné a róm. kat. lyceumi könyvtárt? A bizottmány jelentése megerősítette a könyvtárőrök aggodalmát, de a kormányszék csupán azt a megoldást találta kivihetőnek, hogy 1869-ben a Lyceum épületét a kolozsvári Victoria nevű biztosító társulatnál tűzkármentesítette. Így egyelőre két évtizeddel kitolódott annak az egyre sűrűbben hangozó követelésnek teljesítése, hogy a könyvtár biztonságának egyedüli módja a II. emeletről való elköltöztetése.

A könyvtár fejlődő élete, külső és belső rendje, amely úgyszólván a tökéletesség fokát érte el, a sok és nehéz munkálat, amely simán kivitelre került, szorgalmas és kiváló könyvtárőr nemzedékre vall ebben az időszakban. A könyvtárőri állás nemcsak megtiszteltetés volt, hanem anyagilag is jól javadalmazott megbízás. Amikor a bölcsészeti tanárok és növeldei igazgatók fizetése 150, a gimnáziumi tanároké 100 frt volt, a könyvtárőr 150 frt mellékjövedelemben részesült külön munkájáért. Igaz, hogy kötelességének eleget tehessen, minden szabad percét a könyvtárnak kellett áldoznia. A társházon kívül a könyvtár melletti egyik szobában lakott. Melléje be volt osztva egy könyvtárszolga - régebben kezelőnek, segédnek nevezték -, kit a tanulmányi alap 15 frt 12 kr, később 24 frt fizetésben részesített, s ezenkívül a könyvtár előszobájában díjtalan lakást engedélyezett neki. A főtanodai korszakban joghallgatókat, az 50-es évektől kezdve szegény gimnazistákat választottak erre a fizetéses szolgálatra, ami voltaképpen felért egy ösztöndíjas támogatással. A személyi kimutatásokban a könyvtárőr neve mellett az övék is fel van tüntetve. 1854-ben a könyvtárszolga Bakos József VI. o. tanuló, 1860-ban Pop János II. o. gimn. tanuló, 1861-ben Karsai László gör. kat. gimn. tanuló, 1862-ben Korpogyán Simon gör. kat. gimn. tanuló, 1864-ben Illés György gimn. tanonc, 1866-ban Csajka László gimn. tanuló és 1880/84-ben Vaszary János, a későbbi híres magyar festőművész, Vaszary Kolos hercegprímás unokaöccse. A könyvtárszolga takarított, segített a könyvtárőrnek a könyvek rakosgatásában, rendezésében s egyéb apró feladatokban, amiket egy értelmes gimnazista elvégezhetett. A 80-as évek végétől szakítottak ezzel a régi szokással, s a könyvtárszolgai díjat az intézeti pedellusnak adták a könyvtár tisztogatása fejében.

Egy kivételtől eltekintve tovább is megmarad a könyvtárőri tiszt és az egykori akadémiai hitszónoki tisztség (ekkorra gimnáziumi tanári feladatkör) hagyományos összefüggése. Ekkor vetődik fel mégis első ízben a külön könyvtárőrség, sőt az önálló könyvtárőri állás javaslata. A kir. kormányszék 1865. szeptember 14-én a Fogarasy Mihály erdélyi püspökhöz intézett átiratában megállapítja, hogy a könyvtárőr gyakori változtatása csakis a könyvtár anyagi és szellemi érdekének hátrányára, sőt néha kárára történik, ezért arra kérte a püspököt, járjon közbe a kegyesrendi tartományfőnöknél, hogy a lyceumi könyvtárőri állásra alkalmazott egyént mindaddig, míg hivatalát pontosan teljesíti, felette fontos ok nélkül ezen állomásáról máshová ne rendelje. Vass József könyvtárőr pedig az 1867. december 15-i évi jelentésében - hivatkozva arra, hogy a régi bölcsészeti tanárok, kikből a könyvtárőrök kineveztettek, kevés tanórájuk mellett a könyvtár kötelező gondozását kényelmesen elvégezték, de a jelenkori gimnáziumi tanárok erős iskolai megterheltetésök mellett minden szabad percük feláldozásával is alig tudnak kötelességüknek eleget tenni - azt az alázatos esedezést terjesztette elő, hogy a lyceumi könyvtárőr, ki rendesen a legidősebb tanár, a tanszéktől felmentessék s külön eltartási alapon kizárólag a könyvtár gondozásának szentelhesse napjait. "Ezt annál szerényebb igénnyel várhatja a kegyes tanítórend, minthogy tagjait az erdélyi róm. kat. hitközönség erkölcsi érdekei végett is képezi; méltó tehát, hogy egy-egy kiérdemült tagja végső életszakaszán jótékony ápolásban, kevésbé terhelő állomáson részesíttessék." A kir. kormányszék erre 1868-ban könnyedén azt válaszolta, hogy a sokfelé és tetemes előlegekkel terhelt tanulmányi alap a külön könyvtárőri állás szervezését annál kevésbé engedheti meg, mivel az állítólagos terhes teendőket a kiérdemesült agg tanár a gyengesége miatt úgysem végezhetné el. Ilyen kívánságok később is nemegyszer felmerültek, de a tanulmányi alap, amelyre minden feladatot rá lehetett hárítani, mindig mereven szembeszegült az eszményi elképzeléseknek.

Az önkényuralom első időszakában az első könyvtáros MAGYARÁSZ INCE kegyes atya volt. Az egyik személyi kimutatásban mint "Verwalter der. Röm. Cath. Licealbibliothek" szerepel, 1850. december 30-án kelt kinevezéssel. Csak néhány hónapig volt könyvtáros, mert mindössze egy évet töltött Kolozsvárt, s innen Budára távozott. Tőle VASS JÓZSEF kegyes atya 1851. március 19-én vette át a könyvtárt Sláby József, Hornyay Ambrus és Gaál Lajos bizottmányi tagok jelenlétében, kiket a kormányszék nevezett ki átadó biztosokul. Vass József 1850 őszén került Kolozsvárra, s itt működött az 1858/59. tanév végéig, mikor a rendkormány Vácra helyezte. Az 1865/66. tanév elején megint visszajött Kolozsvárra, ahol 1868 márciusáig maradt. Mind a két alkalommal könyvtárőr volt, először 1851. április 22-től 1859. szeptember 30-ig, másodszor 1866. július 10-től 1868. február 16-ig, így összesen tíz esztendőt szentelt nagy munkaerejéből a könyvtárnak. Vass József, a M. Tud. Akadémia tagja, kit a kegyesrend és a magyar tudományosság egyformán a nagyjai közé számít, a legkiemelkedőbb név a könyvtárőrök sorában. Gazdag irodalmi munkásságot fejtett ki, emellett sok időt szentelt a könyvtár ügyének. Ő kezdte meg a Benigni-könyvtár elhelyezését és rendezését s a többes példányok kimutatásba foglalását. Egymaga 8679 kötet könyvet látott el sarokszámozással. Az intézeti évkönyvekben két ízben is foglalkozott a könyvtár múltjával, s levéltári kutatások alapján a piarista korszak kezdetének könyvtári mozzanatairól értékes okleveles adatsort állított össze Haynald püspök megbízásából. Sokat buzgólkodott a köteles példányok beszolgáltatásának érdekében, ő mutatott rá először a könyvtár tűzveszélyes helyzetére, s javaslatot tett az önálló könyvtárőri állás szervezésére. Egyik legfontosabb munkálata volt az Aranka-féle Magyar Nyelvmívelő Társaság kéziratainak, levéltárának rendezése s részben lemásolása a Magyar Tud. Akadémia számára, amivel a kérdés későbbi tudományos feldolgozásának alapjait vetette meg. Amikor 1868-ban végleg eltávozott Kolozsvárról, a kormányszék a felelősség alól felmentette s neki a könyvtár körül dicséretet érdemlő pontossággal végzett szolgálatáért méltánylatát nyilvánította.

Vass Józseftől a könyvtárt 1859. augusztus 30-án HORVÁTH PIUS atya vette át, aki mint hittanár és hitszónok átmenetileg töltötte be a könyvtárőrséget, míg a gimnázium igazgatója s később a rendház rektora lett. Az 1851/52-1858/59. években érkezett nyomtatványokat, mint rendezetlen tömeget vette át. Rendezésükhöz ugyan hozzáfogott, de az idő rövidsége miatt végére nem járhatott, ő is tehát rendezetlenül adta tovább utódjának. Kutatásainak köszönhetjük, amit szintén Haynald püspök megbízásából végzett, hogy a piarista korszak kezdeti évtizedeinek könyvtárosait nagyjából ismerjük. Mindössze egy évig volt könyvtárőr, 1860. szeptember 17-ig.

