Sennowitz Adolf:

A magyar könyvkereskedelem a XIX-ik században
(Történeti visszapillantás)

In: Corvina 1901.


A világtörténeti jelentőségű eseményekben, nagy fontosságú találmányokban s egyáltalán az emberi elmének az anyagiakban és a szellemiekben elért óriási vívmányokban oly gazdag XIX. századnak az alkonyán állunk. Még csak egy-két arasznyi idő választ el attól a pillanattól, midőn jelen századunk - mint már oly sok elődje - végkép elmerül az örökkévalóság mélységében.

Nincs ember, nincs emberi magán-intézmény, sőt, nincs nemzet és állam, mely e ritka nagy alkalomból szükségét ne érezné annak, hogy visszapillantást vessen arra az egyszázados időre, melynek szereplője s tanúja volt, s melytől most búcsúznia kell.

Így állja most körül a XIX. század halálos ágyát a magyar nemzet is, búcsúzva tőle; de nem siránkozással, nem bútelte szívvel, hanem mély hálától áthatva s áldást rebegve reá, kinek annyi megmérhetetlen jót köszön.

Igenis, a XIX. század a magyar nemzet jótevője volt. Neki köszöni újjászületését; minden téren ő ápolta, ő nevelte s fáradozott boldogulásán elejétől végig. Sok szenvedésen vitt keresztül, melyet mint megannyi megpróbáltatást küldött reánk; de mindannyiszor ismét fölemelt s önmagunknak adott vissza; s midőn egyik kezével büntetett, másikával az áldás ezer nemét szórta ránk, - úgy, hogy midőn most elbúcsúzunk tőle, hálás szívvel bátran azt mondhatja nemzetünk a fölvilágosodottság, a bámulatos munkasikereknek e nagy századáról, hogy ő vezetett minket a többszázados sötétségen keresztül a világosság fényes ösvényére, újjá megteremtve államiságunkat, fölélesztve s új szilárd alapokra fektetve egész kultúránkat, mely két hatalmas vívmány birtokában most már mint számottevő tényezők léphetünk a művelt nyugat népei s államai közé.

És ezzel eldicsekedhetünk mi magyarok; mi, ez a maroknyi nemzet, melynek széles e világon nincs számottevő fajrokona, oly kevés a barátja és rosszak a szomszédjai; mi, kik földrajzilag körös-körül vagyunk pántolva az ellenséges idegen nemzetiségek vas-láncával. Ezt mondhatjuk mi magyarok, kik - miután nemzeti nagylétünk, önállóságunk és kultúránknak Mohácsnál megásattuk a sírját, évszázadokon át vérünkkel és saját elhanyagolt kultúránk megmérhetetlen kárára, védbástyául szolgáltunk a békében fejlődő nyugatnak, nem élvezhetvén a békés politikai fejlődésnek, de még az anyagi és szellemi haladásnak áldásos gyümölcseit sem.

De végre fölvirradt hazánkra is egy jobb és szebb idő éltető napja. Hajnalhasadásán már a múlt XVIII-ik század utolsó negyedében (1772-1790) élt elődeink is örvendhettek s ebben biztos előjelét találták egy jobb jövőnek, melyet a küszöbön állt XIX. század hoz majd a hazára.

És hazai történelmünk bizonyítja, hogy hozott. De bebizonyította most élő nemzedékünk is, midőn állami fennállásának ezredik évfordulóját megünnepelte s az 1896-iki milleniumi országos kiállításon a civilizált világnak oly nemzetként mutatkozott be, melyről egy évre rá Európa egyik leghatalmasabb s legfönkeltebb fejedelme, II. Vilmos német császár nyíltan megmondhatta, hogy Magyarország immár érett arra, miszerint a művelt világ népei s államai közt méltó helyet foglalhasson.

Ezt pedig saját szívós erején, saját óriási munkáján kívül a XIX-ik század áldásainak köszöni a magyar nemzet!

