14. Johannes Honterus a könyvillusztrátor

Gutenberg Jahrbuch 1986. 35–36.

A németségnek egyik meglehetősen távoli, de régi ágát képezik a szászok Erdélyben. Hogy az ország puszta és lakatlan részeit benépesítse, II. Géza király (1141–1162) a 12. század közepe táján telepeseket hívott Németország túlnépesedett részeiből az országba. Valamivel később II. András a német lovagrendet is betelepítette, hogy a már keresztény Magyarország számára a népvándorlás utolsó hullámaival szemben védelmet biztosítson. 1211-ben a lovagrend hűbérül kapta a Barcaság fennsíkjának legnagyobb részét. Ám a lovagrend önálló államiságra kívánt berendezkedni, amint ez nekik Poroszországban sikerült is. Hosszan tartó és viszontagságos tárgyalások után a király kénytelen volt felségjogait fegyverrel is megvédeni: 1225-ben visszavonta adományozását, a lovagokat pedig fegyveres erővel kényszerítette az ország végleges elhagyására.

A lovagrend által letelepített német parasztokkal azonban kíméletesen bántak, élvezhették a király és utódainak jóindulatát. Idővel olyan bizalmat vívtak ki maguknak, hogy a magyar uralkodók rájuk bízták Magyarország e fontos határszakaszának védelmét. A Barcaság legnagyobb helysége idővel Brassó (Kronstadt, ma Braşov) lett. Mátyás király a szebeni vidék és a szomszédos területek német lakosságának az 1224-ben arany bulla alatt kiállított kiváltságlevelét az ún. Andreanumot 1486-ban kiterjesztette az egész Barcaságra. Ezáltal Brassó környékének lakossága az „universitas Saxonum”, vagyis annak a befolyásos jogi közösségnek teljes jogú tagjává vált, amelyik a szabad királyi földön fejlődött ki Erdélyben, és immár ennek a vidéknek minden német polgárát magában foglalta.[1]

A „szász” elnevezés nem a német telepesek kizárólagos származási helyére vonatkozik, hiszen legtöbbjük a Rajna vidékéről érkezett, hanem mindenek előtt a joggyakorlatukra, amelyet a németországi, híres „Sachsenspiegel” szerint szabályoztak.

Ilyen környezetből származott Johann Honterus, a leghíresebb erdélyi szász. Valószínűleg Brassóban született 1498-ban. Apja feltehetően az a Georg Lederer volt, aki a lakóházon túl még egy műhellyel és majorsággal is rendelkezett a városban. Fia Johannes egyetemi tanulmányaitól kezdve „Honter”-nek nevezte magát, 1542-től pedig humanista tudósként „Honterus”-nak. Brassóban alapos iskolai oktatásban részesült, alighanem a dominikánusoknál, magasabb tanulmányait – tehetős apja jóvoltából – a bécsi egyetemen folytatta. 1525 elején magister címet szerzett. 1529-ben az ostromló török elől menekülők tömegében Bécsből Regensburgba érkezett. 1530-ban Honterus a krakkói egyetemen tartózkodott. A következő tavaszt és nyarat már Nürnbergben töltötte, ahonnan 1531 őszén Bázelbe ment. 1533 januárjában ismét Brassóban tartózkodott, majd a tavasz folyamán Krakkóba indult rövid látogatásra. Ezzel befejeződtek a vándorévei. Utána már csak egyszer hagyta el a szülővárosát néhány hónapra, 1535 tavaszán. Feltételezik, hogy Honterus akkor rövid időre Wittenbergben Luthernél járt. Egyébként – 1549. január 23-án bekövetkezett haláláig – állandó jelleggel Brassóban maradt.

Nem könnyű e férfiú sokirányú tevékenységéről hiteles képet nyújtani. E cikk keretében nem lehet jogászi, filológiai, pedagógiai, reformátori stb. mivolta elemzésre vállalkozni. A következőkben tehát csupán a fametszéssel kapcsolatos tevékenysége kerül megvizsgálásra, amelynek során természetesen kartográfiai és nyomdászati teljesítményét is figyelembe kell venni.

