43. Johannes Manlius, a nyomdász és könyvkereskedő a délszlávok szolgálatában

Studia Slavica Hugarica (1979) XIV. 63–69.

Szlovénia első nyomdásza Johannes Manlius volt, aki 1575 és 1580 között Ljubljanában (Laibach) dolgozott. Bár ilyen jellegű tevékenységét kiadványai alapján ettől az időtől kezdve egészen haláláig (1605) Magyarországon meglehetős pontosan nyomon lehet követni, életéről tulajdonképpen nem tudni semmit. Származása sem tisztázott. Nevét mindig a kiadvány nyelvén adta meg: így a délszláv könyvekben Janz (Janez) Mandelc, a német nyelvű művekben Hans Mannel (Mandl), a latin és később a magyar nyomtatványokon pedig Johannes Manlius formájában szerepel.

Boris Bálent vetette fel azt az ötletet, hogy Johannes Manlius nyomdász esetleg nem más, mint az azonos nevű német humanista.[1] Az Ansbach-őrgrófságból származó tudós életútja csak mintegy 1570-ig mondható tisztázottnak.[2] Elméletileg tehát így fennáll annak lehetősége, hogy az azokban az években eltűnt német filológus hirtelen pályát váltott, és attól az időtől kezdve kizárólag könyvek előállításával, azok eladásával és bekötésével foglalkozott volna Ljubljanában. A nyomdász Manlius termékeiben azonban a humanista Manliusnak semmilyen jelét sem találni, aki pl. nagy tisztelője volt Melanchthonnak. Miért nem folytatott irodalmi tevékenységet, amikor már nyomdatulajdonos volt? Ilyen körülmények között éppen az ellenkezőjét várhatná el az ember tőle. A szlovén nyelv a nyomdász Manliusnak semmiképpen sem volt olyan idegen mint később – és ráadásul több évtizeden keresztül – a magyar. Hol tanulta ezt a szláv nyelvet? Bizonyosan nem Ansbach környékén, avagy Wittenbergben, ahol a humanista Manlius a magisteri címet megszerezte. Ilyen és ehhez hasonló kérdésék merülnek fel, amelyek a Bálent által felvetett azonosítást – legalábbis addig, amíg újabb bizonyítékok nem kerülnek elő – valószínűtlenné teszik.

A reformáció minden embernek saját anyanyelvén akarta a Bibliát kézbeadni. Ezért a protestánsok, sőt már az erazmisták is azon fáradoztak, hogy először az Újszövetséget, később már az egész Bibliát is a különböző népek nyelvére lefordítsák, és nyomtatott formában megjelentessék. Sok nyomda ezt tekintette legfontosabb feladatának, és nem is keveset éppen ezért alapítottak.

Elegendő ehhez magyarországi példákat hozni. Nádasdy Tamás lefordíttatta magyar nyelvre Sylvester Jánossal az Újszövetséget. Ezért nyomdát alapított birtokán. Itt, Sárvárott jelent meg a nevezetes „Újtestamentum” 1541-ben. A kolozsvári Heltai-nyomda vezérmotívuma szintén a Biblia kiadása volt magyar nyelven, amit a nyomdász több kötetben 1551–1565 között – bár nem teljes egészében – meg is valósitott.[3] Néhány protestáns mecénás összeadta a vizsolyi nyomda teljes felújításához a szükséges nagy összeget. Mindez azért történt, hogy Károlyi Gáspár magyar nyelvű bibliafordítása 1589–1591 között megjelenhessék. Ez volt a Biblia első teljes kiadása magyar nyelven. De a magyar nyomdászat két legnagyobb alakja: Szenci Kertész Ábrahám és Tótfalusi Kis Miklós éppen e vizsolyi Biblia újabb kiadása végett kezdte meg nyomdásztevékenységét a 17. században.

Így érthető, hogy a szlovéniai protestánsok is anyanyelvükön akarták olvasni a Bibliát. A Ljubljanában történő nyomdalapítás helyett az emigráns, stájerországi tartományi elöljáró Johann von Ungnad bárónak az előbb Tübingában, majd a közeli Urachban 1555–1564 között működött nyomdája vállalta a protestáns könyvek előállítását a délszlávok részére. Itt jelent meg az első Primož Trubar által szlovén nyelvre lefordított Újszövetség 1557-ben. Vezető protestáns személyiségek hathatós támogatásával Johannes Manlius 1575-ben elnyerte a tartományi rendektől az engedélyt nyomdája működtetésére Ljubljanában. Jurij Dalmatin, aki Truber mellett a legjelentősebb szlovén író volt a 16. században, abban az időben készítette el a Szentírás szlovén nyelvű fordítását. Az Ószövetség első része 1578-ban jelent meg. Ezzel felhívta Manlius a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a teljes Biblia fordítása várható.

