HÉT STANZA AZ UTOLSÓ KALANDHOZ

VÉSZI ENDRE: DON QUIJOTE UTOLSÓ KALANDJA

Jókai Színház 1962

Kühnel Szabó József rajza

Gyulai Várszínház 1986

1986-ban már próbálták a darabot a Gyulai Várszínházi bemutatóhoz,
amikor Vészi Endre megírta a "Hét stanza az Utolsó Kalandhoz"
című verset, amelynek egy-egy strófáját  Kocsák Tibor
megzenésítésében énekelte a kórus az egyes jelenetek előtt.

HÉT STANZA AZ UTOLSÓ KALANDHOZ

1

Mikor e játék kezdő kürtje harsan,
bolond hősünk, kit sorsa megcibált,
úgy érzi, nincs szívére többé balzsam,
s megtagad minden lovagi szabályt
és rögeszmét, mely benne hősi hajlam,
mindazt, mi vigasztalta, s ami fájt,
hát indul Sancho hű kíséretében,
a Csillagtérkép fölragyog az égen.

2

Nincs bordazúzó lándzsa, ami óvja,
sem Dulcinea, álom, révület,
a rettegés lesz fegyverhordozója,
és nyomában csontparipán üget
a Halál, előbb-utóbb gyóntatója,
s a hideg holdfény, sápadt feszület,
sem kenyere, sem bora, vetett ágya,
így érkezik fogadónk udvarába.

3

Szép Kasztília fövenysárga fénye
a függőkertek fölött fölragyog,
hát teljesedik lovagunk reménye
a herceg udvarában, hol a jog
és az igazság sugaras idénye,
mint a kibontott lobogó lobog -
fény, ragyogás és merre csak a szem lát,
kibontott hajú gyönyörű duennák!

4

Ó, Dulcinea, itt és testközelben!
Ó, pézsmaillat! száz selyem suhog!
Szeme sugárzik, szempillája rebben,
ében hajában sápadt csillagok.
Ó, karnyújtásra az elérhetetlen,
ó, szemhatáron izzó napkorong,
ó, mezítelen szépség, aki végül
a la manchai karjaiba szédül!

5

Hát ringbe áll a szegény balga bátor,
az álmodó, fölmutatva szívét,
s ki arcra ugyanaz, az imitátor,
és köröskörül, az emberiség;
nap függeszkedik zsenge, lombos ágon,
oly közeli, s oly távoli az ég -
ha elbukik a minden, s győz a semmi,
ó, fák, kezdjetek vadbogyót teremni!

6

Vak labirintus mélye, göbös rácsok,
síkos homály, könnyező cseppkövek,
idegbaj, magány, felüvölt az átok;
hát idedobattál, hercegi kegy?
és így enyhítesz örök szomjúságot,
ágyaztál nékem örök fekhelyet.
ha így választja korunk maga-hősét,
hát segíts felejteni, eszelősség!

7

Ó, jajduljatok flamenco-gitárok,
és kasztanyetták, ritmust verjetek,
és zokogjatok fehérarcú lányok,
a Hold, mint muszlinkendő úgy lebeg,
a Lovag süppedt arcán könny szivárog,
s a gyalázkodás, mint a dob pereg,
sisakja sárban, megtiporva rangja,
hát így végződik utolsó kalandja - -

ó, jajduljatok flamenco-gitárok,
ó, jajduljatok flamenco-gitárok!