Füleskuvik (Scops Savigny)

[Régi neve: Pisorhina.]

Ezt a terjedelmes, nem kevesebb, mint 80 fajt számláló nemzetséget jellemzik: a karcsú test, meglehetős nagy fej, erősen hajlott csőr, hosszú szárnyak, amelyek második evezője a többinél hosszabb, a rövid, gyengén kerekített fark, a hosszú, csupaszujjú lábak, valamint az aránylag símán fekvő, tarkaszínű tollazat, vastag, rövid tollfülük és kissé észrevehető fátylak, amely a kis fülnyílásoknak megfelel. Az egész Ó- és Újvilágban el vannak terjedve, csupán Ausztrália, Óceánia, a magas Észak- és Dél-Amerika déli csúcsa kivétel.

A füleskuvik (Scops scops Linn.)

[Régi neve: Sc. ephialtes, giu.]

Füles kuvik (

Füles kuvik (Scops scops Linn.) és erdei fülesbagoly (Asio otus Linn.).

Hossza 15–18, kiterjesztett szárnymérete 46–51 cm. Felső oldalán hamuszürkével kevert vörösbarna szín az uralkodó, amely feketével tarkázott és hosszant sávozott; szárnyai fehéren, válltájéka vörösen pikkelyezett; egész alsó testének színezete a barnarozsdasárga és szürkefehér keverékének minősíthető. A fátyol tökéletlen, a fület alkotó tollpamatok középhosszúak. A csőr kékesszürke, lába sötét ólomszürke, szeme világos kéksárga. A hím és tojó alig különböztethetők meg; a fiatalok valamivel sötétebb színezetűek és kevésbbé tarkán rajzoltak, mint az öregek.

A füleskuvik csak Dél-Németországtól kezdve délfelé rendes jelenség; azonkívül többé-kevésbbé rendszeresen előfordul Közép-Ázsiában is, kelet felé Turkesztánig. Európában költözőmadár, amely meglehetős korán, március végén vagy április elején megjelenik, de elég hamar, szeptemberben, legkésőbb október elején ismét elvándorol és utazását Afrika legbelsejébe kiterjeszti.

A füleskuvik csekély nagyságához viszonyítva merész rabló. Főleg apró gerincesekre vadászik és nem rovarokra, amint eleve hajlandók volnánk vélni.

*

A füles kuvik – apró füles bagoly, kis fülesbagoly – Magyarországon nem éppen ritka, de távol van attól, hogy rendszeresen előforduló, gyakori madárnak minősíthessük. Egyes vidékeken évről-évre megtelepszik bizonyos korlátolt mennyiségben, de viszont vannak aztán nagykiterjedésű területek, ahol úgyszólván soha sem fordul elő. Valószínűleg leggyakoribb Erdélyben, legritkább az Alföldön. Itt főleg a Titel és Zimony között húzódó meredek Dunapartok alkotják otthonát. A Dunántúlon csak Sopron és Kőszeg vidékén észlelték gyakrabban. Fészkelő madár, de a nyilvános gyüjteményekben csak kevés tojása van. A Nemzeti Múzeumban van egy 1837. jún. 11-én a nógrádmegyei Penc községben

gyüjtött fészekalj; a M. K. Madártani Intézetben két fészekalj van, de ezek fogságban tartott nősténytől származnak. Biztos fészkelőhelyek még Sopron, Kőszeg, Bazin, Ipolynyitra, Nagyenyed, Algyógy, Újmoldova, Kolozsvár. Budapesten is előfordult már összesen három ízben és pedig a Várban, Rózsadombon s az Eötvös-téren. Az egyik előfordulás dátuma 1924. nyara, tehát nem lehetetlen, hogy Budapesten is fészkel.

A hegyvidéken elég magasra hatol föl. Chernel még 1000 méteren túl is találta.

Költöző madár, amelynek középérkezése április 24, tehát jó későn érkezik hozzánk; szeptemberben vonul el tőlünk, de akad még októberben is, sőt Chernel Istvánné 1913. november 7-én is észlelte Középhantoson Fehér megyében.

Hasznos rovar- és egérírtó védett madár, amely végtelenül kedves volta miatt is minden kíméletet érdemel. Mesterséges fészekodvakban is megtelepszik.

Prazak régebben a Kárpátokban élő füles kuvikot külön alfajnak írta le, de az újabb kutatás ezt nem fogadta el.