1530-ban, amikor Honterus – tanulmányai mellett – a krakkói egyetemen már oktatott is, jelentette meg első kiadványait. Kis tankönyve az égről és földről ezek közé tartozott. Ez a „Rudimenta cosmographica” latinul és prózában íródott. A mű két könyvre tagolódik: az egyik a csillagászatot, a másik a földrajzot tárgyalja. Ehhez az írásához még csak csekély mértékben vette igénybe a térképészet segítségét. A címlap a Földet kis, kör alakú térképen ábrázolja (átmérője 43 mm – 1. ábra), az Óvilág féltekéjét mutatja, de csupán a három földrész nevével és a fő égtájak jelölésével a külső széleken. Ezt az ábrát egyébként szövegillusztrációként még egy további alkalommal is alkalmazta ebben a műben.

A Krakkóban első ízben kiadott „Rudimenta cosmographica” két példányához még egy egyleveles nyomtatványt is kötöttek. Ez utóbbi a Föld térképét tartalmazza „Universalis geographiae typus” címmel 177x125 mm méretben (2. ábra). Mindkét kötet – a boroszlói és a hamburgi egyetemi könyvtárban – a második világháború során elpusztult,[2] de a boroszlói példány egy reprodukciója szerencsés módon megmaradt.[3] 1830-ban e világtérkép eredeti fadúca Krakkóban még létezett, Józef Muczkowski gyűjteményes kötetben ezt még ekkor ki is nyomtatta.[4]

A Föld térképének krakkói első kiadása az Ó- és Újvilág partvonalait a Martin Waldseemüller-féle 1507-ből származó térkép alapján ábrázolja, éspedig leegyszerűsített vonalvezetésben, ahogy Peter Apian térképe mutatja. Ez a világtérkép 1520-ban jelent meg először Bécsben, amikor Honterus éppen az ottani egyetemen folytatta tanulmányait.[5] Ez a két említett, Krakkóból származó fametszet nincs szignálva, mégis feltételezhető, hogy azokat Honterus maga metszette.[6]

Honterus fametszési tevékenységének legfontosabb állomása Bázel volt. 1532-ben az északi és déli égboltról két nagyméretű csillagtérképet alkotott (270x270 mm) az állatöv és sok más csillagkép több alakját szerepeltetve. A fametszetnek szinte a közepén – az „Imagines constellationum Australium” cím alatt kecses ívű szalagon – a „J. H. C.” (Johannes Honterus Coronensis) betűk láthatók (3. ábra), éspedig a „Corona” csillag-kép közvetlen közelében, ami szeretetteljes utalás szülővárosa Brassó latin nevére (Corona). A már említett évszám (1532) a másik, az „Imagines constellationum Borealium” című táblán hasonló szalagon, a jobb alsó sarokban kapott helyet (4. ábra).

Igen valószínű, hogy ezek az egész ív méretű csillagtérképek Aratus görög költő „Phaenomena” c. művének latin fordításához készültek. Ez a könyv azonban Henricpetri közismert bázeli könyvnyomdájában csak 1535-ben jelent meg nyolcadrét alakban. A két csillagtérkép minden bizonnyal egyidejűleg került eladásra, de az időbeli és méretbeli különbség miatt az Aratus-kötettől függetlenül. Az összes ilyen, külön lapra készült térkép példányai így azután elvesztek. Szerencsének mondható azonban, hogy mégis megmaradt több példányban Claudius Ptolemaeus műveinek az 1541. és 1551. évben kiadott összkiadásában az Almagest hetedik könyvében.[7] Megalapozottnak tűnik az a nézet, hogy Henricpetri ezeket a metszeteket Honterustól megrendelte, és a nála levő dúcokról azután később újabb levonatokat készíttetett.[8]

A két csillagtérkép Albrecht Dürer alakjainak, amelyek Stabiusnak Nürnbergben 1515-ben kiadott művét illusztrálják, meglehetősen jól sikerült másolatai. Az utánzatok természetesen nem érik el a nürnbergi mester művészi színvonalát. (Megjegyzésre méltó: Albrecht Dürer apja tulajdonképpen Honterus honfitársa volt, aki Magyarországon, Ajtóson /Türer = Dürer/ született.) E csillagtérképek mindenesetre figyelemreméltó teljesítménynek számítanak, hiszen – alapjában véve – műkedvelő kezétől származnak, akinek rajzkészsége éppen a Dürer-féle eredetitől való eltérésekben mutatkozik meg igazán jól.[9]

Honterus legismertebb tudományos teljesítménye bázeli tartózkodása idejében az általa tervezett és sokszorosított térképe Erdélyről. Címe: „Chorographía Transylvaniae – Sybenbürgen. Ornatissimo senatui Cibiniensi dicatum. Basileae anno MDXXXII”. Mérete 555x372 mm, és két nagyméretű fadúcra készült. Honterus szerzőségére itt is monogramja (J.H.C.) utal, amely jól megrajzolt versszalagon, a jobb szélen, Brassó közelében található. Ez a szignálás szinte azonos azzal a megoldással, amelyet a fent nevezett csillagtérképen alkalmazott. A bal felső sarkot Szeben városának címere, a jobbat pedig a brassói díszíti (5. ábra). A térkép kizárólagosan Honterus műve, mert nemcsak tervezte, hanem fába is ő metszette.

