PROGNÓZIS NÉLKÜL

Várom a nyarat mint mindannyian
de egyelőre Idi Amin biztat
hogy visszatér és minél hamarabb

Ha föltámadna bajuszával Hitler
s csontváz alakja mellett Éva Braun - -
az ég alján a lidérclátomás

Bokassa császár mélyhűtőiben
emberlapockát embermájat tárolt
és szorongatták vastag kézfejét

Rámdől a kor izzadtan bűzösen
mint söntéspult előtt hol borom várom
egy eszmetárs egy részeg

Köd miatt nem szállt föl a repülőgép
a történelem tömegkatasztrófa
a fénysorompó megint kihagyott

Késik a nyár de folyik szorgosan
nagyobb és kisebb tömeggyilkosok
bővített újratermelése és

az írógépek riadtan kopognak
ötmilliárd zárójelentés készül

 

NAPRITUÁLÉ

A váratlan nyárban
napoznak nők a sárga fényverés
hullámai alatt
rézszínüek és gyengéden szeplősek a szőkék
a barnák fűszerillatúan fahéjszínüek
a férfihomlokok vitorlavászon-keményen sötétek
és végül a gyermekek rózsapiros teste
mint megannyi rőzse
lobog az este kék oldatában - -
hogy majd amikor göbös vesszőivel
végigveri a szél zilált körülményeinket
és szétrohadnak a virágok gyengéd hullái a sárban
s mint meglazult födém ránkomlik az éjszaka lugos sötétje
akkor majd ők
bőrük sugarával
szemük violázó emlékeivel
vitorlázzanak azon a láthatár nélküli vízen
s a fulladás előtti nagy pillanatban
ők legyenek
a felhajtó erő

 

EGY SZÓ MELY ELMARADT

Ha egyszer innen majd elköltözöm
elviszem majd a papírtrombitát
s a papírkoffert is majd elviszem
a plécilindert és a doboz-dobot
s a kapun lesz a cédula amely
szép blokbetükkel tudatja hogy én
ikszipszilon honpolgár vagyis ő
ezek szerint óvatlanul de nagy
titokban angolosan távozott

Kalapjában fölvert verébtojás
s bár július volt nagy télikabát
takarta bordái redőnyeit
azok szerint vagyis ezek szerint
és sárcipője szerte csattogott
a soha-nem-volt nyár sétányain

Elköltözött - azaz ha költözöm
múlt és jelen
ez az egyeztetés
egy ambivalens lélek dolga lesz
ki együtt látja ezt s amazt ahogy
a volt s a lesz - a kettő összefügg
s ahogy tócsákra pallót rak a fény
s ezen a könnyűlábú est szalad

Elköltözött innen oda s hova?
a valamiből hova? sehova!
egy régi filmszínésznő fölragyog
két rézkalapács tompán összecseng
két bronzkerék tömören elgurul

Narancsmellényben fürge férfiak
vas-harcsaszájjal fekete kukák
viszik egy élet sok feleslegét
emésztőgödör-szívü feledők
erjedt-örvényű vak kanálisok
utókor-szagú poshadt éjszakák
a nyitott sírnál délceg szónokok
narancsmellényben fürge férfiak

S egy szó mely eddig mindig elmaradt

 

CÉLFOTÓ

Át kell vészelni még a novembert
a decembert és a januárt
még a jeges esők húrjain
csontujjakkal játszó szeleket

Át kell vészelni a februárt még
át a márciust s az áprilist
futólázak gyöngy-hideglelését
még a májust még a júniust

Át kell vészelni a nyári éjjek
ezüstköldök holdvarázslatát
dobszólóját a zaklatott szívnek
még a júliust s a koraőszt

Önáltató mindig újrakezdést
vészelni a vészelnivalót
a viszonylagos történelmi létünk
eszelős parancsnokok idényét

Fagycimbalom üvegmuzsikáját

pusztuló erdők vegyeskarát
összkarát a nélkülünk virágzó
fehér virágözön tavaszoknak

S átvészelni azt az éjszakát
még a századvég iszonyatát
még az ezredvég iszonyatát
még annak a percnek a magányát

Gyönyöreink sárba fulladását
harcsaszáju rémületeinket
kristályragyogását még a múltnak
mely a füstködön is átvilágít

Át kell vészelni még azt ami
át kell vészelni még azt amit
novembert decembert januárt
még a pillanat kilobbanását!

 

VAKÍTÓ PILLANAT

Hát visszajött a Nap egy pillanatra
megtépve szennyesen egy percre még
hogy zöld üvegként hasadjon az ég
s aztán födélként zuhanjon a csapda

a szutykos eső nyálkás teteje
s ő télbe zárt tetves hadifogolyként
a föld alatt őrizze a gomoly fényt
nyirkos veremben hol rendelt helye

De visszajött még mint ki a vagonból
a szögesdróton át is fölragyog
szemek szerelmek ölelő karok
a géppisztolyos őrség szinte tombol - -

igen ez nemzedéki látomás
így integetünk s eltűnik a vágány
s mi ottmaradunk éjek szalmazsákján
s az üres természet e szörnyű váz

De visszajött és átszaladt a parkon
virágtartású nőnemü remény
rögeszme-égen egy rögeszme-fény
rögeszme-strand egy örök déli parton

lugos homályban villám-pillanat
hogy következhet ezután is bármi
ha csak lehet hát érdemes kivárni
mikor az utcán újra átszalad

 

ÓDA A BUSZBÉRLETEMHEZ

1981

 

ÓDA A BUSZBÉRLETEMHEZ

Szabadságjogaimnak egyike
kötetlenségem havi kilépője
egy aszfaltutas havi vízuma
lábméretére mért varázscipője

Pest Buda Újpest Ságváriliget -
a négy évszak pirosa-kékje robban
így préselődöm sok-sok éven át
egy aritmiás vad csúcsforgalomban

az autóbuszról villamosra
és onnan ide bérletem fölmutatva
gyermekkoromba hol foltos kutyák
futnak elém ujjongva és ugatva

s hol egy rézgombbal díszitett kapu
zöld fénybe gyúl és csikorogva nyílik
s egy körfolyosón messze láthatok
a Gellérthegyig és egy fehér sírig

A Köruton a 6-os fut velem
a 28-as zörög Kőbányáig
majd Pestújhelyig a 67-es
de egyik sem egy csöndbe foglalt ágyig

így utazom perronon ütközőn
álom-lidérces kocsikon a gyermek
ki elfelejtett jegyet váltani
kit följegyeztek s azóta figyelnek

az ég alatt vastraverzek alatt
fekete fénnyel földalatti égen - -
s kit majd magába old az erjedés
a Város izgatott bélrendszerében

de amikor fölszáll az Ellenőr
a karszalagos mindörök-hatóság
bérletemen az írás kifakul
s fekete gumók lesznek majd a rózsák

s már jól tudom az írás mit sem ér
a bérletem csak ócska hamisítvány
nem leszek soha igehirdető
és ki a Mestert látta - a tanítvány

A villamosról autóbuszon át
a júliusból hideg zuzmarába
hol a sorompó leereszkedik
vasfeketén egy végső magány ága

a fogak mögé szorult hallgatás
az eszmecsere nélkül maradt lélek
a válasz nélkül maradt kérdezés
a háztetőkön csuszkáló eszmélet

s az egykor-fiúk most csontbácsikák
s a csontnénikék volt gyönyörű lányok
kik ágyékukból szülték a jövőt
s ölükbe édesgették a világot

most villamosról autóbuszra át
és autóbuszról szállnak villamosra
s elszántak hogyha jön az Ellenőr
szép arcukat a hold ezüstre mossa

 

TÉLI REND

S a kapu elé rakjuk nyári lomjainkat
a rézfazekat melyben a Nap üledéke
és öt nyárfát is szép emblémaként

Röpít a szél kifakult lányruhákat
a nyárközépből tépett selymeket
ezüstacél rugóit könnyű ébredésnek
és alkonyuk sátorszerkezetét
futó lábnyomaid fodor homokban
és örvénylő villamos- s buszjegyeket.