Illő és méltó tehát, hogy e nagy századunk alkonyatán minden magyar ember, minden állami- és magánintézmény, az utóbbi a saját szűkebb körében, visszapillantást vessen búcsúzó századunkra, megvilágítván mind ama nevezetes mozzanatokat, melyek e szűkebb köreink százados fejlődésére jótékony vagy káros befolyással voltak. Haladtunk-e, hátra maradtunk vagy visszaestünk-e? Mert csak így, ha haladásunkat gyümölcsöztetjük, hátramaradásunkat kipótolni, avagy visszaesésünkön tanulni tudunk, teljesülhetnek a jövőbe vetett reményeink.

Kétségtelen, s ki akarná ezt tagadni, hogy a búcsúzó XIX. század óriási kultúrmunkájából a magyar könyvkereskedelemnek, mint a közművelődés egyik szerény, de számottevő tényezőjének is kijutott a maga része. Hiszen hazai könyvkereskedelmünk jórészben csak e századnak erőben, tehetségében megizmosodott, deli férfikorát ért szülöttje. Igaz, hogy történeti múltja is van, mely visszanyúlik a középkornak egészen abba az idejébe, mely Magyarországnak legfényesebb napjait látta. Igaz, hogy egykoron, dicső Corvin Mátyás királyunk korában s utána egész a mohácsi vészig első virágzási korát is élte könyvkereskedelmünk; azután pedig a reformatio által újra fölélesztve s a hazai nyomdászattól ápolva, évszázadokon át - hol kedvezőbb, hol kedvezőtlenebb viszonyok közt - folytatta életét, míg végre a most múlt század második felétől kezdve a bölcs és eszes Mária Terézia anyáskodó, s utána fia, a szerencsétlen reformer II. József alkotmányellenes uralkodása alatt - e két nagy uralkodónknak a könyvnyomdászatot és könyvkereskedelmet különösen pártoló aegise alatt már a modern kor igényeihez képest az akkori külföldi könyvkereskedelmet megközelítő színvonalra emelkedett. - De jóllehet a XVIII. század utolsó tizedében (1790) politikai viszonyaink némi irodalmi javulással is kecsegtetnek, s jóllehet a nemzeti szellem már ennél is korábban (1772-ben) kezdett ébredezni, melynek föladata az volt, hogy a minden téren domináló latin és német nyelvet saját magyar irodalmával szorítsa háttérbe: mégis csak a rá következő XIX-ik század első három tizedének volt fenntartva, hogy hazai könyvkereskedelmünket, különösen a magyar könyvek productiója tekintetében egészen modern európai színvonalra emelje. Mindazon tényezőkről pedig, melyek könyvkereskedelmünknek újjászületését elősegítették, úgy hazai profán-, mint nemkülönben irodalom-története bőségesen számol be. Elég itt csak annyit fölemlítenünk, hogy a múlt század második felétől kezdve - de csakis Budán és Pesten - keletkezett 20 könyvárus-cégből csak nyolc cég lépte át a XIX. század küszöbét, az innen kezdődő szaporulat tehát már egészen századunknak köszönhető.

Különben is, e századunk magyarországi könyvkereskedelme négy korszakra osztható föl, s ezen egyes korszakoknak jellemzéséből áll egyszersmind jelen visszapillantásunk is, mellyel a búcsúzó XIX-ik század iránti igaz kegyeletünknek akarunk adózni.

Az első korszak az 1801-1830-iki időt öleli fel. Ez a könyvkereskedelmünket - bár még nagyon is erősen német nevelésű s nemzeti öntudatára még nem ébredt - fiúkorában vezeti szemünk elé. De e korszaknak harminc esztendeje, dacára annak, hogy kifelé a hosszas francia háborúk rendkívüli módon megsorvasztották nemzetünk erejét pénz- és emberáldozatokban, idebent pedig valódi rémuralommá elfajzott absolutismus, a censura és policia békói alatt nyögött a nemzet, küzdve éhínséggel, megsiratván vagyona veszteségét egy szerencsétlen pénzügyi gazdálkodás (a valuta-devalvatio) következtében - e harminc esztendő, mondjuk - mégis elegendő volt arra, hogy könyvkereskedelmünk kiheverje a reája is súlyosan nehezedett idő mostohaságát és testben, szellemben mindinkább megerősödve, kora színvonalát elérni törekszik s e közben már nagykorúságot ért férfikép beléphet a még csak akkor szervezkedett nagy német könyvkereskedelemnek 1825-ben alakult lipcsei «Börsenverein»-jének kötelékébe, miután itthon maga is (ez alatt az ország összes szellemi életének köz- és gócpontjává emelkedett két fővárost: Pestet és Budát értjük) grémiummá szervezkedett és saját jól felfogott érdekében a vidéki magyar könyvkereskedelemnek az ő ósdi s maradi állapotából (a kalmárságból és kompaktorságból) való kiemelésén és modern rendszeres üzletággá s hivatássá való átalakításán erélyesen és sikeresen fáradozott volna. Bár jórészt német származású szakférfiak vetették meg nálunk honi könyvkereskedelmünk szilárd alapját e korszakban, nem vagyunk híján több tősgyökeres magyar szaktársunknak sem, kik - s ez elég jellemző az akkori korra - mind a magyar köznemességből kerültek ki.

