23. 16. századi magyar nyomtatványok Stuttgartban

Magyar Könyvszemle 1976. 42–60.

Régi magyarországi nyomtatványok utáni kutatás során 1975 nyarán felkerestem a Német Szövetségi Köztársaságnak mind a hat regionális, központi könyvkatalógusát, amelyet Münchenben, Stuttgartban, Frankfurtban, Kölnben és Hamburgban vezetnek. Ezek közül a stuttgarti Württembergische Landesbibliothekban levő, mintegy tízmillió cédulával, a legnagyobb. A könyvtár saját állománya, amely a második világháború során rendkívül súlyos veszteséget szenvedett, mind ebben a központi, mind saját katalógusában áttekinthető.

Dr. Peter Amelung, a könyvtár régi nyomtatványainak kezelője már korábban, az RMNy első kötetének szerkesztése során igen értékes adatokat szolgáltatott rendkívül szívélyes, kollegiális támogatásként. Így vált ismertté, hogy ebben a különben is kimagasló könyvértékeket őrző délnémet gyűjteményben nemcsak három, meglehetősen elterjedt 16, századi hazai nyomtatványt,[1] hanem egybekötve a magyar irodalomtörténet szempontjából is két rendkívüli ritkaságot őriznek.[2] Az egyik Heltai Gáspár műve "A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való dialógus",[3] a másik Sztárai Mihály "Comedia … az igaz papság tüköre …"[4] Az elsőből eddig csupán a gyulafehérvári Batthyanaeum teljes és a kolozsvári Egyetemi Könyvtár erősen hiányos példánya volt ismeretes.[5] A második műből a korábban ismert egyetlen példányt az MTA könyvtára őrzi.[6]

Így némi várakozással láttam hozzá a stuttgarti Landesbibliothekban a régi magyarországi nyomtatványok utáni keresgélésnek. A városban rendelkezésemre álló mindössze 48 óra ugyanis nem adott lehetőséget rendszeres kutatásnak nevezhető munkához. Nehezítette ezt a hétvége és a könyvtár nyári szünete is. Mindezek után az eredmény minden reális várakozást messze felülmúlt. Az RMNy első kötetének névmutatójából kivonatolt jegyzékemben jó száz név szerepelt, ezeket kerestem elsősorban a Landesbibliothek említett katalógusaiban, mintegy szúrópróbaként. Ilyen módszerrel kíséreltem meg képet kapni arról, hogy vajon érdemes-e a jövőben hosszabb és rendszeres kutatások keretében az itteni könyvállományt régi hazai nyomtatványok végett "végigrostálni".

A katalógusban kikeresett első név Heltai Gáspár volt. Ez alatt csupán megerősítve láttam a korábbról már ismert adatokat. Annál eredményesebbnek bizonyult a második név, Melius Péter. Az itt talált címleírás valóban értékes, új adathoz vezetett. Eszerint "Az igaz hitnek és kereszténységnek minden ágairól való igaz vallás" című munkája, amely 1569-ben jelent meg Debrecenben, a stuttgarti könyvtár HB 4002 jelzetű kötetében megtalálható (1. ábra). Ismert volt ez a kiadvány a hazai bibliográfiai irodalomban Bod Pétertől[7] kezdve Szabó Károlyon[8] át a legutóbb megjelent Régi Magyarországi Nyomtatványokig.[9] Példány hiányában azonban mind a mai napig az egyetlen forrás Bod 18. századi tudósítása[10] volt. Eszerint "Melius Az igaz kereszténységnek rövid fundamentoma. Nyomtattatott Debretz. 1569. 4r. Vagyon ajánlva János királynak, akit alkalmas festékkel lefest, mert tántorog vallásában".

Melius és János Zsigmond fejedelem, tehát e kor két jelentős személyiségének kapcsolatára vethet fényt ez az eddig ismeretlenségben maradt ajánlás. Ezért a negyedrét alakú kötetnek a címlevelet követő kilenc lapján álló Melius-féle írás egy részét érdemes itt közreadni:

"Serenissimo principi ac domino domino Joanni Secundo, electo regi Ungariae, Croatie, Dalmatie etc. Domino suo clementissimo gratiam et pacem a Deo Patre et Jehova Filio Dei ab aeterno a Patre genito precatur.

Miért hogy kiáltó szó vagyok, az Istennek az ő parancsolatja, azután sok akadémiáknak és bölcs embereknek intési, a te feleséged hozzám való kegyelmessége is intet engemet erre, hogy én te felségedet intsem és a sötétség országából a világosságra, a tévelygő Antikrisztusok és eretnekek tőréből és szín alatt való tettetés hamis tévelygésekből az igaz Isten ismeretére, az igaz útra és életre az Isten lelke segítségével vezetnem: mást is azért ugyanazon indulatot és szándékot gerjesztve fel bennem az Istennek kegyelmének világosító és örök életre foglaló lelke.

Nagy örömünk vala ezen, hogy Isten te felségedet a római Antikrisztus és parázna Babylon országából kihozá: de felülhaladá a bánat és siralom mindnyájunknak örömét te felséged felöl, hogy a pápa eretnekségénél nagyobb veszedelmes eretnekségbe ejte Blandrata és Dávid Ferenc. Igen kérkedik vala Blandrata, hogy ő léleknek s testnek is orvosa. De nem méreg volt e szó alatt, és mást kell volt érteni az ő szaván, hogy a léleknek és testnek vesztője volt, mint a Szent Péter, Szent Pál és az apostolok mondják: 1. Timoth. 4. – 2. Timoth. 3,4. – 2. Pet. 2,3. – Jud. 1. – Joan. 2,4–5. – 2. Joan. 1. Mert nem ők voltanak amaz veszedelmes eretnekség behozó Antikrisztusok és hittel leszakadtak, akikről az egész Szentírás szól. Ezt pedig rájuk bizonyítom ilyen módon, hogy Antikrisztusok."

Itt most hat lap terjedelemben előbb nyolc, majd 13 további pontban foglalja össze érveit az unitáriusokkal szemben, majd így folytatja:

"Több, sok, számtalan tévelygések vagyon, kiket ezután te felséged meghall, és jegyek látván te felséged távoztassa el őket, mert religione mutata, regnum et potentia mutatur et transfertur. Sok jámbor keresztyén vitéz urak, hadnagyok, akadémiák, tanítók, megidegenedtenek mind e világ szerint, sőt semmi jót te felséged felöl nem tudnak reményleni. Ezelőtt a felföldön bedugtam szájukat, de hogy husvét napjától fogva te felséged egynéhány hitető szavára képest pártját fogá az Antikrisztusoknak, immár semmit nem fog szóm. Higgyje felséged, hogy valót mondok, nem álmot, mert él a Jehova Isten, hogy te felségednek minden tanácsával, országával, testébe, lelkébe épületét kívánom. Oltalmaztam te felségedet a tudományban és a religióban, kiért te felséged mellett fogságot is szenvedtem. Ha az Isten te felségedet e Blandrata tőréből kihozza, az Úrnak lelkével mondom, hogy lelkében, testében, uraságában felséged növekedik. Ha az nem leszen, hanem megmarad felséged az Antikrisztus hitében veszedelem következik az egész országra, mint Béza, Bullinger és az akadémiák írják. De mindezektől felségedet megszabadítsa.