A kapu elé rakjuk nyári lomjainkat
mert jön a MÉH - -
falevélfonnyadásu örömünket
és aszú pillanattal teli poharunk
s a világbéke című fikciót
mert jönnek a narancsmellényesek

Bordacsontomon bádogvégű bot kopogtat
a vak idő a vak idő
és muzsikál a bordaxilofon - -
korunk padlásán zöld egyenruhák
és zsákszövetből csüngő denevérek
a vak idő a vak idő

Mi kapuk elé rakjuk nyári lomjainkat
a lelkes egyén egész jelmeztárát
kellékeit lepergő életének

Mert hideg ujjal végigtapogat
a Kukák Istene
mert körülöttünk hull a hull a hó
mert papírjaink keringve sziszegnek
mert jelenünk már régen hagyaték
csak textília üveg fanemű
egy ezredév utolsó lomjai
magánéletünk kacatkarneválja - -
a narancsmellényesek közelednek

 

ÖRDÖGI RITUÁLÉ

Hétfőn indulni vakon a lejtőn
Kedden a léptek megszaporodnak
Szerdán gyorsul a menetsebesség
Csütörtök mélypont a zuhanás pokla
Péntek katarzis fölébredés
Szombat a vezeklés köd-stációi
Vasárnap kisimult nagy víztükör

Hétfőn?
Kedden?
Szerdán?
ésígytovább ésígytovább

 

LÉZERSUGÁR

(VÁLTOZAT)

A lakkos fekete aszfaltúton
végigtrappol egy szarvascsapat
patájuk xilofon hangzatot ver ki
rőtbarna szőrükben dér-ragyogás

és a füst fénygöbös hálóiban
madarak vergődnek farostlemez
redőnyös szárnyukon fénylik a vér
gördülnek tükröző Mercédesek
rőtpiros szőnyeg gurul a szivünkig
valaki átvágja a szalagot

Vonósok csúsztatott üvegzenéje
celesták fémsikolya
Bartók szeméből a lézersugár
áthatol rajtunk sötét szigorával

 

ANTI-JÓNÁS

Belebujtam egy nagykabátba
kisgyerekkorom éjje volt
naftalin-gyöngyök tündököltek
szóltam s valaki visszaszólt

Öltsd fel kemény vitorlavászon
vadszagú ifjúságodat
jégeső verje bár a csuklyát
a csuklya csúcsán süt a Nap

Hittem nem is a bőbeszédű
kecsegtető és dallamos
reményt rebegő öregúrnak
elhurcoltat de visszahoz - -

Lenyel a Cet mert ki van adva
emberi sorsom képlete
legyen hát nyákos belvilága
szerény személyemmel tele

Ám jött suttyomban súgva Jónás
büdös hasnyálból szabadul
aki teremt magának istent
s ki arra játszik, hogy az Úr

Nem Ninivéért Szodomáért
saját magáért bünteti
saját magáért vezekeljen
az is elég lesz majd neki - -

Kell az istennek a bűnbánat
kezemről mossam én a vért
gondolatban megöltekért
és valóságban megöltekért

Presztizsének mely öröklődik
kell ez a civil-bűntudat
én engeszteljem az árvákat
mossam tisztára az Urat

világnagyságú bűnöket mint
magamét mondjam magamét
elvállaljam az éjszakát és
úgy dicsőítsem mint a fényt

rögtönítélők zsarnokságát
hogyha magamra vállalom
tetszhalott házak fölélednek
föloldódik a jég-iszony?

Gyönyörű Jónás idehallgass
inkább a bűzös rettenet
inkább a halzsírszagú álom
inkább a Cet!

 

KERTI VARÁZSLATOK

Annanapja Annanapja

Anna-bokroknak piros bogyói vérezni kezdtek
Anna-kredencen gyöngykirakásos violák nyíltak
Anna-kislányok anna-babákkal mézízű fényben
Anna-tükörben tört lobogással foncsor remények
Anna-vitorlás ultramarinkék csöndes öbölben
Anna-lakása keleti ívelt márványjelekkel
Annanap-délben delelő csúcson zuhanó csillag
Anna-bokroknak piros bogyói vér-ragyogásban!

Forog a nyár

Forog a Nyár vörösréz tengelye
fölragyognak kemény vetélőszálak
az álmok túláradnak a szobán
a bokrokon áttört egy arany állat

Licitálás

- Kigondoltalak - mondtam én a kertnek
- Igen? - felelte - most már én is téged
- Én kigondoltam halhatatlanságod
- Én kigondoltam a növényiséged

Az örök műhely

Az évszakok váltógazdálkodása
fénye-homálya örök műhelyednek
s amitől szegény emberszivünk retteg
nyersanyag néked a pusztulás gyásza

Az álom természete

Gyors sebességre kapcsoltam világom
szédületébe látomásnak szónak
de nem bizonyult jó transzmissziónak
befelé termel ez a lázas álom 

Végszó kérelemmel

Napliánaid nemhogy megkötöztek
sőt inkább repülésre ösztönöztek

képzeld fölrepül egy városlakó
s díszkíséretként még egyetlen mondat
elment de mint a lombjavesztett fák
valahogy ittfelejtette magát
keríts be kérlek hogy keríts be
árnyékaiddal hogy teríts be
vigyázz rám mint egy gondos isten
ördögszekérre kikericsre

 

SZEPTEMBERI SZŰRT FÉNY

Álomfordulók

A vaskilincs engem álmodott
csontos ujjaim hogy ráfonódnak

és az ajtó engem álmodott
sovány kamasznak hogy majd kinyíljon

s egy lavór víz engem álmodott
borda-rácsaim hogy végigmossam

és a tükör engem álmodott
foncsor síkjain hogy felragyogjak

és a kályha engem álmodott
átölelve egész didergésem

és az alvás engem álmodott
mint egy tiszta ingbe belebujjak

 

Kontinuitás

E finom keskeny hosszú lábnyomokba
új női lábak lépnek folytatásul
a vastraverzet majd új férfivállak
emelik újabb kijelölt helyére

S a reggel ködös könnyű csipkefátyla
új nemzedékek feje fölött lebben
és a kettévált mondat folytatódik
új hangszálakon a megszakadt dallam

Valahol ott leszek továbbra én is
mint ötvözetben az egyedi fém mint
kohézió a feszített acélban
mint gyöngyragyogás egy szép nő fülében

Mint folytatható aki örökségül
egy emberdadogást egy nehéz sóhajt
egy kételkedést hagyott az utódra
a termékenyítő hitetlenséget

A korpuszt akit keresztreszögeztek
a tévedéseket és végül még az
ellen-keresztet melyre nem feszíthet
a fanatizmus nemes tagadást mert

A tagadás lesz életünk kovásza
az anya-őrzött kovász a kosárban
a kutató tagadás a magányban
hamu-homályban parázsló reményünk!

