A HÁZI RÉCÉK

Egészen bizonyosra vehető, hogy a házi kacsa a tőkekacsától származik. Már a rómaiak is tenyésztették, mert Barro és Columella biztos adatokat hoznak fel írásaikban. Valószínű, hogy már a görögök is tenyésztettek kacsákat és hogy e tenyésztési ág őshazája Kína.

A kacsát főleg ízletes húsáért tenyésztik, bár újabban olyan kacsafajtákat is állítottak elő, amelyek kiváló tojóknak bizonyultak. Az idők során sok kacsafajta keletkezett: elsősorban minden országnak megvan a maga különleges házi kacsafajtája, így ismerünk magyar parlagi kacsát is, amely fehér, tarka és vadkacsa színben fordul elő és igen hízékony. Leginkább a fehéret kedvelik, mert annak a tolla, mint ágytoll, éppen olyan értékes, mint a lúdtoll. A parlagi kacsa javítására rendszerint nagyobbtestű fajtákat szoktak használni, így nálunk leginkább a pekingi kacsát használják, amely azonban olyan edzett, hogy igen jól tenyésztik nálunk tisztavérben is. Kínából származik, nagytestű és egyenes tartású, tollazata fehér, tejfelsárgás árnyalattal, csőre és lábai narancssárgák. Szintén nagytestű és fehér színű az Angliából származó aylesbury kacsa, tartása vízszintes. Gazdasági szempontból az a nagy előnye van, hogy korán kezd tojni. A francia eredetű roueni kacsa igen jó hírnévnek örvend, mert igen ízletes és sok húst szolgáltat. Ezek a kacsák igen szépek, tollazatuk olyan, mint a vadkacsáé. Igen szép a Normandiából származó duclair kacsa is. Színe barnásfekete, de a mell fehér. Korán fejlődik ki és igen jóízű pecsenyét szolgáltat. A cayuga kacsa zöldesfekete fényben ragyog, különösen ha a nap rásüt, ezért smaragd kacsának is nevezik. Nagyon érdekes kacsafajta a japán kacsa, amelynek alakja és tartása éppen olyan, mint a pekingi kacsáé, csak az a különbség, hogy míg utóbbi fehér, a japán kacsa pedig vadkacsa színű. Egyébként nagy szerepe volt a pekingi kitenyésztésében, amely fajta éppen tőle kapta meredek tartását. A svéd kacsa eredete ismeretlen. Valószínű, hogy a roueni kacsának a keresztezése valamilyen fehér vagy fekete kacsával. Színe ezüstös szürke, amely néha barnásba megy át. Szép színe miatt sokan kedvelik. Több kacsafajta összekeresztezéséből származik az orpington kacsa, amely ízletes húsa mellett már sok tojást is termel. Különleges tojókacsa hírében áll az indiai futókacsa, amely sokkal kisebb testű, mint az előbb felsoroltak, de igen jó tojó. Testtartása meredek. Rendkívül mozgékony, fürge állatok. Előfordulnak fehér, fekete és őzszínben. A tojások héjának a színe még zöldes, de a khaki campbell kacsában ez a hátrány is ki van tenyésztve. Ez a kacsafajta a legújabb kitenyésztést képezi és Angliából származik. A khaki campbell kacsa kicsiny testű ugyan, de igen ízletes húst szolgáltat, főelőnye azonban, hogy igen sokat tojik. Az 1928/29. évi angol tojóversenyen bemutattak egy ilyen kacsát, amely 333 tojást tojt s ezenkívül volt még 5 kacsa, amelynek évi tojáshozama a 300 darabot meghaladta.