Horváth Piust MATUSIK JÁNOS kegyesrendi atya követte, akinek könyvtárőri kinevezése 1860. szeptember 24-én kelt. Kolozsvárt 21 évig működött s vágyainak netovábbja telt be, amikor a könyvtár élére került. Vérbeli könyvtáros volt, a rend és az új kezdeményezések embere. Többet, mint ő, sem elődei, sem utódai közül senki más nem dolgozott. A könyvtár könyveit kiporoztatta, s az 1848-i lajstrom alapján általános revíziót tartott, aminek rendjén az elveszett könyveket megállapította, azokat visszaszerezte, s a többes és csonka példányok teljes jegyzékének összeállítását előkészítette. A könyveket, melyek eddig szakrendszer szerint voltak felállítva, nagyság szerint csoportosította, amivel az egész könyvtárt meglepő díszes rendbe hozta. A még mindig rendezetlenül heverő Benigni-könyvtár kötetszámát, valamint a hiányait megállapította, s ezekről két példányban pontos kimutatásokat készített. A köteles példányokat szorgalmazta, s ajándék útján értékes könyveket szerzett. Az ő ötlete volt és ő is kezdette meg a sarokszámozást, amelyet nagyon helyeselt a kormányszék. Olvasótermet állított be s levéltárt szervezett. A három könyvtári napló, a vendégkönyv, az ajándékozók nevét megörökítő jegyzőkönyv, továbbá az ősnyomtatványok és kéziratok első összeírása tartozik még a kezdeményezései közé; s feljegyzésre méltó érdeme, hogy ő gondolt először olyan adatgyűjtésre, amely később lehetővé tenné a könyvtár történetének áttekintését. Általában olyan rendet és tisztaságot teremtett, hogy "a könyvtárba lépőt az egésznek nagyszerűsége azonnal meglepte". Sok fáradozásának ellenszolgáltatásaképpen szerényen csupán azt kérte a kormányszéktől, hogy igénytelen egyetlen szobácskájának padlózatát kb. 40 frt költséggel javíttassa meg, hogy "a padlózat foszladékai által ki-kilyuggatott lábbelijét ne kénytelenítessék annyiszor-mennyiszer igazíttatni". A kormányszék ellenvetés nélkül nemcsak a padlózat kijavítását rendelte el, hanem írásban ismételten méltánylatát nyilvánította "könyvtári kötelmeinek szorgalmas teljesítéséért", sőt 1863-ban az udvari kancellária jóváhagyásával 100 frt külön jutalomdíjat utalt ki neki "éber és fáradhatatlan szorgalma némi elismerése és megjutalmazása fejében". A tanulmányi alap történetében visszamenőleg nincs ehhez hasonló eset.

Annál kínosabban és érthetetlenebbül érintette a kormányszéket, amikor Fogarasy Mihály erdélyi püspök 1865. augusztus 28-án bizottságot kért kinevezni, mely a lyceumi könyvtárt a tovább is Kolozsvárt maradó Matusik Jánostól átvegye és átadja az újból Kolozsvárra helyezett Vass Józsefnek, kit a rendi tartományfőnök ismét könyvtárőrnek jelölt ki. A kir. főkormányszék szeptember 14-én felkérte a püspököt, hogy a kegyesrendi tartományfőnöktől tudja meg az okokat, melyek miatt Matusik atyát könyvtárőri állomásáról elmozdította. Purgstaller József rendfőnök október 14-én kelt iratában kifejtette a püspöknek, hogy a rend szükségletei szerint Matusikot kinevezte a nagykárolyi gimnázium igazgatójává s megígérte neki, hogy idővel a rendházhoz tartozó lelkészi hivatalt is reá fogja bízni. E jó szándékú intézkedést azonban Matusik János engedetlensége meghiúsította s ezzel a rendfőnökséget is kínos zavarba hozta, mert a nagykárolyi gimnáziumi igazgatót magasabb állásba helyezte. Matusik János tehát nem maradhatott megfenyítés nélkül. Egyelőre meghagyta Kolozsvárt, de nem tartotta méltónak arra, hogy a könyvtárőri tiszt kedvezményével éljen. Matusik atya a kormányszék pártfogásával mégis megmaradt a könyvtárőrségben 1866. júliusáig, amikor kinevezték a gyergyószentmiklósi két osztállyal megnyitott alreáliskola igazgatójává. Eltávozásakor a kir. kormányszék 1866. október 15-én megkérte Fogarasy Mihály püspököt, hogy a könyvtárőrségről lelépő Matusik Jánosnak, aki 1860 óta a lyceumi könyvtárt nemcsak őrizte, hanem azt sok tekintetben nagy szorgalommal rendezte, leltározta és csinos rendben utódának átadta, hozza tudomására felmentését minden további felelősség terhe alól és teljes elismerését fejezze ki a könyvtár körül dicséretet érdemlő pontossággal végzett szolgálataiért.

Így mégiscsak VASS JÓZSEF lett a könyvtáros, most már másodízben, két évig, 1868. február haváig, amikor a kegyesrendi kormánytanács a budai főgimnáziumhoz helyezte át a magyar irodalomtörténeti tanszékre, s a megüresedett könyvtárőri tisztre Ulár Pál, főgimnáziumi hittanárt jelölte. Ulár Pál 1868. február 16-án vette át a könyvtárt a távozó Vass Józseftől ifj. Fischer Elek főkormányszéki fogalmazó és Várady Móric gimnáziumi igazgató, mint átadó biztosok jelenlétében. Ötévi működéséhez az 1872/73. tanév végéig szintén fűződik néhány jelentős teljesítmény. A könyveket kiporoztatta. Befejezte a Benigni-könyvtár alapleltárát, s elkészítette szakkatalógusát. Az apró nyomtatványokat rendezte és jegyzékbe foglalta. Összeállította a többes és csonka példányok kimutatását, s javaslatot tett a többes példányok jegyzékének kinyomtatására értékesítésük megkönnyítése céljából. Az 1836. évfolyamtól számítva a maga idejéig rendezte a könyvtár hírlap- és folyóirat anyagát. Elődeinek nyomdokain folytatta és tökéletesítette a könyvtár belső rendjét. A kormányszéki időszaknak ő az utolsó könyvtárőre.

Amikor az erdélyi püspök 1873. június 25-én 1786. sz. alatt úgy rendelkezett, hogy "miután a Benigni-féle gyűjtemény, mely az állam tulajdona volt, a lyceum könyvtárból kivétetett, senkinek a lyceum könyvtárához joga nem lehet", tulajdonképpen azt fejezte ki, hogy az állami hatóság illetékessége, amit az erdélyi udvari kancellária s a kir. főkormányszék 1775 óta nagy buzgalommal s tagadhatatlanul a könyvtár előnyére gyakorolt, a könyvtár ügyeibe való további beavatkozásra véglegesen megszűnt. Ezzel egyszersmind a könyvtár nyilvános jellegének is vége szakadt, a kapcsolatos terhekkel és kiváltságokkal együtt. Ettől kezdve állami könyvtári rendeletek nem zavarják álmosodó nyugalmát, s néhány évtized alatt beletörődik a kollégiumi könyvtárak tespedő közös sorsába. Csak néha-néha csillan fel szép múltjának emléke, de lassanként az is feledésbe merül. Még létezéséről is csak a közelállók tudnak.

A kir. főkormányszék 1869-ben adta ki utolsó rendeletét, az id. Kat. Bizottmány 1871-ben; ettől kezdve a könyvtár az erdélyi róm. kat. Státus igazgató tanácsának fennhatósága alatt folytatta életét. Bár a lyceum megszűnt, a könyvtár továbbra is viselte a lyceumi nevet, még akkor is, mikor teljesen elhomályosult, hogy honnan származik és miképpen ragadt rá ez a név. A gimnázium rajta volt, hogy a könyvtárt a maga tanári könyvtárának tekintse és nevezze, az értesítőben is úgy szerepeltesse, s az igazgató tanács sem emelt ez ellen óvást, sőt a fogalomzavart ő maga támogatta; holott jogilag a könyvtár a gimnázium épületében elhelyezve is a tanulmányi alap külön egysége volt, de nem volt a gimnázium tulajdonába átengedve, csak a tanári testület használatára bocsátva. Különben ez a kérdés kiélezetten sohasem vetődött fel, így a könyvtár és a gimnázium viszonyának tisztázására sem került sor.