 

ÓDA A RÉGÉSZKALAPÁCSHOZ

Majd száz vagy kétszáz év után
                              majd amikor
                              nem irodalmárok
de régészek kutatják életem mint valami
                             elsűllyedt törzs nyomvonalát
s kiássák a langyos hamu alól
                             a lakást amelyben
                             meddig is éltem?
addig ameddig addig
s megkiséreltem hogyha nem is
                             az emberiségben
                             sem szűkebb hazámban
de magamban rendet teremteni

                             Szóval majd hogyha elektronikus
kutatópálcák s régészkalapácsok
körülrajzolják határaimat
egy röppálya ívét fényből homályba
sőt felszínre hozzák volt arcomnak üzenetét
sőt arcomnak volt mosolyát
cellulóz emlékét kéziratoknak
s a rólam írt értő vagy nem értő dolgozatok
elbomlott és összeérett
             kupacait
                              Szóval majd hogyha kompjúterek
csontokból fogják kielemezni
egy magatartás egész rendszerét
foszforból mészből sókból kimutatva
valaha volt mozgás ritmusait
futásba lendülést megtorpanást
bukást és emelkedést - -

                              Kétezerennyien és ennyiben
összegezik majd
koponya struktura csontok alapján
                              ez furcsa háborúban élt
s mert abban élt születéstől halálig
négy szeme volt hogy figyeljen
kettő éjjel is nyitva maradt
s kényszerült látni hátrafelé is
négy füle volt neszre riadtan
s két szíve hogy befogadjon
                             szorongást hitet magányt

                             Egy tömpe kalapács vallatja majd
                             csontjaimat
                             álmaim homályát lézersugár
                             s a kutatóárok
égre löki majd vasfényeit
                             majd amikor

 

ÉN ÉS Ő

Ismerem az illetőt hogyne!
                  mindig nyomomban
ólálkodik a kapu előtt máskor mint villanyszerelő
vagy a házkezelőség munkatársa csönget be hozzám
szemében legalább hat évtized vizsgálódása
                 utánam jött a pusztulásba is
ahol mésszel öntötték le közös sírban a halottakat - -
                 nem nem viselt álarcot soha
és nem tagadta létezésének természetét
nem üldözött nem hajszolt
nem sugallt kényszerképzeteket
nem Karinthy fiatalembere aki számonkéri
                                    azt a bizonyosat
amit ugyebár elmulasztottam
nem nem
nem követelődzik
nem vádol
csak figyel
szemében legalább hat évtized vizsgálódása
arcán legalább ezer év ráncai
nem lehet szabadulni tőle
levetni mint egy átizzadt inget
eldobni mint egy vásott lepedőt
megújítani mint egy lejárt útlevelet
semmit sem lehet kezdeni vele
mert ha kiszúrják a szemét
akkor is engem lát
s ha megvakítanak engem
akkor is látom őt
szem nélkül a szemtanút
arc nélkül az arcát
pro és kontra
összenőtt ikrek
s nincs a halálnak olyan finom szikéje
amely minket szétválasztana

 

MONOMÁNIA

Micsoda hiánya lesz a Napnak hogy egyszercsak nem süthet rám
felhőnek hogy hűvös illattalan szpréjével
                  nem permetezheti arcom
bokornak hogy jázminszagával nem bódíthat álomba
parti fövenynek hogy melegével nem simulhat testem alá
zenének hogy fülemen nem hatolhat át
                 az idegek rezgő hálózatába
félelemnek hogy nem foghatja marokra rángó szívemet
örömnek hogy nem ragyoghatja át pupillám sötétjét
boldog üvöltésnek hogy nem szakadhat ki torkomon
vér áramának hogy nem lökődhet érből érbe
istennek hogy nem lesz akinek megbocsásson
üdvözítő szónak hogy nem lehet bennem maggá
                mely kicsírázik

 

VASJANUÁR

Drótból fonták a januárt
                Vaskötelek
a láthatárt vörös csíkokra tépték
az interkontinentális északi szél
megállás nélkül éjjel-nappal robogott
               elsöpörte az üvegpályaudvart
a holdsütésben hasadtak a mínuszok
               szabálytalan csillagkerámiái

Egy lépcsőház akna-iszonya ordított
                                  a többiek
halálos félelemmel viszonozták
életünk sűrű rácsait a zuzmara
              gyöngytenyészetével beborította
a jégporondon állt egy liliputi nő
már öregedő nagy babafejével
              arcába sebet mart a gyűlölet
a manézsmester intett
de elnémult a nagy csodálkozástól

Ha visszanézek rájuk - -
             a jégvitrinek
tömbjei kéken-ezüsten ragyognak
élesrefent kések a kirakatban
álmaink fantasztikus figurái
             mélyfagyasztott remények
ezüst húrokon kristálymuzsikák
egy nagy bonyolult kristálynémaságban

Drótkötelekből sodort január!

 

ÁLOM A KASTÉLYRÓL

A szürke falon nyílt egy ajtó
hajlottan Franz Kafka belépett
nyujtotta kezét mondta látod
meglátogatlak mondta téged
illetve egész nemzedéked

Illetve mondta akiket még
e furcsa perben behivattak
kik az aktákban szerepelnek
és egy szobában hol nincs ablak
hosszú évekig várni hagytak

S ahol miért nem lehet tudni
megkapja majd mindenki részét
hol fűrészporral körbeszórják
reggel a bádog köpőcsészét
este a bádog köpőcsészét

Villanyok sárga vak tócsái
mindig siető árny-ügyészek
forgáccsal tömött aktatáskák
hóhérkalapban madárfészek
holdvillanású kifent kések

Ügyrend szerint hallgatni várni
ajtó előtt hol ajtó nincsen
ügyrend szerint hallgatni várni
csüggeszkedni egy vaskilincsen
ajtó előtt hol ajtó nincsen

Sárga ujjával papírt zörget
aki a jogot fejből tudja
magas hangon a semmit mondja
a válaszokat átalussza
nem távozik és nem jön vissza

Elégtétel és jóvátétel - -
menekülhetsz de messze nem jutsz
kígyózik vissza száz sikátor
emészt s ürít a labirintus
emészt s ürít a labirintus

 

HÁNY PERC A NYÁR?

                                 Margitnak

1981-1986

 

SZENTENDREI MÁGIA

A csiszolt üveg-élü kertben
a keskenyvállu fény jön és megy
nyakszirtjén áttetsző pihéknek
fölragyogó hulláma rebben

Ágaskodik egy sudár rózsa
megnéz és visszanézek én rá -
mint akik búcsúzkodnak némán
figyeljük egymást percek óta

És ez a pár perc volt a nyár is
ez a szép komoly összenézés
a levegőbe lendült kéz és
a vitorlázó esthomály is

A láva-mag a láng folyója
tűzcsóva összefoglalása
az est Dunába hullt parázsa
a végtelen konstrukciója

Hány perc a nyár? hány perc a fénye?
három vagy öt? egyetlen egy csak?
kitaszított és kiszemelt vagy
egy zárt rend foglya s szökevénye -

Kisér a rózsa pillantása
az üveg-élü fénycsiszolt kert
amíg magába oldva elnyelt
egy kapualj sötét varázsa

 

ELEKTRÓDÁK

1

Egy permanens légkalapács
beépült idegrendszerembe
és mintha saját szivem verne
lezúdul száz meg száz csapás

Mit kezdjek a zajártalommal?
az üvöltés már nem elég
a füldugó sem menedék
mert ami robban belül robban

Az egész létezés remeg
s bár megfogadtam nem beszélek
száj nélkül mondom mint a lélek
mert vallatóim műszerek

2

Az ver bizony - saját szivem
gép írja le dobszólamát
körüldobolja a halált
hogy nem és nem és hogy igen

Éjjel-nappal egy monitor
szikráztatja villámait
s egyszerre - riadó megint!
egy arc fölöttem szép komoly

Az összpontosult figyelem
az ég a föld apály-dagály
s a szavak rendje összeáll
hogy nem és nem és hogy igen

3

Az utókor? nem érzékelhetem -
s bár érdekel de nem leszek jelen

marad majd kőbe vésve pár jelem
hieroglifák - remény értelem

egy gondolat s jelkép - figyelt a szem
mi volt ez? megmaradás? kegyelem?

