Paradicsommadár (Paradisea L.)

A család legjellegzetesebb nemzetsége a közel tíz fajt és több alfajt számláló paradicsommadár (Paradisea L.) nemzetség, amelynek ismertetőjelei a kissé hajlott, a fejnél valamivel hosszabb csőre, a rövid farok, melynek középső tollpárja különösen a vén hímeknél rendkívül hosszú. Ennek a tollpárnak néha csak igen keskeny a zászlaja, máskor meg teljesen zászló nélküli. A legfőbb ismertetőjel a vén hímek melléről kétoldalt kiserkedő, hatalmas méretű, dúsan leomló, lengő dísztollbokréta.

A nagy paradicsommadár (Paradisea apoda L.)

A legnagyobb paradicsommadár-faj, más néven az Istenek madara, melyet az Aru-szigeteken „aneam”-nak neveznek. Valamivel nagyobb a nálunk honos csókánál. Díszes fejbúbja 55–56 cm hosszú. Feje búbja, halántéka, tarkója és felső nyakrésze sötétsárga, homloka, fejének oldalai, fültájéka, álla és torka sötét aranyzöldek, szemsávja zöldesfekete, többi része, szárnya és farka sötét fahéjbarna, mely színeződés a begy táján egészen feketebarnává sötétedik; a melléből eredő lengő tollbokréták élénk narancssárgák, foszlott zászlajuk vége fakófehérbe megy át; a tollbokréták közepén levő rövidebb merev tartótollak a tollnyaláb tövének közepetáján sötét gesztenyebarnásfekete színűek. A szem kénsárga, a csőr zöldes szürkéskék, a láb barnásvörös.

A nagy paradicsommadár az Aru-szigeteken él; kisebb alfaja Új-Guinea déli részében fordul elő, ahol Salvadori szerint a Paradisea raggiana Scl. rokonfajjal kereszteződik.

A kis pápua paradicsommadár (Paradisea minor Shaw)

A pápua-paradicsommadár, amelyet Új-Guineában mambe foor-nak, másutt csiankar-nak és wumbi-nak, régebbi latin nevén Paradisea papua-nak neveznek, jó negyedrésznyire kisebb az előbbinél. Dolmánya s válla, valamint a felső szárnyfedők két harántcsíkja szalmasárga; begye, valamint egyéb alsó részei sötét gesztenyebarnák, tollbokrétái tőben élénk narancssárgák, csúcsfelük tiszta fehér, különben olyan, mint a nagy paradicsommadár.

A vörös paradicsommadár (Paradisea rubra Daud.)

Vörös paradicsommadár (

Vörös paradicsommadár (Paradisea rubra Dand.).

A vörös- vagy vérparadicsommadár (Paradisea rubra Daud., Uranorius sanguinea), a bennszülöttek szerint szebum, még az előbbinél is valamivel kisebb, farka azonban hosszabb, mint az előbb említett két fajnál s még abban is különbözik azoktól, hogy a fej fémzöld bóbitája a szemen túl és azok fölé is terjed s ott mind a két oldalon bütyökszerűen kidomborodik. A hát sötét szalmasárga, s ez a színeződés mellpánt formában átterjed a hasi oldalra is. A torok smaragdzöld, a mell és szárny vörösesbarnák. Csőrtöve tája s a szem mögött levő folt bársonyfekete, a két oldalt serkedő tollbokréták gyönyörű pirosak, a tollak hegye fehéresen végződik, befelé kunkorodik és erősen foszlott. A 60 cm hosszú, középső farktollpár kifelé kunkorodik, merev, szaruszerű és néhány milliméternyire kiszélesedő. A szem világossárga, a csőr és láb hamvas kékesszürkék. A tojónál a fej eleje és a torok bársonyosbarna, a háti oldal és a has vörösesbarna, a nyak és mell világosvörös.

A vörös paradicsommadarat eddig csak a Waigeu, Gemia és Batanta szigeteken találták.

A nemzetség két gyönyörű további faját, a Paradisea augustaevictoriae Cab. és Paradisea guilielmi Cab. fajokat Huongolf fedezte föl Német-Új-Guineában s ezeket 1888-ban Cabanisa német császári pár tiszteletére nevezte el. Az első faj különös ismertetőjele a vastag, párnaszerű mellvért, amely olyan, mintha bíborbarnabársonyból való lenne. A másikat rendkívül laza sugarú, foszlott és teljesen fehér dísztolláról lehet könnyűszerrel megismerni.