Különlegesen értékes kacsa a pézsma kacsa, amelynek hazája Brazília. Jellemző sajátsága, hogy tavasszal a zsírmirigyekből a végbél körül a pézsma szagra emlékeztető szagos zsírt választ ki. Színe fekete, a fején a szemektől a csőrig húsos szemölcsök foglalnak helyet. A magasan fészkelő repülő kacsa kicsiny testű, rendkívül fürge madár. Magas póznákon elhelyezett ládákban vagy kosarakban fészket készítenek, ahol a kacsát az éjszakát töltik és a költést elvégzik. Valóságos díszei a baromfiudvarnak. Díszkacsáknak előszeretettel tartják a mandarin kacsát, a pergő rucát és az arakacsát.

A kendermagos réce (Chaulelasmus streperus L.)

A tőkésrécéhez hasonló alakú, de tőle aránylag kisebb és karcsúbb, hosszabb fogacskákat viselő csőrével tér el. Feje és nyaka világos rozsdásszürke alapon, apró kerek sötétbarna foltokkal pettyezett, begye és melle felső része hamuszürke alapon sötét kagylófoltozású, tarkója, dolmánya és testoldala szintén szürke alapon nagyon finoman harántul hullámozott, farcsíkja, felső és alsó farokborítói mélyfeketék, melle- és hasaközepe fehér; elsőrendű evezői sötétbarnák, kívül világosabban szegve, a másodrendűek elsői fehér hegyük mögött mélyfeketék; a többi evező hamuszürke, a tükröt alkotók fehérek, a válltollak hamuszürkék; a mellső nagy szárnyfedők rozsdavörösek, a hátrább lévők barnafeketék, a leghátsók sötét bársonyfeketék, a faroktollak barnásszürkék, kívül fehéren élezve. A szem barna, a csőr kékfekete, a láb szennyessárga. A nyári tollruha felül túlnyomórészt sötét szürkebarna, világosabban élezve, alul vörösbarna alapon feketén, az oldalakon nyílhegyszerűen harántul foltozott, a szárny eleje szürkés. Hasonló, csak világosabb a tojó ruhája is. Hossza 52, kiterjesztett szárnymérete 85, szárnyhossza 26, farka 10 cm. A tojó, mint rendesen, kisebb. A kendermagos réce elterjedése nagyjából a tőkésével egyezik meg.

A kendermagos réce – tükrös ruca – Magyarországon elég gyér fészkelő és nagyobb számban átvonuló. Márciusban érkezik, augusztustól októberig tart az őszi vonulása. Tán legnagyobb számban a Fertővidéken fordul elő s itt szokott a legtöbb fészkelni. Ürbő-pusztán, a magyarországi récéknek ezen a klasszikus fészkelőhelyén, az utóbbi években nem fészkelt. A következő fészkelőhelyek ismeretesek: az Alföldön: Csongrád, Ürbő, Horgos, Izsák, Kiskunhalas, Bács, Nagyfalu, Kupinovo, Kologyvár, Ecsedi láp; a Dunántúlon a Fertő, Velencei-tó és balatoni berkek; Erdélyben a mezőségi tavak.

Gazdasági jelentősége csekély. Kárt okozhat az érett gabonában. Ápr. 16-tól június 30-ig védve van. Mint folytonosan gyérülő faj, a fészkelőterületén fokozottabb védelemben részesítendő.

A fütyülő réce (Mareca penelope L.)

Homloka és fejtetőközepe okkersárga, feje különben a szem mögötti kis háromszöglegű aranyzöldes-fekete folttól eltekintve, valamint nyaka is rozsdavörös, álla és torka feketés, begye gyengéden szürkés rózsaszínű, dolmánya, háta, mell- és hasoldala hamuszürke alapon finoman feketén, farcsíkja és farokfedői feketeszürke alapon gyengén szürkén harántul hullámozott; a kis felsőszárnyfedők, a felső farokfedők széle és hegye, a mell- és hasközepe, valamint a far fehér; a farkalja sötétfekete, az elsőrendű szárnyfedők szürkebarnák, világosabb szegéssel, a másodrendűek feketék, kívül zölden fénylők, a megnyúlt hátsó evezők bársonyfeketék, belül szürkén, kívül szélesen fehéren szegettek, a zöld tükörtollak elül és hátul feketén szegve, a faroktollak sötét hamuszürkék. A szem barna, a rövid és kecses csőr világoskék, hegyén fekete; a láb hamuszürke. A nyári tollazaton a fej és nyak rozsdavörös, feketezölden és szürkén fröccsentve, a begy barnán harántul foltozott, a dolmány és a hát halvány rozsdabarna alapon feketén foltos, a testoldal barnásan pikkelyezett. A fiatalkori ruhán minden rész kevésbbé tisztán színezett. A tojó a nyáriruhás gácsérhoz hasonló, de halványabb. Hossza 54, kiterjesztett szárnymérete 90, szárnyhossza 30, farka 10 cm.

