| Geze (Hippolais Brehm) | TARTALOM | Tüskebujkáló (Agyrobates Sw.) |
Poszáta (Sylvia Scop.)
A nemzetség körülbelül 30 fajra oszlik; legnagyobb számban az Óvilág északi felében fordulnak elő, lomb- és tűlevelű erdőkben, csalitokban és kertekben tartózkodnak, úgy a magasabb, mint a mélyebb régiókban. Családtársaiknak majd minden tehetségét egyesítik magukban. Kitűnően énekelnek; rovarokat, pókokat, gyümölcsöket és bogyókat esznek; művészietlen fészküket alacsonyan, bokrok közé építik.
A karvaly-poszáta (Sylvia nisoria Bechst.)
A poszáta nemzetségnek a legnagyobb képviselője Európában. Tollazata fölül olajbarnásszürke; fejeteteje valamivel sötétebb; farcsíktollainak s felső farkfedőinek hegye kívül igen keskeny, fehér, belül feketés szegéllyel; homlok- és szemöldökívtollai rendkívül keskeny, fehéres hegyben végződnek, kantárja szürke; alsó teste fehér és a barnásszürke hullámvonalak folytán, melyek csak az altest közepén hiányzanak; olyannak látszik, mintha pikkelyes volna; ez a rajzolat a karvalyéra emlékeztet s innen kapta ez a poszáta a nevét; alsó szárnyfedőin és alsó farkfedőin sötét, ékalakú foltok vannak; evező- és kormánytollai sötétbarnák, kívül keskenyen fakófehérrel, belül szélesebben fehérrel szegélyezve; a másodrendű evezők végei és ezek fedőtollai, valamint a legnagyobb felsőszárnyfedőtollak fehérrel szegettek; a legkülső 3 farktoll belső zászlójának hegyén széles fehér folt van. Szeme citromsárga; csőre felül szarubarna, alul szarusárga; lába világos szürkésbarna.
A karvaly-poszáta Svédország déli részétől kezdve, Nagy-Britannia kivételével, Közép- és Dél-Európát lakja vagy látogatja, hasonlókép Dél-Oroszországot és Turkesztánt, télen pedig Afrika belsejéig költözik. Éneke összetétele a kerti és mezei poszáta dalának, hely és egyén szerint különböző, általában azonban jól hangzó és tartalmas, de azért a hegyvidéki barátposzáta dalával alig hasonlítható össze; mögötte áll a kerti poszáta énekének is, dala bármennyire is hasonlít ezéhez. A sárgarigó füttyét, a pinty csattogását, a barátposzáta végszavát és egyéb körülötte élő énekes madaraktól ellesett hangokat gyakran beleszövögeti énekébe. Sajátságos kerregése vagy pergő dobolása, mely énekét megelőzni szokta, kissé kellemetlenül hangzik a fülnek. Mint legtöbb rokona, úgy a karvaly-poszáta is igen szorgalmas énekes. Jellemző, hogy némely hangja megdöbbentően emlékeztet a tövisszúró gébicsére.
Kellő gondozás mellett a karvalyposzáta a kalitkát éppoly jól és gyorsan szokja meg, mint rokonai. Nem is nagyobb igényű, mint azok, rövid idő mulva már szorgalmasan énekel, és végül nagyon szelíddé válik.
A karvalyposzáta – kerti fülemile, habosposzáta, sávosposzáta – Magyarországon nem ritka, habár mindig több és több területet veszít a folytonosan növekvő bokorirtás miatt. Ameddig az Alföldön még széles lycium élősövények szegték az ország- és dűlőutakat, addig azokban igen szívesen megtelepedett, jelenleg azonban a lycium-mal együtt a karvalyposzáta is eltűnt, úgyhogy rendesen előforduló poszátáink közül feltétlenül ez a legritkább. Előfordul úgy az Alföldön, mint a Dunántúlon, valamint Erdély és a Felvidék alacsonyabb fekvésű vidékein. A magasabb hegyvidékre már nem jut el. A Magyar Nemzeti Múzeumban 20-nál több fészekalját őrzik; ezek főleg a Csepel-szigetről valók. A legészakibb hely Diósjenő, de fészkel még Zólyom vidékein is. Vonuló madár, amely csak április legvégén, május első felében érkezik, s már augusztusban, szeptemberben távozik. Fészkelési ideje június hava.