Kezdetben mi sem mutatkozott a lényegbeli változásból. Az egyetem megnyitása után használata nem hanyatlott, sőt megélénkült, amennyiben tanárok, hallgatók, tudománykedvelő olvasók évről évre növekvő számban keresték fel olvasótermét, hiszen még mindig a legjobban berendezett tanulmányi könyvtár volt Kolozsvárt. Visszaesése az Egyetemi Könyvtár fejlődésével párhuzamosan következett be, s fokozottan érkezett el az az idő, mikor zárt ajtainak zavartalanságát hetekig nem bolygatta a tudományszomjas érdeklődés. A múlttal való kapcsolatot, a folytonosságot az igazgató tanács által kezelt tanulmányi alap képviselte. Fizette tovább is a könyvtárőr tiszteletdíját és a szolgadíjat 150, illetőleg 24 frt, valamint a könyvtári átalányt 105 frt összegben. A hagyományos számok változatlanok maradtak, míg csak a forintvilág tartott, pedig ezek az összegek a század vége felé sokat veszítettek régi értékükből. Az átalány csekélysége miatt a könyvtár komoly gyarapítására már nem futotta. Buzgó könyvtárosok kezdetben, mikor még számítottak az egyházi hatóság megértésére, hivatásuknak érezték az igazgató tanács meggyőzését, hogy a 105 frt se nem elég, se nem méltó összeg a könyvtár rendeltetésének betöltésére. Az 1874. november 20-i évi jelentés azt kérte, hogy a 105 frt-ot az igazgató tanács emelje fel legalább 200 frt-ra, s ezenkívül külön utaljon ki 50 frt-ot a több év óta kötetlenül kallódó roppant számú könyv bekötésére. Ha a könyvtárőr a könyvtár kellő karbantartását, tervszerű gyarapítását, értékét és használhatóságát emelni szoros kötelességének ismeri - írja a jelentés -, akkor szerénytelenség vádja nélkül elvárhatja, hogy e kötelesség teljesítésére az igazgató tanácsnak az ügy iránti tettleges érdeklődésében buzdító támogatást leljen. Az igazgató tanácsot a szép szavak nem indították meg, csupán azt mérlegelte, hogy a tanulmányi alap elkerülhetetlen költségek fedezésével van igénybe véve, különben is a lyceumi könyvtár felszereltség tekintetében magasan felette áll más intézetek könyvtárainak, ennélfogva az évi átalányt nem emelte fel 200 frt-ra, még kevésbé rendszeresített 50 frt-ot köttetésre, hanem azt a tanácsot adta, hogy a 105 frt legyen elég könyvek vásárlására és bekötésére is. Úgy rémlik, mintha ezt a bölcsességet valamelyik kormányszéki irat már előbb kitalálta volna. A könyvtárőrök azzal nyugtatták meg lelkiismeretüket, hogy állandóan ostromolták a tanulmányi alapot, hátha jobb belátásra bírhatnák.

Az 1876. november 23-i évi jelentés kifejtette, hogy a könyvtárnak hivatása a tudomány rohamos fejlődésével lépést tartani megfelelő szakmunkák beszerzése által. Ugyanekkor Európában talán a lyceumi könyvtár az egyetlen a maga nemében, hová időszaki tudományos közlöny évtizedek óta nem jár. Ezen pedig nem is lehet csodálkoznunk, hiszen még egyes magánszemélyek, tanárok is évenként 105 frt-nál többet fordítanak irodalmi szükségleteikre. A könyvtár korábban megelégedett volna a javadalom 100 frt-os megjavításával, 1876-ban azt kellett javasolnia, hogy a nyelvészeti, történelem-földirati és mennyiségtan-természettudományi szakcsoportok körébe tartozó könyvek beszerzésére és a szükséges köttetések eszközlésére az átalány legalább 400 frt összegre emeltessék fel. A következő évi, 1877. október 20-i jelentés, hivatkozva arra, hogy az állami iskolák, sőt akárhány hitvallásos gimnázium költségvetésében könyvtári célra 6-700 frt összeg szerepel, beérte volna 300 frt-tal is. Az 1879. december 12-i évi jelentés arra hívta fel az igazgató tanács figyelmét, hogy a könyvtárban már ezrekre megy a kötetlen könyvek és füzetek száma, melyeket bekötésük előtt sem lajstromozni, sem véglegesen elhelyezni nem lehet, így használaton kívül hevernek s növelik a rendetlenséget. Hozzávetőlegesen 5-600 frt-ra lett volna szükség, hogy ezen a bajon segíteni lehessen. Ezeket a kéréseket, javaslatokat, alkudozásokat a 80-as évek valamennyi évi jelentése, hol szó szerint, hol új változatban megismételte, de minden esetben süket fülekre talált. Az igazgató tanács idővel nem is válaszolt rájuk, mert a könyvtárőrök nem akarták megérteni azt az ősi szólamot, hogy a "sokfelé igénybe vett tanulmányi alap" a könyvtár érdekében további áldozatot hozni nem képes.

Lényeges változás a könyvtár javadalmazásában később sem állott be, s az a jellemző vonása végig megmaradt, hogy mindig jóval alatta mozgott a tényleges szükségletnek. A koronás világban a könyvtárőr tiszteletdíja 300 korona lett, az átalány 200 korona. Ez utóbbi a háborús években emelkedett először 600, majd 1000 és 1917/18-ban 1100 koronára. A könyvtárőr tiszteletdíja 1922-ben 150 és az átalány 800 lejre csökkent. Az igazgató tanács az átalányt 1923-ban 2000, majd 5000 lejre emelte, a könyvtárőr tiszteletdíját pedig 3 óra helyettesítési díjának megfelelő összeg erejéig 1923-ban 1500, 1926-ban 6000 lejben állapította meg. A könyvtárszolgai díj szép lassan és észrevétlenül kimúlt. A 24 koronás díj az imperiumváltozás után 12 lejre csökkent, majd 1922-től az 1927. év végéig 129 lejre növekedett. Minthogy a kiutalt évi 12 lej szolgadíjat az igazgatóság éveken keresztül nem vette fel, a számvevőség előterjesztésére az igazgató tanács 1929. január 21-én a könyvtárszolgai díjat végleg megszüntette.

A tanulmányi alap szűkmarkúsága meg is érzett a könyvtár bekövetkezett hátramaradottságán. Amikor 1882-ben Várady Móric gimn. igazgatót és kegyesrendi házfőnököt a tartományi elöljáróság más állomásra rendelte s utódjává Vajda Gyulát nevezte ki, az igazgató tanács 1882. augusztus 22-én elrendelte a könyvtár leltározását, majd átvételét és átadását, amit a kiküldött hivatalos bizottság 1883. február 20-án hajtott végre. Ez alkalomra készült A kolozsvári r. kat. főgimn. könyvtárának sorjegyzéke, mely az utolsó pontos számbavétele a II. emeleten még csak rövid ideje elhelyezett könyvtárnak. Megtudjuk belőle, hogy a 80-as évek elején a két teremben a könyvek 55 osztályban (állványon) s az osztályok alsó szekrényeiben foglaltak helyet. A kimutatás 12.073 sorszám alatt 24.326 kötet könyvet sorol fel s még 20 olyan kötetet, mely a könyvtárból hiányzott. 1874/75-től az értesítők minden tanév végén közlik az ajándékozott és vásárolt művek jegyzékét és összegezik a könyvtár összállományát. A legutolsó összegezés az 1916/17. tanévből az összállományt 38.931 kötetben tünteti föl. 1918-tól nagy zuhanás következik: tíz esztendő alatt 1929-ig mindössze 197 kötet könyvvel gyarapszik a könyvtár, melynek állománya akkor a 40.000 kötet körül járt, de tekintetbe véve a katalogizálatlan anyagot, ténylegesen ennél jóval terjedelmesebb volt. Megállapítható tehát, hogy 1874-től több mint félszáz esztendő alatt 16.000 kötettel növekszik a könyvtár, évenként átlag 300 darabbal, ami nincs arányban sem az előbbi időszak fejlődési menetével, sem pedig a századforduló szapora könyvtermelésével. A tanulmányi alap könyvtárpolitikája sajnálatosan nem ismerte fel, hogy kevés pénzét a gyűjtemény jellegének megfelelően legalább a katolikus szellemű könyvtermelés beszerzésére kell fordítania. Találomra vásároltak egyes könyveket, matematikai és történelmi műveket, a könyvtáros érdeklődése szerint. Csak éppen e korbeli katolikus irodalmat ne keresse a kutató a könyvtárban, ahol a katalógusban még a gimnázium volt tanárainak nyomtatásban megjelent munkáit is hiába keressük.