E kicsiny könyvet felséged vegye jónéven. Én sokat nem nyomtathatok, mert nincsen költségem. Isten Szentlelkével lakjék felségedben. Az oroszlánt, a sárkányt, a bűnt, eretnekségeket rontsa el Isten és te felségedet növelje. Debrecini 10. Junii anno Domini 1569.

A felséged szegény pásztora, Melius vagy Ihász Péter de Horhi."

A nyomtatvány ismerete alapján a RMNy 266 alatti leírás helyére az alábbinak kell lépnie:

S 266

MELIUS JUHÁSZ Péter: Az igaz hitnek es köröztiensegnek minden agairol valo igaz vallas az Zent Irasnak sommaiabol, kiben a Christus ellen tamat Antichristusok hamis tudomania megmutattatot és meg hamissittatot. Az Horhi Melivs vag Ihaz Peter altal … Debreczenbe MDLXIX Komlos.

[ ]⁴ [ ]², A⁴–M⁴N² = [56] fol. – 4 ° – Orn.,init.

Református katekizmus. – A címlevelet követi Melius vagy Ihaz Peter de Horhi Debrecenben 1569 június 10-én kelt magyar nyelvű ajánlása "Serenissimo principi ac domino Joanni Secundo, electo regi Hungariae, Croatiae, Dalmatiae etc." Utána "Az igaz kereszténységnek rövid fundamentuma" címmel a főrész következik, amely a Kérdés és Felelés párbeszédében adja elő a református hit- és erkölcstan tanítást igen polemizáló hangnemben.

E kiadványnak a hazai protestantizmus története szempontjából történő kiértékelése és az eddig teljesen ismeretlen Melius-szöveg teljes közlése külön tanulmányt igényel.

A Melius neve alatt így előkerült 1569. évi katekizmus[11] korabeli kötésében még két további debreceni kiadvány is található. Ezek közül az első ugyancsak közvetlenül Melius nevéhez fűződik: "A Debrecenben összegyűlt keresztyén prédikátornak igaz és szent írás szerint való vallásuk". Ez a kiadvány 1567-ben Debrecenben készült, és eddig összesen négy példánya volt ismeretes.[12] Érdekes módon azonban valamennyiből hiányzik az utolsó, "G" jelű füzet két levele, amint ezt már Kiss Áron, aki e református hitvallás szövegét sajtó alá rendezte, megállapította.[13] A most napfényre került stuttgarti példány állapota tökéletes: így fény derült a hiányzó levelekre és azok pontos szövegére (2–5. ábra). Ezek szerint az utolsó füzet összesen hat levélből állott: a nyomtatvány összterjedelme tehát nem 32, hanem 34 számozatlan levél. Az eddig hiányzott két levél a G₂ és az ezzel levélpárt alkotó G₅.

Melius e szövegrészekben a lehető legkeményebb szavakkal ("Amaz átkozott Antikrisztus, a Servetus Mihály … hát átkozottak vagytok Servetus ebei…") ítélte el az antitrinitáriusok anabaptista álláspontját.[14] Talán ez volt az oka, hogy az eddig ismert valamennyi példányból ez a levélpár hiányzik.

Az említett stuttgarti gyűjtőkötet a fentiekben már ismertetett két Melius-féle műhöz kötve még egy harmadik debreceni kiadványt is tartalmaz. Ez ugyan nem nyújt egészében, de még csak részben sem eddig ismeretlen szöveget, mégis fontos és ritka nyomtatvány: a Szegedi Gergely által összeállított és Debrecenben 1569-ben megjelent Énekeskönyv.[15] Ez ugyanis az első, magyar nyelvű, szorosabb értelemben vett református énekeskönyv, amelyből eddig mindössze egyetlen példány volt ismeretes, amelyet a sziléziai Boroszlóban őriznek. A stuttgarti példány – a gyűjtőkötetben levő másik két, debreceni kiadványhoz hasonlóan – tökéletesen ép. Sőt megtalálható benne az ívjelekkel ellátott füzetek elé kötött címlevéllel összefüggő üres papírlap is. A nyilván utólag készült címlevelet tehát egy befűzhető levélpár egyik lapjára nyomtatták.

A stuttgarti kötet első és harmadik tagját azonos évben, vagyis 1569-ben állították elő Debrecenben. Mindkettőben megtalálható az az 53x97 mm méretű, mintalaphoz hasonló, ornamentális fametszet, amelyet a nyomdász, Komlós András több más kiadványában is szívesen használt.[16] Míg a most előkerült és 1569. június 10-i ajánlást tartalmazó Melius-féle katekizmus utolsó előtti lapján[17] keret csak egy helyen szakad meg, addig az énekeskönyvben már két jelentősebb folytonossági hiány észlelhető. Ezek szerint ez utóbbi kiadvány az 1569. esztendő második felében láthatott napvilágot.

A stuttgarti gyűjtőkötetben levő két, 1569. évi debreceni nyomtatvány a Komlós-műhely eddig ismert teljes, datált termése, működésének első esztendejéből. A fentiekben megállapított megjelenési sorrend megerősítette Gulyás Pál feltételezését, amely szerint ezzel a korábban példányból nem ismert Melius-féle kátéval "kezdette meg Komlós tipográfiai munkásságát".[18] Benda Kálmán a műhely indulását 1569 őszére helyezte.[19] Valóban, Melius ez év április 27-én munkája külföldön történő megjelentetése ügyében fordult Heinrich Bullingerhez Zürichben, "mivel a mi környékünkön hiányoznak a tanult és megbízható nyomdászok".[20] Ez az állapot azonban nem tarthatott sokáig, mert Melius most előkerült kátéjához írt és a fentiekben kivonatosan ismertetett előszavának kelte 1569. június 10. A hat levél terjedelmű bevezető részt (címlevél és ajánlás) az ívjelek tanúsága szerint utólag nyomtatták. Így Komlós műhelyének megindulása, ha nem is sokkal, de még ez elé az időpont elé helyezhető.

Érdekes Melius egyik mondata az említett és János Zsigmond fejedelemhez írt és a fentiekben idézett ajánlásának végén: "Én sokat nem nyomtathatok, mert nincsen költségem". Tehát Komlós a kátét nem saját vállalkozásaként, hanem Melius megrendelésére és "költségére" készíthette. Persze meglehetősen nehéz megítélni, hogy vajon mi rejlik valójában e mondat mögött. Talán csak egyszerű kifogás arra, hogy a nyilván gyorsan írt ajánlást befejezze? Komlós valóban igen borsosan szabta meg a nyomtatás árát? Melius anyagi helyzete igazán nem tette lehetővé a kedvére való terjedelemben történő nyomtatást? Írása csak formailag "ajánlás", hiszen az valójában inkább erkölcsi fenyegetés és nyílt dorgálás a fejedelem számára, aki átállt a Melius által oly ádázan üldözött és részben már elhallgattatott unitáriusokhoz. ("Bedugtam szájukat", amint ajánlásában írja.) Ezek után nem számíthatott anyagi jutalomra János Zsigmondtól, mint különben ez más, valódi ajánlás esetében abban az időben szinte joggal elvárható lett volna.