Manlius 1575–1580 között 30 nyomtatványt készített, amelyről ma tudomás van.[4] Ebből 14 német, négy latin nyelven jelent meg, továbbá egy horvát és 11 szlovén munka került a ljubljanai műhelyben kinyomtatásra.[5]

Valamennyi szlovén nyomtatvány ebben a városban a 16. századból a lutheri reformációt szolgálta. Már a Manlius-műhely elsö évében megjelent ott Jurij Dalmatin „Jesus Sirah” fordítása.[6] Hat további szlovén könyv, amely részben német szerzők (Martin Luther, Johann Brenz stb.) műveinek fordítása, szintén Dalmatintól[7] származott. Különösen kedvelt volt Johann Spangenberg posztillás könyve, amely szintén szlovénul jelent meg. Ezt a munkát még Sebastijan Krelj kezdte el, halála után (1567) a horvát Juraj Juričić fejezte be a fordítást.[8] Hans Habermann igen elterjedt imakönyve is megjelent szlovén nyelven Janž Tulščak fordításában.[9] Manlius két, utolsó, szlovén nyelvű munkáját Adam Bohorič gondozta.[10]

A ljubljanai Manlius-nyomda egyetlen horvát könyve kaj-nyelvjárásban világi témájú: Antun Vramec krónikájáról van szó.[11]

Manlius Ljubljanában nemcsak nyomdászként, hanem könyvkereskedőként és könyvkötőként is működött. Erről tanúskodik a ljubljanai papi szeminárium könyvtárának egyik kötete.[12] E könyvet Manlius kötötte be ebben a városban, amit mindkét könyvtábla bőrkötésének díszítő bélyegzői bizonyítanak.[13] Ezeket a könyvtáblákat több nyomdai ív összeragasztásával állították elő. Mindegyik ív az 1564-ben Tübingában nyomtatott, horvát nyelvű, egyházi szabályzatot tartalmazza.[14] Ezek az ívek négy-négy példányban maradtak az említett táblákban. Egyértelmű bizonyíték ez arra, hogy a Tübingában előállított horvát nyelvű nyomtatvány több példányban volt a könyvkötő Manlius birtokában, és ezeket minden kétséget kizárólag – többek között – eladásra szánta, hiszen már 1576-ban árusítás érdekében üzletet nyitott Ljubljanában.[15]

A lutheri reformáció az akkori Krajna, ma Szlovénia fővárosában lévő nyomda lehetőségeit aránylag jól kihasználta: tucatnyi fontos munka került megjelentetésre a nép nyelvén 1575–1580 között. Érdekes megfigyelni, hogy a délszláv nyelvű nyomtatványok előbb, 1578-tól túlsúlyba kerültek a németekkel szemben, majd 1580-tól pedig már kizárólagosak. Ez az irányzat azután – az egyházi tiltások ellenére is – a teljes Biblia szlovén nyelvű kiadásának előkészületeihez vezetett. Manlius ebbéli szándékát 1580-ban a protestáns többségű, tartományi rendeknek bejelentette, és erről próbanyomatot is nyújtott be. Mindez katolikus oldalról erőteljes ellenhatást váltott ki. A nyomdász tevékenysége ezekben a körökben – mindenek előtt Károly főhercegnek, a tartomány fejedelemének – már régóta szemet szúrt. Végül 1581. október 13-án a főherceg megtiltotta a rendeknek, hogy a Bibliát kinyomtassák. Manliust egyidejűleg felszólították, hogy hagyja el az osztrák, örökös tartományokat. A krajnai országgyűlés 1582. április 3-i határozata értelmében 50 forint útiköltséget adott az elköltözni kényszerült nyomdásznak.[16]

