HARMADIK RÉSZ
A TARKABARKA

 

KACSKARINGÓS TÖRTÉNELEM


Azokban az időkben, amikor a rómaiak föltalálták a G betűt, Dél-Ázsiában egy másféle, alapelveiben kicsit a héberre emlékeztető írást használtak. Balról jobbra haladt, de a magánhangzókat nem külön betűkkel, hanem kiegészítő jelekkel jelölte. Úgy hívták: bráhmi írás.
   Időszámításunk első századaiban az írás kétfelé szakadt, egy északi és egy déli változatra. A két ág más-más módon látta el görbe vonalkákkal a bráhmi írás jeleit.
   A nyolcadik században a déli ág ismét kettévált – ekkorra már meglehetősen kacskaringóssá váltak a bráhmi eredetileg egyenesebb vonalai –, s a két új írás mellett kivált belőle egy külön írás is, ami szingaléz néven napjainkig fennmaradt. Az északiból is kivált egy, a gurmukhi.
   A tizenkettedik század után mindkét írás mindkét változata tovább osztódott. Az északi egyik ágából lett a dévanagári és a gudzsaráti, a másikból a bengáli és az orijá. A déli egyik ágából a telugu és a kannada, a másikból a tamil és a malajalám.
   A több mint kétezer évvel ezelőtti bráhmi írás helyén tehát ma tucatnál is többet találunk. A bráhmiból ered a dévanagárira meglehetősen hasonlító tibeti, a főleg egymásra emlékeztető burmai, lao, thai és khmer (legyen a nevük délkeleti csoport) s az újabb külön csoportot alkotó jávai, balinéz, tagalog, batak és buginéz (nevezzük őket keleti csoportnak). Ez összesen húsz írásrendszer; igaz, egy részük ma már nem használatos, így például a tagalog nyelvet ma latin betűkkel írják.


Mindezen írások benépesítik India és Délkelet-Ázsia legnagyobb részét. Közös jellemzőjük a balról jobbra haladó írás, a mássalhangzók „előnyben részesítése” a magánhangzókkal szemben, amelyeknek azonban a mássalhangzókra tett, ékezetszerű megjelenés mellett van önálló betűalakjuk is, szó eleji használatra; s míg a héber alef vagy ajin jószerivel csak annyit jelöl, hogy „valamilyen magánhangzó”, addig a bráhmi íráscsaládban az összes magánhangzónak van saját jele. Jellemzőjük még az igen cirkalmas megjelenés, az első látásra megjegyezhetetlennek tűnő betűformák; a toll itt sokkal többet mozog, több irányváltást csinál, mint más betűírásoknál.
   Az északi csoportba tartozó írások egy része kicsit az arabhoz látszik hasonlítani abban a tekintetben, hogy betűit egy vízszintes vonal köti össze, de nem alul, hanem felül; ilyen a dévanagári, a gurmukhi, a bengáli és a tibeti, míg a gudzsaráti és az orijá esetén ez a vonal eltűnt vagy átalakult.
   A déli csoportban ilyen összekötő vonal nincs, a betűalakok pedig még bonyolultabbak, mint északon.
   A délkeleti csoport három írása szögletes, sok cirádával ellátott betűket használ, a negyedik, a burmai ellenben ezeket leegyszerűsítette és körökké alakította.
   A keleti csoport többé-kevésbé attól alkot külön csoportot, hogy nem hasonlít a másik háromra.
   Munkám egyelőre az északi és a déli csoport bemutatására szorítkozik, ez utóbbiból is kihagyva a szingalézt, mert ehhez nincs betűkészletem.





„DZSAJ HIND!”


Vagyis „éljen India”. Az üdvözlés hindi nyelven, az államszövetség legfőbb nemzeti nyelvén szól. Indiában tizenöt hivatalos nyelv van, amelyek többségét más-más írással írják – elképzelhető, mennyi gondot okoz ez.
   A hindi nyelv a klasszikus szanszkrit modern változata – a szanszkritot a nyelvészek sokáig az indoeurópai nyelvek, például a latin ősének tartották, de később kiderült, hogy inkább a testvérüknek, semmit szülőjüknek mondható –, a szanszkritot pedig dévanagári írással írják, így a hindit is. Ugyanezt az írást használja India egy másik hivatalos nyelve, a maráthi, továbbá a nepáli, amely Nepál nemzeti nyelve. S még vagy huszonöt nyelvet írnak dévanagári betűkkel.