Az 1569. évi debreceni Énekeskönyv címszava körüli keresgélés során a stuttgarti könyvtár katalógusában mind bibliográfiai, mind irodalomtörténeti szempontból még az előbbieknél is jóval fontosabb dokumentum nyomára bukkantam. A német könyvtárakban alkalmazott címfelvételi szabályzatnak megfelelően az anonym munkákat ugyanis a címben előforduló első alanyesetben álló főnév alatt regisztrálják. Így az "éneklések" szó alatt találtam rá "A keresztyéni gyülekezetben való éneklések, melyeket prímának hívnak a Kálmáncsehi Márton mestertől magyarra fordíttatott psalmusokkal egyetemben" című munkára, amelynek megjelenési éveként a katalógus az 1561. esztendőt jelölte meg. Ez pedig nem más, mint a magyar irodalomtörténetben már évszázadok óta emlegetett, de bizonyíthatóan 1602 óta senki által nem látott mű.[21] E kiadvánnyal kapcsolatos minden kérdés (megjelenési helye, szerkezete, szövege stb.) megválaszolása példány hiányában eddig csak találgatásokra és következtetésekre adott lehetőséget.

Ennek a nevezetes kiadványnak katalóguscéduláján alul megjegyzés olvasható, amely szerint a mű hozzá van kötve a "Cheretec" című munkához. Kikeresve ezt az utóbbi címszót kellett rádöbbenni, hogy a magyar nem tudó katalogizáló "A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek" szövegű címnek utolsó sorát képező és önmagában értelmetlen szótagok ("cséretek") alatt regisztrálta ezt a könyvet. Ez pedig nem más, mint Huszár Gálnak 1560-ban készült első énekeskönyve, amely eddig csak hagyományok és nem egyszer vitatott következtetések alapján szerepelt a régi magyar nyomtatványok nyilvántartásaiban.[22] Ez az őse a mai napig megjelent valamennyi magyar nyelvű, evangélikus és református énekeskönyvnek. Cikkek, tanulmányok, előadások szóltak már erről a kiadásról anélkül, hogy akárcsak egyetlen töredék is került volna elő belőle.

Ennek az írásnak keretei sajnos nem teszik lehetővé, hogy a fenti két műnek zene- és irodalomtörténeti szempontból történő ismertetésére itt most sor kerülhessen, ezért ezt más cikkek formájában kell papírra vetni.[23] Így a további vizsgálódás során a Magyar Könyvszemle profiljának megfelelően, a bibliográfia és nyomdatörténet területére kell magunkat korlátozni.

A nyomtatvány ismerete alapján a RMNy 160 alatti leírás helyére az alábbinak kell lépnie:(6. és 7. ábra).

S 160

[1.] (HUSZÁR Gál): A keresztyéni gyülekezetben valo isteni dicheretec. – [2.] (A KERESZTYENI gyülekezetben valo regveli eneklesec, mellyeket primanac hijnac, az Kalmanczehi Marton mestertől magyarrá forditatot psalmusockal egyetembe.) (Ouarat) [Kassa és Debrecen] MDLX (MDLXI) (Huszár). A–Z; a–e = [184+40] fol. – 8° – ♪, init.

RMK I 40 – I 364

Protestáns énekeskönyv. – A címlevelet Huszár Gál, az óvári magyar prédikátor ajánlása követi Melios Péternek, a debreceni prédikátornak Óvár 1560 március 1-i kelettel. A Huszár Gál által szerkesztett énekeskönyv beosztása a kezdőszavak szerint a következő:

A Szentlélek ajándékáért való könyörgések a prédikáció előtt. A₄a: Szegedi Kis István: Jövel Szentlélek Isten ♪ – A₅a: Batizi András: Jer, mi kérjük ♪ – A₆a: Adj Úristen – A₆b: Batizi András: Jövel Szentlélek Úristen lelkünknek ♪.

A prédikáció után való könyörgések. A₈a: Atya Isten ♪ – B₁a: Adj békességet – B₁b: Mennynek és földnek nemes teremtője s mindeneknek ♪ – B₂b: Felséges Isten, mennynek földnek Ura és embereknek ♪ – B₃b: Csak te benned ♪ – B₅a: Úrnak szolgái ♪ – B₅b: Zayugróci Névtelen: Hálát adunk tenéked – B₆b: Adjunk hálát mindnyájan ♪.

A prédikációnak előtte, avagy utána való könyörgés. B₈b: Hallgass meg minket nagy – C₁a: Szegedi Gergely: Keresztyének, kik vagytok – C₂a: Szegedi Kis István: Ó mindenható ♪ – C₃b: Tekints reánk immár ♪ – C₆a: Keserves ♪.

Az Úristennek való hálaadás és könyörgés…, kit szoktunk énekelni, mikor a község a prédikációra összegyülekezik. D₁a: Sztárai Mihály: Hálaadásunkban ♪ – D₂b: Hallgass meg mostan, felséges ♪ – D₅a: Emlékezzél meg mennybéli – D₆a: Kérlek – D₈b: Mindenható Úristen, mi ♪ – E₂b: Radán Balázs: Buzgó ♪ – E₅a: Kegyelmezz ♪ – E₇b: Tanulj – F₁a: Imádunk ♪ – F₂b: Dévai Bíró Mátyás: Minden embernek ♪ – F₅a: Batizi András: Jer dicsérjük az Istennek – G₁a: Fényességes – G₂b: Szükség megtudnunk – G₅a: Mi kegyes Atyánk, kit – G₆b: Mi Atyánk, ki vagy mennyekben, Te ♪ – H₂b: Üdvözlégy örök Úr ♪ – H₄b: Aki akar ♪ – H₆a: Gálszécsi István: Mi hiszünk ♪ – H₇a: Hiszünk – H₈a: A kereszténységben.

Halott temetésekor való éneklés. I₁b: Emlékezzünk mi keresztyén ♪ – I₃a: Dézsi András: Adj üdvösséges – I₄b: Jer, temessük ♪ – I₆a: Az Istennek jóvoltáról – I₇b: Megszabadultam – I₈b: Batizi András Ember emlékezzél a.

A Krisztus születéséről való dicséretek. K₁b: Jer, mi dicsérjük – K₆a: Nagy örömnap ez nekünk – K₆b: Dicséretes a gyermek – K₇b: Gyermek születék Betlehemben – K₈b: Hálát adjunk – L₁a: Batizi András: Jer, dicsérjük e mai – L₄a: Mikor e széles – L₅b: E nap nékünk – L₆b: Úristen veletek – L₈a: Jer, mindnyájan – M₁b: Krisztus Jézus születék – M₃a: Úristennek – M₃b: Nekünk születék mennyei király, kit – M₄b: Huszár Gál: Könyörögjünk az.

