1. alcsalád: Lóri formák (Lorisinae)

FEJEZETEK

A lórik (Lorisinae) lábtőcsontjai egyáltalában nem hosszabbodtak meg; az állatok nem jó ugrók, mászóképességük azonban annál fejlettebb. Kezeik és lábaik egészen fogószerűek, de a különböző nemeknél különböző alkotásúakká fejlődnek ki.

Karcsú lóri (Loris tardigradus L.). P. Kothe, Berlin phot.

Az indiai, vagyis az igazi lórik bizonyos tekintetben a rend lajhárjai, azért lajhármakiknak is hívjuk őket. Az idetartozó állatok kicsinyek, farkatlanok, fejük kerek, végtagjaik karcsúak, és hátsó végtagpárjuk rendesen valamivel hosszabb az elsőnél. Arcorruk hegyes, de rövid; nagy szemeik közel állanak egymáshoz; füleik közepesnagyságúak és szőrösek. Kezeiken a mutatóujj nagyon megrövidült, negyedik ujjuk azonban meghosszabbodott, lábuk második ujja szintén rövid és éles, hosszú karmot hord. A nősténynek csak két emlője van a mellén, de ezek mindegyike két bimbóval ellátott. Fogazatukban az első felső metszőfog nagyságával tűnik ki, míg a második teljesen csökevényes; a zápfogak négygumójúak. Igen nevezetes a comb és a kulcscsont verő-erének sajátságos bokoralakú elágazása, amennyiben, – mint azt már Carlisle kimutatta – mindegyikük éppúgy, mint a lajhárokon, annyi ágra oszlik szét, amennyi izom van az illető tagban. Ez a lajhárokéval közös tulajdonságuk kétségtelenül életmódjukkal áll összefüggésben: lassan előrehaladó mászásuk és a fákon függő helyzetben való pihenésük alkalmazkodás eredménye.

Két főformájukat, a karcsú lórit és a lajhármakit régen egy nemzetségben egyesítették (Stenops), újabban azonban két, a Loris E. Geoffr. és a Nycticebus E. Geoffr. nemekbe osztják be őket.