41. Ismeretlen Manlius-naptár

Magyar Könyvszemle 1955. 114–118.

A soproni Állami Levéltárban a közelmúltban Manlius egy eddig ismeretlen, Németújváron nyomtatott kalendáriumára bukkantam. A negyedrét alakú könyvecske – a többi korabeli naptárhoz hasonlóan – kalendárium és prognosticon részre tagozódik.

A négy íves (A–D jelű) kalendárium rész 14 levélből áll, nem számítva az egyes levelek közé bekötött 12 üres levelet, melyen több, korabeli – nyilván soproni – német nyelvű feljegyzés található. Az első három ív teljes, tehát négy levélből áll, míg a negyedik csak kettőből. A címlapot az a fametszet övezi, amelyet Manlius már 1578-ban használt a Ljubljanaban nyomtatott Vramecz, Anton: Kronika vezda… c. munka[1] első oldalán. A címlap, akár csak az egész kalendárium rész fekete-piros nyomással készült. Szövege: Schreibkalender. ║ Auf den alt vnd newen ║ form Auff das Jahr nach vn-║sers Herrn vnd Seligmachers ║ Jesu Christi geburt. ║ M. D. LXXXIIII. ║ Gestelt durch ║ M. Georgium Caesium ║ Rotenburgensem. ║ Gedruckt zu Güssing in Vn-║gern durch Hansen Mannel. A címlap verzója üres. A második levélen jelmagyarázat áll. Ennek hátlapján kezdődik a tulajdonképpeni kalendárium, mely a további 11 levél verzóján folytatódik. Egy-egy lapon egy hónap adatai állnak, míg a szembenlevő lapon – a következő levél rektóján – csak a keret van előnyomtatva, a többi – nyilván a bejegyzések számára – üres. A kalendárium egymás melletti hasábokban közli mind a régi, mind az új naptár adatait. Minden szempontból (csillagállás, időjóslás stb.) a régit veszi alapul, így a naptár az új időszámítás szerint az 1584. jan. 11. és 1585. jan. 10. közötti időre szól.

A naptár második része a Prognosticon, mely már a pirosnyomás felhasználása nélkül készült. Három ívből tevődik össze, 10 levélen: az első – jelzés nélküli – ív csak két levélből, míg a másik kettő – „a”, illetve „b” jelzéssel – négy-négy levélből áll. A Prognosticon külön címlappal van ellátva, amelyet Manlius ismert fametszetes kerete övez.[2] Ezt a dúcot a nyomdász már 1578-ban használta Ljubljanában,[3] de a Magyarországon nyomtatott könyvekben is többször alkalmazta.[4] A címlap szövege: PROGNOSTICON. ║ Auff das Jahr nach vnsers ║ HERRN vnnd Seligmachers ║ Jesu Christi geburt M. D. LXXXXIIII ║ Nach erschafung der Welt 5546. ║ Auβ der Planetenlauff vnd Finster-║nussen genommen vnd mit son-║derm vleiβ auff das kürt8,st ║ beschrieben. ║ Durch ║ M. Georgium Caesium ║ Rotenburgesensem. ║ Gedruckt zu Güssing in Vngern ║ durch Hansen Mannel. A címlap verzója itt is üres. A következő két lapon a nyomdász ajánlását olvashatjuk. Az utolsó nyolc levél – azaz a tulajdonképpeni Prognosticon rész – tartalma: jóslások a következő év időjárásáról, a várható terméskilátásokról, betegségekről, hold- és napfogyatkozásokról stb. Mindezek végén Leopoldus Austriacus-tól vett hat soros latin szövegű Prognosticon Perpetuum áll.

