ÉLETRAJZI ADATOK
	A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból
	A Magyar Életrajzi Lexikon szócikke
	A Kortárs Magyar Művészeti Lexikon szócikke
	Önarcképek
	Időrendi áttekintés
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

(1895, Marcali - 1982, Budapest)

1915-ben Nagybányán Thorma János és Réti István növendéke volt, a háború azonban hamarosan véget vetett tanulmányainak. Leszerelése után előbb Budapesten, majd 1921-től Bécsben, 1923-26 között Berlinben élt. Korai munkái az expresszionizmus és némiképp a nonfiguráció jegyében fogantak. Lendületes pályakezdéséről s a berlini sikerekről rézkarcai tanúskodnak. 1924-ben fordulat állott be művészetében: a látványélményből táplálkozó festészet útjára lépett.

1926-ban hazatelepedett, csatlakozott a budapesti Gresham kávéházban találkozó művészek csoportjához, akik továbbfejleszthető hagyományként fogadták el a nagybányai eszméket; a természet és a benne élő ember érzelmi és formai kapcsolatának festői megragadására törekedtek. A csoport tagjait jellemző számos közös vonás közül a legfontosabb a látott valóságból való kiindulás, amelynek festői eszközökkel történő újraalkotása személyes érzelmi világuk hű tükre. Bernáth Aurél festményeinek elsődleges célja a gondolat, érzelem, hangulat kifejezése. Határozott szerkezetű, a formák mesterien megalkotott téri rendjére épülő festményein ünnepélyes hangot üt meg, de egyúttal tartózkodó líra is árad belőlük.

Korai művei bársonyos felületű pasztellek. A 30-as évektől készülnek tüzes színű olajfestményei. A 40-es évek derekától ismét műveli a pasztelltechnikát, képeit az otthon melege, meghitt légköre inspirálja. Olajképei ez időben főleg balatoni és budapesti tájképek, illetve állami megbízásra készült életképek. Táblaképeinek sorát 1950-től monumentális kompozíciók bontják meg. A tervezés szintjén abbahagyott művekre és az elkészült falképekre egyaránt jellemző a nagy felületek kompozíciós összefogására való igény, s a téma gondolati tartalommal való feltöltésének szándéka.

A kiváló írói adottságokkal is rendelkező festőművész egyúttal számottevő írói tevékenységet is folytatott. Számos esszéjét többkötetes visszaemlékezései követték. Bernáth Aurél festőművészi és írói munkáját 1945-től művészetpedagógusi tevékenység egészítette ki. A Képzőművészeti Főiskola tanáraként tudatosan is végezte azt a hagyomány-átörökítő feladatot, amelyet művészi alkotómunkájával már a 30-as évek elején megkezdett. Több más kitüntetés mellett 1948-ban és 1970-ben Kossuth-díjat, 1950-ben Munkácsy-díjat kapott. 1958-ban pedig elnyerte a brüsszeli világkiállítás aranyérmét. Bernáth Aurél egyike azoknak a mestereknek, akiknek munkássága által fennáll a kontinuitás a 20. századi magyar festészet alapjait megvető nagybányai művészettől napjainkig.

