15. „Chorographia Transylvaniae” Johannes Honterus művének két kiadása

Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde (Köln–Wien) 1988. 150–160.

Johannes Honter térképe a szászok földjéről különös jelentőségű: ez Erdély első földrajzi ábrázolása, ahol is a szász települések elsőbbséget élveztek. Ezt a „Chorographia Transylvaniae”-t Honterus saját kezűleg készítette Bázelben, 1532-ben. Egyetlen példánya maradt fenn, amely fadúcról készült, ez pedig az Országos Széchényi Könyvtárban található. Történelmi és kulturális jelentőségének megfelelően e térképet az elmúlt idők során Karl Fabritiustól[1] Gerhard Engelmannig,[2] az elmúlt száz évben több szerző is kimerítően tárgyalta. A szakirodalom valamennyi fontos megállapítását Engelmann foglalta össze,[3] így a következőkben az ő munkájából lehet kiindulni, hogy megállapításait egyben bizonyos pontokban kiegészíteni vagy helyesbíteni is lehessen.

A legtöbb szerző, aki Honterusnak erről az erdélyi térképéről írt, azokra a reprodukciókra támaszkodott, amelyeket 1878–1960 között tettek közzé.[4] Ezáltal néhány dolog figyelmen kívül maradt, habár egy részükről már korábban is hírt adtak. Az egyetlen budapesti példány alapján most néhány részlet feleleveníthető, ill. kiegészíthető. A térkép mai jelzete „RMK III. 296”, a korábbi „Mapp. 3190d”[5] volt. Fabritius azt írta, hogy e térképet már a 16. században vászonra erősítették, így ez az egyleveles nyomtatvány károsodás nélkül vészelte át az évszázadokat.[6] 1970 márciusában a térképet azután leválasztották a vászonról, és ún. japán papírral megerősítették. Ezáltal a két ív teljesen egyforma vízjele napvilágra került. Mindkettő a papír alsó felében helyezkedik el. Az akkori időkben igen elterjedt gótikus koronáról van szó, amelynek csúcsai egymáshoz hajolva a közép felé mutatnak.

A vászon eltávolításakor néhány korabeli szó is eltűnt, amely régebben azon olvasható volt. A Fabricius által említett,[7] tintával írott „Vicarrt” szó a jobb alsó szélen azonban továbbra is látható. A példány Jankovich Miklós[8] neves gyűjteményéből való, amelyet 1836. június 17-én a Nemzeti Múzeumnak adott át.[9]

Honterus erdélyi térképének reprodukciói megnehezítették a kéziratos kiegészítések megkülönböztetését a nyomtatott szövegtől. Fabritius azonban meglehetősen pontosan írta le a tintával megerősített vonalakat, feliratokat és rajzokat.[10] Két utólag beírt helynevet állapított meg: „Thorrenburg”-tól keletre „kaltherberg”-et és „Langenaw”-tól északra „rutbom”-ot. Két hiányos feliratot egészített ki a korabeli kéz a jobb alsó sarokban: „(Valach)iae Pars” és „Agnetin”-tól délre „Har(bach)”. Az Aranyos-patak középső szakaszán, amelyik nincs feliratozva, és nyomtatásban csupán rövid, mintegy 10 mm hosszú függőleges vonalat mutat „Thorrenburg”-tól keletre, ennek folyásvonalát a hegyektől délre 30 mm, és keletre a Maros folyóig mintegy 40 mm hosszúságban már tintával húzták meg.

A térkép jobb oldalának pontosan a közepén vízszintes fehér csík található, amely 1–1,5 mm szélességű. Nem a papír hajtásáról van itt szó, hanem technikai hiányosságról. A fadúcról készült lenyomatot ugyanis nem egy, hanem két munkafolyamatban állították elő, és a kettő között a papír a sajtó alatt valamelyest elcsúszolt. Ezt a térképet tehát olyan sajtóról nyomták, amelynek mérete csak félívnyi volt. Bár a fametszet impresszuma „Basiliae MDXXXII”, ám ilyen kisméretű és igénytelen sajtó aligha lehet valamelyik bázeli műhely jellemzője. Abban a városban ugyanis a kor legfontosabb tudományos művei láttak sorra napvilágot, ráadásul nagy mennyiségben és olyan sajtó segítségével, amellyel egyszerre teljes ívet lehetett előállítani.

