17. A legrégibb magyar perikopás könyvek illusztrációi II. (Hoffhalter)

Gutenberg Jahrbuch (Mainz), 1980. 246–257.

E tanulmány első részében a kolozsvári nyomdában készült, illusztrált, perikopás könyvek kerültek megtárgyalásra.[1] Ezek a képek szoros kapcsolatot mutatnak Hans Sebald Beham metszetsorozatával, amelyet a mester a Martin Luther által németre fordított Újszövetséghez készített.[2] Egy másik, 16. századi magyar, perikopás könyv illusztrációi is nagy hasonlóságot mutatnak a Beham-féle sorozattal. Ezek a fametszetek azonban már e könyv előtt feltűntek, és még a 17. században is használatban voltak. Érdemes tehát ezeket az illusztrációkat időrendben megvizsgálni.

Rafael Hoffhalter bécsi műhelyében 1558-ban breviáriumot készítettek az esztergomi érsekség számára.[3] A poznańi nemes Skrzetusky-családból származó nyomdász 1549-ben Zürichben házasodott, 1556-ban pedig privilégiumot kapott, hogy Bécsben könyvnyomdász, fametsző, papír- és könyvkereskedőként dolgozzék.[4] Ottani nyomdásztevékenysége, amely az 1563. év elejéig tartott, jelentős volt mind minőségét, mind mennyiségét tekintve. Hoffhalter összesen több mint száz nyomtatványt állított elő Bécsben.[5]

Munkáit kezdettől fogva sok és szép illusztrációval díszítette. A nagyobb és igényesebb fa- és rézmetszetek legtöbbször Donat Hübschmanntól és Hans Sebald Lautensacktól származnak.[6] Mindkét mester valószínűleg Hoffhalter kedvéért költözött Bécsbe.[7] Ám Rafael Hoffhalter maga is fém- és fametsző volt.[8]

Nem csoda tehát, hogy az 1558. évi esztergomi breviáriumot (Breviarium Strigoniense) több száz kis fametszet díszíti. Számunkra különösen az a sorozat érdekes, amelynek mérete 27x27 mm. Ebben a liturgikus könyvben 83 különböző, ilyen fametszet látható e készletből, amelyet 230 alkalommal használtak. Feltűnően nagy illusztrációs sorozatról van tehát szó. E könyvdíszek jellegét tekintve nagyon hasonlítanak különböző velencei műhely jól ismert breviáriumában találhatókhoz, amelyeket a 15. század végétől kezdve egész Európa különböző egyházmegyéi számára készítettek.

E bécsi fadúcok Rafael Hoffhalterrel együtt továbbvándoroltak. 1563-ban, valószínűleg vallási meggyőződése miatt, elhagyta a császárvárost, és Magyarországra távozott. A protestánsok akkoriban itt lényegesen kedvezőbb feltételek között éltek, mint a Habsburgok szomszédos, osztrák örökös tartományaiban. A kálvinisták fellegvára az Alföldön már akkor Debrecen városa volt, ahol az 1562. év eleje óta Huszár Gál nyomdája működött. Ő a nyomdászatban történt kiképzését és felszerelését Bécsben, valószínűleg éppen Hoffhalternél szerezte meg. A lutheránus Huszár azonban hamarosan elhagyta Debrecent, a kálvinisták városát. Az ottmaradt nyomda átmenetileg kevésbé tehetséges segédek vezetése alatt működött. Néhány fametszet azonban egyértelműen azt tanúsítja, hogy Hoffhalter hamarosan bekapcsolódott a debreceni nyomda tevékenységébe. A nevével jelölt első termékek azonban csak 1565-ben jelentek meg Debrecenben. A következő évben Váradon, majd 1567-től Gyulafehérvárott működött. Vallási meggyőződése vándorévei alatt egyre inkább radikalizálódott. Így élete utolsó éveiben az erdélyi fejedelem védelme alatt állt az unitárius vallás szolgálatában. A Szentháromság általa metszett ábrázolásai a többi vallás követőinél nagy felháborodást váltottak ki, mert istenkáromlónak tartották azokat. Az elmondások szerint ezért a régebbi hitsorsosai, a kálvinisták az 1568. év elején a nyílt utcán agyonütötték.[9] A nyomda ezután – részben Gregor Wagner faktor irányítása mellett – még 1569-ig működött.