4

Megfogalmazták az ítéletet
gépek és lombikok a kritikát
s ez pontos szabatos - nem tűr vitát
dolgod csak egy:

hogy legjobb önmagaddal védd magad
a benned szét nem rombolt minőséget -
ki megitélt még nem győzött le téged
hát halálodig az légy aki vagy!

1984 NOVEMBER

 

MINT FESZÍTETT SZÁRNY

Mint feszített szárny úgy tart kétfelől
föld és ég között a büszkeségem
hogy drótakadályokon át
íme mégis sikerült kiküzdenem
függetlenségemet
                         még magam ellen is

Hogy nem szervezem a halhatatlanságot
és ime meghalok
hogy együtt növekszem a fiatal mandulafával
bár visszafelé egy másik horizontban
s ha elengeded a balkezemet
én elengedem a jobbkezedet
és rosszabbul te jársz

Pásztor-nyugalommal reggelek fényostorával
terelem egybe régi utcáimat
s teljesen új város lesz belőlük
ahol a törvényeket
fiatal párok piros betűkkel
vőlegények és menyasszonyok írják

Növesztik futtatják fonják a divat
holnapra csüggedten lógó igéit
műnemiszervek szezonja - -
halált lihegnek a helyfoglaló ifjak
mozdulni nem akaró öregek fejére
ámde a vének sem ettek meszet
inkább a fölkínált sót nyalogatják

Leültem a földre és jóillatu bokrok
guggoltak körém
velük beszélgettem
jöttek fiúk lányok
                            múltamból s jövőmből
heverem egy strandon
s a Nap kosarából
intett egy sosemvolt
soha soha nem lesz
                            isten-űrhajós!

1982

 

ARANY ÉS FEKETE

A rézöntvény-nyár harangkondulása
a vékony fények lábujjhegy-futása
folyóban arcod széthullámzó mása
egy nyírfaliget zöld csodálkozása

         hegesztőláng
         a szánk
         a záruló napok
         fémvarratok

Vergődöm ikrás sűrű mézmelegben
mint gondolat a bogár-képzeletben
hajnalt iszom vakító alkonyt ettem
egy rész vagyok az izzó ötvözetben

         hegesztőláng
         a szánk
         a záruló napok
         fémvarratok

A Nyár mint időzített bomba robban
és visszahullik parázsló magokban
mint olvadó fém csorog a csapokban
kigyulladt arcok sötét ablakokban

         hegesztőláng
         a szánk
         a záruló napok
         fémvarratok

És bronzba lángol a vadmeggyfa ága
és vasba dermed anyánk vetett ágya
és özönlik az emberiség-láva
fekete kokillába

 

AZ ÍTÉSZ

S az ítészt vajon ki ítéli meg?
a földmérőt vajon ki méri föl?
az instrukciók gyors alkalmazóját -
évadjait ki összegezi majd?

Ki minősíti egyetlen egy szóban
a félreérthetetlen végterméket
a szétindázó áltudós halandzsák
nyelvi rémtetteit?

Ki méri föl ha mérhető e ráknak
ollója hány rügyet nyesett -
mit tarolt le a filosz-filoxéra
s mennyi nemes növényt ez a gyomirtó?

A lábjegyzetek nem győzik már lábbal
buzgalmát nem fékezi a halál sem
s ha föltámad és mindig más alakban
papír papírt petézik

 

VASKÜSZÖB

Énvelem aztán jól megjártad
álltál egy hideg vasküszöbre
gyötörtelek mint sav a fémet
hogy fölragyogjál mindörökre

S bár a hasonlat tökéletlen
mégis pontos mit összefoglal
lassan záruló ajtó lettél
mell börtönében nehéz sóhaj

Hideg esőben selyemernyő
fémszerkezete őszi égnek
kódrendszere egy kiáltásnak
jelrendszere a segítségnek

 

LEVÉL A PULI-NEMLÉTBŐL

Nyakörvem nyakadban
                  s ki fogja vajon a pórázt?
az északi szél?
s tartod a lépést vele?

Hogy vagytok nélkülem?
szóltok-e hozzám a hallgatással?
csahol a csönd?

Tudom a nagyobb bajok!
                éhező lengyelek fagy szigorában
vesztébe futó világ -
tudom tudom
nagyon is megtanítottál

Mennyi titkodat ismerem
               láttalak sírni
futni örömtől
szemedet dörgölni munka után
reggelek felé szaladtam veled
angyalok nem látható lábnyomában

Körmeim neszét a parkettán hagytam
árnyakra uszíthatsz üldözöm őket
hideg orrom a tenyered érezheti
körözöm álmaid fényköreit

Én is csak álmodlak téged
futtatlak éveid bokrain át
nyakörvem nyakadban
             és mindig visszatekintesz!

 

FOLYTATÁST IGÉNYLŐ VERS

Életünk rendetlenségei
                   cseppkőbe dermedt torzók
alvásunk mélyén bálványként fölsorakoznak
elintézetlen ügyek valahavolt nőkkel
álbarátokra pazarolt érzelmi gesztusok
rosszul sikerült férfias önérzet (észre sem vették)
haza- és világszeretet
                  prófétagőg reklámja nélkül
és külön rock-csapat nélkül
                         Európa szinterein

MÉH telepeken rozsdától ragyogó
tegnap még nagy igazságok
félfogaskerekek gipsztömítéssel
alkatrész szavak idomai
                   szétroppant gerincű tengelyek
szélütött kazán melyben a hóesés termeli a hőt
el nem intézhető gyülöletek elemei
ócskavas diktátor
                 ámde a szája még mindig mozog

A szép és igaz és egyéb közhelyek foglyaiként
itt állunk fivéreimmel
                 hugaimmal és kisöcséimmel
bűvölve és megbűvölten
                a fin de siècle fényrohamában
az új ezredév küszöbén állunk
                        azzal a gyermeteg hittel
hogy összeszereljük szétdobált fogalmainkat
s a labirintusban kézenfog egy kéz
amelyet egy másik kéz melege érint
és kezek és kezek és kezek eleven lánca -
s így megtaláljuk a mellékfolyosót
                                   a fősugárutat?
mikor is?
holnap?
holnapután?

 

PROGNÓZIS NÉLKÜL

Lebontják lassan szétszerelik már nyarunk fénytraverzeit
borzongó selymét hűs reggeleknek felgöngyöliti a szél
combjait fázva egymásra zárja elheverőben az est
fölforr a szilva buggyan a földön vastagon lila iszap

Útlevelet vált vízumért fut ki így remél menekülést
mediterránként kér bebocsájtást örökös homálylakó
fókazsírt gyűjt már az okosabbja prémekre spórol a nő
fölfalta Karcsit szegény a Cápa iszonyú rotációs

 

SZENTENCIÁK NÉLKÜL

Végülis nem az ügyes hangsúly
hitelesíti majd a szót
csontváz-vigyor leplezi majd le
a magát átmaszkírozót

Végülis - mi marad meg végül?
összegezi majd az idő?
elsüllyedt évek fölmerülnek?
halottnak foga-haja nő?