A mai szakkutató nem azon csodálkozik, hogy mi van még a gyűjteményben, hanem értetlenül bámulja, hogy mi minden nincs meg az 1890-es és 1900-as évek olyan alapvető kiadványaiból, melyek valamire való könyvtárból nem hiányozhatnak. Különösen a szépirodalmat hanyagolták el, egyetlen Jósika-, Kemény-, Eötvös-, Jókai-, Mikszáth-kötet át nem lépte a könyvtár küszöbét, hogy mást ne is említsünk. Talán az igazgató tanácsnak, esetleg másoknak is az volt a véleménye, hogy kár a pénzt könyvre költeni, mikor Kolozsvárt az egyetemi és múzeumi könyvtárakban minden bőséggel megtalálható; de viszont a könyvtárosokat is érheti szemrehányás, hogy egyes sorozatok előfizetését megszakították, így több fontos gyűjtemény csonkán maradt, a folyóiratok hiányzó füzeteit nem pótolták és nem tartották rendben, ami azzal a káros következménnyel járt, hogy alig van a könyvtárnak olyan folyóirat-sorozata, amely hiányos ne lenne, rendjét ne zavarnák ma is kötetlenül dísztelenkedő füzetcsomókkal.

Ez az időszak a hanyatlás kedvetlenítő képét mutatja, amit csupán az ment - ne legyünk igazságtalanok-, hogy a tanulmányi alap ugyanakkor minden erejét a könyvtár nagy arányú dologi beruházására összpontosította. Viszont nem lehet szemet hunyni az előtt sem, hogy nemcsak a javadalom szűkült meg, hanem megszűnt a szakértelemmel párosult erélyes irányítás, szüntelen érdeklődés, kézbentartás és ügykezelés is, mellyel annak idején a kir. kormányszék gondját viselte a könyvtárnak. Az igazgató tanács a könyvtárőr megerősítésén, tiszteletdíjának s az évi átalánynak kiutalásán kívül más különösebb törődést a könyvtárral nem mutatott, a könyvtár rendezésére és feldolgozására egyetlen rendelkezést ki nem adott. A könyvtárőrök kezdetben a régi szokás nyomán még küldözgették évi jelentéseiket, de senki észre nem vette és nem is nehezményezte, amikor ezek lassanként elmaradoztak. A könyvtárőrök is kedvüket vesztették, mikor hiába esengtek az ezerszámra felhalmozódott kötetlen könyvek rendbehozataláért, hiába érveltek, hogy a csekély javadalom a könyvtár fejlesztésére és múltjához illő színvonalon tartására elégtelen. A meglazult viszony és igazgatás következtében a könyvtár jelentősége egyre halványodott, fejlődése pedig megakadt.

Vásárlásra, jelentősebb beszerzésre alig jutott valami, a gyarapodás egy része ajándékokból gyűlt össze. A Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Nemzeti Múzeum, Erdélyi Múzeum-Egylet, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, a Kir. József Műegyetem, a m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi, valamint a Földmívelésügyi Minisztérium, az Országos Statisztikai Hivatal, a bécsi cs. kir. egyetemi csillagda és a bécsi császári Tudományos Akadémia, egyes kiadók, mint a Franklin-Társulat, Pallas R.T., Lampel, Stampfel, Eggenberger cég-sok kiadványukat megküldötték a könyvtárnak. Magánosok, mint pl. Lönhárt Ferenc, Majláth Gusztáv Károly püspökök, egyes egyetemi tanárok is több ízben ajándékoztak a könyvtárnak könyveket. Két jelentősebb gyűjtemény is a könyvtár birtokába került. Szamosi János egyetemi tanár 1887/88-ban 163 kötetben és 10 füzetben 110 művet ajándékozott a könyvtárnak, a tanári testület ezért annak idején jegyzőkönyvi kivonatban hálás köszönetét nyilvánította. Az ajándékozó kilátásba helyezte, hogy becses művekben gazdag könyvtárából idővel még nagyobb mennyiségű könyvet szándékszik a könyvtár birtokába juttatni; ez meg is történt, a beszerzési naplóból 283 olyan könyv számlálható össze, melyet Szamosi János ajándékozott a könyvtárnak. 1921. július 10-én néhai Farkas Lajos ny. kolozsvári egyetemi tanár törvényes örökösei, dr. Farkas Pál ny. hadbíró alezredes és özv. Gócs Sándorné sz. Farkas Erzsébet levélben értesítették a gimnázium akkori igazgatóját, Visegrádi Lajost, hogy édesatyjuk végóhajának eleget téve, könyvtárát felajánlják a lyceumi könyvtár részére, azon kikötéssel, hogy az adományozott könyvtár "Dr. Farkas Lajos kolozsvári egyetemi tanár könyvtára" címen kezeltessék mindaddig, míg a lyceumi könyvtár jellege és tulajdonjoga jelenlegi állapotában fennáll; ha pedig abban változás következnék be, a könyvtár tulajdonjoga szálljon át a Kolozsvárról Szegedre áthelyezett tudományegyetem jog- és államtudományi karának könyvtárára. Az igazgató az adománylevelet 422-1921. sz. alatt iktatta és helyezte el a gimnázium levéltárában, ugyanakkor másolatát felterjesztette az igazgató tanácshoz, jelentve, hogy a könyvtárt már el is szállíttatta és három állvánnyal együtt a lyceumi könyvtárban elhelyezte. A közel 800 kötetből és füzetből álló jogi gyűjtemény, mely azonban csak 1929 után soroztatott be az állományba, új színt és tartalmat adott a könyvtárnak.

Talán itt van a helye, hogy megemlékezzünk a könyvtár múltjában szereplő egyik jeles gyűjteményről, a tőle látszólag idegen éremtárról. Régente a különféle gyűjteményeket, festményeket, szobrokat, metszeteket, térképeket, érmeket, némely helyen még az ásványokat is a könyvtárban helyezték el. A lyceumi könyvtár érmeket gyűjtött. Éremgyűjteményét már a múlt század eleje óta emlegetik. Az éremtár adományokból gyűlt össze, mert vásárlásra semmi fedezet nem állott rendelkezésre. Haynald Lajos püspök pl. 1857. június 17-én megküldötte a könyvtárnak azt az emlékérmet, melyet a monarchia püspökei verettek a Bécsben kötött konkordátum alkalmából. Vass József könyvtárőr az iratra feljegyezte, hogy "ezt a remekbe készült érmet tüstént beiktattam a róm. kat. Lyceum könyvtárában létező érmészeti gyűjteménybe". A könyvtárosok az esetlegesen beérkező adományokat elrakosgatták, de a hozzáértés hiánya miatt velük sokat nem törődtek. Matusik atya szedette először rendbe az éremtárt. Baráti kérelmére Finály Henrik, az Erdélyi Múzeum-Egylet titkára és éremőre, az ügy iránti rokonszenvből avatott szakismerettel meghatározta és lajstromozta a könyvtárnak zilált és használhatatlan állapotban volt éremgyűjteményét, amiért a kir. főkormányszék 1864. december 7-én a püspök útján "méltánylatát" nyilvánította neki. Az 1866. július 10-én hivatalosan megejtett könyvtárvizsgálat szerint a szakszerűen rendezett éremgyűjtemény 1 arany, 420 ezüst, 75 réz és 3 ón, összesen 499 vert és emlékpénzt tartalmazott és 1 pecsétnyomót. Az éremtár aztán magától tovább gyarapodott s újabb rendezetlen anyag gyűlt össze. Az 1896. december 3-i könyvtárátvételkor a bizottság két fiókban 524 érmet vett számba, de lajstromot nem talált, csak holmi meghatározó cédulácskákat. Ezért azt a javaslatot terjesztette az igazgató tanács elé, kérje fel újból Finály Henrik egyetemi tanárt az összes régi pénzek és érmek meghatározására, hogy azokat pontos leltárba lehessen foglalni. A felkérés 1897. február 13-án megtörtént, de véghezvitele Finály Henrik közbejött halála miatt elmaradt. A könyvtárnak kezdett terhére válni az éremtár, amely nem tartozott szorosan a könyvtárőri szakértelem körébe. Az 1901. április 27-i könyvtárátvételkor újból felvetődött a dolog, s ekkor a bizottság Posta Béla egyetemi tanár felkérésére gondolt, de erre nem került sor, a Kolozsvárra helyezett Tóth Sándor kegyes atya ugyanis értett az érmészethez, s 1902-ben újra rendezte a gyűjteményt, katalógusba foglalt 817 érmet és kiselejtezett 386 értéktelen darabot. Fáradságos szép munkáját az igazgató tanács 200 korona tiszteletdíjban részesítette. Ugyanakkor az éremtárt a gimnázium történelmi és földrajzi múzeumába tették át, így 1902-ben végleg megszűnt a könyvtár gyűjteménye lenni, mely addig egy évszázadon át gyűjtögette és lelkiismeretesen őrizte.