Már Fabritius is úgy vélte, hogy Honterus az említett kiegészítéseket az erdélyi térképén sajátkezűleg végezte.[11] Ez a beavatkozás részben a hiányos feliratozás miatt volt szükséges, amelyet a nem éppen kiválóan sikerült levonat okozott. Másrészt pedig Honterus újabb helységekkel gazdagította térképét. A helységeket, nagyságuknak megfelelően, egy vagy több kis házzal és épülettel jelezte. Az újonnan bejelölt falú, „rutbom” esetében – szülővárosa közelében – ez a házikó vízszintes vonalon helyezkedik el. Ilyen jellegű alapvonalak másutt nem találhatók: a fákat és házakat minden alap nélkül látni. A „Rudimenta cosmographica” c. kis atlaszában azonban, amelyet első ízben Brassóban 1542-ben nyomtattak,[12] Honterus az ilyen alapvonalakat már következetesen alkalmazta.[13] Így kézenfekvő a feltevés, hogy e kéziratos javításokat ő közvetlenül Bázelből szülővárosába történt visszatérése után végezte el.

A fenti technikai hiányosságok arra mutatnak, hogy a térkép budapesti példányának levonása esetleg Brassóban készült. Honterus műhelye 1539-től ebben a városban működött, és kiadványainak valamennyi füzete csupán félívből áll. Ez a körülmény azt bizonyítja, hogy a nyomda csupán olyan sajtóval rendelkezett, amely fél íves méretű volt. Honterus halálát követően tanítványa és utóda Valentin Wagner által kiadott nyomdatermékekre is ez a jellemző. Először 1555-ben jelentek meg Brassóban olyan könyvek, amelyek nyolcadrétnél nagyobb alakúak, egyidejűleg a füzetek terjedelme pedig egész ívre nőtt. Wagner ugyanis abban az évben nyomdájának felszerelését – többek között újabb betűtípusok beszerzésével – felújította. Ekkor kapott a nyomda nagyobb sajtót. Érdekes annak megfigyelése, milyen pontosan megállapítható a váltás a brassói nyomda termékeiben 1555-ben, amikor is a félíves méretű tégely használatáról áttért az egész ívesre. Abból a tíz nyomtatványból, amely ebből az évből mára fennmaradt, hét a korábbi,[14] három[15] pedig a későbbi időszakba tartozik.

A fent említett technikai hiányosságok feltehetően a félíves méretű sajtó következtében keletkeztek Brassóban. E feltevés igazolására a Honterus-nyomda Budapesten hozzáférhető példányai kerültek megvizsgálásra. Sikerült is fellelni ugyanazt a vízjelet, amely az erdélyi térképen látható. A Cato és Ausonius szövegeit tartalmazó kis gyűjteménynek Budapesten meglévő példányában, amelyet Honterus állított össze, és 1539-ben nyomtatott ki, ugyanez a vízjel látható az első füzet második felében.[16] Gótikus koronáról van szó 73 mm méretben, nyolc gyönggyel a pántján felül kereszttel és csillaggal. Piccard ezeket II. 84a sz. alatt vette jegyzékbe.[17] Ez a vízjel az 1539–1561 közötti években német nyelvterületen készült dokumentumokban található. Mivel a Vogézekben, az ilyen koronás vízjelű papír legjelentősebb előállítási helyén, nem kevesebb mint 21 papírmalom működött 1540–50-es években, a vízjelnek meghatározott malommal való azonosítása ma lehetetlen. Eredete így csupán nagyobb területet felölelve „felsőrajnai-vogéz” megjelöléssel lehetséges.[18] Az a körülmény is, hogy ez a papír – a mai ismeretek szerint – csak 1539-től került felhasználásra, arra utal, hogy Honterus erdélyi térképének fennmaradt példánya nem Bázelben keletkezett 1532-ben, hanem Brassóban és 1539-ben.

Összefoglalóan megállapítható: azokat a fadúcokat, amelyeket Honterus 1532-ben Bázelben vésett e térképéhez, Brassóba magával vitte, ahol nyomdájának felállítása után, 1539-ben e térképet néhány példányban levonta. A ma ismert egyetlen példány tehát ebből az időből származik.