Teremt az ember maga embert
ki gondolkodás vér ideg
s bár saját szenvedése árán
egész önmagát méri meg

Nem hibátlan nem csalhatatlan
s ha visszanéz - előre néz
az utókorra nem bízhatja
melynek nélküle nyoma vész

Látod Lajos szentenciákat
írok születésnapodon
hogy végül szentenciák nélkül
köszöntselek ilyen jogon:

mert nemesebb és bonyolultabb
egy magatartás rajza mely
mint pályakép felei a mának
s a holnapnak is az felel

 

SZÁZNAPOS ÖNKÍVÜLET

Hát igen Nyár
                          ez gyönyörű volt tőled
ahogy játszottál a szélben a fiatal fákkal
s az alkonyat kezébe nyomtál egy kupolát
s ahogy jöttek sorba az új nemzedékek
nimfák és klaunok
                        légtornász mosolyuk bűvöletében
igen igen ez gyönyörű volt
ez a száznapos nonstop önkívület
a cirpelő ezüst szökőkutak
megvadult fénycsövek tánca az éjben
s az aszfalt gödreiben eső után
az üvegzöld álmélkodás

A mérőón nem ért tengerfenéket
s egy szoba négyszögében
                    elfért a végtelen
családi faágyban ébredt a Nap
s a Hold egy kétajtós szekrényben tünt le
a szaladó reggel lábnyomait
még sugározzák a barna tetők
                   igen igen ez gyönyörű volt
(rakétalövegek krómacél torka
                  köröskörül a Föld bekerítve)

 

AZ EGYSZERI CSODÁT

Az ősz öntöttvas rácsain
égő jelek
a vadrózsák kis tűzbogyói
az ősz öntöttvas rácsain
a kapaszkodó emberindák
kezek kezek

Fémolvasztó forrasztópáka
lehunyt szemem mögött a Nyár

Az ősz öntöttvas rácsain
túl kezdődik a hadgyakorlat
fedőnevén a fagyhalál-show
a dombtetőn
túltáplált főtisztek futkosnak
szemükön látcső
gyomrunkba látnak vetett ágyba
női lágyékok sátrait lesik
gyöngyfélhomályu asszonymelleket
leleplezik a nyári látomást

Hólyagpapiron szabatos terv készül
fókazsír eszkimólét
párszavak a mínusz tizenötben
mondatok zuzmara-köre
és szürke jégplató

Hát gyújts tüzet és védekezz
mérsékelt égöv fázékony fia
állati bőrök helyett értelemmel
érvekkel védd magad
hogy visszaverd a Tél stratégiáját
s hogy fölmutathasd végre
a Tél fehér drótsövénye fölött
szép karcolatlan arcod
meggyötört öreg arcod
és messzenéző arcod
és szemüveges arcod
kimunkált emberarcod
teremtett remekművet
az egyszeri csodát

 

KILÉPÉS AZ ÉJSZAKÁBA

Már aláírták az iratokat
a koffer lezárva
a pecsétőr ásít
már nem hiányzik egy félóra sem
az elutazásig

Még pupillámban a szülői ház
a bérház az udvar
a homályban lebegő régi lakás
a pillanat mikor lehulltam

A mellkas már átvilágítva
és foszforeszkál a bordák sora
a mell kosara
a kartoték lezárva már
de kinyílik a szemhatár
mert lesz még egy nagy vacsora
és csillárként kigyúl az ég
és tündököl az estebéd
s a szám körül szétrajzolódik
az elhallgatás mosolya

Az üvegfülkében egy figyelő szem
mely útlevélképemmel összehasonlít
mely azonosít
az identitás
hogy én vagyok én

Kilépek a megdermedt éjbe
a pikkelyes ezüstben még egy közeg
ki ezüst kezével megálljt int
és feszített tenyérrel vizsgálja át

a három inget az öltöny ruhát
és bólint

Nem viszek magammal semmit uram
itt marad minden
itthagyom titkaim
mutatok hátra
falakba zárva az ébredés
felfüggesztettem a Napot egy ágra

 

ROBINZONÁDOK

A belső tenger

A belső tenger amely
türkiz és rózsaszínű volt
a belső tenger amely
hajnalban aranykehely
melyből egy szakállas isten
szép piros ajakkal kortyolt
tajtékos közelt tág végtelent
a belső tenger amely
bennünk az üvöltés
bennünk a csend
hajót és halált az égig emel
s az eget a vízre simítja
a belső tenger amely
a belső a belső amely
türkiz és rózsaszínű volt
                   egyetlen véres olajfolt

Az öböl

Mint vértől átszőtt női ölben
egy korallpiros zárt öbölben
sokszáz évig feküdtem én
s fejem alatt
a nap
hajpihe-párna s benne fény
csak később amikor a sás
lábam s kezem összekötötte
s az émelyítő rothadás
nyálkás anyagát partra lökte
s az algák zöld uszonyai
rámtapadtak s mint egy mai
Jónás ha nem is bent a Cetben
egy bűzös kelepcébe estem
s az Istenhez így kiáltottam
Igaz hogy híved sosem voltam
jajomban nem hívtalak Téged
most sem várom a segítséged
mely szabadítja jó fiát
de némi eleganciát
- van erre ok -
már csak gyakorlatodnál fogva
elvárhatok
Hogy elhitesd magad magammal
hogy lehess angyal
hogy légy kerub
aki előtt hitetlenségem
leborult
s hogy amikor
testem kagylóként összezárja föld s az ég
érezhessem az öböl trópusi hevét
korallpiros húsgyűrűk melegét

Péntek

Péntek vagyok mert pénteki napon
szólított elő uram a bozótból
hol agyam minimális terhelése
gyanutlansággal töltötte szívem
Makogó társam vörös hímmajom volt
ha neheztelt a fenekét mutatta
s én tollat tűztem feneke lyukába
hogy válaszoljak jókedvem szerint
Egy ideig egy pálma volt a múzsám
haját piros virággal díszítettem
költöttem hozzá egyetlen egy verset
s ő szült egy gyengéd ágat énnekem
Gyíkok pikkelye kígyók szigony-nyelve
ősfák homálya hűvös székesegyház
mohán aludtam keserű gyökérrel
gyógyítottam nem-ismert lázamat
Már úgy hittem vagy hittem némileg
hogy ez a valami amiben élek
hogy ez a valami a valami
a hogy ez a minden és hogy nincs tovább
Elképzeltem egy bordára szőtt asszonyt
éreztem húsát bőre illatát
ágyéka szőrét melle gombjait
megsimogatták mohó ujjaim
S amikor uram rámkiáltott akkor
azon a fényes pénteki napon
vékony hangon kiáltott s azt reméltem
a képzeletbeli asszony kiált
S így kiléptem a menedék-bozótból
s ott állt egy megperzselt európai
láztépte szájjal eszelős szemekkel
és rámfogta nem-ismert fegyverét
Egy strukturába kell hogy illeszkedjél
ezt mondta s nem értettem a szavát
csak később tanultam meg gyakorlatban
hogy mit jelent a furcsa jelbeszéd
Sokezer-éves kultúra jegyében
tanultam hogy kell tüzet gyújtani
és elvégezni az anyagcserét
a lakóhelytől kissé távolabb
Így lettem része a társadalomnak
amelyre mondhatom büszke vagyok
szabadultam az esetlegességből
és átélhetem már a bizonyost
Átértékeltem a fogalmakat
amelyeket az ősbozótból hoztam
rabság szabadság demokrácia
ez Péntek fiam mind viszonylagos
S hogy viszonylagos és hogy kinek szolgál
a civilizált elv megtanított
egy folyton változó értelmezésre
a fönnmaradás kemény kényszerében
Uram ontotta a nemes eszméket
de háncsostora csattant hátamon
ha szolgálatom hiányt szenvedett
a gyenge feledékeny agy miatt
Tőle tanultam meg a rettegést
a szabadság szavából a rabságot
hogy alvásban is jön a félelem
mint háromfejü ötkaru lidérc
S ha gondoltam a zöld bozót-homályra
s ha álmom ágain hintázva függtek
a piros majmok s karmos madarak
én nehéz fájdalmamban fölzokogtam
Mért nem szedsz nyugtatót
így szólt uram
itt szabadon találsz valériánát
ellened
mondtam nincs valériána
mert megfullaszt a nemeslelküség
Ahá felelt magasabb fokra léptél
a lázadás - ez intellektuális
fejlődésednek már biztos jele
                           