Itt látható, hogyan lehet dévanagári írással leírni a magyar kacsa szót. Két betűre van szükség hozzá, amiket felül összeköt az említett vízszintes vonal; az első a ka, a második a csa jele. De ezek mégsem szótagjelek. A hiragana és a katakana valódi szótagírások, ott minden egyes szótagnak külön jele van, és a ka jele semmiben nem emlékeztet sem a ki, sem a ma jelére. A bráhmi írásokban a mássalhangzók egy „beleértett” magánhangzót is tartalmaznak, az a-t, vagyis persze egy rövid á hangot. Ha nincs semmi egyéb jelzés, akkor a mássalhangzó után egy a-t kell ejteni – tekintve, hogy a bráhmi írással írt nyelvek legtöbbjében ez a leggyakoribb magánhangzó, a módszer kimondottan praktikus. Más magánhangzók jelzéséhez valamivel ki kell bővíteni a betűt.

   Mint itt. A betűtől balra álló függőleges vonal egy jobbra mutató ívvel az i hang jele, egész pontosan a beleértett magánhangzót változtatja a helyett i-re. Ez nem különálló i betű, mint a latin írásban, hanem „függő betű”.
   Figyeljünk föl arra, hogy noha a függő betű a mássalhangzó előtt áll (hiszen a dévanagárit balról jobbra olvassák), mégsem „ikics” az első szó jelentése. A függő betű helye mit sem számít, ugyanúgy, ahogy a latin írásnál sem lényeges, hogy egy ékezet a betű alatt vagy fölött található: az egyik ékezetet a betűk alá kell írni, a másikat föléjük. Hasonlóképpen az o függő betűjét a mássalhangzó után kell írni, ahogy a második szó mutatja. Más esetekben a mássalhangzó alá vagy fölé kerül a függő betű, amint a következő ábrán látható: ez az összes függő magánhangzót bemutatja a pa betű társaságában.

   A pr, prr hangok annak tulajdoníthatók, hogy ezekben a nyelvekben (akárcsak a csehben, a horvátban stb.) magánhangzóként viselkedő r hang is van; Horvátországban Krk szigete erre a legismertebb példa, Indiában Krisna, akinek neve eredeti formában Krsna, i nélkül. Ugyanez a helyzet a pl-lel is. A harmadik oszlop magányos p-je a viráma használatával készült, ez fosztja meg a mássalhangzót a beleértett magánhangzótól. A legalsó sorban a hehezet és a kétféle orrhang jele van, nevük sorrendben viszarga, anuszvara (vagy bindu) és csandrabindu (vagy anunaszika).

   A szó elején használatos önálló magánhangzók fentebb sorakoznak. A mássalhangzókat a következő ábra gyűjti össze. A latin betűk alatti pont a retroflex mássalhangzókat jelzi, a betűk egy részénél pedig zárójelben feltüntettem, hogy azokat csak a dravida nyelvek használják. Ez egy külön nyelvcsalád Indiában, nem rokona a hindinek, amely indoeurópai.







   A következő ábra összesíti a dévanagári írás jelkészletét.

   Az első két sorban a mássalhangzók vannak, a harmadikban az önálló magánhangzók, a negyedikben a függő betűk, az ötödik sorban pedig a számjegyek 0-tól 9-ig – ezeket az indiai számjegyeket hozták el Európába az arab kereskedők, s ezekből alakultak ki a mi „arab” számjegyeink. A sor végén álló szimpla és dupla függőleges vonal mondatvégi elválasztójel.

   A fenti ábra dévanagári írással készült mintaszöveget mutat be hindi nyelven. A szöveg nemcsak nyelvtudásom hiánya miatt tökéletlen, de azért is, mert a mássalhangzók egy része időnként alakot változtat, így például elhagyja a függőleges vonalat, ezzel jelezve egy mássalhangzó-torlódás jelenlétét. Szokásuk ligatúrákba is rendeződni többféle módokon. Technikai okokból ezeket a változásokat nem tudtam reprodukálni.
   A dévanagári íráskép kissé egyhangú a vízszintes vonalakról lelógó függőlegesek miatt, de változatossá teszi a köztük elhelyezkedő görbe vonalak sokasága.





AMAR SZONAR BANGLA


A bengáli írást Banglades hivatalos nyelve, az indiai Nyugat-Bengál államban is beszélt bengáli használja, valamint az ásszámi (amely néhány betűt kissé megváltoztatva ír) és Északkelet-India mintegy tíz további nyelve.
   Hasonlít a dévanagárihoz, nemcsak szerkezetében, de betűinek jelentős része is hasonlóságot mutat a testvérírás megfelelő betűivel. A következő ábra mutatja be a bengáli ábécét. Néhány jelnél zárójelben tüntetem fel, hova kell helyezni: f = felülre, a = alulra, j = jobbra, b = balra, k = kétoldalt (a középső pont ekkor a betű helyét jelzi).














   Bengáli írásmintát az alábbi ábra mutat. Az írás változatosabb külsejű a dévanagárinál, mert többen vannak a vízszintes vonalakat megtörő betűk.