Feltételezhető azonban, hogy a „Chorographia Transylvaniae”-t már Bázelben is megjelentették, noha ebből a kiadásból nem maradt fenn egyetlen példány sem. Heinrich Petri bázeli műhelyében kiadott erdélyi térkép 1540-ből elég pontosan követi a Honterus-féle 1532. évi metszetet.[19] Az a körülmény, hogy Honterus az erdélyi térkép mindkét fadúcát Brassóba magával vitte, arra mutat, hogy ezek az ő tulajdonát képezték. Az a feltevés, hogy a bázeli kiadást Heinrich Petri adta volna közre, ezért nem meggyőző.[20] Engelmannak az a véleménye viszont, hogy Honterus erdélyi térképének dúcait megsemmisítette volna,[21] minden bizonnyal figyelmen kívül hagyható.

A budapesti példány szélén kézzel írott, nem egészen egyértelműen olvasható szó látható: „Vicari⁹” = Vicarius. Fabritius olvasata: „Vicarr” = Vicariat. Ebben az összefüggésben az volt a feltevése, hogy ez a szó Adrianus Wolphardusra vonatkozik.[22] Ez az erdélyi szász Honterusszal barátságban volt, és 1531-től kezdve az 1544-ben bekövetkezett haláláig az erdélyi püspök vikáriusa volt Gyulafehérvárott.[23] Valóban elképzelhető, hogy ez a Brassóban nyomtatott példánya a térképnek egykor Wolphardus tulajdonában volt.

Antonius Verantius, aki 1538–1549 között Gyulafehérvárott prépost volt, 1544. augusztus 2-án kelt egyik leveléből tudható, hogy Honterus ezzel a térképével elégedetlen volt. Kis idő elteltével már nem terjesztette azt, sőt megkísérelte, hogy annak még forgalomban lévő példányait is begyűjtse.[24] Honterus halála után azután Verantius 1549. július 15-én kelt levelében meglehetősen éles kritikával illette ezt a térképet.[25] Erdély földrajzi ábrázolása ezen valóban meglehetősen eltorzult: erős eltolódás figyelhető meg a helységek elhelyezésében az óramutató járásával ellentétes irányban haladva;[26] e táj alakjának reális rajzolatát Honterus elnagyoltan, négyszögként ábrázolta, a folyók legtöbbje ezáltal egyenes folyású, minden irányváltoztatás feltüntetése nélkül.[27] Verantius ilyen és ehhez hasonló megfigyelései megalapozottak voltak; így érthető a brassói humanista, kritikus álláspontja saját térképével szemben. Verantius továbbá azt írta még ebben az 1549. évi levelében, hogy Honterus „verum meliores auctioresque cudere dicitur”;[28] tehát javított és kiegészített térképet akart metszeni. E szándékát bizonyítják azok a javítások, amelyeket feltehetően sajátkezűleg vezetett rá erdélyi térképe ma ismert példányára. Fabritius úgy vélte, hogy Honterus e tervét nem tudta megvalósítani.[29] Theobald Wolf óvatosan bár, de még valamit kiolvasott Verantiusnak ebből a későbbi leveléből: „Ez összhangban van azzal a levéllel, amelyet Honterus barátja, Verantius a lechnitzi lelkésznek, Christian Pomariusnak írt, anélkül, hogy bizonyosan tudná az ember, vajon Honterus Chorographia-jára vagy a szászok földjének egy második, ma már fel nem lelhető, vagy legalábbis eddig még elő nem került térképére vonatkozik.”[30]

Wolf feltevése nem volt indokolatlan. Nemrég napvilágra került egy budapesti magángyűjtő birtokában lévő könyv kötéstáblájából, amelyet 1645-ben Gyulafehérvárott nyomtattak, négy töredéke a szászok földjének térképéből. Két levélről van szó, amely 20x15 cm, és két másikról, amely 20x11,5 cm méretű. A két nagyobb darab közepe a nedvességtől erősen megrongálódott. A négy levél két párt alkot, ezek valamikor összetartoztak, de a könyvtáblák készítéséhez szétvágták. Ezáltal a két összetartozó rész között függőlegesen mintegy 14 mm szélességben hiány keletkezett. Mivel e két pár nem pontosan fedi egymást, ez a hiány 14-ről 6 mm-re csökken.

