37. Három tévesen feltételezett XVI. századi hazai nyomda
(Eperjes, a kolozsvári jezsuiták műhelye és Nagybánya)

Magyar Könyvszemle 1965. 347–349.

1. A budapesti Egyetemi Könyvtár őrzi Lucas Fabinus kis latin nyelvű iskoláskönyvét, amely az „Eperies, Anno M. D. LXXIII.” feliratot viseli a címlapján.[1] Ennek alapján Szabó Károly, majd nyomában mások úgy vélték, hogy a munkát Eperjesen egy különben ismeretlen nyomda készítette. Gulyás Pál, miután összefoglalta az erre vonatkozó érveket, amivel az ő saját meggyőző argumentumait helyezte szembe, megállapította, hogy az említett nyomtatvány nyilván nem Eperjesen, hanem valahol Lengyelországban vagy Sziléziában készült.[2]

Ábel Jenő[3] emlékezett meg arról, hogy Hans Creutziger (Cruciger, Kreuziger) eperjesi származású nyomdász, aki a sziléziai Nysa (Neisse) városában 1553 és 1585 között dolgozott,[4] szülővárosával, de más felső-magyarországi várossal is fenntartotta a kapcsolatot. Így 1569 áprilisában Bártfa városának küldte meg egyik nyomtatványát levél kíséretében, amelyet azután a város négyforintos jutalommal viszonzott.

Ez a kapcsolat keltette fel bennem a gyanút, hogy vajon Fabinus említett könyvecskéjét nem ez az eperjesi származású nyomdász készítette-e? Miután a hazai gyűjtemények nem rendelkeznek megfelelő összehasonlító anyaggal e nyomda termékeiből, a boroszlói Egyetemi Könyvtárhoz fordultam, amelynek ezek közül több mint száz kiadványa van. Kérésemre ott Mgr. Adam Skura kitűnő és bő bibliográfiát állított össze Creutziger nyomtatványaiból, és ebből fényképen megküldött néhányat. Ezek segítségével könnyen megállapítható volt, hogy a gyanú indokolt és helyes volt, mert az „eperjesi” nyomtatvány Nysában készült: az ebben használt valamennyi betűtípus és könyvdísz megtalálható Creutziger más nyomtatványaiban. Így az „eperjesi” iniciálé is, amely – többek között – megtalálható az egyetlen ismert abrudbányai nyomtatványban[5] is, és amelynek széles körű elterjedtségére Soltész Zoltánné[6] mutatott rá. Ez a sziléziai előfordulás csak megerősíti ezt.

Itt lehet megemlíteni, hogy Creutziger kiadványai között akad egy érdekes hungaricum is: Johannes Livbicz boroszlói kanonoknak, Horváth György anyai ági unokatestvérének a gyászbeszéde Zrínyi Miklós felett és két epithalium Farkasicz Péter és Horváth György, Zrínyi kapitányai felett.[7]

2. A jezsuiták 1579-ben telepedtek meg Kolozsvárott. Több korabeli adat is bizonyítja, hogy ott nyomdát akartak berendezni. Ezek alapján az ebben az időben Kolozsváron tartózkodó Wolfgang Schreck jezsuita két nyomtatásban megjelent művét[8] a kolozsvári jezsuita nyomda termékének tartották. Gulyás Pál nyomdatörténeti művében[9] a Chiakor-féle „Epistolá”-ról[10]is feltételezte, hogy ebben a műhelyben készült.

Gulyás azonban még ugyanabban a munkájában[11] meggyőző érvekkel bizonyította, hogy történt ugyan kísérlet ilyen műhely berendezésére, a valóságban azonban sohasem működött a XVI. században Kolozsvárt semmiféle jezsuita nyomda. Miután összefoglalta az ezzel kapcsolatos korábbi véleményeket, a fentiekben három nyomtatványt a Heltai-féle műhely termékei közé sorolta. Sorra véve ezeket, azok nyomdai eredetéről az alábbiakat lehet megállapítani.

A Chiakor-féle „Epistolá”-ról[12] már Apponyi Sándor[13] megállapította, hogy az a krakkói Rodeczki-féle műhelyben készült. Azonos megállapításra jutott később Soltész Zoltánné is.[14] Az 1581. évi Schreck-féle kiadvány[15] ugyancsak krakkói származását Veress Endre bizonyította.[16]

A másik Schreck-féle nyomtatvány[17] szövege azonban a legutóbbi időkig csupán az 1587-ben Baselban készült utánnyomat alapján[18] volt köztudott, de példány az 1585. évi kolozsvári kiadásból nem volt ismeretes. Így – legalábbis elméletben – fennállott annak a lehetősége, hogy azt eredetileg a kolozsvári jezsuiták műhelyében állították elő.

Legutóbbi csehszlovákiai kutatóutam során Olomoucban, az ottani egyetemi könyvtárban azonban sikerült e nyomtatvány egyik példányára bukkannom.[19] Ennek alapján megállapítható, hogy Schreck e munkáját – jóllehet azon a nyomdász a nevét nem tüntette fel – valóban a kolozsvári Heltai-féle műhelyben nyomták, mert a betűtípusokon kívül a műben használt könyvdíszek is erre utalnak. Így a második levél rektóján levő „S” iniciálé[20] és az utolsó lapon levő nyomdászjegy.[21]

Érdekes megjegyezni, hogy Wolfgang Schreck 1590. február 9-én éppen Olomoucban halt meg.[22] (Kétszeresen tévedett tehát Veress Endre,[23] mert egyrészt kétségbe vonta e kolozsvári kiadás létezését, másrészt szerinte Schreck a munka megjelenésekor, tehát 1585-ben már halott volt.)

Talán éppen Schreck könyvtárából származik az a gyűjtőkötet, amelyben említett műve Olomoucban reánk maradt, és amelyet 1606. szeptember 12-én jegyeztek be a brnói jezsuiták könyvtárának katalógusába.

A fentiek alapján tehát minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy jezsuita nyomda a XVI. században nem működött Kolozsvárott.

3. Veturia Jugăreanu a XVI. századi erdélyi nyomtatványokról készített összeállításában[24] közölte David Reuss egy művét: „15 Predigten über den 91. Psalm Davids”, mint amelyik 1586-ban Nagybányán jelent volna meg. E megállapításhoz forrásul a nagyszebeni Brukenthal Múzeum egy példánya szolgált. Kérésünkre mikrofilmet kaptunk erről, amelynek segítségével – elsősorban Hervay Ferenc vizsgálódása alapján – a következők voltak megállapíthatók.

A nagyszebeni példány címlapja hiányzik. Az 1586. augusztus 6-án Nagybányán kelt előszavában Reuss elmondja, hogy a korábban Körmöcbányán tartott beszédeit Nagybányán megismételte. Ez vezette Jugăreanut arra, hogy erdélyi nyomtatványnak vélje ezt a kiadványt.

Ismeretes volt korábban is ez a mű, amelyet 1581–82-ben (címlapon 1581, kolofonban 1582) Johann Beyer nyomott ki Lipcsében.[25] Az ezzel történt összevetés alapján kiderült, hogy a nagyszebeni példány ennek csupán későbbi változata. A törzsrész (D–O ív = 13–152 levél) ugyanis teljesen azonos a két kiadásban, csupán az előszót és az utolsó leveleket szedték újra, természetesen nem Nagybányán, hanem azt is Lipcsében.