A Krisztus feltámadásáról való dicséretek. M₆a: Krisztus feltámada, mi bűnünket elmosá ő szent vére hullása – M₇b: Batizi András: Krisztus feltámada nékünk – M₈b: Batizi András(?): Krisztus feltámada, ki értünk meghalt vala, bűneinkért kint valla – N₂a: Krisztust ♪ – N₄a: Krisztus feltámada igazságunkra – N₅b: Krisztus feltámada, mi bűnünket elmosá, szent vére hullásával ♪ – N₇a: Gálszécsi István: Krisztus a ♪ – N₈b: Hálaadásokkal. A Krisztus mennybemenéséről. – O₃b: Krisztus mennybe felméne, nékünk helyet szerezni, ül – O₅b: Krisztus mennybe felméne, nékünk helyet szereznie Atyjával.

A psalmusokból való isteni dicséretek. O₇b: Boldog az olyan ♪ – P₁a: Szkhárosi Horvát András: Mind e – P₇b: Szegedi Gergely: Szent Dávid király ♪ – Q₂b: Régen ó törvényben Mózesnek ♪ – Q₅b: Ó Úristen ♪ – Q₇a: Emlékezzél meg, Úristen ♪ – R₁b: Szegedi Gergely: Dávid prófétának ♪ – R₃b: Thordai Benedek: Benned – R₆b: Tesini Imre: Tebenned ♪ – R₇b: Szegedi Gergely: Boldog az ilyen ember e – S₁a: Szegedi Gergely: Nagy bánatban Dávid – S₃b: Chasee Miklós: Mint kívánkozik ♪ – S₅a: Erős f – S₆b: Minden népek – S₇b: Hogy panaszkodik ♪ – T₇b: Úristen, irgalmazz ♪ – T₄a: Mindenható Úristen, szívünk ♪ – T₆a: Szegedi Lajos: Légy ♪ – T₇b: Hartyáni Imre: Háborusága ♪ – V₂a: István deák: Irgalmazz – V₄b: Örök Isten – V₅a: Felséges Isten, néked ♪ – V₇b: Keresztyéneknek Istene ♪ – X₁a: Aki veti ♪ – X₃a: Aki az Istent ♪ – X₇a: Boldog a férfiú ♪ – Y₁a: Keresztyének, kik e – Y₂a: Unszol – Y₃b: Jer, emlékezzünk – Y₅a: Akik – Y₅b: Zayugróczi Névtelen: Mindenek – Y₆b: Minden hív – Y₇a: Boldogok ♪ – Y₈a: Felséges Isten, hozzád – Z₁b: Mely igen jó légyen – Z₂b: Hallgass meg, Atya Isten, mi ♪ – Z₅a: Mikoron a – Z₆b: Valaki.

A kiadvány második része protestáns, reggeli, istentiszteleti liturgiát tartalmaz. A hét napjainak megfelelő hét rész felépítése azonos: hymnus, antiphona, egy vagy két psalmus, responsorium és versiculus (e kettő az utolsó három részben elmaradt). A legvégén még két himnusz és egy ének áll. Pontosabb beosztása a kezdőszavak szerint a következő:

[Vasárnap:] a₁a: Immáron a nap feljővén ♪ – a₁b: Téged egynek állatban ♪ – a₂a: Uram a te haragodban – a₃a: Míglen felejtesz el engemet – a₄a: Jézus Krisztus, élő Istennek szent fia – a₄b: Támadj fel Úr Jézus Krisztus – a4b: Mindenható és irgalmas Úristen, ki a te mihozzánk való szerelmednek – a₅a: Örök, mindenható Úristen, kitől vannak – a₅b: Örüljünk mi áldottak.

[Hétfő:] a₅b: Immár mostan ó Szentlélek ♪ – a₆a: Dicséret legyen teneked Szentháromság ♪ – a₆b: Állj bosszút érettem – a₇b: Úristen, a te nevedért – a₈a: Gyógyíts meg minket Úristen ♪ – a₈b: Mi segítségünk vagy te Úristen – a₈b: Örök mindenható és irgalmas Úristen – b₁a: Örök mindenható Úristen, ki nekünk azt hagyád – b₂a: Igazságszerető Atya ♪.

[Kedd:] b₂b: Igaz bíró, nagy Úristen ♪ – b₃b: Dicséret és örök dicsőség legyen ♪ – b₄a: Könyörüljön mirajtunk az Úristen – b₄b: Áldjad én lelkem az Úristent – b₆b: Áldjuk mindnyájan az Úristent ♪ – b₇a: Könyörülj Úristen mirajtunk – b₇a: Kegyelmes, mindenható Úristen, ki nagy édes szóval – b₇b: Örök, mindenható Úristen, mi urunk Jézus Krisztusnak dicsőséges szent atyja, ki ebben mutatod – b₈a: Felmagasztaljuk a felséges, mindenható Úristent ♪.

[Szerda:] c₁a: Állatoknak megtartója ♪ – c₁b: Nagy, dicséretes dicsőséget énekeljünk ♪ – c₂a: Énekeljetek az Úrnak új éneket – c₃a: Dicsérjétek Istennek szolgái uratokat – c₃b: Ó boldog Szentháromság ♪ – c₄b: Minden titkos bűneinkből – c₄b: Kegyes és kegyelmes, mindenható Úristen – c₅a: Úristen, mi mennyei, szerelmes szent Atyánk, könyörgünk – c₆a: Áldjuk és felmagasztaljuk ♪.

[Csütörtök:] c₆b: Látod Isten szíveinket – c₇b: Könyörülj rajtunk nagy Úristen ♪ – c₇b: Dicsérjed én lelkem az Úristent – c₈b: Dicsérjétek az Urat, mert őneki énekelnünk igen jó – d₁b: Kegyelmes, mindenható Úristen, hálákat adunk te szent felségednek – d₂b: Örök, mindenható Úristen, mi Urunk Jézus Krisztusnak dicsőséges szent atyja, ki hozzánk való akaratodat – d₃a: Jézus Krisztus, kit az Atya váltságunkra elereszte.

[Péntek:] d₃b: Ó felséges, áldott király – d₄b: Áldj meg minket Atya Úristen ♪ – d₅a: Örüljetek igazak az Úristenben – d₇a: Mindenható és irgalmas Úristen, ki az eget és a földet – d₇b: Úristen, mi mennyei, szerelmes, szent Atyánk, a te irgalmasságod.

[Szombat:] d₈b: Ó mennyei mi szent Atyánk – e₁b: Ha te meg nem tartasz Uram ♪ – e₂a: Áldom az Úristent, minden időben – e₃b: Hálákat adunk teneked mindenható Úristen – e₄b: Kegyelmes, mindenható Úristen, hálákat adunk te felségednek.