Az utána következő időben e nyomda időrendi folyamatosságában törés áll be, amit részben a történelmi eseményekkel, részben pedig a nyomdász fiának, Rudolfnak a kiskorúságával magyarázható, aki nem sokkal később Krajna és Stájerország közelében, a Mura és Dráva tájékán tűnt fel, ahol Alsólendván és Nedelicen könyveket állított elő a lutheránusoknak Délnyugat-Magyarországon.[10] Nyomdájának termékeihez tartoznak Kulcsár György magyar nyelvű művei. Az 1574-ben kiadott postillája, amelyet Alsólendván nyomtatott, 50 fametszetet tartalmaz 55 esetben ugyanabból a sorozatból, amelyről az esztergomi breviárium kapcsán éppen a fentiekben szó esett. 39 kép már Bécsből ismeretes, 11 azonban új. Így tehát biztosra vehető, hogy a bécsi fadúcokat, amelyeket a fia Délnyugat-Magyarországon használt, még Rafael Hoffhalter hozta magával Magyarországra.

Ebből a nyomdából való az a magyar perikopás könyv, amely sajnos igen csonka példányban maradt fenn az Országos Széchényi Könyvtárban: a nyomtatványnak mind az eleje, mind pedig a vége hiányzik.[11] Benne 47 különféle fametszet található 56 helyen a fentebb említett sorozatból. Soltész Zoltánné foglalkozott e kiadvány nyomdászának meghatározásával, és éppen e fametszetekre alapozva sorolta be azt a Hoffhalter-műhely termékei közé.[12] Mivel a könyv nyomdailag gyengébb minőségben készült, úgy vélte, hogy ezt a perikopás könyvet Rafael Hoffhalter halála után, 1569 tájt Gyulafehérvárott állították elő.

Később azonban megállapítást nyert, hogy a Hoffhalter-nyomda felszerelésének zöme az 1574. évet követően az erdélyi szászok fővárosába, Szebenbe került.[13] E műhely 1575-ben, tehát röviddel a szebeni papírmalomnak 1573-ban történt alapítása után, kezdte el működését.[14] Termelése – kevés kivételtől eltekintve – az elkövetkező évtizedekben nagyjából folyamatos jellegű volt, habár vezetői kb. a 17. század közepéig feltűnően gyakran váltották egymást. E nyomda termékei rendkívül ritkák: lényeges részük csak selejtpapírként maradt fenn könyvtáblákban.

Ilyen formában két nyomtatvány ismeretes, amelyben a fentemlített és többségükben már 1558-ban Bécsben is használt fametszetek találhatók. A korábbi nyomtatvány az az 1602. évre készült egyleveles magyar nyelvű naptár,[15] amelyből csak az alsó rész maradt fenn, és az is igen sérült állapotban. Három oszlopban nyolc-nyolc kép látható ezen. Emellett még néhány további esetben is felismerhető fametszet maradványa. Eredetileg hasábonként 18–18, összesen tehát 54 kis illusztráció állt ezen a plakátformájú naptáron. A 25 megmaradt, ill. azonosítható kép mindegyike az ismert sorozathoz tartozik. A naptár impresszuma így szól: „Nyomtatta Zebenben Simon Zoeldfue”.[16]

A másik nyomtatvány címlapján a következő szöveg olvasható: „Auserlesene geistliche Lieder und Psalmen so in der christlichen Kirchen am gebreuchlichsten gesungen werden. Von S. D. Martin Luthero und andern frommen Christen. Hermanstadt gedruckt durch Marcum Pistorium anno 1631”.[17] Mindössze hat füzetből maradtak meg részletek, amelyeken összesen hét olyan fametszet látható a fentiekben megvizsgált sorozatból, amelyet már Bécsben, ill. Alsólendván használtak.

E két, Szebenből származó, 1601-ben, illetve 1631-ben kiadott nyomtatvány pontos impresszumadatai egyértelműen bizonyítják, hogy a Hoffhalter-féle műhely dúcait 1574 után még több évtizeden keresztül használták ebben az erdélyi városban.