Könyvkereskedelmünk ez első korszakát tehát el lehet nevezni a szervezkedés, megszilárdulás és az európai színvonalra való emelkedés korszakának. De visszapillantásunk nem lévén szabatos szaktörténet, nem nevezzük meg névszerint e korszaknak kiválóbb s vezérszerepet játszott könyvárus-cégjeit, sem száraz statisztikai adatokkal nem zavarjuk meg visszapillantásunk ünnepies hangulatát. De viszont nem hallgathatjuk el ama dicső férfiaknak hazai történetünkbe aranybetűkkel beleírt nevét, kik e korszakban vezetői voltak fel-felserkenő nemzetünknek.

A politikai és társadalmi újjászületés bajnokai közül ott áll első helyen gróf Széchenyi István s id. báró Wesselényi Miklós. Köréjük sorakoznak Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc és több lánglelkű hazafi. Irodalmi téren pedig elég, ha Kazinczyt, nyelvünk regerenátorát, Berzsenyi Dánielt, a két Kisfaludyt és Vörösmarty Mihályt említjük föl, kik midőn a magyar nyelvnek diadalra jutásáért kardoskodtak, lantjukkal a fényes múltat dicsőítve s a jelen tespedéseit ostorozva, ébredésre, tettre buzdították a már-már elcsüggedt nemzetet. E dicső férfiak okulva a múltnak tanulságain és megértve századunk intő szózatát, megteremtői lettek a modern Magyarországnak.

Hazai könyvkereskedelmünk második korszakát a XIX. században az 1831-1849-iki idő képezi. Beléptének, s külső megnyilatkozásainak a főjellege a magyar irodalommal szemben - sajnos - még nagyrészt ugyanaz, ami volt az első korszakban. Egész berendezése, szelleme, nyelve még mindig német. A specifikus magyar vidék inkább magyarosítja - amennyiben még nem tette - még mindig elég gyéren települt könyvárusait; de a fővárosi - sajnos - ez túlnyomólag még mindig a német. A magyar viszonyokban nem bír elég mélyre behatolni, s a föl-föllábadozó magyar irodalom iránt nem viseltetik kellő rokonszenvvel és bizalommal. Ezen visszás állapoton úgy, mint már az első korszakban, maguk a magyar írók, kiknek száma különösen e korszakban örvendetesen szaporodik, iparkodnak segíteni. Nagyban dívik nálunk az e korszakban is a magánkiadóknak előfizetés útján való könyvtermelése és könyvterjesztése, mely a hazai intelligentiának minden rétegében lelkes támogatókra talál. E mellett a hazafias jóindulat és kölcsönös támogatás egy kifejlett, mondhatni rendszeresített magánközlekedést és forgalmat is létesít, a - szerinte - hazafiatlan könyvkereskedelem megkerülésével. Már e korszak kezdetén több oly új cég keletkezik a fővárosban is, a vidéken is, mely csakhamar bámulatos módon föllendül, a fennálló régibb cégek sorába lép s azokat hazafiasabb szellemével, a magyar irodalom iránti nagyobb érdeklődésével jóval túlszárnyalja. Már maga ezen versengés is csak jó hatással volt könyvkereskedelmünknek nemzeti irányba való fejlesztése, különösen pedig a fővárosi könyvkereskedelemre, mely ugyancsak keményen, a vaskalaposságig gyakorolja céhjogait.