A kék paradicsommadár (Paradisea rudolphi Finsch)

A paradicsommadár nemzetség egyik legcsodásabb szépségű faja a kék paradicsommadár (Paradisea, vagy régebbi neve szerint Paradisornis rudolphi Finsch). Tollazatának alapszínében a nemzetségbe tartozó egyéb fajokkal szemben bizonyos ellentétes „komplementer szín”-jelleg érvényesül, míg tudniillik a többi faj tollazatában a vörös és sárga az uralkodó szín, addig a kék paradicsommadárnál a zöldes és a kék szín az uralkodó.

Az öreg hím homloka, a fej oldalai, a nyak és vállak bársonyfeketék, sárgászöld fémesfénnyel, mely hátrafelé mindinkább halványodik. A szem fölött és alatt hosszúkás, fehér, selymes pihékből álló harántfoltot, mögötte pedig kerekded csupasz foltot visel. A nyakszirt és nyaktő sötét cseresnyebarna, háta zöldeskék, feketével vegyítve. Szárnya fölül kék, a szárnyfedők élénk kék szegéllyel. Van továbbá hosszú, fekete, bizonyos állásokban kéken és zöldesen csillogó tollakból álló mellvértje, melynek hátsó szegélyén jól észrevehető, széles, kék harántsáv látható. Hasa fénylő bársonyfekete. Az oldalaiból eredő dísztollak két csoportot alkotnak, úgymint: külsőt és belsőt. A külsők nagyobbak, eléggé merevek és a hasi oldalnak megfelelő alsó felük tőben élénk ultramarinkék, mely a csúcs felé ibolyaszínbe megy át, míg a háti oldalnak megfelelő felsőrészük fénylőbarna. Ezeknek a tollaknak a szárai a felső felükön tőben fehérek, azután barnák, az alsó felükön végig élénkbarnák. A belső csoporthoz tartozó tollak kisebbek és részben erősen befelé kunkorodók. Tövük sötétkék s ez a szín később ultramarinba, majd kobaltkékbe megy át, a tollak vége pedig élénk zöldeskék. A belső csoport kisebb dísztollain rövid gesztenyebarna, erősen kunkorodó tollakból álló takarószerű réteg helyezkedik el s ezek fölött újabb réteg van, amely fekete tollakból áll. Felülről nézve valamennyi dísztoll rozsdabarna színű. A farktollak felül kékek, világosabb szegéllyel, tövük szennyeszöld, alul egyenletesen élénkkékek. Mind a két megnyúlt farktollnak a tő felén a szára fehér, a zászlója barna. Ez a zászló csakhamar rövidesen szinte teljesen elfogy, majd lassanként újból kiszélesedik s végül 7 mm széles palettában végződik. Ez a paletta kék, míg egyébként a tollak szára és zászlaja fekete. A csőr sárgásfehér, a láb szarubarna, a szem barna.

A királyparadicsommadár (Cicinnurus regius L.)

A malájok burang-rajah s az Aru-szigetség lakói gobi néven ismert paradicsommadara a Cicinnurus Vieill. nemzetség egyetlen faja, amely két egymáshoz igen hasonló alfajra oszlik. Jóval kisebb az előbbieknél, körülbelül kisebb rigónagyságú. Az előbb tárgyaltaktól abban különbözik még, hogy csőre vékony, oldalt levő dísztollai nem nagyon hosszúak, két középső farktolla majdnem véges-végig zászló nélkül való, csak a zászló legvégén vannak megint a külső zászlón bodros, csavarszerűen összekunkorodó tollak, amelyek köralakú tollcsomót alkotnak. Háti oldala gyönyörű fényes cseresznyepiros, kivéve a szem fölött levő kicsi, négyszegletes, fekete foltocskát; álla és torka ugyanilyen gyönyörű fénylő cseresznyepiros; fejebúbja és felső farkfedői világosabbak; hasi oldala fehér, kivéve azt a mély smaragdzöldszínű, a felső részén keskeny rozsdabarna szegéllyel határolt harántsávot, amely a fehér színt elválasztja a cseresznyepirostól. A begy oldalaiból eredő tollbokréták füstösbarnák, kiszélesedett, csapott végük mélyen fénylő aranyzöld, az evezők fahéjvörösek, a farktollak olivbarnák, kívül rozsdaszínű szegéllyel, a két középső fonálszerű toll csavarszerűen összekunkorodó külső zászlója sötét aranyzöld. Szeme barna, csőre szarusárga, lábai, míg a madár életben van, gyönyörű kobaltkékek. A tojó fölül vörösbarna, alul rozsdasárga, keskeny barna harántszalagokkal. Úgy látszik, hogy ez a faj egész Új-Guineában, Miszulban, Salawatiban s az Aru-szigeteken honos. Jobi-szigeten a sötétebb fejtollak révén jól megkülönböztethető válfaj, a C. regius coccineifrons Rothsch, tartózkodik.

