19. A legrégibb magyar perikopás könyvek illusztrációi IV. (Klöss)

Gutenberg Jahrbuch (Mainz) 1982. 236–240.

Az előző három tanulmányban a Heltai- és Hoffhalter-család, valamint Johannes Manlius nyomdájának illusztrációi kerültek megvizsgálásra.[1] Ez a három műhely Magyarország nyugati és keleti felében, valamint Erdélyben dolgozott a 16. század második felében. Ennek a sorozatnak a következő két tanulmánya az Újszövetség kisformátumú fametszetes jeleneteivel foglalkozik, amelyek az észak-magyarországi Bártfa és Lőcse városban működött nyomdákban készültek.

Mindenek előtt érdemes röviden áttekinteni a könyvnyomtatás akkori elterjedését a Kárpát-medencében.[2] A törökök súlyos csapásai alatt Magyarország a mohácsi vészt (1526) követően másfél évszázadra három részre szakadt. Az ország középső és déli részeit a török szállta meg. A nyugati és északi országrészek, a magyar királyság maradékaként, a Habsburgok uralma alá került. Keleten, a német és török birodalom között, ütközőállamként kialakult az erdélyi fejedelemség, amelyik természetes közlekedési útvonalainak elvágása révén bizonyos elszigeteltségbe került. Ezért itt szükségszerű volt a törekvés az önellátásra. Így érthető, hogy a két ősnyomda után[3] Magyarország e keleti részében alakultak meg a 16. század első műhelyei 1529–1530, majd 1544-től 1552-ig, 1575-től azután megszakítás nélkül Szebenben; 1539–1594 között Brassóban; 1550-től folyamatosan Kolozsvárott; 1561-től Debrecenben; 1565–1568, 1584–1585 között Váradon; 1567–1569, 1578–1579 között Gyulafehérváron; 1569-ben pedig Abrudbányán stb.

A királyi Magyarországon, tehát az országnak a Habsburgokhoz tartozó nyugati és északi területein, a könyvnyomtatás jelentős időbeli késéssel jelentkezett. A német és szláv anyanyelvű lakosság könyvigényét a szomszédos nyugati és északi országokból (Ausztria, Morvaország, Lengyelország) kielégíthette, csupán a magyaroknak kellett saját könyvellátásukról gondoskodniuk. A 16. század második negyedében magyar nyelvű könyveket két egyetemi városban: Bécsben és Krakkóban állítottak elő, tehát egy napi járásra a magyar határtól. Csak nagyon rövid ideig (1539-től 1541-ig) létezett az egyébként igen jelentős műhely Sárvárott, ahol az Újszövetséget magyar nyelven teljes terjedelmében első alkalommal kinyomtatták. A 16. század második negyedében egyre több nyomda létesült a királyi Magyarországon, amelyek termékeiket elsősorban magyar nyelven adták ki: 1558–1560 között Óvárott; 1560-ban Kassán; 1573–1574-ben Komjátiban; 1573–1574 között Nedelicen; 1573–1574-ben Alsólendván; 1573–1578-ban Semptén; 1577-ben Pápán.

Csupán 1577-ben alakult meg az első nyomda a királyi Magyarország egyik városában, Bártfán, amelyik elsődlegesen a nem magyar, hanem főleg az ott akkor többségében németajkú lakosok szolgálatában állt. Ezek a telepesek – főleg a nyugat- és észak-magyarországi városokban – a 12. század óta jelentős szerepet játszottak. Az első bártfai nyomda a kezdetektől – tehát 1577 óta – nemcsak a német polgárok igényeit szolgálta ki, hanem latin és magyar nyelven is állított elő műveket, azon kívül – ha ritkán is – a „bibličtina”, vagyis biblikus cseh nyelven is publikált, amit akkoriban az észak-magyarországi szlovákok a templomban használtak. David Gutgesell az első nyomdász Bártfán 1577-től 1599-ig működött. Szinte kivételt jelent a 16. századi Magyarországon, hogy 1597-ben egy második nyomdász is munkába állt ugyanabban a városban: ez pedig Jakob Klöss volt. Gutgesell halála után 1599-től Klöss megint az egyetlen nyomdász volt Bártfán. Utóda 1622-től azonos nevű fia volt, aki 1664-ig dolgozott.