E második korszakban - ámbár csak alig húsz évre terjedt, - hazai könyvkereskedelmünk roppant haladást mutat s erre a mind nagyobb mérveket öltött politikai mozgalmak, a tartósabb béke áldásai s az azzal vissza-visszatérő anyagi jólét bizonyos foka nagy hatással voltak.

A már az első korszakban vázolt, s 1825-ben megindult nemzeti visszahatás gyümölcsei e második korszak folyamán mindinkább érni kezdenek. Az abszolutisztikus kormány legmakacsabb ellentállása sem bírja többé visszatartóztatni az öntudatára ébredt, s jogait követelő nemzet elementáris erejű megnyilatkozásait, melyek a negyvenes évek kezdetén, Kossuth Lajos fellépésével már a tenger viharos hullámcsapkodásaihoz hasonlók. Gróf Széchenyi Istvánt, a lankadatlan, buzgó, békés reformert s előhíveit a tüzes, lángeszű, s a nemzetet ellentállhatatlanul magával ragadó írói s szónoki tehetséggel megáldott Kossuth Lajos szorítja háttérbe, az abszolutizmust pedig - legádázabb ellenállása dacára - engedékenységre kényszeríti. A két szellemi óriás harca, Széchenyié és Kossuthé, megteremti politikai irodalmunkat, szaporítja s európai színvonalra emeli az addig csak gyermekkorát élt s járszalagon vezetett sajtót. Bámulatosan fellendíti továbbá hazai nyomdászatunkat, s könyvkereskedelmünk is végre-valahára, megérteni kezdvén korát s nemzeti missióját, a nagy reformmunka szolgálatába szegődik.

Másrészt közművelődésünk is hathatós lendületnek indul. Nemzeti nyelvünk tisztázása, csinosítása s irodalmi nyelvvé emelése, Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly gyászos halálakor (1831-1832) már be volt végezve. Teljes diadalát a társadalomban, tudományban, az irodalom minden ágában, valamint a hivatalos közéletben s törvényhozásban a 30-as és 40-es évek nagy politikai s társadalmi küzdelmei vívták ki számára. Megkezdte működését a «magyar tudós társaság» (1831); megnyílt a nemzeti színház, s számos tudományos, közművelődési s társadalmi intézmény keletkezett.

Ily nagyszerű vívmányok hatása alatt, melyek nemzetünket aránylag oly rövid idő alatt előbbre vitték a haladás útján, hazai könyvkereskedelmünk oly magaslaton állt már, hogy e második korszaknak végén bátran elmondhatjuk róla, hogy eddig legvirágzóbb korát élte.

De a Gondviselés másként határozott a minden vonalon ily szépen haladó magyar haza sorsa fölött. 1848 elején hirtelen fordulat állott be, mely a zajos országgyűlési tárgyalásokat is úgy, mint a békés reformmunkát egy csapásra félbeszakította. Párizsban ez év február havában kitört a forradalom; március 13-án már a bécsi nép is forrongott s megbuktatta Metternich gyűlölt kormányát. Március 15-én a pesti fiatalság tüntetett Petőfi, Jókai s Vasváry vezérlete alatt a szabadelvű eszmék mellett s kivívta a sajtószabadságot.

Ki ne ismerné ezen örökké emlékezetes év világra szóló nagy eseményeit! A megcsalatott magyar nép orvul megtámadva, kénytelen fegyvert ragadni, hogy magát, hazáját s alkotmányát megvédje. Ki ne ismerné az 1848/49-iki magyar önvédelmi harc annyi dicsőségben, de annyi gyászban is gazdag tragédiáját, melynek utolsó felvonása Világosnál végződik!

Vae victis! A nemzet megtörötten a győző zsarnok lábainál fetrengett! - - Vége egy félszázados fáradságos munkának, vége mindennek!! - -

Ezután egy szomorú korszak, az úgynevezett «Bach-korszak» zúdult a leigázott nemzetre s tartott tíz álló esztendeig (1850-1860-ig). Előbb borzasztó vérbosszút állott az amúgy is félhalotton, aztán megfosztotta őt államiságától, minden jogaitól, sőt nyelvétől is. Ez a gyászos korszak sötét betűkkel van bevésve mindnyájunk emlékezetébe.