A naptár említett példánya érdekes fényt vet Manlius és általában az akkori nyomdák működésének néhány részletére is. Az egyes lapok átfestékeződése a szemben fekvőkre azt bizonyítja, hogy az egyes munkafázisok (a kétszínű nyomás, hajtogatás és az üres levelek „belövése”) gyors egymásutánban történtek. Mindezeket a friss lenyomatokon keresztül figyelemmel lehet kísérni. Ezenkívül pontosan kimutatható, hogy előbb a fekete nyomás készült és csak azután a piros. Június hónapban ugyanis a 18. napnál (régi időszámítás szerint) az előbb nyomott fekete csillagjegy (halak) jól kivehető, bár a piros színnel történt nyomás során egy pont került rá, méghozzá rendkívül mélyre préselődve a papírba. Fordított sorrendű nyomás esetén a fekete jel itt nem érte volna a papírt. Magának a kétszínű nyomás szedésének technikájára érdekes fényt vet a kalendárium októberi lapja. Itt ugyanis két helyen (az ó kalendárium 8. és az új kalendárium 31. napján) egy, illetve két betűt mindkét színnel levontak. A két menetben a betűk pontosan egymásra kerültek. Ebből következtethetünk a nyomdász gyakorlatára. Eszerint először a fekete színben nyomtatásra kerülő betűket szedték ki, nyomot nem hagyó vakbetűkkel töltve ki a piros színű levonatra szánt szavak helyét. A fekete színű levonatok elkészülte után a szedést nem bontották szét, hanem sorról-sorra haladva eltávolították a fekete nyomásnál használt betűket és helyükre egyidejűleg tölteléklécet tettek, az eddigi vakbetűk helyére pedig ugyanakkor elhelyezték a pirossal nyomtatni kívánt betűket. így tudták elérni, hogy a két menetben nyomtatott szöveg – legtöbb esetben – pontosan kiegészítette, és nem fedte egymást.

Végignézve a hazai kalendáriumokra vonatkozó szakirodalmat megállapíthatjuk, hogy ez a Manlius-nyomtatvány a Magyarországon készült legrégibb ismert német nyelvű naptár. A fennmaradt hazai, német nyelvű kalendáriumok közül az első kolozsvári az 1588., szebeni 1612., kassai 1628., brassói 1643., lőcsei 1650., bártfai 1671. és nagyszombati 1676. évre szól.[5]

A naptár szerkesztője, Georgius Caesius a németországi Rotenburg an der Tauber városának fia. Lelkész, aki csillagászattal és naptárkészítéssel is foglalkozott.[6] Az Országos Széchényi Könyvtárban nyolc darab eredeti Caesius-féle naptárt találhatunk az 1576–1592 közötti évekből, melyek mind Nürnbergben jelentek meg. Az ajánlásokból megállapítható, hogy azok már az előző év június-augusztus hónapjaiban elkészültek a következő évre. Tekintettel arra, hogy az ismertetett Manlius-féle naptár ajánlása november 20-ról van keltezve, joggal feltételezhető hogy nyomdászunk nem külön erre az alkalomra készítette a kalendáriumot, hanem akár kéziratban, akár már nyomtatásban szerezte meg annak szövegét.

Manlius, a naptár nyomtatója, működését az 1575. évben kezdte meg a krajnai Ljubjanaban. Az ott készült nyomtatványai közül 26-ról tud a szakirodalom.[7] Ezek egy részéből ma már egyetlen példányt sem ismerünk, míg a fennmaradt művek zöméből – mint komoly könyvészeti ritkaságból – nemzetközileg csak egy-két darabot tartanak nyilván.[8] Manlius ljubjanai működésének az vetett véget, hogy Károly főherceg parancsára, lutheránus meggyőződése miatt 1582 április elején el kellett hagynia a várost, de még ebben az évben Németújváron, a Batthyányiaknál folytatja működését.

Manlius ljubljanai nyomtatványai közül csak két kalendáriumról tudunk (mind a kettő német nyelvű): az egyik az 1576. évre szólt, de nem maradt fenn,[9] a másikból – mely az 1579. évre készült – Radics Péter talált egy példányt a ljubljanai levéltárban.[10] Magyarországon készült naptáraiból eddig csak kettőről volt tudomásunk: az egyiket Németújváron, a másikat Sicen nyomtatta és az 1584, illetve 1593. évre szól.[11] Mindkettő magyar nyelvű és csak csonkán maradt meg belőlük egy-egy példány. Az előbbi tehát ugyanarra az évre készült, mint az ismertetett naptár. Korábbi ajánlása (október 12.) lehetővé teszi azt a feltevést, hogy nyomdászunk elégedetlen volt annak szövegével. Másrészt az is elképzelhető, hogy nem ismerve még a magyarországi érdeklődést és ízlést (előző évben érkezett hazánkba), több szerző kalendáriumával is próbálkozott. Akármi is volt az oka ennek a „változatosságnak”, Manlius egy szerző mellett sem tartott ki, ahogy pedig ezt korának számos nyomdásza tette. Mind a négy ismert naptárának más a szerzője: az 1579. évre szóló ljubljanai naptáré a steyer Jacobus Strauss,[12] az 1584. évi magyar nyelvűé az osztrák Georgius Stadius, a német nyelvűé Georgius Caesius, az 1593. évié pedig a krakkói Valentinus Fontanus.