A Ljubljanából elüldözött nyomdász keletre fordult: Itt Magyarországon Batthyány Boldizsár főúr németújvári birtokán szívesen fogadta, aki képzett humanista és egyben lelkes protestáns volt.[17] 1582–1605 között Manlius több főúri család (Batthyány, Zrínyi, Nádasdy stb.) oltalma alatt dolgozott Nyugat-Magyarországon. Eközben tevékenységének színhelyét halálig (1605) feltűnően sokszor változtatta: Németújvár (1582–1585), Varasd (1586–1587), Monyorókerék (1587–1592), Sicz (Németlövő) (1592–93), ismét Németújvár (1595–1597), Keresztúr (Deutschkreuz) (1598–1599), Sárvár (1600), újra Keresztúr (1601), majd ismét Sárvár (1602), majd utoljára is Keresztúr (1603–1605).[18]

Abban az időben a török állandó nyomása miatt egyre több délszláv húzódott északra. A horvátok és részben a szlovének száma Nyugat-Magyarországon egyre nőtt. Az ő számukra is készültek itt nyomtatványok. Hoffhalter Rudolf 1573–1574 között a Mura és Dráva táján dolgozott: Nedelic (Drávavásárhely) és Alsólendva helységekben.[19] Az ő műhelyéből származik Werbőczy István Tripartitumának Ivan Pergošić által a horvát što-nyelvjárásban készített fordítása, amelyet 1574-ben Nedelicen nyomtatott ki.[20] Különösen azért érdekes ez a nyomtatvány, mert az első két ívet – kísérletképpen – kaj-nyelvjárásban is előállította.[21] Hoffhalternek ez az egyetlen, horvát nyelven megjelentetett, jogi kiadványa maradt fenn néhány példányban. Állítólag még egy további művet is megjelentetett horvát nyelven, éspedig Mihajlo Bučić kálvinista felfogású vitairatát, amelyből ma sajnos egyetlen példány sem ismeretes.[22]

Hoffhalter nyomdai felszerelése kisrészben ismét Manliushoz, a másik nyomdászhoz vezet, aki a délszlávoknak dolgozott. Néhány fametszete, amelyet Alsólendván használt (1573), később Ljubljanában (1576) és Monyorókeréken (1588) tűnt fel ismét.[23]

És most rá lehet térni Manlius magyarországi tevékenységére a délszlávok szolgálatában. Varasdon kiadta Anton Vramec[24] postillás könyvét. A Manlius könyvkötészetének bélyegzői alapján felismerhetők az itt készült kötések.[25] A kötéstáblák merevítéséhez több nyomdai ívet ragasztott össze. Ez ideig mintegy tucatnyi Manlius-kötetet bontottak szét, ill. kivették tábláikból a makulaturapapírt. Ezek csaknem kivétel nélkül mind olyan kiadványokból származnak, amelyeket ő állított elő. Ily módon egész sor, korábbról ismeretlen kiadvány került napvilágra e nyomdából.[26]

Manlius varasdi idejéből származik az a könyvkötés, amelyet a budapesti Egyetemi Könyvtár őriz.[27] E kötet tábláiból, más nyomtatványok mellett, amelyeket ugyanebben a városban, ahol 1586–1587 között dolgozott, állított elő, napvilágra került még két kaj-nyelvjárásban írt horvát kiadvány is, összesen hat példányban.[28] Hadrovics László az egyik egyleveles nyomtatvány szövegét nyilvános gyónásként, a másikat imaként határozta meg.[29]

Csak a szakirodalomban él annak az állítólag szlovén nyelven írott, lutheránus agendának emléke, amelyet Manlius adott volna ki 1587-ben Monyorókeréken.[30]

Manlius magyarországi utolsó korszakából (1598–1605) hét olyan külföldi naptárt őriz a soproni városi levéltár, amelyet az ő műhelyében kötöttek be. Nem kevesebb mint 143 negyedrét alakú levelét sikerült kiáztatni ezekből a könyvtáblákból: közülük 123 nyomdai makulatúra, a többi 20 levél üres. Az 1599. évre szóló naptár 22 levele Brenz horvát nyelvű postillás könyvéből való, amelyet 1568-ban Regensburgban nyomtatott Johann Burger.[31] Feltehető, hogy ezek a töredékek is Manliusnak Magyarországon délszláv könyvekkel folytatott, kereskedői tevékenységére utalnak.[32]