A törvény védelme alatt álló hasznos rovarirtó madár. Ősszel bogyókkal is táplálkozik, de kárt nem tesz.
A dalos poszáta (Sylvia hortensis Gm.)
Az európai poszáták között nagyságra nézve a második helyen áll. Tollazata fölül hamuszürke, hátán barnás árnyalattal; fejtetője és tarkója barnás vagy fénytelen fekete; alul fehér, a mell oldala világos rozsdaszínű; evező- és kormánytollai fénytelen feketésbarnák; a legkülső farktoll keskeny külső zászlója fehér, a széles belső zászló végén ékalakú fehér folt mutatkozik, a második kormánytoll hegyén szintén fehér folt van. Szeme világossárga; a csőr felsőkávája fekete, az alsókáva kékesfekete; lába vörösesszürke; a szemkörüli csupasz gyűrű kékesszürke.
A dalosposzáta déleurópai madár. Hazája a Földközi-tenger északi partvidékein kezdődik.
A dalos poszáta méltó nevéhez. Énekének értékét egyesek ugyan csorbítani akarták, annyi azonban kétségtelen, hogy mint énekes még a saját nemében: a poszáták között is előkelő rangban áll. Éneke némileg a feketerigó húros szavára emlékeztet, azonban nem annyira hangos és nem olyan mélabús dallamú. Ez az ének hanggazdaság, valamint az előadás módja tekintetében leginkább a kerti poszáta dalához hasonlít, de erőteljesebb, változatosabb, nagyszerűbb. Hangja majd gördülő, majd csevegő, majd enyelgő, majd teljes egészében szabadon kieresztve oly erőteljesen csengő, hogy valósággal meglepi a hallgatót. A dalos poszáta oly világosan adja elő dalának strófáit, hogy azokat közben sietség nélkül lejegyezhetjük.
A dalos poszátának két alakja van, az egyik a nyugati forma Sylvia hortensis hortensis Gm., a másik a keleti, a Sylvia hortensis crassirostris Cretzschm. Utóbbinak a csőre valamivel hosszabb (mérete 18–20.5, előbbié 16–18 mm), hasi oldala többnyire valamelyest fehérebb. Valószínű, hogy Magyarországon ez a keleti forma fordul elő, legalább Hartert azt mondja, hogy ez a forma helyettesíti a nyugatit Dalmáciától kezdve. Magyarországon csak a Horvát-Magyar Tengerparton rendes fészkelő madár, míg egyebütt a legnagyobb ritkaság. Eddigelé csak egyetlenegy elejtett példányról tudunk, ezt Dörner István lőtte 1899 július 23-án Bocsár torontálmegyei községben. Újabban állítólag megtelepedett Tárnok fehérmegyei községben, ahol Radetzky kétszer is talált olyan eddig még pontosan meg nem határozott tojásokat, amelyek a dalos poszáta tojásai lehetnek. Csörgey Titusz egyszer a Balaton északi oldalán hallott olyan poszátaéneket, melyet csak a dalos poszáta énekének minősíthetett. Ezek a bár bizonytalan adatok figyelmeztetőül szolgálnak, hátha ez a faj megkezdi előnyomulását hazánk területére.
A barátka poszáta (Sylvia atricapilla L.)
Erdeink és kertjeink egyik legtehetségesebb, legszeretetreméltóbb és legünnepeltebb énekese. Tollazata fölül szürkés olajbarna, alul világosszürke; az öreg hím fejteteje mélyfekete, a nőstényé és fiatal hímeké vörösbarna. Szeme barna; csőre fekete; lába ólomszürke. Hossza 15, kiterjesztett szárnyszélessége 21, szárnya 6.5, farka 6 cm. A nőstény ugyanakkora, mint a hím.