Mint az északnak lakója, az Óvilág egész tundraterületén el van terjedve és az Újvilágban egy nagyon közeli rokon, a Mareca americana Gm. által van helyettesítve. Fészkelése Németország számos helyén biztosan kimutatható volt, úgyszintén Csehországban, Alsó-Ausztriában és Magyarországon is. Vonulásán egész Európát és Ázsiát átrepüli, de Afrikában csak Abesszíniáig megy és főképpen a Földközi-tenger mellékén telel. Nálunk október elején mutatkozik nagyobb számban és március-áprilisban indul visszafelé. Útközben a csekély tengeröblökben és brakvizekben is megszáll alkalmilag, de az édesvizet valamennyi úszórécénél jobban kedveli.

Rokonaitól lényegesen megkülönbözteti a könnyed, gyors, lúdszerű, alig totyogó járása. Röpte is rendkívül gyors és csaknem zajtalan. Nevét adó, jellegzetes hangja magas, kellemes „vivű-vübibű-vübviű”, amelybe hortyogó hangok is vannak beleszőve. A gácsér mekegően hápog is. Társaságkedvelő, fészkelőhelyén is békés, kedves és bájos madár.

Rokonai közt a legnagyobb mértékben növényevő. Bár megeszi a férgeket, rovarokat és lágytestűeket, nagyritkán az ikrát és apró halat, békát is, de legszívesebben a növényfélét és azok magvait fogyasztja. Kezdetleges, a földre rakott és pehellyel dúsan bélelt fészkében 7–12, átlag 55 mm hosszú, 39 mm vastag, sárgásfehér tojása van.

A fogságot nagyon jól bírja; húsa kitünő ízű, tolla és pelyhe is értékes.

A fütyülő réce (sípoló réce) Magyarországon átvonuló madár, amely tavaszi és őszi átvonulásai alkalmával igen nagy csapatokban szokott mutatkozni az alkalmas helyeken. Főleg a nagy tavakon látható nagy mennyiségben, sokszor ezres csapatokban. Fővonulási ideje tavasszal március hava, ősszel október; ritkán át is telel. Tavasszal sokszor még májusban is akad, néha nagyobb csapatok is itt maradnak. Ezek bizonyára igen messze északon fészkelnek, ahol csak későn tudnak fészkelni. Nálunk eddig még nem fészkelt.

Gazdasági jelentősége nincsen; itt tartózkodása alatt sem különösebb kártételeit, sem hasznos voltát nem tapasztalták. Vadászható madár, amely április 16-tól június 30-ig védve van, dacára annak, hogy nálunk nem fészkelő madár.

A bőjti réce (Querquedula querquedula L.)