és átdöfött.

 

A MŰVELET CSŐDJE

Az álombeli elegáns hotel
illemhelyére kényszerülve láttam
a röhögtető s olyan szomorú
embert alázó engem lealázó
mulatságosan torz pillanatképet
Ahogy a hall oszlopos csarnokából
mely csupa márvány faragvány s arany
a szalmiáksavas terembe léptem
mert terem volt ez is
                      bár húgyszagú
(nem szívesen irom e naturális
de megkerülhetetlen szót ide)
a repedt piszoárok őreként
egy tojásfejű sorhajóparancsnok
lerobbant admirális ült
                     az őr
valami tépett aranypaszomántos
díszgombos s kékjevesztett uniformis
harmonikás és megtört zubbonyában
                             s újságot olvasott
orrával érintve a betűket
mig körüllengte őt a pisiszag
De amikor beléptem összerezzent
kopasz fején pár hajszál kuszasága
a sok papírt elejtve
                  a fejére
kapkodva bár sapkáját igazítva
teljes díszöltözékben
tetőtől-talpig olyan fegyelemben
ebben a szagban ünnepélyesen
hogy érezzem
                itt lehet bár vizelni
de ő helyén
               és fején a díszsapka
így fogad ő hogy tudjam
                                 ez a hely
mint más helyek
                   éppen oly ünnepélyes - -
és éppen ettől nem ment a dolog

 

MAGAMHOZ VISSZA ÉN

Én bizony ottfeledtem magamat
s egy zebracsíknál állok tétován
ahol két sugárút találkozik
s a széndioxid fullasztva köhögtet
Én továbbmentem tőlem de a szem
az ottfelejtett - eszelős reménnyel
utánam bámul hátha visszafordul
az eltávozó és váratlanul
ahhoz a keresztúthoz visszatér majd
magamhoz tér majd vissza mint aki
vállára veszi azt az útkeresztet
vibráló fények ezüst ívelését
a zaklatott emberek vonulását
a hazatérő férfiakat nőket
a szobát amint majd a fény betölti
az ágyat melyben egyszer elaludnék
és ujraálmodhatnám magamat
akit egy zebracsíknál ottfeledtem
ahol két sugárút találkozik,
s ahol sötét szememmel visszavárom
őt aki én vagyok

 

GYALOGOS HATALOM

Gyümölcsöt eszem
                   bort iszom és
süt a Nap rám
marhaság lenne
                  hogyha mindezt
abbahagynám
de hiányzik is belőlem az
önkéntesség
hogy ime tessék
fejem nyakam
zuhanjon le a nyaktiló ha van
én ilyen olcsón nem adom magam

Mert hangoztatom
váltig örök pesszimista
szomorúságom nem válthatja senki vissza
és tajtékozó haragom is gyönyörű
mint ez a júniusi délután
e pelyhes ölü és e tárt ölü
kinek kortyolja ízeit a szám

A nap zizeg mint kérődzőnek az alom
két mell között pihen fejem
lehet hogy ez megszámolható alkalom
de nyögdécselő diktátorok
és csattogó műfogsorok
ellenében ez a konok -
a gyalogos hatalom

Gyümölcsöt eszem
                             bort iszom és
süt a Nap rám
marhaság lenne
                             hogyha mindezt
abbahagynám
de hiányzik is belőlem az
önkéntesség
hogy ime tessék
s kik úgy vélik hogy sorsomat igazítják
megöljék bennem emberségem édesanyját

 

CSONKA REKVIEM. ILLYÉS GYULA

Hogy halhatatlan
                            nem vigasz
hogy teljes élet
                            nem vigasz
hogy nyolcvanegy év
                            nem vigasz
hogy örökhagyónk
                            nem vigasz
                            csak az
tép idegünkbe
                            a csapás
a déli napfogyatkozás
                            az irreverzibilitás

Hogy örökre kihunyt a szem
                            benne a tél a nyár
a kutató lézersugár
mely úgy világította át
az összeszerkesztett hazát
                            az igazat a hazugat
mint a tisztázó akarat
mint csillagvisszfény csillagot
rézből kovácsolt napkorong
                            a föld s az ég
                            kerületét

Fehérbe öltöznék
                            a gyász
egyetlen fehér ragyogás
sokezer éves és mai
                            hullámai
árasszák el a temetőt
a földbe sűllyesztő időt

Mert nem igaz
                       magunkat áltató vigasz
hogy a lángelme nem halott
nem tudni meddig s hol ragyog
                       s ki életében hű konok
a halálban nem ugyanaz

Legyen a halál átkozott
mert ő a zuhanó sötét
mert vele nincsen párbeszéd
kit a fekete szél hozott
és úgy szórja szét csontjaink
hogy kijelöli börtönünk
örök hazánk határait

1983. április 22-24

 

VÁRATLAN REGGEL

Kinyílt egy ajtó a Nap ajtaján
vasfésűtől lazul az ég haja
széthullámzik a lányillatú haj

Borítom arcom e selyembe én
mindegyik szála szöszös puha fény
nagy mellkasként lélekzik a talaj

Úszom mint hátúszó fölfele lát
táguló szememből az alvilág -
nézi az aszfalt az ég homlokát

Az ájult alvás mélye szertenyílt
váratlan reggel! szabadulsz megint
kiáltozol - az emberség! a jog!

és úgy reméled hogy majd ez a nap
ez éjszakáig érő virradat
az égre tűzi kétes csillagod

 

FELEDÉKENY ISTEN

Már lassan mindenki annyi éves -
      micsoda devalváció!
      fölhabosított üdvriadó
      szót szül a szó
Vénsége jogán ő is megdicsőül
      a vádaskodó a rágalmazó

Ennyi vagy annyi mégannyi éves
      dolgozik furt az éremverő
      s a fényben ő
      köszöntő szavaktól emelkedő
Hallgat az utókor hallgat s felejt
      a temető

Már lassan mindenki annyi éves
      felejt az üldöző s az üldözött
      máma vagy holnap s már
      kopog a rög
Feledni igyekszik az isten is
      és nyöszörög

 

A MÉRTÉKTELENSÉGHEZ

Megtörtént hát a szikrázó partraszállás
benyomult a lépcsőházakba a trópusi lihegés
a lift mint gyémánt nyílhegy átdöfte a födémet
a házmester lába elé piros virágokat raktak
a hagymák fölcsiráztak a csarnok vastraverzéig
sugárban locsoltak a fényes rézcsapok
s egy szobor kis fütykösével elpisilte magát
egy hímmajom gyönyörű beszédet makogott
pálmafa hölgy legyezni kezdte a galambokat
megadták magukat a fák a ligetek
egy torony fölemelte bádog kezét
hogy igen igen
mi ötven vagy hatvan év óta várjuk
várjuk a várjuk a -
                                 micsodát is kérlek?
a Nyár rémuralmát?
nem kedvesem
nem nem kedvesem - -
korlátlan hatalmát a valószínűtlenségnek
a léghajózó álmok abszurditását
hogy én te lehessek
s hogy te lehessél én
a mértéktelenségben!

