Üstökös keselyű (Vultur Briss.)

Erőteljes test, rövid, erős nyak, hatalmas csőrű nagy fej és széles szárnyak jellemzik ezt a nemzetséget. A fejet rövid, borzas és gyapjas pehelytoll borítja, amely a fej hátsó részén jól kivehető üstököt alkot.

A barátkeselyű (Vultur monachus Linn.)

A nemzetség egyetlen tagja, egyúttal földrészünk legnagyobb madara. A hím hossza 1.1, kiterjesztett szárnymérete 2.22 m. A tojó még ennél is nagyobb. Tollazata egyneműen sötét barnásszürke, szeme barna, csőre a viaszhártyánál kék, helyenként vöröses, azután élénk violaszínű, hegyén pedig kék; lába violába játszó hússzínű, a nyak csupasz részei világos ólomszürkék, a szem körül lévő csupasz gyűrű violaszínű.

A barátkeselyűnek, mint költőmadárnak hazája Spanyolország, Szardinia és a Balkán-félsziget minden hegysége, valamint Szlavónia, Horvátország, a Dunamente, észak felé a Fruska Goráig és az erdélyi havasok. Elterjedési területe Ázsia nagy részét is magában foglalja.

A barátkeselyű – fekete, barna, csuklyás, kéknyakú keselyű, galléros sas, keselyű sas – Magyarországon a rohamosan pusztuló fajok közé tartozik. Régebben gyakori fészkelő volt az erdélyi havasok déli vonulatán egészen a Kazán-szorosig. Az 1870-es évek végén Rudolf trónörökös igen gyakori fészkelőként találta a Fruska Gora hegység őserdeiben. Rómer Flóris az 1850–60-as évekből a Bakonyból említi, lehet, hogy akkoriban még ott is fészkelt. Ezekről a fészkelőhelyeiről azután elkalandozott táplálék után a közeli és távolabbi környékre. Legtöbb előfordulását Erdélyből és Horvát-Szlavónországból ismerjük. Az Alföldön és Dunántúlon már jóval ritkábban mutatkozott, a Felvidéken pedig csak alig néhányszor észlelték s ezért az 1928 decemberben Csízfürdőn megfigyelt és barátkeselyűnek minősített példányt inkább fakó keselyűnek tartom. Az utolsó évtized alatt tudtommal csak egyetlen példányról érkezett hír, amelyet 1923 május 14-én a szabolcsmegyei Császárszálláson lőttek. Ez a jelenség is arra mutat, hogy fészkelőhelyein is nagyon megritkulhatott.

A Nemzeti Múzeum két tojását őrzi, melyek egyike 1855 augusztus 20-ról van keltezve (valószínűleg az ajándékozás időpontja) Rodnáról, másika pedig 1844-ből Újlakról, a Fruska Gorából való.

Gazdasági jelentősége manapság már nincsen, mint pusztuló természeti emlék azonban megérdemli a kíméletet, dacára annak, hogy a nálunk esetleg előforduló példányok nem csonkamagyaroszági illetőségűek, mert még meglévő fészkelőhelyei mind megszállott területen vannak.