Tarkója és nyakhátulja feketebarna, homloka, fej- és nyakoldala – amelyet az előbb említett részektől széles fehér szemsáv választ el – barnavörös alapon finoman fehéren vonalkázott, álla és torka fekete; háta, nyakalja és begye fentebb sötétebb, alább világosabb barnasárga alapon sötétbarna ívszalagokkal és pettyekkel díszített; a testoldal fehér alapon gyengéden feketével harántul hullámozott; a far és a farok alja rozsdasárgás, sötétebben pontozva, a többi alsó rész fehér; a fehérszárú elsőrendű evezők szürkebarnák, hegyükön sötétbarnák, a hátsóbbak szürkésebbek, a tükörtollak szürkefeketék, kívül acélzölden csillogók, hegyükön fehérrel szegve; a hosszú válltollak szürkefeketék, kékes fényűek, széles fehér szegésekkel; a felső szárnyfedők világos szürkebarnák, a faroktollak sötét hamuszürkék, oldalt – kifelé növekedően – fehéresen peremezve. A szem világosbarna, a csőr zöldesfekete, a láb vöröses hamuszínű. A fakóbb nyári ruházatból a szép fej- és nyakszínezeten kívül a hosszú válltollak is hiányoznak, de a kékes szárnyfedők megvannak. A tojó ruházata a gácsér nyári mezéhez hasonló, de szárnyfedői nem kékes-, hanem sötét barnásszürkék. Hossza 38, kiterjesztett szárnymérete 62, szárnyhossza 20, farka 8 cm.

Fészkelőterülete egész Közép-Európa és Közép-Ázsia Kamcsatkáig; észak felé nálunk csak déli Svédországig terjed. Vonulásán Európa és Ázsia minden délibb országába ellátogat. Március végén és áprilisban jelenik meg fészkelőhelyén és október–novemberig marad ott. A sűrűn benőtt édesvizeket kedveli, így az erdőkben elrejtett mocsarakat is, ahol mindig rejteket keresve, inkább mocsári szalonka, semmint réce módjára viselkedik. Jól gyalogol, ügyesen és gyorsan bújkál a sűrűségben, jól úszik, mesterileg bukik és csaknem zajtalanul, villámgyorsan repül. Repülőművész a récék között. Hangja gyenge, magas „kvék” vagy „knéék”-szerű hápogás. A gácsér párzási hangja „klerreh”, az izgalom kifejezője gyorsan ismétlődő „jék-jék-jék”.

Főképpen rovarokkal, gilisztákkal, csigákkal, halivadékkal és ikrával meg békaivadékkal táplálkozik, de sokféle növényi anyaggal is.

Április végén vagy május elején lerakott 9–12 tojása 46 mm hosszú és 32 mm vastag, színe többnyire vörösesbe vagy világosbarnába húzódón sárgás. A kotlás mintegy három hétig tart. A csinos, fürjszerűen fürge fiókák már első napjuktól kezdve mesterei a bújkálásnak.

A bőjti réce – pergő vagy csörgő kacsa – Magyarországon gyakori fészkelő madár és még gyakoribb átvonuló. Életmódjának megfelelően csak az Alföldön a Dunántúlon tömörül, mint fészkelő azonban a Mezőség tavain és az alacsonyabb hegyvidék egyéb alkalmas helyein is megtelepszik. Átvonulóban előfordul az egész ország területén, de természetesen lényegesen kisebb számban a hegyvidéken, ahol azonban szintén ellátogat a legmagasabb hegyi tavakra is, így pl. a Retyezáton a Zenogára (2000 m). Szintén elég korán érkezik (országos középérkezése március 15), az Alföld déli részére már februárban, de leginkább márciusban. Az átvonulók itt időznek, majd augusztusban kezdődik az őszi vonulás, amely néha novemberig is eltart. Ritkán át is telel egy-egy példány. Vonulására vonatkozólag csak egy igen érdekes adat áll rendelkezésre. Schenk H. Óverbászon lőtt egy példányt, mely egész biztosan az előző éjszakán érkezett, gyomrában a Földközi-tengerben élő csigafajt talált. Ha az Adriának Óverbászhoz legközelebb eső pontját is vesszük, a Narenta-torkolatot, akkor is kb. 300 kilométer utat tett meg egy hajtásban ez a bőjti réce.

Gazdasági jelentősége nem számottevő, legalább is nem károsítja meg érzékenyebben sem a hal-, sem a mezőgazdaságot. Vadászható madár, amely azonban április 16-tól június 30-ig védelemben részesül.