A galléros paradicsommadár (Lophorina superba Penn.)

A csodásszépségű galléros paradicsommadarat éppen úgy, mint a Lophorina Vieill. nemzetséghez tartozó második fajt, az aránylag rövid erős csőr, valamint két nyílhegyalakú, felmereszthető, széles, pajzsszerű tollgallér jellemzi. A két gallér közül az egyik a nyak tövén ered és széles tollakból áll, a másik a mell felső részén ül és keskenyebb, merev tollak alkotják: Főszíne bársonyfekete, enyhe bíborbarna fénnyel, a nyak tövén levő tollgallér bronzszínekben csillog, a mellét díszítő tollgallér csodás fémeszöld színben pompázik, a tollak hegye réz- és aranycsillogású; a csőrt borító tollak és a fésű módra felálló kantártollak fénytelenek, a fejbúb, tarkó és hátsó nyak fénylő tollai acélkékek, hegyük előtt bíborsávval díszítve; a felső szárnyfedőtollak élénkebb csillogásúak, mint a hát tollai; az evezők és farktollak acélkék színűek, az arc tollai sötét rezesbronzszínűek, a hasi oldal bíborfeketében ragyog. A tojó fölül sötétbarna, fején és tarkóján feketésbarna, alul szennyes sárgásfehér, barnán hullámozott.

Pajzsos paradicsommadár (Ptilorhis Sw.)

Ehhez a nemzetséghez 6 meglehetős nagytermetű paradicsommadárfaj tartozik; csőrük oldalt összenyomott s hosszabb a fejnél, többé-kevésbbé hajlott és a rövid homloktollak az orrlyukakon túl terjednek. Mérsékelten hosszú, de nagyon széles szárnyuk első nagy evezőtolla enyhén, sarlószerűen hajlott, a többi evezőtoll széles, a külső zászló kissé behajló, mintha kis kapcsokkal volnának ellátva, úgyhogy a szárny nyitásánál és csukásánál zúgásszerű hang hallható.

A pajzsos paradicsommadár (Ptilorhis intercedens Sharpe)

A pajzsos paradicsommadár uralkodó színe a fekete; a fejbúb és nyakszirt azonban fénylő fémeszöld, ugyanilyen színű a középső, némileg megrövidült farktollpár is. Az álltól a mell elejéig nagy, háromszögletű, kékeszölden csillogó pajzs húzódik, mely keskeny, merev, szorosan egymáshoz simuló tollakból áll. Ezt a pajzsot a bíborbarna alsó testtől egy-egy keskeny, bíbor- és olajzöldszínű szalag választja el.

A koronás paradicsommadár (Parotia sefilata Penn.)

Több más fajjal együtt a Parotia Vieill. nemzetséget képviseli. Csőre rövid és kissé összenyomott. Dísztollai a következők: a fej mind a két oldalából eredő 3–3, körülbelül 15 cm hosszú tollgerinc, melyeknek csak a hegyén van tojásdadalakú zászlócskájuk; fénylő tollpajzs a mellen, erősen megnyúlt melloldaltollak és felálló, a csőrt részben elfedő homloktollak. A tollazat látszólag túlnyomólag fekete, de más és más megvilágításban csodás ragyogású. Torka és melle zöldes és rezes fényben csillog s a tarkótól előrehajló tollpánt valósággal leírhatatlanul szép, zölddel kevert kék színekben pompázik; a feje elején levő fehér folt atlaszszerű fényben ragyog. A feltűnően szép szem azurkék s zöldessárga gyűrű övezi.

Goodwin szerint egyik ágon közeli faja a Parotia lawesi Rams., az Owen Stanley-hegységben fordul elő.