A térkép megjelenése feltűnést keltett a korabeli tudós körökben, és hozzájárult ahhoz, hogy szerzőjét hamarosan korának legkiválóbb térképészei közé sorolták. Honterus „Chorographia”-ja a legrégibb részletes térkép, amely Délkelet-Európának erről a részéről készült. Hosszú ideig alapvetőnek is számított az ilyen jellegű művek körében. Honterus lényegében Erdélynek a németek által lakott területeinek ábrázolására szorítkozott, és ennek során semmilyen előzményre sem támaszkodhatott. Az ország egyéb vidékeinek részletes ábrázolására nem törekedett. A 197 szabad királyi település közül 114-et tüntetett fel. (Szabad királyi településnek számított az „Andreanum”-ban II. András által 1224-ben biztosított terület, ahol az erdélyi szászok éltek).[10]

Erről a hosszú ideig elveszettnek hitt Honterus-féle térképről 1876-ban értesült a nyilvánosság, amikor Zay Sándor (= Márki Sándor)[11] közlése alapján Georg Daniel Teutsch bejelentette, hogy Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum térképgyűjteményéből előkerült ennek egy példánya.[12] Később Karl Fabritius publikálta Honterus térképét, aki ennek jelentőségét magyar nyelvű tanulmányban méltatta.[13] Ez az egyetlen példány ma is az OSzK-ban található. Az erdélyi szászok „Luther és Erdély” címmel megtartott konferenciáján 1983-ban e térkép két hétig látható volt a tübingai Egyetemi Könyvtárban.[14]

A „Chorographia Transylvaniae” ritkaságát korabeli hírrel is alá lehet támasztani. Antonius Verantius, akkori gyulafehérvári prépost, később esztergomi érsek, így egyben Magyarország prímása, 1544. augusztus 20-án levelet írt Velencébe barátjának, Andreas Surianusnak. Ehhez mellékelte az itáliai által kért, Honterus-féle térképet, hangsúlyozva, hogy az már ritkaságszámba megy, mert a brassói humanista a további terjesztését nem tartja kívánatosnak. Honterus ezt az első művét megtagadta, és az összes példányt, amely csak a keze ügyébe került, bevonta, mert nem tartotta elég teljesnek.[15]

Honterus az erdélyi térképén szereplő valamennyi helységet, annak jogállása szerint, stilizáltan ábrázolta. A városokat több toronnyal és erődítményfallal, a neveket pedig nagybetűkkel jelölte. A mezővárosok csak kevés tornyot kaptak, és – eltekintve a nagy kezdőbetűktől – kisbetűkkel szerepelnek. A falvakat legtöbbször csupán egyetlen kis házzal jelenítette meg, nevüket pedig kisbetűkből véste ki. Ilyen jellegű fokozatok pl. a folyóvizek esetében is megállapíthatók: a kisebb patakokat egy, a valamivel nagyobbakat már két párhuzamos vonallal ábrázolta Honterus.

Valószínűleg már bécsi tanulmányai idején volt kapcsolata Honterusnak nyomdászokkal. 1530-ban kezdte el könyvei megjelentetését nyomtatott formában.

Így már minden bizonnyal jelentős tapasztalatokkal rendelkezett e szakterületen, amikor 1531-ben Bázelbe érkezett. Az ottani fametszői tevékenysége kimutathatóan a nyomdászathoz kapcsolódott. Sokoldalú humanistaként bizonyára felismerte ennek jelentőségét. Már 1533 elején, Brassóba történt hazatérte után feljegyezték róla, hogy „Magistrum Theobaldum Griffium Medicinae Doctorem et Artis Typographicae Licentiatum, der ihm dann in arte Typographica redlich beygestanden” elkísérte őt. Elfogadott nézet, hogy Honterus két utolsó útjára 1533-ban és 1535-ben Krakkóba, ill. talán Wittenbergbe is, azért vállalkozott, hogy nyomdai műhelyének berendezését megvásárolja. A szakirodalomban általános volt a nézet, hogy a brassói nyomda már 1533-tól, de teljes bizonyossággal 1535-től működött.[16] A mai napig azonban egyetlen nyomdatermék sem ismeretes, amely 1539 előttről ebből a műhelyből származna, viszont éppen ebből az évből nem kevesebb mint kilenc kis könyv maradt fenn. Így inkább valószínű, hogy a Honterus-féle műhely tevékenységét csak 1539-ben kezdte meg.