A csörgő réce (Nettium crecca L.)

Előbbinél kisebb; hossza 32, kiterjesztett szárnymérete 54, szárnyhossza 14, farka 7 cm. Feje és nyaka eleje élénken fahéjvörös; tarkójáig érő kantársávja pompás kékeszöld, felül és alul keskeny fehér szegéssel; nyakhátulja, dolmánya és melloldala hamuszürke alapon feketén harántul hullámos; nyakeleje, begye és melleleje világos vörösessárga alapon ritkásan feketével foltozott; hasalja, oldala és farkalja közepe fekete, előbbi oldalt világosbarnás; többi alsó része fehér; elsőrendű evezői sötét barnaszürkék a tükörtollak belül barnaszürkék, az első négy kifelé bársonyfekete, a többi aranyzöld; a kissé megnyúlt hegyes hátsó evezők hamuszürkék, fekete szárfoltokkal; a kis szárnyfedők barnásszürkék, a nagyok hegye fehér, rozsdavörösbe hajló; a fehéren élezett faroktollak szürkésbarnafeketék. A nyári tollruhát a szürke felsőszárnyfedők és az élénkzöld tükör különbözteti meg, a tojó ruháját pedig az élénkebb tükörszínezet a bőjti réce megfelelő időbeli ruházatától.

Németországban sokkal ritkább fészkelő, mint a bőjti réce. Bár tulajdonképpeni hazája az Óvilág tundravidéke, mindhárom világrész északi tájain előfordul. Onnan kalandozza be szeptemberben és októberben érkezve, márciusban és áprilisban visszatérve egész Európát és Ázsiát, valamint – bár nem rendesen – Észak-Amerika keleti tájait és tömegesen látogatja Észak-Afrikát is.

A csörgő réce – apró ruca, trifkó ruca, kis pergő vagy csörgő réce, figeréce, fecskeréce – Magyarországon rendszeresen és nagyszámban átvonuló madár, amely többnyire már igen korán, február végén vagy március elején érkezik, rövidebb-hosszabb ideig itt időzik, majd ősszel újra október-november hónapokban vonul át. Ritkábban egy-egy példány át is telel nálunk. Tömegesebben természetesen csak az Alföldön és Dunántúlon szokott átvonulni, azonban a hegyvidéken is akad, különösen az őszi vonulás idején, amikor még a legnagyobb hegyi tavakon, zárógátak álló vizében is megszáll egy-egy példány vagy csapatocska. Magyarországi fészkelése elég sűrűn szerepel az irodalomban, de biztos tojásai tudtommal még egyetlen gyüjteményünkben sincsenek s ezért nem szerepelhet mint Magyarországon fészkelő faj.

Gazdaságilag nem játszik lényegesebb szerepet. Vadászató madár, amely április 16-tól június 30-ig védelem alatt van.

A cifra réce (Nettium formosum Georgi.)

Előbbiknek legközelebbi rokona. Fejebúbja, felső feje, hátsó nyaka, a szemtől merőlegesen lehúzódó keskeny fehérszegélyű sáv, valamint az áll és torok fekete, a szemétől kiinduló széles kantársáv fénylő zöldesfekete; fejének egyéb részei, a nyak oldalai és a nyak eleje sárgásfehérek; egyéb testrészei az előbbi faj színezetéhez hasonlók, de jóval élénkebbek. Hossza 40, szárnyhossza 22, farka 9 cm.

Északkeleti Ázsia és Észak-Kína a hazája e szép récének, amely télen Dél-Kínáig és Japánig vándorol és ismételten Nyugat-Európáig is elvetődött már.

A márványos réce (Marmonetta angustirostris Ménétr.)