A fentebb említett Bécsből, ill. Magyarországból származó öt nyomtatványban összesen 94 különböző fametszet található, amelyek méretük (kb. 27x27 mm ) és kivitelezésük révén egy nagyobb sorozathoz tartoznak. A legtöbb metszet különböző jeleneteket ábrázol az Újszövetségből.[18] Soltész Zoltánné már rámutatott ezeknek a metszeteknek a Hans Sebald Beham-féle sorozattal való összefüggésére.[19] Most az illusztrációk száma 59-ről – a Bécsben, ill. később Szebenbe vitt fametszetekkel együtt – 94-re emelkedett.[20] Ezeket a Beham-féle újszövetségbeli illusztrációkkal összehasonlítva, a kővetkező eredményhez lehet jutni:

Összesen húsz esetben a Beham-féle képek egyértelműen olyannyira mintájául szolgáltak a rajzolónak, ill. metszőnek, hogy szinte másolatról lehet beszélni. Természetesen gyakran előfordul, hogy néhány kis részletben eltérés mutatkozik. Feltűnő, hogy mind a húsz (1–20. ábra) a Beham-féle metszet tükörképe.[21] A következő csoporthoz 16 illusztráció tartozik, amelyik félreismerhetetlen hasonlóságot mutat Beham fametszeteivel. Ám ugyanakkor erős eltérés is megfigyelhető (pl. az alakok számában, a háttérben). Egyik fele (21–28. ábra) a mintáját tükörképben mutatja, a másik fele (29–36. ábra) a jeleneteket úgy ábrázolja, ahogy az Behamnál látható.[22]


1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

40.

41.

42.

43.

44.

További 15 esetben – legalábbis néhány alaknál vagy részletnél – még felismerhetők az összefüggések, de ez semmiképpen sem jelenti a teljes kép egyszerű másolatát. Ebből a csoportból nyolc (37–44. ábra) a Beham-kép tükörképét mutatja, hét pedig (45–51. ábra) a mintájával azonos.[23]

A továbbiakban már nehézségek jelentkeznek a megnyugtató azonosítás útjában. Az azonos részletek sokszor olyan sablonok révén keletkeztek, amelyek abban az időben a Biblia illusztrálása kapcsán igen elterjedtek voltak. További szempont járul ehhez azzal, hogy Beham az Újszövetséghez használt, nagy sorozatával párhuzamosan mind méretben, mind pedig kivitelezésben azzal azonos illusztrációkat metszett az Újszövetség első fejezeteihez.[24] Itt van pl. az a jelenet, amikor Isten megjelenik Ábrahámnak (Gen. 15).[25] Ez a fametszet minden bizonnyal alapul szolgált a Hoffhalter-műhely 43. számú illusztrációjához. Egy másik Beham-képnél is megállapítható ilyen hasonlóság.[26] A Hoffhalter-féle, nagy sorozat alkotói biztosan igénybe vették Behamnak az Ószövetséghez készített képeit is. Beható elemzéssel bizonyosan található más forrás is e fametszetek azonosításához.

A további tíz képből álló csoport Hoffhalternél (521. ábra) csak az egyes bibliai jelenetek vagy érdektelen részletek szinte klisészerű kompozíciójával mutat összefüggést Behammal (pl. a Nap és Hold esetében a 24. számnál). A képek utolsó csoportja 33 fametszetből áll (62–94. ábra), ahol is nem ismerhető fel kapcsolat a Beham-féle Újszövetség illusztrációival, bár a vízözönről készült fametszet a Genesis-sorozatból[27] mégis mutat bizonyos hasonlóságot Hoffhalter egyik képével (62. ábra). Nála találhatók olyan jelenetek is, amelyek – Beham után – más formában már egyszer elkészültek, pl. Krisztus bevonulása Jeruzsálembe (16. és 65. ábra). Eltekintve Behamtól a Hoffhalter-féle nagy sorozaton belül is találhatók ismétlések: pl. a körülmetélés (13. és 53. ábra), vagy hitetlen Tamás (59. és 60. ábra) esetében. Ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy ez tehát – azonos nagyságuk és kivitelezésük ellenére – több forrásból állt össze.