Hasonló a helyzet az alapítás okait tekintve is. Georg Haner[17] 1694-ben úgy vélte, amit később több szerző is elfogadott, hogy Honter nyomdája Luther néhány könyvecskéjének és az Augsburgi Hitvallásnak kinyomtatásával kezdte meg működését. A valóságban azonban 1543 előttről egyetlen nyomdatermék sem ismeretes Brassóból, amelyik közvetlenül a reformáció szolgálatában állt volna. Ezt a műhelyt elsődlegesen tankönyvek készítése végett hívták életre, mivel a töröknek az ország középső részébe történt behatolása következtében Erdély ezekben az időkben gazdaságilag meglehetősen elszigeteltté vált. Így a szászok a nyomdászat terén is rákényszerültek az önellátásra.

A brassói nyomda első termékei 1539-ből kizárólag tankönyvek voltak. Az igényes Honterus ezeket a szép, az aldinákhoz hasonló, kis, nyolcadrét alakú köteteket keskeny (118x65 mm méretű) címlapkerettel díszítette. A fametszet a késői reneszánsz kapuzat típusát követi, ahol is fekete alapon fehér vonalak képezik a klasszikusan egyszerű felépítést. Nem kevesebb mint hét kis könyv készült el 1539-ben ezzel a címlapkerettel. Közöttük két változat különböztethető meg: az egyiken a két függőleges belső keretvonal széles („A” változat – 6. ábra); a másik keskeny, ami által a két oldalsó oszlopfő körvonalai kiemelkednek („B” változat – 7. ábra). A „B” változaton belül még további különbség is megfigyelhető: az egyikben a bal oszlop árnyéka a címszöveg felett csőrszerűen benyomul az üres térbe („B/1” változat – 8. ábra); a másikon az árnyék itt végig párhuzamosan halad az oszlopfővel („B/2” változat – 9. ábra). A különbségek az időben a fenti sorrendben keletkeztek: a későbbi években egyedül a B/2 változat szerepel. A fenti és további kisebb megfigyelések segítségével lehetővé vált a brassói nyomdatermékeknek az 1539. éven belül is pontos időrendbe való besorolása.[18]

Ezekből a változatokból néhány következtetés is levonható. Egyrészt igen valószínű, hogy ezek a – kizárólag esztétikai meggondolások alapján – hozott változtatások rögtön a címlapkeret kezdeti alkalmazásakor történtek. Másrészt viszont bizonyos, hogy valaki ezt a munkát – éspedig ugyanazzal az igényeséggel, amellyel magát a fametszetet is előállították – Brassóban végezte. Honterusnak Bázelben létrehozott teljesítményét tekintve nem túlzás, ha az ember mindkét munka kivitelezését neki tulajdonítja. Nem kell tehát Gulyás Pál feltevésével egyetérteni, amely szerint ez a feltűnően finom és érett fametszet nem Brassóban, hanem külföldön készült, és az öntött nyomdafelszereléssel együtt került megvásárlásra.[19]

Ennek a fametszetes címlapkeretnek alsó szegélyében lendületesen megszerkesztett, álló griffpár látható. Ez a következő kijelentésre késztette Arnold Huttmannt: „Elfogadható az a nézet, hogy az 1535–40-es években a brassói Honterus nyomdából származó nyomdatermékek Dr. Theobald Griffius kezén mentek keresztül, aki nyomdatechnikai kidolgozásukban tevékenyen részt vett.” Otto Wittstock még továbbment, és e címlapkeret kialakítását is az 1540-ben Brassóban elhunyt Griffiusnak tulajdonította.[20] Ez a címlapkeret egy tucat brassói nyomdaterméken megtalálható: utolsó alkalommal – még mindig a „B/2”-változat formájában – az 1569. esztendőben.