Bár dísztelen voltával nagyon elüt a rokonaitól, mégis ebbe a csoportba tartozik. Tollazatának alapszíne fakó izabellasárga; fejének rajzolata kerekded-, nyakáé hosszúdad-sötétbarna pontsorokból áll, hátáé és oldaláé széles harántszalagokból, begyéé és melléé pedig harántfoltokból; alsó részei egyszínűek, evezői barnák, kívül hamuszürkék, a tükörtollak bágyadt sárgásfehérek, a felső szárnyfedők szürkék; a faroktollak szürkésbarnák, széles vöröses izabellaszínű peremekkel; szeme barna, csőre és lába fekete. Hossza 40, szárnyhossza 19, farka 7 cm. E récefaj hazája a Kanári-szigetek, Portugália, Dél-Spanyolország, Észak-Afrika, Palesztína, Perzsia és Közép-Ázsia, Észak-India és a Sechellek is. Ritka vendégképpen Dél-Európa legnagyobb részén előfordul és elvétve Magyarországon, Csehországban és Bajorországban került már lövésre.

A márványos réce Magyarországon eddig csak egyetlenegy helyen fordult elő, a Velencei tavon, ahol Chernel egymásután következő 4 évben (1893–96) figyelte meg augusztus és szeptember hónapokban. Azóta nyoma veszett. 1894 szept. 15-én fiatal példányt lőtt, amelynek még annyira fejletlen volt a tollazata, hogy tán magán a tavon lett kiköltve s így a nevezett esztendőben tán fészkelt is a Velencei-tavon.

A sarlós réce (Eunetta falcata Georgi)

A fej és a nyakszirt tollai sötét vörösbarnák, homlokán fehér folt; a nyak fehér, középső részén szürkés feketezöld örv, alsó részei világosszürke alapon hullámos vagy nyílhegyalakú fekete foltokkal rajzoltak. Elsőrendű evezői sötét barnaszürkék, a szárnytükör elől zöldesfényű feketeszürke, hátrább fekete s rozsdafehéren szegélyezett. A hosszú, lefelé görbülő válltollak bársonyfeketék, a farktollak barnaszürkék. Hossza 47, szárnya 26, farka 7.5 cm. Hazája északkeleti Ázsia és Japán.

A sarlós réce Magyarországon rendkívül ritka vendég, amely csak egyetlen egyszer, 1839 szept. havában lövetett Mosonbánfalva mellett a Fertőn. A példány a bécsi Hofmuseumba került. Finger említi (1857-ben), hogy Holicson, a híres récevarsában is megkerült egy példány, de ennek hollétéről mit sem tudunk.

A nyílfarkú réce (Dafila acuta L.)

Karcsúra megnyúlt testalkata jellemzi. Feje, álla és torka bíborbarna, tarkója és nyakhátuljának közepe lefelé szélesedő sávban zöldfényű fekete, lejjebb szürke; dolmánya, hátalja, farcsíkja és testoldala hamuszürke alapon nagyon gyengéden feketével harántul hullámzott; a lefelé szélesedő nyakoldalsáv, a mell- és hasközép tiszta fehér; a far és farkalja bársonyfekete; az elsőrendű evezők sötéten barnaszürkék, világosabb szegéssel, a másodrendűek szürkék, kívül acélzöldek, réz- és bíborvörösen fénylők, fehér hegyük előtt bársonyfekete szalaggal díszítve, így alkotva a felül barnás aranyszínű, alul feketén határolt, fehéren szegett, zöldfényű türköt; a hátsó evezők szürkék, kívül bársonyfeketék, a lándzsás válltollak fehérek, széles bársonyfekete szárfolttal, tövükön szürkék; a kis felső szárnyfedők szennyes hamuszürkék; a nyársalakúra megnyúlt, messzire túlérő két középső faroktoll sötétfekete; a többi faroktoll feketeszürkéből kifelé fehérig világosodó; a farokfedők részben feketével és fehérrel élezettek, a többi a farcsík színével egyező. A szem sötétbarna, a csőr kékes, a láb szürke. A nyári ruházatból hiányzik a bíborbarna fej- és nyakszínezet; a túlnyomólag sötétbarna felsőrészeket a világosabb tollszegések, a barnás fejet a sötét pontfoltok, a világos vörösesbarna alsórészeket sötétbarna haránt- és nyílhegyfoltok jellemzik. A karcsú alakjáról mindenkor felismerhető tojónak nincs meg a fényes szárnytükre és sokkal világosabb, mint a nyáriruhás gácsér. Hossza 64, szélessége 96, farokhossza a kinyúló csúccsal 22 centiméter.