A két rész az erdélyi térképnek ugyanabból a részéből származik, és a Szeben és Brassó közötti területet ábrázolja. Ezek alkotják a „Chorographia Transylvaniae” jobboldali alsó negyedét, más szóval a jobb tábla alsó felét, mivel Honterus metszete két álló alakú fadúcra készült. A fellelt töredékeket a Széchényi Könyvtárban található példánnyal összehasonlítva kiderül, hogy azok csak részben azonosak, részben viszont teljesen eltérőek. A töredék felső fele nagyjából azonos a teljes példánnyal, amelyet feltehetően Brassóban, 1539-ben vontak le. Az alsó felét azonban másképpen metszették.

Pontos megfigyeléssel megtalálható az a vízszintes „határvonal” a két rész között, amelyik az alsó harmadot a felső kétharmadtól elválasztja. Ez a vonal nem egészen egyenes, mert helyenként alkalmazkodik a térkép rajzolatának szerkezetéhez. Így pl. a dúcot „Langenaw”-tól északra a jelképesen ábrázolt fák között úgy fűrészelték el, hogy ezáltal két hegycsúcs eltűnt.

Honterus tehát nagyobb részben megtartotta eredeti fadúcait, csupán az alsó 5–6 cm széles részt pótolta ki. E két részt rendkívül ügyesen illesztette össze. Csak nagy fáradsággal lehet az összeigazítás helyét megtalálni, pl. „rotthurn” felirat alatt az Olt folyóban. E folyó vízmennyiségének gyarapodását újabb és újabb párhuzamos vonalak érzékeltetik. Bizonyos szakaszon az már négy vonalból áll, amelyek közül az említett helyen csak egy látszik folyamatosnak. A másik három esetében törés állapítható meg, mindenesetre csak nagyító segítségével. Általában azonban nem látható semmilyen törés azokban a vonalakban, amelyek toldásokon haladnak keresztül, olyan pontosan illesztette össze Honterus a két dúcot.

Ha a szászok földjéről Budapesten található térképét az előkerült töredékekkel összehasonlítja az ember, hogy az eltéréseket megállapítsa, azonnal feltűnik, hogy az új kiadásban a „Chorographia Transylvaniae” alsó részét tehát eltávolították. Ezen volt a nagyszebeni tanácsnak címzett ajánlás Bázel 1532-es dátummal, valamint két táblácska versekkel. Honterus e szövegeket – immár itthon, Brassóban nyilvánvalóan túlhaladottaknak tekintette, és ezért eltávolításuk mellett döntött.[31] Ezáltal nagyobb üres részek keletkeztek a térkép alsó felében. Hogy ezeket megszüntesse, az alsó csíkot, amelyik a fametszet kb. egy ötödét teszi ki, újonnan metszett dúc behelyezésével kicserélte. Ez a rész a Havasalföldnek a Kárpátoktól közvetlenül délre fekvő vidékeit ábrázolja.

A „Chorographia Transylvaniae” jobb felén régebben itt csak „Langenaw” és „Terwisz” helységek, ill. „Hazek” és „Valachiae Pars” felirat volt található. „Hazek” az új változaton nyomtalanul eltűnt. A „Valachiae Pars” szavak pedig a korábbinál lényegesen nagyobb betűfokozattal készültek. A két város most kettős elnevezést visel: „Campolongu(m) Langenaw”, ill. Tergovistia Teruisch”. Ezekhez három új helységnév is járul: „rebnick” (Rîmnicul Vîlcea), „Piteszt” (Piteşti) és „Arg…”. Az utolsó felirat csupán az egyik töredéken látható és ott is csak csonkán. Minden valószínűség szerint „Argesch”-ről (Curtea de Argeş) van szó. Új folyónév is feltűnik „Langenaw” és „Teruisch” között, ez pedig a „teltz fl.”

A szászok földjének térképe újonnan metszett részén Honterusnak Brassóban bevezetett gyakorlata rendkívül jól megfigyelhető. Amint fent már szó esett róla, szülővárosába való visszatérte után a házakat és fákat mindig, így az 1542-ben készült kis atlaszában is, vízszintes alapvonalra rajzolta. Bázelben ilyenek csupán a hegyek és dombok esetében figyelhetők meg, de ott sem következetesen.