Már a következő évben, tehát 1540-ben, új címlapkeretet vettek használatba Honterus műhelyében. A portálszerű fametszeten (10. ábra – 118x64 mm) alul Brassó város címere látható: a liliomos korona közvetlenül foglal helyet a fa gyökérzetén. 1540–1551 között összesen hat kiadványban fordul ez elő. 1543-ban még további három új címlapkeret tűnik fel. Az első (11. ábra) 125x80 mm-es, tehát jelentősen szélesebb mint az előző kettő. Itt is kapuszerű fametszetről van szó, amelyik stílusát tekintve feltűnően hasonlít a korábbiakhoz. Az 1543. éven kívül csak 1547-ben fordul elő. A további címlapkeret 1543-ból egyetlen nyomtatványból ismeretes (12. ábra 116x68 mm), és négy különálló fametszetből állították össze. A felső ív alatt ismét Brassó város címere látható. A többi három is ugyanabban a késői reneszánsz stílusban készült: a klasszikus elemek kevés árnyékolással, legtöbbször csak körvonalakkal megjelenítve szerepelnek. Az alsó rész később külön, önálló záródíszként 1563-ban még egyszer előfordul.

A harmadik címlapkeret – szintén 1543-ból – nem alkot merev kapuzatot, hanem csigaalakú díszekből, indákból és delfinszerű állatokból áll, amelyek együtt harmonikus összhatást keltenek (13. ábra – 118x64 mm). Még kétszer találkozni ezzel a fametszettel a brassói nyomda 1544-ben és 1567-ben készült termékeinek címlapján. Soltész Zoltánné hasonlóságot állapított meg e között és Urs Graf (1514), ill. a fiatalabb Holbein (1518) címlapkeretei kőzött. Ezek a Bázelben előállított fametszetek részleteiket tekintve ugyan gazdagabbak, ám egyébként azonos színvonalúak a brassóiakkal.[21] Nem sokkal Honterus halála előtt, 1547-ben jelent meg az utolsó új keret ebben a műhelyben. Az egyetlen, keretezés nélküli, fametszetes címlapkeretről van szó (14. ábra – 125x82 mm), amely két inda között szőlőt csipkedő madarakat ábrázol. 1547 és 1555 között ez a fametszet öt különböző brassói nyomtatvány címlapján jelent meg.

Az a két brassói mű 1539-ből, amelyik nem rendelkezik fametszetes címlapkerettel, piros-fekete nyomatú címlapján egy-egy címert hord. Mindkét esetben annak a személynek a jelvényéről van szó, akinek Honterus a művet ajánlotta. Mindkét címer koronás, mert a dedikáció Magyarország akkori királyának és feleségének szólt.

Izabella királynő címere (a lengyel–litván Jagelló uralkodóházból) négy részből tevődik össze; az egyik mező ugyancsak négy, további részre oszlik (15. ábra – 63x46 mm). Némileg hasonló ehhez Szapolyai János király címere, ahol a Magyarországot és Dalmáciát ábrázoló négy mező közepén a Szapolyai-család címere látható (16. ábra – 66x41 mm). Mindkét kiadványban megismétlődnek ezek a címerek az utolsó lapon is.

A királynak ajánlott mű öt év múlva újra megjelentetésre került. Ekkor csupán az első két ívet vonták össze egyetlen füzetté, minden további az eredeti 1539-es kiadásból való. A már – időközben túlhaladott – évszámot is megismételték a címlapon. Mivel azóta a király elhalálozott, az ajánlást elhagyták. Érdekes, hogy az elhunyt király családi címerét címertanilag átalakították: a címerállatnak – vagyis a farkasnak – új fejet készítettek, egyik oldalára holdsarlót, a másikra hatágú csillagot helyeztek (17. ábra). Ez a fadúcon belüli változtatás valóságos mestermunkának számít, mert ehhez mindössze 3,5x9 mm-nyi, vagyis rendkívül kis hely állt rendelkezésre. E jól sikerült változtatás szinte csak nagyítóval ismerhető fel.

