32. Salamon Sultzer nyomdász és betűöntő Közép- és Kelet-Európában (1564–1603)

Acta Litteraria Academiae Scientiarum Hungaricae 1971. 43–47.

Az irodalom terjesztéséhez elengedhetetlenek a nyomdák, azonban az embereket, akik ott tevékenykedtek sokszor figyelmen kívül hagyják. Ezért talán nem lesz érdektelen az eddigi ismereteket Salamon Sultzerről összefoglalni, aki a 16. század végén Európa több országában is, mint nyomdász és betűöntő dolgozott.

Lőcse város levéltárában található az a levél Sultzertől, amelyet 1591. október 16-án Kőszegről írt, Lőcse város elöljáróinak[1]. Ebben felajánlotta szolgálatát a városnak: kész volt ott nyomdát alapítani. Hogy szakmai ismereteit bizonyítsa, írásához kis nyomtatványt csatolt. Az egyleveles nyomtatvány[2] mindkét felén azonos szöveg olvasható. Felül a latin nyelvű Hiszekegy[3], majd a „Soli Deo laus et gloria” jelmondat. Az ezt követő szövegben Sultzer közölte, hogy az általa öntött betűket, amelyekkel e kis kiadvány készült, miután azokat előállította, ill. kijavította, 1589. november 16-án adta át David Gutgesell, bártfai nyomdásznak a hozzájuk tartozó szerszámokkal együtt. Az utolsó sorokból megtudható, hogy Salamon Sultzer 25 évvel korábban született Höchstädtben.

Hogy lutheránus kapcsolatait bizonyítsa, írásában hivatkozott uraira, Philipp Ludwig őrgrófra Neuburgban, valamint Veldenz és Sponheim grófjára, továbbá a lauingeni és tübingai egyetem professzoraira, végül prágai és boroszlói császári tanácsosokra. Bécsből érkezett Bártfára, ahol David Gutgesell nyomdai anyagát és felszerelését felújította. Ennek során új betűket öntött, három új öntőműszerrel együtt teljes betűöntő felszerelést adott át a bártfai nyomdásznak annak házában. Sultzer tehát ekkor már a nyomdászattal kapcsolatos valamennyi technikai részletismeretnek birtokában volt.

Szerencsés módon még másik levele is fennmaradt, amelyet 1591. július 5-én a lengyelországi Lublinból írt Bártfa város elöljáróinak[4]. Ebből további részletek tudhatók meg Sultzer életéről. Még 1589. évi, bártfai tartózkodása idején eljegyezte magát Hedwiggel, Michael Geppart lányával[5]. Ezt követően el kellett utaznia, hogy születési levelét az esküvőhöz beszerezze. Egyben el kívánta hozni a sziléziai Boroszlóból felszerelését és szerszámait. Útközben Krakkóban megbetegedett. Ott közölte vele két küldött útján Geppart, hogy lánya miatt ne térjen vissza Bártfára, mert azt időközben mással eskette össze. Sultzer mégis visszament Bártfára, ahonnan azonban Geppart lányával együtt előbb eltávozott. Sultzer ezért a konzisztóriumnál írásos panaszt nyújtott be, amivel őt a városhoz utasították. Ekkor üzleti ügyben Debrecenbe ment, majd onnan ismét vissza Bártfára. Itt ez alkalommal öt hetet töltött anélkül, hogy a Geppart-családdal találkozni tudott volna. A fenti események mind 1590-ben történtek. Sultzer a fentieket 1591. július 5-én írta Lublinból, mert időközben értesült arról, hogy Gepparték visszatértek Bártfára. Ezzel az írásával jogsegélyért folyamodott a városhoz a neki tett házassági ígéret megsértése miatt.

A fenti dokumentumok alapján Sultzer életútja a következőkben foglalható össze. 1564 tájt született a Duna menti Höchstädtben (Svábország). Mint lutheránus kapcsolatban állt a lauingeni és tübingai egyetem professzoraival. Boroszlóban már bizonyosan tevékenykedett, mint betűöntő, mert 1590-ben onnan akarta szerszámait elhozni. Ebben a városban akkoriban Crispin Scharffenberg (1553–1577), Johann Scharffenberg (1577–1586) és örököseik (1586–1590) nyomtattak[6]. Sultzer tehát ennél a családnál dolgozhatott, akiknek Bártfával, de különösen David Gutgesellel élénk kapcsolatai voltak[7]. 1589-ben megfordult Bécsben is, hiszen onnan érkezett Bártfára. Prágát alighanem előtte érinthette. Feltehetően a bártfai Gutgesellnél elvégzendő feladatot a boroszlói Scharffenbergék közvetítésével vállalta, a befejezett munkát azután ott 1589. november 16-án át is adta[8]. Innen Boroszlóba kívánt ismét menni, és Krakkóig bizonyosan el is jutott. Ezt követően röviden ismét visszatért Bártfára. Onnan – bizonyosan még az 1590. esztendőben és nyilván betűöntés ügyében – Debrecenbe ment. Ebben az időben halt meg Hoffhalter Rudolf özvegye, és az ottani nyomdát Csáktornyai János vette át[9]. Így kézenfekvő a betűanyag Sultzer által történő felfrissítése. Utána újra visszatért Bártfára. Az 1591. július 5-én Lublinból írt levelét így írta alá: „Salomon Sultzer von Höchstet aus Schwaben der hochlöblich Kunstdruckerei Schriftgieβer”. Ez a műhely Chajjim ben Qualonimos Jafe héber betűs műhelye volt, ahol Sultzer tehát mint betűöntő tevékenykedett.

