A félmajmok őstörténete.

A félmajmok őslénytana két tényre hívja föl a figyelmünket. Először arra, hogy fossilis elődeik és rokonaik mind Európában, mind Észak-Amerikában megtalálhatók, s ezért mai elterjedésük magyarázatára teljesen fölösleges föltételezni Lemuriának, ennek a mondaszerű szárazföldnek a létezését; másodszor pedig arra figyelmeztet, hogy a legrégibb harmadkorban található, a jelenlegi félmajmokkal rokon fossilis alakok között olyan gyüjtőformák tünnek föl, amelyek az emlősök ősi alakjaihoz igen közel állanak és amelyeket kezdetben őspatás állatoknak tartottak. Más szavakkal: a félmajmok a történeti földtan bizonysága szerint nagyon régi, ősi emlősök; Madagaszkár szigetén való előfordulásuk igazolja, hogy a sziget régi önálló szárazulat, az erszényes állatok jellemezte Ausztráliának ellenképe. Ősiségükre utalnak továbbá azok a hasonlóságok, amelyek a félmajmokat a rovarevőkkel, – az erszényesek mellett a legősibb emlősökkel – összekötik; mind az élő, mind a kihalt alakok számos vonásban egyeznek meg velük; főleg azonban a különös alkotású pápaszemes maki látszik rokonságban állni a rovarevőkkel, míg másfelől megint a majmok csoportjához csatlakozik.

Ez természetesen nem jelent ellentmondást, hanem csak bizonyítja azt, hogy a félmajmok ősi, régi szervezetek, amelyek a különböző emlőstörzsek közös gyökerétől nem távolodtak el messze. Ha azt is tekintetbe vesszük, hogy kezük jól fejlett és szembeállítható hüvelykujjuk nagyon erős, amit majd az erszényesek esetében is látni fogunk, akkor ez csak azt a meggyőződésünket erősítheti meg, hogy a kéz, az emberi kéz is, egyáltalában nem magasfokú fejlettség végeredménye, hanem négy ujjával és a velük szemben működő hüvelykkel nagyon is régi, ősi alkotás. A leszármazásról és a fejlődésről alkotott véleményünk mellett ma már nem csodálkozunk azon, hogy a Svájc és Franciaország Eocén rétegeiből kikerült régi ásatag félmajomnemnek, az Adapis G. Cuv.-nak az első alsó előzápfoga még nem alakult át szemfoggá, hanem négy előzápfoga lévén, az alsóbb emlős-rendekhez látszik közeledni. Más kihalt félmajmok megint a majmok felé alkotnak összeköttetést. Ilyen például a Trouessart által a pápaszemes maki-félékhez helyezett Anaptomorphus Cope nemzetség, Wyoming Eocénjéből; ez alig diónagyságú kerek koponyájával az emberszabású majmok ősének tekinthető, míg az ugyanarra a helyre állított, Uj-Mexico Eocénjéből származó Mixodectes Cope-nem, felfedezője szerint a véznaujjú maki felé látszik kapcsolatot teremteni; mindenesetre a Mixodectes a leszármazástanban a rovarevők, rágcsálók és majmok eredőhelyéhez áll közel.

Az

Az Adapis parisiensis. Cuv. koponyája.

A középső és a fiatalabb harmadkorból mindmáig nem ismerünk félmajmokat, és csak a Madagaszkár szigeti Pleisztocén rétegekből került elő egy, csimpánznál is nagyobb maki (Megaladapis F. Maj.), amely ott az Aepyornis nevű strucnak kortársa volt. A fejlődéstan szempontjából sokkal fontosabbnak látszik az ugyanabban a korban élt Nesopithecus F. Maj., amely leírójának a véleménye szerint vagy a legmagasabban fejlett maki-féle, vagy a legalsóbbrendű majom.