Az 1602. esztendőre szóló kalendárium kötéséből egy lutheránus imakönyv 18 levélnyi töredéke került elő; ezek csaknem teljes egészükben kaj-nyelvjárásban íródott, horvát nyelvű, evangélikus imádságoskönyvnek második felét alkotják. Nyomdai sajátosságai alapján megállapítható, hogy ez az 1597–1601 közötti időben készült Manlius műhelyében.[33]

Nagyjából ugyanezekben az években kellett valamilyen evangélikus káténak is elhagynia a Manlius-nyomdát, ahogy Hadrovics László régi forrásokat értékelő feldolgozásaiban ezt megállapította.[34] Ennek azonban a mai napig sajnos egyetlen töredéke sem került elő.

Farkas Imre, aki Manlius utóda volt, szintén dolgozott a horvátoknak. 1609 és 1611 között evangélikus imakönyvet nyomott horvát nyelven, amit Grgur Mekinić (Pythiraeus) állított össze két kötetben. A fordítások latin, német és magyar nyelvből történtek, és „pri Sz. Krisi” (Keresztúron) Zrínyi Györgynek szóló ajánlással jelentek meg.[35]

Manlius működése rendkívül fontos volt mind a szlovének, mind a horvátok számára, mert ő és utóda (Farkas) – Hoffhalter Rudolffal együtt – a 16. és 17. század közepe között olyan vidéken dolgozott, ahol többnyire ezeken a nyelveken is beszéltek az ott lakók. Az összes többi nyomdász, aki szlovénul és horvátul jelentette meg műveit, vagy Itáliában (Velence, Róma), vagy Németországban (Tübinga, Urach, Wittenberg) működött. Különösen érdekesek Manlius nyomtatványai abból a szempontból, hogy vallásos kiadványai mind a reformációt szolgálták. Manliusnak Ljubljanából való elüldözése után (1582) Magyarországon adódott erre lehetősége, ahol a protestánsok – különösen a 16. század végén és 17. század elején – jelentős, sőt vezető szerepet játszottak a politikai életben. Amikor 1612-től (Bánffy) 1643-ig (Nádasdy) a Nyugat–Magyarországon élő főúri családok (Zrínyi, Batthyány stb.) katolizáltak, érthetővé válik, hogy protestáns nyomtatványok délszláv nyelven ezt követően ezen a vidéken többet nem jelentek meg.


[1] Naši Razgledi (Ljubljana) 1974. 237. – Szenci Molnár Albert és a magyar későreneszánsz. Szeged 1978. 207–214.

[2] Rotermund, Heinrich Wilhelm: Fortsetzung und Ergänzungen zu Christian Gottlieb Jöchers Allgemeinen Gelehrten-Lexikon. IV. Bremen 1813. 585–586.

[3] RMNy 90. sz.

[4] Branko Reisp készítette el a legutolsó összefoglalást a Ljubljanában nyomtatott könyvekről és a Manlius-irodalomról: „Situla” (Dissertationes Musei Nationalis Labacensis) 14/15. (1974) 349–360. – Egy másik, német nyelvű, 1578-ból való nyomtatványt is publikált Reisp: Kronika (Ljubljana) 23. (1975) 81–88. – Karl Semmelweis még összeállította azt a jegyzéket, amelyikben Manlius magyarországi művei is szerepelnek a hazai szakirodalommal együtt: Der Buchdruck auf dem Gebiet des Burgenlandes bis zum Beginn des 19. Jahrhunderts (1582–1823). Eisenstadt 1972. 46–52. – E könyv alapos recenzióját Reisp készítette el: Kronika (Ljubljana) 21. (1973) 201–202.

[5] Badalić, Josip.: Jugoslavica usque ad annum MDC. Aureliae Aquensis 1966. 152, 155, 156, 158, 159, 160, 161/162, 163, 164, 165a, 166. sz. – Branko Berčič bibliográfiát közölt az 1601. év előtt szlovén nyelven megjelent nyomtatványokról, amelyekhez azok címlapmásolatát is közreadta: Abhandlungen über die slowenische Reformation. München 1968. 152–268. és 1–84. tábla. Manlius nyomdájának kiadványai a következő számok alatt találhatók: 27, 28, 30, 31, 32, 34, 35, 36, 37, 38, 39. sz.