A brassói nyomdatermékekben leggyakrabban Honterus nyomdászjelvénye fordul elő. Az akkori szokásoknak megfelelően a város címeréről van itt szó: liliomos korona közvetlenül egy fa gyökérzete felett. A karcsú, elegáns és lófejhez hasonló címerpajzs utánozza a bázeli reneszánsz stílusú nyomdászjelvényeket (18. ábra 52x42 mm). Mintegy két tucat nyomdaterméken látható ez, amelyek 1539–1567 között készültek. Van egy másik nyomdászjelvény is (19. ábra – 24x47 mm), amely lényegesen ritkábban – összesen ötször – fordul csak elő 1541–1562 között. Ez a jelvény ismét Brassó címerét ábrázolja hangsúlyozottan szétágazó gyökérzettel, ez esetben azonban pajzs nélkül, hatágú csillaggal balra és jobbra fent.

A kisméretű záródíszek közül az első – kis lóherelevélből kiinduló egyszerű „bajusz” – csupán 1539-ben tűnik fel, de akkor négyszer is előfordul (20. ábra – 6x37 mm). Kezdettől fogva használt volt még egy másik záródísz is Brassóban (21. ábra 9x40 mm), amelynél a négy levélke az indákkal együtt rövid tőből nő ki. Ez a könyvdísz a leggyakrabban – összesen 14 könyvben – és a leghosszabban: 1539-től 1594-ig látható a brassói nyomtatványokon. 1547-ben egyszerre három újabb záródísz jelenik meg. Az első (22. ábra – 22x73 mm) csupán egyetlen nyomtatványban tűnik fel. A második (23. ábra – 11x7 mm) 1563-ban látható kétszer. A két ág négy levéllel mindkét oldalról szinte szimmetrikusan a közép felé tart, ahol is azután találkoznak. A harmadik összesen négy nyomtatványban lelhető fel. Itt egy indafonadékról van szó néhány levéllel és többinél valamivel nagyobb méretben (24. ábra – 25x60 mm).

1548-ban további három, új záródísz jelenik meg a brassói nyomda termékein. Mindhárom fametszet azonos stílusban készült: az erősen stilizált indák kettő, ill. négy levelet hordanak (25, 26. és 27. ábra). Nagyságban is eltérnek egymástól: az egyik 12x57 a másik kettő pedig 11x61 mm.

Honterus nevéhez mintegy három tucat nyomtatvány köthető, amely Brassóban 1539–1548 között készült. A kiadványok többsége iskolai könyv, amelyeket Honterus maga állított össze, ill. írt. E könyvek sorából az ő átdolgozott világföldrajzát kell kiemelni.

Honterusnak ez a műve első ízben 1530-ban Krakkóban került kiadásra a felső osztályok számára, a quadrivium tárgykörében (számtan–mértan–zene–csillagászat). Ez a földrajzkönyve kifejezetten úttörő jellegű volt. Az akkori iskolákban – a mai értelemben véve – aligha lehetett a történelem, földrajz és természettudományok oktatásáról beszélni. Honterus munkájának súlypontját kevésbé a matematikai (asztrológia), hanem inkább a fizikai földrajzra helyezte.

Brassóba történt visszatérése után Honterus átdolgozta földrajzkönyvét. A teljes szöveget 1260 hexameterbe ültette át, és tartalmát is kiegészítette. Az első rész továbbra is a csillagászat, ezzel szemben a földrajz lényegesen kibővült és két könyvre oszlik: az első Európa, a második Ázsia és Afrika leírását tartalmazza.

18. ábra	19. ábra
20. ábra	21. ábra
22. ábra	23. ábra
24. ábra	25. ábra
26. ábra	27. ábra
28. ábra	29. ábra
30. ábra

Földrajzkönyvének ez a második fogalmazványa 1541-ben került kinyomtatásra szülővárosában. Ezt a kiadást a szerző csupán ideiglenesnek tekintette: e körülmény hangsúlyozására a harmadik könyv végén befejezetlen sort hagyott. A nyomdász Honterus e változatot csak kevés példányban állította elő, mert nem a nyilvánosságnak, csupán néhány barátjának szánta. E próbakiadással véleményüket ill. a változtatásra vonatkozó javaslataikat kívánta megtudni. Csak ezt követően alakította ki Honterus művének végső alakját: sok esetben kijavította a szöveget, kiegészítette 106 további sorral és – végül, de nem utolsó sorban – fametszetes térképeket mellékelt hozzá. Így került ki tehát földrajzkönyve első ízben ebben a végleges formában Brassóban 1542-ben a szerző sajtója alól. Ez a kiadás egyrészt verses mivoltával lényegesen könnyebben volt memorizálható, mint a próza, másrészt a térképek melléklésével nagy mértékben támogatta a diákok tanulmányait.

