Nem tudom, ki hogy van vele: én kicsi korom óta szerelmes vagyok az írásba, a betűbe. Az idegen ékezetes betűkkel kezdődött, amik valahogy egzotikusak maradtak nekem századszori látásra is: ha azt olvastam, Švejk vagy Nôtre Dame, fölcsillant a szemem. Ez ma is megvan, bár kisebb mértékben: ma már inkább a kínai, indiai írások hoznak lázba. De legnagyobb szerelmem ma is a latin betű.
   Különös dolog az írás. Tudomány is, művészet is. Több ezer éves története során a világ népei számtalan változatot kitaláltak a gondolat rögzítésére: kép-, szótag- és betűírások váltogatták egymást, s nem volt köztük két egyforma. Sok írás a már meglevők továbbfejlesztése, másokat egyetlen ember hozott létre íróasztal mögött. Néhányat csak egyetlen nyelv használ, másokat több száz, amelyek semmilyen rokonságban sincsenek egymással. S még egyetlen írásrendszeren belül is számtalan formában lehet leírni ugyanazt.
   Ez az írás az írásról szól. Nem tudományos igényű mű, csak amolyan kötetlen kalandozás a beszéd jeleinek tarkabarka világában.
   Ha gondolja az olvasó, tartson velem.