Ennek az időszaknak mégis van egy különleges nagy érdeme: a könyvtár átköltöztetése és újrarendezése, amely részben menti és jóváteszi a felhozott kifogásokat. Ehhez mérhető nagy vállalkozás nincs is a könyvtár múltjában. A II. emeleti elhelyezés miatt a 60-as évek óta felmerült aggodalmakat és kifogásokat egyre gyakrabban emlegették. Egyrészt mint láttuk, a tűzveszélytől tartottak, másrészt attól, hogy a könyvek roppant súlyát nem bírja el a padlózat, s beomlik az emelet. Az 1867. évi jelentés azt is felhozta, hogy a földszinten levő boncterem hullaáztatójának vizét az udvarra eresztik ki, s a kibírhatatlan bűz felhatol a II. emeletig, az olvasószobába és a könyvtáros lakásába, ami a látogatókat elriasztja a könyvtártól, de egészségügyi tekintetből is halaszthatatlan intézkedést követel. A kir. kormányszék 1868-ban felhívta az orvos-sebészeti intézet igazgatójának figyelmét, hogy "a boncterem hullaáztatójának ragályt szerezhető bűzzel telített lecsapolt vize a könyvtárőr laka és az olvasószoba ablakai alatt a lyceum udvarára ne öntessék ki, hanem az vitessék valami emésztőbe". A kaputól jobbra eső földszinti szárnyat ugyanis az egyetem megnyitása után is a régi orvos-sebészeti intézet folytatásaképpen a bonctani intézet tartotta lefoglalva, ami sehogysem illett az iskolai környezetbe. Az 1877. évi könyvtárosi jelentés már pedzeni kezdte, hogy a bonctani intézettől meg kellene szabadulni s helyére költöztetni a könyvtárt. Türelmesen meg kellett azonban várni az egyetemi építkezések előrehaladását, hogy a kérdést a siker reményével lehessen felvetni.

Az igazgató tanács 1886-ban 1216. sz. alatt és 1887-ben 1381. sz. alatt kereste meg a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztert azzal a kéréssel, hogy szíveskedjék visszabocsátani az egyetemi bonctani intézet által elfoglalva tartott földszinti lyceumi helyiségeket. Trefort Ágost miniszter 1887. december 28-án 38691. sz. alatt azt válaszolta, hogy maga is kívánatosnak tartja az egyetem által elfoglalt helyiségek visszaadását, mert így az egyetem mentesül a javadalmát terhelő házbér fizetésétől, de véglegesen csak akkor dönthet, mikor az egyetemi tanácstól jelentést kap a bonctani, élet- és közegészségtani épületek elkészüléséről. Végre a miniszter 1888. március 24-én 9759. sz. alatt hajlandónak nyilatkozott a bonctani intézet helyiségeinek kiürítésére, ha helyébe az egyetem megkapja a lyceumi könyvtár II. emeleti helyiségeit, megfelelő bérleszállítással és átalakítással. Ugyanakkor az egyetem rektora 1888. április 10-én 734. sz. alatt beterjesztette az igazgató tanácshoz a könyvtári helyiségeknek a jog- és államtudományi kar céljainak megfelelő berendezésére vonatkozó költségvetését, kérve, hogy a szükséges átalakításról a Státus, mint tulajdonos, gondoskodni szíveskedjék. Az igazgató tanács dr. Kanitz Ágoston rektor átiratával az 1888. április 13-i ülésében foglalkozott. Tudomásul vette az orvosi általános és tájbonctani intézet által elfoglalva tartott földszinti helyiségek visszabocsátását, s ezért cserébe hajlandó volt átengedni az egyetemnek a II. emeleti nagy könyvtárhelyiséget, továbbá a bérletet 1416 frt-ról 1200 frt-ra szállította le, s ezenkívül 418 frt 66 kr összeg erejéig elfogadta a nagy könyvtárhelyiségnek a jog- és államtudományi kar céljaira való berendezéséhez szükséges átalakítások költségeinek hordozását. Mindezeket az áldozatokat az igazgató tanács csak azért vállalta, mint az erdélyi püspökhöz intézett felterjesztésében kifejtette, hogy a könyvtár a földszinten megfelelőbb helyre kerüljön, amit biztonsági és egészségügyi szempontból egyaránt égetően szükségesnek látott. Miután az igazgató tanács ezen "becses előzékenységű" határozatához a püspök és a miniszter hozzájárult, az igazgató tanács az 1888. szeptember 12-i üléséből értesítette dr. Szamosi János világi gondnokot és dr. Vajda Gyula igazgatót, hogy a könyvtárhelyiségeket adják át a tudományegyetem képviselőinek, s ugyanakkor vegyék át a táj- és bonctani intézet által lefoglalt földszinti szárnyat. Egyben utasította az igazgatót, hogy a bonctani termek kitisztítására, fertőtlenítésére és a szükséges javításokra terjesszen be költségszámítást.

Az igazgató tanács a könyvtár költöztetését és új berendezését a legnagyobb körültekintéssel intézte, s el kell ismerni, hogy elment az áldozatosság végső határáig. Az 1889. július 13-i ülésen azt az igen helyes intézkedést tette, hogy dr. Finály Henrik igazgató tanácsos, mint elnök, továbbá dr. Szamosi János igazgató tanácsos, tb. titkár, főgimnáziumi gondnok, dr. Vajda Gyula főgimnáziumi igazgató és Zachár János könyvtárőr személyében a rendezés egész tartamára állandó könyvtárbizottságot nevezett ki a könyvtár átalakításával és újrarendezésével kapcsolatos ügyek közvetlen intézésére, azzal a felhatalmazással, hogy az átalakítás és rendezés módozatait megállapítsa s a munkálatokat vezesse. A főgimnázium igazgatójának volt a kötelessége, hogy a bizottságnak az igazgató tanács intézkedéseit igénylő javaslatait felterjessze.

Amikor 1889. nyarán megkezdték a könyvtár leköltöztetését, kitűnt, hogy a jóval alacsonyabb, bolthajtásos földszinti szobákba a magas állványok nem férnek be. Ezért csak a könyveket szállították az új helyiségekbe, az állványokat pedig a gimnázium udvarára rakták ki. A könyvtárbizottság felismerte a kettős feladatot: új állványokat kell készíteni a régi állványok anyagának esetleges felhasználásával s a könyvtárt új katalogizálással egészen újra kell rendezni. Erre Zachár János könyvtárőr késznek nyilatkozott. A bizottság azt a javaslatot tette az igazgató tanácsnak, hogy az egy ember erejét szinte felülmúló vállalkozás sikere érdekében a könyvtárőr részére a munka nagyságához illő, de csak a rendezés után, vagy esetleg évenként a munka arányában folyósítandó tiszteletdíjat állapítson meg. Így sokkal jobb kedvvel, nagyobb buzgósággal és odaadással fogja a nehéz feladatot végezni, ha tudja, hogy fáradozása kellő jutalomban részesül. Másrészt az igazgató tanács megbízta Gabányi Sándor uradalmi mérnököt az új állványok megtervezésével. A Státus mérnöki hivatala a rajzokat a költségvetéssel együtt 1889. július 4-én nyújtotta be. A rajzok szerinti állványok elkészítésére a költségvetés 2132 frt 26 kr összeget irányzott elő, de jelezte, hogy a régi állványok felhasználása 25%-os ármegtakarítással a költségeket 1599 frt 20 kr-ra szállítaná le. Az igazgató tanács az 1889. július 13-i ülésén a tervrajzokat elfogadta, s a régi anyag felhasználása mellett döntve, az 1599 frt 20 kr összeget a könyvtár új berendezésére megszavazta oly módon, hogy a munkálatok három évre osztassanak be a tanulmányi alap évenkénti érzékenyebb megterhelésének kímélése végett. Ugyanakkor kötelességévé tette az igazgató tanács a főgimnázium igazgatójának, hogy a tervrajz és a költségvetés kivitelére alkalmas vállalkozókat keressen, tőlük ajánlatokat kérjen, ezeket mutassa be a könyvtári bizottságnak, s ennek határozatához képest a vállalkozó nevét s a megalkudott összeget az igazgató tanácsnak jelentse, továbbá vegye igénybe az uradalmi mérnök szakértelmét és ellenőrzését, hogy a munkálatok a megszabott feltételek mellett folyjanak. A bizottság javaslatára az igazgató tanács 1889. december 2-án hagyta jóvá a Csatt Sándor asztalosmesterrel négy terem állványozására kötött szerződést 1449 frt összeggel.