A törökök által megszállt középső és déli országrészből egyetlen nyomdatermék sem került napvilágra. Oka kevésbé az iszlám vallás előírásaiban, sokkal inkább a teljesen bizonytalan gazdasági és kulturális helyzetben keresendő, amely megakadályozta a nyomdák kialakulását. A magyarok innen északra áramlottak, és egyre nagyobb számban jelentek meg a különben túlsúlyban német nyelvű városokban. A bártfai műhely pedig az egyetlen volt Észak-Magyarországon a kassai (1610-tól) és lőcsei nyomda (1625-tól) megindulásáig. Így érthető, hogy Bártfán magyar nyelvű perikopás könyvek többször is kiadásra kerültek.

A Klöss-család bártfai műhelyéből legalább két kiadásban jelent meg ilyen kiadvány, amelyben a megvizsgálásra kerülő fametszetek találhatók: az első 1616-ból,[4] a második 1630-ból[5] való. Az 1616. július 1-én megjelentetett kötet „Epistola dedicatoria”-jában olvasható, hogy ez a Klöss-féle magyar perikopás könyv korábban már néhányszor ott kiadásra került. E korai kiadások közül ez ideig egyetlen példány sem ismeretes.[6]

Az 1616. és 1630. évi bártfai, magyar perikopáskönyv – a címlaptól eltekintve azonos. Az 1616. év maradék példányait – bár előszó nélkül – új címlappal ellátva később újra megjelentették. Ennek megfelelően a két kiadás illusztrációi is azonosak. A fametszetek átlagban 24–25x29 mm méretűek, és ellentétben a korábban tárgyalt sorozattal, nem négyzet, hanem vízszintesen fekvő téglalap alakúak. Ezeknek előképe az Újszövetséghez készített Hans Sebald Beham-féle nagy sorozat volt. A bártfai perikopás könyvben található, összesen 47 fametszet a következő helyeken fordul elő:

A 47 különböző fametszet tehát 55 helyen szerepel: 39 egyszer, 4 kétszer és 2 háromszor látható.

Itt is megfigyelhető, hogy Beham néhány illusztrációja az utánmetszések során különösen kedvelt volt. Ezért könnyű egész sor illusztrációt megtalálni Magyarországnak mind a négy, eddig megvizsgált nyomdájában, amelyeket minden nehézség nélkül a Beham-féle eredetire[7] lehet visszavezetni:

Klössnek a Bártfán használt sorozatában még egy másik jelenség is megfigyelhető: a Beham-féle előkép két különböző metszeten azonos testtartást mutat: a csodálatos kenyérszaporításnál (Geisberg 53. sz.) a 18. és 35. ábrán, és Krisztus jeruzsálemi bevonulásakor (Geisberg 77. sz.) az 1. és 20. ábrán. Ez a jelenség is bizonyíték arra, hogy milyen gyakran és milyen sok változatban történt a Beham-féle illusztrációk utánmetszése.

Ugyanezt a jelenséget egy másik fametszet is megerősíti, amelyik Rudolf Hoffhalter által készített egyik nyomtatványban található. Az Újszövetséghez készített, nagy, illusztrációs sorozata már korábban megvizsgálásra került.[8] 1574-ben Alsólendván nyomtatott ki prédikációs gyűjteményt magyar nyelven.[9] Ebben található az a fametszet 25x29 mm nagyságban,[10] amelyik az említett sorozatból mind méretben, mind pedig kivitelezésben eltér (48. ábra). Ha az ember ezt az illusztrációt összeveti a Klöss-féle 38. sz. ábrával, a hasonlóság meghökkentő, mivel egyik a másiknak a tükörképe. Ez tehát a Beham-féle eredetije nyomán metszett további illusztrációs sorozat nyoma, amely egy magyarországi nyomdában a 16. század második felében használatos volt.