Forrás: http://www.hung-art.hu/index-hu.html

Bernáth Aurél (Marcali, 1895. nov. 13. - Bp., 1982. márc. 13.): festő, grafikus, művészpedagógus, Kossuth-díjas (1948, 1970), Munkácsy-díjas (1950), érdemes művész (1952), kiváló művész (1964). Pártos Alice orvos férje, Mária apja. 1915-16-ban Nagybányán Réti István és Thornsa János mellett szerzett művészetiismereteket. 1921-ben Bécsbe költözött, expresszionista rajzait Graphik c. albumában jelentette meg. Ezekről a munkáiról 1923-ban Hevesy Iván elismerő hangon szólt. 1923-1926 között Berlinben élt. Első és második kiállítását - absztrakt expresszionista műveiből - is itt rendezték meg a Sturm kiállítóhelyiségében. 1926-ban hazatért, 1938-ig Budapesten és Pöstyénben élt. Közben utazásokat tett Olasz-, Francia- és Németországban, Angliában, Hollandiában. A húszas évek közepétől stílusa megváltozott, az expresszionizmust a posztnagybányai iskola stílusa váltotta fel. A Gresham-kör (Szőnyi István, Egry József, Márffy Ödön, Czóbel Béla, Berény Róbert) festőihez hasonlóan ő is a látványból indult ki, s azt alárendelte a képalkotás, a szín, a kompozíció törvényeinek. Első jelentős művét, a Riviérát 1928-ban a Műcsarnok Tavaszi Tárlatán mutatta be. 1927-ben a KÚT tagja lett. Első gyűjteményes kiállítását 1928-ban sikerrel rendezték meg az Ernst Múzeumban. 1929-ben elnyerte a Szinnyei Társaság nagydíját, s a társaság tagjává választották. Olajképein és pasztellkrétarajzain a valóságélmények erőteljes hangulati töltéssel, szinte költői látomásokként jelennek meg. Domináns színei, a sárgák, kékek, dohánybarnák leheletfinom játéka légiességet, finom líraiságot kölcsönöz képeinek (Tél, Hotelszoba, Éjszaka lepkékkel, Esti pad, Önarckép sárga kabátban, Terasz, Önarckép rózsaszín szobában). A harmincas évek közepétől olajképeinek fénytől áthatott ragyogása, lazuros festése eltűnt. Ennek az időszaknak jellegzetes képei: Parkban, Nő gyermekkel, Táj jázmincsokorral, Festőnő stb. New York-ban szerepelt műveivel, majd 1937-ben Budapesten a Frankel Szalonban, 1939-ben pedig gyűjteményes anyagával az Ernst Múzeumban. Az 1940-es években festészeti témakörét elsősorban a Balaton-vidék meghitt, hangulatos színhelyei határozták meg (Szőlőhegy, Balatonvidék). A 40-es évek második felétől képeinek hangvétele keményebbé, színvilága hidegebbé, élesebbé vált. A csendéleteket, szobarészleteket gyakran a Duna látképével, ill. a nyitott ablak motívumával komponálta egybe. A háború után a művészeti élet vezető egyénisége lett. 1945-től a Képzőművészeti Főiskola tanára. Művészpedagógiai tevékenysége során jelentős festőegyéniségeket (Csernus Tibor, Lakner László) nevelt. 1959-ben a Brüsszeli Nemzetközi Kiállítás magyar pavilonjónak díszítéséért aranyéremmel jutalmazták, s 1962-ben a Velencei Biennálén Magyarországot ő képviselte műveivel. Táblaképfestészete mellett grafikai falképfestői és írói munkássága is jelentős. Az ő falképei díszítik az MTA Régészeti Intézetét, az Országgyűlés irodaházát, valamint az Erkel Színházat. 1948-49-ben szerkesztésében jelem meg a Magyar Művészet c. folyóirat. 1937-től publikálta művészeti esszéit, amelyeket később három kötetben jelentetett meg (Irások a művészetről, Bp., 1947; A Múzsa körül Bp., 1962; A múzsa udvarában, Bp., 1967). Önéletrajzi vallomásait hatkötetben publikálta (Így éltünk Pannóniában, Bp., 1956; Utak Pannóniából, Bp., 1960 stb.). Koloritgazdag, érzékeny és intellektuális művészetével nemcsak a nagybányai festészeti hagyományok megújítója, de egyike a klasszikus magyar mestereknek is. Jelentős kiállításai voltak még: Ernst Múzeum (1956), retrospektív; Prága (1957); London (1962); Kaposvár (1971), retrospektív, Budapesti Történeti Múzeum (1972), retrospektív; Tihany (1977), retrospektív; Hatvani Galéria (1978), retrospektív; az Ernst Múzeumban 1985-ben emlékkiállítása volt. 1984-ben emlékmúzeuma nyílt meg Marcaliban.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
             http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01670.htm

Kaposvárott Rippl-Rónai Ödön ösztönzésére kezdett festészettel foglalkozni. 1915-től másfél éven át a nagybányai művésztelepen tanult, mesterei Thorma János és Réti István voltak. 1929: Szinyei Társaság nagydíja: 1948, 1970: Kossuth-díj; 1950: Munkácsy-díj; 1952: érdemes művész; 1964: kiváló művész. 1916-ban bevonult, majd a keszthelyi katonai kórházba kerülve ismerkedett meg Egry Józseffel. 1918-ban leszerelt, már nem tanult tovább. Megismerkedett a modern festészeti irányokkal, kapcsolatba lépett Kassákkal és az aktivistákkal. 1921-ben Bécsbe költözött, itt jelent meg Graphik c. expresszív szimbolista albuma. 1923-1926 között Berlinben élt, 1923-ban és 1924-ben kiállított a Sturm helyiségében (Vörös Állat, 1924, elpusztult). 1924-től új stílust keres. 1927-ben Pöstyénbe költözött, ahonnan gyakran utazott Budapestre. Ekkor készül el megújuló stílusának első jelentős műve a Riviéra (1926-27). E korszak műveit a lírai megközelítés és sajátos színvilág mellett meditatív, filozofikus szemléletmód jellemzi. 1926-tól a Képzőművészek Új Társasága csoport tagja, 1928-tól rendszeresen kiállít a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban. Az avantgárd utáni, a "természetelvűséget" követő festészetének formai és esztétikai rendszerével a harmincas évektől a Gresham kör vezéregyéniségévé vált. Ebben az évtizedben születtek meg életművének legjelentősebb darabjai (Reggel, 1927-28; Tél, 1929; Önarckép sárga kabátban, 1930; Aratóünnepre menő lány, 1932). 1945-ben kinevezték a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanárává. 1948-1949 között a Magyar Művészet c. folyóirat szerkesztője volt. Elméleti állásfoglalásaiban mind a konzervatív naturalizmussal, mind a nonfiguratív művészettel szembehelyezkedett. Festészetére a nagybányai hagyományokon alapuló impresszionisztikus stílus vált jellemzővé. Folyamatosan jelentette meg elmélet és önéletrajzi vonatkozású műveit (Írások a művészetről, 1947; Így éltünk Pannóniában, 1956; Utak Pannóniából, 1960; A múzsa körül, 1962; A múzsa udvarában, 1967; Gólyáról, Helgáról, halálról, 1971; A kisebb világok, 1974; Feljegyzések éjfél körül, 1976; Egy festő feljegyzései, 1978).


A szócikket szerkesztette: Laczkó Ibolya

Forrás: Kortárs Magyar Művészeti Lexikon
             http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b63/muvesz_26.html

Önarcképek a '30-as évekből