Az első nagyterem beépített állványozása 1890 tavaszára elkészült, s a könyvtárőr mindjárt hozzáfogott a könyvek elhelyezéséhez. Az 1890/91. tanév végére fejezte be ezt a munkát. Ebbe a terembe 5744 nyomtatványt helyezett el, mégpedig 3131 önálló munkát, 108-féle hírlap 482 évfolyamát és 1700 db intézeti értesítőt. Mindezekről cédulakatalógust készített, mégpedig úgy, hogy a cédulán megjelölte az illető munka könyvtári helyét, szerzőjének nevét, a könyv címét, kiadási évét és helyét, a számozott és számozatlan lapok, az előforduló térképek és egyéb metszetek számát, feljegyezte továbbá a könyv esetleges hiányosságait és csonkaságait. Ezenkívül minden könyvet ellátott a könyvtár bélyegével és könyvtári helyének jegyével. A könyvtárbizottság 1890. július 5-i értekezlete ugyanis könyvtári bélyegző készítését és alkalmazását rendelte el "Kolozsvári róm. kat. lyceum könyvtára" körirattal - ez volt az első bélyegző -, s ugyanakkor elhatározta, hogy "a könyv táblájának belső oldalára egy kis kerettel ellátott cédula ragasztassék, mely a könyv könyvtári helyét hordja magán". A cédulakatalógust is a fenti értekezletén hagyta jóvá a könyvtárbizottság, s utasította a könyvtárőrt, hogy "az állandó használatra szolgáló quart-cédulák jó diósgyőri papírból készítendők", a szakkatalógus alapjául szolgáló kisebb cédulák pedig közönséges olcsóbb papirosból. Figyelmébe ajánlotta továbbá a könyvtárosnak, hogy azokat a könyveket, melyeknek céduláit megírta, a régi katalógusban veres tintával jelölje meg, így a végül majd hiányzó könyveket is könnyen kimutathatja.

Az állandó könyvtárbizottság az 1891. június 27-i értekezletén szemlélte meg az első terem teljesen elkészült berendezését. Mindenkit kellemesen lepett meg a bolthajtásos teremhez stílszerűen alkalmazott állványok tetszetőssége, amelyek nem különálló darabok, hanem a terem falaihoz építve egy testet alkotnak. Feltűnt továbbá az egésznek nemes egyszerűsége és könnyedsége, hivalkodás nélküli szinte primitív díszítése, s a tér ügyes kihasználása az ívek közének beépítésével, ami az egyhangúságot változatosságra oldja fel. Tetszett ezenkívül a polcokon egymás után következő könyvek sorozata, amint az egyforma sorok körös-körül futják a termet, a hatalmas fóliánsoktól fölfelé menőleg a 16-rétű kis formákig fokozatosan csökkenő nagysággal. A könyvtárőr kiváló ízlése az egyforma és különböző színű kötések változatos csoportosításával fokozta az összbenyomás kellemességét és főképpen sikeresen juttatta érvényre a könyvtárnak régiségekben bővelkedő gazdagságát. Ez a berendezés ma sem téveszti el hatását a szemlélőre, aki úgy érzi, hogy a tetszetős régi teremkönyvtár párját Erdélyben hiába keresi. Gabányi Sándor uradalmi mérnök fölülvizsgálta az építményt, s úgy találta, hogy az jó anyagból, csinosan és jól van elkészítve, a tervnek általában megfelel, s attól előnyösen csupán annyiban tér el, hogy az állványok tetején azon helyekre, melyek a terv szerint üresen maradtak volna, a mester füzetek, tekercsek, stb. tartására igen alkalmas 8 szekrényt csinált, s ez a megoldás szerencsésen töltötte ki a falak egyenes részeit, még hangsúlyozottabban emelve ki a berendezésre könnyedén ráboruló boltívek szépségét. A rendezés minden tekintetben megnyerte a bizottság tetszését, annak minden tagja elismerőleg és dicsérőleg nyilatkozott a rendező könyvtárőr kifejtett buzgalmáról és fáradozásairól. A bizottság a cédulakatalógust is pontosnak találta, a könyvtárőrt folytatására buzdította, s egyben utasította, hogy a további rendezés folyamán is csak bekötött könyveket helyezzen a polcokra. Ugyanakkor javasolta az igazgató tanácsnak, hogy az 1889. július 13-i ülésén a könyvtárőr részére megszavazott 600 frt jutalomdíj első részletét utalja ki.

A második terem berendezése a könyvtárőr egészségi állapota miatt jóval több időt vett igénybe, közel négy esztendeig tartott, s csak az 1894/95. tanév közepére készült el. Ebben a teremben a könyvtárőr 3116 művet helyezett el 4254 kötetben és 661 iskolai értesítőt, összesen tehát 4915 kötet könyvet. Mindezekről a katalóguslapok szintén készen álltak. A könyvtárbizottság (dr. Vajda Gyula helyett ekkor már dr. Hám Sándor volt az igazgató) 1895. február 10-én szemlélte meg a terem berendezését; abban az első teremben kifejtett buzgalom és fáradozás folytatását találta, s meleg elismerését fejezte ki. Javaslatára az igazgató tanács kiutalta a második 200 frt jutalomdíjat köszönetének nyilvánítása mellett. Ugyanakkor a bizottság megállapította, hogy a tervezett állványok nem elegendők a rendezésre váró könyvek elhelyezésére, ezért megbízta az igazgatót, hogy terjesszen be az igazgató tanácshoz költségvetést a második terem közepén elhelyezendő új állványról, melynek sürgős elkészítése azért szükséges, hogy a terem számozása ezen az új állványon folytatódhassék. A költségvetést az igazgató tanács az 1895. március 13-i ülésén elfogadta, s az új könyvállvány készítésére 334 frt-ot utalt ki a tanulmányi alapból. Fenti ülésén a bizottság azt a további javaslatot tette, hogy a rendezés érdekében áldozatot kell hozni a könyvek beköttetésére, mégpedig a használtabb könyvek félbőrbe, a kevésbé használtak félvászonba, a csekélyebb értékűek erős fűzéssel vagy vastag papirosba köttessenek, továbbá a különféle füzetek kemény papirostáblák közé (fasciculusokba) foglaltassanak. Az igazgató tanács az 1895. július 13-i ülésén hozzájárult ahhoz, hogy a könyvtár kötetlen könyveinek beköttetésére a főgimnázium felszerelési átalányából évenként 150 frt használtassék fel mindaddig, míg a könyvtár enemű szükségletén kielégítően nem segítenek.

Mind a négy terem állványozása becsületes munkával készült (hatvan év óta időt álló), az újrarendezés kiváló szakértelemmel és könyvtárosi pontossággal haladt, a könyvtárbizottság kitűnően működött, s az igazgató tanács valósággal ragyogtatta áldozatkészségét. Már arról folyt a tárgyalás, hogy a könyvtárnak összeállítandó katalógusa a főgimnázium évi értesítőjében kinyomattassék, s ezt az igazgató tanács elvileg el is fogadta, részletes kivitelét a könyvtárbizottság feladatává téve. A szép reményeket és terveket váratlanul összeroppantotta Zachár János könyvtárőr szerencsétlen halála 1896. április 26-án. Amit ő néhány év alatt véghez vitt, annak folytatásával utódai évtizedekig bajlódtak. Nagy nehezen csak a világháborús években fejeződött be a könyvtár újrarendezése és katalogizálása, akkor is nagy mennyiségű feldolgozatlan anyag hátrahagyásával. Közben a könyvtárbizottság munkája is ellanyhult, Zachár János halála után működéséről többé nem hallunk, s ezzel együtt járt, hogy az igazgató tanács közvetlen irányítása és ellenőrzése szintén meglazult. Így történhetett meg az a szinte visszaélésnek nevezhető kártékony eset, hogy Nemes Endre igazgató 1910-ben a könyvtárőr lakását s a könyvtárnak vele összefüggő, fűthető két szobáját, melyek könyvtári munkálatokra szolgáltak, igazgatói irodának foglalta le. Ettől kezdve a könyvtár közel húsz esztendeig zárva volt, s a könyvtárosok az igazgatói iroda torlaszain át csak nyári időben közelíthették meg a fűthetetlen termeket. A rendezés alig tudott előre vánszorogni, s arról szó sem lehetett, hogy a könyvtár látogatókat és kutatókat fogadjon. A szépen berendezett könyvtár életének megbénult időszaka ez, rendeltetésének megakadályozása hivatalos közreműködéssel. A gimnázium éppoly felelős érte, mint az igazgató tanács, mely tűrte a lehetetlen állapotot s engedte, hogy díszes könyvtára zár alá helyezve tengődjön.