Beham mindkét bibliai sorozatát – az Újszövetséghez és a Genesishez – egységes, szinte négyzet formában, 25x26 mm-es méretben állította elő. Műve nagy visszhangot váltott ki: hamarosan egész sor utánmetszés készült róla[28]. Ezeket az utánzatokat is minduntalan lemásolták a különböző műhelyekben. Így azután olyan képek keletkeztek, amelyek részben tükörképben, részben eredeti állásban reprodukálták Beham munkáját. A legtöbb másolat nagyjából megtartotta Beham eredeti méretét, így az egyes műhelyek a különböző mesterek különböző eredetű fametszeteit együtt és egységes sorozatként is alkalmazni tudták. Ezáltal megnövekedett a kereslet a bibliai jelenetek iránt, ebben az úgyszólván szabványosított méretben: az igénytelenebb műhelyek folyamatosan kiegészíthették a különféle forrásokból származó készletüket, ezt nem kellett tehát egyszerre megtenniük.


45.

46.

47.

48.

49.

50.

51.

52.

53.

54.

55.

56.

57.

58.

59.

60.

61.

62.

63.

64.

65.

66.

67.

68.

69.

70.

71.

72.

73.

74.

75.

76.

77.

78.

79.

80.

81.

82.

83.

84.

85.

86.

87.

88.

89.

90.

91.

92.

93.

94.

A bibliai sorozatoknak az ugyanebben a méretben készült egyéb ábrákkal történt kiegészítése is kézenfekvő. A Hoffhalter által készített „Breviarium Strigoniense” (Bécs 1558) klasszikus példa lehet erre. A „Proprium de tempore” – a szokásoknak megfelelően – felöleli az egyházi évet adventtől adventig, és szinte kizárólag az Újszövetségből vett illusztrációkat tartalmaz, amelyek az egyes ünnepnapokhoz illettek. A „Proprium de sanctis” a magyar érsekség legfontosabb szentjeinek ünnepeit tartalmazza. Ezek a szentképek, amelyek a breviáriumnak ezt a részét illusztrálják, két alosztályba sorolhatók: valamelyik szent konkrét ábrázolása (Szt. György – 82. ábra, Szt. Márton – 88. ábra, Szt. Sebestyén – 91. ábra), vagy olyan ábra, amelyik azoknak egy csoportjára (pl, a vértanúkra) általánosan érvényes (vö. 76, 78. és 80. ábra).

Mindezek a fametszetek azonos nagyságban, de minden bizonnyal nem egyetlen műhelyben készültek. Az egyes jelenetek ismétlődése, amelyről fentebb már szó esett, az egyes képek alapvetően eltérő technikája (pl. a fekete alap – 80, 85. és 90. ábra) stb. bizonyítják, hogy a fent leírt Hoffhalter-féle nagy sorozat semmiképpen sem származik egyetlen mestertől. Tehát nem egységes ugyan, de ebben az összetételben jellegzetes.

Rafael Hoffhalter életművét tanulmányozva, nem lehet csodálkozni, ha a szentek képei csak a bécsi korszakában fordulnak elő, amikor még a katolikusoknak dolgozott. Később Magyarországon, ahol nyomdászati felszerelését kizárólag protestáns nyomtatványok előállítására használta, ezek a fametszetek már többé nem fordulnak elő. Alsólendván, illetve Szebenben e nagy sorozatának csak a bibliai jeleneteivel lehet találkozni. Ez az eset áll fenn a magyar perikopás könyvnél is, amelyet valószínűleg Johann Fabricius nyomtatott Szebenben 1597-ben.[29]


[1] Gutenberg Jahrbuch 1979. 238–290.

[2] Geisberg, Max: Die deutsche Buchillustration in der ersten Hälfte des 16. Jahrhunderts. 2. Folge, 9. Heft. München 1932. 907–1139 sz. [a továbbiakban: G 1–233.].

[3] Breviarium secundum usum almae et metropolitanae ecclesiae Strigoniensis. – RMK III. 447. – Denis, Michael: Wiens Buchdruckgeschicht(e) bis 1560. Wien 1782. 593. sz.

[4] Neue Deutsche Biographie. IX. Berlin (1972). 388–389. – Gutenberg Jahrbuch 1970. 225–229.

[5] Gutenberg Jahrbuch 1930. 198.

[6] Mayer, Anton: Wiens Buchdrucker-Geschichte 1482–1882. I. Wien 1883. 87.

[7] Thieme, Ulrich – Becker, Felix: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler. XVIII. Leipzig 1925. 52–53. és XXII. (1928) 462–463.

[8] Thieme, Ulrich – Becker, Felix: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler. XVII. Leipzig 1924. 246–247.