Magának a nyomtatványnak ismertetésénél nem tértünk ki az ajánlás pontosabb leírására, mert azzal kissé részletesebben kell foglalkoznunk. A Prognosticon első íve (ezen van az ajánlás) jelzés nélküli és más papíron készült, mint a naptár többi része, ami azzal magyarázható, hogy külön nyomtatták. Ennek oka vagy az, hogy csak a naptár kinyomtatása után döntötte el Manlius, hogy kinek ajánlja, vagy a másnak készített naptár példányainak egy részét új ajánlással látta el.

Példányunk ajánlása Sopron városának szól, vagy pontosabban, ahogy Manlius írja: „Den Edlen, Ehrvesten, Fürsichtigen, Ehrsamen vnnd Wolweisen Herrn N. Burgermeister, Richter vnnd Rath, der Königlichen Freystatt Edenburg in Vngern &c. Meinen hochgünstigen Herrn.” A két lap terjedelmű ajánlásában Manlius hosszasan arról ír, hogy miképpen lehet a „szabad művészeteket” jóra is, meg rosszra is felhasználni. Az ajánlás utolsó bekezdése így szól: „Dieweil dann E. E. F. W. jeder zeyt allen Freyen Künsten sehr geneigt, auch dieselben Herrlichen befürdern. Hab ich nicht vnderlassen sollen noch mögen, alss der ich erst jns Landt kommen, mit einem Newen Jahr zuuerehren, mich gantz schuldig erkenne, darneben vndertheniglichen bittend E. E. F. W. wöllen nicht ansehen diese geringe arbeit, sondern viel mehr, das geneigte Hertz so ich zu E. E. F. W. trage, auch jeder zeyt getragen habe. Thue mich hierüber E. E. F. W. in allen vnterthenigen gehorsamb befelhen. Datum Güssing den 20. Nouemb: 1584 (! ] Jahr. E. E. F. W. dientswilliger Hanns Mannel Buchdrucker zu Güssing.”

Ezzel a szövegrésszel kapcsolatban a következőket állapíthatjuk meg. Sopron városa valóban számottevő volt abban az időben, pártolta a „szabad művészeteket”. Így linzi, würzburgi stb. születésű szerzők: Joannel Péter (1569), Kolb János (1572), Heckel György (1571), Spangl Máté (1579), Koler János (1580), Lindenmayer György (1580), Rheder Gáspár (1580), Degen Lénárd (1581) Velencéből, Bécsből, Boroszlóból stb. ajánlották műveiket Sopron városának,[13] nyilván a szokásos jutalomért. Bizonyítja ezt Joannel 1571. évből fennmaradt levele,[14] melyben sürgeti az ajánlás fejében várt pénzt. Hogy Manlius kapott-e pénzt naptáráért Soprontól, vagy sem, nem tudjuk. A városi levéltár anyagában nem találtam erre utalást.

Az ajánlás idézett részéből következtethetünk arra is, hogy az 1583. évre nem nyomtatott kalendáriumot.