A könyvtárosok most is jeles munkát végeztek, s nem rajtuk múlt, hogy munkájuk eredménye mögötte maradt buzgóságuknak. A kegyesrend kebeléből kivált Ulár Pál helyébe a rendkormány SCHMIDT ÁGOSTON atyát, a kolozsvári tudományegyetem matematikai karának magántanárát jelölte a könyvtárőri tisztre, s őt e minőségben az igazgató tanács 1873. október 1-jétől megerősítette. A könyvtárt teljesen rendezett állapotban kapta, különösebb munkája nem akadt a vékonyan folydogáló gyarapodás beiktatásán kívül. Fájlalta, hogy a csekély átalány miatt a könyvtár messze mögötte járt a tudományok rohamos fejlődésének, ezért hat esztendeig, míg hivatalában volt, lankadatlan kitartással próbálta, bár sikertelenül, a tanulmányi alapot jobb belátásra késztetni. Ő javasolta először a könyvtár leköltöztetését a II. emeletről a mai földszinti helyiségekbe, s ő tett legtöbbet a könyvek molytalanítása érdekében. Mivel az évenként egyszer történő kiporozás elégtelennek bizonyult a könyvek megóvására, a moly és egyéb kártékony rovarok távoltartása végett kámforral vagy cédrusolajjal áztatott pamutcsomagocskákat helyezett el a könyvpolcokon. A könyvtári kezelés gyorsítása végett ő készíttetett először nyomtatott térítvényeket.

Az 1878/79. tanév végén a kegyesrend kormánya Schmidt Ágostont más állomásra helyezte át, s helyébe FARKAS LÁSZLÓ atyát rendelte, ki az igazgató tanács megerősítésével mindössze egy évig töltötte be a könyvtárőri tisztet. Őt az 1879/80. tanév elejétől NAGY ALAJOS, kiváló tudós és pap, követte, aki hat évig volt könyvtárőr. Ezeknek a könyvtárosoknak kiváló elődeik után különösebb dolguk nem akadt, az igazgató tanács rendeletekkel nem nyugtalanította őket, megerőltetés nélkül végezték tehát a folyó munkát, s birkóztak a halmozódó kötetlen könyvek tömegével. Ezek beköttetése érdekében Nagy Alajos több sikertelen kísérletet tett az igazgató tanács megnyerésére, de a könyvtár életének általános pangása miatt e téren nem ért el eredményt. Távozásával a rendfőnök kijelölése és az igazgató tanács megerősítése alapján Lönhárt Ferenc püspök 1886. augusztus 29-én ZACHÁR JÁNOS kegyes atyát nevezte ki könyvtárőrnek. Matusik János mellett őt illeti meg a legtöbb érdem és elismerés a könyvtárőrök sorában. Minden szabadidejét szenvedélyesen áldozta munkakörének. Tíz esztendei könyvtárőrségére esik a könyvtár átköltöztetése, újrarendezése és új katalogizálása. A munkának alig csak a felét végezhette el, de szakavatottsága és finom ízlése szerencsés alapját vetette meg a folytatásnak, amelyben utána még jó néhány könyvtárőr ereje őrlődött fel. A könyvtár mai tetszetős külseje az ő emlékének megbecsülésére figyelmeztet.

Zachár János halála után 1896. áprilisától augusztus végéig a könyvtárosi teendőket ideiglenesen DR. HÁM SÁNDOR főgimnáziumi igazgató látta el, s ezért részére az igazgató tanács 65 frt 62 és 1/2 kr tiszteletdíjat fizetett. A rend tartományfőnöke az üresedésben levő könyvtárőri állásra 1896. július 20-án Erdélyi Károly és Wagner Antal tanárokat hozta javaslatba. Az igazgató tanács az augusztus 13-i ülésén WAGNER ANTALt választotta meg, mint aki már évekig állott a róm. kat. Státus szolgálatában, és őt terjesztette elő a püspöknek kinevezésére. Az igazgató késlekedése miatt Wagner Antal a könyvtárt Biró Béla apát-kanonok, főesperes, plebános mint püspöki biztos, és Szamosi János egyetemi tanár mint gondnok jelenlétében 1896. december 2-án és 3-án vette át. Az átvétel csak a könyvtárőr személyében való teljes megnyugvás mellett eszközöltetett általánosságban, mivel a könyvtár nagyobb felének még rendezés alatt álló elhelyezetlen anyaga a rendszeres átadást, illetőleg pontos számbavételt nem tette lehetővé. Hám Sándor igazgató az átadási jegyzőkönyvet ismételt sürgetésre olyan későn terjesztette fel, hogy az igazgató tanács csak 1897. június 5-én tudta kiutalni Wagner Antal részére az 1896. szeptember 1-jétől járó 157 frt 50 kr könyvtárőri tiszteletdíjat. Wagner Antal négy évi hivatala alatt sokat dolgozott, de elődének teljesítményét utól nem érte. Átvétel után a könyvtár összes termeit alapos tisztogatás alá vette, a kosárszámra felgyűlt szemetet s oda nem való limlomot eltakaríttatta. Az utolsó két évben beérkezett s csak rakásra dobott könyveket, folyóiratokat, lapokat stb. összegyűjtötte és ideiglenesen elhelyezte. Körülbelül 5200 kötet könyvet állított be az állványokra, 63 polcra sorakoztatva. A napilapokat és folyóiratokat végleg elrendezte, az utóbbiaknak nagy részét beköttette, katalogizálta és a hiányokat összeírta. Folytatta az elrendezett könyvek katalogizálását is. Az 1901. április 27-i könyvtárátadási jegyzőkönyv azonban megállapította, hogy céduláin nem tartotta szem előtt a helyes descriptio szabályait. Erre a lényeges hibára Wagner könyvtárőrt Erdélyi Károly igazgató már annak idején figyelmeztette, s Wagner határozott ígéretet tett a cédulák kiegészítésére, de áthelyezése miatt ígéretét nem teljesíthette. A bizottság megállapította, hogy a Wagner-féle katalóguslapokat át kell javítani és kiegészíteni.

Erdélyi Károly igazgató 1900. augusztus 5-én a Wagner Antal áthelyezésével megüresedett lyceumi könyvtárőri állásra a kegyesrend főnökségének DR. LÓKY BÉLA tanárt ajánlotta. A rendfőnökség az 1900. augusztus 10-én tartott konzisztóriumi üléséről előterjesztést tett dr. Lóky Béla kinevezésére az igazgató tanácshoz, amely szeptember 13-i ülésén választotta meg Lóky Bélát könyvtárőrnek, s javaslatot tett a püspöknek kinevezésére. A kinevezési irat hangsúlyozta a könyvtárőrnek azt a kötelezettségét, hogy a könyvtár rendezését folytatni és befejezni tartozik. Különféle külső akadályok miatt a könyvtár átadása csak 1901. április 27-én ment végbe Biró Béla apát-kanonok, főesperes, plebános mint püspöki biztos, Szamosi János egyetemi tanár mint világi gondnok és Erdélyi Károly főgimnáziumi igazgató mint átadó jelenlétében. A bizottság megállapította, hogy a könyvtár két első terme teljesen be van rendezve, s a második terem közepén felállított állvány kivételével az elhelyezett könyvek cédulakatalógusa is készen áll, de a könyvállomány többi része még feldolgozásra vár. Az átadás ez alkalommal is csak "a könyvtárőr személyében való teljes megnyugvás mellett eszközöltetett általánosságban". Mivel az igazgató a tanár-könyvtáros évközi nagy elfoglaltsága miatt, minden jóhiszemű ígérgetése ellenére, vége-hosszát nem látta a rendezésnek, az igazgató tanács az 1901. május 14-i ülésén elhatározta, hogy a könyvtárőr mellé a rendezés idejére kisegítő erőt alkalmaz, s az igazgatót bízta meg, hogy javasoljon elég idővel rendelkező alkalmas egyént, egyúttal javadalmazására is tegyen előterjesztést. A kisegítő erő Valentiny Antal könyvtári gyakornok lett, az Egyetemi Könyvtár későbbi igazgatója. Segítségével Lóky Béla a tízesztendei könyvtárőrsége alatt a hozzáfűzött várakozásokat messzemenően teljesítette. Rendezte, illetőleg katalogizálta a második terem középállványának mindkét oldalán elhelyezett könyveket, továbbá a harmadik szoba anyagát is teljesen. Ezenkívül az intézeti értesítőket iskolánként betűsorban csoportosította s a negyedik szoba állványainak legfelsőbb fiókjaiban elhelyezte. Utána csak a negyedik szoba maradt rendezetlen. Elismerését az igazgató tanács Lóky Béla munkája iránt azzal fejezte ki, hogy az 1911. január 14-i ülésen részére 200 korona külön jutalomdíjat utalványozott. Több mint húsz esztendei elzártság után a könyvtár végre a hozzáférhetőség felé haladt, és 1910-ben az igazgató tanács véleményes jelentést és javaslatot kért a tanári testülettől a módozatokról, miképpen lehetne a könyvtárt a nagyközönség részére megnyitni. A kitérő válasz eléggé furcsa volt, Nemes Endre igazgató ugyanis, mint már említettük, az igazgatói irodával a könyvtár előtermeibe költözött, s ezzel még a könyvtárőrnek is megnehezítette a belső termekkel való szabad közlekedés lehetőségét.

