35. Töredékesen előkerült két ismeretlen XVI. századi magyar nyomtatvány

Magyar Könyvszemle 1969. 401–405.

1. Az Országos Széchényi Könyvtár RMK I. 47a jelzet alatt őriz egy három levélpárból és egy önálló levélből álló nyomtatványtöredéket. Ezek közül csak kettő teljesen ép, egynek a fele, míg a többi négy levél kb. 10–20 százaléka hiányzik. Sajnos a címlapot egyik sem tartalmazza, de a fennmaradt levelek verzóján március–december közöttre szóló régi magyar nyelvű naptár maradt fenn. A levelek rektója – a kész naptárba vele szemben befűzött naptárlapokhoz történő bejegyzések céljaira – üresen maradt, és csak a hónapok neve, ill. azok napjait jelölő számok találhatók az öntött cifrákkal keretezett lapokon, ahol alul még a naptárvers áll. A fennmaradt levélpárok a következő naptárrészeket tartalmazzák: március 1–13, ill. 14–31, október 14–31, ill. december 1–13 és november 1–13, ill. 14–30, míg az egyedülálló levél a június 1–13 közöltre szól. Ezek segítségével kikövetkeztethető a nyomtatvány ívbeosztása. A nyolcadrét alakú kiadvány az általános gyakorlatnak megfelelően ívenként feltehetően nyolc levelet tartalmazott. Így a naptár első ívének közepe, vagyis a 4. és 5. levélből álló pár, a második ív egyedülálló második levele, végül a harmadik ív két belső levélpárja, vagyis a 3–6, ill. a 4–5. levelek maradtak fenn. A naptár első íve a január első felére szóló bejegyzések feljegyzésére szolgáló lappal kezdődött, míg ugyanez december második felére a harmadik ív utolsó levelén állt.

A nyomtatvánnyal kapcsolatos meghatározási munkát Sajó Géza és Fazakas József, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai már a könyvtári feldolgozás során elvégezték. Megállapításuk szerint a kalendárium az 1561. esztendőre szól és feltehetően Bécsben, Raphael Hoffhalter nyomdájában készült. Ezek az adatok helyesnek látszanak. Sajnos a bizonyításhoz legmegnyugtatóbb alapot nyújtható bécsi naptár, amely az 1562. évre szólt,[1] ma nem található. Az erről szóló legjobb leírás[2] segítségével azonban megállapítható, hogy a naptári rész beosztása azonos a töredékben megállapítottal: a negyedik ív végén fejeződik be. Tehát a töredék nyomtatvány második, harmadik és negyedik ívéből is tartalmaz részeket. Az első ív, amelyből semmi sem maradt fenn, a következő módon rekonstruálható: címlap, ajánlás, az utolsó lapon pedig a január első felére szóló naptár. Az ötödik íven kezdődhetett a prognosztikon rész, feltehetően önálló címlappal, de folyamatos ívjelzéssel.

A töredékben csak a március, június, november és december hónapot jelképező fametszetek maradtak fenn, amelyek magassága 23–25, szélessége 57–58 mm között változik. Kivitelben és méretben az ismert magyar naptárak közül leginkább a XVI. századvégi nagyszombati kalendáriumokban található képekhez hasonlít[3].

Szokás volt a régi naptárakban egy–egy hónapot rövid kis rigmussal jellemezni. Így van ez az ismertetett töredék esetében is. A havonként egy–két soros vers, amelyek januári verssora kikövetkeztethetően a „Vígan lakik Boldogasszony hava” szavakkal kezdődött, fellelhető az 1592-i debreceni[4] és kolozsvári[5] csíziókban. De még jóval később is használták ezeket nyomtatott kalendáriumokban, így a vers szövegét Király György az 1611-re Keresztúrott készült kiadás[6] alapján ismertette.[7]

Különösen nevezetes e töredék, mert ez a legrégibb magyar nyelvű naptár, amelyből, ha csak néhány levél formájában is, de ismert példány. Korabeli írás említ ugyan egy 1558-ra nyomtatott naptárt[8], de ebből semmi sem maradt fenn. Jellemző a régi naptárak pusztulására még a legutóbbi időkben is, hogy a már említett 1562. évre szóló bécsi naptáron kívül az azt időrendben követő és Kolozsvárott 1569-re[9], továbbá a Bécsben 1571-re[10] nyomtatott kalendáriumok egyedüli ismert példányai a közelmúltban tűntek el szem elől.