Az alapvonalak révén az a két, további helység azonnal felismerhető, amelyeket Honterus az eredeti bázeli fadúcba otthon toldott bele. „Rudbom”-ról és „cernen”-ről van szó. Az előbbi a „Chorographia Transylvaniae” budapesti példányára utólag kézzel beírva látható. Ez tehát további bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Honterus a fadúc átdolgozása révén második, javított kiadást akart készíteni az erdélyi szászföld térképéből. Mindkét helység Brassó közelében található: „cernen” (Zernescht ma Zarneşti) még a Kárpátokon belül, „rudbom” (Rukendorf – ma Rucar) már azokon kívül. A két új helységnevet kisméretű fakockába metszette, amelyeket azután a bázeli dúcba beépített. Mivel ehhez helyet kellett teremtenie, eltűnt az eredeti fametszeten látható néhány vonal e helységek környékén.

Az erősen megrongált töredékpárban megtalálható a brassói papírok jellegzetes vízjele: a korona a gyökeres fatönkön. E papírmalom működése az 1546–1600 közötti időből ismeretes.[32] Jellegzetes vonalvezetése alapján bizonyos, hogy Honterus a javításokat saját kezűleg végezte. Mivel ő 1549. január 23-án halt meg, elfogadható az a feltételezés, hogy a második kiadás 1546–48 körül keletkezett. Sajnos a vízjel annyira sérült, hogy a pontos időmeghatározáshoz alkalmatlan. Elméletileg fennáll annak a lehetősége, hogy a második javított kiadásból most előkerült töredékek nem a fenti időben, hanem Honterus halála után készültek a régi fadúcokról. A brassói papír alapján viszont bizonyosan állítható, hogy ez még a 16. században történt.

Ugyanabból a könyvtáblából, többek között, előkerültek még töredékek egy egyleveles szebeni nyomtatványból, 1630-ból és egy brassói imakönyvből. Ez a könyvtábla, amelyikbe az 1645-ből származó gyulafehérvári művet kötötték, tehát erdélyi nyomtatványok makulatúráit tartalmazza az 1546(?)–1645 közötti időből. Az a körülmény, hogy a szászföld térképe két, szinte teljesen azonos példányban került elő, alátámaszthatja azt a feltételezést, hogy az valamelyik erdélyi könyvkereskedés makulatúrájából származik, amelyet 1645-ben felhasználtak könyvkötéshez. Az is valószínű, hogy az illető könyvárus azonos volt a könyvkötővel, mert e két hivatás abban az időben gyakran összekapcsolódott.

A második javított kiadásba újonnan bevett helységek lehetővé teszik, hogy a Honterus-térképeknek a későbbi időben történő felhasználása is pontosabban meghatározható legyen. Már korábbról is ismeretes volt, hogy Sambucus bécsi térképe Erdélyről 1566-ból és annak Orteliustól származó utánmetszései Honterus szászföldi térképére támaszkodtak.[33] Engelmann ezekhez még hozzávette Arnold Mylius kölni műhelyének 1595-ből való térképét is Erdélyről.[34] Most már pontosabban megkülönböztethetők; ezek az utánnyomatok. A második kiadásba behelyezett új helységnevek, kezdve Sambucustól, az említetteknél mindenütt megtalálhatók. Így megállapítható, hogy csak a Bázelben, 1540-ben készült erdélyi térkép[35] készült a „Chorographia Transylvaniae” első kiadása alapján, minden további kiadás a most előkerült, javított Honterus-térképre támaszkodott.