[Függelék:] e₅b: Jövel Szentlélek Úristen, ki Atyával – e₆b: Úrnak végvacsorájára – e₈a: Szegedi Kis István: Ó mint keseregnek most a keresztyének.

A nyomtatvány két, egymástól világosan elkülönülő részből áll. Ezek közül az első Huszár Gál szerkesztésében megjelent énekeskönyv, amely az "A–Z" jelölésű 23 íven foglal helyet. Az 1560. évszámot viselő címlap szövege – "A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek" – is csak erre vonatkozik. Ehhez csatlakozik "a-e" jelölésű öt íven, külön címlap nélkül, a második rész az alábbi kezdősorokkal: "A keresztyéni gyülekezetben való reggeli éneklések, melyeket prímáknak hívnak, a Kálmáncsehi Márton mestertől magyarrá fordíttatott psalmusokkal egyetemben". Tartalmilag tehát két teljesen különálló műről van szó, amelyeket nem fog össze sem közös címlap, sem közös terjedelemmegjelölés (levél vagy lapszámozás), sem közös ívjelzés. Ráadásul a második rész végén a címlaptól eltérő, 1561. évszám áll.

Ezek után arra lehetne gondolni, hogy két, egymástól független nyomtatványról van szó, amely csupán véletlenül egybekötve marad fenn. Ennek azonban mégis néhány más körülmény ellene mond. A második rész ugyanis címlap nélkül készült, az első rész pedig a "Z" jelzésű füzet utolsó levelén végződik, míg a második rész az ezt logikusan folytató "a" jelű ív első levelén. Különösen ez az utóbbi körülmény figyelemre méltó és egyben perdöntő. Az első rész ívjelzése tehát verzálisokkal (nagybetűkkel), a másodiké pedig kurrensekkel (kisbetűkkel) történt. Nyilvánvaló tehát a megkülönböztetési szándék, amire a nyomdászok az együttes megjelentetés szándékával készített nyomtatványok esetében törekedtek. Amennyiben a második részt is önálló kiadványként állították volna elő, úgy annak ívjeleit nyilván ugyancsak verzálissal jelölték volna, ahogy Huszár összes ismert kiadványa 1559–1574 között készült.[24] Ha a kiadvány terjedelmesebb volt, mint a nyomdai ívek jelölésére akkoriban nemzetközileg használt 23 betűből futotta, úgy Huszár a további íveket kurrensekkel jelölte.[25] Ugyanez történt tehát az 1560-ban megkezdett énekeskönyv esetében is.

Véletlenül éppen a "Z" jelzésű ív volt az utolsó, amelyre az énekeskönyvhöz szüksége volt, de függelékként még hozzá kívánta nyomtatni a Reggeli énekléseket. Így ennek íveit tehát kurrensekkel jelölte. Mire a munka befejeződött – nyilván már Debrecenben – a kalendárium már az 1561. esztendőt mutatta, ezért a kötet végén ezt az évszámot is feltüntette. Tehát a kötet egyetlen bibliográfiai egységet képező nyomtatvány, amelyben az 1560-ban elkezdett Huszár-féle énekeskönyvhöz 1561-ben befejezve függelékként hozzányomtatták a Reggeli énekléseket.

A kötet legvégén álló 1561. évszám nyilván a nyomtatás befejezésének esztendejét jelöli. Miután az 1560. évszámot viselő címlap és az 1560. március 1-én kelt óvári ajánlás ugyanazon az első "A" jelű íven található, amelyen az első énekek is állnak, jogos a feltételezés, hogy a nyomtatást 1560. március elsejét követő napokban a mai Mosonmagyaróváron, az akkori Óvárott kezdték meg. Az éven belül ez az időpont korábbi, mint ahogy ezt eddig általában feltételezték. Egyedül Gulyás Pál volt az, aki felvetette annak lehetőségét, hogy Huszár Gál énekeskönyve "talán Magyaróvárott 1560. március 20 előtt, vagy Kassán március 20 és október eleje között jött ki a sajtóból".[26] Erre vonatkoztatta ugyanis Huszár 1560. január 10-én a kassaiaknak írt levél egy mondatát. Miután megküldte nekik Bullinger[27] kiadásának négy példányát, hozzáfűzte: "Egyházatok népét több ilyen újdonsággal fogom ellátni, ha Isten akaratából eljutok hozzátok."[28]

Tehát Huszár 1560 márciusában Óvárott fogott hozzá énekeskönyve kinyomtatásához, de nem dolgozhatott ezen sokáig, hiszen még e hónap 20-án már beiktatták Kassán lelkészi hivatalába.[29] Első pillanatban meglepőnek tűnik, hogy miért látott neki Óváron e munkához, ha Kassára ajánlkozott és készült. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a kassaiak sokáig nem válaszoltak Huszár levelére. Talán éppen a türelmetlen Huszár küldte el Bornemisza Pétert 1560. február 1-én Kassára a mielőbbi bizonyosságért.[30] Bár Kassa városa február 19-én határozatot hozott, "hogy Gál uramat házanépével, marhájával" Kassára hozassák,[31] Huszár még erről nem értesülhetett, amikor február 26-án újabb, sürgető levelet írt Kassára.[32] Így március elején, amikor énekeskönyve nyomtatásába belefoghatott, még teljes bizonytalanságban volt, hogy marad-e Óvárott, vagy megy Kassára.

Ez utóbbi következett be. A kassaiak említett, február 19-i döntését hamarosan kézhez vehette, majd "házanépével, marhájával" Kassára költözött. A "marha" fogalmába nyilván beletartozott nyomdája is, annak teljes felszerelésével együtt. Majd 1560. március 20-án már be is iktatták Kassa város magyar lelkészének tisztébe.[33] Itt nyilván folytatta az Óvárott megkezdett munkáját az énekeskönyve kinyomtatásával. A kötet végén álló 1561. évszám pedig arra utal, hogy ezt Kassán nem is tudta befejezni. Október második hetében ugyanis Huszárt letartóztatták,[34] de többek segítségével december 27-én megszökött,[35] majd Debrecenbe menekült.

Itt – immáron a harmadik városban – fejezhette be énekeskönyve kinyomtatását. Erre valószínűleg az 1561. esztendő első hónapjaiban kerülhetett már sor. Melius Péternek "A szent Pál apostol levelének, melyet a Colossabelieknek írt, prédikációk szerinti magyarázatja" c. munkájának előszava 1561. május 1-én kelt, a ma hiányzó zárósorokban pedig július állhatott.[36] Eddig ezt tekintették az első debreceni nyomtatványnak. A fentiek alapján azonban nyilvánvaló, hogy a Huszár-féle énekeskönyv volt az első, amely sajtóját Debrecenben elhagyta.

