18. A legrégibb magyar perikopás könyvek illusztrációi III. (Manlius)

Gutenberg Jahrbuch (Mainz) 1981. 229–233.

Az előző két tanulmányban az e témában folytatott elemzés során a kolozsvári Heltai-család és a Hoffhalter-család nyomdájának illusztrációi kerültek leírásra.[1] Most egy további műhely megvizsgálására kerül sor, amelyik szintén a 16. században és túlnyomó részében Magyarországon tevékenykedett, termékei pedig hasonló díszítéssel készültek mint a fent említett két nyomdában. E műhely tulajdonosa Johannes Manlius, aki magát németül Mannel, Mandl vagy Männel, délszlávul Mandelc formában írta. Tevékenysége kiadványai révén elég pontosan nyomon követhető. Állomásai: Ljubljana (YU – Laibach) 1575–1580, Németújvár (A – Güssing) 1582–1585, Varasd (YU – Varaždin) 1586–1587, Monyorókerék (A – Eberau) 1587–1592, Sicz (A – Schützen) 1592–1593, Németújvár 1595–1597, Keresztúr (A – Deutschkreuz) 1598–1599, Sárvár 1600, Keresztúr 1601, Sárvár 1602, Keresztúr 1603–1605. Manlius tehát igen gyakran változtatta tevékenységének színhelyét, de mindvégig megmaradt az összefüggő német nyelvterület délkeleti peremén, amely ma több országhoz tartozik. Ebből kifolyólag a róla szóló szakirodalom is meglehetősen gazdag.[2]

A fent említett Hoffhalter-család és Manlius között közvetlen kapcsolat állapítható meg a könyvillusztrációk terén. A Rudolf Hoffhalter által Alsólendván 1573-ban az Ószövetség illusztrálásához használt, fametszetes iniciálésorozat, és az Újszövetséghez készült több illusztráció Manliusnál később Ljubljanában (1576), Németújvárott (1584) és Monyorókeréken (1588) tűntek fel.[3] Az Újszövetséghez készített, kb. 27x27 mm nagyságú fametszetek, amelyeket az előző tanulmány tárgyalt,[4] Hoffhaltertől nem Manliushoz kerültek, hanem a szebeni városi nyomdába.

Megvizsgálva Manlius fametszetes készletét, látható, hogy ő is rendelkezett hasonló sorozattal. A képek mérete 30x30 mm, tehát valamivel nagyobb mint a Heltai- vagy Hoffhalter-sorozat. Az előkép azonban mindhármójuk számára ugyanaz: vagyis Hans Sebald Beham nagy, illusztrációs sorozata, amelyet az Újszövetséghez készített.

A következő három Manlius-nyomtatványban, amelyet a 16. század nyolcvanas éveiben állított elő, találhatók ezek a fametszetek:

1. [Schreibkalender nach der alten Zeitrechnung für das Jahr 1584. Güssing 1583.] Sajnos csak a „B”-füzet maradt fenn, de az hét példányban, a soproni Városi Levéltárban.[5]

2. Vramec, Antun: Postilla. Varaždin 1586.[6]

3. Frankovics Gergely: Hasznos és fölötte szükséges könyv. Monyorókerék 1588.[7]

Manlius e három művében, amelyből egyik csak töredékes állapotban maradt fenn, összesen 44 különböző fametszet található ebből a sorozatból (1–44. ábra).[8] Így feltételezhető, hogy Manlius még több dúccal is rendelkezett ebből a sorozatból, amelyek alkalmazásáról azonban eddig adatok nem állnak rendelkezésre.

1.	2.	3.	4.
5.	6.	7.	8.
9.	10.	11.	12.
13.	14.	15.	16.
17.	18.	19.	20.
21.	22.	23.	24.
25.	26.	27.	28.
29.	30.	31.	32.
33.	34.	35.	36.
37.	38.	39.	40.
41.	42.	43.	44.

Az itt most közreadott ábrák Manlius három említett nyomtatványában a következő helyeken fordulnak elő:

Ez a rövid áttekintés a következő statisztikai eredményhez vezetett: A „Schreibkalender”-ben 12, Vramecben 39 és Frankovicsnál 7 különféle fametszet található. Egy nyomtatványon belül a következőképpen ismétlődnek a képek: Vramecben 11 kétszer, 2 háromszor, 1 hétszer; Frankovicsnál 3 kétszer. A három nyomtatványban a 44 illusztráció összesen 82 helyen fordul elő: 21 egyszer, 13 kétszer, 8 háromszor, 1 négyszer és 1 hétszer. A 21 fametszetből, amely csak egyszer látható, 17 Vramecnél, 3 a „Schreibkalender”-ben és 1 Frankovicsnál található meg. Két különlegességet is érdemes megemlíteni: a 9. sz. mindhárom műben előfordul, a 27. sz. egyedül Vramecnél hétszer ismétlődik, sőt az „Ll”-jelzésű füzeten belül kétszer is.

A Manlius-féle fametszeteket a Hans Sebald Beham-féle, az Újszövetséghez készített illusztrációk nagy sorozatával összehasonlítva[9] feltűnik, hogy ezekből sok megtalálható két másik műhelyben is a 16. század folyamán, amiről a Gutenberg Jahrbuch már korábban beszámolt,[10] így pl.:

Ez is bizonyítja, hogy a Beham-féle 233 fametszet néhány darabja igen kedvelt volt, és feltűnően szívesen utánmetszették.

E fametszetsorozat rövid leírása után felmerülhet a kérdés: mi köze van e sorozatnak a közlemény címében megadott: ”A legrégibb magyar perikopás könyvek illusztrációi”-hoz, hiszen egyetlen perikopás könyv sem ismeretes, amelyet Manlius ezekkel a képekkel díszítve adott volna ki. A nyomdájából kikerült egyetlen perikopás könyv, amelyből ma példány ismeretes, 1589-ben jelent meg Monyorókeréken,[11] de illusztrációk nélkül.

A bécsi Theresianum könyvtárának katalógusai egy különben ismeretlen művet jegyeztek fel 1596-ból, amelynek címe: „Az evangeliomoc es az epistolak”. Ezt a magyar perikopás könyvet Manlius adta ki „Nimet Vivarat”. A példány[12] ma sajnos nem lelhető fel, és a katalógusbeli adatokról is csak most szereztek tudomást a magyar bibliográfusok, habár az nyomtatva már a 19. század elején – minden esetre névtelenül – megjelent.[13] Szerzője, Josef Sartori, tehát joggal állapította meg erről a kötetről: „Editio rarissima nec in bibliotheca hungarica nec alibi indicata”.

Feltételezhető, hogy ez a második világháború során elveszett, Manlius-féle perikopás könyv a fent leírt fametszetsorozat képeivel volt illusztrálva. Ha mégsem így lenne, ez jó alkalmat adott ahhoz, hogy egy harmadik, a 16. századi Magyarországról származó képsorozatról lehessen hírt adni, amelyik a másik két korábbival és a többivel is rokonságot mutat. A további, hasonló fametszetről a Gutenberg Jahrbuch következő évfolyamaiban lesz szó.