E réce az északi sarkkör vidékein, körülbelül az 50-ik fok és a Jeges-tenger partjai közé eső övben honos. Vándorlási területe pedig az egész többi Európa és Ázsia Indiáig és Ceylonig, Észak- és Közép-Afrika, valamint Észak- és Közép-Amerika Panamáig és Kubáig. A mérsékelt övben sokkal ritkább fészkelő, mint a tőkés réce. A magas északról október és novemberben érkezve, március és áprilisban visszaindulóban nagy seregekben mutatkozik nálunk, még számosabban a nyugateurópai tengerpartokon. A Földközi- és Fekete-tenger környékén telel, de a Nílus mentén messzire behatol Afrikába is. Tundralakó létére téli szállásán is kerüli az erdei tavakat s inkább a részben mocsári növényzettel fedett kiterjedt tóságokat kedveli.

Megnyúlt alakjával tartásában és mozgásában a hattyúkra emlékeztet. Nagyon gyorsan és ügyesen, alig hallható suhogással repül, hosszú utakon ékalakba rendeződve; röptében nyakát és fejét kígyómódra forgatja. Magasan hápogó „krök” szava a gácsér részéről a párzás idején „klükk” és „aan-klükk-ére” szólamba szépül. Haragjában sziszegve fúj. Fészkében április végén 6–10, néha 12, a tőkés récééhez hasonló, 55 mm hosszú és 42 mm vastag tojást találunk. A fiatalok húsa kitünő, de ősszel az öregeké is igen jó.

A nyílfarkú réce (fecskefarkú, orsófarkú réce) Magyarországon kisebb részben fészkelő, javarészben átvonuló madár. Tavaszi és őszi átvonulásai alkalmával néha jelentékeny számban mutatkozik, főleg a sík területeken, azonban a hegyvidéken is akad néha. Március elejétől kezdve vonul, áprilistól kezdve túlnyomóan már csak az itt fészkelők láthatók. Őszi vonulása már augusztus-szeptember hónapokban kezdődik és tart novemberig. Néha télen is itt marad. A következő fészkelőhelyek ismeretesek: az Alföldön Ürbő-puszta, Csongrád, Horgos, Dabas, Izsák, Tiszaroff, Bellye, Lasztomér; a Dunántúlon: a Fertővidék, balatoni berkek, Dinnyés; Erdélyben a mezőségi tavak. Főleg a nagy kaszálókon, réteken, esetleg az ezeket övező szántásokon fészkel.

Gazdasági jelentősége nem számottevő, azonban inkább káros. Vadászható madár, amely április 16-tól június 30-ig védelem alatt van. Fészkelési területein mindenesetre kímélendő, főleg a tojáspusztítók ellen, amelyek között kóbor- és pásztorkutyák is szerepelnek. Nálunk lassanként fogy a számuk, párhuzamosan a megfelelő fészkelőterületek fogyásával.

A kanalas réce (Spatula clypeata L.)

Jellemzője a nagy, tövén keskeny, elül nagyon szétterülő és erősen boltozatos, lágy, finoman fogazott csőr. Feje és felsőnyaka sötétzöld, nyakhátulja alul világosszürkén szegett, miként a háteleje és a rövid válltollazat is; nyakalja begye és legfelső szárnyfedői fehérek; a többi fedő világoskék; a széles fehér sávban végződő tükörtollak fényesen érczöldek, a hát alja és a farcsík feketezöld, a mell és has gesztenyebarna, a farkalja fekete, az evezők barnaszürkék; a faroktollak középsői barnák, fehérrel élezve, az oldalsók kifelé egyre fehérebbek. A szem aranysárga, a csőr fekete, a láb vörössárga. Hossza 50, kiterjesztett szárnymérete 80, szárnyhossza 24, a farok 8 cm. A tojó szürkesárga alapon sötétebben foltos, felsőszárnya szürke, tükre szürkezöld, csőre zöldes, peremén halványvörös. E ruhájához hasonlít a gácsér nyári meze is.