A barátkaposzáta egész Európában előfordul. Hozzánk április közepe táján érkezik; erdőségekben, kertekben és csalitokban telepszik meg és szeptemberben ismét elhagy bennünket.
A hím kitünő éneke szépségre nézve rögtön a fülemile csattogása után következik. Hangjainak tisztasága, erőssége és fuvolaszerű volta kellően kárpótolja a madárkedvelőt az egyes strófák rövidségéért. Ez a pompás ének, amelyről mindig azt gondoljuk, hogy az egyiké szebb és fenségesebb a másikénál, már virradatkor kezdődik, s majdnem egész nap hallható.
A barátkaposzátát kitünő énekéért gyakrabban tartják kalitkában, mint a többi poszátát. A legkiválóbb énekesek a hegyvidéki fenyveserdőkből származnak, de a lomberdőkben nevelkedtek szintén mesterei az énekművészetnek. A barátkaposzáta, még a frissen befogott is, rendkívül szelíddé válik a fogságban, és gazdájához annyira vonzódik, hogy már messziről dallal üdvözli, és ilyenkor énekében nem zavarja az sem, ha kalitkáját körülhordozzák a szobában
A barátkaposzáta – barátka, barátposzáta, papfülemile, feketefolt – Magyarországon mindenütt előforduló, elég gyakori madár, amely éppen csak a legmagasabb hegyvidéket kerüli, de a lakott helyek kertjeit, ligeteit még a zord Árvában is fölkeresi, tehát fölhatol körülbelül 1000 méter magasságig. Megtelepül a sík vidékek alkalmas kertjeiben éppen úgy, mint a dombos és hegyvidéken. Vonuló madár, amely április közepe táján érkezik az alacsonyabb és délibb fekvésű fészkelőterületekre, míg a magasabbra csak május folyamán. Őszi vonulása szeptemberre esik, de azért októberben is akad, sőt két ízben télen át is itt maradt egy-egy példány. Fészkelési ideje május–június.
A törvény védelmezi mint hasznos rovarirtó madarat, amely a kerti káros rovarok, csigák stb. között lényeges pusztítást visz véghez. Ősszel nagyon szívesen megeszi a bogyót is, köztük esetleg egy-két szem visszamaradt ribizkét, de észrevehető kárt nem okoz. Kedvelt és hálás szobamadár, amelynek fogásához azonban az elővigyázatos, korrekt madárbarát hatósági engedélyt kér.
A kerti poszáta (Sylvia borin Bodd.)
[Régi nevei: S. simplex, hortensis]
Éneke a dalosposzáta és barátkaposzáta énekével majdnem egyenrangú. Tollazata fölül olajszürke, alul világosszürke, torka és hasa fehéres; evező- és kormánytollai olajbarnák, kívül keskeny fakószürke szegéllyel; az evezőtollak belső zászlóján fakófehéres széles szegély. A szemet igen keskeny fehér tollkoszorú veszi körül. Szeme világos szürkésbarna; csőre és lába piszkos ólomszürke.
A kerti poszáta hazája gyanánt Közép-Európa tekinthető. Április végén vagy május elején jelenik meg, és szeptemberben távozik el. Éneke a legjobbak közé tartozik, mely erdeinkben vagy kertjeinkben hallható.
A kerti poszátát kitünő éneke miatt sokan tartják kalitkában. A fogsághoz éppen olyan jól alkalmazkodik, mint nemének bármely más faja. Nagyon könnyen megszelídül, szorgalmasan énekel, s gondos ápolás mellett a fogságot 10–15 évig is kibírja.