Ami azt a kitételét illeti, hogy már fordult ilyen ügyben Sopronhoz, kétféleképpen érthetjük: vagy elveszett egy ilyen mű, vagy Manlius általában a várossal fennálló kapcsolataira hivatkozik. Ez utóbbit bőven alá lehet támasztani. Ljubljanából történt kényszerű távozása után Manlius továbbra is, következetesen csak protestáns műveket nyomott. Az akkori nyugat-magyarországi luteranizmus egyik fellegvára éppen Sopron városa volt. Az új vallás követőit ezenfelül pártfogolták és támogatták a jelentős birtokkal és hatalommal rendelkező Nádasdy, Batthyányi és Zrínyi-családok is. Ha végig tekintjük Manlius nyomdájának magyarországi termékeit (leszámítva az utánnyomásokat), csaknem valamennyinél találunk ezekhez közvetlen vagy közvetett kapcsolatot. Így Beythe István, kinek tucatnyi műve[15] került ki Manlius sajtója alól, előbb Sárváron a Nádasdyaknál, majd Sopronban volt az evangélikusok magyar papja, végül Németújváron működött, mind a Batthyányiak udvari lelkésze. Egy másik Manlius-nyomtatvány[16] szerzője, Dragonus Gáspár Sopronban mint Beythe utóda tevékenykedett. Az első magyar nyelvű, nyomtatott orvosi könyvet Manlius nyomta,[17] szerzője Frankovith Gergely, kit a soproni akták mint „doctor medicus in civitate vestra” neveznek.[18] Homburger Jeremiás gráci evangélikus pap, több Manlius-nyomtatvány[19] szerzője, „Flosculus Eden” c. munkáját egyenesen Sopron városának ajánlja. Ebben említést tesz a nála vizsgázott soproni lelkészjelöltekről is. Sopron német nevét: Oedenburgot elemezve, nem kis hízelgéssel Edenburg-nak dicséri.

Említésre méltó Sopron, illetve Manlius kapcsolata a németországi Tauber melletti Rotenburg városával. Mint írtuk, az ismertetett naptár összeállítója, Georgius Caesius ennek a városnak a szülöttje, illetve ott működött, mint lelkész. Ugyancsak onnan származott Primus Tuberus, a krajnai protestantizmus atyja, kivel Manlius élénk kapcsolatban állott.[20] Ugyanebben a németországi városban tevékenykedett Gerengel Simon is, mielőtt 1565-ben Sopron első tulajdonképpeni evangélikus lelkésze lett volna.[21]

Külön érdekessége a leírt naptárnak, hogy az 1584. évre szól, mikor bevezették az új, ún. Gergely-féle naptárat. Miután a pápa rendelte el a naptárreformot, Európaszerte a protestánsok élénk ellenkezésére talált. Így mikor Draskovich György, győri püspök 1583. szeptember 21-én elrendelte az új naptár bevezetését és ezt írásban a soproni Szt. Mihály templom kapujára is kifüggesztették, a város dacolt és a karácsonyt – a rendelet kifejezett utasítása ellenére is – a régi időszámítás szerint ünnepelte. Az ebből keletkezett vita, illetve összetűzés eredménye az volt, hogy császári parancs kényszerítette Sopron városát az új naptár elfogadására, illetve a lutheránus papok és tanítók eltávolítására. A városi levéltárban őrzött eredeti „Stadtbuch”-ban ezt a következőképpen örökítették meg 1584 júniusában: „Den 24 nach dem allten Calender ist der Neue Callend[arius] auff Ernstlichen Iro K[önig]I[ichen] M[ajestäts] Bevelch angenommen worden.” Manliusban azonban, úgy látszik, a jó üzletember győzött a hithű protestánson, mikor a naptárban mindkét időszámítást közölte.[22]

Az ajánlás 1584. november 20-ról szól. Az évszám nyilvánvaló sajtóhiba, hiszen az 1584. évre szóló naptár már feltétlenül elkészült az előző évben. A naptár évszámában nem lehet tévedés, mert az valóban az 1584. évre szól. Talán éppen a Prognosticon jövendölési részeiben oly sűrűn használt 1584 szám tévesztette meg a szedőt.

A korabeli, egészbőrkötés, amelyben a naptár ránkmaradt, feltehetően szintén Manlius műhelyéből származik. A Sopronnak ajánlott példányt – amelyet azóta is a város levéltárában őriznek – nyilván bekötve küldte a nyomdász. Az Országos Széchényi Könyvtárban és a Budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzött egy-egy Manlius-nyomtatvány[23] kötése arra enged következtetni, hogy a nyomdász egyben könyvkötő is volt és ezeket a példányokat az ő műhelyében kötötték be. Kalendáriumunk kötése csak hasonlóságot mutat és nem azonosságot a fentiekkel, amit viszont az eltérő méret (nyolcad-, illetve negyedrét) magyaráz.