PANDZSÁB HEGYEI


A Pandzsáb államban és Pakisztánban beszélt pandzsábi nyelvet gurmukhi írással írják, amely közeli rokona a dévanagárinak. Ábécéje itt látható.






  Szövegminta:

  A gurmukhi is gyakran megtöri az összekötő vonalat, de ritkábban, mint a bengáli.





GUDZSARÁT


A gudzsaráti nyelv írása hasonlít talán a legjobban a dévanagárira, azt leszámítva, hogy az összekötő vonal itt teljesen hiányzik. Ábécéje:







   Szövegminta:

   Ránézésre semmi hasonlóság nincsen a dévanagárival, az írás sokkal lendületesebb és változatosabb; ám a konkrét betűformák jelentős része szinte teljesen ugyanaz.





ORISSZA


Orissza állam nyelvét, az oriját olyan írással írják, amely bár a dévanagárin alapul, formavilágában a déli csoport írásaihoz, főleg a tamilhoz látszik közelíteni. A vízszintes összekötő vonal itt kis félkörökké alakult, amint az ábrán is látható.







   A példaszövege jól mutatja, hogy ez az írás szinte semmilyen képi hasonlóságot nem mutat a többi északi írással, legkevésbé a dévanagárival. Sok mássalhangzó-torlódás van a szövegben, amelyek az íráscsalád szokásait követve sajátos betűformákká állnak össze, így az ábécé alapján a szöveg kiolvasása lehetetlen.

   Olvasata körülbelül: „He ámbhámanankar szvargasztha pitá tumbhar nam pavitr mánya heu, túmbhar radzs úgaman heu, jemada szvargare temada prthibire túmbhar ista krijá kará jau, adzsi ambhamánankar nitja bhaksja ámbhamánanká dija púni jemata ambhemáne ámbhamánankar rindhárímanankú ksama kari szehi mati ámbhamánankar rin ksama kar ámbhamánankú paríksare gheni jáó ná púni ámbhamánankú ápadar raksá kar kipáná szadá szarvaksanare rádzsja sakri o gaurab túmbhar. Amen.”





TAMIL NADUTÓL MALAJZIÁIG


Tamil Nadu államban, Srí Lankán, Szingapúrban és Malajzia több vidékén is beszélik a tamil nyelvet, amelynek írása kevéssé hasonlít az eddig tárgyalt bráhmi írásokra: ez már a déli csoporthoz tartozik. A tamil nyelv még távolabb áll a hinditől vagy a pandzsábitól, mert nem indoeurópai, hanem a dravida nyelvcsaládba tartozik. Kevesebb betűt használ, mint az északi írások, s nem köti azokat össze. Itt is megvan a beleértett és az önálló magánhangzók kettőssége. Alább mutatom be a tamil ábécét.








   Az írás jellegzetessége, hogy bonyolult és egyszerű betűformákat váltogat, ez mozgalmassá teszi az írásképet, ahogy a mintán is látható.

   Az északi írásoktól abban is különbözik, hogy függő magánhangzóit nem egyszerűen a betűhöz illeszti, azok gyakran megváltoztatják az alapbetű formáját. Helyenként láthatók a mutatványban ívelt vonalak, amelyek a betű jobb széléről indulva alul visszakanyarodnak a betű elé; a függő á betű bizonyos mássalhangzók esetén ezt a formát veszi fel. Más mássalhangzóknál azonban az u vagy ú függő betűje alkot ilyen formákat. A függő ai betű fordított latin S-re emlékeztető alakká változik a hozzá hasonlító mássalhangzók előtt. A mássalhangzó-torlódások itt is összetett, egyedi formákat alkotnak.





ANDHRA PRADES


Andhra Prades állam nyelve a telugu vagy andhra, amelynek ábécéje itt látható.







   A telugu írás csak elvétve tartalmaz egyenes vonalakat, rendszerét legnagyobbrészt félkörívekből építi fel. Telugu írásmintát alább mutatok be. Néhány helyen, például az utolsó előtti sorban háromszor is megfigyelhető, hogy a telugu nem összekapcsolt-átalakított betűformákkal, hanem a betű alá írt másik betűvel jelöli a mássalhangzó-torlódásokat. Ez is hozzájárul a telugu írásképének mozgalmasságához.





KARNATAKA


Karnataka állam nyelve a kannada, amelynek írása alig különbözik a telugutól. Ábécéjét itt mutatom be, írásmintát azt követően.








 





KERALA


Kerala állam nyelvét, a malajalámot (nem tévesztendő össze a malájjal) a tamilhoz közel álló írással írják, amelynek ábécéjét itt mutatom be.







  Minta:

  A malajalámnak gazdag készlete van összetett mássalhangzó-kapcsolatokból.