A kerti vagy szürke poszáta Magyarországon alkalmas helyeken szintén elég gyakori madár, amely kertekben, ligetekben sűrű aljnövényzettel bíró kisebb erdőkben szokott megtelepedni, főleg a sik- és dombosvidéken, de a hegyvidéken is. Ertl Gusztáv Liptóújvárott még közel 700 méter magasságban találta fészkelve. Elég későn érkező vonuló madár, amely délre április legvégén, és inkább május elején: és közepén érkezik hozzánk. Fészkelése május végére és júniusra esik. Ősszel, augusztusban és szeptemberben vonul el. Hasznos rovarirtó a törvény által védett madár.
A kis poszáta (Sylvia curruca L.)
Hasonló színű, mint a kerti poszáta, de annál jelentékenyen kisebb.
A kis poszáta előfordulási köre Európa egész mérsékelt része és Ázsia, észak felé a Lappföldig, kelet felé Északkelet-Kínáig, dél felé Görögországig; vándorútján Közép-Afrikáig és Indiáig terjed. Ez a poszátafaj tavasszal, április közepétől május elejéig terjedő időközben érkezik hozzánk, és ősszel szeptemberben ismét elhagy bennünket. Éneke, melyet a hím szorgalmasan hallat: „hosszú pianóból áll, melyben többféle hang váltakozik; az egész dallamot aztán rövidebb forte-val fejezi be.” Másként jellemezve, csilingelő vagy kelepelő trillázás, mely által dala az, összes poszátafajok éneke közül kiválik.
Mint a legtöbb poszátafaj, a kis poszáta is könnyen befogható, minden különösebb fáradság nélkül póttáplálékra szoktatható, és ezután hosszú ideig kalitkában tartható. Jó bánásmód mellett igen szelíd lesz, és már ezáltal is megnyeri a madárkedvelő kegyét.
A kis poszáta – csóvánka, molnárka, nyomorék poszáta – Magyarországon szintén rendesen előforduló, elég gyakori madár, amely főleg a házi kertekben, az emberi lakások közelében levő ligetekben, élősövényekben stb. szokott megtelepedni. Az emberi lakásoktól távolabb is szokott letelepedni, de kisebb számban. Sikságon, hegyvidéken egyaránt előfordul, azonban nem hatol föl a havasokig. Ertl Gusztáv Liptóújvárott közel 700 méter magasságban találta fészkelve. A korábban érkező poszátákhoz tartozik, mely néha március végén, de többnyire április elején érkezik és augusztus–szeptember hónapokban vonul el. Májusban és júniusban fészkel. Hasznos, törvényesen védett rovarirtó, azonban ősszel ő is rájár mindenféle bogyóra; a kerti növényekben, gyümölcsösben azonban nem igen szokott kárt tenni.
A mezei poszáta (Sylvia communis Lath.)
A nemzetség utolsó faja, mely nálunk és Németországban költ; jellemző karcsúsága. Háti oldala vöröses földbarna; fejteteje, hátsó nyaka és fültája barnásszürke; kantárja, halántéksávja és nyakoldalai észrevehetően szürkék; álla, torka és pofájának alsó része fehér; egyéb alsó részei enyhén húsvörös színűek; oldalai rozsdabarnásak; evezőtollai olajbarnák, külső szegélyük rozsdásfakó; a másodrendű evezők fedőtollai szélesen rozsdásbarnán szegettek; farktollai sötétbarnák, a két legszélső kívül fehér, a belső zászló hegyén fehéresszürkével, míg kívülről a második farktoll a végén fehérrel van szegélyezve. Szeme barna; csőre felül szarubarnás, alul szarusárgás; lába sárgás.
Az összes poszátafajok közül a mezei poszáta nyomul föl észak felé a legmesszebbre; még Észak-Skandináviában is előfordul. Elterjedési köre kelet felé Nyugat-Ázsiáig terjed. A hímnek bár változatos, de kevéssé zengzetes az éneke, mely Hartert szerint csicsergő pianóból, s erre következő hangosabb, keményebb fortéból áll.
A mezei poszátát ritkábban tartják kalitkában, mint rokonait. Éneke nem minden madárkedvelőnek tetszik, de a szobamadártartók szinte általános lenézését azért nem érdemli meg.