Természetesen lehetetlen a javított Honterus-térkép eddig fel nem lelt részeinek teljes rekonstrukciója. A „kaltherberg” betoldására biztosan lehet számítani, mivel az első kiadás egyetlen példányára e szót kézzel írták rá. Sambucusnak 1566-ból származó rézmetszetes erdélyi térképe segítségével azonban megkísérelhető a második kiadás hiányzó háromnegyedét legalábbis nagy vonalakban bemutatni.[36]

Összehasonlítva a bázeli 1532. évi Honterus-féle térképét Sambucus 1566-ban készített metszetével, azonnal feltűnik, hogy az utóbbi nyugaton és délen valamelyest túlnyúlik előképe keretén.[37] A két térkép helységneveinek összehasonlításkor elsőként a már említett „kaltherberg”-et volt érdemes megkeresni. Ez eredménnyel járt, mert az 1566-ban „Kalterbrig”[38] formában szerepel. A fentiekben kiegészített „Argesch” helységnév Sambucusnál „Argisch templum” alakban található. Közvetlenül a „Kalterbrig” betoldás közelében még további új helységnevek is olvashatók: „naglack”, „bogatz”, „keresztmezö” „Koczard” és „gerenb”.[39]

Különösen azok a helyek lehetnek érdekesek, amelyeken a Honterus-féle első kiadásban szövegtáblák és pajzsok foglaltak helyet. A második kiadásból előkerült és fent leírt negyedből megállapítható, hogy Honter a szövegtáblákat eltávolította. Így aligha marad kétség a felől, hogy a második kiadás bal felével is ugyanígy járt el. Ezt a feltételezést megerősítik a Sambucusnál felmerült új helységnevek, amelyek pontosan ezeken a helyeken tűnnek fel. Ilyen módon a „raczest” és „S.francisco”[40] kis helységek Szászsebestől keletre ott olvashatók, ahol a Honterus-féle első kiadásban a középső ajánlási tábla bal fele található. A bázeli, baloldali, német nyelvű szövegtábla helyén – tehát az „Altemburg” és „Weissenburg” közötti tájon – további, új helységnevek tűnnek fel Sambucusnál: „Zalatnae Rüdera”, „Semich” és „Therma”.

Honterus a bázeli őskiadásának felső sarkaiba címereket metszett: balra Szebenét, jobbra pedig Brassóét. Mindkét helyen Sambucusnál újabb helységnevek olvashatók: „schippesdorf”, „milstorf” és „banisa” a baloldali, ill. „Pretz”, „pag. hauos” és „Tartross” a jobboldali felső sarokban. Ezek alapján tehát joggal feltételezhető, hogy Honterus szászföldi térképének második kiadásában mindkét címert eltávolította, és helyükre újabb helységneveket metszett. Sambucus a szövegszalagot is elhagyta Honterus nevének kezdőbetűivel Brassó közeléből. Ezáltal a bécsi humanistának lehetősége adódott 1566-ban arra, hogy két új nevet toldjon be a déli Kárpátok csúcsai közé Brassó közelében: „Buzest” és „Cherneste”.

Honterus tehát megjelentette a „Chorographia Transylvaniae”-t még javított kiadásban is, de a teljesen újonnan rajzolt szászföld térképe előállítására viszont már aligha nyílt lehetősége. Így már érthető, hogy Verantius 1549. július 15-én felszólította Christian Pomariust, hogy a híres brassói kartográfiai tevékenységét folytassa.[41] A Verantius levelében felsorakoztatott hiányosságok a Honterus-féle erdélyi térképen tehát továbbra is kijavításra vártak. Úgy tűnik, hogy Pomarius nem tudott Verantius várakozásainak megfelelni. Binder Pál úgy vélte, hogyha Pomarius mégis ilyet tett volna közzé, úgy az még a kolozsvári nyomda alapítása előtt (1550), Brassóban történhetett. Indoka ehhez a következőképpen szólt: „Honterus Brassóban alapított nyomdája a térképek előállításához való speciális berendezéssel és matricákkal rendelkezett”.[42]

A fába metszett térképek előállításához azonban nincs szükség semmiféle különleges berendezésre vagy matricákra. Valamennyi nyomda minden sajtója alkalmas volt arra, hogy azon fadúcokról levonatok készülhessenek. Más a helyzet a réznyomatok esetében: a mélynyomatokhoz ugyanis lényegesen erőteljesebb sajtó szükséges, mint a könyvnyomtatáshoz és fametszetekhez.

A fentiekben kísérlet történt annak bizonyítására, hogy a „Chorographia Transylvaniae” egyetlen példányát „Basilae 1532” impresszummal ugyan, de Brassóban vonták le 1539-ben. Ezen kívül bemutatásra került a Honterus-féle erdélyi térkép javított kiadásának egynegyede, amelyet élete utolsó éveiben metszett.