A paradicsomszarka (Astrapia nigra Gm.)

Paradicsomszarka (

Paradicsomszarka (Astrapia nigra Gm.).

A paradicsomszarka egyik képviselője az Astrapia Vieill. nemzetségnek, melynek jellemző vonásai a majdnem teljesen egyenes csőr, valamint a rendkívül széles és tompavégződésű tollakból álló erősen lépcsőzetes farok.

Lesson és más kutatók lehetetlennek tartják, hogy valaki szavakkal kifejezhesse ennek a madárnak hallatlan színpompáját. Tollazata, amely különböző megvilágításokban a legizzóbb és legpompázatosabb színekben ragyog, felül bíborfekete, csodás fémes fénnyel. Farktollai finoman keresztbe hullámozottak, mintha sütővassal kezelték volna őket, a két középső gyönyörű bíborfényben tündöklik. Füle mögül a hosszú, fekete, foszlott tollbokréták serkednek. Nyakszirtjét és nyaktövét fémeszöld gallér díszíti. A szemszögletből kiindulva széles, tüzes rézszínű szalag övezi félköralakban a fekete torkot és melle elejét. A mell oldalainak tollai feketék, széles pikkelyszerű, vakító zöldszínű csipkézéssel. Alsó teste többi része zöld. Szeme, csőre és lába fekete.

A drótfarkú paradicsombanka (Seleucides ignotus Forst)

Drótfarkú paradicsombanka (

Drótfarkú paradicsombanka (Selencides ignotus Forst.).

A Seleucides Less. nemzetség egyetlen tagja, a paradicsombanka (Seleucides ignotus Forst., régebben nigricans, ill. niger) a legszebb madarak közé sorolandó. Ezen a csodás szépségű madáron a fej, nyak és mell bársonyos tollai feketék, sötétzöldes és bíboribolyás csillogással; a fénylő smaragdzölden szegett s pajzsfokrmán meghosszabbodott melloldaltollak ugyanolyan színűek. A hosszú, foszlott oldaltollak s az alsó test gyönyörű aranysárga; ez a szín azonban, ha a bőrt csak rövid ideig is fény- és füsthatásnak tesszük ki, kifakul és szennyesfehérre változik; a szárny és fark ibolyaszínű, pompásan csillogó, bizonyos megvilágításban szalagozottnak látszanak. Legcsodálatosabbak kétségtelenül a hosszú oldaltollak, amelyek közül a leghosszabbak a farkon túl terjednek s mind a két oldalon a 6–6 belső toll lószőrvastagságú, hosszú, csupasz tollgerincben végződik, melyek tőben aranysárgák, egyébként barnák és élesen előrehajlók. A szem skarlátpiros. Forbes szerint a hím szájüregét borító nyákhártya, nyelvének felső felülete, valamint a szájszél egy keskeny vonala ragyogó smaragdzöld. Ha csőrét nyitva tartja, szájüregének, valamint nyelvének pompás zöld színe nagyon feltűnő és nagyon elüt a szem élénkvörös s a fej bársonyosfekete színétől, ami nagyon előnyösen fokozza a madár külső megjelenésének szépségét.

A galléros paradicsombanka (Falcinellus striatus Bodd.)

A Falcinellus Vieill., vagy más nevén Epimachus nemzetséghez tartozó három más fajjal egyetemben a galléros paradicsombanka – Falcinellus striatus Bodd. (speciosus) – jellemző sajátságai a hosszú, sarlóformájú, felső ormán hengeres csőr, az erős láb, a nem nagyon hosszú szárny s az igen hosszú és lépcsőzetes fark: A farktollak hegyesen végződnek. Tollbokréták csak a melloldalon vannak. Fejét apró, kerek, pikkelyes tollazat is borítja, amely bronzzöldes színű, de kék és aranyoszöld fényben csillog. A nyak hátsó részéből eredő hosszú, foszlott bársonyos tollak feketék; a hát épp olyan színezetű, de változatossá teszik egyes szabálytalanul elszórt, hosszúkás, lapátos, sűrű, pamatoshegyű tollak, melyek ragyogó zöldeskékben csillognak. Az áll és torok bíborszínű, a hasi oldal sötét olajbarna. A mell oldalaiból eredő, nagyméretű dísztollai, melyeket pihenés közben hanyagul szárnyain szokott viselni, a leggyönyörűbb színekben pompáznak. A szem sötét téglavörös, a csőr és láb fekete. A tojó feje búbja vörösbarna, háta, farcsíkja és szárnya olajbarna, farka barna, rozsdásvörös árnyalattal, álla, torka, fejoldalai, melle eleje barnásfekete.