A mezei poszáta – csádészó, csóvánka, nyomorék poszáta, sövénybújó, csaláncsipegető – Magyarországon szintén rendszeresen előforduló gyakori madár, amely azonban valamennyi poszáta között a legkevésbbé ragaszkodik a lakott helyekhez. Elöfordul ugyan nagyobb kertekben is, de egyébként kedvenc tartózkodási helyei a gyepük, tüskés bozótok, a réteket övező vagy azokon levő bokros területek, mesgyék, útmenti sövények stb. Az Alföldnek tán ez a leggyakoribb poszátafaja, amely azonban fölhatol a hegyvidékre is. Ertl Gusztáv Liptóújvárott 700 méter magasságban még fészkelve találta. Vonuló, mely délen április 10-től kezdve érkezik, a magasabb vidékeken májusban. Augusztus és szeptember hónapokban vonul délre. Fészkelési ideje május-június.
Rovarirtó, hasznos, védett madár. Ősszel szintén ráveti magát egyes bogyófajokra, de sokkal kevésbbé, mint a többi poszátafaj.
A törpe poszáta (Sylvia conspicllata Temm.)
A törpe poszáta a mezei poszátának megszépített képmása kisebb kiadásban s a Földközi-tenger déli országai jellemző madarának tekinthető.
A bajszos poszáta (Sylvia subalpina Temm.)
A bajszos poszáta a legkedvesebb teremtmények egyike. Hazája általában a Földközi- és Fekete Tenger déli partvidékei, sőt kelet felé egész Perzsiáig terjed a költési időszak alatt. A telet Közép- és Nyugat-Afrikában tölti. Felsőrészei szép hamuszürkék; az alsótest, illetve hasoldal közepe szürkésfehér, a torok a beggyel, a felsőmell és hasoldalak azonban élénk rozsdabarnásvörösek.
A bajszos poszátának szintén van egy nyugati és keleti formája. Utóbbi neve Sylvia subalpina albisriata Brehm s ez honos Dalmáciában és a Magyar-Horvát Tengerparton. Több izben megfigyelték Fiume mellett, főleg április elején. Zengg mellett 1900 március 23-án találták.
A feketetorkú poszáta (Sylvia rüppelli Temm.)
Az eddig leírt poszátafajok mellé Délkelet-Európában még egy kistermetű faj csatlakozik: a feketetorkú poszáta. Szinezet tekintetében annyira emlékeztet a fehér barázdabillegetőre, hogy mind a két madarat úgyszólván azonos szavakkal lehetne leírni.
A kucsmás poszáta (Sylvia melanocephala Gm.)
Tollazata fölül szürkésfekete, alul fehér, vöröses futtatással; a fej felső része a kantárral és fülfedőkkel egyetemben bársonyfekete; torka tiszta fehér; szárny- és farktollai feketék; hárem szélső kormánytollának külső zászlója egészen fehér, a többi kormánytoll hegye fehéren szegélyezett, a szegélyezés azonban a középtollak felé haladva fokozatosan csökken.
Dél-Franciaországtól, Olaszországtól és Dél-Dalmáciától kezdve a kucsmás poszáta egész Dél-Európában, Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában van elterjedve.
A kucsmás poszáta Magyarországon kizárólag az adriai tengerparton fordul elő. Washington figyelte meg Fiume mellett, Marek pedig egyszer márciusban, máskor áprilisban látta Zengg mellett.
A szardiniai poszáta (Sylvia sarda Temm.)
Hazája: Szardinia, Korzika, Capri, Szicilia, Pantelleria, a Baleári-szigetek és Portugália.
Szardiniában állandó madár, és ott az egyszer kiválasztott tartózkodási helyét még télire sem hagyja el. Közeli rokona a spanyol földön otthonos bujkáló poszáta, (S. undata Bodd.).
| Geze (Hippolais Brehm) | TARTALOM | Tüskebujkáló (Agyrobates Sw.) |