Tehát e nyomtatvány Huszár műhelyének eddig 1559/1560 fordulójáig ismert óvári működését néhány hónappal ott meghosszabbítva az eddig csak feltételezett 16. századi hazai nyomdahelyen, Kassán keresztül, a kezdetet több hónappal előbbrehozva folyamatosan összeköti debreceni tevékenységével. Nyomdája kassai tevékenységére Ritoók Zsigmondné már meggyőző adatokat sorakoztatott fel. Eszerint 1560 tavaszán vagy nyarán Huszár egy ma sajnos már ismeretlen, bizonyára magyar nyelvű, politikai paszkvillust nyomtatott ki. Az ügy Lenhard Cromer, Kassa város jegyzője feljelentése alapján Ferdinánd király elé került Bécsben augusztus közepén.[37]

Az egy éven belüli kétszeri költözködés és Huszár több hónapos fogsága önmagában is elegendő magyarázatul szolgál arra, hogy az énekeskönyv elkészítése miért vett nagyjából egy egész esztendőt igénybe. Érdemes azonban a kiadványt megvizsgálni, hogy nyomdailag milyen változtatásokat árul el viszontagságos körülmények között végzett előállításáról.

Az első lapokon jól érzékelhető az az igényesség, amellyel az énekeskönyv nyomdai kiállításán igyekeztek. Így az első két ének egy részénél[38] a verssorokat igen jól áttekinthető formában és egyben helyigényes módon külön-külön szedték. Ezt követően azonban felhagytak ezzel, és csak a versszakokat kezdték mindig új sorban. Ugyancsak abbamaradt az énekek eleinte megkezdett számozása. A római számokkal történő jelölés ugyanis csak I-tól IV-ig tart, tovább nem. Ugyanilyen igénycsökkenés érzékelhető a könyvdíszeknél is. Az első ívbe három, nagyméretű iniciálé található.[39] A harmadik ív elején még egy alkalommal feltűnik egy kisebb iniciálé,[40] azonban a kötet további részében egyetlen egy könyvdíszt sem lehet felfedezni.

De nemcsak a nyomdai kivitelben, hanem a helyesírásban is felismerhető bizonyos változás. Molnár József részletesen foglalkozott Huszár helyesírásával.[41] Ennek során megállapította, hogy nyomtatványaiban viszonylag igen következetes ortográfiát alkalmazott 1558-tól 1574-ig. Csak egy lényeges változás tapasztalható nála: a "cs" jeleként az óvári nyomtatványokban "ch"-t használt, később azután – vagyis Debrecenben és Komjátin – viszont "cz"-t. Ebből a szempontból is tanulságos megvizsgálni az énekeskönyvet. Kiderül, hogy az első két ívben a "cs" jelölésére kizárólag "ch" szolgál. A harmadik ívben azután megjelenik a "cz", de vele azonos számban (nyolc-nyolc) fordul még elő a "ch". A negyedik ívben, annak is csak az első felében és mindössze két esetben található még "ch", miközben a "cz" 11 előfordulással már uralkodóvá válik. A következő négy ívre – "E"–"H" jelzéssel – kizárólag a "cz" jellemző, csupán egyetlen egy "ch" bukkan fel – F₈b lapon – szinte sajtóhibaként. Az ember úgy érzi, hogy a változás visszavonhatatlanul megtörtént: Huszár véglegesen áttért a "cz"-re, amelyhez azután későbbi debreceni és komjáti tevékenysége során végig szorosan tartotta is magát. Azonban az "I" jelű, kilencedik ívben váratlanul újra feltűnik a "ch", sőt 17 előfordulásával túlsúlyban van az öt "cz"-vet szemben. A "K" ívben kétszer, az "L" ív első felében ugyancsak két alkalommal még utoljára felbukkan a régi "ch" használata, hogy attól kezdve azután végleg eltűnjék.

A "cs" hangok "ch"-val történő jelölése a legrégibb magyar nyelvű nyomtatványokra jellemző. Eleinte kizárólag ilyen módon írták Krakkóban (1527–1531), Bécsben (1536–1554) és Kolozsvárott (1550–1553). Később váltakozva, vagy vegyesen használták a "ch"-t és a "cz"-t: Krakkó 1533–1552, Bécs 1558–1573 és Kolozsvár 1554–1559. A kizárólagos "cz" jelölés volt az utolsó stádium e fejlődés útján: Krakkó 1559-től, Bécs 1574-től, Kolozsvár 1560-tól, míg a sárvári műhely már kezdettől csak ezt (1539–1541) alkalmazta.[42] Huszár Gál esetében e fejlődés három állomása a most előkerült nyomtatványon belül zajlott le. Úgy tűnik, hogy ez nagyjából igazodott a nyomdahelyekhez. Óváron végig tartotta magát az ott már korábban használt "ch"-hoz. Kassán áttért a "cz"-re, bár a "ch"-ra még egy ideig, majd később röviden és átmenetileg visszatért, vagyis ebben a szakaszban párhuzamosság figyelhető meg. Végül Debrecenben, majd jóval később Komjátin (1573–1574) már kizárólag a "cz"-t alkalmazta.

Mind a nyomdai kiállítás, mind a helyesírási gyakorlat terén tehát a harmadik, "C" jelzésű ív táján érzékelhető a változás. Talán nem téves az a feltételezés, hogy március első felében az első két ív kinyomtatásával végzett Huszár Óvárott. Munkáját Kassán folytatva tovább egyszerűsítette, majd végleg dísztelenné tette énekeskönyve szedését. Ugyanakkor ott fokozatosan áttért a "cs" jeleként addig Óvárott kizárólag alkalmazott "ch"-ról a "cz"-re. Énekeskönyve második, nagyobbik felében, az "L" ív derekától már kizárólag az utóbbi jelölést alkalmazta, akárcsak egész későbbi debreceni működése során.

Időrendben haladva a helyesíráshoz hasonlóan a nyomtatványok formátumában is megfigyelhető bizonyos irányzat a magyar nyelvű vallásos énekeskönyveknél. A legkorábbiak, vagyis Gálszécsi két krakkói kiadása 1536-ból és 1538-ból,[43] valamint a bibliai históriákat tartalmazó kolozsvári Hoffgreff-féle énekeskönyv 1554–1555 tájáról,[44] nyolcadrét alakúak. Formátumban ezekhez csatlakozik Huszár Gál 1560–1561-ben készült és most ismertetésre kerülő kötete.[45] Ettől kezdve azonban, vagyis az 1563-ra helyezhető debreceni kiadástól[46] fogva a többi tíz, példányból ismert, nyomtatott énekeskönyv a 16. században[47] mind negyedrét alakú. Ez alól csupán egyetlen kivétel akad: a Beythe-féle kötet.[48] Ez 1590 táján újra nyolcadrét formában látott napvilágot, ráadásul haránt alakban.