S hazai könyvkereskedelmünk? Hát történhetett-e máskép, hogy ez is - mint annyi sok más kultúrintézményünk - megsiratta elpusztított első szép virágzásának boldog korát. Már az 1848/49-iki háborús események is megmérhetetlen károkat okoztak könyvkereskedelmünknek. A napi sajtó ugyan eddig még nem tapasztalt arányokban felburjánzott, fellendült a röpirat-irodalom is, sőt a tudományos szakok egyike, a katonai irodalom is elérte virágzási korát, de mi haszna volt ezekből könyvkereskedelmünknek azon óriási veszteségekhez képest, melyeket a behajthatlanná vált követelések elvesztésével, a beállott általános üzletpangással, a végkép megszakadt közlekedéssel s forgalommal, sőt még a valuta mizériával is majdnem két esztendőn át szenvednie kellett. Az sem lendített már semmit sanyarú helyzetén, hogy a bátrabb cégek folytatgatták - bár életükkel játszva - a két megelőző korszakban nagyban dívott tiltott könyvek csempészetét s árusítását, mely titkos és veszélyes ügyletnek maga a censura volt szülője.

Inter arma silent Musae. És szünetelt akkor nálunk minden: az irodalmi élet, melynek apostolai 1848-49-ben a tollat a hazavédő karddal cserélték föl; az iskola, melynek minden fegyverforgató tanítványát hadi zászlai alá szólította a nemzet. - - És aztán Világos után?! A tönk széléig megrontott existenciák, megcsappant hitellel, irodalmi termelés, vevő közönség nélkül mit tehettek. A rövid életű szabad sajtó ismét a censura béklyói alatt nyögött, több jeles könyvárusunk a vésztörvényszék előtt és az egész országra a legmélyebb elcsüggedés borult.

Az 1850-ik esztendővel a német és cseh hivatalnokoknak egész ármádiája özönlött be hozzánk. Német lett az egész közigazgatás és törvényszolgáltatás; az 1854-iki hírhedt «Entwurf für die oesterreichischen (értsd ungarischen) Gymnasien und deren Lehranstalten» pedig az összes magyarországi közép- és felső iskolákra a német tannyelvet erőszakolt. De az idegen kényuralom az elemi iskolákat sem hagyta zavartalanul, még a katekizmusnál is fontosabb tantárggyá emelvén a «Die Pflichten der Unterthalten» («Az alattvalók kötelességei») című könyvecskét, melynek se címében se beltartalmában egy árva szócska sincs azon jogokról (Rechte), melyeket tőlünk egészen elkoboztak. Iskolában, templomban s minden ünnepélyes alkalomkor felzengett a «Gott erhalte» kezdetű «néphymnus», mely ezentúl a magyarnak is egyedül megengedett nótája lett. S a most említett száz meg százezer példányokban elterjesztett két nyomtatvány képezte az időben szegény elárvult könyvkereskedelmünknek majdnem egyedüli kelendő árucikkét! - - -

De a magyar nem azért az a kemény szívós erejű faj, hogy ki ne bírhatta volna ezt az elnyomását is. És a hazai könyvkereskedelem egy része is nem azért nyugodott már egy álló század óta német alapokon, melyekből jobbadán csak az új korszellem árja sodorta a magyarodás felé, hogy szinte ne bírta volna kiheverni az utolsó két év borzasztó csapásait. De valamint a nemzet zöme, mely nagynak mutatta magát úgy dicsőségében mint szerencsétlenségében, de anyagi fönntartásának vaskényszere alatt mégis lassan-lassan kezdett beletörődni a megmásíthatatlan új állapotokba: hasonlóképen a könyvkereskedelmünk is egyike volt az elsőknek a különféle kereskedelmi ágak közül, mely megadással magára vette a Haynauk, Prottmannok s a többi sbirrek vasjármát. Az új állapotok árjával kellett úsznia; a germanizált iskolákat a külföldről importált tankönyvek helyett honi készítményű német tankönyvekkel látta el. A szinte németté lett összes hivatalokban pedig az osztrák német jogtudományi kiadványokat kell forgalomba hoznia, szóval a germanizált magyar haza egy elég virágzó s kilenctized részében német könyvkereskedelmet hoz ismét létre, s éppen e gyászos korszakba esik több fővárosi és vidéki oly könyvárus cégnek a megalapítása, melyek közül egynehány csakhamar felvirágzik s tekintélyre tesz szert.