1591. október 16-án Sultzer ismét Magyarországon volt, ez alkalommal a nyugati végeken, Kőszeg városában. Onnan küldte Lőcse városának nyomda alapítására vonatkozó ajánlatát. Ez alkalommal a következő módon írta magát alá: „Salomon Sulczer Schriftgieβer jetziger Zeit zu Günsz in dem Gelbröckl Quartier bei dem Furier”. Nyomda létezéséről Lőcsén ebben az időben nem tudni semmit sem. Bizonyos tehát, hogy javaslatát a váras nem fogadta el.

Fitz József további adalékkal szolgált[10] – sajnos bibliográfiai hivatkozás nélkül – Sultzer magyarországi tevékenységéhez. Eszerint ő Mantskovit Bálint vizsolyi műhelyében is dolgozott, mint betűöntő. 1589. esztendő elején ezt a nyomdát az első teljes magyar nyelvű Biblia elkészítéséhez teljesen új felszereléssel látták el.

E néhány, meglehetősen mozgalmas évet követően Sultzer eltűnt a ma vele foglalkozni kívánók szeme elől. Legközelebb az 1596. esztendőből akad ismét biztos adat róla, amikor is a mai Litvánia fővárosában, Vilniusban nyomdát alapított[11]. Ludwik Abramovicz feltételezte[12], hogy Sultzer pártfogójával, Andrzej Wolannal Rigából érkezett Vilniusba. Sajnos Rigából nem ismeretes semmilyen adat sem az ő ottani nyomdászati tevékenységéről[13]. Az 1600. évben megjelent egyik kiadványban mint munkatárs szerepel Ulrich Sultzer neve, aki valószínűleg az ő testvére lehetett. A mai ismeretek szerint Vilniusban Salomon Sultzer 1603-ban bekövetkezett haláláig mintegy tucatnyi nyomtatványt állított elő.[14]

Egyértelműen evangélikus beállítottságú volt, de a nevével megjelölt vilniusi kiadványok a katolikus érdekeket szigorúan képviselő jezsuiták szemében semlegesek voltak. Így érthető hogy 1602-től III. Zsigmond, lengyel király privilegizált nyomdászának címét viselhette, amelyet nyilván pártfogója eszközölt ki számára.

1895-ben Kluch János ismertette Clemens Polus „Historia confoederationis Polonicae” című munkáját a bécsi udvari könyvtárból, amely a „Debrecini 1596” impressszumot viseli[15]. Mind Kluch, mind az ő adatait átvevő Sztripszky Hiador elfogadta, hogy ezt a könyvet valóban Debrecenben állították el[16]. Gulyás Pál sem vonta ezt kétségbe.[17]

Ezzel szemben Stanisław Estreicher megállapította[18], hogy ezek a megjelenési adatok koholtak, és a kötetet Salomon Sultzer készítette Vilniusban. A göttingai Egyetemi Könyvtár az említett szerző további, „De pontificibus Romanis” című munkáját is őrzi, amely a „Debrecini 1592” megjelölést viseli[19]. Az utóbbi kiadvány előállításához felhasznált nyomdai anyag egészen ismeretlen Debrecenben. Ezzel szemben teljes egészében megegyezik a Clemens Polus másik munkájában találhatóval. Tehát mindkét kötetét annak szövege miatt, amely erősen vitatkozik a katolikusokkal, koholt impresszummal állította elő Sultzer.

Ő már 1596-ban Vilniusban dolgozott, így a „Historia confoederationis Polonicae” megjelenési helye nem kétséges. Ezzel szemben a „De pontificibus Romanis” 1592. évszáma gondot okoz. Sultzer ekkori tevékenysége ma teljes homályban van. Aligha kétséges, hogy 1591. október 16-át követően továbbutazott Lengyelországba. Clemens Polus második munkájának ajánlása Danzig város tanácsának szól. Ismeretes e mű 1592-ben Georg Osterberger, königsbergi nyomdász által készített kiadása[20]. Így elképzelhető, hogy Sultzer ezt a könyvét később, legkorábban 1596-tól Vilniusban állította elő, de a königsbergi kiadás évszámával.

Érdekes, hogy Sultzer katolikus ellenes tevékenységének álcázására magyarországi városnevet használt. A fentiekben vázolt életrajza alapján azonban ez megmagyarázható. Az 1590. esztendőben bizonyosan járt Debrecenben. Ott alkalma volt tapasztalni, hogy e városnak milyen különleges a helyzete. Pontosan annak a három résznek találkozása táján feküdt, amelyre az ország a törökök csapásai alatt szétszakadt: Nyugat- és Észak-Magyarország, amelynek uralkodója a Habsburgok voltak, a Közép- és Dél-Magyarország, amelyet a törökök megszálltak meg, valamint Kelet-Magyarország, vagyis Erdély, amely önálló fejedelemség volt. Ez a három politikai erő időnként e területen egymást szinte teljesen semlegesítette, így Debrecen bizonyos függetlenséget tudhatott magáénak. Ennek következtében itt a kálvinisták különösebb nehézség nélkül kiépíthették hazai fellegvárukat. Sultzernek módja volt ezt a különleges helyzetet a helyszínen tapasztalnia. Így tudta, hogy kiadványain a „Debreceni” és „Debrecini” megjelölés az igazi nyomdahely igen jó álcázásául szolgálhat.