Ugyanilyen váltás érzékelhető kiadványainak formátumában Huszár Gál nyomdájánál is. Bár 1558-ban az első óvári nyomtatványát negyedrét alakban állította elő,[49] ezt követően azonban a kiadványai nyolcadrétűek mind Óvárott,[50] mind debreceni működése elején.[51] Ebbe a sorba illeszkedik pontosan bele a most előkerült, 1560-ban Óváron megkezdett, Kassán folytatott és Debrecenben befejezett énekeskönyve.[52] 1561 második felében áttért a négyrét alakú kötetek előállítására, amelyeknél azután működése végéig (1574-ig) kitartott[53]. A Huszár-féle énekeskönyvből nyomdája felszerelésére vonatkozó ismereteink a könyvdíszek területén is gyarapíthatók. Igaz, amint erről a fentiekből már szó esett, ilyenekből az énekeskönyvében nagyon kevés található. A C₂b lapon álló "O" iniciálé e téren valamit mégiscsak elárul. A 21x22 mm méretű, fekete alapú puttóval díszített fametszet jól ismert a Sylvester-féle sárvárújszigeti műhelyből.[54] tudott volt az is, hogy e dúcot Bornemisza Péter is használta Semptén 1575-ben.[55] Bornemiszához nyilván Huszár közvetítésével kerültek a sárvári nyomda könyvdíszeiből, hiszen Huszár debreceni kiadványaiban ezekből már több is feltűnt.[56] Az új azonban az, hogy e sárvári készlet Huszár műhelyében most már debreceni tevékenysége előtt is kimutatható. A dúcok tehát Huszárhoz a Nádasdy-féle műhelyből feltehetően már óvári tartózkodása során kerültek.

Huszár nyomdájának felszereléséből különös figyelmet érdemelnek a dallamok nyomtatására használt, matricáról öntött, mozgatható kottajelek. A most előkerült kötetben 67 dallamhoz összesen 258 sornyi kotta található. Ezek közül a 2 két-, 25 három-, 28 négy-, 7 öt-, 3 hat- és 2 hétsoros elhelyezésben található. A köteten belül azonban ezek meglehetősen egyenetlenül helyezkednek el. Az első rész (Huszár) 184 levelén (beleértve az ajánlást is) 49 dallamnak összesen 180 sora található (2 két-, 18 három-, 23 négy- és 6 ötsoros), vagyis levelenként átlagosan egy kottasor. Még ezen belül is egyenetlen a dallamok elhelyezkedése, mert vannak hosszú részek,[57] ahol egyetlen sor sincs. Ezzel szemben a második rész (Reggeli éneklések) 40 levelén 18 melódiának 78 sornyi kottája áll 7 három-, 5 négy-, 1 öt-, 3 hat- és 2 hétsoros beosztásban. Ez levelenként kétsoros átlagnak felel meg, azaz kétszerese az első résznek. Ez természetesen a két rész egymástól eltérő jellegéből (népénekeskönyv, ill. reggeli istentiszteleti liturgia) is származhat. A részletesebb vizsgálat során mégis kimutatható, hogy az első részen belül is növekszik a kották sorszáma. Így kétsoros dallam csak a két első, még feltehetően Óvárott készült ívében[58] fordul elő, az összes további melódia sorszáma több ennél.

A Huszár műhelyében készült kiadványok közül eddig nyomtatott kotta csak az 1574-ben készült nagy kötetének[59] első, graduálét tartalmazó részéből volt ismeretes. Megállapítható, hogy ezt pontosan azzal a felszereléssel állították elő, mint amely az 1560–1561-ben készült könyvben található. Tehát ezek az öntött kottajelek már 1560 elején Huszár Gálnál voltak Óvárott. Készlete nem volt túlságosan nagy: mintegy 350 elemet tartalmazott, amely azonban mégis viszonylag igényes kivitelű kotta előállításához nyújtott lehetőséget.

A 16. században hazánkban viszonylag kevés nyomtatvány jelent meg hangjeggyel. Ezek egy része fametszetes technikával készült Brassóban 1548-ban és 1562-ben,[60] ill. Kolozsvárott 1554-ben és 1574-ben.[61] Szedéssel előállított kottával még ennél is kevesebb kiadvány ismeretes, a már említett 1574. évi Huszár-féle köteten kívül csupán a kolozsvári Hoffgreff-énekeskönyv[62] ilyen, amelynek megjelenési idejét 1554 végére, vagy a következő esztendő elejére helyezik.[63] Így a most megtalált és 1560–1561-ben készült kötettel a hazai szedett kottanyomtatásnak időrendben második terméke került napvilágra.

Huszár Gál műhelyének kottanyomtatásra szolgáló felszerelése ezek szerint Óvártól Komjátiig, vagyis 1560-tól 1574-ig megvolt, akárcsak a könyvdíszek dúcai, amint erről a fentiekben már szó volt. Huszár Debrecenből történt távozásakor 1562 tavaszán[64] magával vitte műhelyének könyvdíszeit, amelyek azután csak az 1573-ban Komjátin újrakezdett nyomdai tevékenysége során bukkantak ismét fel.[65] Megalapozottnak látszik tehát a feltételezés, hogy e dúcokkal együtt a kottaszedésre szolgáló felszerelést is magával vitte. Erre utal az a körülmény, hogy nem sokkal távozása után Debrecenben nyomtatott énekeskönyv – a fennmaradt néhány levél tanúsága szerint – nem tartalmazott kottát,[66] akárcsak a Hoffhalter által készített 1566. évi váradi,[67] vagy az 1569. évi debreceni énekeskönyv.[68]

Ezek szerint a 16. században hazánkban mindössze két nyomdász rendelkezett dallamok nyomtatására szolgáló, öntött kottajelekkel: Georg Hoffgreff és Huszár Gál. Hoffgreff e felszerelése mind méretében, mind formájában eltér Huszárétól, így a kettőnek nincs kapcsolata egymáshoz. Heltai Gáspár kolozsvári műhelyében az 1574-ben készült nevezetes Cancionale-jához[69] nem ezeket a mozgatható kottajeleket, hanem az 1554. évi Tinódi-féle Cronicához[70] használt fametszetet alkalmazta. Jogos a feltételezés,[71] hogy ekkor már Kolozsvárott nem volt meg a hangjegyek nyomására szolgáló speciális felszerelés. Hoffgreff öntött kottajeleinek 1559. év utáni sorsa, amikor is Heltaié lett a kolozsvári műhely, nem ismeretes. Huszár Gál könyvdíszeinek egy része Bornemisza Péterhez, másik része fiához, Huszár Dávidhoz került,[72] azonban ezek az öntött kottajelek 1574 után egyetlen hazai műhelyben sem tűntek fel. Így Bornemisza énekeskönyve 1582-ben[73] hangjegyek nélkül jelent meg.