Hazája a föld mérsékelt öve a 68-ik szélességig; a magas északon ritka. Európában Dél-Norvégiától kezdve mindenütt honos, miként Amerikában és az Egyesült-Államokban; Közép-Ázsiában is. Nálunk március végén, április elején jelenik meg és már augusztusban délnek indul. Bár az édesvizek lakja, szívesen tartózkodik a tengerek lapos, csekélyvizű partjain is.

Pompás színezetével már messziről feltűnik. Elég jól gyalogol, szépen úszik és sokat görcsökél, de csak szükségből bukik; sebesen és kevés zörejjel repül. A gácsér „voák”, a tojó „vák” hangon szól. Alcsaládbeli rokonai között a legkevésbbé vad. Táplálkozása még nem ismeretes teljesen. Tudjuk, hogy mindenféle apró férget, rovart és rovarálcát, halikrát és békapetét, halivadékot, édesvízi csigákat eszik és a zsenge növényi részeket sem veti meg, de a fogságban élőkön azt tapasztaljuk, hogy a többi récefajnál nehezebben tarthatók életben, mert a reá nézve legfontosabb táplálékanyagokat nem ismerjük.

Dél- és Közép-Németországban ritkábban, északabbi tájainkon már gyakrabban fészkel, ha nem is oly számban, mint Hollandiában. Fészkében 8–10, fénytelen, zavarosan rozsdássárga vagy zöldesfehér tojást találunk, melyek hossza 53, vastagsága 37 mm. A kotlás ideje Naumann szerint 22–23 nap. A fiak körülbelül 4 hét alatt fejlődnek ki.

A kanalas réce – lapátorrú, kalános, butaorrú, kanálorrú, fogas réce – Magyarországon szintén a gyérebben fészkelő récefajok közé tartozik. A nagyobb kiterjedésű füves területeket kedveli, amelyek vízállásos helyekkel vannak átszelve, vagy határolva. Fészkelőhelyeit csakis majdnem kizárólag az Alföldről és Dunántúlról ismerjük, elvétve fészkel Erdélyben is, főleg a Mezőségen de nem hatol föl a hegyvidékre. Átvonuláskor szintén főleg az alacsonyabb vidékekre szorítkozik a megjelenése, ámbár kisebb mennyiségben úgyszólván mindenütt megfordul. Márciusban érkezik s tart a vonulása még áprilisban, sokszor még májusban is. Augusztusban újra megjelenik s itt időzik novemberig.

Gazdaságilag főként a halgazdaság van érdekelve a kanalas récénél. Már csőre alkotása is a víz szűrésére képesíti, illetve készteti. Táplálékát a vízben található állatok és ezek termékei szolgáltatják, köztük tehát halikra is, meg olyan állat, ami haltáplálék. A halastavakon tehát nem igen tűrhető, de a mezőgazdaságnak nem okoz károkat. A fészkelőhelyein, amelyek jobbadán a mívelés alatt álló területek közelében vannak, éppen ezért bátran megadhatjuk számára a törvény által előírt védelmet, különös tekintettel arra is, hogy állandóan gyérülő s a mellette gyönyörű színű madarunk.

Az auklandi réce (Nesonetta aucklandica Gray)

Az úszórécéknek ez a nagyon sajátságos faja, mint neve mutatja, az Új-Zélandtól délre eső Auklandi-szigeteken él. A gácsér hossza eléri a 46 cm-t, de szárnya csak 14–15 cm hosszú s ezért repülni nem is képes. A tojó jelentékenyen kisebb.