De kezdett vissza-vissza szállingózni, kivált régi központjára, Pestre a magyar író-gárda még megmaradt része. Igaz ugyan, hogy napi sajtónk s ezzel könyvnyomdászatunk is - kivált e korszak elején - mélyre hanyatlott alá, de a megélhetésre utalt írók s a könyvkereskedelem hazafias része minden elképzelhető zaklatások dacára is fenntartja a lelket magyar irodalmunkban s éppen az elnyomatás e gyászos korszakában megteremti a szabadságharc apológiájának irodalmát (Szilágyi Sándor idetartozó akkori műveivel) s a magyar történelem kútforrásait serényen egybegyűjti s kiadja. Megszólal a magyar költészet is, bár csak félénken, óvatosan, mintegy titokzatos képletekben buzdítva a nemzetet kitartásra; fel-feléledt a tudományos irodalom is, a magyar szépirodalom pedig különösen e korszak végén már oly lendületnek indul, hogy midőn a szerencsétlen 1859-iki olasz-francia háború után Magyarország visszakapja alkotmányát: irodalmunk s könyvkereskedelmünk már elkészült ama éltető feltételek megteremtésével, mik e harmadik korszak második felének szolgálhattak alapul.

Korszakunk ezen rövid második fele az 1861-1867-iki évekre esik és a visszahelyezett nemzeti alkotmány új aeráját jelzi. Megszűnnek a nyomdászati privilégiumok s a könyvkereskedelmi concessiók zsibbasztó s gyámkodó rendszere s a sajtó jórészt ismét felszabadult a censura béklyói alul. A magyar irodalom minden ágában rohamos haladás következik be s könyvkereskedelmünk mindezek üdvös hatása alatt ismét virágzásnak indul - még pedig már tisztán nemzeti irányban. De még egy oly csapásra volt szüksége összmonarchiánknak, minő az 1859-iki olasz-francia háború, s ez az 1866-iki porosz háború volt. Ennek intő hatása alatt Magyarország az 1848-iki törvények alapján visszanyeri teljes államiságát, s a nemzet s uralkodója közt, a haza bölcse, Deák Ferenc közvetítésével helyre áll a teljes béke, mely aztán a királyi párnak 1867. június 8-án végbement megkoronáztatásával s törvénybe igtatásával pecsételtetett meg.

S ezzel a XIX. század hazai könyvkereskedelmének negyedik és utolsó korszakáig jutottunk. Ez az 1868-1900-iki éveket öleli föl. De bár az eddigi három korszak között a leghosszabb, amennyiben harminchárom esztendőre terjed: történeti visszapillantásunkat e század véges-végeig mégis aránylag rövidebbre szabhatjuk. Tehetjük ezt egyrészt azért, mert ettől kezdve könyvkereskedelmünk az alig megzavart (az 1878-iki boszniai occupatió által) tartós béke áldásai mellett s teljes államiságunk védszárnyai alatt, folytonos haladásában oly nagyszerű mérveket öltött, hogy erről külön monográfiát kellene írnunk; másrészt pedig azért, mert a rendelkezésünkre bocsátott szűk térnek máris fogytán vagyunk.

A magyar tudományos academia céltudatos munkásságot fejtett ki, mely különösen századunk utolsó két tizede óta igazán hálát érdemlő mérvekben haladt, s ez által oly nagybecsű művekkel gazdagította irodalmunkat, milyeneket a könyvkiadói magánvállalkozás aligha lett volna képes produkálni. Jeles öreg írói gárdánk ki-kihaló tagjai nyomdokán az újabb és újabb írónemzedékből jelesnél-jelesebb erők válnak ki, kik a magyar irodalmat minden ágában minőség és mennyiség tekintetében egyaránt oly magaslatra emelik, hogy már most bármely művelt nemzettel bátran kiállja a versenyt. Könyvkereskedelmünk viszont az óriási szellemi productiótól nyervén éltető elemeit, derekasan közvetíti, akár mint kiadó üzletág, akár mint árusító s terjesztő, az irodalmi forgalmat. Közönségünkről sem mondhatja többé se író, se könyvkereskedő, hogy könyv-iszonyban szenved ma is, midőn annyi mindenféle alkalom kínálkozik neki, hogy olvasó kedvét ébren tarthassa s irodalmi szükségletét a legkönnyebb úton-módon kielégíthesse.