A Huszár-féle kiadványt tartalmazó kötetet a stuttgarti Württembergische Landesbibliothek eddig a Theol. 8° 6204 jelzet alatt őrizte. Miután értesültek e könyv nagy jelentőségéről, kiemelve a nagy raktárból, a régi nyomtatványok különgyűjteményében helyezték el HBF 3048 jelzet alá. A 17. századi, dísztelen bőrkötésű kötet első szennylevelének belső lapján 18–19. századinak tűnő kézírással két sorba írva a következő szöveg olvasható: "Ein sehr schönes böhmisches Gesangbuch." Ezt a téves megállapítást azután később áthúzták. A címlap alján a württembergi címer körül "Biblioth. Publ. Reg. Stuttg." feliratot viselő, feltehetően 19. századi, köralakú bélyegző lenyomata látható. Magyar szempontból érdekesebb az a két kézírásos bejegyzés, amelyek ugyanattól a 16. századi kéztől származnak. Az egyik a M₆a lapon olvasható a lapszélen a szövegtől függetlenül: "Ó kegyes, ó kegyelmes kegyes Krisztus irgalmazz nekünk". A másik a S₆a lapon az "Erős várunk nekünk az Isten" kezdetű zsoltár második versszakába betoldás ugyancsak a lapszélen: "Jézus Krisztus". Sajnos, a c₄b lap közepére beírt egyetlen szó olvashatatlanná vált azáltal, hogy a tinta megszáradása előtt csukták be a könyvet, és az írás ezzel – részben átkenődve a szemközti lapra – elmosódott. A legtöbb kézírásos bejegyzés a hátsó szennylevélen található. A rektón három különböző 16. századi kéztől származó latin nyelvű bejegyzés áll: "Saule Saule cur me persequeris" – "Omnia sunt hominum tenui penden filo" – "Omnia si perdas famam". A lap alján három kis tolljegy. A harmadik kéz írta be e levél hátlapjára a legfontosabb bejegyzést: "Paulus Roch Norinbergensis me possidet". Sajnos, a kötet e 16. századi tulajdonosáról nem sikerült semmi közelebbit sem megtudni. Az említett magyar nyelvű bejegyzések alapján valószínűnek tűnik, hogy mielőtt Paul Roch-hoz került, ha csak rövid ideig is, hiszen a nyomtatvány állapota kifogástalan, Magyarországon már használták ezt a kötetet. Feltételezhető, hogy e nürnbergi tulajdonossal került azután Németországba, majd – ma már ismeretlen időpontban, módon és közvetítéssel – mostani őrzőhelyére, Stuttgartba.

Az RMNy-ban regisztrált és bevezetőben már említett öt nyomtatványon,[74] valamint a most ismertetett négy kiadványon[75] kívül a Württembergische Landesbibliothekban még három további, 16. századi, hazai nyomtatvány is található. Ezek közül Leonhard Stöckel "Formulae tractandarum sacrarum concionum"[76] eddig négy másik példányból volt ismeretes. Bornemisza Péter "Negyedik része az evangéliumokból és az epistolákból való tanúságoknak"[77] öt további példányban szerepel az eddigi nyilvántartásokban, míg Albert Grawer "Bellum Johannis Calvini" c. munkája[78] pedig kilencben.

Eddig ebben a stuttgarti gyűjteményben csupán szúrópróbaszerű keresgélés eredményeként tehát egy tucat 16. századi hazai nyomtatvány került elő. Ezek után nem indokolatlan annak feltételezése, hogy ebben a könyvtárban még további régi magyarországi nyomtatványok is lappanganak.

Ennek kapcsán szükségszerűen felmerül a kérdés: vajon honnan került ilyen viszonylag sok régi hazai kiadvány ebbe a délnémet városba? Sajnos erre egyértelmű és biztos válasz a jelenlegi ismeretek mellett nem adható. Bizonyos támpontot azonban néhány kötet azért nyújt. Hat, kizárólag magyar nyelvű kiadvány, vagyis fele az eddig ott ismert hazai nyomtatványoknak, található abban a három kötetben,[79] amelynek első lapján a "Monasterii Weingartensis. Anno 1622", ill. "Monasterii Weingartensis. Anno 1623" szövegű kéziratos bejegyzés található. Ebből megalapozottnak tűnik az a feltételezés, hogy ebben az egykori württembergi bencés kolostorban, amely mintegy húsz kilométerre északra fekszik a Bodeni-tótól, a 17. század húszas éveiben viszonylag nagyobb számú magyar nyelvű könyvet őriztek. Az említett évszámok csak "terminus ante quem"-ként szolgálhatnak, vagyis ebben az időben már bizonyosan a bencések birtokában voltak. Lehetséges, sőt majdnem valószínű, hogy az 1622. és az 1623. év csak a könyvtári tulajdon megjelölésére szolgáló bejegyzés időpontja, de egyáltalában nem biztos, hogy azok már nem ezt megelőzőleg kerültek volna oda. Sőt a könyvek szinte tökéletes használatlan állapotából arra lehet következtetni, hogy a nyomtatványok hamarosan elkészültüket, vagyis a 16. század ötvenes-hatvanas éveit követően már Németországba jutottak. A weingarteni bencés kolostornak 1802-ben bekövetkezett feloszlatása után annak rendkívül gazdag könyvtára a stuttgarti királyi könyvtárba, ill. a mai Landesbibliothekba került.[80]

A most Stuttgartból előkerült Huszár-kötet alkalmat ad arra, hogy a legrégibb magyar nyelvű egyházi énekeket tartalmazó könyveket a teljesség és az ismert példányok lelőhelyei szerint tekintsük át. Ezek alapján megállapítható, hogy az RMNy által nyilvántartott 19 kiadásból[81] példány a mai napig háromból nem ismeretes.[82] Csupán töredék formájában hat kiadás maradt fenn,[83] amelyek közül egy[84] kivételével a többi mind kötéstáblákból történt kibontás során került elő. Többé-kevésbé megviselt állapotban, vagyis csak hiányosan további hat kiadás maradt meg.[85] Mindössze négy kiadás az, amely teljesen ép példányból ismeretes ma.[86] Jól mutatják ezek a számok, hogy mennyire megtépázták a századok ezeket a használatra szánt és valóban sokat forgatott könyveket.

Különösen bizonyítják ezt, ha a teljességet összevetjük az őrzési hellyel. Ekkor kiderül, hogy mind a négy ép kiadás külföldön maradt fenn,[87] de egyetlen 16. századi egyházi énekeskönyv-kiadás egyetlen példánya sem Magyarországon. A hazánkon kívüli lelőhelyeken az ép példányokon kívül csak kötéstáblából kiáztatott töredékek ismeretesek,[88] míg egyetlen sérült vagy csonka példány sem. Ezzel szemben a történelmi Magyarország területén levő gyűjteményekben tíz különböző kiadás nem kevesebb, mint 24, de többé-kevésbé mind csonka példányát őrzik.[89]

Jól bizonyítják ezek az adatok a használatról, vagy pontosabban az elhasználódásról a fentiekben írottakat. Ezzel szemben, ha a magyar nyelvű nyomtatványok nyilván nem sokkal megjelenésük után – külföldre kerültek, úgy ott – éppen a nyelv miatti "használhatatlanságuk" következtében – teljesen ép állapotban vészelték át a több évszázadot. Ezek szerint ilyen jellegű régi nyomtatványok előkerülésével, pontosabban előkerítésével a jövőben is elsősorban, sőt gyakorlatilag kizárólag a Lajtától és a Kárpátoktól nyugatra, ill. északra lehet számolni.