 

BABITS. RAPSZÓDIA

Az őrtorony

Hogy néhányszor kezet fogott velem
hogy leközölte néhány versemet
ez csontjaimon is majd átdereng
                a gyémántbarna szem

A könyvtárszoba komoly esthomálya
mely a tétova kamaszt körülfogta
s hol a fiút egy lángelme fogadta
szűrt lélegzet s a csend
               maga a légszomj

Már kezdett éjbe hullni a világ
és írástudók álltak át a Rosszhoz
               mondhatni a gonoszhoz
                jövendő gyilkosokhoz

ott állt Babits
               törékeny szikáran
nem elefántcsonttorony
                            őrtorony
a Délivasut felől a korom
arany szemcsékkel ereszkedett lágyan

 

Ég és föld között. 1940-41

Szűkül a gége néma száj
Babits Mihály Babits Mihály

Bordára fogyott test zihál
Babits Mihály Babits Mihály

Keríti hazánk a halál
Babits Mihály Babits Mihály

Szörny szomszéd perzselő aszály
Babits Mihály Babits Mihály

Ordas törvények vak viszály
Babits Mihály Babits Mihály

Beszélgető füzet - a fáj
Babits Mihály Babits Mihály

Cenzura köd drótakadály
Babits Mihály Babits Mihály

Ég s föld között egy cérnaszál
Babits Mihály Babits Mihály

A néma száj nem néma száj
csövek közt jajdul kiabál

Hang nélkül jajdul kiabál
Babits Mihály Babits Mihály

Légy igénk kimondott szavunk
                   hogy nem vagyunk magunk

Az a villamos ott a Széna-téren

Az a villamos ott a Széna-téren
           ahogy rájuk ereszkedett az est
már örök járatként zörög szivünkben
                     amikor J. A. kalapot emelt
s a másik -
                     B. fölemelte fejét
"hiszen lehetnénk
                      jóbarátok" -
írtad
a megkövető megrendült sorokban
te félreállított

Mért nem akadt egy közvetítő szellem
egy vele kibékítő jóbarát
hogy méltó helyedre kerülj
hogy használt ruhát többé ne viselj
s ne nyelje fényed a közöny köde
                        önérzeted őrlő nyomorúság

De az a villamos akkor a Széna-téren
az ereszkedő országos homályban
és az a suta kalapemelés
máig is itt világít
hogy megkövetted azt az öregebbet
a szellemet ki érti verseid
miközben hullt a sűrű szövedék

Az a villamos ott a Széna-téren
a rozsdamentes síneken zörög
esténként s olykor késve egy kicsit
de többnyire nagyon is pontosan
két egymásra figyelő utast szállít
akik lehettek volna jóbarátok
két lángelme hazánk jégkorszakában
                   emberségükben iker-csillagok

 

RÓMA RÓMA NOVEMBER

Hát megláttam Rómát bár Marcus Aurélius ellovagolt a helyéről
őt most tatarozzák
          de kaptam egy pápai áldást Szent Péter terén
és fokhagymás kagylót spagettit meg sűlt rákot ettem
                             a Campo Dei Fiorin
hol Giordano Brunot az égbe emelte a máglyahalál
s ültem a Piazza di Spagna lépcsőfokain
Fellini szemével figyelve a lányok s fiúk tömegét
egyetlen tüdőből lélegző nagy test áramlatában
                             és ittam a sört piédobozból

A diadalív Titusé is beállványozva
                ott vonult alatta talán egy rabszolga-ősöm
szakálla ágbogai megalvadt vérrel tele
s bár ama győztesek elkeveredtek a porral
hüvelykujj-intésük rettegi ma is az emberiség

Rőtbarna téglafalak
                pineák gyengéd ecsetje az ég vásznain
ókori oszlopok processziója
kanyargó utcák homálya üvöltő autóroham
Aldo Morót itt lelték egy csomagtartóban
               házfalon tábla virágkoszorú

                             A csodát és iszonyatot
öblíti sulykolja ontja a Város varázsa
                             etruszk kőhajadonok
egyenes vállukon kék horizont - közelednek
          hogy fér egy ember szivébe a látomás?

 

ÜNNEP UTÁN

És folyt a küzdelem török irháért
Torino-kék Ladáért folyt a hajsza
HI-FI toronyért Chanel parfőmért
könyökharc futás vad lábdobogás
a bőrközel Az iszony kamerája
egy végső pillanat torz szemszögéből
a vartyogó száj s mélyvörös torok
fuldokló örvényét megörökítve
az Ünnepet világította meg
azazhogy csak az ünnep küszöbét
a fénysuhintó déli éjszakát
kannibál közelharcot javakért
Habzott a szűk és elegáns utcákban
a most és soha vad ámokfutása
az inak izmok csontok rohama
a csontvázak ezüst ölelkezése
Istenem most már véget ért az ünnep
izzó gúlában az emberhalom
a szelíd omlásban éhenhalók
nyitott szemükkel az eget lesik
és földalatti vasbeton silókban
feszült vigyázzban állnak a rakéták
míg odafönt az új szöveg világít
TÉLVÉGI VÁSÁR
                  ÁRLESZÁLLÍTÁS

 

ADDIG LEGALÁBB

Csak attól kimélj meg Uram - a panasztól
                                             számat reteszeld be
ha jajgatni kényszerít kín s fájdalom testem gyalázata
hogy közönyös fülbe ne jusson az únt szöveg tört dadogása
nem fegyverletétel a búcsú -
                                            zászlólevonás

Zászlólevonás?
                                  szép lenne ez retorikának -
egy szem meg egy száj meg egy lélek alámerülése
ha része csupán az Egésznek
ha egyetlen ember bukása csupán -
                   a leltár hiánya az emberiségé

Ez fegyverletétel igen!
s ki sárból és égből teremtette bizarr csodáit
elviszi magával a hétszer-homályba
                 az értelem fényeit gondolatok ragyogását

Az utókor - mondod majd idétlen féldadogással
a majd s ezután - nyüszít sóhajt az önbecsapás -
                                   de kit érdekel az utókor?
hogy kinek kezére kerül amit teremt az ember
a jövőben éppoly esetleges bizonytalan
                                   mint megméretésünk a mában

De addig is őrizd amíg magad őrizheted
egy látomás tüzeit parazsát árnyékait
a fogalmakat hamisító jelenben
őrizd tudatodban a szavaidat
és őrizze vidia-késsel megmunkált szived
mint madárhalottak közt lépkedő ornitológus
még szemében őrzi a szárnyak sötét csapkodását
és szorítsd a filc-ceruzát a kezedbe
mint zászlórudat egy olajnyomaton

hogy legalább addig
hogy addig amíg
                        addig legalább
                        addig legalább

 

FÉRFI A SZÁZADVÉGEN

Keresztury Dezső 80. születésnapjára

Keresztury
                  a nemes magyar sorban
jelen vagy tiszta karátfokon
Arannyal, Babitscsal s Pap Károllyal rokon
tisztázó értelem egy ködhomályos korban

Szigorú számonkérő a humánum nevében
európai s magyar!
                             mint a legjobbjaink
korrektora a jónak, a tanítás szerint
mit génjeidben hordasz

                                A dunántúli égen
láttad meg azt a fényt s azóta hordozod
hogy szertesugározd az örökölt eget
s hogy szineidre bontsd szavad költészeted
férfi a századvégen égre néző konok

Kérdező-felelő a sorssal szembenéző
reménytudó vigasz
ki műveiddel arra tanítasz
hogy újra nekiállni hogy nincsen soha késő!