Földrajzkönyvének különleges díszeiről a következő rövid leltár adható: Circuli sphaerae cum V. zonis (28. ábra – 117x76 mm – H₁a) – Ordo planetarum cum aspectibus (29. ábra – 112x76 mm – H₁b) – A Föld kerek térképe mintegy 42 mm-es átmérővel (30. ábra – H₂a) – Universalis Cosmographia (31. ábra – 124x162 mm – H₂b+H₃a). – Ezt követi kis atlaszának tizenkét, átlagosan 124x156 mm méretű térképe. Ezek közül egyedül az utolsó tölti ki a kis nyolcadrét formátumú kötet egyetlen lapját, az összes többi térkép két egymással szembeni lapon foglal helyet: Hispania (32. ábra – H₃b+H₄a) – Gallia (33. ábra – H₄b+I₁a) – Germania (34. ábra – I₁b+I₂a) – Sarmatia (Kelet-Európa a Donig: 35. ábra I2b+I₃a) – Ungaria. Dacia. Macedonia. (36. ábra – I₃b+I₄a) – Macedonia. Achaia. Peloponnesus (37. ábra = I₄b+K₁a) – Italia (38. ábra – K₁b+K₂a) – Judaea. Syria. Mezopotamia (39. ábra – K₂b+K₃a) – Asia minor (40. ábra – K₃b+K₄a) – Asia (a Gangesig: 41. ábra – K₄b+L₁a) – Africa (az egyenlítőtől valamivel délre is: 42. ábra L₁b+L₂a) – Sicilia (43. ábra – 122x78 mm – L₂b). E fadúcokból kettő még évszázadok múlva is megtalálható volt Brassóban.[22]

Honterusnak ez az újfajta tankönyve rendkívüli sikert aratott, és 1692-ig megjelent Párizstól Boroszlóig, Rostocktól Velencéig – németül, franciául és olaszul is mintegy 100 kiadásban.[23] Ezáltal ő a 16. század legtöbbet publikáló szerzője nemcsak Erdélynek, hanem az egész Kárpát-medencének. Kis atlasza a maga nemében egyben a legrégibb is a német nyelvterületen.[24]

A fametszetes térkép jelentőségét még fokozza az a körülmény, hogy azt Honterus saját kezűleg készítette. Ezt nemcsak az egyik fametszet sarkában elhelyezett monogramja „Coronae MDXLII I. H. C.” bizonyítja (31. ábra), hanem egy levele is, amelyet 1542. január 1-jén – az ideiglenes példányok szétküldésekor – a már említett humanista barátjának, Antonius Verantiusnak írt: „Ha sor kerülne arra, hogy az utolsó munkálatokat befejezzem, akkor a kézikönyvhöz térképeket mellékelnék az egyes országokról, amelyek metszésével éppen most foglalkozom”[25]

Összefoglalóan hangsúlyozni kell, hogy Honterus feltűnően sokirányú tevékenysége során a fametszés területén is értékeset alkotott. Könyvillusztrátorként – összehasonlítva a vele időben párhuzamosan működött, nyugat-dunántúli, sárvári nyomdával, amelyik az Új Testamentum első teljes magyar nyelvű kiadását készítette – az egész Kárpát-medencében első volt, nemcsak időrendben, hanem művészetét tekintve is.

Ilyen irányú képességeit már Bázelben is felismerték. Abban a városban, amelyik – Erasmus szellemi irányítása mellett – éppen azokban az évtizedekben nőtte ki magát Európa egyik legfontosabb tudományos, művészeti és nyomdászati központjává. Könyvillusztrátorként olyan ismert művészek dolgoztak ott mint Urs Graf és a fiatalabb Hans Holbein. Így különösen nagyra kell értékelni azokat a szavakat, amelyeket a tudós Sebastian Münster 1545. szeptember 2-án barátjának, kollégájának és egykori tanítójának Konrad Pelikannak írt Zürichbe: „Egy évtizeddel ezelőtt egy brassói járt itt, név szerint Honterus, aki korunk minden más fametszőjét messze felülmúlja …”.[26]

Ez a közlemény kísérlet arra; hogy az oly tehetséges és sokoldalú Honterust könyvillusztrátorként bemutassa. Úgy tűnik, szükség van erre, mert a szakirodalom (pl. a monumentális Thieme-Becker-féle „Künstler-Lexikon”) napjainkig szinte nem is vesz tudomást róla.