Dr. Lóky Béla a debreceni kegyesrendi főgimnázium igazgatásával bízatván meg, Nemes Endre igazgató 1910. szeptember 28-án DR. PATAY JÓZSEF főgimn. tanárt javasolta könyvtárosnak. Az igazgató tanács az október 13-i üléséről értesítette a rendi tartományfőnököt és a püspököt dr. Patay József megválasztásáról. Az 1910. október 28-án kelt püspöki kinevezés reményét fejezte ki, hogy a fiatal könyvtárőr buzgalma a rendezést befejezi, a régóta húzódó ügynek valahára végét szakítja, sőt a szakkatalógust is elkészíti. Az igazgató tanács által kiküldött bizottság dr. Hirschler József főespers, plébános mint püspöki biztos, dr. Márki Sándor egyetemi tanár mint az igazgató tanács képviselője, Nemes Endre főgimnáziumi igazgató mint átadó, Vidakovich Dániel és dr. Biró Vencel főgimnáziumi tanárok mint tanúk jelenlétében 1910. november 19-én adta át a könyvtárt Patay Józsefnek. Az átadásról felvett jegyzőkönyv megállapította, hogy a 37.126 kötetből álló könyvtár 155 oszlopában a könyvek rendes helyükön állanak. Az elődök, Zachár János, Wagner Antal és dr. Lóky Béla sok ezerre menő cédula felvételt készítettek a könyvekről. E cédulatömeg elrendezése lesz az új könyvtáros első teendője. A két első terem teljesen rendezve van, nemkülönben a harmadik is, a könyvállványok alsó szekrényeinek kivételével, ahová hiányos folyóiratok, régi, füzetes kiadványok vannak bezsúfolva. A negyedik szoba teljesen rendezetlen, benne nagy összevisszaságban többnyire "avult munkák tömkelege nyugszik". Ilyen állapotban vette át dr. Patay József a könyvtárt, melyről a bizottság megállapította, hogy végleges elrendezéséhez talán még egy évtized munkája szükséges. Helyesen vette észre továbbá a bizottság, hogy a könyvek már mind a négy termet megtöltötték, s a rendezés folytatására, valamint az új gyarapodás elhelyezésére férőhelyet már csak úgy lehet teremteni, ha a második terem mintájára az első terem közepén is új állvány emeltetik.

Patay József hét esztendei könyvtárőrsége alatt igyekezett a hátralevő rendezésből, amit csak lehetett, elvégezni. Az elődeitől nagy szorgalommal felhalmozott könyvtári cédulákból elkészítette a betűrendes cédulakatalógust, s azt több mint 50 dobozba csoportosította. A rendezetlen anyagból elsősorban a leginkább keresett folyóiratokat, a középiskolai programértekezéseket dolgozta fel, majd a használhatóság szempontjából értékesebb műveket cédulázta. Azután a könyvtárban nagy számmal levő kisebb nyomtatványokat, füzeteket, röpiratokat tárgyuk szerint egybeszedte és a nagy csomókban földön heverő könyvtári állományt a szekrényekbe elhelyezve, a végleges rendezéshez előkészítette. Külsőleg kifogástalannak látszó szép rend alakult ki, de a harmadik és a negyedik terem alsó szekrényei megteltek feldolgozásra váró könyvekkel. Férőhely hiánya miatt Patay és utódai tehetetlenek voltak ezzel az anyaggal. Patay Józseftől mégsem tagadható meg az elismerés: ő fejezte be a könyvtár rendezését, a betűrendes cédulakatalógus összeállításával hozzáférhetővé tette azt a könyvtári állományt, amely 1889-től 1917-ig, 28 esztendeig a közhasználatból ki volt zárva.

Dr. Patay József más irányú nagy elfoglaltságára való tekintettel 1917. június 29-én benyújtotta lemondását a könyvtárőri tisztről. Lemondását Rietly Károly igazgató szeptember 3-án azzal a javaslattal terjesztette föl a püspökhöz, hogy helyébe HÁRSING ISTVÁN kegyesrendi tanár bízassék meg a könyvtárőrséggel. Az igazgató tanács az október 12-i ülésén dr. Patay József lemondását sajnálattal vette tudomásul, s a könyvtár rendezése körül kifejtett lelkiismeretes, szorgalmas és eredményes működéséért köszönetét nyilvánította, ugyanakkor Hársing Istvánt megválasztotta könyvtárőrnek s kinevezésre előterjesztette a püspöknek, amiről a rendtartományi főnököt is értesítette. Hársing István Rietly Károly igazgató, Huber Imre és dr. Biró Vencel tanárokból álló bizottság előtt 1917. november 5-én vette át a könyvtárt dr. Patay Józseftől. Az átadó bizottság megállapította, hogy az állványok és a szekrények zsúfolásig meg vannak terhelve könyvekkel, ezért felhívta a főhatóság figyelmét, hogy már nincs hely az új beszerzés elhelyezésére. Egyelőre maradt minden a régiben, az ismételt panaszkodás csak 1929 után talált megoldást. A püspöki kinevező leirat az új könyvtáros feladatául a törzsleltár és a szakkatalógus elkészítését tűzte ki. Hársing István e nagy arányú munka módozatait azonban meg sem fontolhatta, mert csak egy évig volt könyvtáros. Kolozsvárról történt elhelyezése miatt 1918. augusztus 22-én Rietly Károly igazgató elnöklete alatt dr. Patay József és Szalay József tanárokból álló bizottságnak adta át a könyvtárt.

Az 1918-as zavaros esztendőben RIETLY KÁROLY igazgató tartotta magánál a könyvtár kulcsait 1919 őszéig, amikor SZALAY JÓZSEF kegyesrendi tanár kapott könyvtárőri kinevezést. Szalay József a könyvtárosok régi jogaihoz tartva magát, 1919. decemberében arra a forradalmi lépésre merészkedett, hogy az igazgató tiltakozása ellenére a rendházból a könyvtár mellékhelyiségeibe költözött, onnan a főgimnázium levéltárát és felszereléseit részint a könyvtárba, részint a szülői fogadószobába hordatta. A megejtett helyszíni vizsgálat alapján az igazgató tanács 1920. január 20-án elrendelte, hogy Szalay József haladéktalanul költözködjön vissza a rendházba, s az így felszabaduló könyvtári mellékhelyiségekben a december előtti rendet kell visszaállítani, az irodai és levéltári anyag visszahelyezésével, továbbá a könyvtárból kiadott könyveket 8 napon belül be kell szedetni, s a könyvtárt a nyilvánosság elől további intézkedésig el kell zárni. A könyvtáros lakásának visszafoglalása fegyelemsértéssel csakis kudarcot vallhatott, de az igazgató tanács a helyzeten akkor sem változtatott, amikor Visegrádi Lajos igazgatónak helyes belátásról tanúskodó tárgyilagos felterjesztése 1922. július 9-én kifejtette, hogy a könyvtár megfelelő vezetésének érdeke egyrészt a könyvtárőr iskolai munkájának méltányos csökkentését, másrészt lakásának a könyvtár közelében való elhelyezését kívánja. Szalay József egész működésére rányomta bélyegét szüntelen elégedetlensége, hogy az igazgatói iroda miatt a könyvtárban sem ő nem tud dolgozni, a könyvtárt mások sem látogathatják, így a könyvtár hivatalos zár alatt hivatását nem teljesítheti. Az igazgató tanács pedig a panaszokat tudomásul sem véve, sürgette a könyvtárőrt, hogy készítse el a törzsleltárt és a szakkatalógust, ismételten jelentést kérve az igazgatótól, hogy a könyvtárőr megkezdette-e ezt a munkát s mennyire haladt benne. Dr. Biró Vencel igazgató hol azzal nyugtatta meg az igazgató tanácsot, hogy nyomtatványok hiányában a katalogizáláshoz még nem lehetett hozzáfogni, hol pedig a könyvtárőr nagyarányú előmunkálatairól tett jelentést. Természetesen közben semmi sem történt, mert az igazgató tanács lehetetlenséget kívánt, kívánságának a könyvtárőr egymagában a legkedvezőbb külső körülmények között sem tudott volna eleget tenni. Egy 40.000 kötetes könyvtár szakkatalógusának felállítása nemcsak korlátlan időt kíván, hanem különleges tudományos tájékozottságot és nagy könyvtári gyakorlatot is. Minden bizonnyal sajnálatos, hogy az az időszak, amelynek az újrarendezés menetében módja lett volna rá, elmulasztotta a könyvleltár leírását és a cédulázással egyidőben a szakkatalógus összeállítását, amire a könyvtári bizottság annak idején helyes útmutatást adott. Utólagosan ezt megcsinálni nem is sikerült többé.

Ilyen súrlódások között telt el és ért véget Szalay József könyvtárőri tiszte 1929. május 2-án. Ő volt az egész lyceumi könyvtár utolsó piarista őre.