[6] Berčič, Branko: Abhandlungen über die slowenische Reformation. München 1968. 27. sz. – Hasonmás kiadását Branko Reisp gondozta: Ljubljana 1974.

[7] Berčič, Branko: Abhandlungen über die slowenische Reformation. München 1968. 28, 31, 34, 37, 38, 39. sz.

[8] Berčič, Branko: Abhandlungen über die slowenische Reformation. München 1968. 30. sz.

[9] Berčič, Branko: Abhandlungen über die slowenische Reformation. München 1968. 32. sz.

[10] Berčič, Branko: Abhandlungen über die slowenische Reformation. München 1968. 35, 36. sz.

[11] Badalić, Josip: Jugoslavica usque ad annum MDC. 2. Aufl. Aureliae Aquensis 1966. 161/162. sz.

[12] Ljubljana, Kniźnica seminara kat.: I. VII. 5. – Surius, Laurentius: De probatis sanctorum historiis. V. Coloniae 1574.

[13] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1973. 194–195.

[14] Badalić, Josip: Jugoslavica usque ad annum MDC. 2. Aufl. Aureliae Aquensis 1966. 110. sz. – Kronika (Ljubljana) 1975. 161–163. – Bogoslovni Vestnik (Ljubljana) 1976. 445–461.

[15] Archiv für Geschichte des deutschen Buchhandels 6. Leipzig 1881. 77.

[16] Archiv für Geschichte des deutschen Buchhandels 6. Leipzig 1881. 79–80. – Allgemeine Deutsche Biographie. XX. Leipzig 1884. 177.

[17] Biblos (Wien) 1972. 159–174. – Magyar Arnold: Güssing. Graz 1976. 96–99, 118–127. – Magyar Könyvszemle 1977. 156–166.

[18] Magyarországi nyomdászati tevékenységének legutolsó összefoglalása: Fitz József: A magyarországi nyomdászat, könyvkiadás és könyvkereskedelem története. II. Budapest 1967. 260–271. – Semmelweis, Karl: Der Buchdruck auf dem Gebiet des Burgenlandes bis zum Beginn des 19. Jahrhunderts (1582–1823). Eisenstadt 1972. 7–52.

[19] Vjestnik Bibliotekara Hrvatske 1968. 26–34.

[20] RMNy 354. sz.

[21] Zbornik Pedagoške Akademije Čakovec I. (1972) 65–78.

[22] RMNy 329. sz. – Badalić, Josip: Jugoslavica usque ad annum MDC. Aureliae Aquensis 1966. 148. sz. – Wiener Slavistisches Jahrbuch 21. (1975) 75.

[23] Soltész Zoltánné: A magyarországi könyvdíszítés a XVI. században. Budapest 1961. 89, 111, 114–115. – Művelődéstörténeti Tanulmányok. Bukarest 1979. 64.

[24] Badalić, Josip: Jugoslavica usque ad annum MDC. 2. Aufl. Aureliae Aquensis 1966. 195. sz.

[25] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1970–1971. 301–321.

[26] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972. 165–203.

[27] Budapest, Egyetemi Könyvtár: RMK II. 23.

[28] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972. 176–178.

[29] Wiener Slavistisches Jahrbuch 21. (1975) 78–79, 84–85.

[30] RMNy 597A. sz. – Naši Razgledi (Ljubljana) 1975. 331. – Šebjanič, Franc: A pannóniai szlovének protestáns mozgalma. Murska Sobota 1979. 9.

[31] Badalić, Josip: Jugoslavica usque ad annum MDC. 2. Aufl. Aureliae Aquensis 1966. 132. sz.

[32] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972. 180–181.

[33] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972. 183–185. – Wiener Slavistisches Jahrbuch 21. (1975) 79–81, 85–87. – Magyar Könyvszemle 1976. 293.

[34] Wiener Slavistisches Jahrbuch 21. (1975) 81–82. – Magyar Könyvszemle 1976. 293–294.

[35] Magyar Könyvszemle 1967. 281. – Časopis za zgodovino in narodopisje (Ljubljana) 1969. 246–295. – Sveta Cecilja (Ljubljana) 1970. 41–43, 80–82. – Semmelweis, Karl: Der Buchdruck auf dem Gebiet des Burgenlandes bis zum Beginn des 19. Jahrhunderts (1582–1823). Eisenstadt 1972. 55–57.




TARTALOM KEZDŐLAP