[9] Neue Deutsche Biographie. IX. Berlin (1972). 388–389. – Gutenberg Jahrbuch 1930. 198–208.

[10] Vjestnik Bibliotekara Hrvatske 1968. 26–34.

[11] Budapest, Országos Széchényi Könyvtár: RMK I. 361a.

[12] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1959. 190–201, 402–403.

[13] Vjestnik Bibliotekara Hrvatske 1968. 33.

[14] Druckorte und Papiermühlen des 15. und 16. Jahrhunderts in Ungarn. In: Villes d'imprimerie et moulins à papier du XIVe au XVIe siècle. Aspects économiques et sociaux. (Crédit Communal de Belgique, Collection Histoire Pro Civitate, série in-8°. n° 43. 1976.) 244.

[15] Revista Arhivelor 1966. 114. – A töredék a brassói Állami Levéltárban található.

[16] Tehát a nyomdász családi nevét is szó szerint lefordították magyarra (Zöldfű).

[17] RMK II. 2444. sz. – A töredék a brassói Állami Levéltárban található.

[18] Gutenberg Jahrbuch 1930. 205.

[19] Soltész Zoltánné: A magyarországi könyvdíszítés a XVI. században. Budapest 1961. 88, 139–140, 164. és XXXIX. tábla.

[20] Soltész Zoltánné: A magyarországi könyvdíszítés a XVI. században. Budapest 1961. 139–140: 11–14, 16–48, 50–72. sz. Az 59. és 67. sz. azonos.

[21] Az egyes fametszetek mintái a Geisberg-számok (Geisberg, Max: Die deutsche Buchillustration in der ersten Hälfte des 16. Jahrhunderts. 2. Folge, 9. Heft. München 1932.) szerint a következők: 1 – G 149, 2 – G 136, 3 – G 153, 4 – G 36, 5 – G 166, 6 – G 15, 7 – G 179, 8 – G 78, 9 – G 122, 10 – G 174, 11 – G 72, 12 – G 120, 13 – G 150, 14 – G 148, 15 – G 46, 16 – G 77, 17 – G 155, 18 – G 76, 19 – G 146, 20 – G 216.

[22] 21 – G 86, 22 – G 73, 23 – G 57, 24 – G 40, 25 – G 161, 26 – G 162, 27 – G 61, 28 – G 177, 29 – G 53, 30 – G 11, 31 – G 6, 32 – G 45, 33 – G 50, 34 – G 92, 35 – G 213, 36 – G 27.

[23] 37 – G 3, 38 – G 70, 39 – G 51, 40 – G 59, 41 – G 42, 42 – G 81, 43 – G 24, 44 – G 195, 45 – G 136, 46 – G 139, 47 – G 170, 48 – G 189, 49 – G 20, 50 – G 147, 51 – G 32.

[24] Geisberg, Max: The German single-leaf woodcut 1500–1550. Revised and edited by Walter L. Strauss. I. New York 1974. 144–146. és 164–166. sz.

[25] Geisberg, Max: The German single-leaf woodcut 1500–1550. Revised and edited by Walter L. Strauss. I. New York 1974. 164. sz. 2. sor 2. kép. – Pauli, Gustav: Hans Sebald Beham. Ein kritisches Verzeichnis seiner Kupferstiche, Radierungen und Holzschnitte. Straßburg 1901. 382. sz.

[26] Geisberg, Max: The German single-leaf woodcut 1500–1550. Revised and edited by Walter L. Strauss. I. New York 1974. 166. sz. 2. sor 1. kép. – Pauli, Gustav: Hans Sebald Beham. Ein kritisches Verzeichnis seiner Kupferstiche, Radierungen und Holzschnitte. Straßburg 1901. 375. sz.

[27] Geisberg, Max: The German single-leaf woodcut 1500–1550. Revised and edited by Walter L. Strauss. I. New York 1974. 165. sz. 1. sor 6. kép. – Pauli, Gustav: Hans Sebald Beham. Ein kritisches Verzeichnis seiner Kupferstiche, Radierungen und Holzschnitte. Straßburg 1901. 371. sz.

[28] Pl. Pauli, Gustav: Hans Sebald Beham. Straßburg 1901. 304, 319. sz.

[29] RMNy 813. sz.




TARTALOM KEZDŐLAP