Raphael Hoffhalter bécsi nyomdájából már eddig is több magyar nyelvű kiadvány volt ismeretes. A többször idézett és 1562-re szóló kalendáriumokon kívül a fentebb említett és 1558-ra készült naptárt is feltehetően az ő műhelyében nyomtatták. De nagyobb lélegzetű és irodalmilag jelentősebb magyar kiadványok is kerültek még ki sajtója alól: Bornemissza Péter „Elektrá”-ja[11], Draskovich György Vincentius Liriensis fordítása[12] és Telegdi Miklós Canisius fordítása[13]. Jól illusztrálják ezek a művek Hoffhalter élénk magyar kapcsolatait, amelyek segítségével Bécsből történt kényszerű távozásakor Magyarországon lelt új hazát.

2. Ugyancsak az Országos Széchényi Könyvtárban található[14] egy négy levélből álló nyomtatványtöredék, amely egy különben ismeretlen magyar nyelvű perikopáskönyv emlékét őrizte meg. A nyolcadrét alakú levelek felső része le van vágva, de a négy közül kettőnél ez a kis csík is fennmaradt. Hármon az ívjel is olvasható. Eszerint ezek az „L” ív második, harmadik és negyedik levelei. Ezen az egymást követő hat lapon a következő részek maradtak fenn: pünkösd hétfője leckéjének vége, majd evangéliuma, utána pünkösd keddjének leckéje és evangéliuma, ezt követi a Keresztelő Szent János ünnepére (június 24.) rendelt lecke és evangélium. Az ívjel nélküli levél a húsvét keddjére rendelt evangélium végével kezdődik, amelyet a Szent Fülöp és Jakab napjára (május 11.) szóló lecke és evangélium követ. Így ez nyilván az „L”-ívet megelőző részből való. E perikopáskönyv tehát csak a szorosan vett bibliai szöveget (az ún. evangéliumokat és epistolákat) tartalmazza, minden magyarázat, imádság stb. nélkül. Ilyen felépítésű perikopáskönyvek más kiadásban is készültek a XVI. században[15], azonban olyan szerkezetű, ahol a szentek és a húsvéti ünnepkör ünnepei egységet alkotnak, egyedül ebből a töredékből ismert. Az itt előforduló május 1-jei és június 24-i ünnep közvetlenül húsvét, ill. pünkösd után áll. Mindkettőt viszonylag kis zavarral meg lehetett találni e perikopáskönyvben, mert a változó idejű húsvét március 22 – április 25. a pünkösd pedig május 10 – június 13. közöttre eshet. Hogy vajon a többi szentek ünnepei ugyancsak be voltak-e sorolva a húsvéti ünnepkör változó időpontú ünnepei közé, az a fennmaradt levelekből nem állapítható meg. Ez azonban azoknál sokkal problematikusabb lehetett, hiszen az év többi hónapjainál sokkal sűrűbben voltak a naphoz kötött ünnepek, mint a fentmaradt május–júniusi részben.

A töredék nyomdája a betűtípus segítségével egyértelműen meghatározható: David Gutgesell bártfai műhelye. A húsz soronként 90 mm magasságú betűket ő egész működése során (1577–1599) változatlan méretben és formában használta.[16] Érdekes módon Jakob Klöss, a másik bártfai nyomdász, nem vette át Gutgesell betűit. Így a perikopáskönyvet biztosan Gutgesell nyomtatta, de annak pontos ideje a töredék alapján nem volt megállapítható.

Ismeretes Klösstől is egy „Epistolák és evangéliumok” kiadás 1616-ból.[17] Ebben a *₅ lapon „Az keresztién olvasónak” címzésű előszavában a következőket írta: „Én immár egynehányszor, kegyes olvasó, az Úr napokra és főfő innepekre az anyaszentegyháztól rendeltetet evangéliomokat és epistolákat magyar nyelven künyomattan, csak ő magát az textust, amint az evangelisták azt megírták.” Klöss 1597-től dolgozott Bártfán. E két évtizeddel később írt mondata alapján („egynéhányszor”) legalább két–háromszor adott ki magyar nyelvű perikopáskönyvet. Hogy ezek közül egy még a XVI. században megjelent volna, amint ezt Ján Čaplovič a szlovákiai régi nyomtatványokról szóló és megjelenés alatt álló művében feltételezi, nem bizonyítható. Jogos azonban a feltevés, hogy ezek a ma már ismeretlen Klöss-kiadványok a XVII. század elejéről a most ismertetett Gutgesell-féle perikopáskönyvet követték, amit az 1616. évi kiadás és e töredékben található szöveg azonossága is megerősít. Míg azonban ezekben az elveszett, korai Klöss-kiadványokban – a fentiekben ismertetett Gutgesell-féle perikopáskönyvvel egyező módon – csak a leckék és evangéliumok szövegét („csak magát az textust, amint az evangélisták azt megírták”) nyomtatták le, az 1616. évi kiadásban ezekhez a sziléziai Georgius Tilentus német könyvéből fordított magyarázatok is csatlakoznak.