Közművelődésünk, dacára kedvezőtlen politikai s társadalmi helyzetünknek, a haladás útján van. A törvényhozás sem mulasztja el e téren kötelességét, megteremtve az 1847/48-iki sajtótörvényt, valamint az 1884-ikit a szerzői jogról, az 1875-iki törvénycikket a kiadói ügyletről, mely üdvös törvénycikkekhez az életbelépésükről s alkalmaztatásukról szóló ministeri rendeletek egész sorozata csatlakozik.

Ami pedig könyvkereskedelmünk beléletét illeti, derekasan törekedett némely visszás helyzeten erejétől kitelhetőleg segíteni. Így már 1878-ban országos testületté tömörült, s érdekei előmozdítása céljából saját organumot, a «Corviná»-t létesítette. Kodifikálta szokásjogát, szabályozta az egymásközti üzleti forgalmat, conventiókat kötött, s amit első helyen kellett volna felhoznom, emancipálta magát az osztrák könyvkereskedelem polypkarjai alul. Nincs oly nevezetesebb mozzanat, akár beléletében, akár nemzeti életünk megnyilatkozásában, melynél testületileg nem lépne közbe érdekei kivívására vagy megvédése céljából, s részt ne kérjen magának ama nagy munkából, mely a haza boldogulásához vezethet. Megteremté saját nemzeti bibliográfiáját (bár az első rendszeresebb magyarhoni könyvészet már 1840-ben keletkezett s azóta szakadatlanul, de korszakunkig csak a magánvállalkozás jellegével), registrálja honi irodalmunk termelését.

S minél jobban közeledik századunk végéhez, annál hatalmasabban lépnek előtérbe mindazon jelenségek, melyek könyvkereskedelmünket is belesodorják a századvégi rohamos haladás árjába. A nagy pénztőke egymásután összpontosítja a produktív erőket, s megteremti a hatalmas nyomdai és irodalmi részvénytársaságokat, melyek aztán oly bámulatos nagyszerű irodalmi vállalatokkal látja el a magyar könyvpiacot (Magyar Lexikon, Magyar Corpus Juris, a Szilágyi-féle 10 kötetes Magyar nemzet története, a most nem rég megindult Nagy képes világtörténet stb.), hogy méltán felköltik szomszédaink irigységét és a külföld bámulatát. A mellett a magánkönyvkiadó vállalkozás úgy a dísz- és emlékművek, mint a nagyobb szabású tudományos irodalmi alkotásaival is minden tekintetben derekasat produkál, amiben a szintén bámulatos haladást mutató hazai könyvnyomdászati s könyvdíszítési technikának is kijut a maga elismerésre méltó része.

Hogy aztán könyvkereskedelmünk terén is, mint sok más téren, a corruptió és piszkos verseny töméntelen sok gazt is plántál az irodalomba, ezt elhallgatni semmi okunk, mert hiszen ezt könyvkereskedelemtől tanulták el. A nálunk is ijesztő módon elharapódzott úgynevezett «modern antiquariatust» pedig, melynek leküzdése, vagy legalább természetes medreibe való szorítása, fő gondját s fő feladatát képezi az arra hivatott köröknek, inkább csak egy átmeneti rossznak vagyunk hajlandók tekinteni, mely csak ideig-óráig zavarja könyvkereskedelmünk egészséges elemeinek természetes haladását, s a mindinkább okuló közönség elutasító magatartásával, de még inkább a szolid alapon nyugvó részletügylet által előbb-utóbb ártalmatlanná fog tétetni.

Reméljük, sőt hisszük, hogy hazai könyvkereskedelmünk, amint átlépi az annyi sok jóval kecsegtető XX. század küszöbét, már nem álland messze azon időtől sem, mikor betetézheti száz éves fáradalmait azzal, hogy elérte a biztos jövő magaslatát. Így legyen!

Isten áldása pedig lengjen az új évszázadban is a magyar nemzeten s a magyar könyvkereskedelmen!


Kezdőlap