A cincér paradicsommadár (Pteridophora alberti A. B. Meyer)

A Pteridophora A. B. Meyer nemzetség egyetlen faja, amelyből eddig csak a hím példányok ismeretesek. Új-Guinea északnyugati részében fordul elő, az Amberno-folyótól keletre. Valamennyi paradicsommadár közül ez a legsajátságosabb, amely nem is színpompájával, hanem dísztollainak alakjával tűnik ki. A szem mögött eredő, a test hosszát jóval felülmúló dísztollpár madarunkat nagyon emlékezteti az óriási csápokat viselő cincérekre, innen a magyar név. A homlok és fejtető tollai függőlegesen helyezkednek el és bársonyosfeketék, miként a nyaktőnek, a nyakoldalaknak, a hát elejének és közepének tollai; a farcsík és a felső farkfedők, valamint felső szárnyfedőtollai sötét füstszürke színűek. Melle, hasa és farkának alsó fedőtollai világos barnássárgák, ugyanilyen színű a toroktollak egyrésze is, de ezeknek a vége szürke, zöldesfémes színben csillog. Az evezők felső fele nagyon sötét, füstszürke, alsó fele cserszínű barna és ez a szín folytatódik hátrafelé a külső zászló szegélyének egyrészén. Farkuk hátul egyenesre vágott, farktollaik nagyon sötét füstszürke színűek, a külső zászlón kissé világosabb szegéllyel. A láb és csőr fekete. Legérdekesebbek azonban a dísztollak, amint azt már röviden érintettük. Csak két dísztolla van, a fej mindkét oldalán egy.

A szélmalom paradicsommadár (Semioptera wallacei Gray)

Az eddig említett paradicsommadarak mind olyanok voltak, hogy egyike mindig felülmúlta a másikat vagy szépség, vagy alak és színeződés tekintetében. Vannak azonban oly formák is, amelyek inkább bizarrok és különösek, semmint szépek.

Ilyen például a közel rigónagyságú Semiopterawallacei Gray, mely a Halmaheir és Batjan szigeteken fordul elő. A hím mindkét szárnyán két furcsán meghosszabbodott, keskeny lapátalakú, szennyesfehér felső fedőtollat visel, melyek a rendes tollazatból oly indokolatlanul tolakszanak elő, mintha valaki unalmában tűzte volna őket helyükre. Amikor vedlés után ezzel a díszével jelenik meg a hím, ezeket a különös tollait keskeny szélmalomszárnyak módjára mozgatja.

A Schlegel-féle paradicsommadár (Schlegelia wilsoni Cass.)

Az apró, alig 20 cm hosszú Schlegel-féle paradicsommadár (Schlegelia wilsoni Cass.), mely Waigéu-ban és Batantában honos, szintén a bizarr alakok közé tartozik s inkább mosolyt keltő, mint csodálatos. Felső részének tollazata sárga, piros és sötétbarna, melle fémeszöld. Tollazata tehát egész csinosan festene, azonban két keskeny, erősen megnyúlt középső kormánytolla, mely eredésük közelében kereszteződik és azután csavarvonalszerűen kifelé kunkorodik, nagyon kezdetleges díszítmény hatását kelti. A fej valamilyen négertörzs fejére emlékeztet. Mind a két nem fejtetejét keskeny sorokban fekete, pikkelyszerű, mind a két oldalon villás tollacskák fedik, egyik sor hosszirányban, a másik ezt keresztezve halad. A tollsávok között kopasz a fej, mintha ki lenne borotválva, ettől eltekintve, azonban még kékszínű is.

Bodros paradicsommadár (Manucodia Bodd.)

Ehhez a nemzetséghez összesen négy faj tartozik, amelyek főékességét a fej és nyak dús, bodros vagy göndör tollazata alkotja. A csőr erős és varjúszerű, a fark kikerekített. A légcső sajátos szerkezetét már fentebb említettük. A két ivar egyforma gyönyörű kék, bíboros vagy mohazöldszínű.