Frankolin (Francolinus Steph.)

A nemzetséghez tartozó fajok csőre mérsékelten vagy meglehetősen hosszú, erős és kissé kampós, csűdjük hosszú, ujjaik rövidek, meglehetős hosszú karmokkal és mindig jól fejlett sarkantyúkkal; 4–6. evezőtolluk hosszabb a többinél; farkuk 14 tollból áll, vagy csapottvégű vagy kissé kerekített. A tojó és kakas nagysága, színe és rajza alig üt el egymástól, de vannak élesen különböző ivarok is.

Mintegy 50 fajuk Afrikát, Ázsia nyugati, déli és délkeleti vidékeit lakja, nemrég még Dél-Európában is élt egy fajuk. Otthonuk a bozótos táj és erdő, a nyasszaföldi (Francolinus jokustoni Shelley) a legsűrűbb őserdőbe is behatol; zömük azonban a csalitost kedveli. A Kelet-Afrika déli tájain élő natáli frankolin (Francolinus natalensis Smith) néger falvak és általában emberi lakások közelében is szívesen megvan; Livingstone szerint ennek a madárnak szava az ember közellétét árulja el. Mindenevő; a vetésben is kárt tesz. Kitünő futó, még a legsűrűbb bozótban és sziklás vidéken is ügyesen mozog; ha kell, könnyen és szépen repül, de rendszerint nem messzire.

Tavasz kezdetén a tojó megfelelő bokrot keres, sekély mélyedést kapar, kibéleli lombbal, fűvel és 8–10, sőt 15 tojást is tojik belé. Rey szerint egyik középafrikai faj (Francolinus granti Hartl.) tojásának héja szokatlanul vastag és súlyos; kifújva átlag 5.7 gr súlyú, míg egyik középafrikai rokonáé csak 1.6 gr-ot nyom. Marshall arra gondolt, hogy a nehéz és keményhéjú tojás viharszántotta tájon, közvetlenül a köves talajra van tojva, ahol a szél könnyen ide-oda sodorja a magára hagyott fészek tojásait.

Közép-Afrikában szorgalmasan vadásszák a frankolinokat, sőt foglyul is ejtik. Vadászatukhoz nélkülözhetetlen az agár, amely utóléri a gyorsan futó madarakat s ha kell, utána is ugrik. Hálóval és hurokkal fogják; a fogságot és magot még a vén madár is megszokja.

A frankolin (Francolinus francolinus Linn.)

Ötven év előtt Dél-Európában: Sicilián, a görög szigeteken és a Valencia melletti Albufera-tó közelében is élt még, azóta azonban az említett vidékekről teljesen kiveszett és már csak Cypruson, Kis-Ázsiában, Palesztinában, Sziriában, a Kaukázusban, Perzsiában és India északi tájain honos. Ennek a nagyon szép madárnak a fejeteteje és nyaka feketésbarna, feketeszárú tollai fakó szürkéssárga szegélyt viselnek, feje oldalt s a torka fekete, fültollai fehérek, nyaka közepén széles, rikító fahéjbarna sáv, háta a nyaktájon fekete alapon fehér gyöngyfoltokat visel. A tojó jóval világosabb, hasa kék alapon fekete vagy barnásfekete harántcsíkokkal.

Mocsaras, vízben bővelkedő vidékeket kedvel, de a száraz pontokat sem kerüli el; mindig ott fordul elő, ahol alacsony, sűrű bokrok, magas fűvel és kapaszkodó növények között biztosan megbújhat. Párosával, s egymástól nem messze élnek, úgyhogy a kakas meghallja a szomszédos kakasok szavát. Nappal csendben búvik meg a bozótban, estefelé, még inkább azonban hajnalban jellemző hangot ad: „csuk-csuk tititur”. Eső után, borult időben gyakrabban szól, mint máskor.

Nem túlságos félénk, ha azonban üldözik, jó messze fut a vadász előtt, rendszerint óvatosan bújkálva; csak olyankor vág át szabad területen, ha nem kerülheti el. A kutya elől messzire és gyorsan elfut, ügyesen átsuhan a legsűrűbb pontokon és a tisztásokon valósággal végiggurul s ha kifáradt, sűrű bokrok közt búvik meg és csak akkor kel szárnyra, ha a kutya vagy a vadász már közvetlen közelébe jutott. Ilyenkor zajos, gyors szárnycsapással kerekedik föl és egyenes irányban oly lassan repül, hogy a legügyetlenebb vadász is eltalálja; darab ideig tartó repülés után újra leereszkedik és tovább fut. A tojó rendszerint a menekülő kakas nyomában siet.

Költése áprilistól júniusig tart. Fészkét magas fű vagy füves bokor, olykor indigóvetés és cukornád közé rakja. 10–15, olivbarnás, kissé zöldesbe is átmenő tojásának felületét apró, fehér zománcmasszából eredő foltok tarkítják. Ez a massza a héj pórusait is kitöltik. Mindenütt szorgalmasan, sőt kíméletlenül vadásszák; ennek tudható be Dél-Európából való kipusztulása is. Noha ragadozó emlősök és madarak, talán kígyók is üldözik, kiirtását mégis az embernek köszönheti. Még ott is rohamosan pusztul, ahol eddig fennmaradt. Spanyolországban a mult század ötvenes éveiben még élt, Siciliában pedig az utolsó példányt 1869-ben fogyasztották el egy nagy lakomán. A Kaukázusban azóta pusztul állandóan, amióta az oroszok és más európaiak megszállták. Eladdig a tatárok csak héjával és sólyommal vadászták, a nélkül, hogy e szárnyas vadállományát lényegesen megcsappantották volna; az európai vadászok puskája azonban már itt is pusztulással fenyegeti. Fogságban nagyon félénk. Radde két évnél tovább nem tudta kölesen és szemen eltartani. Salátát és zöldséget is szívesen vesz a fogságban.