 

KÜSZÖBÖN

A hajnal kék fedélzetén
a párák rongycsomói
laza fürtökben függenek
s a fény mint egy hajóhíd
víz s ég között
                       a forgalom
a fönt s a lent cseréje
fölhabzik perceken belül
az új nap rögeszméje

A törékeny gipszangyalok
- orrhiány zúzott szárnyak -
a tetők ívei alatt
kórusban összeállnak
s fölhangzik az ezüst korál
földübörög a pálya
s szétpattan az önkívület
lezárt üveghomálya

 

MITOLÓGIA 1949

Sem aranycsillagos kékbársony sátor alatt
sem gipszmáriás oltár gyertyái előtt
sem papnak sem rabbinak -
egy porszagú szobában mondta ki az igent
Budán a Széna tér egy kis hivatalában
V. E. és Dlabola Margit
halandó a halandónak egy pillanat
örökkévaló önkívületében
és aláírta a papírt két tanú is
            két alkalmi idegen
sok maligánra hitelesített hitelesítő
miközben Isten fehér keze a fejük fölé úszott
s egy eltévedt felhő is mint menyasszonyi fátyol
s ők elindultak ketten a Városmajor felé
a Nyárelő meggyhabos virágai alatt
és villamos villamost követve rézcsöngetéssel
őket üdvözölte a sinek fordulóin
és ónhallgatással hallgattak a kupolák
és ökörfej álarcban jöttek a Fény utcai mészárosok
s egy virágárus bódé teljes készletével
                                   a levegőbe szállt

 

APAFEJ VIGASZTALÓ

Ifjak biztatnak
                         apafej nem vagy te olyan öreg még
könnyű nekik -
őzfutásukkal hajnalszemükkel
oly vibrálóan nagylelküek
mint voltam vala valaha én is

Magamnak előlegeztem vigaszt?

 

ILLENÉK MÁR

Egy bizonyos életkoron túl illenék már
a kellő komolyság jegyében abbahagyni
a versirást - mely nem egyéb - infantilizmus
egy fölriasztott gyermek vad kiáltozása
Hát költ a költő - nem tojást költ
                                            vallomást költ
világfájdalmát közli és hascsikarását
s a titkok üvegajtaján túl elsuhannak
a vágyak s álmok bolyhos-árnyas figurái
Rejtett tavalyi napsütés asztalfiókban
egy képzelt madárraj és képzelt horizonton
rögeszmék elvek igazságok ideálok
s a megtépett hit összegöngyölt lobogója
A készlet -
               
papírlapok súlyos kötegekben
ideje lenne kicsempészni a kukába
rézmargaréták izzó parázstulipánok
kilincsek melyek ajtót soha nem nyitottak
A címkék -
               
védd fogalmaidnak tisztaságát
a szavakat amelyek ma is őrizendők
hogy ne lepje szobánkat szánkat kenyerünket
a hamisított hírek mindennapi szennye
Hát éppen ez az
                   ideje már észhez térni
és ugy tenni hogy - és csinálni már a semmit
és pörgetni a semmit bűvészmutatványként
és szögesdrótból varázsolni meggyfaágat

 

AZ A NAP

Hivatalos vagy nem hivatalos
félünnep-e vagy tán a legnagyobb?
kamasz szememben az a régi nap
frissen ragyog

Lehettem s voltam kitagadva bár
nemzeti félárva egészen árva
kék lüszter zakómon ma is ottmaradt
az a kokárda

Úgy emlékezem hogy sütött a nap
azon a napon mindig napsütés volt
két vonal ház fölött a végtelen
kavargó égbolt

S jöhetnek ma is a kitagadók
a semmit kántáló litániások
magamnak igazabb őre vagyok
míg rá vigyázok

1984 MÁRCIUS 15

 

LEVÉL SCEAUXBA SZÉLPÁL ÁRPÁDNAK

A Forró hamu olvasásakor

Hogy pátriárka vagy?
                       megtalált forrás újrahangolt dallam
a robbantott szavak most rendberakva
                       bár mondják a mondhatatlant
ötödfél évtized nem omlasztotta be
                       de a felszínre hozta
a múltba zárt világ mélyeit-csúcsait
                       nyolcvanhat év a rosta

Szerkesztőm vala
                   folyosó mélyein soványan álldogálunk
lázas reménykedők
                   a vers lett a hazánk az otthonunk az ágyunk
kezünkben az a vers és mindig az a sárguló papírlap -
kik már a föld alatt s még akik idefent
                                  egy üzenetet írnak

Kávéház hat pohár szitáló lámpafény s alatta Kassák
így vitted a hazát a határokon át
                                  te nyugtalan avangárd
ujjaid közt a föld meleg francia föld
                                  de gyermeki humuszként
hűséged foglya vagy
               s ragyog a téli csúcs rézöntvény juniusként!

1984 JÚNIUS

 

EGY RÉGI VERS
NÉMI IDŐSZERÜSÉGGEL

Kihagynak ebből abból mondod
sorolod mint a tíz csapást
nincs a neved állószedésben
kibírtál minden kihagyást
nem vagy az örök névsor tagja
na és - az mondd meddig örök
hány évig gilt az arany névsor
gyalult deszkán dobol a rög

Persze ez csupán moralista
savanyú-szőlő-szóbeszéd
riszálja közben fent a fényben
ünnepelt nő a fenekét
izmai finom ritmusával
seggét riszálja a divat
majd lesz belőle rokkant isten
majd lesz belőle bűntudat

Ne lesd a névsort nagyon kérlek
egyértelmű légy mint a kés
mint a fémforgácsoló szerszám
s bonyolult mint a szenvedés
túléled majd elhallgatóid -
nem szabadulsz tőlük soha
két hónap alatt ivarérett
tehát a patkány szapora

 

RADNÓTI NOVEMBERE

Egy viharkabát, egy notesz

A vers kisugárzik a földből egy notesznyi vers
                                és csattog a viharkabát
mint véres vitorla a kísérteties novemberi fényben

Az abdai tarlók éles rögein
                                rongyokban bukdácsol az Isten
Nap-szeme kifolyt
de versben beszél mert arra mozdul az ajka
és fölülről látja most is a hazát
                                mely nem látja őt már

És az erkély s az a cukrászda!
egy törékeny nő sugaras - versek szövetében -
csattogó viharkabát - -
                  s a bordák falán egy notesznyi vers

 

Egy öregember a talponállóban

Túl sovány volt ahhoz, hogy még tovább menjen
és hogy fölüvöltsön - ahhoz meg túlszelíd
mint ama Jézus kihez hasonlított
de zsidó volt az is
hát odapörköltem!

Tudhattam volna hogy ilyen nagy ember?
S hogy velem öregszik?